Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-03 / 1. szám

Ma kezdi a felkészülést a K. Rákóczi labdarúgó-csapata A Rákóczinál már szinte ha­gyomány, hogy az év első munkanapjain rögtön elkezdik a felkészülést a labdarúgók. Tavaly is január 3-án volt a start, s ma ismét benépesül majd az öltöző. A múlt héten 18 játékosnak küldtek meghí­vót az NB Il-es csapatnál az első edzésnapra. — Kikből áll a 18-as keret? — kérdeztük Varadi Lajos ed­| zőtíSL — Egy új névvel találkoz- j nak majd a szurkolók a fel- | sorolásban. Magam is fantá­Csak 14000 jegy fogyott d, ziát látok egy fiatal, tehetsé- elővételiben a Wes-rcbley-sta- j ges csatárban. A közvélemény diohhaa a ma sorra kerülő j >s azt akarja, hogy kipróbál- kózospaaci országok válogatott jük az ifjúsági csapat jobbszél­Ramsey kontra Helmut Sebön sőjét, Borost. A kapusjelöltek: Hegedűs és j Baksics, A védők: Balogh, mérkőzésére. Az. angol, skót, északír, ír és dán. játékosokból álló-Ramsey együttes« 16 ját&o- j Horváth, Baü, Németh Gy^ sa kozott Bobby Chariton, a ] Hiss A. és Hoffman. A közép- Manohester United és az an- ! pályás jelöltek: Savanyó, Mar­gói válogatóét korábbi nagy tan. Szabó, Bőzsöny és Nagy L. csillaga is helyet kapott A \ támadósor egyes posztjaira belga, olasz, francia, holland, , Boros, Pintér, Kovács, Du- .uxemburgi és nyugatnémet j schält és Laczkovics pályázik játékosokból álló csapat ki­emelkedő egyénisége Cnayfif és Xetaer. Ramsey csapatot: Kapusok: CLemen.ce (angol), Jenmngs (északírt Mezónyjá­egyenlő eséllyeL összeállítot­tam a felkészülési rendet, ja­nuár 3-án ezt beszéljük meg a | fiúkkal, és, el is kezdjük — mondta az edző. A K. Rákóczi december vé­sportköri közgyűlésén az Moore, Bell, B^Ch^ltan, Ball érdeklődés középpontjában a es btorey (ángoft Race, Hun- iabdarúgó-csapat állt, amelyik tér (eszatoi, (Msen, aensen _ a tóvalalos megaHapitáS (dán), Saftes «a*, Eataraec, js — a vártnál gyen­Stein (Stoß. gébben szerepel az NB H-ben. Heimat Schon ogyntteacs j „ _____ ,. . K apuscfc Plot (belga) és Hogyan látják ezt a Rakoczs­Zoíf oiaszi. Mezőnyjátékosok: náí? Tresor, Beretia (fcancia), Várad? edző noteszából idézi Kroli, Néeskens, Van Hane- a múltat Bizony könnyen le­gem, Cmyfí Blankenburg, hetne több, mint a jelenlegi 14 Suurhier (boBand), Netzer, . pont A szakvezető a hazai Gr..oo«csky, Vogts (nyugatné- Győri Elektromos és a Veszp- met), ftrva /olasz), Püot rém elleni találkozót hozza fel, (luxemburgi, Vaa Hanse ahol elúszott egy, illetve két (beágaV. '‘pont. Nagykanizsán az NB n éllovasa ellen már 4:1-re ve­zetett a csapat, a végén 4:4 lett Azután ott volt az egygó- los sorozat: Székesfehérváron, Szombathelyen, Tatán és Pé­csen X—1 góllal maradt alul a Rákóczi. Valóban nyugodtab- ban is lehetne várni a tavaszi folytatást, ha egyik-másik mérkőzésen a védelem nem inog meg avagy elöl a csatá­rok egy kicsit pontosabban lőt­tek volna. Noha aktív a K. Rákóczi gólaránya, azért ez a rutinos támadósor mégis adós. Jellem­ző, hogy a középpályás Nagy Lajos ugyanannyi gólt szerzett, mint a legeredményesebb tá­madó játékos, Laczkovics. Te­hát nagyon sok függ a tavaszi idényben is attól, hogy Lacz­kovics, Pintér, Kovács, Du- schák, vagy a fiatal Boros lendületesebbé, eredményeseb­bé tudja-e tenni a csatársort Nem kevesebb felelősség há­rul persze majd azokra, akik középütt vagy a hátsó sorok­ban vívják a nagyon nehéznek ígérkező tavaszi sorozatot A 15 mérkőzésből nyolcszor vidékre utazik a csapat. Ha figyelembe vesszük az őszi vi­déki mérleget (egy győzelem, két döntetlen), akkor bizony fontos, hogy javuljon ez a pontszerzési arány. Az vi- i szont jó, hogy a hazai mérkő- ' zéseken rendre olyan ellenfe­lek lesznek, akik szintén ki- i esőjelöltek. S máris a legfőbb tavaszi i gondnál vagyunk a K. Rákó- i czával kapcsolatban. A bajno- j ki rajt előtt a sportkör veze- | tőivel együtt mi magunk is úgy j vélekedtünk, hogy olyan esz- 1 tendő következik a kaposva riaknál, amikor a csapatot nem | nyomja az a felelősség, amely [ egy feljutást tervező együttes­nél bizonyosan . megvág. De Fejlődött az európai labdarúgás Eőhes Sándor nyilatkozata azt is reméltük, hogy nem lesznek kiesési gondok sem. Az ötven százaléknál gyengébb őszi mérleg azonban azt mu­tatja, hogy helytelen lenne szebb képet festeni a csapat­ról, minit ami az igazi. Jelen pillanatban ugyan 14 pontjá­val a bajnoki táblázat 10. he­lyén tanyázik az együttes, de mindössze két pont választja el a kiesést jelentő 14. helytől. Ez a tény maga helyett beszél. Ismét a közgyűlésre hivatko­zunk, ahol az egyik idős, köz- tiszteletben álló szurkoló bizal­máról biztosította a játékoso­kat, ellentétben egy másik sportbaráttal, aki túl szigorú mércét állított feL Igen, bizalomra van szük­ség. Ha a csapaton belüli lég­kört nem a bizalom jellemzi, akkor abból nagy baj szármáz - hat A sportköri vezetés és Váradi edző szintén bizalmat előlegez a fiúknak. Azt is megtudtuk, hogy a fel nem sorolt játékosok a második vagy az ifjúsági csa­patból — ha bizonyítanak — kerettagokká, első csapatbeli játékossá léphetnek elő. Vára­di edző elmondta, hogy a ta­vaszi idényben remélhetően találkozni fogunk a sikeres műtéten átesett Ágfalvival és Siklósival is. Szükség is van mindenkire, mert hisz az edző joggal ke­sereg a múlton. Az őszi idény­ben a sorozatos sérülések, be­tegségek, no meg a sárga Japok miatt egyetlen esetben sem sikerült olyan csapatot pályá­ra küldenie, amilyet az adott taktikai elképzelésekhez szere tett volna kiállítani. Ha ez a sorozatos balszerencse elpártol a csapat mellől, nem kell fél­ni a jövőtől — így summázta véleményét a K. Rákóczi ed- ■ zője. A szurkolók osztják az ed­ző álláspontját, s nagyon bíz­nak abban, hogy nem a hajrá ban, hanem mindjárt a tavaszi folytatásban a Rákóczi úgy ja­vítja ki félévi bizonyítványát, ahogy azt joggal várja a leg­népszerűbb sportkör újra soka­sodó tábora. namzet'Jcözi é^aűeiéseií: l9~2-rőL Európa 1 sánax a mérle­gét Barcs, Sándor, az UETA ügy­vezető e'nake vcerta meg* — Hogyan latdia az európai lab­da:-úg ást as Euróna-bajnokiág, a különbőzé nemzetközi kupatornák és az UEFA ifjúsági torna alapiin? — Mint minden sportág, a lab­darúgás is fejlődött* Mivei azon- | oan a legnagyobb létszámú csa­pa:: portról var szó, ez a fejlődés kevésbé érrékelheéőo Az eióbbre- jutás elsősorban a nagy tornák alapján mutatható ki, de ha csak azt vennénk alapul; hogy az Európa-bajnoki döntőben az NSZK válogatottja toronymagasan ki­emelkedett a többiek közül, ak­kor ez a megállapítás nem volna helytálló, Ha viszont art vesszük, hogy például a különböző mérkő­zéssorozatokon a -nagyokon« (NSZK, Hollandia, Olaszország) kívül kisebb országok klubcsapa­tai is jelentős eredményekkel, sze­repelnek, már igazolódni látszik fenti véleményem. Hogy miben volt fetfSŐdes? To- I vább gyorsult a játék, nagyobb I lett a küzdelmek hevessége, s eb- | ben a fokozott iramú, kemény labdarúgásban emelkedett a játé- I kosok technikai tudása. Még egy j adalék ehhez: az 1348-tól megren- | dezésre kerülő UEFa ifjúsági tor- j na már régen kilépett »amatőr« ; jellegéből, és a legjobb négy közé kerülő csapat akármelyik ország ; labdarúgó-bajnokságában jól meg- ' állná, a helyét. A fiataloknak ez a seregszemléje ma már igazán a felnőtt labdarúgás előiskolája lett, évről évre olyan tehetsége­ket hoz felszínre, akik hamaro­san országuk, majd a nemzetközi élvonalban találhatók. — Minek tulajdonítja az NSZK labdarúgásának »-kiugrását«. — Azzal kezdeném, hogy az UEFA statisztikája szerint Nyugat- Németországban 2,5 millió labda­rúgót tartanak nyilván (ebben benne vannak az iskolások is), s ilyen tömegből kétségtelenül sok tehetség kerül felszínre. A töme­gesség azonban még nem minden. A nyugatnémet labdarúgósportban tudatosan és következetesen tesz­nek mindent. Világhírű lett edző­képzésük, amelynek újdonsága, hogy szakosítottá vált. Külön ké­pezik a gyerekekkel, az ifjúságiak­kal, a felnőttekkel foglalkozó ed­zőket. Ehhez a témakörhöz tarto­zik az is, hogy még a szövetségi Kapitányuk megválasztásánál is érvényesül a rendszeresség. Sepp Herbergemek az ifjúsági váloga­tottat irányító Helmut Schön volt 2 jobb keze, majd a nagy »má­gus« visszavonulásával Schöné lett a karmesteri pálca. Schon mellett dolgozott sokáig Detmar Cramer — az ifjúsági válogatot­tal —, aki most a FIFA edzője­ként járja a világot. Nem kétsé­ges, hogy Schön valamikori kivá­lása után Cram ex is a jelöltek között lenne. tiesadöKfcs: * • — Sogya-a értékeli, miként rang- \ sor kérd az éteókvtiöasztásra- A serdja az UEFA kupasorozatait? — A Bajnokcsapatok Európa Kupája a legrangosabb sorozat, hiszen az országok »eminens« együttesei szerepelnek ebben a mezőnyben* Utána, talán kis meg­lepetésre, az UEFA kupa követ­kezne, hiszen itt is a nemzeti baj­nokságokban egészen élen végzett csapatok lépnek pályára a KEK- kel szemben, ahol bizony néha a hazai trófea elnyerésénél, s így a nemzetközi szereplés jogának megszerzésénél a szerencse is köz­rejátszik. Itt mindjárt magyar példát is említhetnék: két éve a Komló volt a KEK magyar rész­vevője. A KEK-rdl egyébként még az a véleményem, hogy az elődöntőtől a mezőny ereje már megfelel a BEK-ének, s alátámasztja ezt az jelölteik: dr. A Francba (Olaszor­szág), D. Follows (Anglia), J. Color (Hollandia) és jómagam. — Hogyan történik a választás, és ki az esélyes? — Az UEFA 33 tagállama sza­vaz, aki 17 voksot kap, az lesz az elnök. Mivel az esélyek megosz­lanak, az első forduló valószínű­leg nem hoz döntést. Ebben az esetben a legkevesebb szavazatot K. fi. Nincs 13-as találat ________ _ _________________ A totó 53. játékheljéB k apott két jelölt kiesik, és a má- j olasz bajnoki mérkőzések ratlan eredményeket hoztak. Egyetlen szelvényen sem értek sík kettő marad versenyben, Bárki kerül is az elnöki székbe, zavartalan marad az UEB'A szer­vezet munkája, hiszen valameny- nyien sporthoz értő, a labdarúgást évtizedek óta vezető sportembe­rekről van szó. Akik petíag »lema­radnak«, azok minden vonatko­zásban önzetlenül fogják tovább nak a vezetését — fejezte be nyi­latkozatát Barcs Sándor. Somogyi Néplap is, hogy a tv egyformán ragasz- ! segíteni Európa labdarúgósportja- kodik mindkét mérkőzéssorozat ' ~ ~ Mg 1 végküzdelmének a közvetítéséhez. A három kupatoma lebonyolítá­sában egybekent nem tervez vál­toztatást az UEFA, így arról sincs szó, hogy a KEK-győztes is mér­kőzne interkontinentális szinten. \ A vezetés különben a BEK-ben f sem nézi .jó szemmel ezt a »pá- \ rosmérkozest«, mivel sportbeli ér­aéke csekély, annál több viszont vele a probléma. — A sportág fejlődésével lépést tartott a játékvezetés? — Igen, ezt azonnal leszögez- [ hettük. A nemzetközi mérkőzések­nek megvannak az ellenőreik, akik osztályozzák a játékvezető­ket. Ez természetesen szubjektív, de hiszen mindig így volt. Az ösz- szesítések szerint sokkal több a jó osztályzat, mint tíz évvel, de akár két évvel ezelőtt is. A nem­zetközi keretekbe jelölt bírók lé­pést tudtak tartani a sportág fej­lődésével, felgyorsult ütemével- p Ami a sárga és a piros lapok bevezetését illeti, használatuk si­keresnek mondható, hiszen a nem- i zetközi mérkőzéseken nyelvi ne­hézségeket hidal át. Emellett ko­moly pszichikai jelentősége is van a játékosra, de a nézőközönségre is. A sárga lappal figyelmeztetett labdarúgó ugyanis tudja, hogy újabb sportszerűtlenségénél már piros lapot kap, és ezzel kizárja magát a következő kupamérkő­zésről is. A közönség is jobban tud tájékozódni, mint amikor a játékvezető — mint régen — »füi- besúgott«. — Szó van-e az UEFA-ban eset­leges szabálymódosításról? — A sportág fejlődése mindig fölveti a szabálymódosítás kérdé­sét is. E>e mivel a labdarúgás a legnépszerűbb sportág a világon, és a legeldugottabb helyeken is játsszák, egy esetleges változta­tást nagyon nehéz volna »keresz­tülvezetni«. A közeljövőben külö­nösebb „változás nem várható. Személy szerint én a sorfalat eltörölném, és partbedobás helyett a rúgást választanám. A sorfallal ugyanis a védekező csapat mal­mára hajtjuk a vizet, felállításá­nál fordul elő szinte a legtöbb sportszerűtlenség. Nagyban köny- nyítené a játékvezetők dolgát is. ha ez a szabálv feledésbe menne. — Mi az UEFA ez évi legjelen­tősebb eseménye? — Talán a március 15-i római rendkívüli kongresszus, amelyen AZ vé­el 13«as találatot. Az 54 darab 12 találatos szelvény 19 088, a 11-es 407, a 10-es 68 forintot fizet A teJitalálatos szelvény 1, X, x, X, 1, 2, 2, X, 1, 1, 2, x, x, +L iítés Értesítjük a marcali és a régi csurgói járás pb-gaz fogyasztóit, hogy 1973. január 2-től kezdődően a pb-gázzal kapcsolatos hibabejelentéseket az alábbi helyeken szíveskedjenek megtenni: CSURGÓI GÁZCSERETELEPEN: munkanapokon délelőtt: 7-tól 10 óráig, délután: 13-tól 16 óráig. Telefon nincs, MARCALI GAZCSERETELEPEN: hétfőtől péntekig délelőtt: 7-től 11 óráig, . délután: 14.30-tól 18 óráig, szombaton délelőtt: 7-től 11 óráig, déiután: 12-től 15 óráig. Telefon: 228. Nyitva tartási időn tűi, Nagykanizsa, Oswald munkaidő alatt fi—15.45 óráig) J. u. 28„ 13-140/407 mellében, munkaidőn tail 13-140/400 melléken lehet hibabejelen­tést tenni, KÖZEP-DUNANTÜL1 GAZSZOLGALTATO ÉS SZERELŐ VÁLLALAT, Nagykanizsa, Zrínyi M. n. 32. (10303) Milyen lesz az időjárás.' 3 SZERDA Genovéva A várható időjárás ma estig: Túlnyomóan feä- bös, párás, a hajnali és reggeli órákban egy-két helyen ködös idő; többfelé ónos eső. Mérsékelt, időnként megél énkülö keleti—délkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mat plusz 1 és plusz 6 fok között lesz. — Petőfi — német nyelven. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából az NDK->belá Aufbau kiadó a világirodalma könyvtár soro­zatában megj elen tette a ma­gyar költő lírai verseinek gyűjteményét. A több mint 170 vers német nyelvű tolmá- csolója Martán Remane. — Az új év első órájában tíz gyermek született ha­zánkban. Budapestnek csak­úgy, miint tavaly, »egykéje« volt, vidéken kilenc csecsemő látta meg a napvilágot Kö­zülük éjjel két órakor sorso­lással döntötték' el az »elsőt«, azt áld megkapta az Állami Biztosító 20 ezer forintos, 18 éves korban készpénzben fel­vehető életbiztosítási köt­vényt A szerencse Soós Ág­nesnek kedvezett A vidéki első — Kiss Déneske — az egri megyei kórházban szü­letett — Háromszáz darab újévi malacot adtak el szilveszter előtt az állami ga 7dasá gr»tr mintaboltjában. Ez mintegy 15 maasa malacbúst jelent, de ez is kevésnek bizonyult Emellett még elfogyott 15 mázsa bőrös süldő és négy mázsa kocsonyahús is. — A pilóta hibás vezetési tedhnikája miatt következett be a JAL légitársaság DC— 8-as típus« repülőgépének november 28-i katasztrófája a seremetyevóé repülőtéren. A szerencsétlenség kivizsgá­lására alakult szovjet—japán vegyes szakértői bizottság ku­tatásának eredményei szerint a gép pilótája túlságosan ma­gasra emelte a felszálló re­pülőgép orcát s a gép sebes- ségveszbés következtében zu­hant le. — Ünnep! nagygyűlésen emlékeztek meg a Szovjet­unió megalaikiulásának fél év­százados jubileumáról Nagy­bajomban. Az ünnepi meg­emlékezés után az általános iskola, a KISZ-szervezetek énekkara, tanccsoportja adott műsort — Tizennégy somogyi fia­tal fejezte be a pécsi KISZ- fekolát december végért. — Négyes ikreiknek adott étetet az új év első napján a 27 esztendős New Yorfc-i Schreiber asszony. A három kisfiú és a kislány — az édesanyával együtt — jó egészségnek örvend. — Harminckettőn 7 fullad­tak vízbe, amikor egy autó­busz az útról lefordulva, a chilei fővárostól délre, a Ghimborongo folyóba zuhant. A katasztrófát a gépkocsive­zető figyelmetlensége okozta. — Februárban kiadják Ba­ranya, Somogy, Tolna és Za­la megye távbeszélő névjegy­zékét. Ez lesz a legváskosabb vidéki telefonnévsor, ugyanis több mint kétszáz oldalon so­rakoznak a nevek és a szá­50 évve. eierst, 1923» ianuár 3-án született Kreutz' fióbert, a kommunista ifjúmunkás mozgalom mártír- ja. Alig 14 évesen került a vasas ifikhez és tornászokhoz. Két év múlva már aktívan szer­vezte az ifjúmunkásokat a Kőbányai Precíziós Szerszám­éi Gépgyárban, ahol szerszám- készítő tanonc volt. Később a csepeli WM-be került; itt sza­badult fel, de utána rögtön el is küldték, mint szervezett if­júmunkást, feketelistára tet­ték. Az ország német megszál­lása után, 1944 márciusában a vasas ifik révén bekapcsoló­dott az ellenállási mozgalom­ba. Röpcédulákat készített, if­júmunkásokat szervezett, fegy­vereket szerzett az ellenállás­nak. Amikor 1944 őszén meg­alakult a Kommunista Ifjú­munkás Szövetség, rögtön tag­ja lett. A KISZ egyik vasas ificsoportjával együtt beépült a fegyveres ellenállás katonai szervébe, az úgynevezett Kise­gítő Karhatalmi Alakulatba.. November végén elfogták, s a nyilas vérbíróság a vele egyidejűleg elfogott Pesti Bar­nabással és Pataki Istvánnal együtt halálra ítélte, A Margit körúti f egy házba kerültek, a >*-Szám ónk érő Szék« kegyetlen kinzókamrajába, a »kihallga­tó szobába«, de egyiküktől sem tudtak egyetlen szót sem kicsikarni felsőbb kapcsolata» ikról. A front közeledtével a nyilasok Sporonkőhidára szál­lították őket. Kreutz Róbert 1944. december 24-én, társaival együtt a pártot éltetve rogyott össze a kívégző osztag sorlüze előtt. — Az év első export-szál- litmanya tegnap útnak in­dult. A MASPED 85 tonna hűtött csirkét és csirkecom­bot szállít a távoli Japánba. A nagy mennyiségű hűtött baromfihús hűtőkamionok- faan indult útnak és várha­tóan február közepe táján érkezik rendeltetési helyére. Japánban már neon újdonság a magyar csirke, hiszen csak az elmúlt évben több bűnt négyezer tonnát szállítottunk a »Felkelő Nap országába«. — lezuhant egy Puerto Ricából Managuába tartó DC—7 típusú repülőgép, amely öt főnyi személyzettel és élelmiszerekkel, valamint gyógyszerekkel a fedélzetén a földrengés sújtotta nicara- giuai fővárosba vitt segély­szállítmányt. A gép vasárnap este indult San Jüanból, és nem sokkal felszállása után az Atlanti-óceánba zuhant. A felkutatására küldött he­likopterek és őmaszádok egyetlen túlélőre sem buk­kantak. — Véres incidenssé fajult New Yorkban egy parkolási vita. Két gépkocsi szinte egy­szerre érkezett egy parkoló­helyre a világ legsűrűbben lakott területén, Manhattan- szigeten, s természetesen he­ves vita támadt az elsőbbség jogáért. Az egyik kocsi vér­mes női utasa a szóváltás közben pisztolyt rántott és lövöldözni kezdett a másik kocsi három utasára. Miután egyiküket halálra sebezte, vezetőjével együtt sürgősen odébbáll! mok. Szeszélyes időjárás A hideg északon, Svédor­szágban több mint kétszáz éve nem búcsúzott az óév olyan enyhe időjárással, mint az idén. A langyos, száraz időben a szilveszterezők pe­tárdáitól negyven helyen ke­letkezett gyeptűz. Európa dé­li csücskén, Szicíliában vd- szonit ítéletidővel köszöntött be az új év. A 300 kilomé­teres széllel érkező felhősza­kadások következtében fo­lyók léptek ki a medrükből, falvak szigetelődtek el a kül­világtól. Még szomorúbb hír érkezett Észak-Indiából, ahol a szokatlan hideghullám kö­vetkeztében ötvenketten fagytak meg. — Az Indiai—szovjet kul­turális kapcsolatok társasága Üj-Delhiben ünnepi gyűlésen emlékezett meg a Szovjet­unió megalapításának 50. év­fordulójáról. — Egy 45 kilogramm súlyú kétgyermekes angol család­anya egy 12 tonnás teherautót 50 méter távolságra húzott el az angliai Bedford u 'éján úgy, hogy a vontatókötelet fogai között tartotta. Mint •később elmondotta: be akar­ta bizonyítani, hogy az úgy­nevezett »gyengébb nem« mégsem gyengébb. — Igen erős kozmikus su­gárzás érte a Holdat a nyár folyamán — hangoztatják az Apollo—17 amerikai űrhajó holdexpedíciója által gyűjtött talajmintákat tanulmányozó tudósok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom