Somogyi Néplap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-19 / 141. szám

Kikapott a Kapoly Balatonfenyvesen Marcalinak lesz ismét NB III-as csapata? Régen volt olyan érdekes, ! izgalmas a megyei labdarúgó­bajnokság, mint ebben az év­ben. Heteken keresztül öt-hat bajnokjelölt viaskodott a jobb pozícióért. Az őszi első Mar­cali Latinoa már-már a vert mezőnyben volt, amikor egy het.tel a befejezés előtt ismét feléje kacsingat a bajnokság. Ebben a fordulóban ugyanis megszületett az év egyik leg­nagyobb meglepetése. Az ed­dig gyengélkedő Balatonfeny- ves csapata levőzte a már- már biztos bajnoknak látszó Kapolyi Kiss J. SE-t. Nem olt izgalommentes ez a talál­kozó, amely jelentős változási hozott a bajnoki táblázaton. Igaz ugyan, hogy a Barcsi SC idei utolsó bajnoki mérkőzé­sén győzni tudott Babógsán, s a barcsiak továbbra is őrzik az első helyet, de a kép csalóka. A Marcali Latinca csapata a karádiakat verte, és ezzel a vesztett pontokat tekintve be­érte az éllovas Barcsi SC-t, s megelőzte Kapoly csapatát. Minthogy a marcaliak gólkü­lönbsége lényegesen jobb (Barcs már nem javíthatja gólkülönbségét). így az utolsó fordulóban, ha a Latinca akár­milyen kis különbséggel nyer, mór bajnok. Ráadásul ellenfe­le. a Somogyi B. SE, ezen a hé- len már el sem utazott a Len­gyeltótiba kitűzött mérkőzésre, ;elezve, hogy az atádi csapat már feladta. Fonyód—C sokonyavisonta 4:3 (2:0) Csokonyavisonta, 100 néző. V.: Perger II. Már 4:0-ra ve­zettek a vendégek, akik ezt j követően könny e Lm űs k öd n i j kezdtek, s ennek majdnem j megadták az árát. Nagyon me­leg volt a fonvódiak számára , az utolsó -4íz perc. G.: Gyuri- cza, Tamás. Nagy. Bogdán, ill. Márkus, Gibizer, Porrogi Jók: Gyuricza, Bogdán, Bicsár, ill. Éder, Gibizer. SzöUös Gyula Csurgó—Taszár 1:0 (0:0) Csurgó, 150 néző. V.: Ko­vács B. Nagyszerű mérkőzésen aratott megérdemelt győzel­met a csurgói csapat. G.: Nagy. Jók: Szmolek, Kovács. Polgár, ill. Bohn, Huszics. Vörös István Latinca SE—Karód 2:0 (0:0) Marcali, 300 néző. V.: Feny­vesi. A szívósan védekező ven­dégcsapat csak egy félidőn ál állta a hazai rohamokat. Szü­net után a vezető gól birtoká­ban már nyugodtabban futbal­lozott a Latinca s akár na­gyobb arányban is győzhetett volna. G.: Király, Huszár. Jók: Bódis, Polgár, Huszár, ill Komáromi, Békefi, Keresztes. Kisborsó Imre Balaton fenyves—Kapoly 1:0 (1:0) Balatonfenyves. 400 néző. V.: Ducsai. Mintha elbizako­dott lett volna a kapolyi csa­pat, amelynek erejéből csak két kapufára futotta. A hazai­ak győztes gólját Lipők sze­rezte. Jók: Kékesi. Búza, Bog­dán, ill. Puha, Szabó, Hor­váth. Szabó Ernő Somogy tarnóca—Balaton- boglár 5:1 (2:0) Somogytarmóca, 200 néző. V.: Tóth L. Közepes színvonalú mérkőzés, amelyen végig nagy fölényben játszott a hazai csa­pat. A megfiatalított Balaton- boglárt csak lelkesedése dicsé­ri. G.: Bencsik II. (3). Nagy, Szo'kol (ll-esből), ill. Kalász II. Jók: Bencsik III.. Novák. Bencsik II., Szokol, ill. Kalász II., Kadlicskó, Huszti. Novak József Barcs—Babócsa 1:0 (0:0) Babócsa. 800 néző. V.: Har- di. Ideges légkörben zailott le a két szomszédvár rangadója. Küzdeni tudásból jelesre vizs­gáztak a csapatok, a szép já­tékkal azonban mindkét együttes adós maradt. Hoffer gólja döntött. Jók: Hoffer. Gu­lyás. Kuczkó, ill. Sülé, Takács, Orosházi. K. Rákóczi II.—Marcali VM 2:1 11:0) Táncsics SE II.—K. Vasutas 3:1 (0:0) Kovács Tibor Sporthírek A Szombathelyi Halódás berkeiben nagy az öröm, hogy újra sikerült kiharcolni az NB I-ben való szereplés jogát. Egy évvel ezelőtt, amikor a csapat búcsút mondott a leg­magasabb osztálynak, Palicskc Tibor vette át a csapat irá­nyítását. Palicskó Tibornak a bajnok­ság végével lejár a szerződé­se és nem újítja meg. Tár­gyalások folynak a jövőre nézve az erősítésről, valamint az edzői tisztség betöltéséről is. A Haladás nem enged el egyetlen játékost sem. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal és az MTS Vas megyei Tanácsa Szombathe­lyen rendezi meg június 19— 21-én a középfokú iskolá.k or­szágos bajnokságának döntőit atlétikában, kézilabdában és labdarúgásban. Atlétikában a Magyar Atlé­tikai Szövetség meghívása alapján 19 megyéből és Buda- uestről összesen 452 fiú- és 332 eányversenyző indul. Két korcsoportban 61 versenyszá­mot rendeznek meg. Kézilab­dában hat fiú- és hat női csa­pat harcolta ki a döntőiben .’ló szereplés jogát. Feltűnő, pgy egyetlen budapesti kő- r épfokú iskola csapata sem tu­dott eljutni Szombathelyre, labdarúgásban három csapat vesz részt a döntőben. Ünnepélyes eredményhirdetés . jr Úttörő honvédelmi szemle a Farkasvölgyben Abban a völgykatianban. ahol máskor a motorcross ver­senyzők mérik össze tudásu­kat, e napokban. 400 úttörő tá­borozik sátrakban. A megyék és a főváros küldötteiként ők vesznek részit a Magyar Űttö- j rők Országos Szövetsége által meghirdetett, a fegyveres erők és testületek segítségével meg- ; rendezett Trombita harsog, dob pereg elnevezésű I. országos úttörő honvédelmi szemlén és bizonyítják felkészültségüket. A szemle, amely a VI, Orszá­gos Űttörőtalálkozó része, jú­nius 20-án fejeződik be. A ver­senyek már végetértek, így ke- fűlhetett sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, melyen i átnyújtották a legjobb ered­ményt elért megyei csapatok­nak a Honvédelmi Minisztéri­um-, a Munkásőrség-, az MHSZ-, a Belügyminisztérium és a BM Határőrség nevében felajánlott díjakat. A versenyeken győztes me- i gyek: [ Menetdalverseny: 1. Bor­sod- Ababuj-Zemplén és Veszprém; rajzverseny: 1. Győr-Sopron; honvédelmi ve­télkedő: 1. Békés; akadályver­seny a Dunán: 1. Vas; buda­pesti városismereti járörver- seny: 1. Győr-Sopron, Hajdú- Bihar és Veszprém; úttörő honvédelmi verseny: 1. Vas; lövészverseny, (ahol a legjobb egyéni teljesítmény_— tíz ér­tékelt lövésből): légpuskával 92 könt Gyöngyösi Magda bu­dapesti pajtás érte el, 1. Ba­ranya. A megyék közötti ösz- szesített versenyben: 1, Hajdú- Bihar, 2. Borsod-Abauj-Zemp­lén, 3. Vas. Az eredményhirdetést tűz­oltási, kotyaidomítási, rádió­irányítású, modellező, íjász, vegyvédelmi és kézifegyver be­mutató előzte meg, majd a Magyar Néphadsereg Közpon­ti Művészegyüttesének nagy - sikerű műsora zárta a napot. A textiles lányok bemutatója. /«-.‘.w wiüv « t, t ' Tűzoltók fecskendővel, tömlővel Lángoszlop a tó fölött A megyei verseny egy ki- ; csit olyan volt, mint egy nép- : ünnepély. Autóbuszokkal, sze­mélygépkocsikkal, motorokkal I vándoroltak a megye minden részéből vasárnap a balaton- | fenyvesi labdarúgópályára. | Régi szokás, hogy az önkéntes tűzoltókat elkísérik a család- ! tagok, azután a tanácsi veze- ! tők, akik végigizgulják a ver­senyt, szurkolnak az övéikért. A derült idő, a nem túl me- j leg kedvezett az önkéntes és az állami tűzoltók seregszem- ) léjének. Pontban tíz órakor ! kezdődött az idei megyei ver­seny. A tribün előtt felsora­kozott rajokat dr. Egyed De­zső alezredes, a tűzrendészet I megyei parancsnoka üdvözöl- j te. Köszöntötte az elnökségben ' helyet foglaló dr. Sólyom Gá­bor ezredest, a megyei párt- vb tagját, a BM Somogy me­gyei Rendőr-íőkapitányságá- j nak vezetőjét, dr. Túri Im­rét, a megyei pártbizottság j közigazgatási és adminisztra- ! tív osztályának vezetőjét, Forgács Géza őrnagyot, a BM Tűzoltóság Országos Parancs­j nokságának ! alosztályveze­tőjét. Dr. Kas- j sai János, a l| megyei tanács vb-titkára ün- | népi beszédé­ben kiemelte: i a mostani me­gyei verseny — : mivel az ara- j tás előtt tart- j ják — egyben fölkészülés a nyári mező­gazdasági ter­mények men­tő tűzvédelmé­re. A szépszámú közönség nagy érdeklődése kí­sérte mindvé­gig a versenyt és a bemutatót Az egy kategó- j riában verseny­ző rajok tag­figig érő létra. i v <r‘. >' jai árgus sze­mekkel figyelték, ki, mennyi | kezelőszemeivaetnek jő gya- hibát vétett, milyen gyorsan j korlat volt, hiszen a gépko­Hétfőn. délután Budapestre érkezett a Román Testneve- t '.esi és Sporttanács küldöttéé- j 5 Marin Dragnea első elnök- helyettes vezetésével a ró­nán—magyar sportmegálla­podás aláírására. * * * Az ausztriai kerékpáros kör­verseny negyedik szakaszát , (Salzburg—Innsbruck, 164 km) a szovjet Nyeljubin nyerte 3:42:50 órás teljesítménnyel, az összetett versenyben az oszt­rák Steinmayr veziet 13:34:34 »■órás eredménnyel. 14 telitalálat a totón A totó 13 plusz 1 találafos szelvénye: xxl21xxlll x 1 2 plusz 1. 13 találatos 25 darab volt, nyereményük egyenként 28 863 Ft. Ebből plusz 1 talalatos 14 darab, a nyeremény és a juta- j loan együtt 47 952 forint. A ti- í zenkét találatosok 871 forintot, a 11 találatosok 81 forintot, a 10 találatosok 20 forintot nyer­tek. Könnyelmű életmódom miatt nemrég válságos anya­gi helyzetbe kerültem. A két­ségbeesés határán ácsorog- tam, mikor eszembe jutott, hogy fejlett bizományibolt­hálózattal rendelkező ország vagyunk. Hónom alá csap­tam hát tartalékos állomány­ban levő lódenkabátomat, hogy pénzzé tegyem. A lakásomhoz legközelebb eső felvevőhelyen jóságos ar­cú becsüs kartársnő fogadott. Szakértő szemmel végigmust­rálta a kabátomat, majd ki­hirdette: — Kopottas, zöld lódén. Száznyolcvan forint kész­pénz. Más halandó boldogan ro­hant volna a pénztárhoz, de nekem ördög sugallta gondo­latom támadt: hátha a becsüs kartársnö lebecsülte az én ru­házati cikkemet... Lehet, hogy reggel bal lábbal kelt föl. vagy elhagyta, akit szere­tett . . . Haragszik az emberi­ségre, és ez altból nekem is csalódást altar okozni... Va­lamit mormoltam, hogy a te­rületi egyeztető bizottsággal még meg kell beszélnem az ügyet, s elrohantam a Nép­színház utcai felvevőhelyre. A becsüs rövid betekintés 'Senki többel után lágy hangon fuvolázta felém: — Ócska, használt lódén. Tudok adni érte 150 forintot. Mélyen belenéztem macs­kazöld szemébe: — Uram, ezért a kabátért egy másik fiókban már száz- nyolvanat ígértek. — Kétlem — mondotta hi­tetlenül. — De vigye oda, ha akarja — s ezzel a másik ol­dalára fordult. Magamhoz szorítottam szí­vem lódenjét, s autóbuszra szálltam. így jutottam el a harmadik felvevőhelyre. A becsüs egy perc alatt kihirdette ítéletét: — Használt lódén, a kopó-, sok elég jó állapotban. Két­száz forint. Nem adtam oda. Nem és nem! Elvittem a kabátot a negyedik helyre. Itt kétszáz- húszra értékelték. Az ötödi­ken kétszázharmincat ígértek érte. A hatodikon százhat­vanra taksálták. Csak a legtöbbet ígérőnek adom — határoztam el fana­tikusan. Pénzre volt szükségem. Ilyen esetben nem számít ná­lam a pénz. Vettem tehát egy vasúti jegyet, s elutaztam a miskolci BÁV-fiókhoz... Százkilencvenet ígértek a ka­bátért. Távirati úton előleget kér­tem a munkahelyemről, és á' mentem a veszprémi felvevő­helyre. Kétszázhúszra érté­kelték. Bácsalmáson — ez gazdagabb vidék — kétszáz- negyvenért már át vették vol­na. Kecskeméten száznegyve­net ígértek, Szombathelyen kilencvenet. Végül is a nagykanizsai bi­zományi felvevőhely rekord­áron, kétszázötven forint és negyven fillérért megvette szeretett lódenkabátomat. Senki többet, először, má­sodszor, harmadszor! Két napja el vagyok kese­redve. Most tudtam meg a házmesteremtől, hogy a Ló utcai bizományiban van egy végtelen jó szivü, kiegyensú­lyozott lelki életet élő becsüs, aki minden bizonnyal két­százhetven forintot is meg­adott volna a lódenomért. Galambos Szilveszter I szerelte össze a fecskendőt, i Ez a versenyláz egészen az j eredményhirdetésig izgalom- ; ban tartotta az összes csapa­tot : A megyei tűzoltóve "Senyék történetében a mostani min- ( Jenképpen kiemelkedik látvá­nyos bemutatóival A textil­művek női raja, mely a 'ornói ; nemzetközi versenyre k *szül, nagy sikerrel mutatta be a 800-as kisimotoríeesikendő sze­relését a nemzetközi szabá- I lyok szerint. Még a lélegzet is ' 1 elállt od-alent, amikor a Ma- j girus-létra kosarában harminc ! méter magasba emelkedett az , egyik tűzoltó. Nyolcszáz liter gázolaj lob­bant lángra a pálya szélén : ásott medencében. Szirénázva j érkeztek a tűzoltók, s külön- . i böző módon vették fel a har­cot a magasba csapó lángok - i kai. Először vízköddel, utána j porágyúval, majd pedig ha;b- i oltóval oltották el a föltéte­lezett tüzet. A három közül a | porágyú lepte meg legjobban a nézőket, hiszen hét és fél j | mázsa port — kilencvenhét 1 százaléka szódabikarbóna -— j lőtt ki az ágyú csövén a mű- j ködésbe hozott négy szénsav- | • gázpalack. Ez a bemutató a csit a tavalyi átvétel óta sze­rencsére nem kellett még be­vetni igazi tűznél. Az izgalmas és látványos verseny végén a legjobb rajo­kat oklevéllel tüntették ki, s huszonkétezer forinttal jutal­mazták. A gepjárműfecskendő szerelésében a csurgóiak, a 800-as kismotorfecskendő sze­relésében a tapsonyi férfiak, a Siófoki Kőolajvezeték Vál­lalat férfi-, a textilművek nőj raja, a 400-as kismotorfecs­kendő szerelésében a kapos- fői férfiak, a siófoki fiúk, a textilművek Ifjú Gárda leány­raja, az ERÍJÉRT balaton­szentgyörgyi telepének férfi-, a Volán 13. sz. Vállalat fiúra­ja lett az első. Az osztott su­gárszerelésben a Tejipari Vál­lalat. a kocsifecskendő szere­lésében a zselicszentpáli fér­fiak, a szentai fiúk végeztek az elen. Ezen a vasárnapon kitűnően fölkészült önkéntes, valamint állami tűzoltóknak tapsolha­tott a közönség. Lajos Géza Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom