Somogyi Néplap, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-31 / 125. szám

I A szentpéteri kincslelők *Dorma Janit arra kéri babája, Hogy az anyját vesse ki a világba, Barna Jani kihívta a mezőre, Éles kést szúrt édesanyja szívébe ...« Két ifjú menyecske ül a mű- | velődési ház sarkába tolt kecs- kelábú széken; előttük mag- í netofon mikrofonja. Surrog a kazetta szalagja, keserves bal­lada dallamát rögzíti... Pogányszentpéter, május 13-a, vasárnap reggel 7 óra. Oldalt öles alkatú, barna bőrű negyvenes férfi inti csöndre a körbeül őket, szemével jelez az nekeseknek. karjával a mag­nót kezelő társát vezényli... Lófarkas kisdiák: Dóbék Ibo­lya áll középre. Fafurulya me­leg hangján szól a dal, »Alma, alma, de szép piros alma ..,« Kései betyárivadék, Kiss Jó­zsi bácsi alatt reccsen meg a szék; a lassú ütemű pásztor­nóta, hol erősen, hol halkan tör fel ősz bajusza alól. — Nagyapjának az édesapja Patkó Bandi bandájában be- tvárkodott — súgja Molnár Imréné, és kockás papírlapját simogatja lopva; vagy húsz dal címét rejti. Pereg a magnó: Dóbék Ist­vánná — a furulyáé lányka anyja — ül a mikrofon elé: »Egy kislány reggel kiment az erdőbe.« Családi kettős, anya és asz- szonylánya; a »-Röpülj páva« híres népdalát, a Kedves édes­anyám, mért hoztál a világra címűt fújják vidáman Schwei- gerék. Talpig fékete öltözék, nyu­godt öreg vonások, 71 tavasz a i hajlott háton; Szakáll Kala néni: »Bikavért a bogár mögötte, szűrömet a rózsám kitötte . ..« — Jó vöt, gyerekeim? —kér­dezi csöndes mosollyal, mert bizony megtapsoltuk, és a jól végzett munka derűjével hall­gatja vissza a masinából a hangját. — Jöjjön, Juliska néni, ne féljen maga se — nógatják Dánosi Jánosnét. — Aki nevet rajtam, kite­szem az udvarra — fenyeget, és egy népdalban életre kelti a búzatáblát. »Szentpéteri hirős lányok, heretyutyulyu, mind púderos ' az orcájuk, heretyutyulyu . . ­— gúnyolódik nótaszóval Moi- nárné. Mityek Mihályné harminc- három ágú szomorúfűzfáról énekel, a 73 éves özv. Kodein Józsefné az »Esik eső. nagy sár van az utcán« című régi- j régi dallal szerepel. Csak anyukája ölében haj- | landó énekelni Kati. a kiseb- j bik Dóbék lány, ott viszont j gyönyörűen. Kossuth-nóta — Pintér Já­nos, — betyárvilág — a sírásó ] Bakon József, majd a két Kon­ter néni katonadalai követ­keznek. Az éneklők tekintete a távolba mered, arcukon ott I vonul a dal fájdalma, öröme. A testes rendező: Pintér István. Kenyéradó foglalkozá- í sa Volán-.gépkocsivezető, busz- 1 sofőr. Magnós barátja — mun­katársa: Német Zoltán is az. — Négyórás felvételünk 1 kész. Ma a falubeli népdal- kincs kábányúszását fejezzük be. Persze, ha mindenki eljött j volna, akit hívtunk, még érde- i kesebb anyagunk lehetne. — Jelesnapi népszokások címmel verses-énekes felvételt állítottunk össze: a kepés- ! aratási daloktól a Luca-napi ludvérc-hiedelmekig eredeti hagyományokat dolgoztunk ! fel. A tanács fizeti a szalago- { kát, a falubelieket rábeszéltük egy kis szereplésre, a többi ment magától. Lelkesen meséli, hogy mú­zeumbarátok köre alakult, és nyilvánosan is bemutatkoztak az amatőr régészek, honisme­reti gyűjtők. Somogyi, zalai 1 fafaragásokból és helybeli há­ziszőttesekből kiállítást ren­deztek itt a művelődési ház­ban. A zalai szomszédok kö­zül Pápai Sándor, Horváth Er­nő, Szalai József. Somogyból Tóth Mihály, Holl László. Ked- menecz József faragványait ál­lították ki. Sobri Jóskának, a híres betyárnak a mellszobrát I is láthatta a közönség. I A buzgalom nem mai kele- i tű, Pogányszentpéter helytör­téneti kiállítása pár éve meg- | járta már a kaposvári, a ka­nizsai múzeumot is. A baráti kör mozgatói — Novák József tanácsi kirendeltségvezető, Székely Elemér tanító és Pin­tér István — különösen Knézy , Judit muzeológus nevét emle­gették, mint állandó segítőjü­ket. Bíznak abban is. hogy mag­nófelvételeik értéke — a »le- i letm-en lésen« túl — magasabb I mércét is megüt. Novak Ferenc Az újító és kísérletező pedagógusok országos aokétja 1973. május 21—22-én má­sodízben tartották meg az újí­tó és kísérletező pedagógusok országos anlkétját Debrecen­ben, a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem kémiai intézeté­ben. Megnyitó beszédet dr. Nagy Sándor, a Művelődésügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője mondott Idézte Aczél György­nek, a KB titkárának az or­szágos közoktatáspolitikai ak­tíván elhangzott beszédét, amelyben kiemelte a pedagó­gusok szerepének fontosságát a KB múlt év júniusi oktatás­politikai határozatának meg­valósításában­Ez a rendezvény is az alko­tó. újító pedagógusok munká­jának elismerése jegyében zaj­lott le. Az ankét lehetőséget adott a tapasztalatcserére is. A tanácskozás lényeges kér­désekben foglalt állást. Az újitómozgalom továbbfej­lesztése oktatásügyi érdek. Az alkotó, újító pedagógusok te­vékenysége nélkül elképzelhe­tetlen az oktatás korszerűsíté­se. A mozgalom szélesítésében rendkívül fontos a jó munka- ; helyi légkör, asz oktatási intéz- i menyek vezetőinek a támoga- ' tása. Az újítások értéke mindig a gyakorlatban realizálódik, és I a tömeges alkalmazásban vá- ; ük igazán közikinccsé. Ezért nagyon fontos, hogy minél rö- videbb legyen az ötlettől a hasznosításig tartó »átfutási« idő. Az újítások gyors elterje­dését az újítási kiadványok, a tapasztalatcserék, a kiállítások biztosíthatják. Ennek érdeké- I ben célszerűnek látszik ilyen kiállítások, tapasztalatcserék szervezése, a járásokban, me- i gyekben évankét és időnként j országosan. A tapasztalatcseréhez kap­csolódó újítási kiállításon is­merhették meg a részvevők a Hajdú-Bihar megyei újítók több mint kétszáz értékes al­kotását. Külön élményt jelen­tett a részvevők számára a debreceni Csokonai Gimnázi­um folyosóján bemutatott is­kolamúzeum építészettörténeti anyaga, amely a Német De­mokratikus Köztársaságban is sikert aratott, és több külföldi lap méltatta már. Létesítése a kollektív munka szép példája. Megvalósítása más iskolákban | is jól szolgálná a korszerű szemléltetést. Mellette jelentős szerepet kaphat a természettu­dományos »múzeum« kialakí­tása is. Kontra József, a Kaposvári Táncsics Gimnázium tanára A Gyerek éi A Gyerek K. falu legszél­ső házának kiskapujá­ban áll, és kitartóan a messzeségbe bámul. Iszo­nyúan tűz a júliusi nap. A Gyereken nincs más, mint egy szürkére fakult, kopott klottgatya. Gy felé bámul, fölmentő csapatot vár: a két öreg valamelyikét. Jönniük kell, mert itt az éjszakák ki­bír hatatlanok! A szélső ház­hoz közel van a temető. Nyár­estéken idelátszanak a fehér sírkövek. A kuvik minden es­te odaül a diófa ágára, s az ág a nyitott ablak fölé hajlik. A Gyerek messzire néz, vár­ja, hogy fölporzik a dűlőút, megjelenik a piros ló, a Man­ci, a bakon ott ül az öreg­ember. pattint az ostorával egy utolsót és odakiált: »Mög- gyüttem, Gyerök, hazaviszlek tégöd.-x De az út nem porzik, csak a meleg levegő remeg fölötte, kápráztatón ... A Gyerek sír. Először csak úgy magában, nyeli lefelé az egyre dagadó gombócot. Az­tán egyszerre fölszakad min­den. a szemből a könny és a szélesre nyílt szájból az üvöl­tésszerű hang. A porból sár- maszat lesz, s a kegyetlen fáj­dalomba beleremegnek a me- zítlábak. Ö, ha most mégis fölbukkanna a kocsi, és fölül­hetne az öregember mellé, megfordulnának: és meg sem állnának az öregasszonyig ... 75°/o-os HR A Gyerek sohasem látta, hogy az öregember a kabát­jára tűzte volna ezt a jel­vényt. Kicsi jelvény, rajta két betű: H meg R. Azt jelenti, hogy hadirokkant. A Gyerek azt se látta, hogyan használ­ta az öregember a midért meg a gipszágyat. A padlá­son hevert mindkettő. A mi- der nagyon sok szíjból meg csatból állt, A gipszágy em­ber formájú, fehér valami volt. A Gyerek ezt a két tár­gyat mindig összefüggésbe hozta a vasárnapi szoba egyik képével, ahol fehér lovon egy festett huszár feszített, s en­nek a huszárnak, a nyakára odafabrikálták az öregember fejét, fényképről. Tudta, hogy az egész képen csak ez a fej az igazi, mégis azt hitte min­dig, hogy az árok, melyen a fehér ló valósággal átszáll, ugyancsak igazi, valahol a fronton ilyen árkon ugratott át az öregember, kivont karddal. — Mink vótunk a vörösör­dögök. így hittak bennünket, mert mink aztán mögmutat- Luk... De azt tudod-e, hogy mért vöt a menténkön hét gomb? Azért, mert hogy a hu­szár is egy paratlan katona, hát azért vót... egyszer az­tán gyütt a srapnel és bumm! Betakart a föd. Amikor mög- találtak, hat egy szilánk vót bennem, itt ni, aztán eltörött egypár bordám. Ezután má csak a spitál gyütt. Hetvenöt százalékos hadirokkant, ez lőttem. .. A Gyerek már csak úgy látta mindig az öregembert, hogy öreg, töpörödött. Az egykori huszárból a hetyke bajusz, a pirospozsgás arc ma­radt meg, no és a határozott rendelkezések, amelyekre ugyan az öregasszony nem sokat adott, és a nádpálca a fogason. Ez is csípett, a fe­szesre tömött dohányzacskó is csípett — a Gyerek ezt ta­pasztalatból tudta. És akkor jöttek az őszi, majd a téli ködös napok. Az öregember egyre kevesebb le­vegőt kapott, és egyik este úgy aludt el, hogy többé so­ha nem ébredt föl. Ügy fe­küdt a ravatalon, mintha mindenkit becsapna csupán, s a Gyerek azt várta, hogy egyszer csak felül és azt mondja: »Látod, igy feküd­tem ott, amikor a légnyomás betemetött főddel.« A présház meg a szőlőhegyi pince kulcszi sokáig függtek a fogason érintetlenül, és a szarvassal díszített börtarisz- nyát se vette senki a vállára, így ment el az öregember, megbékélve mindennel és mindenkivel. Egy reges-regi szilánkkal a mellében, hátra­hagyva egy kis jelvényt, egy midért, egy gipszágyat, egy »Szolgálati időm emlékere~ képet, meg az özvegyet, az Öregasszonyt. Az özvegy Az öregasszony — a Gye­reknek mindig ez volt az ér­zése — tulajdonkeppen fölké­szült arra, hogy az öregember ]A Pécsi Balett előadásával A királykisasszony még nem tudja, hogy milyen »veszélyt« rejt magában a doboz tartal­ma, az a bizonyos virág .., Május 7-től 28-ig hat elő­adást láthatott a kaposvári közönség a centenáriumi szín­házi hónap programjában. Ezenkívül néhány »küzönség- 1 találkozót« is meghirdettek, ezeknek a tapasztalataira — úgy véljük — nem érdemes j külön kitérni, mert jócskán , alulmaradtak a lehetőségeken. A kaposvári centenáriumi színházi hónap programjának záróakordjaként a Pécsi Ba­lett Egyszer volt. .. című, új műsorát, láttuk. El tudjuk képzelni azt az időt, amikor — i. e. 390 — a Rómában kitört pestis ellen, | »hogy lecsendesítsék az égiek , haragját..., Etrúriából hoz­tak táncosokat, akik fuvola­szóra lejtettek és toscanai módra táncoltak, nem minden i báj nélkül« — írja Titus Li- vius, a nagy történetíró 7. , könyvében. A tánc varázsa nemhogy megszűnt Volna, hanem azóta a táncművészet is megtalálta a helyét a múzsák között. Időközben azonban változott a tartalma, a nyelve, de nem mondhat le arról, hogy ne közöljön, ne gazdagítson ér­zelmekben. gondolatokban. A Pécsi Balett, új utat járva, el­sősorban a gondolati »töltés- ■ hordozó« koreográfiákkal szerzett hírnevet itthon és külföldön egyaránt. Köny- 1 nyebben tanultuk azom­egyszer örökre elmegy közü­lük. Az öregasszony kicsiny volt és törékeny, fehér bőrű teremtés. Sohasem fogta meg a nap úgy igazából. Korán őszült, de fehér haját mindig nagy gonddal fonta be és kö­tötte kontyba. Erre mindig maradt ideje, bármilyen sür­gős volt is a munka. Es min­dig elvégezte azt, amit akart. Igazából ő volt a családfő. Eölcsatolta a hámot, a kan­tárt a lovakra„ a tehenekre fölrakta a jármot. 0 kezelte a pénzt, az iratokat. Csak ép­pen a pincekulcsot meg a borostarisznyat nem. Csodálatosan szép volt a hangja. Amikor esténként, tollfosztás közben énekelt, a Gyerek az asztalra könyö­költ, és bámulva hallgatta. Kukoricafosztásnal, szilva- magolasnál meg káposztasze- lésnél is az öregasszony vitte a prímet. A napi munkából sok szakadt rá, ezért aztán este — akkor is, ha mások voltak ott — fejét a két kar­jára hajtva bóbiskolt egy strófát, tálán ötpercnyit mind­össze, aztán fölnézett és azt mondta: »Most akár röggelig is bírom, ha muszáj." Kímélte az öregembert. Ki­vette a kezéből a vasvillát, a kaszát, a Gyerek kezébe a gereblye nyelét nyomta. És aggódva nézett a párjára. Ereznie kellett, hogy úgyis mindegy. De éveket adhatott ezzel az Öregembernek. Sut­ban akkor a nyelvét, amikor a tartalmában is biz­tosabbak voltunk, illetve az eltáncolt jelenet mögött fel­fedeztük a valóságot... Bágya András zenéjére Tóth Sándor készített koreográfiát Ezek: a Társaság és az Egy­szer volt... Az előbbiről egy irodalmi élményem jutott eszembe, Fejes Endre kiváló novellája, a Hazudós. Nem le­het összehasonlítani az eltérő műfajokat, ez igaz, de ha a valóságra jobban, ráismerünk az írói műben, akkor nyugod­tan mondhatjuk, hogy a ko­reográfus »álma« nem telje­sült úgy, ahogyan szerette volna. A Társaság koreográ­fiái jellemzése nem sikerült. Ezért igazában nem tudtam elhinni hogy valami közük is lenne a Madárhoz, a Boldog­ság Kék Madarához .. . Paro- nai Magdolna, aki a Madarat keltette életre, azonban ki­tűnt így is tehetségével, s ezt bizonyította az Egyszer volt.„ címszerepében is. Ennél a da­rabnál azt mondja az alcím, hogy »mesebalett«, és így is indul, nagyon élvezhetőén. Sosevolt Ország és Seholsincs Birodalom marakodása meg­csillantotta az együttes kiváló technikai képességét. Noha teljesen új tagokkal ismerked­sem mondta: »Segítők rajtad, pihenj egy kicsit." Es a párja sohase mondta: »Köszönöm, ez tényleg jólesik neköm." Nem beszéltek ők ilyesmiről. Egyek voltak ók, csöndessé­gükben együvé tartozók. Amikor az öregember el­ment, az öregasszony azt mondta a Gyereknek: »Mög- gondoztam, röndben eltemet­tem szögenyt. Most rajtam a sor." És néhány év múlva az öregasszony ágynak dőlt. Kín-keserves betegsége volt, és minduntalan azt mondta, hogy ő nem ezt érdemelte. Es a Gyerek olyan mocca­natlan tűrésnek volt tanúja, amilyet azóta se látott. Madárcsontú kis teremtés feküdt az ágyon, szeme a szemközti képen pihent órá­kon át. Így ment el. szinte észrevétlen, az öregasszony. És a Gyerek azóta is, ha messzire elkerül hazulról, a távolba néz, más templomtor­nyok és más dűlőutak felé, hogy nem porzik-e a rög a Manci ló patája alatt. Ha fáj a szorítás, várja, hogy jön majd az öregember meg az öregasszony, és kiszabadítják a szorításból, magukhoz von­ják es azt mondják: »Ne félj, meggyűltünk és hazavi­szünk." De most már soha többé nem jönnek, hiába a várako­zás. Mert azon az úton men­tek, ahol jönni nem lehet. Herncsz Ferenc | tünk meg az esten, a tánctu- I dás felől nem lehetett kétsé­günk az első pillanattól kezd­ve, ahogy színpadra léptek. (Bár a Társaság című egyfel- vonásos csaik a második ré­szében emelkedett a rutinelő- adás színvonala fölé.) Az esten, de különösen az Egyszer volt... mesebalett ■ előadásán azt éreztem, hogy ! nincs megfelelő »sztori«, a meglevőék erőltetettek. A két Bágya-zene sem adott talán elegendő élményanyagot Tóth I Sándornak. Különösen zavart az Egyszer volt... vétsége a ; »mese« ellen. A legyőzött, j meghalt katonákat a király­kisasszony egy különleges vi- j raggal életre kelti. Ezt a vi­rágot csellel elrabolják tőle, i de az ellenség kezében »ha­tástalan« marad. A királykis- asszony azonban, életre kelti az ellenség katonáját is, de ez Paronai Magdolna és Kuli Ferenc az Egyszer volt... mesebalettben. nem elég. ad egy szál virágot a Seholsincs Birodalomnak is, hogy béke legyen végre már. Az is lesz — beteljesült sze­relemmel — ideig-óráig. mert újra elkezdődik a háború ... Ha igaz, akkor a mesében az ilyen virág: az Igazságot szim­bolizálja. Ha így van, akkor abból csak egy lehet... Tetszett Gallovits Attila, akire a Társaságban is fölfi­gyelhettünk. de az Egyszer volt... királyaként különös tehetségét bizonyította Paro­nai Magdolnával. Kuli Fe­renc, Herda Janos nevét is megjegyeztük. Pintye Gusz­táv díszletei, Gombár Judit jelmezei ötletesek voltak. A kaposvári színiházban túl han­gos zenekar élén Breitner Ta­más állt. Bágya zenéjének sokszínű megszólaltatójaként. Horányi Barna Somogyi Néf/opj 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom