Somogyi Néplap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-07 / 31. szám

NÉGY KÖZÖSSÉGBEN

Este a klubban

Egészségesen telit, sima bőrű arc. A szelíd tekintet mögött tétova, kamaszos mosoly bujkál. A magas homlok kétoldalit egy kissé meghosszabbodik: a világosbarna, hullámos j haj csak középen kapaszkodik | meg eredeti vonalában. De ez nem az öregedés jele.

A barcsi Móré József, az | Épületigépgyártó Vállalat

Nagyberendezések Gyárának mázoló brigádvezetője még fiatal ember: közelebb a harminchoz, mint a negyvenhez. Higgadt, takarékos mozdulatai, megfontolt szavai mégis hosszú élettapasztalatról vallanak. Ítéletei alaposan átgondoltak, szélsőségektől, szeszélyes indulatoktól mentesek. Kiegyensúlyozott magatartása nyugalmat áraszt. De nem a -minden jól van« kényelmességében gyökerező, a mindenbe beletörődés nyugalmát. A helyzetek, a körülmények gondos mérlegelése alapján tenni akarók célt ismerő, annak eléréséhez hitet és erőt érzők biztonságát.

Azt mondják, nem kenyere a szó, a kerekre szabott, sokféle szempontot figyelemoe vevő felszólalás. Inkább kisebb közösségben, közvetlen szavakkal mondja ed véleményét Nem asztalcsapíkodó, nagy hangon követelődző munkásember. De nem is hagyja az igazát, nem vonul vissza egykönnyen. Csendesen, megfontoltan érvel, de még inkább megmuta.tja, hogyan kell megtenni a legszükségesebb lépeseket, elvégezni a legfontosabbakat, hogyan kell csendes szerényen dolgozni, becsülettel, teljes emberként helytállni a magánéletben, a mozgalomban, a munkában és társadalmi rendünk védelmében. Mert élete e négy színterének közösségében oszlik meg tevékenysége. Egymásba fonódva, egymást jól kiegészítve, emberi egységet alkotva.

A CSAl.Ap

Az egyik munkatársa így évödik véle:

— Még fiatal ember leszel, de már nagy eséllyel pályázol a nagyapai címre.

Szerényen mosolyog a nem először hallott tréfálkozásra. Csak annyit mond:

— Igen, korán nősültem, de egyáltalán nem bántam meg.

Huszonkét éves korában már boldog apa volt. Lánya most hatodikos, öccse ugyan csak óvodás, de a szokásos testvéri veszekedések nem hiányoznak a házból. -De hát gyerekek. Majd benő a fejük lágya.«

Felesége tanácsi dolgozó. Együtt teremtettek új otthont nemrég: családi házat építettek. Benne, körülötte mindig akad munka. Ez az egyik kedvenc időtöltése. Az otthon gyarapítása, szépítgetése. Meg a tanulás. A marxista esti egye • tem második éves hallgatója. -Nehéz az anyag, de anélkül már nem állhatolt helyt. Különösen a politikai gazdaságtan ad sok hasznos ismeretet, nyújt eligazítást az üzemi gyakorlatban.«

A MUNKAHELY

Hat embere van. Legfőbb munkaeszközük a szórópisztoly. Műhelyük azonban nincs. Egyelőre megtűrt idegenek egy-egy üzemrészben. Így azután gyakran éjszakai műszakokra kényszerülnek. Az anyagellátás nem egyenletes. Néha összetorlódik a munka,

máskor várni kell, sok az üresjárat. De tudják, hogy mindez átmeneti állapot, a gyár épülésével, bővülésével jár együtt, és nemsokára jobb körülmények között dolgozhatnak. Már készül a végleges otthonuk. -Rendes társaság. Nem siránkoznak a nehézségeken. hanem ha kell, rávernek. Együtt. Egyformán húznak. A huszonéves meg a nyugdíj előtt áLló is.«

A PART

Kereken tíz éve lett tagjelölt. Még az előző munkahelyén, a ktsz-nél. De tagkönyvét már itt kapta meg. És vele a megbízatásokat sorban: hatodik éve tagja — jelenleg szervező titkárként — a vezetőségnek, részt vesz a községi bizottság munkájában, a legutóbbi pántérttekezlet óta pedig a megyei pártbizottságban képviseli a barcsi járás kommunistáit. -Az emberek naponta választ várnak helyi, meg országos kérdésekre. Állnunk kell a sarat. Ismernünk kell a gazdaságpolitikai összefüggéseket meg a gyár termelési gondjait.«

A MUNKÁSŐRSÉG

Kilenc év óta fogja a fegyvert, jár a kiképzésekre, vesz részt a gyakorlatokon. Kis egysége, akárcsak a brigádja. Halk, de határozott szavakkal oktatja társait a szükséges fegyvernemi, harcászati és egyéb ismeretekre, és neveli őket — minit munkahelyén — felelősségre, pontosságra, fegyelmezettségre.

Ahogy ö maga él mind a négy közösségben.

Paál László

Rétek, erdők, emberek

Ráz az autóbusz, a kanyarokban erősen kell fogódzkodni. A kalauz egyszerre tízesével osztja a jegyeket, hangosan számol, és mint valami öreg tengerész, biztosan áll a lábán. Egymásután maradnak mögöttünk a falvak, s megálláskor hangosan csattan a kocsi ajtaja, s mindig többen szállnak fel, mint amennyien lelépnek az autóbusz lépcsőjéről. A várostól talán még húszpercnyi járásra sem esik az a kis község, ahova igyekszünk. Nemsokára delet üt az óra, de bármennyire szeretnénk is, akkor sem tudnánk időben érkezni. Nem is lehet. A vidéknek — a hegyeknek, domboknak — sajátságos hangulata van, szinte vonzza a városi embert, s a szépsége olyan babonázó, hogy lehetetlen egyszerre meglepni. Így van ez akkor is, amikor az ember meglátogatni készül. A legszebb, a leggyönyörködte- tőbb arcát kívánja látni.

Széles az utca. Középen műét, kétoldalt sár, néhol ki- kandikál a rögök közül egy- egy fűszál. Szenna azok közé a községek közé tartozik, ahol még nem szűnt meg élni a néphagyomány. Az öregek még mindig jól emlékeznek a múltra. Ízes, népi beszédüket akár napestig lehetne hallgatni. A község két magas domb közé épült. A hangot többszörösen verik vissza, élesen, csaknem ugyanolyan erősséggel. A házak mögött olyan meredeken ível fölfelé az út, hölgy télen szinte járhatatlan. Síkos és veszélyes is. Hatalmas rét kúszik zölden mellette, egyhangúságát csak a fehéren, szürkén ágaskodó villanyoszlopok szakítják meg. A tetőről a látogató elé tárul a község teljes szépségében. Messze a templom karcsú, hegyes tor- 'nya emelkedik a házak fölé, néhol egy-egy fenyőfa egészen eltakarja a házakat, a műutat nem is látni, csak az autók és a motorok búgásából sejteni. A másik dombtetőn óriás nyírfa. Szinte egy szintben a szemmel egy kis parcella, rajta néhány évvel ezelőtt épülhetett a ház. Az öreg temető mellett állunk — így hívják a falusiak. Korhadt, megvénült fejfák jelzik a sírokat, alig lehet elolvasni rajtuk a feliratot. Egyszerűek, mégis annyira kifejezőek. A temető közepén vasráccsal körülvett sir emelkedik ki a többi közül, mellette alig gondozott, kettétört fejfájú áll. Nem messze tőle hatalmas üreg tátong, talán a nyári esőzésekkor beomlott a föld. A temetőbe alik szűrődik be a napfény. Még délben is dér lepte a fű, fehér és csillogó. Agyagos a talaj, és valamikor régen — mesélik — beszakadt a föld. Teremnyi nyílás keletkezett, melynek partjába azóta üregeket vájtak maguknak a fecskék. Ha meleg van, ott szinte elviselhetetlen a hőség.

A vasárnapok csendes nyugalommal vonulnak végig a falu utcáin. Az emberek az idegent is tisztelettel köszöntik, a kerítésre támaszkodva figyelik egészen addig, amíg sétáló alakja el nem tűnik. A

gyerekek már alig várták a havat; ilyenkor előkerül a szánkó, a korcsolya, s irány az öreg temető melynek másik oldala kitűnő lehetőséget nyújt a téli sportok kedvelőinek. Ott van az erdő is, a fák koronái összekapaszkodnak, s ha leesik az első hó, ott olvad el legkésőbb. A szánkó mögött lohol a kutya, mely minden falusi ház elengedhetetlen tartozéka. Az új házak tornácán néha még látni a régi használati eszközöket, sok helyen a kút mellett ott a faragott fejőszék, a kamrában a lopótökből kialakított, és karcolt mintákkal díszített merítőedény, porosodó fakanál, favilla.

Néhány an szeretnének elköltözni a faluból, más helyen letelepedni. Akik elmentek, később megbánják, mert amit a falu nyújt, izgalmassá- gával, rejtélyeivel és szépségeivel, azt nem pótolhatja semmi. R. G.

Állandó vendégei a fiatalok a csokonyavisontai klubkönyvtárnak.

Anyám meg a falum

Gyergyai Albert: „Hódolat a szülőföldnek“

A legmaradandóbb olvasmányaim között tartom számon Benvenuto Cellini híres Önéletrajzát, melyet Goethe is szívesen fordított le. A késő reneszánsz szobrász és író művét, emlékszem, gondolatban ilyesféle »széljegyzettel« láttam el: minden embernek fontos lenne egyszer megírnia az önéletrajzát. A könyvet visszavittem a könyvtárba, sajnos, máig sem tudom magaménak.

Azóta sem került a könyvtáramba Benvenuto Cellini önéletrajza, ellenben a minap a helyére tehettem Gyergyai Albert Apám meg a falum című önéletrajzát, melyet a nagybajomi születésű — a nyolcvanadik születésnapját most ünneplő — tudós, műfordító, író ilyen beköszöntővel ad át a nagyra becsült olvasónak: »Ez a könyv — Anyám meg a falum — nem annyira önéletrajz, mint inkább hódolat a szülőföldnek, az otthonnak, a gyermekkornak, az emlékezés megszépítő távolából.«

Sosem éreztem a számban a mirabella gyümölcs ízét, de mostantól színe a szememben, zamata a számban: »Míg ö nyár végén egy kosár mira- bellát küldött anyámnak, mivel az az almaszerű, kicsi, magházas, sárgapiros, fanyar ízű, ritka gyümölcs nála, a papkertben termett, s míg nyersen majdnem élvezhetetlen volt, kampóinak ízben, illatban, tartósságban minden más gyümölcsöt felülmúlt.«

A mirabella jó példa arra, hogy a gyermek Gyergyaiban nyomon kövessük mindazt, amivel a szülőfaluban találkoföejeqyzés a panaszkönyvbe

Az elégedetlen vevők általában hangos megjegyzéseket tesznek. Sőt, néha ingerült, kifogásolható szavakat használnak. Követelik a boltvezetőt, az igazgatót. Neki is alaposan megmondják a véleményüket a bolti rendről.

Én nem csináltam komédiát. Fegyelmezett ember uralkodik magán. Akármilyen nehezére esik is: hallgat, és a világért sem csinál a tömeg szemeláttára jelenetet.

Az igaz, hogy megkaptam, amit kértem. De azt is meg kell jegyezni, hogy a kiszolgáló fyartársnő alaposan megvárakoztatott. Legalább öt perc, helyesebben: háromszáz másodperc telt el addig, amíg végre rám nézett, és nem mondta, nem, a világért sem, csak legfeljebb suttogta:

— Mit óhajt?

Megmondtam, de esküszöm arra, hogy tíz deka párizsit kértem és tíz deka hússajtot. Felelősségem tudatában állítom, hogy ezt a szót: tnicli,

ki sem ejtettem a számon. Én sniclit nem kértem, és ahogyan odasandítottam,

tisztán láttam, hogy mindkét portékából pontosan én kaptam a sniclit. Félreértés ne essék: nem is egy sniclit, hanem két sniclit!

Fegyelmeztem magam. Egyetlen szót sem szóltam. Átvettem a blokkot. Nyugodtan, férfiasán sorbaálltam a pénztárnál. Fizettem, s az árukiadóban átvettem a csomagot.

Ugye. egyetértenek velem abban, hogy úriember módjára visel'■"r""m? De hogy nem hagyhattam ennyiben a dolgot, azt minden épeszű ember elhiheti.

Százkilencven centi magas vagyok. Könnyen körülnéztem az emberek feje fölött a boltban, s rövid kutatás után fölfedeztem, hogy a pénztár mellett ott lóg a panaszkönyv, egy szál gondosan kihegyezett ceruza társaságában.

Na, kérem! Én az elintézésnek a legkorszerűbb módját választottam. Odatámaszkodtam a falhoz, leakasztottam a panaszkönyvet meg a ceruzát, és ha nem is éppen irodalmi nyelven, de beírtam azt, ami a lelkem környékét nyomta:

» A csemegeosztályon ma vásároltam tíz deka párizsit és ugyanannyi hússajtot. Nem vagyok árulkodós természet, de kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Zaruba Mártonná eladó tiszteletlenül és szemtelenül viselkedett velem szemben. Helyes lenne, ha megfelelően kioktatnák, mik a kötelezettségei a vevő irányában.

Teljes tájékoztatásul megjegyzem, hogy nevezettől három gyönyörű gyerekem van, ámde többszöri hívásomra sem hajlandó visszaköltözni hozzám.

Zaruba Márton« (Rossi)

zik, hiszen úgy szívja magába ezeket az élményeket, mint a gyümölcs különös levét...

Először Kalló Etel — »a szakácsnőnk« — emlékét villantja fel. Nem törekszik fényképhű portréra, a szabadjára engedett emlékezés azonban élőeleven asszonyról beszél; egy nemesvidi, Pesten is megfordult, elhagyott szeretőről, akinek a szíve alatt szerelemgyerek született, akit abban az időben takargatni illett...

Etel portréján keresztül ismerkedhetünk meg legelőbb a múlt század végi, ötezer lakosú Nagybajom társadalmával is.

Csak a gyermek megfigyelései lehetnek ilyen élesek, ta- lálóak, leleplezőek és csendesek: »Etelt nem tudtam elképzelni semmilyen ijesztő kapcsolatban: lefekvés után továbbra is együtt láttam őket, az álom szemérmes színlelésében, együtt, egymáshoz tartozón, nem úgy, mint két szeretőt, hanem mint anyát és gyermekét, egymást védve az egész világ ellen — s zokogva a gyengédségtől ringattam magam én is álomba ...«

A szülői ház és az uraság között a halványan mutatkozó apa szerepe kapocs, a házitanítóskodás megbízatásának tesz eleget. A legszebb könyveket innen kapja Albert fia, ezek többnyire illusztrált gyermekregények, képeskönyvek, de köztük van Dickens Twist Olivérje is, mely mélyen megrendíti a gyermeket S hogy Jenő — Albert bátyja — költő volt, ezen semmi csodálkoznivalónk. Olyannak is képzeljük a népes családot — hét gyermeke volt a félhomályban maradt apának —, ahol termőtalaja van az emelkedettségnek. »A könyveknek e zűrzavarában bátyám volt az első megbízható, s mindennél

biztosabb kalauzom, és Őneki köszönhetem, hogy nem tévedtem el egészen az igazi és az álremekművek, a jóhiszemű, s az üzleti sajtótermékek között...«

Gyergyai Albert most nyolcvanévesen végiggondolja

mindazt, ami a gyermekkor paradicsomában szín, íz, hang volt, s kezét nyújtja azok felé, akik egyszer őt vezették. Jenő hatására küldte be első novelláját az Űj Időknek, s a szerkesztői üzenetek között szívdobogva olvassa, hogy írását közlésre elfogadták. (Be- rend Iván álnéven jelentkezett, de leleplezték romantikus hajlamát.)

A Rozika, Rozanette, Rozália fontos fejezete, az Anyám meg a falumnak, mert a híres táncosnő példáján keresztül arról Is beszél Gyergyai, hogy milyen úton lehetett valaki »nagy« a falu ellenére vagy révén?

A következő két fejezet, melynek szereplőit az Anya vezeti elénk, a színházi világból, a barátnők közül, »ellenszólamként« visszahúz a szülőfaluba, Nagybajomba.

Érdemes belelapozni végül Kaposvár század eleji életének történetébe, ahonnan — utolsó fészekként — fölrep- pen Gyergyai, s tudjuk, 1914- ben Horváth János, kedves tanára, Párizsba küldte ösztöndíjjal, s innen a francia irodalom ihletett .tolmácsoló jaként, tudósként jött haza — hasznosítani magát. De már nem Somogyországba, hanem a fővárosba, ahol — tudjuk még könyvéből, ^ hazalátogatásaiból — nagybajomi gyerekként él, s ez talán a legnagyobb öröm számára, mutatja, hogy »hódolatát« nem fojthatta el semmi ... S üzeni: hogyan érdemes élni.

Horányi Barna

Í j műkincsekkel gazdagodtak múzeumaink

Értékes és szép műkincsekkel gazdagodtak múzeumaink a közelmúltban. A Szépművészeti Múzeum nagy értékű képtára nemrégiben egy művészetet kedvelő polgár jelentős összegű hagyatékából De- lacroix-festménnyel gazdagodott. A francia romantika legjelentősebb mesterének újonnan. megszerzett alkotása egy arab tábort ábrázol.

A Művelődésügyi Minisztérium támogatása tette lehetővé, hogy a budapesti Chagall- kiállítás nyomán a múzeum egy festményt vásárolhasson a világhírű művésztől. A »Village bleu«, vagyis a Kék falu című nagy méretű vízfestmény jellegzetes Chagall-mű: meseszerű látomással ábrázolja a régi falut, ahol a művész gyermekkorában élt.

Ókori szarkofággal gyarapodott a múzeum régiségtál'a.

Az erős plasztikójú, dombor- müvekkel ékesített gyermekszarkofág korábban egy vidéki kastély kertjét díszítette, majd Sárvárra került, s innen a Szépművészeti Múzeumba.

A Kelet-ázsiai Múzeumba Mongóliából 30 darab faragott fadúc érkezett, melyet vallási könyvillusztrációs figurák, főként állatfigurák díszítenek.

Értékes műtárgyakkal gyarapodott a Néprajzi Múzeum nemzetközi gyűjteménytára is. A tíz tárgyból álló új szerzemény Diószeghy Vilmosnak, a sámánizmus kutatójának hagyatékából került a múzeum birtokába. Legérdekesebb újdonság egy szibériai sámán dob.

Somogyi Néplap