Somogyi Néplap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-01 / 26. szám
Harminc olcsó cipőmodell XXIX. évfolyam, 2ti. szám. Csütörtök, 1973. február 1. AhoS a gyár név szerint ismeri a termék használóját A történet — pontosabban : a módszer —, igen egyszerű. A héten mesélte el a siófoki Sió Áruház igazgatója. Mindössze ennyiről van szó: A székesfehérvári Videoton gyárral megállapodást kötött az áruhoz, hogy a gyár szerelője az áruházban vásárolt fehérvári gyártmányú tv-ké- sziilékeket a vásárlást követő huszonnégy órán belül az új tulajdonosnál fölszereli, beállítja. A módszert az idén vezették be. Ez a siófoki áfész egész körzetére vonatkozik, és díjmentes, .hasonlóan az áruház szolgáltatásához, • amely szerint 50 kilométeres körzetbe kiszállítja a készülékeket, a vevő lakhelyére. Ugyanaz a szerelő végzi a .körzetben a garanciális javításokat is a helyszínen. , Tula ódonképpen nem nagy doiotg az egész. Mégis szót ejtünk róla, mert sok-sok ilyen hevesbe látványos, mégis nagyon hasznos szolgáltatásra lenne szükség, több ilyen »apróság*' kellene. Még több gyár lépjen egyet, s ne érje be any- nyxval, hogy temeket átadta a késeskedelemnek. Ebben az esetben a gyár szerelője végig kíséri a tv-késaülék útját, ott van az első bekapcsolásnál. Nagy segítség ez a felhasználónak? Persze, hogy az. S ha valamilyen bad adódik a tv-vel. ugyanaz á! szerelő kijavítja, j ugyanakkor tájékoztatja a gyárat is az előfordult hibáról. : Jól jön ez a gyárnak? Mindén bizonnyal, hiszen a garanciális ' időben előfordult hibák kijaví- j tásának költsége a gyárat tér- 1 heli akkor is, ha art a GELKA végzi. Ügy vegein, a módszer megérdemelte ezt a néhány soros méltatást. Még több kellene belőle... H. F. * Farsangi bál engedéllyel! Bal bált követ a farsang j idején, A bálpzási, hullani So- j mogyót sem kerüli el; a’ hét j végén, pénteken lesz Kaposváron a hagyományos gazdász- bál, majd követi a többi — egészen farsang végéig. Amikor valami összképet próbáltam szerezni arról, hogy hol, mikor, milyen bál lesz, nem tudtam eligazodni az időpontok és események kusza szövevényében. Talán a tanács művelődésügyi osztálya tud információt adni, hiszen a bál engedélyhez kötött, az engedélyt a művelődésügyi ‘ osztály adja, tehát helyben vagyunk. Telefon. — Jó napot kívánok.. Meg tudnák mondani stb ... — Sajnos, csak a legközelebbiról tudunk információt — - i . . adni. A gyakorlat ugyanis az, hogy csupán a rendezvény €» Öngyógyítás autogén tréninggel előtt néhány nappal jönnek hozzánk engedélyért. Tehát mi is csalt akkor tudjuk meg. hogy hol mi lesz. Ha csak nem utólag .. . — Utólag? — Igen. Az elmúlt évek tapasztalata azt bizonyítja, hogy nem mindig kérnek engedélyt a rendezők. Az a szabály, hogy minden nyilvános rendezvényhez a tanács művelődésügyi osztályának engedélye kell. Ezt az utat időnként megkerülik. — Gyakori az'ilyen »illegális-« rendezvény? — Tavaly többször is előfordult. — Mi történik' ha ütólag értesülnek ilyenekről? — Pénzbüntetést szabunk ki.' — Mennyit? — Háromezer forint a felső határ... Hát, kedves rendezők, érdemes nem elfelejteni: először engedély, utána buli! S. M. A Minőségi Cipőgyárban a gyártási technológia fejlesztésével nagy mértékben sikerült javítani a cipők minősegét. A gyár rövidesen harminc olcsó modellel jelentkezik a piacon. A Minőségi Cipőgyár az idén 5 millió 800 ezer par lábbelit készít, amelynek 50 százalékát exportálja. Nyárra tárolják a téli hideget (Tudósítónktól.) A januári hideg idő hatására befagytak a halastavak, a folyók jjíiöntesei és a Balaton. Bár a fogyasztási szövetkezetek egyre nagyabb elektromos hűtőkapacitással rendelkeznek, mégsem nélkülözhetik a természetes jeg-^t. Somogybán a fogyasztási szövetkezetek 400 jégvermet akarnak megtölteni körülbelül 1500 vagon jéggel. A községekben jégkitermelő brigádok alakultak. A legtöbb áfész a termelőszövetkezeteket kérte föl a brigádok lótoehozására. Ez egyben téli foglalkoztatást is jelent a tsz- efcnÄ.' A fogyasztási szövetkezetek hozzávetőlegesen 2,5—3 millió forintot fizetnek ezért a tsz-eknek a megyében. Az óajgyogyitao kockázatos Mfi|:a;:«:r»a*s, u a« elteűditaeitlfen gyó^ísaepsaeciet. sok veszélyt rejteget, A gyógyszer rtekúli autogén tateöng azonban olyan ongyógyító eljárás, amit az orvosok is heüyeéótnek- A joga <^edményejí hasznosító módszert' es cjrtedrtteiyomek úiet- masyaraaatáf részletesen ismertei a Delta Magazin új száma. Vezető cikkében beszámol a ! KGST-allamok részvételével j kiépített egyseget, számi tógépttedszerrői, a továbbiakban ír az optikai ads tarolás fejlődéséről, az autóipar 1973-as új- donaágairől és, a növénytár- [ mesirtédbian fianradalmat jelenHármas halál Berzence közelében Tegnap reggél fél 8-fcor súlyos közúti szerencsétlenség történt Berzence közelében. BulicSeJe Gyula 37 éves ber- zénjcei általános iskolai tanár nem az útviszonyoknak megfelelő sebesseggel vezette Trabant személygépkocsiját, a síkos úton megcsúszott, és összeütközőt az 5-ös ÉPFU kaposvári kirendettfiégehek nyerges vontatójával, melyet a 34 éyas Frank Gyula vezetett. Frank Gyula szabályosan köz-* lekedett, fékezéssel megpróbálta elkerülni az összeütközést, a tragédiáit azonban nem előzhette meg. A Trabant három utasa, a befzencei Vékony József, Vízi Tihamér 49 éves berzencei építési előadó, továbbá Se- mofesán Ferenc 27 éves berzencei általános iskolai tanár a helyszínen életet vesztette. Dühösek Gyulát életveszélyes sérülésekkel szállították a kaposvári kórház baleseti osztályára. Este a\ról tájékoztatták apun' a:, hogy állapota vál—mdőry.üpil: /«-á közlekedés- rendészeti osztálya folytatja a nyomozást tó ’ mikrobiöláStm eljár,ááőlfcról. Berpuíatja a műholdakról készült legszebb Föld-fotókat, valamint az új nemzetközi -képriyelv«, a közérthetőségre tőreki'Q új sfEusú jelzőtáblák sók érdekes változatát. Cikket közöl a neolitikus kor emlékeit feltáró bulgáriai ásatásokról, a2 ejtőernyős ugrás technikájában elért új eredményekről, valamint a sportoló nők saexviizsgájáról és a vizsgálatot szükségessé tevő fejlődési rendellenességekről. A lápot a szokásos módon a hírek, információk, tudományos újdonságok serege, lexikon- és taiálmány jjovat, valamint száznál több > — javarészt színes — fotó teszi teljessé. Az 1972-es szamok részletes tartalomjegyzékét külön mellékletben csatolják az idei el ső számhoz. ! Súlyosbított a Megyei Bíróság Börtönre ítélték a felelőtlen cukrászt A hatvanöt éves budapesti Hortobágyi János cukrásznak a minél hamarabbi, bármi áron való nyerészkedés, és az ezzel járó felelőtlenség okozta a vesztét. 1971 nyarán cukrászüzemet nyitott Szántódon, igaz, az, üzem elnevezés egy kissé fellengzős, mert a cukrászműhely mindössze hat és félszer három és fél méteres volt. Hortobágyi júliusban rendkívül előnyös áron — darabonként 40 fillérért — 3700 tojást vásárolt az egyik termelőszövetkezettől. A tojások túlnyomó többsége törött volt, azokat hosszabb időn keresztül egyáltalán nem lett volna szabad tárolni. Hoptöbágyinak a fagylaltkészítéshez naponta legföljebb hatvan tojásra volt szüksége, nem nehéz kiszámítani, ' mikór került volna sor az utolsó tojásra... ' I A hőségben a még teljesen ép tojások raktározása is veszélyes^ különösen akkor — mi|at például Hortobágyi János esetébe® ha nincs mód hűvös helyen tartani. Július 14-re Hortobágyi megbetegedett, így a cukrászüzemet a felesége vezette. Jóval több fagyiul tot főztek, mini amennyit — a szabályok szeKépek as iskolának Háromezer forint értékben nj képi szemléltető eszközökét kapott a TANÉRT Vállalattól a SzentgáiVkéri általános Iskola. i rint — nyomban le is tudtak j volná hűténi. A fagylaltban I igen gyorsan elszaporodott a i szalmonella nevű kórokozó. A j fertőzött fagylalt két közeli j gyermeküdülő kis vendégei-: ; nek okozptt betegséget, a tö- ! meges ételmérgezés miatt több mint száz személyt szállítottak kórházba, huszonkét beteget pedig a körzeti orvos látott el. Ezzel még korántsem teljes a póruljártak száma, hiszen nemcsak gyerekek, hanem turisták is ettek a fagylaltból, akik tovább utaztak. Hála a gyors és szakszerű orvosi beavatkozásnak, a mérgezés senkinél sem járt végzetes következményekkel. A Kaposvári Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyolchónapi szabadság- vesztésre és kétezer forint pénzbüntetésre ítélte Hortobágyi Jánost, ám a szabadság- vesztés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig fölmentésért fellebbezett. (Később a vádlott módosította álláspontját, és ügyvédjével együtt enyhítésért jelentett be fellebbezést.) A Kaposvári Megyei Bíróság dr. Mózes Gábor tanácsa megváltoztatta a járásbíróság ítéletét, és a mellékbüntetés változatlanul hagyása mellett Hortobágyit nyolchónapi végrehajtható szabadságvesztésre ítélte. . Dr. Mózes Gábor az ítélet indoklásában rámutatott, hogy a vádlott már eleve tudatosan kockáztatta a vásárlók - testi épségét, amikor a rengeteg törött tojást felhasználásra szánta. Hortobágyi felelőtlenségének nagy a társadalmi veszélyessége, ezért a ^Megyei Bíróság mindenképpen végrehajtható szabadságvesztés kiszabását tartotta indokoltnak. P. D. 7ARKA Éjszaka A kiküldetésben levő férfi este ' bizalmasan megkérdezi a szállodai portást: — Nagyon unatkozom. Mondja, van itt valami éjszakai élet? • — Van, de tegnap este felutazott a fővárosba. Gondok Útban a nyaraló fele a feieseg rémülten felkiált: — Borzasztó! Ügy remiik, a villanyvasaló asi’ nórját bennhagytam a konnektorban. — Ne aggódj! — mondja a férj nyugodtan. — Semmi baj sem történhet. — De hiszem leéghet az egész lakás. — Ugyan ... Nekem éppen az imént jutott eszembe, hogy nyitva felejtettem a fürdőszobában a vízcsapot. Búcsú Áthelyezés a vállalatnál. A távozó kartársat a fonok búcsúztatja. Kezet szorít vele, . s elérzekc- nyüiten néz a szemebe. — Bevallom, bizonyos tekintetben nehéz megválnom a kar társtól. Sokszor úgy éreztem, mintha a fiam lenne: szemtelen, követelőző és hálátlan. Kávéházban Fekete a kávehazban már régóta feltűnően nézeget egy csinos nőt. Egyszerre csak a nő társaságában levő jól megtermett férfi odalép hozzá és így szól: — Urain, jó azemmérte- ike van ? — Igen — feleld meglepődve Fekete. — Hát akkor könnyen kiszámíthatja, hány pofont kap tőlem, ha nem hagyja abba a nézegetést Barátnők — Gyönyörű ez a kis rühád. — A huszonhárma d: 1? születésnapomra kaptam. — Jé! Es még mindig divatos? Figyelmeztetés A fiatal lányt megrohanják barátnői: — Férjhez mégy? Meg vagy örülve. Teljesen le- ‘ kötni magad néhány hónapra. Kérelem Bekopog a tisztviselő a főnökéhez. — A feleségem kijelentette, elhagy, ha nem tudok önnél némi fizetés- emelést kiharcolni. — Fizetésemelésről szó sem lehet — Hálásan köszönöm. Somggi Néplap Az bumogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor ü- Z Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u, 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 20 Ffc Index: 25 967 Készült a Sömogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári tizemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. I