Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-10 / 58. szám
Ottawában tárgyal Vályi Péter (Folytatás az 1. oldalról) megbeszéléseken napirendre kerül-e az európai biztonsági értekezlet, illetve át európai kölcsönös f egyverzetcsökken - ‘lés témaköre.- -Ezek a - kérdések ugyan nem közvetlen témái a kétoldalú kapcsolatainkat felöleli megbeszéléseknek, de a magunk részéről készek vagyunk bármilyen kérdésről eszmecserét folytatni kanadai ven • déglátóinlklkal« — válaszolta a Minisztertanács elnökhelyettese. SINGAPORE Foglyok bírósági eljárás nélkül Á japán Times nyílt levelet közöl, amely arról számol be, hogy Slngapore-ban évek óta több száz politikai foglyot tartanak börtönben, mindenfajta bírósági eljárás nélkül. Lt Kuan-jW és kormánya csak azokat engedi szabadon, akik nyilvánosan kötelezik magukat árrá, hogy feladják ellenzéki nézeteiket és hűségesküt tesznek a kormánynak. A második forduló előtt Taktikáznak a reformerek vezetői Dobsa János, az MTI tudósítója jelenti: Francia politikai körökben nagy feltűnést keltett Leca- nuetnek, a reformerek vezetőjének legújabb nyilatkozata. Lecaunet ugyanis az Europe —1 rádióállomás tudósítójának kérdésére nyíltan elismerte, hogy személyesen , tárgyalt Messmer miniszterelnökkel. Elismerte azt is, kedden este ezt a tárgyalást kővetően fordult ama felhívással a reformer jelöltekhez, hogy lépjenek vissza mindenütt, ahol a második fordulóban való részvételük veszélyeztetné a kormánypárti jelölt helyzetét a baloldal 'jelöltjével szemben. Lecaunet azt mondotta, hogy a keddi találkozó Messmer miniszterelnök javaslatára jött létre, s azon nem tárgyaltak másról, mint hogy »■milyen veszélyt jelentene a baloldal győzelme, ami a kommunistákat a kormányra juttatná.« Lecaunet rádiónyilatkozatával egyidejűleg Servan-Schrei- ber, a reformerek másik vezetője is nyilatkozott a televízióban. Servan-Schreiber — Le- caunet-val ellentétben — nem a »baloldali veszélyről» beszélt, hanem egészen mást hangoztatott: Szerinte a fő feladat annak megakadályozása, hogy az UDR a választások eredményeként ismét uralkodó helyzetbe kerülhessen s továbbra is a reformokat el torlaszoló gát szerepét játszhassa Mert — mint mondotta — ebben az robbanásra kerül majd sor az országban«. BECSI KONZULTÁCIÓ Nines ok pesszimizmusra Az osztrák fővárosban folytatódnak. az európai haderők csökkentésévei foglalkozó előzetes konzultációk. Pénteken is tartottak néhány többoldalú megbeszélést a küldöttségeik. A szocialista országok küldöttségei a nyugati tárgyalópartnerek egyaránt hangoztatják: nincs ok az egyes nyugati sajtó jelentésekben megnyilvánuló pesszimizmusra, noha a konzultációk előrehaladása valóban lassúnak látszik. Mivel szervezési és ügyrendi kérdések várnak tisztázásira, a esetben »elóbb-utóbb jelenlegi szakasz érthetően nem hozhat gyorsain eredményeket — állapítják meg Becsben. Ulsteri probléma — szavazási komédiával Szigetországi bombaháború Rács mögött a lyoni hóhér A Franciaországban háborús bűntettei miatt elítélt Klaus Altmannt a boLíviaá hatóságok letartóztatták és bebörtönözték — azzal a váddal, hogy »feltehetően azonos Klaus Barbie-val", aki Francia- országban háborús bűn- cselekményeket követett el,--í Képünk a- lyoni hóhérról La Paz-i börtöncellájában készült. AP—MTI—KS) (Telefotó: Brandt véleménye a szocialista államokkal való kapcsolatok rendezéséről Bochkor Jenő, az MTI tudósítója jelenti: Időszerű nemzetközi kérdésekkel foglalkozott Willy Brandt nyugatnémet kancellár, amelyet szombati számában közöl a Neue Ruhr Zeitung. A kancellár közölte: a tavasz végére várható a két német állam alapszerződésének bonni parlamenti ratifikálása, és ez lehetővé teszi azt is, hogy őszszel mindkét német állam felvételt nyerjen az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Brandt kifejezte azt a reményét, hogy a csehszlovák és nyugatnémet vezetők legutóbbi megnyilatkozásai nyomán a megbízott illetékes szervek megállapítják majd: elérkezett az ideje az NSZK és Csehszlovákia kapcsolatai rendezésének. Óvatosan nyilatkozott viszont a tárgyalások esélyeiről. »Lehetségesnek« nevezte, hogy a csehszlovák—nyugatnémet tárgyalások még az Idén befejeződjenek, bár ezt nem lehet bizonyossággal állítani. — Ehhez kapcsolódnék még a két másik állammal — mondotta —, nevezetesen a Magyarországgal és Bulgáriával való diplomáciai kapcsolatok rendezése. A nemzetközi valutaválságra térve a nyugatnémet kormányfő kívánatosnak jelölte meg a nyugat-európai országok egységes álláspontjának kialakítását. De elismerte, hogy erre sem lehet bizonyosan számítani. Az európai biztonsági értekezlet előkészítéséről szólva Brandt azt mondotta, i hogy az a vártnál kedvezőbben alakul, és most már a napirendet kell konkretizálni. Szerinte nehezebben indultak viszont Bécs- ben a haderőcsökkentési megbeszélések, és »még néhány évig is eltarthat, mikorra a lényegre lehet térni«. Lengyel—finn megállapodás Piotr Jaroszewicz lengyel és Kalevi Sorsa finn miniszterelnök aláírta a két ország kul- j Nixon tanácskozása a SALT-ról a nemzetbiztonsági tanács tagjaival Nixon elnök tanácskozott a nemzetbiztonsági tanács tagjaival, tekintettel arra, hogy a jövő héten Genfben megkezdődik a stratégiai fegyver- rendszerek korlátozásáról (SALT) folyó amerikai—szovjet tárgyalások következő fordulója. A Fehér Ház közleménye szerint a megbeszélésen — amelyről részleteket nem kö- . zöltek — jelen volt U. Alexis Johnson, volt külügymindszté- H túrni államtitkár, aki a toi vábbiakban az amerikai küldöttséget vezeti. A- SALT-tárgyalésok soron kővetkező szakaszában a .Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői a tavaly aláírt előzetes megállapodásból kiindulva a támadó jellegű nukleáris fegyverrendszerek átfogó korlátozáséinak lehetőségeiről tanácskoznak. Fegyveres összetűzés a gázai övezetben Golda Meir washingtoni tárgyalásainak eredmenye Egy izraeli katonai szóvivő szerint a megszállt gázai övezetben pénteken a kara hajnali órákban fegyveres összetűzésre került sor izraeli katonák és paleszLinai gerillák között. A tűzharcban életét vesztette kiét palesztinai harcos. (Közülük az egyik állítólag a Palesztinái Felszabadítása Front gazai övezetének parancsnoka á másik pedig a helyettese volt.) • • • A Maariv című Tél Aviv-1 lap pénteki száma — washingtoni tudósítójának jelentése alapján — közli a Nixon— Golda Meir közti tárgyalások eredményét. Szerinte elhárultak azok áz akadályok, amelyek eddig lehetetlenné tették a kulcsiparágakban — így a hadiiparban — való amerikai —izraeli műszaki együttműködésről egy éve kötött megállapodás alkalmazását. A Maariv washingtoni jelentése szerint izraeli részről lehetőséget kértek arra, hogy az Egyesült Államokba exportálhassanak egyes olyan termékeket, amelyeket amerikai műszaki segítséggel gyártanak Izraelben. Ezek az eladások, ha csak nagyon kis mért éltben is, de ellensúlyoznák Izrael rendkívül jelentős hadianyag- vásárlásait az Egyesült Államokban. turálás és tudományos együttműködési kormányközi szerződését. A finn kormányfő szerda óta hivatalos varsói látogatáson tartózkodik. Ebből az alkalomból a hajózási miniszterek aláírták a lengyel—finn tengeri mentőszolgálati együttműködési magállapodást. A tárgyalásokon mindkét miniszterelnök állást foglalt a kétoldalú turistaforgalom további fejlesztése mellett. Ezt jelentősen megkönnyíti majd az, hogy ez év nyarától rendszeres komphajójárat indul Gdansk és Helsinki között. A finn miniszterelnök ma Krakkóba utazott. A bizalmatlanság nem múlt el Tovább tart az Orly-repülőtér részleges bojkottja Athéni vélemény a ciprusi zsinat döntéséről Az athéni sajtó — köztük a kormánypárti ‘ Eleftherosz KoSzmösz és a liberálisnak tekintett To Vima' is — pénteken határozottan bírálja a ciprusi zsinat három püspökének azt a1 döntését, hogy Ma* kariosz érseket megfosztják 0 Somogyi Néplap egyházi tisztségből, és kizárják a papi rendiből. »Ez a lehető legrosszab szolgálat az ortodox egyháznak, Ciprusnak és Görögországnak. A ciprusi püspökök döntése a lagalkialmat- liamatob időben született, olyan időpontban, amókor a Ciprust Köztársaság elnökének újjá- választésa széles népi támogatással megtörtént« — áüa- »pitja mag a TV> A párizsi Orly-repülőtér hatóságai közölték, hogy noha kilenc külföldi légi forgalmi társaság gépei pénteken már ismét megérkeztek Párizsba — illetve elindultak a repülőtérről —, a legtöbb európai társaság továbbra is bojkottá!ja Ordyt. A bojkott oka — mimt korábban megírtuk — a két spanyol gép hétfői kataJHtróíája, amely a polgári személyzet sztrájkja idején a forgalmat irányító katonai szervek mulasztása miatt követketaett be. (Emlékezetes, hogy a katasztrófának 68 halálos áldozata volt.) A katonai glépek fedélzetén pénteken az Orly-repülőtérre érkezett egy héttagú svájci és egy másik, — angol — delegáció, amelyeknek tagjai az említett országok légiforgalmi társaságainak megbízásából kívánják tantómányozná a helyzetet Továbbra sem indít Párizsba gépet a többi között a lengyel LOT és a csehszlovák CSA légiforgalmi társaság. Madridban sajtóértekezleten számolt be hidegvérre valló manőveréről Antonio Jose Arenas, a spanyol légitársaság pilótája, (Telefotó: AP—MTI—í^S) E HÉT MAR A KEZDETÉN IS nyugtalan volt Nagy- Britanniában. Folytatódott, sőt ki is szélesedett a gázipari dolgozók, a kórházi alkalmazottak és más szervezetek sztrájkja. Azután eljött a csütörtök, amely a hatalomra jutása óta állandó válsághelyzetekkel küzdő Heath-kormányt oly nehéz helyzetbe hozta, amilyenre már régen volt példa. Nem elég ugyanis, hogy az említett sztájkokhoz csütörtökön — egy napra — az angol vasutasok is csatlakoztak, ami óriási közlekedési káoszt okozott, de csütörtökre tűzték ki az észak-írországi népszavazást is. Ez pedig egyet jelentett azzal — ami egyébként az ulsteri nyugtalanság kezdete óta várható volt —, hogy a »pokolgépes háború« átterjed Londonra is. Plasztikbombák robbantak London különböző fontos pontjain, és fölrobbanni ké- ' szülő bombákat, pokolgépeket sikerült — előzetes bejelentések alapján — Idejében ártalmatlanná tennie a rendőrségnek. A csütörtök (gy is véres volt: igaz, csak egy embert halt meg, s mint az orvosok megállapították, őt sem közvetlenül a robbantás, hanem az általa okozott rémület, tehát szívroham ölte meg. De nem kevesebb, mint 243 ember szenvedett könnyebb vagy súlyosabb sebesülést — a hivatalos adatok szerint. És csak Londonban. Am ugyanezen a napon Észak-lrország- ban is tucatnyi bomba robbant, s lapzártáig még nem tudjuk, hogy ezek a robbanások hány áldozatot követeltek. A SCOTLAND YARDON még azt is elismerik, hogy az Észak-lrországban tevékenykedő katonai elhárítás jelzéseiből tudtak a készülő londoni merényletekről. Szerintük ennek köszönhető, hogy két pokolgépet sikerült hatástalanítaniuk. A Times pénteki száma azonban máshogy tudósít az ügyről: miután egy névtelen telefonáló riasztása befutott a szerkesztőségbe, ez pedig továbbította a figyelmeztetést a hatóságokhoz. a rendőrök csak fél óra-elmúltával szálltak ki az Old Baily bírósághoz, és csak újabb negyedórás várakozás után kezdték kiüríteni a környéket. Akkorra ugyanis már máshonnan is értesültek, hogy a bejelentéseknek alapja yolt. Közben feírobbant a bomba... Azóta a rendőrség már elővigyázatosabb. A Cityben és a parlament tőszomszédságában péntekre virradóra maga robbantott föl egy-egy gépkocsit, amelyet gyanúsnak tartott. Az autók azonban »ártatlanok« voltak, nem toltak »guruló bombák«. A, nyomozás folyik. A Scotland Yard egyelőre tíz embert vett őrizetbe, részletes jelentést azonban eddig nem adott ki. Anélkül is tudni lehet: az illegális ír republikánus szervezet (az IRA) ideiglenes szárnya e robbanásoknak nemcsak értelmi szerzője, hanem gyakorlati kivitelezője Is. Észak-Irország valódi haladó erői, a demokratikus szabadságjogok igazi védelmezői, a kommunisták és a többi progresszív polgárjogi szervezet tagjai természetesen elítélik — mindig is elítélték — a bombaterrort. A mélyülő válság és a mind tragiku- sabb helyzet azonban nemcsak a terroristái?, de a tory- kormány felelősségét és fölveti. EZ A NÉPSZAVAZÁS ugyanis, amely a csütörtöki »pokolgép háborút« kiváltotta, nem egyéb komédiánál. Mindenki előre tudta, hogy Észak-lrország lakosságának protestáns többsége természetesen az Angliához tartozás mellett szavaz, a katolikus kisebbség egy része pedig el sem megy voksát leadni. Hiszen nem így kell megoldani az ulsteri problémát. Akkor hát miért ehhez az eszközhöz folyamodott London? Éppen azért, mert az északír kérdés, kétségtelenül nehéz, de igazi megoldási módjától vonakodik. Attól ugyanis, hogy az ulsteri kisebbségi polgárjogi és szociális elmaradottságát radikálisan, véglegesen és lehetőleg gyorsan fölszámolja. Mert az észak-írországi — vallási mezbe burkolt — társadalmi konfliktusoknak csak ez lehet a meg- odása. Az Izvesztyija cikke Heikal szovjeteüenes rágalmairól Az Izvesztyija írja tegnapi számában: »Heikal nem ért egyet az egyiptomi nép vezetőinek áillléisiponitjával és kijelentéseivel. Néki jobban tetszenek Csou En-laj Szovjetunió-ellenes rágalmazó koholmányai.«. »Rendkívül ferde elképzeléseket keß táplálni az egyiptomi nép igazi érdekeiről, hogy olyankor, amikor az egyiptomi nép kemény harcot vív az izraeli agresszorok ellen, a propaganda tüzét a Szovjetunióra összpontosítsák, amelyről Anvar Szadat elnök kijelentette. »barátaink között ez első«. Bizonyos fokú, egv politikai szélkakasra jellemző elvtelensógre van szükség ahhoz, hogy az egyiptomi nép számára rendkívül felelősségteljes időszakban, amikor szin - te naponta történnek Izrael részéröl fegyveres provokációk arab országok ellen, valaki ne Egyiptom tényleges ellenségeit válassza fő célpontul, hanem legjobb barátait, és olvasói fülébe a pekingi stzovjeteMenes szólamokat súgja-búgj a« — írja a továbbiakban az Izvesztyijában Vlagyimir Oszípov, utalva azokra a közlésekre, amelyeket Heikal. a kairói A1 Abram főszerkesztőié tett lapjában Csou En-lajjal folytatott megbeszélései nyomán. Az Izvesztyija cikkírója ezután Így folytatja: »Heikalt olvasva azt lehetne gondolni, begy Kína építette fel Egyiptomban az Asszuán! gátat, valamint ipart és mezőgazdasági létesítményeik egész sorát, és Kína tettekkel, nem pedig csupán »határozott« kijelentésekkel segített megállítani az ag- resszort 1967-ben, helyreállítani Egyiptom védelmi képességét a rendkívül nehéz napokban és az ezeket követő években.«. Az .Izvesztyija végül idézi Gamal Abdel Nasszer, Anvar Szadat és Aziz Szidki kijelentéseit a szovjet—arab barátságról. Az egyiptomi nemzet- gyűlés tavaly októberi ülésszakán Anvar Szadat ezt mondta: »Nagyra értékeljük a szovjet—arab barátságot. Nem tartozunk ázol? közé, akik elfelejtik a jót. vagy megfeledkeznek azokról, akik jót tettel?. A szovjet—arab barátságot mindig stratégiai barátságnak tekintettük, és álláspontunk nem változott.«. WOUNDED KNEE Tíízszüneti megállapodás az indiánokkal Kilencnapos szórványos lövöldözés után péntek hajnalban tűzszünetd megállapodás jött létre a Wounded Knee városkát megszállva tartó fegyveres szid indiánok és a kormány képviselői között. Az egyezség bejelentése előtt a kisvárostól északra az Indiánok tűzpártoajt vívtak a rendőrséggel. Ennek sorén két indián megsebesült.