Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-12 / 85. szám
fl világbajnok dél-koreai női csapat Kaposvár. 300 néző. V.: Műdig. Szerdán délután tartalékos csapattal (Gtlián és Borom- issza sérült) fogadta az KB I-os KomiLót a K. Táncsics. Az NB II-es csapat nagy becsvággyal játszott s rászolgált a döntetlenre úgy. hogy mindig a kaposváriak szereztek vezetést Góllovők: Angyal, Kelemen, Tihanyi (öngól), illetve i Treseh ll-esből, Juhász, Kötői. Jutási Róbert eázó így nyilatkozott: A csapat lendületben van. Noha sérültjeink, is vannak, mégis kár, hogy most kényszerszünet következik a számunkra. (A most következő fordulóban lett volna a Táncsics—Ércbányász mérkőzés. amely a pécsi csapat visz- szalépése folytán kiesik a műsorból.) ASZTALITENISZ VB Bronzérem a 4. helyért Szarajevóban tegnap folytatódott az asztalitenisz VB, most már az egyéni versenyekkel. A nevesebb játékosok tegnap kiemeltek voltak, — pihentek. Félreértésre adott okot, hogy a magyar női csapat felállhatott a győzelmi dobogó legalsó fokára. Bronzérmet kaptak lányaink. Az éremre azonban rávésték: a negyedik helyezettnek. Tehát nem a szokásoknak megfelelő két harmadik helyezésről volt szó. RÖPLABDA WB TI Nagy küzdelemben nyert a K. Dózsa Szarajevóban világbajnokságot nyert a dél-koreai női asztalitenisz-csapat. Képünkön: Magasra emelik a trófeát, a Cor- billon Kanál (Teflefötó: AP—MTI—KS) Hegedűs Csaba autóbalesete Kedden este a XL kerületben a Bíkszádi út és a Tétényi út kereszteződésében Hegedűs Csaba birkózó olimpiai és világbajnok a gépkocsijával összeütközött egy teherautóval. A baleset következtében Hegedűs Csabát súlyos, életveszélyes sérülésekkel az Országos Traumatológiai Intézetbe szállították. Az autó másik két utasa: Bajkó Károly, a müncheni olimpia bronzérme« birkózója agyrázkódással, mellkas: záródással, a felesége pedig könnyebb sérülésekkel a Sportkóríházba került Hegedűs Csaba medence- és oombcsonttörést szenvedett, fontos belső szervei is megsérültek. Erős szervezete azonban reményt ad, hogy meg- brrfcöaák a súlyos sérülésekkel Az orvosok — a délután: tá- jékoztatáa szerint — mihelyt lehetséges, mefioperálják. FCTOK Dinamó Zágráb —Tatabányai Bányász 1:0 (1:0) Tatabánya, 3000 néző, Vezette: Kessler (osztrák). Góllövő: Cercek. Jók: Stincic, Va- pec. Lake, Illetve Görőcs és Nagy. A játék képe alapján a dönból a Dinamó vagy a Bányász kerül a döntőbe. BEK Juventus—Derby County 3U (ÍJ) A milánói mérkőzésen tehát fietlen igazságosabb lett volna : kétgólos előnyre tett szert az Kaposváron folytatódott mi K. Dózsa—PB AC 3.-0 (T3, 14, 14) röplabda NB H-es bajnokság. A K. Dózsa hazai bemutatkozása drámai küzdelmet hozott, és megérdemelt hazai győzelmet. A Tatabanya nem tudta megszerezni a csoportelsőséghez szükséges egy pontot, így mája* 9-én Bolognában a Tatabánya—Bologna mérkőzésen dől el, hogy ebből a csoportolasz bajnok, amely annakidején az 0. Dózsát ütötte él a továbbjutástól. Ismerve ? »Ju- veU. a kétgólos előny elég lehet a döntőbe jutáshoz — legalábbis a papírforma szerint. Kaposvár úszói nyerték a Tóth Lajos-emlékversenyt Volán-győzelem a tekerangadón Az összevon* megyei teke csapatbajnokság 5. fordulójában a hazai rangadók sorozata zajlott le. A Kaposváron a K. Volán.-—K. Spartacus összecsapás állt az érdeklődés középpontjában. A közlekedésiek remekelteik és győztek. Biztosan nyert a Fáklya is az eddig éllovas Vasas ellen. Váratlan a K. Közút súlyos veresége Dombóváron. K. Volán—K. Spartacus 6:2 (27802612) Ld.: Peltzar 488, Szemes 480, iS. Haász 469, Bálavári 442. K. Fáklya—K. Vasas 7:1 (2704:2476) Ld.: Kertész 478, Szakály 478, ÜL Szabó 436, Schilt 435. D. Szövetkezet—K. Közút 7:1 (2704:2368) Ld.: Horváth 486, Topa 486, ÜL Mettner 412, Herczeg 403. Mohács—Siófoki Bányász 5:3 K. Dózsa: Zóka, Burcsa, Hódost, Déri, Witz, Katona. Csere: Kleiner, Nagy, Horgas, Bögöly. Az egyes játszmák eredménye híven kifejezi, hogy milyen nagy küzdelem folyt a két csapat között • győzelemért. Minden esztendőben Kaposvár és Pécs úszói szállnak vízbe a Tóth Lajos-emlékverseny küzdelmei során, A hagyományokhoz híven ez évben is a kaposvári úszók szerették meg a győzelmet -A verseny jobb eredményét Fiúk: 400 m gyors: 1: Hegedűs 4:45.6, 2. Varga Z. 4:48.1. — 100 m béka gyors: 1. Molnár 152.7. — 100 m hát: 1. Hegedűs 1:07,9; — 200 m gyermek vegyes: 2. Ragonosa 3:03.5. — 100 m béka hát: 1. Szíjártó 1:55.6, 2. Molnár IL 2:02.2. — 200 m mell: 1. Hegedűs 2:50.4. Lányok: 400 m gyors: 1. Ketskés A. 5:28.9, 2. Adler 5:30.4. — 100 m pillangó: X. Ketskés A. 1:18.5. — 50 m béka gyors: 1. Tóth 1:08.3. — 200 m béka hát: 2. Gundá 1:59.8. — 100 m meU: 1. Adler 1:25.7. A megye! H. osztályból Jelentjük Sok a bajnokjelölt a déli csoportban Hajráznak, a megyei labdarugó-bajnokság második vo- | na,Iá rak csapatai is. Az émsild csoportban a vezető Kaposvárt Vörös Lobogó nyomában csak egy csapatot találunk. Délen viszont fél tucat bajnokjelölt pályázik a megyei L osztályba jutást Jelentő első helyre. A csapatok most dupláztak, április 4-én is teljes forduló volt Ennék eredmények DÉLI CSOPORT Lakócsa—Kutas Toponár—Böhörtye Somogyi Néplap irt fi iTs, 1:1 (0K», K. Gazdász—Kadarkát 2:1 (2:0), Féisőbogát—Potony 2:1 (0 rl), Nagybajom—Vése 1:2 (1:0), Mesztegnyő—Gomogy- sárd 2:2 (2HL ÉSZAKI CSOPORT ' Somogyvár—Tab 3d) (3:0), Siófoki MEDOSZ—Balatonke- resztúr 22 (Oü), Siófok XI.— SaeatgáJosXér 5:0 (2:0), K. V 1-0 (0:0). Ba- 12 (Oü:). leüLe 22 (22), TapsaHy—GSDe 62 (2:1). Vasárnap ex alábbi eredmények születtek: ÉSZAKI CSOPORT Tab—GöUe 3:1 Cl.ö). Tab. 200 néző. V.: Rosies. G.: Vend! (2), Németh, ÜL Kovács. S. Bányász IL—rTapzrm.y 5 4 (3:1). Tapeony, 100 néző. V : Fekete-Páns. G.: Bán, Kapitány, Kocsis, Gróf, Finota, ill Horváth (2), Fülőp, Szabó. K. V. Lobogó—Ordacsehi 2:1 (1:0), Ordacsehi, 100 néző. V.; Horváth S. Kéthely—Balatonföiávár 1:1 (1:0). Kéthely, 350 néző. V.: Nagy M. G.: Móré, itt. DákaL Táska—Balatonszentgyörgy 5:0 (l.ö). Táska, 250 néző. V.: Csapó. G.: Horváth (2), Róza, Kovács, Péter (öngól). Balatonlelle—S. MEDOSZ 2;.l (1:0). BelatonleUe. 200 néző. V.: Róza, G : Szabó, And- rosovics. ÜL Sárkőtt. BaXatonkeresztúr—Somogv250-'néző. V.: Kandó. GÜ Lázár, Bal:a. ÜL FoinyedL ■ Debity. DÉLI CSOPORT Kadarkút—Toponár 6:0. Kadarkút, 200 néző. V.: Gsizma- dia. Somogysárd—Felsóbogát 6:1 (2:0). Somogysárd. 250 néző. V.: Ballér. G.: Szukics (2), I.ukács (2), Vörös, Baló, ül. Boenyák. Potony—K. Gazdász • 2rl (2:0). Potony, 200 néző. V.: Horváth II. L. G.: Borjus, Páv- lics. ÜL Szlavinícs. Böhőn.ye—Bolhás 3:2 (1 ‘0). Böihőnye, 200 néző. V.: Farkas. G.: Bausz (2), Lengyel, ül. Bódis, Huber. Kutas—Nagybajom 5:1 (1:1). Kutas, 400 néző. V.: Hardi. G.: Palavics (2), Vidus, Bárány, Nagy, ÜL Gyurkó. Vése—Mesztegnyő 2:1 (0:1). Vése, 250 néző. V.: Kornál G.: Bottor (ll-esbőlL Bocas ÁPRILIS CSÜTÖRTÖK Gyula Milyen lesz az időjárás? A Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, tőbbfelé esővel, záporral. Mérsékelt, több helyen élénk északnyug ati—északi, majd délnyugatra forduló széL Hűvös idő, (helyenként gyenge, talajmenti fagy). A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 8—U fok között lesz. Tsz-nvugdíjas a lotfófönyereménv tulajdonosa Az OTP Békés megyei Igazgatóságán szerdán jelentkezett a 14: játékhét öttalálatos lottószelvényének tulajdonosa, és letétbe helyezte több mint kétmilüiió forint értékű szelvényét. A szerencsés nyertes egy Békés megyed tsz nyugdíjasa, akinek 12 gyermeke és 13 unokája van. — Petőfi-est lesz Párizsban szombatom. A nagyszabású kulturális program művészi plakátját Victor Vasarely tervezte; Jean Marcenac költő és műfordító tart előadást, majd francia és magyar művészek — versben és dalban — Petófi-műveket adnak elfő. — Zeneiskolai tanárok Bach, Händel, Boccherini és Beethoven műveiből adnak hangversenyt holnap este a kaposvári zeneiskola,ban. — A szövetkezeti ipar kiváló dolgozója jelvényt kapott Hampók Ferenc, Musettes József, Szertics Gyula, Szentes István és Herczeg Imre. Mind az öten hosszú ideje kiválóan dolgoztak a kisipari szövetkezetben. — Nagy károkat okozott a swél és a homokvihar Somogybán. Eddig 117 magánszemély és 11 mezőgazdasági nagyüzem jelentett be viharkárt az Állatná Biztosító megyei igazgatóságának. A szakemberek megkezdték a károk fölmérését — Tanfolyamat terveznek a munka- es üzemszervezés korszerű formáiról a KGM- érdekéltségű gyárak üzemvezetőd és szakmunkásad részére. A rendezők a KGM Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézete és az SZVT. — Ismét debütált Maria Callas az operaszínpadon. A világhírű szopránénékesnő, a rendezők és karmesterek réme ezúttal új szerepkörben mutatkozott be: di Stefanó- val együtt ő rendezte Verdi Szicíliai vecsernyéjét az újjáépített torinói királyi operaháziban. — Kopemiku sz-h etet tartanak április 23—30. között az Egyesült Államokban is — Nixon elnök rendeletére —• a nagy lengyel csillagász születésének félévezredes ju- balewraa alkatenábóL * — Nem fizette’ a. gyermektartást három gyermeke irtán a 38 éves, büntetett előéletű, dráva tamási Gulyás Béla alkalmi munkás. A Barcsi Járásbíróság a tartása kotele- ziettsiég iszákos, züllött életmód -miatti elmulasztásának bűntette miatt nyolchavi börtönre ítélte és kényszer- elvonó-kezelésre , küldte. A bíróság elrendelte, hogy Gulyás egy korábban felfüggesztett hathavi szabadság- vesztesét is töltse le. Gyorsíró matróna A jelek szerint Angliában ás egyre ritkább a megbízhat tó, jó gybrsíró, mert Gillingham városkában él egy 82 éves asszony, akit munkaadója ma is a »gyorsírónők gyöngye«-ként dicsér. Ada Lane 15 éves kora óta űzi e szép hivatásit; a nyolcadik x után Is minden hajnaliban 5 óraikor kel, hogy munka előtt megetethesse négy macska- | jAt majd 13 órán át deágo180 évvei ezelőtt, 197?. április 12-án született Gyöngyösön, és 1865 júliusában halt meg Pesten Bugát Pál orvos, a Természettudományi Társulat megalapítója. A pesti egyetemen avatták orvosdolilorrá 1818-ban, A következő esztendőkben Pesten, vidéken, majd ismét Pesten tevékenykedett, 1824-től 1849-ig az elméleti orvostan professzoraként. Minden tudását, szervezőkészségét latba vetve,Szolgálta a szabadságharc ügyét, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány által kinevezett »•országos főorvos-*. Debrecenbe is követte a kormányt, s így érthető a megtorlás: a szabadságharc leverése után megfosztották egyetemi katedrájától. Jelentős érdemeket szerzett a magyar orvosi műnyelv fejlesztésében, új szavak (például láz, tályog, izom, ideg, étvágy stb.) alkotásával. Tankönyveket fordított magyarra, s tanulmányaival, orvosi műszótár szerkesztésével nagyon sokat tett a magyar orvostudomány fellendítéséért. Névéhez fűződik a Természettudományi Társulat megalakítása; a tudományos ismeretterjesztésben kiemelkedő munkát végzetteket egy évtizede a róla elnevezett emlékéremmel tünteti ki évente a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége. — A hicernatcrmesTtés zárt technológiáját dolgozták ki — Európában elsőként — a Kompolti Növénytermesztési és Talajvédelmi Kutatóintézetben. A termésátlagok így mintegy 30 'évi stagnálás után most kimozdulnak holtpontjukról. — Éhségsztrájkot tart vasárnap óta a torinói börtön mintegy 500 foglya. így'akarja kivívni a hatóságoktól a levelezem jogát és egy érdek- képviseleti bizottság létrehozását. — Több palackozott homoki bor kerül forgalomba s egyúttal bővül a választás is. Bács-Kiskun megye szőlőtermelő gazdaságaiban az idén már több mint 70 millió palackot töltenek meg az itthon és külföldön egyaránt keresett alföldi borokkal. Balesetet oHozott az ittas motoros Tegnap a kora esti órákban Szentgáloskér belterületén Jufidsz Ernő helybeli lakos ittas állapotban vezette motorkerékpárját, s az egyik ú tikereszteződésnél belei u - tott a vele azonos irányban szabályosan haladó személygépkocsiba. A motorkerékpáros megsérült, a gépkocsi megrongálódott, Juhász Ernő étien, eljárás indult — Az Aramszolgá Itató Vállalat értesíti a • Lakosságot és a közüle- teket. hogy 1D73. április U-én. 12-én, 13-an de. 7.30-tól 15.30-ig a Vak Bottyán utcában, a Gárdonyi G. utcában, a Kecelhegy I., n., HL dűlőben, az Egyenest. úton, az Erdősor utcában, a Madár utcában, a Kun Béla utcában és az abból nyíló mellékutcákban szakaszosan áramszünet 1esz. (10816) — A Volán Utazási Iroda 1973. május 26-án 5 napos társasutazást indít az istriai félszigetre. Részvételi díj: 1590 Ft -f költőpénz. Jelentkezés: Volán Utazási Irodánál, Berzsenyi u. 1. sz. alatt, április 21-ig- Telefon: 12-222. (10800) — A* Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1373. április 12-én és 13-án de. 7.30-tól du. 13.30-ig az Arany J. utcában a Petőfi utcától a Buzsáki utcáig áramszünet lesz. (10817) — KiránchUóautóbuszt Indítunk vállalati dolgozók és 'hozzátarto * zóik részére Becsbe 1973. július 11-én 5 napra« Részvételi díj fél- penziós ellátással 20CC Ft + költőpénz. Jelentkezni és érdeklődni lehet április 20-ig az IBUSZ Utazási Irodában, Kaposvár. Ady u. 14. (10804) — Értesítjük a lakosságot, hogy Tabon április 14-én országos áu- laá- és kirakodóvásár iasz. Barátságos mérkőzés Táncsics SE—Komló 3:3 (2:2)