Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-11 / 8. szám

Petőfi — szótárba szedve Festők a téli Balaton partján K i hallott már olyat, hogy magyar ember szótárral olvasson Pe­tő fi-verseket? ! — Sokan ta­lán így csattannak föl, ha meghallják, hogy Petőfi-szó- tár készül... Az akadékosko- dóiknak röviden csak annyit: a világirodalom nagyjainak művei szülőhazájukban több­ször adtak álltaimat hasonló kiadványokra. Így született meg például a Puskin- és a Goethe-szótár. (Természete­sen ezekre a szótárakra nem a vers egyszerű élvezőinek van szükségük: az irodalom­mal, a nyelvvel foglalkozók számára nyújt jelentős segít­séget.) A Nyelvtudományi Intézet a hét kötetes kritikai kiadás minden szavát feldolgozza a Petőfi-szótárban. A feldolgo­zás magában foglalja a szó meghatározását, a szó «-kör­nyezetével« — azaz: a szóhoz tartozó' mondattal — együtt, továbbá azt is, hogy a költő hányszor, hol s milyen érte­lemben használta. Az eddigi szerkesztői mun­kák alapján várhatóan 20 ezer szót tartalmaz majd az első magyar költőszótár. A szó­számlálást nehezítette, hogy Petőfi nem éppen a mai ma­gyar helyesírás szabályait kö­vette az egybe- és különírást illetően. A nagy költőnek el­nézhető helyesírási önkényt bizonyítja például, hogy még az almáié nett szavakat is egybe írta. — Petőfi költői nyelve nem­csak kora, hanem korunk köz­nyelvéhez is a legközelebb áll — mondta dr. Soltész Katalin, a Petőfi-szó tár egyik szer­kesztője. — Nyelvének gaz­dagságát jelzi az is, hogy egy­egy szót hányféle jelentésben i használt. Példaként kiválasztottuk a csillag szót, amit 240-szer fe­deztek föl a műveit szótárazó nyelvészek. Ennek az egyet­len szónak nyolc fő jelentését használta Petőfi. íme, néhány «-csillagváltozat«: mint fénylő égitest: «-Tekintetem a csil­lagok közé vész ...« csillag, mint szem: «-Belenéztem sze­med csillagába ...«; mint szikra: «Csillagokat rúgott szilaj paripája ...«; és mint híres, kiváló személy: «Oszt- rolenka véres csillaga .. .«. (Bem tábornokra mondja ezt az «Erdélyi hadsereg« című költeményében.) A szótár szerkesztői összeál­lították a Petőfi által hasz­nált szavak gyakoriságlistáját is. Hosszú ideig úgy látszott, hogy az ember szó tartja majd a rekordot 1258-szori előfor­dulással. A későbbiekben ki­derült. hogy a győztes a jó szó, amelyet 1509-szer írt le műveiben s leveleiben Petőfi. A magyar szót 500-szor, a szabadság szót 314-szar, a dal szót 193-szor nyomtatták le a hétkötetes Petőfirművekben. Az ég igére 114-szer, az ég főnévre 507 helyen találtak rá a szótár készítői. Némileg fur­csább, hogy a csal szó 28-szor igeként fordul elő, kétszer vi­szont főnévként — a mai «csalás«-nak megfelelően. A szótár tanúsága szerint Petőfi igen sok szót használt egyszer. Csak a szótár H be­tűs szavai között három ilyen­re is akadtunk: hárfás, har­kály, hármacskán. Az egyszer használt szavak között talál­juk a csihol szót, amely azon­ban nem található meg a nyomtatott Petőfi-kötetek- ben. A kutatók ugyanis egy kéziratban fedezték föl, ahol a »Vándorélet« című versében a költő később áthúzta: »Ki (csihol) bagóz, ki füstöt ere­get, Képezőleg terhes felle­get«. A szótárszerkesztői munka megkövetelt bizonyos sze­mélyazonossági «ellenőrzést« is, hiszen Petőfi több versét csak monogrammos megjelö­léssel ajánlotta X. Y.-nak. Az Sz. J.-röl könnyű volt kiderí­teni, hogy Szendrei Júlia. Azt is megállapították, hogy E. R. Petőfi egyik tanárának lánya (Erdélyi Róza). Az F. L. kis­asszony személyazonosságát azonban máig sem sikerült ki­deríteni, és — vigyázat! — F. A., akinek szintén verset ajánlott a költő, nem nő volt, hanem Frankenburg Adolf szerkesztő. Visszatérve a »kedves«-re, a későbbi feleségére: - Petőfi összes műveinek szótárazás-a alapján megállapítható, hogy kedvenc női neve a Julcsa. (76-szor fordul elő két, 1847- ben írt prózai műben). A Juliska név 43-szor szerepel, de ez nem mindig Szendrei Júliát jelenti, akit csak egyet­len egyszer nevez Júliának, méghozzá levélben. Az in­diszkrét szótárszerkesztők ugyanis megállapították, hogy a Juliska név 14 alkalommal más rokonszenves, azonos ne­vű hölgyet «takar«. A három kötetes Petőfi- szótárt száz ívre ter­vezték, de a munka so­rán kiderült, hogy csak száz­húsz ívre fér el majd a szó­kincs. Az első kötet (A—F) a költő születésének 150. évfor­dulójára, a jubileumi évben jelenik meg. A további köte­teket 3—4 évenként szeretnék megjelentetni. Pálos MUtlós ,Akarsz-e játszótársam lenni. Lampertné, Miskolczl Emma az ablak előtt a benéző fák csapasz koronájáról beszélt. iilíra mestere Hitler közvetlen utasítására Borisz Jefimov neve a likvidá- landók listáján szerepelt. Va­lamivel korábban az angol külügyminiszternek, Chamber­lainnek a haragját vívta ki a szovjet karikaturista. Jefimov gyilkos erejű rajzaival évtize­dek óta találkozhatunk lapok­ban. folyóiratokban, tárlatokon és a filmvásznon egyaránt. Borisz Jefimov az egyik leg­magasabb művészeti kitünte­tés, a Szovjetunió népművésze cím viselője. Szembeszáll min­dennel, ami az emberiség bol­dogságát veszélyezteti, s ami bánatot, halált hoz az embe­rekre. A karikatúra, a rajzfilm, a politikai plakát műfajaiban Jefimov sok ezer rajza jelzi a művész öt évtizedes munkás­ságát. A polgárháború éveiben Jefimov, a politikai szatíra művelője élesen ostorozta . a forradalom ellenségeit, a fehé­rek tábornokait, a fiatal szov­jet köztársaság ellen interven­ciót szervező imperialista ha­talmakat. A második világháborúban szarkasztikus erővel ábrázolta a Harmadik Birodalom uralt, leleplezte a nácizmus ember­gyűlölő szemléletét, az «Über­mensch« gondolat aljasságát. A háború után Jefimov kari­katúrái bejárták a szovjet és a külföldi sajtó hasábjait. Eze­ket a béke és a haladás ellen­ségeiről készítette. Jefimov jelszava: »Egyetlen nap se múljon el úgy, hogy ne vegyem kézbe a ceruzát!« Ez­zel is magyarázható, hogy raj­zai mindig aktuálisak, kifeje- zőek, s pontosan célba talál­nak. Ma Jefimov az Agitplakát nevű művészi alkotó csoportot vezeti. E csoport szerkesztő bi­zottságának ülése után arra kértünk választ Jefimovtól. hogyan látja a politikM kari­katúra és plakát helyét a szov­jet képzőművészetben. — A szovjet mesterek azt tartják — mondotta —, hogy a karikatúra és a plakát a gra­fika teljes értékű ága. amely­nek lehetőségei szinte korlát­lanok. E műfajban a társadal- I mi nevelés eszközét látják. — Példaként a Kukrinyiksz ki néven ismert alkotótriót — Mihail Kuprijanovot, Porfirij Krilovot és Nyikolaj Szokolo- vot — említeném. Munkáik azt tükrözik, hogy milyen elmé- lyülten ismerik a valóságot, milyen bátran alkalmazzák a groteszk módszert, s az alakok karakterikus vonásainak eltúl- zását, amely mindig fokozottan fölismerhetővé teszi az ábrá­zolt személyeket. Joggal mond­ta Low angol karikaturista, hogy a nürnbergi nemzetközi törvényszék épületébe lépve jól ismerte Göringet, Hesst, Kibbentropot és más náci há­borús bűnösöket a Kukri- nyikszki rajzokból. Valamikor »másodrendű« művészetnek tartották a kari­katúrát és a plakátot. Pedig nincsenek »másodrendű« mű­fajok. Minden a művész tehet­ségétől, kifejező erejétől függ. Elég olyan mesterekre hivat­kozni, mint Bidstrup és Effel vagy a lengyel plakátművé­szek. Anatolij Krupnov (APN) Egyidőben ismerkedtem meg Domeliaditisz litván költő Év­szakok című ciklusával és ke­restem feleletet festők között arra a kérdésre, milyen a Ba­laton télen. »/me, a tél dühe ismét ránk tör s tombol. A dúdoló Északi szél, vad látogatónk megjő a nyomában S itt riogat már. Nézd a tavak színét: csupa ablak ...« A Tél gondjai részből idé­zett sorokat csaknem festői­nek találtam. El tudom kép­zelni azt a látványt, amit a Lóránt János: körül. 99 3L T A PATAK költő szavakkal varázsol elénk. S a festő? Milyennek látja a telet itt, a Balaton mellett, a fonyód-bólatelepi alkotóház­ban? Január 2-től »telt ház« van, s árulkodik arról, hogy festő­inket vonzza a téli Balaton. A barátságos klubba« igazán kel­lemes beszélgetés folyt egy­két napos élményekről, de ar­ról is, milyen festői törekvé­sek közepette találkoztak a Balatonnal. Lampért Andrásné Mis­kolcit Emma festő, mű vészét - történész, pedagógus. Talán ez a sokoldalú­ság magyaráz­za, hogy köny- myebben fo* galmazza meg szóban gon­dolatait, él­ményeit azok­nál, akik a festői megol­dáshoz szinte csak »képalá­írást« szoktak . adni. — Milyen a téli Balaton? — Költői. Csodálatos vi­lág! Mint egy nagy hal csont­váza, olyan a befagyott tó... Ezzel a mo­tívummal már­is találkozha- tun Laropert- né Miskolc?! Emma egyik festményén, amelyet itt az Sokat utaztam a Balaton alikotóházbam készített. t — Kosztolányi Dezső vers­sora, az »akarsz-e játszótár­sam lenni« jutott eszembe, nem is tudom miért... Talán ez a téli táj ébresztette ben­nem az emberi melegség utá­ni vágyat. másrészt távolról is jött, és ez is igaz, mert nagyon kü­lönböző az alföldi végtelenség és a balatoni. — Milyen a balatoni végte­len? — Ez a balatoni végtelen : tökröző. A Tisza és a tenger között van a Balaton. Kevés tárgyi jelenséget nyújt a téli tó, de ettől a legváltozatosabb is. Érzékeny táj. Ezt a végte­lenséget Egry tudta a legtöké­letesebben visszaadni. A kép­zeletnek tág tere van a téli Balatonon,. — Szeret utazni, tudom. A miértet nem ismerem. — A kalandozásokban sze­retem új hatásoknak kitenni magamat. Ügy érzem, felfris­sülök tőlük. Az utazás: »i.n- tegráció«. Csontváry is »in­tegrált«, amikor bejárta a fél világot, hogy találkozzon ön­magával. Ellenpélda Remb­randt, aki sose hagyta el Amszterdamot, de akkor a viliig ment Amszterdamba ... A hőmérő nulla ponton jel­zi a kinti hőmérsékletet. A tó keskeri^ parti sávban befa­gyott. Milyen a téli Balaton? — Magyar mediterrán. Ez a jelleg hány és hány festőt, költőt indított meg ... Gon­doljunk csak Goethe és Dürer életére, műveire! A Dunántúl­nak is van egy ilyen melen­gető hatása... (»Akarsz-e játszótársam lenni...« — jut eszembe a már idézett Kosztolányi vers­sor.) — Lehet, hogy a bibliai pa­radicsom is folyóparton volt... Bálványos Huba nem elő­ször találkozik a Balatonnal, a tó téli arcával. Gyerekkora élményeinek egy része Felső- mocsoládhoz, a Balatonhoz kötődik. Most amolyan szem­besítés! folyamat zajlik a fes­tőben: a régi emlékeket kere­si és új találkozásokkal ha­sonlítja a régit. — Szeretnék kiállítást ren­dezni hamarosan Kaposváron — mondja. Észreveszi, hogy tőle is feleletet várok a mind- armyiuknak föltett kérdésre: milyen a téli Balaton. — Aztán kíváncsi vagyok, milyen csokrot hoz az udvar­lód a leány kérés tiszteletére! Ezt a 72 éves nagymama mondja, a család házvezető­nője, kerti munkása, baromfi- és sertéstenyésztője és min­denféle családi ügyekben fő tanácsadója. Aztán anélkül, hogy feleletet várna, folytat­ja: — Az én boldogult uram olyan hatalmas ... jaj, nem is tudom hirtelen, milyen cso­korrá ... . ~an szeg' y nagy­papa is sóher volt, és szép csendesen megfeledkezett a virágról — jegyzi meg szem­telenül Kati, aki a múlt hé­ten töltötte be tizennyolcadik életévét, és adminisztrátor a közeli város egyik üzemében. — Hogyan mersz beszélni arról a drága emberről? Tu­dod te, müven udvarias, elő­zékeny segítőkész férfi volt? Igazi finom úriember. — Per e. azér" élt külön kétsz. s a csal ■ 1 ítól — nyelve ’ issza a liry. — Na, most már elég! — mordul rájuk az apa, a kis pocakos tanító. — Inkább az órát nézzétek, mindjárt itt a vendég. — Hihi! Megkérik a Kati kezét — vihog a tizenkét éves Zoltánka. — Hű, de izgi lesz! ■— Te kis hülye! — csattan fel Kati. — Megmondtam már, hogy nem lesz leány ké­rés! Hol élünk? A középkor­ban? Lalkó elcipeli ide a tes­tét, megmutatja magát, bur­kol valamit, és kész. Szöve­get nem iktattunk a műsorba. Pedig igazán élvezném, ahogy a Lalkó ünnepélyes pofát vág és elkezdi: »Miként a patakok összetalálkozának ...« Tovább nem is tudom. Az Ind is csak ennyit jegyzett meg, amikor tavaly a vőlegénye eldarálta a szöveget. Az apa lemondóan legyint, fúj egyet, és kimegy. Felesége egy kosár almával lép be. — Mosd meg, lányom! Ez is jól mutat az ünnepi asztalon. — Nem lesz leánykérés, anyu! — süvít közbe Zoltán­ka. — Csak burkolás lesz, és kész. — Menj a fenébe! — lódít rajta egyet a nővére. — Szóval, ilyen vejem lesz — kesereg az anya, és nem először. — Mert abba már beletörődtem, hogy csak szakmunkás, abba is, hogy hosszú a haja... De hogy még meg se kérje a kezedet? Hát mi már senkik vagyunk előttetek? Szegény apád meg én? Igazán kíváncsi vagyok, milyen a »modern« leányké- rés! Pedig falusi gyerek .,. Legalább a szüleinek lenne több esze, hogy elmondanák neki, mi illik! — Ugyan, anyu! Ma már más világ van. Mi nagykorú­ságunk teljes tudatában elha­tároztuk, hogy eleget teszünk az illendőségnek azzal, hogy elfogyasztjuk nálatok ezt a szerény kis vacsorát. — Istenem, mit kell megér­nem vénségemre — sóhajt a nagymama, ki tudja hányad­szor ma már, miközben kive­szi a tepsi rétest a sütőből. — Figyeljetek csak! Motor állt meg... Itt a Lalkó! Kati kirohan, a ház népe pakolva rendezkedik. A fiú azt mondja a veran­dán: — Katikám, itt hagyom ezt a hacukát — mutat a műbőr motoros öltözékére. Gyorsan le is dobálja magáról, fésűt ránt elő, s megigazítja nyaká­ba lógó, de gondozott, seszínű haját. Kopog, belép a tágas elő­szobába. Köszön. — Kezét csókolom, jó estét kívánok! Kati nem várja meg, hogy bemutatkozzon. Rámutat: — Minden külön értesítés helyett: ö a Lalkó. Zoltánka kuncogva meg­jegyzi: — Mindjárt gondoltam. Sorban kezet fognak vele, miközben végignézik az öltö­zetét: zöldesszürke öltöny, halványzöld mintás ing, bar­na nyakkendő. Az apa pálinkát hozna, de a fiú tiltakozik: motorral van. A nagymama befőzi a levest. Közben ünnepélyesen helyet foglalnak az asztalnál. A fiú azonban elnézést kér, s ki­megy. A vendéglátók össze­néznek, de sok idő nincs a ta­lálgatásra, mert Lalkó szinte azonnal visszatér: kezében zörgő, csillogó celofánpapírba csomagolt, hatalmas szegfű­csokor. Megáll az asztal mel­lett, ünnepélyes arcot ölt, és izgalmát alig palástolva el­kezdi: — »Miként a patakok össze­találkozának ...« Paól Lónké A verssor illusztrációjának vázlata is elkészült. Érezzük, hogy valóságos élmények van­nak mögötte. Ruisz György Kaposvárról látogatott az alkotóházba, ö így beszélt a téild Balatonról. — Zenél a jég. Tegnap meg­kezdődött a rianás. Ilyenkor meg morog a befagyott tó. A helybeliek azt mondják: hízik a jég Lenn voltunk a befa­gyott vízen tegnap. Ismerked­tünk a végtelenséggel... — Ezekből a hangélmények­ből például lehet-e egyszer kép? — Alkati adottság, hogy ki mit szív magába és mit ad vissza. De biztos, hogy ezek az élmények gazdagítják a fes­tőt. Közelről és távolról érke­zett Winkler László Munká- csy-díjas festőművész, a sze­gedi tanárképző tanszékveze­tő tanára. Közelről, mert mint elmondta: az alföldiek igazán áranertxeak a weauúenaqget, — Nekem a Balaton az élet hátterét jelenti. Az embere­ket figyelem, a karakteriszti­kus parasztarcokat. Ismerős arc: Lóránt János. Együtt jött Winkler László­val. Ha a festők, művészek így, szinte »kézről kézié« adják az itteni tapasztalatokat, joggal lehetünk büszkék Fonyód-Bé- latelepne. Lóránt János — hasonlóan Bálványos Hubá­hoz — a fiatalkori élménye­ket keresi a téli Balaton oly­kor ködös, másszor vakító fe­hérségében. Abból, amit most idézni fo­gok tőle, Lórántra ismerhet mindenki, áld valaha is látott festményei közül aíkár csak egyet is. —" Ha tegnap korcsolyázás közben beszakadtam volna, kézzelfogható élményem lett volna... Aztán Bertha Bulcsu írásai­ról beszélt, amelyek — sze­rinte — hűen visszaadják a téli Balaton ízét. Horányi Barna 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom