Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-08 / 56. szám

MAI KOMMENTÁRUNK Nagyobb önállóság - nagyobb felelősség p' | árterük X. kongresszusa, majd ezt követően szá­mos politikai döntés, állama intézkedés ' fejlesztette a különböző szervek önállósá­gát, szélesítette a szocialista demokráciát. E haitározaitok- naik és imtázíkedésekinek a te­rületi szervek munkájában, is kézzel,fogható eredményei vannak. A pártszervek és pártszervezetek nagy többsége a párt általános politikájának megfelelően nagyfokú önálló­sággal, megfelelő kezdeménye­ző készseggéi — mint a terü­let tényleges és elismert veze­tő szervei — dolgoznak, mi­ként ezt a KB novemberi ülé­se is megállapította. A terü­leti vagy más szóval a helyi politikai munkának egyre in­kább az a jellemzője, hogy a pártszervek és -szervezetek nemcsak mechanikus végre­hajtói az általános politikának, hanem annak alkalmazása so­ron figyelembe veszik sajátos társadalmi-gazdasagi-politi- kai körülményeiket is. Rend­szeresen vizsgálják a helyi társadalompaütákai viszonyo­kat, ennek során összegezik és jelzik azokat a tapasztalatokat, amelyek az általános politiká­ra is hatnak, illetve mélyek éppen annak végrehajtása so­rán kéleitkezbeik, és így tevé­keny részesei is a politikai vo­nal kiaiákitásáiiak, formálásá­nak. Az SflamS szerveánikmél és a gazdasági egységeknél az ön­állóságnak törvényefkibe, nem- deletekbe öntött keretei, for­mái is. varrnak. A tanácsok terSDetén tör­vénybe iktattuk e szervek ön- j sajátos esziközedvél korm^-'vzaitó jogát, melynek lényeg, kérdése, hogy a helyi ügyek minél szélesebb köré­ben maguk döntsenek. Az utóbbi években megnöveke­dett a tanácsi vezető testületek szerepe. Ez különösen a helyi poktiika alákftásábam fontos szerepet játszó város- és köz- ségpohtfkaá munkára állapít­ható meg. Az önkormányzati jelleg fejlesztése egyben az önállóság növekedésének kife­jeződése is, mély alatt ter­mészetesein nem valamiféle »abszolút«* önéllösátgat kell ér­teni, hanem azt. hogy a taná­csok és szerveik példán! a gazdasági munkában bizonyos jogszabályi keretek között ön­állóan gazdálkodnak, gondos­kodnak róla, hogy a tervek, feladatok kivitelezéséhez meg­felelő pénzügyi, gazdasági esz- _ _ közök áüljanaik rendelkezésre. | meskednefc. elhárítják maguk- és önállóan határozzák meg i tói a felelősséget. A helyi pali­rom a párt tömegkapcsolatá­nak erősödését eredményezi. Azonban az általános poli­tikai érdekeken túlmenően a helyi politika érdekei is igény­lik esz említett társadalmi szervek tevékeny közreműkö­dését. Ugyanis a szocialista demokrácia, a helyi önállóság fejlődése és helyes gyakorlása a párt-, állami, gazdasági szervek munkájában azt is föltételezi, hogy jobban, széle, sebb körben, rendszeresen tá­maszkodjanak a helyi tömeg- szervezetek, -mozgalmak mun­kájára. Az önállóság jogának bizto­sítása, fejlesztése, annak ga­ranciái csak a dolgok egyik oldala. A társadalom érdekei a mi viszonyaink közepette semmiféle olyan önállóság lé­tezését nem engedhetik meg, amely nem párosul a felelős­séggel, annak egyidejű növe­lésével. Bármilyen területen vizsgáljuk: ez a felelősség a legapróbbnak látszó helyi dolgokban is mindenekelőtt a munkásosztály, az egész tár­sadalom érdekeit megtestesítő párt politikája iránti felelős­ség. Következtetésképp poLi- tiíksai felelősség. E felelősség abban gyökerezik, hogy a he­lyi szervek a párt politikáját a maguk területén és a maguk töretlenül | érvényesítsék. KB novemberi állástog- lalá&a az eredmények mellett foglalkozott azokkal a jelenségekkel is, melyek a X. komgreszuson ki­dolgozott és elfogadott politi­ka eredményesebb, következe­tesebb végrehajtását akadá­lyozzák. Pártszervednk ennek értei­mében nem mehetnek él szó nélkül az olyan jelenségek mellett, amikor némelyek a helyi érdekeket a közösség ér­dekei elé helyezik, de akkor sem, amikor azt tapasztalják, hogy a helyi szervek vagy azo^ vezetőd a hatáskörükbe tarto­zó ügyekben nem intézked­nek, hanem »fenitrőd-“ várják a helyzet megoldását, kényed­A: azok felhasználását A part Központi Bizottságá­nak 1972. novemberi illése megállapította azt ás, hogy társadalmi fejlődésünk jelen­legi szakaszában mind fonto­sabb a tömegszervezetek és -mozgalmak önálló, felelősség- teljes munkája. Ez végső so­tikai munka irányítása a te­rületi pártszervek feladata, s ehhez szorosan hozzátartozik á különböző szervek munkájá­nak összehangolása, a közpon­ti és helyi érdekeik összhang­jának megteremtésére irányu­ló tevékenység, annak ellenőr­zése és segítése, hogy a köz­ponti elhatározások a gazda­sági, kulturális, kommunális stb.- helyi tervekben érvénye­süljenek. A tartalmas, céltu­datos helyi -politika csak de­mokratikus légkörben képzel­hető eL A szocialista demok­rácia erősítését továbbra is társadalmi fejlődésünk egyik központi feladatának tekint­jük, Ennek szerves része, hogy a lakosság az üzemi, tanácsi szervek útján, a tömegszervek és -mozgalmak 'keretében mind nagyobb számban vegyenek részt a kőzügyek intézésében. A területi pártszerveknek rendkívül nagyfokú a felelős­sége abban, hogy a politikai feltételekről helyileg is gon­doskodjanak. De ne csak a pártezervak, hanem más helyi szervek is igényeljék, biztosítsák, segítsék a lakosság demokratikus jo­gainak gyakorlását. Állandóan keressék, fejlesszék és alkal­mazzák munkájukban azokat a formáikat, módszereket, ame­lyek lehetőséget teremtenék az egészséges, pezsgő helyi közélet kibontakoztatásához. Különösen nagy e téren álla­mi szerveink, elsősorban a he­lyi tanácsok felelőssége. Az általános politikai órdékeken kívül ez azért is nagyon fon­tos, mert alapfeltétele például annak, hogy megalapozott, reális fejlesztési, községpoláti- kad tervek készülhessenek, olyanok, amelyeknek anyagi, pénzügyi alapját meg lehet teremteni. Ez ugyancsak a politikai felelősségtől függ. Közismert ugyanis, hogy az ilyen természetű saját dönté­sekért az anyagi, erkölcsi fe­lelősséget nem lehet átháríta­ni a felsőbb szervekre, és ha ezek a terviek elvesznek a so­rozatos ígérgetésekben, meg­gyengülhet a lakossággal való kapcsolat. Természetesen eh­hez párosul egy másfajta fe­lelősség is — az tudniillik, hogy a lakosság igényeit az anyagi lehetőségekhez mérve rangsorolják. Amikor pedig erre szükség van, megalapo­zottan és fielelősségtéljesen merjenek nyilatkozni azokról az igényekről, ' mélyeknek megvalósítására nincs meg a lehetőség. Ez becsületesebb, mint sorozatos ígérgetésekkel mmduntaiiam elodázni. Nem kétséges, hogy a nyílt, őszinte Hamarosan megnyílik , Főiskolások klubja Kaposváron szavakat e téren is szívesebben veszik és megértik az embe- rek. ^ A lakosság széles rétegeit átfogó tömegsziervek és -moz­galmak a maguk sajátos esz­közeivel- és lehetőségeivel is jól kapcsolódhatnak a helyi politikai munkához. Az a fel­adatuk, hogy helyesen közve­títsék a párt politikáját a la­kosság különböző rétegeinék, ezzel serkentsék, aktivizálják az embereket a jobb közéleti tevékenységre. Sokat tehetnek az érdekek helyes felismerte­tésében és elfogadtatásában, a helyi kezdeményezésék fel­karolásában, azok érvényesíté­sében is. ■'«t, amikor a szocialista demokrácia mind szé­lesebb kibontakozá­sán munkálkodunk, fontos, hogy a területi szervek lássak e tömegsziervek és -mozgal­mak megnövekedett szerepét és jelentőségét. Ezért a válasz­tások során legyen az egyik legfontosabb feladat azok' po­litikai, szervezeti erősítése, ak­cióképességének, tömegbázisá­nak fejlesztése. Dr. Latos István, az MSZMP KB munkatársa M Választókerületek versenye Társadalmimunka- versenyt hirdetett a városi tanács Sió­fokon. A hír nem mond so­kat, hiszen a városokban, a községekben nap nap után ta­lálkozunk hasonló versennyel, településszépitő mozgalom­mal. Siófokon egyébként ha­gyománya van már a társa­dalmi munkának, bizonyíték rá a tavalyi megyei első he­lyezés. Az idei versenymozga­lom azonban minőségi szem­pontból mégis más. Tavaly az üzemek, a munkahelyek kö­zösségeinek összefogásából született a »megyére szóló« }ó eredmény. Az idén viszont a lakóterületek, az egy utcában élők ösztönzését szolgálja a mozgalom. Az ötlet a Hazafias Nép­front ülésén hangzott el, hir­dessenek a választókerületek között városszépítést " ver­senyt a körzet tanácstagjának vezetésével. Az ötletet tett követte. A tanács az első há­rom helyezett körzetnek 50, 30, illetve 20 ezer forint ju­talmat ajánlott föl. E%t az összeget — a lakók javaslata alapján — a tanács arra for* dítja, amire kérik. Végül is az ott lakók tudják minden utcában, hogy az út vagy a járda javítása, esetleg egy- egy középület tatarozása a legsürgősebb feladat. A versenymozgalmat szíve* sen fogadták a siófokiak. Az egyes kerületek lakói éppen az említett okok miatt. Jól­esett a bizalom a tanácsta­goknak is, hiszen sok helyen eddig éppen az volt a panasz, hogy a tanácstag csak kér, in­tézkedik, de pénz nincs a ke­zében. Most a verseny győz­tese ezt is kap. És hogy a ke­rületek lakói együtt dolgoz­nak a város szépítésén — ez föltétlenül érdekeltté teszi őket, köti szűkebb környeze­tükhöz és egymáshoz. A ver­seny »eredményétől■* pedig a város szépül, sőt a jutalom is ezt a célt szolgálja. S. M. Mikében és Darányban nem tétlenkednek Tavaszt vár a mezőgazdaság Rendeztek már közösen bá­lokat, a tanítóképző intézet jelenlegi klubjában is gyakran vendégek a mezőgazdasági fő­iskola hallgatói, mégsem sike­rült még kialakítani a jó kap­csolatot a közös szórakozás­ban, Talán a, most tervbe vett — igaz, sokkal több már a terv­nél — közös klub segít a vá­ros két főiskolájának, hogy jellegükből következően liasz- nosan egészítsék ki egymást, s a hasonló életkor, a főisko­lai életmódból adódó közös vonások nyomán jól tölthes­sék el szabad idejüket. — Szeretnénk, ha a tavasz­tól, de legalább szeptembertől rendszeresen működne ez a klub. A megyei tanács, a vá­rosi tanács, a KISZ megyei és városi bizottsága és a két in­tézmény közös kezdeményezé­se volt ennek a közös klub­nak a létrehozása. A megyei tanács 25 ezer forintot ad a működéséhez — mondta Szilá­gyi János, a városi tanács mű­velődési osztályának népműve­lési előadója. — Most is mi adjuk a ter­met a képzősöknek a jelen­legi, csak szerdai napokon működő klubjukhoz. Felada­tunk ezután sem az lesz, hogy beleszóljunk a klub munkájá­ba. bár segíteni akarunk, ha­nem a tezc-izi biztosítása. A klubot a két intézmény közö­sen fogja fenntartani. Szeret nénik, magnózhatnánk, táncol­hatnánk, beszélgethetnénk a rendszeres programtól függet­lenül is. Jó lenne, ha bármi­kor betérhetnének a fiatalok — mondta Gulyás János, a Kilián György Ifjúsági es Űt- törőház igazgatója. A programjavaslat már ké­szül, de tartalommal, ötletek­kel a hallgatóknak kell majd gazdagítaniuk. Reméljük, sike­rülnek a tervek. A főiskolás klubot Markovics Magdolna irányítja, akinek vezetésével Aranykoszorús címet kapott a kapospuiai fiatalok klubja. A napsütéses órák száma lassan, de egyre szaporodik majd. S vele együtt a bizako­dás is a termelőszövetkezetek­ben, ahol minden év új kezde­tet jelent. Üj gyürkőzést a fel­adatokkal, az elemekkel. A miked határban traktorok­kal találkoztunk. Éppen egy ötvenhat holdas táblát műtrá­gyáztak; vége felé járnak en­nek a munkának. A fejtrágyá­zás, nagy részén is túljutottak. Ezerkétszáz holdnyi területen végezték el ezt a munkát, s már csak a dohányfcermő föld egy része van vissza. Növeke­dett ez a terület az idén. A mikei Rákóczi Termelőszövet­kezetben újra jövőt látnak ebben a növényben. Hetven­egy holdon terem majd. A táj nem mindenütt barát-, ságos arcú. így azután ősszel ■ Darányban bontják a fóliákat. teljesen elvégezni. Maradt idei tavaszra Ss. »Ha az nem tudják a mélyszántást I kitart, akkor hamarosan pótol­H. É. | Mikében befejezéséhez közeledik a műtrágyázás. 5051 tag a szakcsoportokban (TUDÓSÍTÓNKTÓL) 5051 tagja van Somogybán az áfész-ek irányítása mellett működő 153 szakcsoportnak. Nemcsak a tagok, hanem a családjuk is dolgozik a ház körüli gazdaságokban. Nemrég összesítették a szak­csoportok 1972. évi termelési és egyéb adatait. Az éfész-ek arra törekedtek a múlt évben, hogy korszerűsítsék és minő­ségi termelésre állítsák át a szakcsoportok tagjait. Tavaly 45,5 millió forint ér­tékű árut termeltek a szak­csoportok. Ez 3.5 millió forint­tal több az 1971. évinél. Em­lítésre méltó, hogy az áru többsége, mintegy 35 miliő fo­rint érték exportra ment. A szakcsoportok közös alapja 800 000 forinttal növekedett és jelenleg 3.2 nüllió forint. A legrégebbi es legszervezet­tebb közösség a 43 méhész­nmt jxj itt televíziót nezaet-4 MakeanpnuL Iernuatesu* i4^rmiüao millió forintot tett Vi. Siker­nek könyvelik el, hogy jobb kapcsolat, tájékoztatás alakult ki a növényvédők és a méhé­szek között; csökkent a méh- mérgezéssel kapcsolatos perek száma. Erőteljesen fejlődik Somogy­bán a nyúltenyésztés. 1972-ben. már 20,4 millió forint értékben adott el nyulat a 86 szakcso­port. A jó árak és egyéb intéz­kedések miatt várhatóan to­vább növekszik a nyültenycsz- tök száma, és ezzel arányosan az értékesítés is. Sokat jelent a tenyésztőknek a MÉSZÖV és az állattenyész­tési felügyelőség szervezésében létrehozott és államilag ellen­őrzött. nyolc kisüzemi teüyész- telep. Ennek feladata a szak­csoportok ellátása tenyészál­lattal. ,■ > A 13 zöldség- es gyümölcs­termelő szakcsoport tagjai 7 1 az áfész-eknek. A fejlődés már a múlt évben jelentős volt kü­lönösen az uborka termelésé­ben. A megalakult fóliás pri­mőrtermelő szakcsoportok első jó eredményei az idén várha­tók. Tavaly öt új zöldségter­melő szakcsoport alakult Az idén az uborka mellett a para­dicsompaprika és a paradi­csom termelésében várható nagyobb előrelépés. A nyolc baromfi- és tojástermelő szak­csoport jól működik, különö­sen sokat tett ezért körzetében a mennyei áfész. A szakcsoportok tagjai a ter­melés és a tenyésztés fejlesz­tése érdekében számos előadást hallgattak meg a téli hóna­pokban, és forgatták a legfri- sebb kiadású szakkönyveket is. Az 1973-as év újabb fejlődést \ ígér — S millió forintós ter- | melesi értéknövekedést várnak j — ktücxnósen a zöldségiterme­jük áz elmaradt munkát«* — mondta Tóth Zoltán főagronó- mus, amikor ott jártunk. Az irodában terveznek. Az agronómia! terv már kész, most a könyvelés »forintosít- ja-* azt. S ebből a tervből már kiolvasható, hogy a burgonya termőterülete száz holddal csökken. Mégsem számolnak jövede­lemcsökkenéssel. A talajadott­ságoknak megfelelőbb fajtákat választották — Hollandiából és az NDK-ból szállították —, így a terméseredmények na­gyobbak lesznek. A termesz­tésből kivont területekre ta­karmányrepcét vetnek. A darányi Üj Élet Termelő­szövetkezetben is bizakodó a hangulat, nagy a várakozás. Nagy István csúcstitkár és Csulak István főkönyvelő ar­ról informált bennünket, hogy az alap- és a fejtrágyázásokat j íZkki/'í'. az! szántás befejeződik. Bontják a idő ! fóliákat is a kukoricáról. A műanyag alatt teleltetett ku­korica szebb, mint a górékhan tárolt. A fogatok a szárítóhoz hordják a tavaly őszi termést. Ha a tavaszi szezon megkez­dődik, nagy szükség lesz majd a gépekre A hónap közepéig az utolsó gépet is kijavítják. A permetezőgépeket pedig már munkára készítik elő. Változások lesznek a vetés- szerkezetben. Megszüntetik a napraforgó termesztését 220 holdon, s ötven holddal keve­sebb burgonyát vetnek. A ku­korica területét növelik. Gép- beruházásra két és fél millió forintot fordítanak az idén. Rakodógépre van szükségük. Csak azt sajnálják, hogy a mezőgazdaságban jól haszno­sítható RS—09-es gépek Vásár­lását nem támogatják dotáció­val. Vesznék még önrakodós pótkocsit, nagy teljesítményű gépeket is. S az állattenyésztési ágazat? Tavaszi álmot alszik majd? Nem. Az új szarvasmarhátele- pet már tervezik. Kastélyos- dombón megszüntetik a gu­mók őrtől nem mentesített ál­lományú telepüket. Az új, há­romszáz férőhelyes komple­xum létszámemelést is ered­ményez majd: 260-ról kell »felfuttatni-* az állományt. Legalább ilyen fontos feladat­ként kezelik azt is, hogy a le­endő telepen dolgozó tsz-tagok a leghigiánikusabb .körülmé­nyek között munkálkodhassa­nak. Szociális épületet is emel­nek majd. A tavasz tehát Mikében és Darányban munkában találja a szövetkezeti tagokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom