Somogyi Néplap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-02 / 127. szám

ünnepségek az iskolák államosításának 25. évfordulója és a pedagógusnap alkalmából (Folytatás az 1. oldalról.) teti a negyedszázados évfordu­ló alkalmából. — Ha ma visszatekintünk a huszonöt év alatt megjárt út­ra. jóleső érzéssel és megelége­déssel állapíthatjuk meg, hogy beértek az akkori küzdelem eredményei: állami oktatá­sunk, közművelődésünk olyan magaslatokat ért el. amikre méltán lehetünk büszkék. Ez teremt alapot és lehetőséget arra, hogy csaknem egy évvel ezelőtt párthatározatban és ál­lami intézkedésekben rögzít­hettük az állami oktatás min­den eddiginél magasabb szin­tű, hosszabb távú és átfogó tervét. E feladatok valóra vál­tásában, akár a múltban, a jö­vőben is meghatározó szerep jut a tanítóknak és tanárok­nak. Pártunk, kormányunk e fel­ismerésből fakadóan vallja és érvényesíti egyre inkább a gyakorlatban azt a vitathatat­lanul helyes elvet, hogy a pe­dagógusok munkájával legyen összhangban társadalmi, erköl­csi és anyagi megbecsülésük. Ennek a fokozott erkölcsi meg­becsülésnek a kifejezése az is, hogy az Elnöki Tanács ki­tüntetésben részesíti a peda- g 'gusnapon — az iskolák ál­lamosításának 25. évforduló­ján — az egykori küzdelem eg jobbjait, élharcosait. Továb­bá, hogy itt és most kapják meg a kiváló tanár, kiváló ta­nító és kiváló óvónő megtisz­telő címet tanúsító oklevelet, valamint az Apáczai C6ere Já- nos-díjat és az iskolák államo­sítása évfordulójára létesített emlékplakettet. Kinevezések II nyugatnémet karaván Losonczi Pál végül az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Minisz­tertanács nevében őszinte jó­kívánságait fejezte ki a peda­gógusoknak, sok sikert kíván­va további munkájukhoz. Ezt követően az Elnöki Ta­nács elnöke átnyújtotta a ki­tüntetéseket. illetve emlékér- i meket. A Munka Érdemrend arany fokozatát tízen, ezüst fokozatát 17-en, bronz foko­zatát pedig 23-an kapták meg az államosításban, valamint az oktatásügy fejlesztésében kifejtett tevékenységük elis­meréséül. A közelgő pedagógusnap al­kalmából dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese az ünnepség továb­bi részében tíz pedagógusnak — ezúttal első alkalommal — átnyújtották az oktató-nevelő munkában kifejtett kimagasló tevékenységükért az Apáczai Csere János-díjat. A művelődésügyi miniszter első helyettese ezt követően 120 nevelőnek nyújtotta át eredményes oktató^nevelő munkásságuk elismeréseként a kiváló tanár, a kiváló ta­nító, illetve a kiváló óvónő ki­tüntető címet. A kiváló tanító kitüntető címet itt kapta meg — többek között Büki József, a csurgói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola alsó tagoza­tos szakfelügyelője és Varga József né, a Nagyatádi Általá­nos Iskola tanítója. Az ünnepség befejező aktu­saként az Elnöki Tanács fo­gadást adott a kitüntetettek, illetve a meghívottak részére. (MTI) A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Sala Sándor­nak, a Lapkiadó Vállalat igaz­gatójának, a munkásmozga­lomban kifejtett több évtize­des tevékenysége és eredmé­nyes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása al­kalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitünte­tést adományozta. A kitünte­tést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A ki­tüntetés átadásánál jelent volt ' Cseterki Lajos, az Elnöki Ta­nács titkára és dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke. A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetségének választmá­nya Barcs Sándor elnökletével ülést tartott, amelyen részt vett Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője. A vá­lasztmány Siklósi Norbertét — érdemei elismerése mellett — felmentette a MUOSZ főtitká­ra beosztásából. A Tájékozta­tási Hivatal elnöke Siklósi Norbertét a Lapkiadó Vállalat igazgatójává nevezte ki. * * * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Siklósi Nor- bertnek eredményes munkás­sága elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata ki­tüntetést adományozta. A ki­tüntetést dr. Várkonyi Péter államtitkár adta át. A kitün­tetés átadásánál jelen volt dr. Csendes Lajos, az MSZMP KB ágit.-prop. osztályának helyet­tes vezetője. A helsinki konzultáció finise Ma és holnaa egész nap tanácskoznak a munkacsoporton DIFK-jegyzék a NEFB-hez A katonai vegyes bizottság megállapodása Vo Dong Giang ezredes, a J hiányával, részrehajló maga­A helsinki tanácskozás pén­teki plenáris ülésén a részt vevő 34 ország nagykövetei megállapították, hogy az euró­pai biztonsági és együttműkö­dési értekezlet előkészületei­nek gyors befejezése végett még néhány napos intenzív munkára van szükség. Ezért a különböző munkacsoportok szombaton és vasárnap is egész nap üléseznek. A követ­kező plenáris ülésre a jövő csütörtökön kerül sor, s addig remélhetőleg sikerül tisztázni minden fennmaradt vitás kér­dést. A pénteki plenáris ülésen érdemi döntést nem hoztak. Délelőtt a munkabizottság megvitatta és elfogadta a 3. napirendi pont bizottsági fel­adattervének az információ- csere fejlesztésére vonatkozó részét. Ezzel a kulturális együttműködés témájának ki­dolgozása lényegében befeje­ződött. Az egyes részletkérdé­sekben még fennmaradt vita­tott pontokat hétfőn tisztáz­zák. Ettől a témától eltekintve a hétvégi üléseken minden na­pirendi pont és egyéb kérdés szóba kerül. kétoldalú katonai vegyes bi­zottságban részt vevő DIFK- ■ tagozat helyettes vezetője jegyzékben kérte fel a viet­nami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságot: vizsgálja ki azokat a területszerző had­műveleteket, amelyeket a saj­góm alakulatok a DIFK ellen­őrzése alatt álló My Tai és My Trinh térségében folytat­tak. A jegyzékből kitűnik, hogy saigoni csapatok a 2. számú országút mentén sorozatos szabotázscselekményeket kö­vettek el, területszerző táma­dásokat hajtottak végre, és komoly veszteségeket okoztak a térség lakosságának. Loc Ninh város népi forra­dalmi bizottsága nyilatkozatot tett közzé. Ebben sürgeti a NEFB-et, hogy folytassa, il­letve fejezze be a Loc Tan el­len intézett amerikai—saigoni bombatámadások ügyében má­jus 23-án megindított vizsgá­latot, amelynek lebonyolítását a saigoni fél eddig a legkü­lönbözőbb manőverekkel aka- ’ dályozta. Hoang Anh Tuan vezérőr­nagy, a kétoldalú katonai ve­gyes bizottság DIFK-küldött- ségének vezetője pénteki nyi­latkozatában a tárgyilagosság tartással vádolta a NEFB ka­nadai és indonéziai küldöttsé­gét A vezérőrnagy nyilatkozatá­ban egyebek között leszögez­te: a kanadaiak és az indoné­ziaiak, akik a Mekong folyó deltájában állítólagos »észak- vietnami«« foglyokat hallgat­tak ki, hitelt adtak azoknak a légből kapott koholmányok­nak és rágalmaknak, amelyek szerint észak-vietnami kato­nák megszegik a tűzszünetet A két dél-vietnami fél kép­viselőiből álló kétoldalú kato­nai vegyes bizottság DIFK-és saigoni tagozatának vezetője pénteken megállapodott egy albizottság megalakításában, amelynek feladata az lesz, hogy térképieken pontosan kö­rülhatárolja a DIFK és Sai­gon által ellenőrzött övezete­ket. Az albizottság a jövő héten kezdi meg munkáját Köztársasággá nyilvánította Görögországot a junta vezetője Az önkéntes száműzetésben élő Konstantin görög királyt megfosztották trónjától és Gö­rögországot köztársasággá nyilvánították — jelentette be Papadopulosz miniszterelnök pénteki rádióbeszédében. A köztársasági elnöki tisztséget ideiglenesen maga Papadopu­losz, a katonai junta vezetője fogja betölteni. A görög kormány tegnap reggel minisztertanácsot tar­tott, az újságírókat pedig tá­jékoztatták, hogy hamarosan fontos bejelentés várható. Ké­szültséget rendeltek el a fegy­veres erőknél és a rendőrség­nél. Az athéni rádióban, amely reggel óta katonai indulókat közvetített, Papadopulosz be­jelentése pontosan délben hangzott el. A legutóbb leleplezett ál- íamcsínykísérlet és a haditen­gerészet egyik hajójának szö­kése óta a görög sajtó már többször célzott rá, hogy a kormány a monarchia eltörlé­sére készül. Hivatalos körök­ben Konstantint is megvádol­ták azzal, hogy részese volt a puccskísérletnek, vagy leg­alább is tudott a készülő ál­lamcsínyről. Papadopulosz korábban még arra az álláspontra helyezke­dett, hogy a királyság kérdé­séről népszavazáson döntenek majd. A jogi szakértők szerint a tegnap ismertetett rendeletet a későbbiekben mindenképpen népszavazásra kell bocsátani. Miközben Helsinkiben szí­vós és eredményes munká­val egyre közelebb jutnak az európai biztonsági értekezlet eredményes előkészítéséhez, s miközben a Brandt—Brezs- nyev találkózó hosszabb tör­ténelmi időszakra felvázolta egy nagyszabású együttmű­ködés körvonalait, a nyugat­német belpolitika orvlövészei még mindig célozgatják ócs­ka petárdáikkal az európai biztonság előrehaladásának folyamatát. Az orvlövészek élén — mint már annyiszor — ismét Strauss áll, aki egyeduralkodó szerepet tölt be Bajorországban, a maga »házi királyságában««. Ponto­sabban a keresztényszociális unióban (CSU), amely a gya­korlati politika szempontjából egy pártot alkot a nála jóval erősebb kereszténydemokra­ta unióval (CDU). A petárdát jelen esetben a karlsruhei alkotmánybíróság épületére irányították. Strauss és a CSU nyomására a ba­jor tartományi kormány panaszt tett az alkotmánybíróságnál az NDK és az NSZK alapszerző­dése ellen, hogy megakadá­lyozza annak törvénybe ik­tatását. (Tudvalevő, hogy a bonni parlament mar hozzájárult az egyez­mény ratifikálásához.) Karlsruhe túráinak né­hány nap>on belül kell döntést hozniuk. Az alkotmánybíró­ság szigorúan koalíciós ala­pion szerveződött meg. Ez azt jelenti, hogy 16 tagja közül nyolc a kormánykoalíció párt­jainak. nyolc pedig az ellen­zéknek az embere. így politi­kai kérdésekben az alkot­mánybíróság általában ha­tározatképtelen, s a bonni szakértők mo6t sem várnak egyebet. Nyilvánvaló az is. hogy az orvlövészek nemcsak a nem­zetközi politika fő áramla­tától barikádozzák el magu­kat, hanem a nyugatnémet belpolitikai közvéleménytől is. Jellemző, hogy Nyugat- Európa egyik legkonzervatí­vabb lapja,, a Neue Zürcljer Zeitung azt' írja: “Éz a lépés á' Német Szövetségi Köztár­saságon belül minden eddigi­nél jobhan elszigeteli Strauss pártját.«« Ha világpolitikai szempont­ból mindennek nincs is külö­nösebb jelentősége, a nyugat­német belpolitika epőviszo­,Háztartási teendők“ a Skylabon Készülődés a „szélmalomszárny“ kiszabadítására Befejeződött a Mxon -Pompidou találkozó A kétnapos amerikai—fran­cia csúcstalálkozó befejezté­vel Richard Nixon amerikai elnök és Georges Pompidou francia köztársasági elnök pén­teken — közép-európai idő szerint kora délután — haza­utazott Reykjavikból. Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtófőnöke igen sikeres­nek minősítette Nixon és Pom­pidou találkozóját. Mint mon­dotta: a csúcstalálkozó célja a konzultáció volt, nem pedig magállapodások kötése. Sza­vai szerint a siker abban rej­lik, hogy a »tárgyalások igen őszinte, nagyon közvetlen szel­lemben, a barátság alapján folytak. A péntek délelőtti ple­náris ülés szívélyes és konst­ruktív széfemben ment vég­be««. Somogyi Néplap Tovább támad és rágalmaz a chilei jobboldal A Chilei KP nyilatkozata az inflációról Santiagóban jobboldali cso­portok csütörtökön délután tá­madást intéztek a Chilei Kom­munista Párt székháza, az or­szágos televízióhálózat és a Corporacion baloldali rádió- társaság épülete ellen. Az ak­cióra azután került sor, hogy a Népi Egység kormánya hat napra elrendelte a Radio Agri-’ cultura rádióállomás adásai­nak beszüntetését. A kormány intézkedésére azért volt szük- I ség. mert az adó rémhíreket I terjesztett. A chilei fővárostól délre le­vő Rancagua rézbányászati központban immár 43 napja sztrájkolnak a népi kormány ellenségei által befolyásolt bá- I nvászok. Szerdán egy katonai járőr igazoltatás céljából meg­állásra szólította föl egy teher­autó sofőrjét, majd miután az továbbhaitott, a járőr figyel­meztető lövést adott le. Mivel a gépkocsi nem állt meg, a ka­tona egy sorozatot adott le a teherautóra, s az fölborult. A sofőr életét veszítette, heten megsebesültek. A jobboldali ellenzék a kormány és a fegy- ] veres erők fellépését célzatos (-módón a »-demokrácia tésének« bélyegzi, és máris újabb rágaloimhadjáratot indí­tott a rendszer ellen. Az Egységes Népi Akció­mozgalom (MAPU) főtitkára rádióbeszédben jelentette ki, hogy a chilei reakció polgár- háborút akar kirobbantani az országban. A népi erők fő fel­adatait most az állami tulaj­donban levő üzemek védelmé­nek megszervezésében, a ter­melés fokozásában és az ag- ráireform elmélyítésében je­lölte meg. A Chilei Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága nyi­latkozatban foglalkozott a mind nagyobb méreteket öltő inflációval. A dokumentum hangsúlyozza: »Az infláció a kizsákmányolok régi eszköze, amelyet a volt földesurak, mo­nopolisták és bankárok ismét a dolgozók ellen alkalmaznak. Azok, akik áremeléssel, az árurejtegetéssel, a feketepiac­cal, a csempészéssel busás va­gyont szereznek, egyben a fa­sizmus legfőbb támaszai. Ezek polgárháborúval fenyegetőz­nek. és éppen emiatt nagy ie- , lentóségű a haladó erők küz- ■—^deinae.«. A Skylab amerikai űrlabo­ratórium energiaellátási prob­lémái miatt egyre többet fog­lalkoznak a napenergia fel- használását biztosító, napele­meket tartalmazó beszorult »szélmalomszárny«« kiszabadí­tásával és üzembehelyezésével. Következő lépésként a Skylab egyik légkamráján át ki fog­nak dugni egy televíziós ka­merát, és ennek segítségével kívülről fogják tanulmányoz­ni, mit lehetne tenni a szárny kiszabadítása érdekében. A műveletet péntekre tervezték, majd felkészülési problémák ra«< való hivatkozással később­re halasztották. A pénteki napot így az űr­hajósok pihenéssel és “háztar­tási teendők« ellátásával töl­tik. Legnagyobb örömükre a nap programjában kiadós zu­hanyozás is szerepel. A három űrhajós a múlt héten jó pár­szor megizzadt a rendkívül magas belső hőmérsékletű űr­laboratóriumban, de mosta­náig csak különleges szappan és mosdókesztyű segítségével végezhetnek kisebb mosako­dást. *> •* • » Conrad, a Skylab parancsnoka bonyolult berendezéssel igyekszik a teleszkópokat a N ap felé fordítani. (Telefoto: AP—MTI—KS) nyait tovább módosíthatja. A CSU lépésé ugyanis óhatatla­nul. szélesíti a szakadékot a CDU-val szemben. Emléke­zetes, hogy már a választási vereség után is csak nehezen lehetett megóvni a két frak­ció formális pártegységét. Ha pedig Strauss és az európai stabi-izáció folyamatát sza­botáló CSU vezetés a jelen­legi irányzatot tovább foly­tatja, előbb-utóbb elkerülhe­tetlen a teljes partszakadas. Mindamellett a két frak­ció közötti mélyülő szakadék csak egyik eleme a nyugatné­met ellenzék válságának. Ma­ga a CDU is súlyos nehézsé­gekkel küzd. Ennek eleven példája volt Barzel, a vesztes kanceliárjelölt lemondása az ellenzék parlamenti vezéré­nek tisztségéről. E lemondás után Barzel már csak a CDU pártvezetői tisztét tartotta meg. Kijelentette azonban azt is. hogy a június 12-én tartandó pártválasztáson nem pályázik az elnökségre. így valószínűnek látszik, hogy az egyébként politikailag ha­sonló árnyalatot képviselő Helmuth Kohl, Rajna—Pfalz tartomány jelenlegi minisz­terelnöke lesz a pártelnök. Barzel lemondásában a CSU és Strauss föllépése mel­lett a CDU belső vitái is sze­repet játszottak. A lemondást közvetlenül az váltotta ki, hogy Barzel (aki az NDK— NSZK szerződése ügyében az ellenzékén belül mindig kö­zéputas magatartást tanúsí­tott) azt indítványozta: az el­lenzék továbbra is szavazzon a két német állam alapszer­ződése ellen, de ugyanakkor szavazza meg az NSZK fölvé­teli kérelmét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Ez a formula Barzelnek ama két­ségbeesett erőfeszítését tük­rözte, hogy valamiféle kompromisszumot hozzon létre — egyrészt a CSU és a vele szövetkezett CDU-jobb6zárny. másrészt a CDU liberális szárnya között. Az eredmény az lett, hogy az ellenzék szót fogadott Barzel­nek a két német állam szer­ződésének ismételt elutasítá­sa ügyében — de nem foga­dott szót az ENSZ-ügyben — és az NSZK világszervezeti tagsága ellen szavazott. Ez persze az események menetén nem változtatott, de föltárta Barzel álláspontjának tartha­tatlanságát és azt, hogy a CDU jobbszárnya (Dregger, Marx és társaik) a szakítás­tól sem riadnak vissza. így voltaképpen az ellen­zék kétszeresen is meghasadt: a CDU—CSU konfliktuson kívül a CDU jobbszárnya és liberálisai között is élesedik az ellentét. Ékesszólóan jelez­te a helyzet képtelenségét, hogy amikor az ellenzéknek Barzel helyett új parlamenti vezért kellett választania, egy politikailag teljesen színtelen exdiplomata és miniszteriális tisztviselő, Karl Carstens sze­mélyében tudtak csak megál­lapodni. Carstens a novembe­ri választások előtt még nem is volt tagja a parlamentnek. A frakcióvezér megválasz­tása ilyenformán a megold­hatatlan problémák előtti megfutaimodást tükrözte. Tehát a végkövetkeztetés mindenképpen ez: nem sza­bad lebecsülni azt a veszélyt, amelyet Strauss és a revans- poiitika megrögzött hívei az NSZK és Európa belső nyu­galmára jelentenek. Ugyan­akkor bizonyos megnyugvás­sal lehet tudomásul venni, hogy »a karaván halad« ... A nyugatnémet választások óta bebizonyosodott, hogy a vesztes jobboldali ellenzéket az európai fejlődés realitásai­val szembeni makacs ellenál­lás még jobban széttördelte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom