Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-20 / 16. szám

Mezőgazdasági szakmunkásképzés A böhönyei Szabadság Tsz-ben csaknem harminc felnőtt tanul. I Az elmúlt hónapokban beszámoltunk róla, hogy üzemi szakmunkásképző tanfolyamo­kon képeznek ki különféle ter­melési ágazatokban dolgozó felnőtt termelőszövetkezeti ta­gokat a megye több közös gaz­daságában. A telet sok mező- gazdasági üzemben tanulásra, a szakmák alaposabb megis­merésére fordítják: ez derül ki abból a tájékoztatóból, amelyet Antal Lászlótól, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztályának oktatási felügyelőjétől kaptunk. — Tizennyolc somogyi ter­melőszövetkezetben 150—300 órás tanfolyamon több mint 700 felnőtt kezdte meg a tanu­lást november második felé­ben, hogy a képzés befejezté­vel betanított munkások le­gyenek. A traktor-vezetéssel, az ív- és lánghegesztéssel, a vegy­szeres ■ növényvédelemmel, a méregkamra kezelésével is­merkednek a hallgatók. Egy- egy tanfolyamon 30—35 felnőtt vesz részt, legnépesebb a bala- tonboglári megyei tanfolyam. Az üzemi szintű oktatásokon a »házigazda« termelőszövetke­zet tagjain kívül részt vesznek a környező tsz-ekből is azok. akik a különféle szakmákban betanított munkások akarnak lenni. Az oktatást a gazdasá­gok szakirányítói és a megye mezőgazdasági szakmunkás- képző iskoláinak — Szőcsény- puszta, Ádánd, Csurgó — ta­nárai végzik. 1969-ben 472, 1970-ben 962, egy évvel később 366, tavaly 535 munkás végezte el sikerrel a tanfolyamot. Most az induló létszámot tekintve úgy tetszik, hogy megszületik az elmúlt négy év második legjobb ered­ménye. Az érdeklődők nagy számát ezúttal főként az in­dokolja, hogy a megye közös gazdaságaiban az igényekhez képest meglehetősen kevés a traktoros és növényvédő mun­kás. Ami az üzemi szakmunkás- képzést illeti, itt mindenkép­pen rekorddal számolhatunk, hiszen a húsz — ugyancsak 30 —35 részvevővel indult — tan­folyamon mintegy 670 felnőtt vállalkozott arra, hogy meg­szerzi a szakmunkás-bizonyít­ványt. Négy évvel ezelőtt 68, három éve 150, két éve mind­össze 18, tavaly pedig 231 szakmunkással gyarapodtak — ilyen oktatás révén — a somo­gyi termelőszövetkezetek. Ezek az 500 órás tanfolyamok no­vember első felében kezdődtek, s minthogy több gazdaságban is épült vagy ezután épül sza­kosított szarvasmarha-, illető­leg sertéstelep, érthető, hogy a képzés elsősorban állattenyész­tésre szorítkozik, és a hallga­tók többsége ennek megfelelő szakmunkás-bizonyítványt kí­ván szerezni. A vízvári tsz-ben zöldségtermesztő szakmunkás- képzés folyik csaknem 40 hall­gatóval, itt két télen át tart a képzés. A betanított munkások képzésére megyei intézmé­nyekből utaznak oktatók, a leendő szakmunkásokat pedig a termelőszövetkezeti szakem­bereken kívül a szomszédos Tolna megyei, Lengyeli Szak­munkásképző Intézet tanárai tanítják (megyénkben nincs állattenyésztési szakmunkás- képző iskola), méghozzá — a megyei oktatási felügyelő sze­rint — dicséretes szorgalom­mal. Ugyanakkor a »házigaz­da« tsz-ek is mindent megtesz­nek azért, hogy sikeres legyen az idei téli, üzemi szakmunkás- képzés. fegyeiem semmilyen munkából sem hiányozhat Egy tanulságos párttaggyűlésről EEKE7E GYULA ^ A fiú meg a katonák 16. Parázsó nagymama minden ilyen babonasághoz ért — a .halottak is jártak már nála, a lelkek —, és ő esküszik rá, hogy ez mindenre jó. Betegség tőle a prémsapkát, amelyet Grisától kapott. Bőgött, persze a sapka után, és kiabált mindent, magyarul, oroszul, ami a szájára jött. Mire a parancsnok — nem fő- parancsnok, még nem is ma­az egyikre, a lőszeres közé. Mentek, mentek, ki a város­ból, s ki tudja, hány falun, vá-' roson keresztül. Majd elfagyott' már keze-lába. Végre egy fa-' luban leállt a sofőr, átadta őt' két vörös karszalagos patruj-' nak, s azonnal indult tovább.' Vagy Grisát ismerhette a' major, vagy Palkóvnyik Szú nyicint, mert csakugyan ebben*, a faluban állomásozott a sza-J kasz. Még az ismerős katona-{azt írja, A maga nemében rendha­gyó párttaiggyűlésit tartottak a héten a böhönyei Szabadság Termelőszövetkezet 1. számú, 28 tagú alapszervezetében. Mészáros Ferenc titkár ezúttal mindössze fél év munkájáról adhatott számot a vezetőség nevében, ugyanis a múlt év júniusában allakult meg az addigi több mint hatvan tagot számláló alapszervezetből — három. Ezek egyike — tagjai­nak számát tekintve a legna­gyobb — a növénytermesztés­ben, az állattenyésztésben, a gazdaság vezetésében és az irodában dolgozó kommunis­tákat magába foglaló 1. számú alapszervezet. Ebben az össze­tételben most tartották első beszámoló taggyűlésüket. Az elfelejtett kötelezettség Mészáros Ferenc párttitkár a vezetőség beszámolóját is­mertetve sorra vette, mit vé­geztek az elmúlt időszakban. Elmondta, hogy a termelő- szövetkezet jövőjét, a tagság érdekeit szolgáló ügyekben mindig tanácskoztak a gazda­sági vezetőkkel, a kommunis­ták véleményét mindenkor kérték és meghallgatták. Olyan nagy feladatot jelentő mun­kák előtt, mint amilyen az aratás vagy az őszi betakarí­tás volt, soron kívül is taggyű­lést tartottak, hogy a felkészü­lés jobb legyen. A pártszerve­zet és a gazdasági vezetőség közötti megbeszélés és egyet­értés eredményeként valósult meg például a húsbolt, a tej- bolt, a vágóhelyiség; ilyen összhangon alapult az orsózó- üzém bővítése és több más, a termelés fejlesztését szolgáló beruházás is a termelőszövet- kezietben. Együttes munka eredménye az is, hogy minden évben rendelkezésre áll meg­felelő mennyiségű tankönyv, fűtött helyiség, előadó a poli­tikai oktatásokhoz (ebben Hosszú László és Nagy László érdeme az átlag fölé emelke­dik). A fegyelmet egyformán be kell tartani és tartatni minden téren, máskülönben ilyen hely. zet áll elő: »Sajnos, meg kell monda­nom, a taggyűléseken nem mindig volt százszázalékos a megjelenés. Többször előfor­dult, hogy az elvtársak nem jelentették be. milyen elfog­laltság akadályozta a megje­lenésüket. Van, aki úgy veszi: ládákf 113 én nem megyek el, azért majd csak megtartják a tag­gyűlést. Beszélgettünk velük, a pártvezetőség szép szóval kí­vánt eredményt elérni... Fe­gyelmit sem írásban, sem szó­ban nem kapott senki, jólle­het úgy érzem, néhány eset­ben szükséges lett volna ?..« A beszámolóból idéztem ezeket a mondatokat. Felelőt- lenseget, a kötelezettség sem­mibevevését tükrözik. Nem szólok amiatt, hogy miért nem hallott a tagság most azokról a határozatokról, amelyekre pedig — a beszámoló szerint — időközben visszatértek, er­ről több felszólaló is elmond­ta véleményét. Több következetességet Kovács Lajosné növényter­mesztő: »Kevés a nő az alap- szervezetünkben (ezen az ösz- szejövetelen mindössze hár­man vettek részt), pedig dol­goznak az irodán és másutt is fiatal lányok, asszonyok, akik­re számítani lehetne .. .« Niklai János állattenyésztő: »Én jobbára csak az állatte­nyésztésben foglalatoskodófcat ismerem, de állíthatom, van­nak ott hárman -négyen párt­tagságra érett emberek, akik becsületesen dolgoznak, min­dig lehet rájuk számítani. Én már idős vagyok, a fiatalab- bafckal előbbre lehetne vinni a politikai munkát...« Navrasics László és Tánczos Ferenc a marcali járási, ille­tőleg a böhönyei községi párt- vb képviseletében mondta el véleményét az alapszervezet munkájáról. Az olyan észrevételt, hogy miért maradtak el taggyűlé­sek, vezetőségi ülések; miért nem esett szó a pártmegbíza­tásokról, azok teljesí téséről, nemcsak a felsőbb pártszer­vek képviselőitől hallottuk. A helyi kommunisták közül is utalt rá például Hajdú Fe­renc mezőőr, amikor elmond­ta, hogy az egyes rendezvénye­ket jobban is meg lehetett volna szervezni. A közelgő gazdasági szám­vetésekről beszélve joggal el­mondhatjuk a most folyó tag­gyűlésekről, hogy ezek politi­kai zárszámadások: a végzett politikai munka összegezései — hallhattuk az egvik felszó­lalásban. Éppen ezért kell kü­lönös figyelmet szentelni az eredmények és a hibák sum. | mázasára. Számítanak a kommunisták példamutatására Fegyelem — többször sze- j repel ez a szó a jegyzetfüze­temben. A Szabadság Tsz I semmire sem megy feladata­inak teljesítésével, ha nem ér­vényesül a gazdálkodás során a munkafegyelem. A terme­lésben kommunisták is részt vesznek, akikre az előbbi kö­telmen túl, a szervezeti sza­bályzat szerinti kötelességek is vonatkoznak, így például a párttag »mutasson példát a munkában, hivatásának telje­sítésében ... következetesen tartsa be a pártfegyelem sza­bályait ...« Abban, hogy a böhönyei Szabadság Tsz gazdálkodási eredményei jók, mindenkép­pen része van a kommunisták munkájának, s erre, a szemé­lyes példamutatásra a terme­lés különböző területein az idén is számítanak. Szabó Kálmán elnök és Kovács Jó­zsef főállattenyésztő az idei feladatokról beszélt, s mind­ketten hangsúlyozták, hogy a célt csak a munkafegyelem ja­vításával lehet elérni. Óhatat­lanul szükség van tehát arra, hogy foganatja legyen a mos­tani taggyűlésen elhangzott — különösen a vezetést érintő — jóindulatú kritikának, mert csak így támaszkodha t a gaz - daság szilárd politikai bázisra. A szövetkezet az idén szá­mos fejlesztési elképzelést kí­ván megvalósítani. A növény­termesztésen belül néhány ki­emelkedően munkaigényes növényfajtával a jövőben nem foglalkoznak, a, többinél a teljes gépesítésre törekszenek. Az állattenyésztésnél az erőt a szarvasmarha-tenyésztésre Icon central .iák. Szakembere­ket kéoeztetnek a különböző tennivalók jobb elvégzésére. A legjelentősebb változás min­den bizonnyal a munkadíja­zásban lesz. A régiről az újra való átté­rés sohasem könnyű, még ak­kor sem, ha az új bizonyítot­tan jobb a réginél A megér­tésben és a megértetésben mindenekelőtt a kommunis­tákra számítanak. Ezért is esett szó ezekről a. tervekről a decemberi összevont taggyű­lésen, s minden bizonnyal hasznos lesz az az összejöve­tel is, melyet a zánszámadó közgyűlést megelőzően ren- I deznek, ugyancsak ’ mindhá­rom szövetkezeti alapszerve- zet tagjainak részvételével. Valószínű, hogy akkor mar a mostani taggyűlés tanulsá­gai is mérhetők lesznek ... Hernesz Ferenc Beszélik, hogy.., rvany van lányok is. MOST MAR AZ ÜJSÄG is hogy van iníluenza­van a nevükben is — a köz- nja, nugy van iiniiueuza- (egészségügyet szolgálják, s a “ járvány, pedig eddig tagadta. ! járványok megelőzését, terje­ellen, rontások ellen, de még j°L csak valami lejtynant — szerencsét is hoz. nyúlfarknyi darab akkor ez hogyne volna elég, ‘V ijaivauv, pcruig catch & tctgctci let. ; jeti v cxuy uiv mcgciuócöei, leije Grisáék egy iskolaépületben? hogy járvány lett volna, pe- j désü'k megakadályozását te íltíllc pls7.ííl 1 Sol \ rli ct iárvámr A/Trátfi« IrintiV folarloful/rmlr T/vl cvűc hatszor éri körül a derekát. A faluban nem volt senki­nek egy darab sem. De a szomszéd faluban ismert vala­kit nagymama, akinek volt. voltak elszállásolva. (dig járvány volt. Mégis, iga­„, hi,,«*» „„ Velük is maradt, és velük? zán tessék elhinni, hogy ha Eieg egy h került hozzá a sapka^ ment „ezután a hegyekbe, ahol? valóban járvány van, senki belője J>y — - . - P egy váratlan német támadás? nem akarja az emberek elől megiht elszakította őket egy-? eltitkolni. Bizonyíték? Hát ép­mástól. * - V» oobr rnncí mór \ r’A, És miféle folyton ? — Nem az, hogy Grisa, de Palkóvnyik Szinyicin is tudta, hogy ez a sapka az enyém! — sírta a tolmácsnak. — Akár­, pen az, hogy most már lcö­Legalábbis azt mondta rá. hogy hányszor találkoztam vele, és annak csakis akasztott ember kötele lehet a birtokában, mert annak minden sikerül. És az á jó benne, hogy akár­meddig megtartja a varázsere­jét. Tudott egy emberről nagy­mama, aki egy előhasú üszőt adott egy nyúlfarknyi dara­tisztelegtem is neki igen! — Palkóvnyik Szinyicin? — Igen, Palkóvnyik! Vagyis főparancsnok! Nevettek, és visszaadták neki a sapkát. Pedig, ha nem emlegeti Pal­kóvnyik Szinyicint, biztosan Közel volt a front a hegyeit-J zölték' a híreket a járványról, ben, a tüzérek odáig lőttek. Hal mert az van. - Más kérdés, rákezdték a Sztálin-orgonával,? hogy valóban sokan beteg'ed- hányták a keresztet, és hango-J tek meg ebben a bizonyos új- san imádkoztak az asszonyok.? módi betegségben, az A—2- Éjjelenként, amikor az ágyú-? ben (amely az idén az előző zás abbamaradt, egy vakjcanás? esztendőkhöz képest megvál- sera hallatszott, mintha kihalt? toztatta illetékességét és volna a falu. Sem éjjel, semJ hongkongiból londonivá ved- nappal. még hívásra sem me- * lett) akkor is, még mielőtt a részkedtek elő a kutyák. , megbetegedések járványos mé­Itt az iskolát sebesülteknek# reteket öltöttek volna. Az or- foglalták le. Grisáék házakhoz # szágos adatok különbözőek — i . / i * —1Uj—, J.clX LClIV IC. VJ bért, amelyet valamikor Rózsa nem adjak vissza. Persze, hogy szállásoltak el q Grisával és# a járvány egyébként még min Sándor köteléből vágtak. És tartottak a főparancsnoktól. három másik szerelővel egy# óig csak Pest megyére és Bu­meg mindig szerencsét hozott. y „ +tan‘ faluszéli házban lakott. A tisz-f dapestre terjed ki, hat megye Pedig mikor volt az, amikor foknak is parancsolt, a tüze- teszobát foglaUak Ie_ kettőjük-# Pedig influenzamentes —, az Rózsa Sándort akasztották. reknek is,^ fölötte mar^ csak^ a nek a padlón; szajmazsákon # A—2 hazánk különböző tá­ágyaztak. ja in nem egyforma időben és 1 menjenek. Két öregasszony voll a ház-? arányban támadott, s a KÖ nal meg egy totyogó kisfiú. # JAL, amely 1959 óta hivatalo­Még nagymama se igen élt ak- tábornok lehet. Vagy Sztálin kor. Maradhatott volna velük, és * * * enni is kapott. De ezekkel nem Grisát a főparancsnok neve barátkozott úgy össze. Rongyos fekete nagykendő- #san figyelemmel kíséri axneg­után találta meg. Palkóvnyik A nőkhöz sem vitte él őket, be bugyolálva, az ágy végénél, ? betegedések számszerű ala- Szinyicin — így hívták a fő- pedig egyre biztatták, hogy egy sarokban kuporgott az?kuIa&ät, csak bizonyos na- parancsnokot. hívjon fel hozzájuk magyar egyik asszony; csak a szem- ? gyobb arányok esetében beszél Abba az épületbe, ahol az harisnyát. Később, amikor fu aranyérmeket eldugta, még az- fajkát ígértek neki, elvitte vol- nap idegen orosz katonák szál- na őket a nőkhöz, de már nem lásoltak be. Nem valami ba- volt rá alkalom. rátságos társaság. Rögtön azzal Egy májor, aki a parancsno- ... ______ k ezdte az egyik, hogy elvette kuk volt, hívatta a tolmáccsal: Ián valamivel idősebb is. Né­szedje össze azonnal a holmi- mán, riadtan topogott előttük, ját, s indulhat Grisához. csak a váratlan magyar szóra Három leponyvázott teher- lobbant a szemében kíváncsi- ? a közegészségügyi autjó állt a téren, feüódftották (Folytatjuk) # ványügyi állomások üvege meg az orra látszott ki' a kendőből. A másik soványka, őszülő' hajú, olyan idős lehetett, hlint j Parázsó nagymama, vagy ta- ‘ Pl §£§ gjyQygjQ mgr járványról. Tavaly pél­dául járványról beszélt, mert a dolgozók 20—30 százaléka is táppénzre kényszerült, tehát messze túlléptük a »járvány­szintet«. Az idén — szerencsé­re — még nincs ennyi beteg, de hát kis járvány is járvány. es jfj- — benne kihtík feladatuknak. Jól szer vezett. az egész országra ki­terjedő szolgálat ez — sok-sok különböző egészséget veszé­lyeztető felületességért meg­büntetett bolt- és munkahelyi vezető a saját bőrén is tapasz­talhatta ezt. Ez az a KÖJÁL, amely oly fontosnak tartja például a vendéglőkben, italboltokban a higiénikus mosogatást. A KÖ­JÁL az_,aki kórházba paran­csol szándékuk ellenére, de saját gyógyulásuk és a kör­nyezet védelme érdekében fer­tőző betegeket, s ha kell, rendőri segítséget vesz ezért igénybe. A KÖJÁL ügyel ar­ra, hogy egyetlen gyerek se maradjon ki a kötelező védő­oltásokból, azok pedig, akik az élelmiszeriparban dolgoz­nak. időről időre kontrollra Ha tetszik, ha nem, végre kell hajtsuk a KÖJÁL utasításait, s jó, hogy ez így van, mert ezzel lehet elejét venni a . fertőzéseknek, a járványoknak. Beszélték, hogy járvány van, pedig még nem volt: az ille­tékes egészségügyi szervek­nek eszük ágában sincs fo­galmazásbeli bravúrokkal ele­jét venni az ilyesminek. Sok­kal jobb és hathatósabb esz­közök állnak rendelkezésükre. Csak ismételni lehet, hogy mindenki zsebkendőbe köhög­jön es tússzogjön. Fogyá­szunk sok C-vitamint, például citromot, teában. S kevés al­kohollal harcoljunk a jár­ványveszély ellen, mert min­dén ellenkező híreszteléssel szemben a »kalapkúra« nem ellensége az influenzának. Legföljebb arra jó, hogé a kicsiny, még mikroszkóppal sem látható vírust óriásnak nézzük, az egy beteget kettő­nek, s másnap, amikor je­lenkezünk táppénzbe vétel vé­gett az orvosnál, magunk sem tudjuk, hogy tulajdonképpen az influenzától fáj-e a gyom­runk vagy a »másnaptól«. .AMI PEDIG A TÁPPÉNZT illeti, az arra való, hogy be­teg ember vegye igénybe. Te­hát aki beteg, az ne hősköd- jön és ne spóroljon, hanem annak rendje-módja szerirt dőljön ágynak. Aki pedig egészséges, de szívesen ágy­nak dőlne a lustaságtól, az csak a statisztikát és a pénz­ügyi helyzetet rontja. Móni­juk, hogy egy iskolai osztály­ban 40-ből 15-en hiányoznak, de bizonyára nemcsak in­fluenzás gyerekek akadnak közöttük, hanem jó néhány is­kolakerülő is. Ha egy munka­helyen, mondjuk, szintén ma­gas a hiányzók száma, abból se mindenki az A—2 kárval­lottja. Persze, ez nem a Kö- JÁL-ra tartozik. Az viszont igen, hogy figyelje a betegsé­gek alakulását, megtegye a szükséges intézkedéseket, fe­lelősséggel tájékoztassa a köz­véleményt. Pintér István

Next

/
Oldalképek
Tartalom