Somogyi Néplap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-02 / 27. szám

AZ MSZM RS OMO C V H E G VEI BIZOT.TS A (S A HAH LAPJA XXIX. évfolyam, 27. szám. Péntek, 1973. február 2. RÁDIÓIEGYZET adatszolgáltatás a mezőgazdaságban Ki tud többet Kaposvárról? Nem tudom, hasznos dolog-e az, ha a mikrofon környékén, ülők úgy beszélgetnek, vitat­koznak egy érdeklődésre szá­mot tartó témáról, hogy szin­te percenként egymás szavá­ba vágnak. Ez a hév, a közbe­vetések sokasága zavarta a minap azt a rádiós beszélge­tést, amely egy sorozat része­ként A terv és a valóság a mezőgazdasági üzemekben cí­met viselte. Talán a szakma, a hivatás szeretetéből fakadó hevület tette, hogy kétszer is föl kellett tenni a kérdést, amíg egyszer válasz érkezett rá... Matematikai módszerek sze­repe a tervezésben, a döntés­ben: a vállalati tervek a nép- gazdasági terv egységes egé­szében; a közgazdasági adott­ságok, a termőhelyi körülmé­nyek szerepe — lényeges dol­gok sokaságát hallhattuk a be­szélgetésben az említett kifo­gások ellenére is. Csupán egyetlen szálat veszek ki eb­ből a csokorból, a tsz-elnök kérdését: illik-e mindezekről a szövetkezet elnökének tud­ni? A válasz körülbelül így hangzott: nem feltétlenül illik, de kell lennie valakinek a ve­zetésben, aki ismerős ebben a témakörben és tárgyal a szak­emberekkel ezekről a kérdé­sekről. Nos, ügyi érzem, ennél a mondatnál érdemes egy kicsit elidőzni. Egyrészt azért, mert nagyon sok igazság van ben­ne, másrészt pedig azért, mert valóban így kellene lennie, csakhogy meglehetősen sok termelőszövetkezetben nincs így. Még mindig nincs így. Igaz, egyre több a jól képzett számviteli szakember, az üzemgazdászok száma is gya­rapszik a közös gazdaságok­ban, csupán az a kérdés, hogy az ütem kielégítő-e? Az el­nökök vállára elég sok teher nehezedik, a főkönyvelőknek sem kis erőfeszítésükbe kerül hogy megfeleljenek az egyre növekvő követelményeknek. A pontos és rendszeres adat­szolgáltatás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megalapozott le gyen a jövőre szóló, fej’eszto- Si célokat tartalmazó döntés Elemzés nélkül például kocká­zatos dolog kijelenteni a kü­lönböző ágazatokban, hogy melyik technológia alkalmazá­sa a leginkább célravezető az adott körülmények között. Ahhoz, hogy közös gazdasá­gaink helyesen értékeljék a mindenkori eredményeket és a 1 övőre vonatkozóan tisztán lássanak, nélkülözhetetlen a meglevők mellett olyan embe­reknek a foglalkoztatása, akik szakmai képzettségük révén '■'épesek az említett feladatok megoldására, a szakvezető tár­sak tehermentesítésére. Tsz-einkben egyre inkább felismerik ezt az igényt, ám az ütemet gyorsítani kellene. Hernesz Ferenc Noteszlap Gyerekjáték és felnőtt bosszúság A Patyolat egyik kaposvári átvevőhelyén láttam: a szek­rény tetején vagy féltucatnyi 'kisebb és nagyobb, nagyon csinos, ragyogóan tisztába tett Maci sorakozott. Tetszenek tudni, olyan Macik, amilyene­ket a tévé esti meséjében meg a játékboltok kirakataiban lá­tunk. Ahogy hallottam, mé­rettől függően 10—20 forintért megkapták a Patyolatnál a generáltisztitást, s akárcsak a vadonatúj játékok, várták tu­lajdonosaikat. Mindezt azért mondtam el, mert a minap a játékokkal kapcsolatban egészen más be­nyomást is szereztem. Isme­rősöm elém tett az asztalra egy jókora papirdobozt. A do­bozban egy játékvonat volt. Egyike azoknak az ajándékok­nak, amelyeket fia karácsony­Petőfi-emléklemez A Talmi ro Togliatti Me­gyei Könyvtár hanglemezúj- donságai között szerepel az a Petőfi -emlóklemez, melyről a TäiMntdurvasig Kedves Kisasszony! A “kedves« kifejezést csak a megszólítás teljessége miatt írtam, hiszen ez a szó Önre egyáltalán nem illik, ön ne­velőn«, bár ez a kifejezés sem fedi a valóságot, szívesebben hívnám inkább pofozó nőnek. Láttam a minap délután, amint a Szabadság parkban önfeledten játszadozó, a tél örömeit élvező süketnéma gyerekeket »nevelte«. Üvöl­tött velük, bogy álljanak sor­ba, magából kikelve szidta őket, mert nem teljesítették a hangos parancsot. Ezután az egyik boldogan játszadozó kisfiúhoz ugrott, durván clta­szította, majd hatalmas po­font adott a megszeppent gyermeknek. Kérdezem Öntői, mi jogosí­totta fed arra, hogy egy testi fogyatékos gyermeket, aki el­feledte néhány percre szeren­csétlen helyzetét, ilyen meg­engedhetetlen módon fegyel­mezzen? Ö nem hall, nem érthette a szóbeli figyelmez­tetést, nem tudhatta, miért kapta a pofont! Ezt Önnek is tudnia kellene, hiszen köztük él! És mi jogosította fel arra, hogy egy jóérzésű családanyá­nak, aki a kisfiú védelmére kelt, azt felelje: — Magához meg nem szól­tam, nő! Ez a szemtelenség jogosan háborított fél minden arra járói» „ ön a gyermeknevelest vá­lasztotta foglalkozásul, de úgy látom, rosszul választott. D, T költő legszebb verseit, úti nap­lójának és Illyés Gyula nagy­szerű Petőfi-könyvének részle­teit hallhatjuk kiváló magyar előadóművészek, színészek tol­mácsolásában. A sztereó-le­mez felvételeit Marton Endre rendezte. A nyelvet tanulók­nak elmondhatjuk,' hogy a könyvtár beszerezte a kezdő és haladó német, olasz nyelv­lemezeket is. ra kapott. Az apuka ezért a játékért nem tízesekkel, ha­nem százasokkal fizetett an­nak idején... Nos, ez a játékvasút id, mint megannyi más, hasonló alkal­matosság, meglehetősen rövid idő alatt felmondta a szolgá­latot. Ez először á gyereknek, azután az apukának okozott csalódást. Mert a pénz kint van, a játék pedig bent — a dobozban. S így, dobozostul bejárta már a fél országot iga­zi vasúton és gépkocsiban, megfordult a fővárosban is, csakhogy sehol sem tudtak se­gíteni rajta. Sajnos, mondták4 az apukának, ehhez nincs szakember. Pedig igaz lehet a sejtelem, miszerint talán'nincs is nagy hibája a játéknak, ám a laikus, érthető okból még­sem szedheti szét. Így aztán, akármilyen kicsi a hiba, a végeredmény ettől függetlenül a lehető legsúlyosabb: a játék nem működik, s. az ilyen játék nem játék, csak bosszúság for­rása. , Ki tudja, mennyit utazik inég ez a kis vasút, amíg or­vosra lel. Mennyivel egysze­rűbb a dolog a Macikkal. A Patyolat »szervizellátása;« után mintha megfiatalodtak volna. Szegény játékvasút, ha ezt tudná __ H . F. Népszerűek a vetélkedők, s különösen helye van a játékos próbának Kaposváron, a cen­tenáriumát ünneplő városban. Ebből az alkalomból rendez­tek vetélkedőt a gyakorló is­kolában az év elején. Tegnap a selejtező legjobbjai a döntőn mérték össze tudásukat. Hol van a Dorottya-ház? Kiről ne­vezték el a múzeumot? Milyen szobor áll a rendelőintézet előtt? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kellett megfelel­niük a tanulóknak — könyvju­talomért, csokiért. Néhányan idegenvezetésből is vizsgáztak, mások a műemlék épületekről számoltak be. De volt kérdés a fővárosról is. ' A kaposvári gyerekek — fel­nőtteknek példamutató, tudás­sal — jelesre vizsgáztak a szü­lőváros, az iskolaváros szere­tetéből, ismeretéből. Képünk a Kilián Ifjúsági és Üttörőház- ban rendezett vetélkedő egyik pillanatát örökítette meg. A kutasi cigányokról tárgyaltak (Tudósítónktól.) Kutas közös tanácsának vég­rehajtó bizottsága megtárgyal­ta a cigánycsaládok helyzetét. A közös tanácshoz tartozó községekben 55 cigánycsalád él. Az állami segítség és a ve- lük való törődés nyomán sike- I esetleg a tsz-től kapott háztáji földeket művelik. Többségüket azonban leköti a család, mi­vel sok a gyermek. A kör­zet iskoláiba járó gyermekek között 77 cigánytanuló van. A tanulás segítésére Kuta­son cigány első osztály van. Az iskolát végzett fiatalok kö­..................... . ízül mind többen keresik a h ogy 48 ísalád La-■ művélűá6A lehetőségeket. A kőházban el, s mai csak cigányok közül negyvenhetén család lakik kunyhóban. A la- I b kóházak túlnyomó többsége új, téglából épült. Több családnál. rádió és te­levízió is van. Előrelépést je­lent, hogy minden lakóház ud­varán van kút, s egymás után építik a vécéket is. A munkaképes korú férfiak legtöbbjének állandó munka­helye van a helyi állami gaz­daságban vagy termelőszövet­kezetben, néhányan vidéken vállaltak munkát. A nők kisebb százalékban vesznek részt a munkában, Új üzletház tagjai a könyvtárnak, és öten a sportegyesületeknek. Mind több cigányíiatal köt törvényes házasságot, így ez­zel a születendő gyermekek i családjogi helyzete is rende­ződik. A végrehajtó bizottság ha­tározatot hozott, miszerint to­vábbra is szorgalmazzák a még kunyhóban lakó cigány- családok lakásépítési törekvé­seit. A házhelyet minden eset­ben biztosítják. A vb fölkéri a Vöröskeresz­tet és a nőbizottságokat, hogy a lakóházak rendjének és tisz­taságának megteremtéséhez nyújtsanak sgeítséget. A g«Beí álész egymillió 300 ezer forintos költséggel új vegyesboltot, rendéglőt és feí- vásáa-iöhelyiséget épített. Az új vegyesbe •<> — forintos forgr'mat bonyolít le egy hónap alatt. Tatarozásra vár a szentgáíoskéri könyvtár Ma már kevés ember akad, aki nem olvas könyveket, új­ságokat. A faLvak lakossága is egyre nagyobb számban kap­csolódik be az olvasómozga­lomba. A munkában elfáradt, Szórakozni vágyó falusiak a könyvtárakat is szívesen föl­keresik. Egyre több könyvtár épül szerte az országban, ezért j különösen szomorú látvány a szentgáíoskéri. — öt éve vezetem a könyv- | tárat — mondja Gazsó József- i né pedagógus. — Az épület j egy romhalmaz. A helyiség | nedves, sötét, egészségtelen. A ! mennyezetről hullik a vakolat, I a falak repedezettek, tata.ro- i zás ittlétem alatt még nem : j volt. Ugyanitt van elhelyezve j ! a posta és az orvosi rendelő is. ! Ezt nem tartom ideális hely- ! zetnek. Nem kérek sokat, csak azt, hogy a helyiséget hozzák rendbe, és a folyóiratokat is rendesen tárolhassam. Megnyugtató lenne, ha ötévi várakozás után végre sor ke­rülne a könyvtár tatarozására, A falu lakói bizonyára szíve­sen vállalnának társadalmi munkát az építkezésen. Hierarchia Az elsőéves egyetemista mohón érdeklődik felsőbb óvfolyamíheld társától az első kollokvium táján, hogy milyenek a vizsgakö­vetelmények. — Nézd — szólt a ta­pasztalt bölcsész —, a baüL- gajtóniaík mindent tudnia kell, ami a jegyzetekben és a könyvekben található. A tanársegédnek ászt kell tudnia, hogy mi hol talál­ható a könyvekben és a jegyzetekben. A profesz- szomak viszont csak azt kell tudnia, hogy hol ta­lálható a tanársegéd. Különbség A monte-cark» játékka- szánöbol két férfi távozik. Az együk teljesen mezte­len, a másikon csak alsó­nadrág van. A meztelen, rulettező felsóhajt: — Magának az a szeren­cséje, hogy mindig tudja, mikor, keill ajbbaha©mi a játékot. Mesék Este a gyerek iaat mond­ja a születnek: — Mia a tanító stem me­sét mondott nekünk. Így kezdődött: »Volt egy­— De hiszen minden mese így kezdődik — mo­solyog a papa. — No, nem egészen — jegyzi meg a mama. — Vannak olyan mesék is, amelyek így kezdődnek: »•Drágám, ma este túl­óráznom kell...« Cirktjsz — TSí: most, kedves pub­likum, Elvira kisasszony a vad bengáli tigris torkába dügja a fejét. Meg fogja mutatná ... meg akarta mutatná.. * Normálisak? — Nem tudom, mit te­gyek — panaszkodik a pszichiáter —, az egyik páciensem állandóan a Niagara vízesést alcarja el­adni nekem. — Vegye meg! — Túl sokat kér érte.. Ajánlat Nagyon rossz a gyerek, a tanító néni feljajdul: — Csak egy hétig le­hetnek a mamád. — Azon ne múljon. Majd beszélek a papával. Trabant Külföldi vendég nézege­ti az autószalon kirakatát. A Trabant nagyon meg­tetszik neki. — ,Ez kedves, effélét még sohasem láttam. Tes­sék mondani, mennyibe kerül ennek párja? SamggiNéplap Az MSZM*' gyei Bizottságának .ápja. t Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinea Sándor u.. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Látinea S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem érzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti-: a Magyar Posta. Elő-, fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u, 6 Felelős vezető: Farkas Béla igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom