Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-20 / 16. szám
Pirx pilóta kalandjai Elkészült az első magyar tudományos-fantasztikus tévéjáték-sorozat XXIX. évfolyam, 16. szám. Szombat, 1973. január 30. Export Hollandiába, az NSZK-ba Kiváló minőségű a Havanna és a Virginia November második felében megkezdődött a dohány beváltása és szakszerű tárolása a nagyatádi dohánybeváltóban. Naponta érkeznek az értékes . szállítmányok a megye minden részéből. Kintjártunkkor éppen a kiváló minőségű Havanna dohányt vették át. Mint megtudtok, a tavalyi év nem nagy sikerrel kecsegtette a dohánytermelő szövetkezeteket. Nagy szerepe volt ebben a kiszámíthatatlan időjárásnak, a döhányperonosz- pórának, és többek között elégtelen volt a talaj tápanyagtartalma is. így a termelőszövetkezetek kevés dohánylevelet takaríthattak be. Fodor József üzemvezető elmondta, mégsem kell attól tartani, hogy az idén keveset szállíthat az üzem a dohánygyáraknak. Eddig 90 százalék- ban teljesítették a tervet, s nem lesz lemaradás. A vállalat már csaknem félkész állapotban szállítja a dohányt a feldolgozó iparnak. Az aszta- golás után raktárakban tárolják, majd megkezdődik a dohány természetes érése. 40—50 fink körűid hőmérsékletén tartják. A folyamatot fermentálásnak nevezik, amelynek sarán a dohánylevelek megszerzik jellegzetes illatukat, s közben a szerves anyagok el- púszrtakiák. Ez akadályozza meg a magas hőmérsékleten tartott asztag rothadását. Az tizem negyven dohánytermelő községtől vásárok A legnagyobb tételeket a lábodi, a mikéi termelőszövetkezet szállítja. A jelentős felvásárló területek közé tartozik még Baranya megye, ahonnét az utóbbi években nagy mennyiségű szabolcsi dohányt vásáA Magyar Televízió ifjúsági föszerkésztóségének produk- ’ dójaként elkészült az első hazai tudományos—fantasztikus tévéjáték-sorozat Stanislaw Lem Pirx pilóta kalandjai című novclláakötete nyomán mintegy száz esővel : napjaink után játszódik. Főszereplője nem hős, hanem j hétköznapi csetlő-lbotló ember. A sorozat alapjául szolgáló kilenc Lesm-novella gazdag, ám mégis nehéz irodalmi anyag Varga László író így vall a megformálás gondjairól. — Lem a műfaj élő klasszikusa, novelláit azonban nem képernyőre szánta, ez jelentette a fő gondot. A szábadon kezelt novellákból öt részt alkotva igyekeztünk Pirx életMázsálják az első osztályú Havanna dohányt roltak fék Az idén az ország i júliusra fejeződik be. Nagy tée területén is áttértek a kifizetődőbb Havanna és Virgínia fajták termesztésére. Hozzávetőlegesen 350 holdon termelnek dohányt a nagyatádi beváltónak. A felvásárlás előreláthatóan május— teleket szállítanak külföldre is, többek között az NDK-ha, Hollandiába, Belgiumba és Nyugat-Németországba. A tervek szerint húszezer mázsa dohány kerül ebben az évben a járási székhely beváltójába. Jelentkezés a Színin áz- és Filmművészeti Főiskolára A Színház- és Filmművészeti Főiskola az 1973—74-es tanévre fölvételt hirdet színész szakra. A fölvételre érettségizett vagy az 1972—73-as tanéviben érettségi zó 18—22 éves fiatalok jelentkezhetnek. Jelentkezni írásban kell, s mellékelni kell a jelentkezési Adjunk? Ne adjunk? Két éve kilincsel a pénzéért A hatvanöt éves bácsi ügye másoknak is figyelmeztetésül szolgál. Főleg azoknak, akik egyszerűen nem tudnak nem adni. Akiknek a magyarázat, a kölcsönkérés indoklása sokszor már nem is lényeges. Elég, ha magába roskadtan vagy határozottan — kinek mi a módszere — beállít valaki, s a kiszemelt áldozat már nyúl is az erszényébe. A bácsi százszor is megbánta, hogy így cselekedett. Akkor úgy gondolta: miért ne adjon, hiszen ismeri a fiatalembert, ott lakik a közeli utcában, majdnem mindennap találkoznak. A fiatalember egyébként is a becsületszavát adta, hogy legkésőbb négy nap múlva visszaadja a pénzt. Ennek két éve. A fiatalember először fűt-fát ígért, aztán a bácsi megunta, és 1971 áprilisában a járásbírósági panasznapon ötszáz forintjának behajtását kérte. A fiatalembernek kiküldték a végrehajtási értesítést, ám ő a füle bojtját Sem mozdította erre. Augusztus végén a lakásán hiába kopogtatott a végrehajtó. Idézzük a jegyzőkönyvet: »Adós lakását zárva találtam, adós a MÁV Pécsi Igazgatóságának a dolgozója, letiltom munkabérének 33 százalékát.« A végrehajtó másnap kiállította a papírt, ez azonban eredménytelennek bizonyait.. lapot, az iskolai végzettséget igazoló bizonjútványt, az életrajzot, s 30 forint vizsgadíj befizetését igazoló postai csekkszelvényt. A művelődésügyi miniszter utasítása értelmében a művészeti főiskolára jelentkezők egyidejűleg másik egyetemre vagy főiskolára is jelentkezhetnek. A jelentkezés .határideje 1973. március 31. Cím: Színház- és Filmművészeti Főiskola rektori hivatala, 1088 Budapest, Vas utca 2/c. útját követni. A sorozat első darabjában Pirx diplomarepülésre készük ezután a frissen végzett ürpilóta első munkahelyét mutatjuk be a nézőkul történet j nek, űrvíkendet, űrnyaralást ábrázolunk a harmadik részben. Hogyan, szerepel első parancsnoki útján, végül hogyan óid meg öreg »űrróteá«-hoz méltó feladatsort — ez a további két rész cselekménye. Mindegyik önálló történet, más-más formai megoldással. A főbb szereplők: Papp János, Sumyooszky Szilvia, Sm- kovits Inure, Básti Lajos, Tömőinek Nándor, Somogyvári Rudolf és Tordy Géza. A televízió az első negyedévben kezdi vetítem az ötször egyórás műsort, színesben is. Titt mint egymilliárd forint az anya-, csecsemő- és gyermekvédelmi feladatok ellátására Az egészségügyi tarca idei költségvetése az anya-, . csecsemő- és gyermekvédelmi feladatok ellátására több mint egymilliárd forintot irányoz elő. Tovább bővül a bölcsődei hálózat: az anyák helyzetét jelentősen 1 könnyítő gyermekintézményekben a múlt esztendőben — nem végleges adatok szerint — 42 ezer apróságról gondoskodtak. Az idén újabb 2400-zal növelik a bölcsődei helyek számát. A csecsemőotthoni helyek száma előreláthatólag 440-nel növekszik, s az a cél, hogy valamennyi megyében legyen önálló csecsemőotthon. A nők egészségvédelme érdekében jelentősen fejlesztik a nővédelmi tanácsadó szolgálatot is. Hideg a Vörös Csillag Az menjen csak . a Vörös Csillagba, akinek a foga bírja — mondta a minap egyik rendszeres mozilátogató barátom, és bizony elcsodálkoztam, a hallottakon. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de aztán elmagyarázta: nem lehet elég melegen felöltözni ahhoz, hogy fűtetlen teremben ne fázzon az ember. Minden második nézőnek vacog a fog? ... S ha még a jegyszedők is kedvesen figyelmeztetik a vendéget, hogy mielőtt elfoglalja helyét, szabaduljon meg a fölösleges göncöktől, vegye igénybe a ruhatár szolgáltatásait!? (Január elején például II fokot mutatott a hőmérő — a teremben !) No, de hogyan is kezdődött? A régi, igazi meleget adó gőzfűtés már oly elavult szerkezet volt, hogy ki kellett cseAhogy a fiatalember megtudta, hogy letiltás fenyegeti, rögtön kilépett munkahelyéről. A vasútnak azonban még maradt annyi ideje, hogy »rávésse« a fiatalember MIL-lapjára: adósságokat hagyott maga után. Tehát nem egyet, többet. Telt-múlt az idő, a bácsi megtudta, hogy adósának az építőipari vállalat az új munkahelye. Újra bekopogott a bírósági végrehajtói irodába, s ott megírták a papírt a letiltásról. Ez megint csak hiábavalónak bizonyult, mert a fiatalember a - vasútnál bevált fortélyt alkalmazta: idejében lelépett. Ki tudja, hányadik munkahelyén, a költségvetési üzemben végre sikerült kétszer 150 forintot bevgsalru rajta, de j hogy ki lesz-e az ötszáz, abban legföljebb reménykedni lehet. Miről is van szó? A jóhiszemű kölcsönző évekig kilincselhet, hogy visszakapja a pénzét. Az adós úgy játszik vele, mint macska az egérrel, ha akarja, levonhatnak tőle, ha akarja, bottal üthetik a nyomát. A végrehajtók nem sokat tehetnék, s a hasonló jellegű j ügyek tengere lassan-lasssn edlepi őket. Azt mondják: kétszer a’d, aki gyorsan ad. Ez Mindjén is volna, de a nagy sietség előtt azért nem árt körülnézni a kölcsönkérő háza táján. Ragasztják a centenáriumi plakátokat rélni. A Moziüzemi Vállalat csaknem másfél millió forintért két vadonatúj olajkazánt vásárolt, s tavaly októberben be is szerelték. A vállalat vezetői már akkor .gondoltak arra, hogy nemsokára a moziba is bevezetik a gázt, így hát olyan kályhákat vásároltak, amelyeket később gázfűtésűvé lehet átalakítani. Ez nem is lett volna baj... A baj ott kezdődött, hogy amikor fűteni kezdtek, kiderült: a új konstrukció rengeteg olajat fogyaszt. Azaz: nem gazdaságos. Gyakran elromlik, a javítás rendkívül körülményes, mert a fővárosból kell hozzá szerelőket hívni. Bár itt van a megyeszékhelyen a Prometheus' Tüzeléstechnikai Vállalat kirendeltsége, ők is Budapestről kérnek segítséget. S ehhez még az is hozzá tartozik: egyetlen kazán fűthető csak. A másik ugyanis használhatatlan. Persze, ezek az indokok vajmi keveset jelentenek a nézőknek. Míg a tarthatatlan állapot fennáll, csak egyet javasolhatunk: vezessék be újra a régi, igen hasznos görög módszert: a nézőnek fizetnek, ha eljön az előadásra Akkor talán gyarapodni fog a mozilátogatók száma. B. G. »» Nem lesz többet neveletlen“ kutya Kaposvárén Népszerű hobby a kutyafce- nyésztés Kaposváron is. Hogy a parkokban sétálóknak, járókelőknek mennyire »népszerűek« az egyre szaporodó kutyák, azt néhány bosszús levél is kifejti. Azonban hamarosan helyreállhat a béke a kutyatenyésztők és a sétálók között, ugyanis január 30-án tízhetes kutyaiskola kezdődik Kaposváron. Gáts Tibor, az ÉDOSZ Művelődési Otthon igazgatója, a kaposvári kutyatenyésztők klubjának házigazdája tegnap elmondta, hogy elkészült a fácános! kutyakiképző pálya. Minden fajtájú kutyát be lehet íratni a kutyaiskolába — a fakutya kivételével. Talán azt eredményezi ez a kezdeményezés, hogy kevesebb panasz lesz kutyaügyben, s még több ember szereti meg a hűséges ebeket. TA hm «0 — ________ H0I C Csak a dátum— A meteorológus kasfia megkérdezd: — Apu, a te idójárás- eáóre.jelzesed minidig beválik? — Mindig, fiacskám — feleid az apa. — Csak a dátum nem stimmel műidig ... Tanácstalanság Biotógraoran magyarázza a tanár: — Az elfaigyoiit végtagokat, hogy maginduljan az erekben a vérkeringés, télen, ha van hó, a legcélszerűbb avrr.nl dörzsölni __ M ire az egyik diák: — Érdekes... De mrvél dörzsöljük az ed fagyott végtagokat nyáron? Az orvosnál — ön dohányzik. Kittihez úr? — Nem, doktor ár. — No, nem baj... Akkor valami mástol fogom éLtiMiaíná... Előrelátás Egy hazai film bemutatóján egy ■ látogató az előadás idején felállít, és a kij ánat felé indult. A jegyszedő észrevette, és odaszólt nékj: — Jó félóra van még a jäten, végéig! — Tudom, azért megyék ki —■ hangzott a válasz. Abszurd ürögy Vittorio Gassman olasz Kz.ino.s-. rettenetesen utalja a hosszú telefonbeszélgetéseiket. Barátai mesélték róla ezt a tórtéiietet, amelyről azt állítják, hogy igaz. — Egyszer felhívta egy rendkívül bő beszedd ismerőse. Vitstoriómak nagy terhére volt, és mindenáron félbe akarta hagyni a beszélgetést. Amikor aztán már semmi más ürügyet nem tudott kitalálni, beleszólt a kagylóba: »'Elnézést, abba keld hagynom, cseng a telefon!«. Másik kettő! Andjélko Vúletic ismert jugoszláv költő A külence- dilk csoda keleten című film szarajevói bemutatóján ( a forgatókönyvét ő írta) találkozott egy emberrel a mozi előcsarnokában. Ügy tűnt neki, hogy ismeri. — Mi már találkoztunk — szólította meg. — Hol? — Ügy rémlik, Eszéken ... — Lehetetlen. Bn sohasem jártam Eszéken. — Én sem — emlékezett vissza hirtetai a költő. — Aikkor másik kettő lehetett — szögezte le az ismeretlen. Ssmsagi Néplap Az MSZMP Somog> megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefons 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon; 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. E!Ő= Űzethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj: egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató.