Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-31 / 25. szám

Természettudományi diákstúdió Tatán Szinházi ,evél XIV. a Napkirálynak, aki a Csiky Gergely Színház páholyában ragyogott Irá nyitószám: 1673 — 1973 A tatai Eötvös Gimnáziumban a tanulók szakmai nevelésének új módszerét vezették be. A diákok heti három alkalommal szabadon tevékenykedhetnek a laboratóriumokban és szakköri helyiségekben. A tanulók szerteágazó kutatást is végeznek a környék termé­szet- és környezetvédelméről, Tata élővilágáról. Az egyes kutatási munkákból az év vé-- gén beszámolót tartanak, és egy maguk szerkesztette kiadványban megjelentetik a dol­gozatokat. Képünkön: Szakköri foglalkozás a biológiai előadóteremben. A művelődést gátló tényezők ellen Egységes pedagógiai felfogással A ‘►kiművelt emberfők so­kasága« szocialista-humanista elkötelezettségből következő program, de nem valóságos társadalmi igény még min­denütt; hiszen gazdasági-tár­sadalmi alapfeltételei alig ne­gyedszázada jöttek létre. A mindennapi életben ezzel el­lentétes tendenciák is érvé­nyesülnek. Oka lehet ennek egyebek, között a munkameg­osztás anyagi-erkölcsi megíté­lése, értékelésének több ellent­mondása, a munkaidő-csök­kenés, amely nem jár eléggé a szabad idő növekedésével. Szóba kerül többször is az iskola szerepe, feladata, fele­lőssége. Az önmagáért és a saját fejlődéséért, jövőjéért felelős •■'zociaUsta társadalomnak az -kojával szemben támasztott Igényét mindenkor a társa­dalmi gyakorlatban szintetizá­lódó emberi tevékenységből és a személyiség fejlesztésének ezzel összehangolt feladataiból vezethetjük le. Célunk az -értelmesen élni« tudó ember nevelése: aki permanens mű­velődésre, szakmai továbbfej­lődésre, ha kell, megújulásra; tudatosan végzett munkára, teTiát a munka megszervezésé­re is képes. Közéleti, politikai tevékenységre kész; szabad idejével — önmaga és a tár­sadalom javára — gazdálkod­ni tűd. Figyelembe véve ter­mészetesen, hogy az ember: -biogén, pszichogén és szo- ciogén tényezők integrált egy­sége«, amint ezt a marxista •személyiségfilozófia is sok gyakorlati tévedésünkre fi­gyelmeztetve megfogalmazza. A személyiség fejlesztésének tehát a személyi lét és a sze­mélyi tudat, az emberi tevé­kenység és az öntudat köl­csönhatására kell épülnie. A -nembeli lénnyé« válás kul­csa, feltétele a tevékenységek rendszerében, meghatározott viszonylatok között végzett önszabályozás, önnevelés. Ebből következően az isko­la ismeretközvetítő funkciójá­nak egy szélesebb tevékeny­ségrendszerbe kell ágyazód­nia! A passzív — alakítható — személyiségmodell helyett egy aktív, a szubjektív ténye­zőket mozgósító személyiség- modellt tartunk eszményinek. Ha pedig azt valljuk, hogy az ismeretek csak akkor hasz­nosak, ha alakítják az ember nézeteit, formálják meggyőző­dését; ha a jellem és az aka­rat fejlesztésével, az érzel­mek harmóniájával párosulva tevékenységünket, kapcsola­tainkat, egész életvitelünket szabályozó készségekké, szo­kásokká válnak, akkor ennek megfelelően ikell megszervez­nünk a szocialista pedagógia teljes eszközrendszerét. Nyilvánvaló, hogy az ön­művelés feltételei között az önálló tájékozódás, ismeret- szerzés, a kutatás -hagyomá­nyos« — de eddig alig kihasz­nált — eszközének, a könyv­nek, a könyvtárnak az eddi­ginél nagyobb szerepet kell játszania. (-Információ- és élményközvetítőként« egy­aránt.) Ezen a téren —; az A művelődésellenes tenden­ciák hordozóit részben az is­kolák szétszórtságában, fel­szerelésbeli hiányaiban és a pedagógiai munka következet­lenségeiben, egyenetlen szín­vonalában, részben pedig az iskolai munkát erőteljesen be­folyásoló ún. -hátrányos hely­zetben« (szociális, szociál­pszichológiai és pszichikai té­nyezők sajátos együttesében) — mint iskolán kívüli, de az iskolában érvényesülő hatás­ban látom. Ezek a tényezők együttesen magyarázzák, hogy a megváltozott társadalmi ) egyenlő feltételek biztosításé- . . , .................................. .. n ak felelősségével — jóval lS«ny<^ es követelmények el­nagyobb gondot kell fordíta­nunk általános iskoláinkra, amelyek ma még — objektív körülményekből következően — nemhogy csökkentenék, ha­nem növelik a környezet okoz­ta hátrányokat, szembekerülve az általános iskolát létrehozó közoktatáspolitikai törekvé­seinkkel. Mindez az iskola másik szubjektív tényezőjére — a pedagógusra is vonatkozik. A -hátrányos helyzet« itt is hat; a hiányos iskolai (nevelői) könyvtár (és magánkönyvtár) elégtelen a felkészüléshez, a továbbképzéshez. A különböző történelmi időszakok eltérő és egymásnak is ellentmondó, gyakran hiányos filozófiai, pedagógiai, pszichológiai és más szakmai ismereteinek rendszertelenül továbbfej­lesztett halmazából egységes pedagógiai közgondolkodást kell kialakítani. Közoktatás­ügyünk következetes tovább­fejlesztésének alapfeltétele a pedagógusok tudatának és te­vékenységének céljainkat szol­gáló átalakítása, ami termé­szetesen nem választható el az élet- és munkakörülmények további javításától. Egységes pedagógiai felfogás nélkül ■minden korszerűsítési törek­vés zátonyra fut. A pedagógiai közgondolko­dás kedvező változásának fel­tétele — minden szervezett akció, intézményes továbbkép­zés mellett — az önképzés ösztönzése, ha kell, szigorúbb számontartása, s támogatása is. E támogatáshoz pedig — más anyagi es erkölcsi feltéte­lek mellett — a szakirodalom biztosítása is hozzátartozik. Ebben az összefüggésben válik érthetővé az az utalás, mely a múlt népiskolájának alapvetően műveltségellenes jellegére és a ma iskolájában is fellelhető művelődésellenes tendenciákra vonatkozik. lenére miért nem nyújt a je­lenleginél többet az általános iskola a műveltség alapozásá­ban, miért termelődnek újra magában az iskolában is — sokszor látszólag érthetetlenül — művelődésellenes jelensé­gek. Jogos türelmetlenségünkben, javító szándékunkban nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy 1973-ban már nem lehet mindent múltbeli örök­ségünkre hárítani, s hogy — egyre gyakrabban — saját hi­báinkért, mulasztásainkért fi­zetünk. Dr. Kelemen Elemér A elség! Igazán nem reméltük á nagy tisztességet, hogy szerény vá­rosunk teátrumának díszhe­lyén Felségedet tisztelhetjük, de hát a színház ilyen csodák nélkül fabatkát sem ér. Eny- nyit az afölötti álmélkodásról, hogy megjelent a premier est­jén, s néhányszor hangosan nevetni méltóztatott. Túl a meglepetésen, egyál­talán nem tartom véletleneitek, hogy eljött, hiszen úgy tudom, igazán szerette Moliére mes­tert. Hogy miért? Irodalom­történeti tények és adomák alapján úgy szoktuk megvála­szolni e kérdést: miért tehetsé­ges volt, s ha nem veszi hí- zeLgésnek, Felséged is kegyes­kedett tehetségesnek lenni — ergo nem bánta, ha abban a fényes és pompázatos udvari hajcihőben, melyet a történet-' írás a feudális abszolutizmus virágkorának nevez, ilyen te­hetségek is kivirágzanak. De a valóság ennél több. Igaz? Hogy honnan tudom? Jól fi­gyeltem a Tartuffe kaposvári előadását. Art hiszem, a da­rab rendezője, Kertész Mihály András nagyon okosan olvas­ta végig a darabot, »-megfeled­kezve« nagyon sok eddigi Tar- tuffe-előadá&ról. Ez persze ,i?m valamiféle újrafelfedezé­se Moliére-nék, hanem igényes előadása. Hogy miért? Talán emlékszik Felséged, hogy na­gyon sokan — balga egyolda­lúsággal— csak úgynevezett jellemvígjátékot láttak Molié­re műveiben, s úgy is láttat­ták, csupán arra irányítva fi­gyelmünket, hogy álszenteske­dik az agyafúrt Tartuffe úr. Amit csinál, ami mindezt le­hetővé teszi — csupán alap- helyzetként fogták fel, mint­egy másodrangü dolgot. Pedig hát — esedezem bocsánatáéit a nagy szavak miatt — még az őröli jellemeket is törté­nelmi, társadalmi tényezők határozzák meg. s ezáltal ké­nesek bizonyos helyzetet te­remteni, melyben a avagy erényes jellem kitelje­sed Hetik. Ha van örök jellem, miért ne lehetne ez által meg­határozott és' a jellemre visz- szaható örök helyzet is? Nemde. Fe’ség? Ezt a kérdést tette föl nekem ez a nagysze­rű előadás. Többek között ezért is nagyszerű. S ezért is értem, hogy Felségednek miért volt oly kedves Moliére. Te­hetsége mellett meglehetősen nyitott szemmel nézett kortár­sai lelke mélyére, no és az udvari dolgok mélyére is. A Tartuffe aiaphelyzete talán túl sokáig másod­rendű maradt. Pedig nem árt még egyszer belepil­lantani. Remélem, ném tetszik indiszkréciónak Magas Sze­mélye előtt. A tartuffe-i alkat ugyanis akkor teljesedhet ki, akkor hódíthatja meg a vilá­got álszent tisztaságával és al­jas besúgásaival, ha Felséged ugyebár mindkettőre igényt tart. Csakhogy XIV. Lajos nem erre tartott igényt, ha­nem a becsületes, királyhű, okosan élő, nem túl vallásos polgárra! Igaz? Ezért nem va­lamiféle magától értetődő do­log, hogy úgy szakad Orgon nyakába a happy end, mint valami mennybéli manna, ha­nem az ön kegyelmének, bel­politikájának — bocsánat, ez talán túl anakronisztikusnak hat az ön fülében — követ­kezménye. Hogy ez valóban így volt-e, azt nehéz eldönte­ni. Felséged mindenesetre örült annak, hogy ezt látja a színpadon. M oliere azonban túlment ezen is. És irt igaza van mindenkinek, aki a jellemzómüvészet csodájának tartja a három évszázados életművet. Mert — nagyon jól emlékszik erre Felséged — marta őt polgár, pap, tudós, főnemes egyaránt. Nem elége­dett meg ugyanis azzal, hogy győzzön a polgár, hanem be­mutatta' a polgár hibáit is. Szeszélyeit, szédí thetőségét, álszenteskedését, félrevezet- hetőségét, botladozását, mely majdnem a felsógsértés bűné­be sodorta. Sőt abba is sodor­ja, .ha ön nem oly bölcs és jóságos és liberális. Nos, mindezért tapsoltam oly szívésen a rendező Kertész Mihály Andrásnak. De megér­demlik a tapsot a többiek is. Hogv mennyire voltak erede­tiek, ezt Felséged tudja legin­kább, hisz kortársai egytől egyik. Tartuffe alkatának iga­zát és Verebes István alakítá­sának értékét Felséged dönt­heti el. Hogy ilyen fiatal volt, lehet hogy sokakat meglepett, íredig a »tartuffe-iság« nem életkorhoz kötött. A tartuffe-i alkatot elsősorban mozgással, kihívó, pimaszul álszent, go­noszul előkészített, ármányko- dó mozdulatokkal értékeltet­te. Hogy többet játszott a ke­zével, mint a hangjával vagy arcával, az adhat neheztelésre okot. Én elhiszem neki, hogy Tartuffe ilyen is. A huszon­éves patkány ember valóban mozgékonyabb, kevésbé hajlé­kony a beszédben, inkább ug­rál, hajlong, bújik, támad — mert ezek a védekező, ámító és kiforgató fegyverei. Inkább jellemzik kamaszos, perverz vágyak is. Így nagyszerű Ve­rebes István ördögi Tantufíe- je. Számomra legalább olyan izgalmas Orgon hebehurgya és legalább oly álszenf, szé- . rencsétlen és szerencsés figu­rája Kun Vilmos életre kelté­sében, valamint Elmiya asz- szony hűvös és izgalmasan okos. kiszolgáltatott, mégis határozott alakja Olsavszky Éva megformálásával. A nyelvelő Dorine, a szol­gáló látszólag epizódfigura a darabban. Sem a rendező, sem Molnár Piroska kitűnő játéka egy pillanatra sem hagyott kétséget afelől, hogy a józan ész, az eszes intrika főszerep­lője a Tartuffe-nak. A szerel­mespár tudatosan operettes, kényeskedő figurái, Andai Ka­ti és Kiss István éppoly sike­rült alakítások, mint Kiss Je­nő naivan hőzömgő, XVII. szá­zadi, frissen vasalt úrigyerek figurája. Az igazi epizódfigurák kö­zül Szabó Ildikó és Garay Jó­zsef emelkedik ki. És mit szól Felséged a világi barokk ci­rádáihoz a polgári konyhákre- dencen? Az egymásnak fellel - gető rózsaszínhez és zöldhöz; Pauer mester álom- és való- sáigdíszleteihez. Emlékszik, ugye? — ilyen volt a XVII. század __ e gvaHom, sokáig talál­gattuk, hova vezet elő­adás után XIV. Lajos útja... Én tudom. Felséged koccintott utána a művészek­kel. És azt is tudom, végigüli a Tartuffe valamennyi előadá­sát, mert nagyon szereti Mo- liéret. Igaz? Mélységes tisztelettel: ^ Tröszt Tibor M' A szputnyikok szerepe a művelődés terjesztésében Az UNESCO közgyűlése leg­utóbbi ülésszakán jóváhagyta a szputnyikoknak a hírek, a kultúra és a műveltség ter­jesztése céljából történő fel- használásáról szóló elvi nyi­latkozatot. A szöveg hangsúlyozzál hogy tiszteletben kell tartani vala­mennyi állam szuverenitását. Ezzel kapcsolatban a tagálla­moknak azt javasolja, hogy kössenek előzetes egyezménye­ket a más államoknak szánt adásokról. Ami a kereskedel­mi reklámot illeti, ez a prog­ramot közvetítő és felhasználó ország közötti küLön megegye­zés tárgya. A művelődésügy terén min­den országnak joga van meg­határozni a szputnyik útján közvetített és az illető ország polgárainak szánt oktatási jel­legű műsorok tartalmát. Ha a programok több ország együtt­működésének eredményei, ki­dolgozásukban és megalkotá­sukban minden ország szaba­don és egyenlő feltételekkel vehet részt. Ha Sázik a lélek... Lehet, hogy a látásom éle­sedett, de mostanában egyre többször találkozom a magá­nyossággal, a lélek legelszán­tabb rablójával. Félelmetes, mint a termesz. Szétrágja az örömet, felaprítja a gondola­tokat, lassan és következete­sen megörli a lelket, aztán csak idő kérdése, hogy elkez­dődjék a tragédia. A lélek magányossága nem mindig betegség, nem is mindig gyógyítható. Nem olyan, mint a halál egyéb oka, még a boncolás sem ké­pes fölfedni makacs rugóit. Független a kortól és az anyagi helyzettől. Magányos lehet szegény és jómódú, fia­tal és agg. férfi vagy nő; foj­togathatja a magány az egye­dülállót és az egyedüllétét za­jos társasággal álcázót is. Legtöbbször nem lehet tudni, mikor kezdődött és hol vég­ződik. Ahány eset, annyi vál­tozat. Egy közeli példa a sok kö­zül: 1945-ben tért haza a kon­centrációs táborból. Az urát kivégezték a nácik, gyerme­keit az öléből tépték ki, és vitték a gázkamrába. És ö az­óta itt élt velünk, vagy csak mímelte, hogy velünk él. Csillogóan tiszta szobája falát teleaggatta régi fényképek­kel, szétmorzsolt életek feke­te-fehér emlékeivel. Kevéske nyugdijából ügyesen és meg­elégedettén gazdálkodott. Visszautasította a sajnálko­zást csakúgy, mint a részvé­tet. Nem tűrte mások fájdal­mát, sem panaszát, keményen viselte bánatát, és másokéval szemben is érzéketlen ma­radt, mint Bánatország csá­szárnője, ki nem ismer a ma­gáénál nagyobb rangot. Egyetlen gyanús tünet emlé­keztetett gyászára: sohasem kacagott; még mosolya is in­kább hasonlított egy hibás fintorra, mint a lélek köny- nyű jeloldódására. Nem sírt, nem siránkozott, csak nagy­ritkán csillogott több fény tört tekintetű szemében, A bánat könnyes jele sokkal természetesebb volt arcán, mint ritka, elferdült moso­lya. Éléskamrájából gyakorta ajándékozott ismerőseinek, kinek ecetes paprikát, kinek befőttet, ki mit szeretett. Most gondolok először arra, talán ez volt az első csendes sikoltás magányából: valaki­nek adnig kellett. Reggelente hideg szobában ébredt. Előbb állig felöltözött, aztán befutott hatalmas cse­répkályhájába. Reggelijét, ebédjét nemegyszer elhagyta, mert közben elfáradt a fa­hordásban és a fűtésben. El­eljárt kevés régi ismerőséhez. Üj ismeretséget nem kötött. Régi barátai élete naplójának cgy-egy epizódját jelentették: »Az uram tanítotla a szak­mára ... Egykor sokat járt hozzánk... A lányom tanító­ja volt...« Aztán hirtelen haragú lett. Okkal és ok nélkül minden­kivel perlekedett: a boltban, az utcán és társaságban is. Kiabált az elégedetlenkedők­kel, de az elégedettekkel is; összeveszett jó szándékú ba­rátaival, még hamarabb a kellemetlenkedőkkel. Ez lehe­tett a második sikoltása. Az emberek kerülni kezd­ték, és ő is kerülte még ba­rátait is, mígnem tökéletesen magára maradt. Egyik este a szokottnál bő­vebben adagolta altatóját, és reggel már nem fűtött be, és többé sohasem. Három nap múlva a szomszédai fölfigyel­tek, hogy napok óta nem járt ki a fáskamrába. Elcsendesedett, végleg meg­békélt. Tulajdonképpen nem most halt meg, csak most te­mették el. Haldoklóit már a koncentrációs táborban, meg­halt 1945-ben, és még élt ve­lünk, vagy csak megpróbált élni velünk -25 évet. Nem ez állt halotti bizonyítványában, én mégis tudom: a halál oka magányossága volt. Én most tágabbra nyitom a szemem, és mindnyájan fi­gyeljünk élesebben a csende­sedő szívhangokra! Ki tudja, hány befelé síró mosolyog körülöttünk? Hányán vitat­koznak velünk, akiknek már régen nincs semmi ellenve­tésük, csak önmaguk ellen. Nem értem eléggé néma ér­veikét, hisz most nem olyan nehéz élni! Igaz, én még túl frissen emlékezem a múlt sok gyötrelmére. Nem tudom, hol az orvosság, nem tudom, mi nyújthat segítséget, csak ér­zéseim igazítanak útba: talán a nyílt szó, a nyílt lélek és több hidegűző, meleg ember­ség, ha fázik a lélek. Kellner Berhíft Somogyi Néplap^ 5,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom