Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-03 / 52. szám

fILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér MSZMP S OMO GY MEG Y É I BIZOTTS ÁG Á N A K LAP j A XXIX. évfolyam 52. szám 1973 március 3. szombat Hazaérkezett küldöttségünk a KGST külkereskedelmi bizottságának üléséről Pénteken délután hazaérke­zett Moszkvából a magyar küldöttség, amely Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhe­lyettes vezetésével a KGST külkereskedelmi állandó bi­zottságának 35. ülésén vett részt. Hazaérkezése után Tordai Jenő az MTI munkatársának elmondta: az ülésen az integ­rációs program jegyében tár­gyaltak a KGST;országok kül- kéréskédtermét érintő egész sor kérdésről. Értékelték az 1972. évi munkát, megállapítva, hogy tovább bővültek a KGST-országok külkereske­delmi kapcsolatai. NAPIRENDEN A VB MUNKÁI A Jó úton jár a testület Tegnap a városi tanács nagy- teamében ülést tartott a me­gyeri tanács. A napirendek megtárgyalása előtt Böhm Jó­zsef, a tanacs elnöke méltatta Fábri Istvánnak, a megyei ta­nács tragikus körülmények között elhunyt általános el­nökhelyettesének érdemeit és javasolta, hogy ezt a testület jegyzőkönyvében örökítsék meg. Majd egyperces néma felállással adóztak az elhunyt tamaesri vezető emlékének. Az interpellációikra adott válaszok elfogadása után a tanács megvitatta a végrehaj­tó bizottság két éves tevé­kenységét. A beszámoló rész­letes elemzés alapján állapí­totta meg: a vb felkészülten várta az új tanácstörvény megjelenését, s gyorsan, intéz­kedett a tanácstörvény, illetve a tanács által jóváihagyott Szervezeti és Működési Sza­bályzat rendelkezéseinek vég­rehajtásáról, az új helyzetnek megfelelő szabályok és mun­kamódszerek kialakításáról. A régi, bevált és az új munka­módszereket együtt igyekszik alkalmazni. Az előterjesztés szólt arról is, hogy a tanácstörvény vég­rehajtása során fejlődött a testületi tevékenység, javult a gazdaságpolitikai célok vég­rehajtása és a területfejlesz­tés érdekében folytatott koor­dinációs, valamint szervező munka. Javítani kell azonban a testületi döntések előkészí­tését, á határozatok végrehaj­tásának szervezeset és ellen­őrzését, fejleszteni a bizottsá­gok munkáját, a tanácstagok területi tevékenységét. A me­gyei ttezrtsegvisélőknék, a szakigazgatasj szervek vezetői­nek, valamint a járási hivata­loknak tevékenységüket job­ban a helyi tanácsok felé kell irányítani. Céltudatos és haté­kony intézkedéseket kell tenni különösen a helyi tanácsok ká­dergondjainak megoldására. A lakosság életszínvonalának és életkörülményeinek javítá­sára minden szinten fejleszte­ni kell a tanácsok gazdaság- politikai tevékenységét. Meg kell gyorsítani a döntések vég­rehajtását, biztosítani a cse­lekvési egységet, biztosítani a következetességet, az egységes szemléletet ép munkamódsze­reket. Böhm élvtárs kiegészítőjé­ben elmondta, hogy a vb ked­vező politikai feltételek között dolgozott, hiszen kellő segítsé­get kapott a megyei pártbi­zottságtól, a tanácstagoktól és a megye lakosságától. A fel­adatokról szólva a tanács el­határozó készségének növelé­sét, a vezetői munka színvona­lának emelését, a gazdaság- szervező és a beruházó tevé­kenység javítását emelte ki. Az ülésen részt vett és fel­szólalt Németh Ferenc, a me­gyei pártbizottság első titkára is. Elmondta, hogy a megyei párt-vb az elmúlt két évben is rendszeresen figyelemmel kísérte a tanácsi munkát, ülé-; sein elemezte egyes területeit, illetve az adott időszak leg­fontosabb tennivalóit. A leg­fontosabb meg4haRÍtúsokra, az ezekből fakadó feladatokra a pártbizottság első titkára itt is felhívta a testület és az appa­rátus figyelmét: Többek közöt t- utalt a megyei tanács és a já­rási pántbizottságok közötti kapcsolat javításának fontos­ságára, a községi tanácsi ve­zetők munkájának javítására, a tanácsi gazdasági munka színvonalának emelésére, to­vábbá arra, hogy a. tanácsok minden vezetőjének nagyobb figyelmet kell fordítania a párthatározatokra, azok vég­rehajtására, ugyanakkor érzé­kenyebben kell reagálniuk a lakosság igényeire és kritikai észrevételeire. A közelgő ta­nácsválasztásokkal kapcsolat­ban a következőket mondotta: — A tanácstagok döntő többsége nyugodt lelki isme­rettel, nyílt szívvel állítat a választópolgárok elé, el tud számolni a bizalommal. A két év megyeszerte jelentős ered­ményeket hozott. De sok ku­darc, nehézség is kísérte mun­kánkat. Éppen ezék elkerülé­sére még komolyabban 'kell venni ígéretünket, hogy to­vább tökéletesítjük szervező és végrehajtó tevékenységűn- két. A feladatokról szólva Né­meth elvtárs a tanácsok gaz­daságszervező munkájának javítását és a lakásprogram megvalósításának tennivalóit emelte ki. Hangsúlyozta: a szakigazgatási szervek rendel­keznek a szükséges feltételek­kel és lehetőségekkel ezék el­végzéséhez. Azt is tudomásul keld azonban venni, hogy fej­lődésünk mai szakaszában nem elég a célkitűzéseket »-ál­talában-“ teljesíteni. Az egyre bonyolultabb és sokasodó fel­adatok részleteiben is pontos végrehajtást követelnek min­denkitől. — Egyeseknek fél kell bon­tani a hibákkal kötött »szövet­ségüket«, erre irtainak a KB novemberi hatarozaiai is —• mondotta a megyei pártbizott­ság első titkára. — Az a ma­kacs ragaszkodás, amellyel re­gi nibámucat cipelj ük, gátolja az igazi szövetségesek gyara­podását, azt, hogy poUHKán- kat még többen szívvel-lélek- kel támogassák. — A tanács alapvető politi­kai intézmény — folytatta Né­meth elvtárs. — Benne szerte­ágazó és nagyon fontos mun-, ka folyik, amit a párt me­gyei vezető testületed ezután is teljes odaadással, kritikai észrevételekkel, jó tanácsok­ká., javas.átokkal segít. A tanácsi apparátus dolgo­zóiról szólva azt mondta: — Mélységes bizalom a ta­nácsi - -köztisztviselőknek, akik valóban a köz érdekeit szol­gálják. Kérjük őket, hogy még kritikusabban lépjenek fel a bürokratizmus, a lélektelen ügyintézés ellen. Végezetül megállapította: a megyei tanács-vb jó úton jár, erőteljesen törekszik a felada­tok mennél jobb megoldására. Munkáját a vezető testületek egységének határozottabb biz­tosításával, az együttműködés jobb megszervezésével, más­részt a határozatok következe­tesebb végrehajtásával lehet és kell javítani. Megengedhe­tetlen, hogy bárki is kivonja magát e kötelezettség alóL Németh elvtárs végezetül átadta a megyei párt-vb kö­szönetét a tanács-vb-nek két­éves eredményes munkájáért. A tanács személyi kérdések­ről is tárgyalt. Ennek során Tóth Lajost, a megyei tanács- vb mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztályvezetőjét meg­bízta a megyei tanácselnökhe­lyettesi teendők ellátásával. Sugár Imrét, a megyei tanács elnökhelyettesét a megyei ta­nács általános elnökhelyette­sévé jelölte ki. Tóth Károlyt, a megyei tanács-vb mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztály­vezető-helyettesét kinevezte a megyei tanács-vb mezőgazda­sági és élelmezésügyi osztály- vezetőjévé. Lengyel Lászlót, a megyei tanács-vb tervosztály­vezetőjét saját kérésére, érde­mei elismerése mellett föl­mentette osztályvezetői beosz­tásából, és Czóhel Bélát, a megyéi tanács-vb pénzügyi osztályvezető-helyettesét. a megyeri tanács-vb tervosztály- vezetőjévé nevezte ki. A legégetőbb feladat: a megállapodás teljesítése filáírták a nemzetközi Mnam-konfereacia záróokmányát A VDK és a DIFK külügyminiszterének nyilatkozata A párizsi nemzetközi Vietnam konferencián részt vevő tizen­két külügyminiszter pénteken ünnepélyesen aláírta azt a ki­lenc pontos dokumentumot, amely jóváhagyja a januárban kötött vietnami békemegállapodást és garanciát tartalmaz végrehajtására. Barabás Tamás párizsi kü­löntudósítása: A Kleber sugárúti palota nagyteraniában lezajlott-a-hét­főn kezdődött nemzetközi Vietnam-konferencia végső aktusa. A tanácskozás öt nyel­ven — angolul, vietnamiul, franciául, oroszul és kínaiul — megfogalmazott 6 oldalas hivatalos záróközleményt írt alá a konferencián részt vett 12 külügyminiszter. A delegá­ció vezetői a záróközlemény mind a 12 példányának öt nyelvű változatát ellátták alá­írásukkal: összesen tehát 720 autogramm szerepel a jegyző­könyveken. Az ünnepélyes aktuson az elnöki tisztséget Stefan Ol­szowski lengyel külügyminisz­ter látta eL A záróközlemény 'első olda­lán a konferencián részt vevő 12 kormány-, neve szerepel, va­lamink a xanacsKoxason és a záróaktúson ugyancsák részt vevő ENSZ-főtitkár neve. A második, harmadik és negye­dik oldalon közük a jelenlegi egyezmény 9 fejezetét, az ötö­dik és hatodik oldalon pedig — egyenlő elosztásban — a nemzetközi Vietnam-konfe- rencián részt vett és annak záróközleményét aláíró 12 kor­mányküldöttség vezetőjének névaláírása található. A 9 pont lényege a követ­kező: A tanácskozás elérte ki­tűzött célját, s ezt a záróköz­Heath nem hajlandó elkötelezni ma ír át Láthatóan teljesen ered­ménytelenül' végződött pénte­ken Edward Heath angol mi­niszterelnök és WiZIí Brandt szövetségi kancellár eszmecse­réje az új dollárválság megol­dásáról. A brit kormányfő pénteken délben sajtóértekezleten szá­molt be bonni tárgyalásainak eredményeiről. Elmondotta, hogy Brandttal áttekintették az egész nemzetközi helyzetet, a kelet—nyugati viszony ala­kulását, és foglalkoztak az európai Közös Piac problémái­val és az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokkal is. Egyúttal jelezte, hogy az új dollárválság miatt változik a programja is. Az angol miniszterelnök még elméletileg sem volt hajlandó elkötelezni magát bármilyen »európai« megoldás mellett. Az elhangzottakat a jelenlévő új­ságírók egy része úgy értékel­te, hogy Heath valójában az önálló »nemzeti döntések« mellett tört lándzsát, és meg­tagadott minden közösséget BonnaL (MTI) lemény L pontja tételesen is kimondja. Nevezetesen azt, hogy nemzetközileg megerősí­tették és szentesítették az ugyancsak- Párizsban 1973. ja­nuár 2.7-éc aláírt tűzszünet! egVKriííéoyeket. Minden egyéb —«.bébe helyreállítása, a -viet­nami nép, szuverenitása, füg­getlensége, . egysége, területi integritásai önrendelkezési jo­ga, de másik két indokínai or­szágban várható további fejle­mények is.. — tulajdonképpen ebből következnek. »A megállapodást és a jegy­zőkönyveket szigorúan tiszte­letben kell tartani. és lelkiis­meretesen végre kell hajtani« — hangsúlyozza a 2. cikkely. A 'S. és 4. cikkelyben az ok­mány aláírói kötelezettséget vállalnak, hogy »elismerik és szigorúan tiszteletben tartják a vietnami nép alapvető nem­zeti jogait, vagyis Vietnam függetlenségét, szuverenitását, egységét és területi sérthetet­lenségét, valamint a dél-viet­nami nép önrendelkezési jo­gát«. Az 5. cikkelyben ugyan­erre szólítanak fel minden or­szágot. A. 8.' cikkely a megál­lapodás négy aláírójának fel­adataival foglalkozik, a 7. pe­dig kimondja: őrködni fognak Vietnam békéje és sérthetet­lensége felett. (Folytatás a 2. oldalon:) dollárválság Nyugat-Európában Rendkívüli ülésre jönnek össze a Közös Piac pénzügyminiszterei Az EGK egyik szóvivője pénteken bejelentette: vasár­nap a belga fővárosban rend­kívüli ülésen találkoznak a Közös Piac pénzügyminiszte­réi, hogy megvitassák az újból kibontakozott dollárválságot. Kezdetben kétséges volt, hogy Giscard d,Estaing francia pénzügyminiszter a franciaor­szági választások miatt részt Közzétették a választókerületek területi beosztásáról szóló kirdetnéoyt Péter az amerikai szenátusban Tegnap az ország minden városának és községének, te­lepülésének tanácsa hivatali helyiségében kifüggesztette a választókerületek területi be­osztásáról szóló hirdetményét. Az április 15-i általános tar nácstagi választásokra több mint' 67 ezer helyi tanácstagi választókerületet alakított ki a fővárosi, illetve a tizenküenc megyei tanács. A helyi tanácsi választóke­rületek számáról a választójo­gi törvény rendelkezik, le­mondja, hogy számukat az ál­landó lakosok számához iga­zodóan kell meghatározni, s a váró-ókban és a fővárosi ke- rü'. .' ben legalább 60, de leg­följebb 150, a községekben pe­dig legalább 11 és legföljebb 100. választókerületet - kell ktt alakiunk A tanácstagok megválasz­tásánál irányadó, hogy az ezer vagy ennél kevesebb lakosú községekben ötven lakoson­ként, 1—5 ezer lakosú közsé­gekben 75 lakosonként, tízezer lakosig 150, húszezer lakosig 200, harmincezer lakosig 350, ötvenezer lakosig 500, ötven­ezer lakoson felül pedig 700 lakosonként alakuljon egy vá­lasztókerület. A választókerületek számát ugyan a fővárosi, illetve a me­gyei tanácsok bátárözták meg, azok területét azonban a helyi tanács végrehajtó bizottsága jelölte ki s láttál «d sorszám­mal. Somogy megyében is kialakí­tották a választókerületeket. A megyében 3711 választókerület lesz, ebből 236 városi tanács­tagi, 3475 pedig község: ta­nácstagi választókerület. tüd-e verum a brüsszeli talál­kozón, de — a hírt a szóvivő közölte — »a helyzet súlyossá­gára való tekintettel« mégis megjelenik a pénzügyi csúcs­találkozón. A valutatőzsdéket a Közös Piac valamennyi tagországá­ban bezárták, és példájukat a világ szintje valamennyi jelen­tős pénzpiaca követte. A pári­zsi pénztőzsde pénteken reg- • gél mindössze egy óráig volt nyitva. (Kommentárunk a 2. oldalon.) Vasárnapi számunk tartalmából A hivatalos látogatáson Washingtonban tartózkodó Vályi Péter miniszterelnök-helyettes látogatást tett az amerikai szenátus kereskedelmi bizottságánál. Képünk e látogatásról ké­szült. Balról jobbra: Vályi Péter, Daniel K. Inouye, Morris Cotton szenátorok, a bizottság tagjai és V.’arreu C. Mágnásén szenátor, a kereskedelmi bizottság elnöke. (Telefoto—AP—MTI—K£) BÖHM JÓZSEF: Számvetés a tanácstagi választások előtt (3. öldal) MÉSZÁROS ATTILA: NYUG DÍJBAN (4. oldal) TRÖSZT TIBOR: Bőszénfai akarat (5. oldal) GALAMBOS LAJOS: Ház a iőút melleti (7. oldal) RAFTAJ SAROLTA: Királyi kegyből (S. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom