Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-30 / 100. szám

»Csak ketten vagyunk, kutya es err A somogyvámosi juhász ^ 1 w, 1, I v, Ír Álomra dászat*4 A nyáj a legelőre igyek­szik. A bárányok ott szaladgál­nak anyjuk mellett, fehér gön­dör-gyapjas hátuk messziről szembetűnik a sok sárgás bun­dájú juh között. Egy pillanatra meg-megállnak, majd a töb­biek után sietnek, hogy minél előbb a friss, még zsenge füvet' kínáló legelőre érjenek. Né­hány lépéssel a nyá.j mögött bandukol Csiszár István, a so- mogyvári Dózsa Tsz juhásza. A hidegtől, naptól cserzett arc szinte mozdulatlan, szempillái alig rezdülnek. pedig a széltől nekünk kicsordul a könnyünk, és csak nehezen tudjuk követ­ni az öregembert. A nyáj lassan megállapodik, békésen ropogtatja a füvet. A fekete, bozontos kutya még néhányszor körbeszalad rávak- kant a birkákra — »-ha elcsám­borogtok, megcibálom a bun­dátokat« —, azután a juhász lá­ba elé heveredik. A kutya és az ember egymásra néznek, a juhász csöndesen elmosolyodik, és megdicséri hűséges kísérő­jét. — Öreg kutya ez már — mondja. — Kölyökkora óta mellettem van, én neveltem. Nélküle nem is tudnék dolgoz­ni, mert a nyájat csak ő tudja irányítani. Igaz, kicsit mogor­va, meg goromba is néha, de nagyon öreg már, és ez érthető. — Pista bácsi, mióta juhász? — Tizenkét éve gondozom a szövetkezet juhait. Előtte ki­lenc évig űztem ezt a mestersé­get. Az apósom juhász volt, tőle tanultam, aztán nagyon megszerettem ezt a munkát. Megszoktam a hideget, a na­pot, hogy mindig a szabadiban tartózkodjam. A somogyvámosi üzemegység 402 birkája és a nyolcvanhét bárány az én gondjaimra van bízva. Csak ketten vagyunk, én és a kutya. Reggel hattól este hatig dolgo­zóm, az átlagkeresetem 3000 forint. Télen, amikor ellés van, segítőtársat kapok, mert egyedül nem győzném. Sajnos ma már kevés a juhász, a fia­talok inkább más szakmát ta­nulnak, nem szívesen jönnek ki a tanyára. — A családban nincs senki olyan, akinek átadhatná ta­pasztalatait, akiből jó juhászt nevelhetne? — Egy lányom van, és uno­kám. Így azt hiszem érthető, hogy nincs utódom. Az unoka szívesen kijön hozzám, szép kirándulás ez neki, de nem több. Nehezen tudnám elkép­zelni, hogy a helyemre lépjen. A fiataloknak ma más kell. — Pista bácsi hatvanöt éves, hamarosan nyugdíjba megy. Kinek a kezébe adja akkor a kampÓ6 végű botot? — Egyelőre nincs aki átve­gye. A tsz vezetői is nagy gondban voltak emiatt, és örülnek, hogy a nyugdíjazás után is maradni akarok. Nincs senki, akit taníthatnék, akibe beolthatnám a szakma szerete­í tét, ezért amíg lelhet, én mara­dok itt a tanyán, az állatok mellett. És nagyon szívesen maradok. Minden birkát isme­rek, rögtön észreveszem, ha valamelyik beteg, mert látom, hogy máshogy viselkedik, mint ahogy szokott. Az egészen apró rendellenességeket csak az az ember veheti észre aki a nap­jait mindig itt tölti. A kutya felpattan gazdája mellől, és csaholva a nyáj felé iramodik. »-Takarodjatok a ve­tés széléről« ugatja, azután, hogy feladatát végrehajtotta, megáll és gazdáját hívja. Az öreg juhász pedig búcsút vesz, és botjára támaszkodva elin­dul a nyáj után. D. T. Imáink. Azok, melyek t\ után sugaras kedvvel j ébredünk, s azok, me­! lyek párnagyűrést, kínt hoz- ! nak. Higgyünk-e nekik? »Anyám, az álmok nem ha­zudnak« — diadalmas Petőfi Sándor hangja a Jövendölés című versben. »-Anyám, az ál­mok nem hazudnak ... Szerencsét jelent — tartotta a néphit —, ha valaki cigány­nyal, királlyal, disznóval, ga­lambbal, betűvel, csillaghul- ással, csókkal álmodik. Sze­rencsés lesz, aki álmában sár­ban jár vagy fürdik. Egy mondás — ki nem isme­ri? — »éhes disznó makkal ál­modik«. Egykori eleink gyakran la­pozgatták az álmoskönyveket. Artemidoszt, a hírhedt gö­rög álomfejtőt idézem: »Mondd meg álmodat; megmondom, ki vagy!« Csaták előtt a »-főállá­sú« jósok gyakran a hadvezér álmából próbálták megfejteni a csata kimenetelét. A múlt századi zeneszerző ezt a címet adta művének: Szerelmi álmok. Mert ilyenek is vannak ... Higgyünk-e álmainknak? Két szélsőséges vélemény. Az első egy falusi asszonyé: »Ne­kem az álmok mindig igazat jelentettek. Koporsóval álmod­tam 44-ben, oda is lett a Jó­zsim.« A második egy városon élő tisztviselőé: »Babonákban nem hiszek.« Idézzük meg a szaktudo­mány álláspontját. Mi is az álam? Pavlov fejtette ki: az Egyre több áru a háztájiból Tanácskozott a kutasi háztáji bizottság (Tudósítónktól) A kutasi áfész háztáji bi­zottsága megalakulása óta fél­évenként összeül, hogy meg­tárgyalja az elért eredménye­ket hiányosságokat. A napok­ban tartott tanácskozáson a bizottságon tagjain kívül jelen voltak az egyes szakcsoportok — méhész-, nyúltenyésztő, zöldség- és gyümölcstermelő — elnökei is, valamint a nagy­atádi Konzervgyár és a MÉ­SZÖV képviselői. Horváth Péter áfész igazga­tósági elnök tájékoztatta a megjelenteket a háztáji bizott­ság működéséről. Többek kö­zött megemlítette, hogy a nyúl­tenyésztő szakcsoport 1966-ban 10 mázsa élő nyulat, 1971-ben pedig 187 mázsát értékesített. A múlt évben is csak mintegy másfél mázsával adtak keve­sebbet az előző évinél. Az áfész segíti a megfelelő állo­mány, valamint a takarmány­táp beszerzését. A tojástermelő 4,5, 1971-ben 22, és 1972-ben 59,5 vagon volt a termés, illet­ve a felvásárlás. Jó dolog, hogy a Nagyatádi Konzervgyár szakmai segítséget is ad a ter­meléshez. Uborkánál a jó faj­tamegválasztással az idén szakcsoport jelenleg szünetel- i mintegy 15—20 százalékos ter­Mezőgazdasági üzemek figyelmébe ! teti működését az előző évek értékesítési nehézségei miatt. Ismét foglalkoznak azzal a gon­dolattal, hogy törzsállományt szereznek be és megkezdik a termelést. A méhész-szakcso­port évente 90—100 mázsa méz szállítására köt szerződést az OMSZV-el. Sajnos, néha kár éri a méhészeket a növényvé­delmi előírások be nem tartása miatt, és elég sok méh elpusz­tul. Különösen nagy a fejlődés a zöldségtermelésben. Míg 1969- ben mindössze 80 mázsa volt a felvásárlás, 1970-ben már mésnövekedésre számítanak, örvendetesen nő a fóliás zöld­ségtermelés. Vojkovics István, a nagyatá­di Konzervgyár termeltetési osztálvezetője elmondta, hogy a kutasi áfész szállítja a kon­zervgyárnak szükséges uborka egyötödét, mintegy 50 vagon­nal, mégpedig kifogástalan mi­nőségben. Mindez a termelők és az áfész felvásárlóinak jó munkáját bizonyítja. Végezetül Bánkúti Béla, a MÉSZÖV mun­katársa adott választ a felme­rült kérdésekre. álom az agykéreg gátlásos ál­lapota. Freud érdeme az álom tudományos vizsgálata és ér­telmezése. Szerinte legtöbb­ször kielégítetlen vágyak be­teljesedését hozza. Méret Fe­renc—V. Binét Ágnes Gyer­meklélektanából idézek: »Freud elemzéséből tudjuk, hogy az álom úgy, ahogy éb­redés után visszaemlékszünk rá, jelképekbe foglalt, átdol­gozott anyag.« De szépet álmodhat — szok­ták mondani néhány napos, mosolygó csecsemőjükre az anyák. Pedig ezek a kicsik még nem álmodnak. Nincs miről. Álmodni csak az érte­lem bizonyos fokának elérése után szoktak. Dr. Hárdi István szerint: »Az álom... építő téglái elsősorban látási élmé­nyek.« L ehet-e jósolni a csukott szemmel »látottakból«? Jósolni nem, de követ­keztetni igen! Az álmodó sze­mélyiségére. Egy régi híres gyermektanulmányozó. Deutsch Ernő ezer gyereknek gyűjtötte össze az álmait. Két­száz ezek közül árva volt. »Édesanyám bejött és kivett« — mesélte az, akinek akkor már nem volt anyja. Egyik kaposvári iskola né­hány hatodik osztályos lányta­nulójának álmát jegyeztettem föl. Ezekből idézék, majd né­hány mondattal jeliemzem az álom leíróját. Lehet-e »olvas­ni« belőlük? P. Jutka ezt írta: »Az osz­tályban volt egy lány (Sz. Ka­ti), mágnesből volt. És amikor ment a radiátor mellett, min­dig odaragadt hozzá. Egyszer mikor felelt, láttuk, hogy emelkedik fel és odatapad a vaslámpához. Szegény lányt leszedtük, de annyira meg­ijedt, hogy szívrohamot kapott, bebugyoláltuk egy kabátba, és úgy vittük ki.« Vicces ugye? Ez a P. Jutka annak ellenére, hogy szeret nevetni társaival, csendes gye­rek. Rendkívül gazdag a lelki­világa, ezt bizonyítja álma is. Ö. Csilla egyik álma: »Anyu­val színházba mentünk. Még nem kezdődött el az előadás. Anyu kiment beszélgetni. A Béla akkor jött meg Dombó­várról, és elvette anyutól a jegyét. Én bent ültem és vár­tam anyut, anyu helyett a Bé­la jött be. Elkezdtünk vesze­kedni. Végül kidobtak bennün­ket. Kár lenne belemagyarázni a laikusnak bármit is Csilla és Béla testvérének történetébe Annyi azonban bizonyos: a kislány igen ragaszkodik az anyjához. Egykori riportalanyom, N. Erzsi emlékezetes álma: »Egyik éjjel azt álmodtam, hogy a mamámnál tunk. Bementünk a disznók­hoz és nagyon szívélyesen fo­gadtak. De az egyik mindetv- áron meg akart bennünket en­ni... gyorsan kirohantam és felmásztam a szénára. Onnan a gerendára. Nagyon maga­san voltam. A testvérem meg elkezdett röf" i. Én nagyon fogózkodtam, .,e mégis lees­tem, és a gerendát magammal rántottam. Utána bementünk és enni kezdtünk. Már a szek­rényből mindent megettünk. A zsíros kenyeret egymás után j ettük. Még a testvéremtől is elvettem.« N. Erzsi apa nélkül nőtt fel, ) édesanyja gyakran éjszakai műszakban dolgozott. Volt idő­szak. amikor nehezen épülő [ házukon éjjelre még az ajtói sem tudták zárni. Félelmét még testvére előtt is rejtette. Az épülő ház felemésztett j minden pénzt, az ennivalóval j is takarékoskodni kellett. Nap- I közis nevelője, amíg nem is- j merte körülményeit, néha rá­szólt a közös étkezéseknél: i »Erzsi, ne légy olyan mohó!-" j Most gyakran azt kérdezi: »Jól laktál, Erzsi?« Van itt még álom, melyben | egy alacsony, barátságos kis- j lány Pax tollal lövöldöz, s van itt olyan is, melyben az öt testvér között felnőtt gyerek gödörbe esik, s hiába sír se­gítségért, testvérei nem hall­ják meg a hangját... égül egy felnőtt gyakran visszatérő álomképei. »Olyan sokszor álmod­tam már, hogy gyerek vagyok újra és az iskolában felelni kell, én meg nem tudom a lec­két. Máskor meg Pesten va­gyok újra. Szilveszter van, mindenki az utcán. Forgatag. Mindenki jókedvű. Egész éjjel mászkálok és nagyon jól ér­zem magam.« Meglehetősen közeli ismerő­söm az illető. Sok mindent tu­dok róla. Tudom, hogy tart fő­nökeitől. Gátlásos velük szem­ben. Talán ezért kell neki mindig »felelni az iskolában«. S a forgatagos utca — ahol nem határolják őt körül hiva­tali helyiségének falai — a szabadságot, a gondtalanságot jelenti neki. Álmok és feltételezések. A pszichológusnak azonban fon­tos támpontok az ilyen álmok. »Álomvadászatunk« véget ért. Nem hiszünk bennük, de kiindulópontok, vagy kapasz­kodók lehetnek a másik meg­ismeréséhez. Nem kell szé­gyellnünk ezeket az álmokat. Pláton tanítása szerint: » A jó ember gonoszát álmodik, s a gonosz azt elköveti.« Leskó László V VÁLLALATUNKNÁL LEÉRTÉKELT ÁRON KAPHATOK AZ ALÁBBI MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK ÉS ESZKÖZÖK: Régi ár: Űj ár: MTZ-légfék és elektr. berendezés 5 150 1 030 ZP—1,7 lucerna szársértő 11 060 5 530 KZV—2/3 szőlőműv. kultivátor 8 260 4 130 RS—33 szőlőperm. keret 5 050 2 530 RSU-—33 univ. szőlőperm. keret 9 150 4 580 RSM metszőpanel 7 010 3 510 RS—31 metszőolló garnitúra 6 170 5 880 BKR—700 homlokrakodó 25 278 17 690 SZD—48 gabonavetőgép 16 800 13 440 BUSATIS fűkasza 14 280 10 000 VAKUFOL—100 takarmánysiló 95 760 67 030 VAKUFOL—200 takarmánysiló 149 640 104 750 UE—28 vezetőfülke 5 270 2 640 MTZ—5L vezetőfülke 5 510 2 760 RKH rétszelJőztető henger 18 900 9 450 LH—1 lápi henger 14 000 7 OOO HB—1,6 hengerborona 8 890 4 400 VBT—3 billenőtárcsa 27 870 13 950 FKA—2,6 kukorica adapter 52 800 36 960 FAUN/B silózó adapter 25 100 17 570 96 fh-es borjúnevelő technológia 6 550 3 270 126 fh-es borjúnevelő technológia 7 100 3 550 ASAK—2 kénessav adagoló 27 200 21 760 . Dróbhálós automata szalu 319 159 VÁRJUK A FENTIEKRE VONATKOZÓ SZIVES MEGRENDELÉSEIKET AGR0KER, Kaposvár J IMRE LÁSZLÓ: l Két év nyolc hónap 1 5. A finom vasháló túlsó felén idősebb, törődött arcú férfi állt. Ünneplő ruhája új lehe­tett még, nem sokszor volt rajta, mégis, valahogy hétköz­napiadnak látszott. Talán mert nem viselt nyakkendőt, és a sötétkékhez nem illett a vilá­gos zöld pulóver. Levett kalap­pal állt ott, furcsa megillető­I döttséggel a szemében, amely fénymeleggel telt meg, mi­helyt a fiatalembert meglátta. Nézték egymást, hosszú per­cekig. Azután Kapelláró le­hajtotta a fejét. — Na. Ne itassuk az egere­ket, fiű! Lesz ez még így se! — mondta Bereczki, valami hiába palástolt szeretettel a hangjá­ban. — Ezt jól megcsináltad 4 magadnak.. Mi lesz a segédle- ivélből, a harminckét korsó Jsörből? Hát te nem gondoltál ierre? Mi meg csak várunk a ^munkán, ott van kétszázötven 4 új lakás, három akkora épü- 4 let, hogy a végét alig lehet be- J látni. Erre hívnak az építés­vezetőségre: Zoli bácsi, ne vár­ija Kapellárót. Azt hittem, a ^villamos ütött el, szaladtam, 4 ahogy a lábaim bírták. A leg­jobb inasom, nem mindegy 4 az! Na aztán amit odabent hallottam. Agyoiwerted a mos­tohaapádat, bevittek. Azt hit­tem, ott vágódom hanyatt azonmód. Mi történt? Hogyan történhetett? Mit mondjak a többieknek? Kapelláró röviden elmesélte a történteket. — Elhiszi vagy nem, szaki bácsi, én csak akkor ütöttem, amikor megláttam nála a kést. — Hátha csak ijesztgetni akart ? — Köszönöm az ilyen ijeszt­getést. Magúk nem tudják azt, milyen életem volt nekem odahaza. Nem volt megállá­som a nevelőapám előtt. Se­hogy nem volt jó neki, pedig, ha csak egy kicsit ismer, tud­hatja. hogy nem vagyok nagy- poíájú, csak hagyjanak békén. — Ha nem ismernélek, édes fiam, akkor most nem lennék itt. De nem is azért jöttem, hogy erről faggassalak, elég neked most a magad baja. Ha­nem tudod-e. hogy beszéltem a bíróval? Olyanokat mon­dott, hogy a fellebbezést még neon tárgyalták, de könnyen lehet, hogy új momentumokra derítenek fényt, s akkor szá­míthatsz rá, hogy kevesebbel meg úszód. — Nem akarok én megúszni semmit. — Ki vagy borulva, mi? El­hiszem, fiam. A helyedben én is így lennék. De azért nem kell elveszteni a fejünket. Még nem haltunk meg. Jóra for­dulhat minden. Bereczkit hallgatva Kapellá­ró tisztulni érezte a gondola­tait. Hetek óta először. Igen, igen, föl kellene ébredni, s tiszta fejjel körülnézni, ho­gyan is állunk. Mi veszett el, mi az, ami rríegmaradt? — A bíró járt odakinn, ná­lunk. Megkeresett, hogy azt mondja: nekem tudnom kell, milyen ember vagy, elvégre a kezem alatt dolgoztál. Ne lelj semmit, elmondtam neki a késügyet. Azt felelte, tudja, de arra nincs tanú. És hogy azt igazán megfigyelhettem volna már, eleget éltem ahhoz, hogy a világban sok mindenre nem akad tanú. Fontos dol­gokra. Nahát, mondom, itt ar­ra sok tanú volt és van, hogy az a gyerek nem vétett senki­nek. Dolgozott, rá lehetett bíz­ni akármit, megcsinálta rende­sen. Többet ért, mint három másik, annak fát lehetett vág­ni a hátán. Hát csak azért mondom. Úgy bánjanak vele odabenn. Mert annak az em­bernek nálunk helye van. Ha kiszabadul, várjuk. Én is vá­rom, ha megérem. Hallod, fiú? A szüleid meg olyanok, ami­lyenek. Azon te úgysem tudsz változtatni, azon hiába töröd magad. Szóllj, miben van hiá­nyod! Csomagot azt majd kül­dünk. De arra vigyázz, nehogy valami hiba legyen a kréta körül, mert akkor nem kap­hatsz csomagot, megvonják az ilyesfajta kedvezményeket. Mert ez kedvezmény, érted? Kapelláró nem válaszolt semmit, mert egy szót sem tu­dott volna szólni. Félt, hogv a hangja elakad. Most oldódott benne az elmúlt időszak min­den feszültségcsomója. görcse. Néha már azt gondo'ta. hogy ezt az időszakot egész eddigi életére érti. Hallgatta az öreget. Ki gon­dolta volna, amilyen morcos, morgó embernek ismerte meg, aki egy hét alatt alig szól hoz­zá két szót, hogy ilyen is tud lenni. Fele ennyit sem beszél­tek két' évig, mint most, tíz perc alatt. — Azt pedig elintézzük, hogy a tankönyveket megkaphasd. Tudod, ugye, nem szabad el­maradni a matematikával. Nem kapod meg a segédleve­let, ha az iskolában megbuksz. Na csak azért mondom. Per­sze, nem akarok én beleaval - kozni a dolgodba csak úgy a magam feje után, ahogy el tudtam gondolni... — Vége a beszélőnek. — Csak egy perc még. — A beszélőnek vége. — Zoli bátyám, csak azt meg ... (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom