Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-04 / 2. szám

A m&greí tanács legutób­bi ülésén Szikora Ist­ván, az MTS Somogy ír-egyes Tanácsának elnöke, a megye sporthelyzetével kap­csolatban úgy összegezte véle­ményét, hogy 1972 amolyan közepes esztendő volt. Valóban, legföljebb közepes szinten mozgott a most le­pergett évben a somogyi sport grafikonja. Egy esztendővel ezelőtt arról írhattunk, hogy jó néhány sportágban a minő­ségi fejlődés jelei mutatkoz-! nak. Tavaly ilyenkor a felju- ! tott csapatok között volt az NB I-be előlépett Táncsics SE i kosárlabda-együttese, a Ka­posvári Vanas női asztalitenisz ' szakosztálya- Jól minősítette magát a Kaposvári Dózsa ököivi vőcsapata is, mellettük előbore lepett a K, Ruhagyár j női roplabdacsapata Mind- ezekkkel szemben a jelen ezed- \ ményiistája bdzony vérszegény, j Az év folyamán »hivatalból-“ I előrelépett a Nagyatádi Kini-j SZÁMVETÉS zsi labdarugó-csapata, a me­gyei bajnok feljutott az NB III. osztályba. Azután az év itolsó időszakában megjött a hír, hogy a Baiatonboglári vlEDOSZ teniszezői ismét ki­vívták az NB H-es jogot. Eny- nyi és nem több áll a somogyi sport pozitív oldalán. Bezzeg a másik oldal! A Táncajcs-kosarasok és a ruha­gyári röplabdás lányok szerep­lése az NB I., illetve az NB II. osztályban tiszavirág életű •/olt, kiestek. Év közben ismét a megyei osztályba került a Kapolyi Kiss J. SE és a Barcsi SC. Egy csapatunk került fel az NB HI-ba — kettő kiesett onnan. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az év végi minősítő versenye­ken (a megyei bajnokok NB Il-es osztályozó mérkőzésein) egyetlen somogyi csapatnak sem sikerült az előrelépés, ak­kor bizony csak közepes a so­mogyi minőségi sport osztály­zata, ha nem gyengébb. H úsz sportágban verse­nyeznek jelenleg is a somogyi sportolók. E 20 megyei szakszövetség munkája eléggé szerteágazó és nagyon különböző is. Amíg a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség több ezer sportoló gazdája, ad­lig néhány sportágban alig pár tucat fiatal alkotja a mezőnyt. A teljességre való törekvés nélkül nézzük meg, hogy me­lyik sportág hányadán is áll ielenleg Somogybán. Az asztalitenisz mérlegén kétségkívül nagyot lendít a lsét NB I-es csaoat sikeres sze­replése. Az NB III-as K. Rá­kóczi és a K. V. Lobogó a vá­rakozásnak megfelelően szere­iéit, viszont a megyei bajnok- ág változatlanul sok kívánni» alót hagy maga után. Amíg z asztali teniszezők nem rak- -ak le szélesebb alapot, addig '.em látszik megnyugtatónak a 'elyzet. Az atlétika eredményeit il- rtően erősen megoszlanak a éiemények. A hivatalos je­lentés hanyatlásáról szól, a sportág szakvezetői különböző eredménylistákkal cáfolni igyekeznek ezt Nem kétséges, hogy atlétikában a várt fejlő­dés néhány versenyző pozitív eredményei ellenére is elma­radt. A Béke Kupában (még ha nem is vált be az ilyesfajta versenyzési rendszer) kiütköz­tek a sportág gyengéi. A birkózás évek óta egy helyben topog. Űj színfolt az 512 sz. ITSK megjelenése. Ta­lán az egészséges vetélkedés meghozza majd a kívánt fejlő­dést. A kerékpározás nemcsak So­mogybán, hanem országszerte gondokkal küzd. A kerékpáros élet mondhatnánk csak vege­tál. A fcérilabdasport helyzete sok vihart kavar fél évről év­re megyénkben. Az előrelépés csupán vágy. így volt ez ebben az esztendőben is. Szakembe­reink feladata lesz megtalálni a kátyúból kivezető utat. A kosárlabdázásra nem csu­pán a Táncsics kiesése nyomja rá a bélyeget. Vannak ebben a sportágban biztató jelenségek is. Különösen a középfokú is­kolákban vált »divatos sport­ággá“ a kosárlabdázás. Ennek jótékony hatását éreztük az NB III-as bajnokságban is. Az a tény, hogy Kaposvár mellett vidéki kosárlabdagócok ala­kultak ki, lendületet adhat a sportág fejlődésének. A labdarúgás helyzete a sportág jellegéből faka­dóan külön szám. Jelen pillanatban labdarúgásunk is egy helyben topog. Mutatják ezt a Nemzeti Bajnokságban szereplő csapataink helyezései. Ha az NB III-as táblázatot vizsgáljuk, akkor bizony nem valami derűs a kép. De erről majd részletesebben. A modellezés sokak által ke­vésbé ismert sportág. Ezért van az, hogy a hazai és nem­zetközi porondokon elért so­mogyi sikerek nem váltanak ki olyan általános elismerést, mint egy jóval kisebb értékű labdarúgó-győzelem. Ha csak Somogybán lenne ez így, a rossz propaganda számlájára írnánk. Persze azért a jó hír­verés segíthetne szélesebb kö­rökben is népszerűsíteni ezt a technikai sportágat A motorkerékpár valamikor »somogyi sportágnak“ számí­tott. Arra az időre gondolunk, amikor gyorsasági és crossver- senyzőink az országos bajnoki futamokon is sikereket arat­tak. Ma az igények jóval ala­csonyabbak. A gyorsasági mo­torozás meghalt. A Volán cross-szakosztálya megpróbál­ja még ébren tartani e techni­kai sport táborát. Talán a szakosztályban most végbe­ment változások elősegítik, hogy legalább a somogyi cros- sozók visszaszerezzék régi jó hírnevüket »Somogyi sport» az ökölví­vás is, amely 1972-ben majd­nem régi fényében csillogott. Azokra az időkre gondolunk, amikor Wágner, Dóri meg a többiek sorra aratták az egyé­ni sikereket, a Dózsa csapata pedig egyenrangú ellenfele volt a legjobbaknak is. Ebben az esztendőben megközelítet­tük a régi színvonalat Az a kitartó munka, mely a Dózsá­nál folyik, s amelyben Hergert Jenő edző oroszlánrészt vállal, meghozza gyümölcsét A so­mogyi ökölvívás ma már nem­csak idegen toliakkal ékeske­dik. Ferstek meg Horváth ese­te bizonyítja ezt legjobban. Röplabdasportunk jelenével elégedettek lehetünk. Igaz, Ka­posvár női csapata járt már az NB I-ben is, de »jó nekünk az NB II“. A K. Dózsa és a K. Vasas Izzó előkelő helyezései a Nemzeti Bajnokságban fém­jelzik a jelent Az országos, if­júsági kupában elért második helyek (a Dózsa és a Vasas Iz­zó lányai) a jövő zálogai. Ja- vulgat a megyei bajnokság is. A sakkozás népszerűségét ki vitathatja? Láttuk a legifjabb generáció megyei versenyeit, s örömmel tapasztaltuk, hogy biztató a jövő. A jelen azon­ban merőben más. Majdnem csak látszatszakosztályok mű­ködnek a sportköröknél. Ahol nem hiányzik a lelkesedés, ott a színvonallal van baj. Bizony másfél évtized alatt nagyon mélyre süllyedt ez a jobb sors­ra érdemes sportág, pedig hogy lehet e téren tenni valamit, azt éppen a tíz-tizenöt évvel ez­előtti somogyi eredmények bi­zonyítják. • S portlövészetünk csend­ben és eredményesen fejlődik. Péter, Harák, meg a többiek serdülőkorban kezdték, ma már beléptek a felnőttek közé, és a válogatott­ságot ostromolják. Egyik leg­eredményesebb sportágunk a sportlövészet, amelyet külön­böző technikai adottságok kor- j látok közé szorítanak, mégis szinte tömegsporttá vált So- 1 mogyban. A tekézés népszerűsége vi­szont változó. Itt az öregek lelkesedése nem minden eset­ben ragad rá a fiatalokra. Ezért van az, hogy lassacskán ismét az idősebb korosztály sportjává válik Somogybán a teke. Egy kicsit a balszerencse, azután a pályavdszonyok ját­szanak közre abban, hogy ma­rad az egy helyben topogás. A tenisz már régen megszűnt »úri sport“ lenni hazánkban. Nemzetközi porondon egyre többet hallatnak magukról a magyar teniszezők. Balaton- boglár ma is a teniszcentrum, mellette Siófok és Kaposvár a bázis. Sajnos, nem a verseny- sport támaszpontja, noha Sió­fok már nevelgeti a jövő ígé­reteit A természetjárás jelentő­ségét szerepét a mai rohanó életben nem le­het vitatni. Ez a sportág le­hetne igazán a tömegeké. A természetjáró szövetség meg is teszi a lépéseket, hogy a fia­talok (elsősorban a középisko­lások) között népszerűsítse a turisztikát Néhány természet- járó sportkörünk is erőfeszíté­seket tesz. Talán az objektu­mok megjelenése a Zselicben segít a természetjáró szakosz­tályoknak, a sportágnak. A tájékozódási futás a ter­mészetjárás édes-, vagy ha úgy tetszik, ikertestvére. Egyelőre kóstolgatjuk e sportágat, s a szövetség lelkes vezetői sokat tesznek annak érdekében, hogy a természetjárás barátai közül mind több személyt megnyer­jenek a sportágon belüli aktív versenyzésnek. Remélhetően sikerrel. A somogyi sportélet Aehil- les-sarka a torna. Ez a klasz­szikus sportág nálunk beszorul az iskolai tornatermek falai közé. Az iskolákból kikerülő fiatalok azután azt is elfelejtik, hogy ők valamikor versenyez­tek ebben a sportágban. Az is­kolai tomaszakosztályok meg­teszik azt, ami tőlük telik. Azt azonban nem értjük, hogy ez a sportág miért kullog esztendők óta leghátuL Az úszás és a vízilabda gaz­dája egy szakszövetség ma még Somogybán. Mégis külön kívánunk szólni a két sport­ágról. 1972 újabb előrelépést hozott mindkettőnél. Se szeri, se száma azoknak az új re­kordoknak, amelyek fiatal úszóink nevéhez fűződnek. A Kaposvári Sportiskola, a Ka­posvári Rákóczi és a K. Vas­utas úszószakosztályai, azok szakvezetői időt, pénzt és fá­radságot nem kímélve vezették fel a semmiből az országos ranglista közepére a somogyi úszókat. Úgy érezzük, meghá­lálták a sportág barátai a nagy ajándékot, a fedett uszo­dát A vízilabda megtette az első lépéseket. Persze, messze va­gyunk még attól az időtől, amikor olyan versenyzőink voltak, mint Győrfi, Kecskés, Bánhidi, Szulczér, Hernesz, Adorján, hogy csak a legis­mertebb neveket említsük. Va­lahol azonban el kell kezdeni. E zt az összegezést éppen az úszók és a vízilabdá­zók példájával zárjuk, ök azok, akik a legelején kezdték, s máris eredményeket mutathatnak fej. Helyi adott­ságainkat figyelembe véve mind a húsz sportágnál jár­ható ez az út Kovács Sándor Fogadkozás nélkül... Amikor szerdán délután a Fe­rencváros klubházának öltözőjé­ben Dalnoki Jenő, a tartalék lab­darúgó-csapat edzője tanítványait köszöntötte az újévi első össze­jövetelen, előre nem látott ese­ménynek számított, hogy neki kellett üdvözölnie Albert Flóriánt és Kű Lajost Is, akik fegyelmi vétségük miatt meghatározatlan ideig a -kettőben^ edzenek. Dalnoki Jenó számára egy csep­pet sem váratlan feladat Albert­tal, illetve Kűvel foglalkozni, hi­szen a válogatott középcsatárral az első csapatnál történt edzővál­tásának idején, Kűvel pedig ta­valy nyáron (ekkor zárták ki az első keretből), az alapozás alatt már edzett- Sőt a Székesfehérvár­ról igazolt Kű ekkor jött fel iga­zán. — Bizony sokat köszönhetek Dalnoki mesternek mondotta Kű Lajos, akiről már azt is mond­ták, hogy a karácsonyi ünnepek előtt ^-visszaszokott-« Székesfehér­várra, s nem is kíván visszatérni Budapestre. — Tavaly nyáron már majdnem letettek rólam, s éppen a tartalék csapatban, Dalnoki Je­nőnél sikerült újra megtalálnom magamat. Remélem, azért nem kell sokáig a »-tar esi ban-* edze­ni em és játszanom, mert nem nyugszom bele a mostani állapot­ba... Albert Flórián nem nyilatkozott büntetésének jogosságáról és kö­vetkezményeiről. Fogadkozás nél­kül csupán azt hangsúlyozta, hogy számára nem lehet cél a tartalék csapatban való szereplés. ByiGssIgsssa !94ilo§|ato8tj«s sikert« a fegkofong uilägkupäl Egymással ellentmondó hír- igynökségi jelentések után cedden este nemcsak az dőlt a Minnesota állambeli 'lloomingtonban, hogy ki lyerte a másodízben kiírt jég­korong világkupát, hanem az FIGYELEM! Az Óbudai Gépipari Szövetkezet 1. sz. telepe, Marcali, targonca javító üzeme részére egyenáramú tekercselő kapacitást keres sürgésen Telefon: 232, 118. Telex: 032-242. Ügyintéző: Namecz Zoltán (8216) is, hoigy tulajdonképpen kik a részvevői ennek a rangos ese­ménynek. Véglegessé vált, hogy a szovjet színeket Moszkva válogatottja képvi­selte, míg a csehszlovák jég- korongozőkat a Dukla Jihlava együttese. Az Egyesült Álla­mok legjobb csapatával vett részt a tornán, míg a kana­daiak elsősorban fiatalokból álló válogatottat szerepeltet­tek. Az utolsó mérkőzésen Moszkva válogatottja az Egye­sült Államok csapatával mér­te össze tudását, s a szovjet legénység a torna talán leg- egyoldalúbb találkozóján va­lósággal lelépte az amerikaia­kat, s ezzel vetetlenül lett a világkupa védője. 1. Moszkva válogatott 3 gy. 2. Dukla Jihlava 2 gy. 3. Ka­nada 1 gy. 4. Egyesült Álla­mok 0 gy. ÉPÍTTETŐK! FIGYELEM! FIGYELEM! A kiskor padi tüzelő- és építőanyag-telepünkön nagy választékban kaphatók: ajtók, ablakok, redőnyök, fenyő fűrészáru, tetőléc. faragott és gömbfa, vb-gerenda, vb-áthidaló, bélés­test, beton kútgyürö, hídeső, hídpadló, eternit csö­vek, burkoló pala, tetőcserép, mozaik!ap. Leszállított áron hordozható cserep olajkaljha, fa ­rostlemez, szigetelőlemez, bitumen stb. kapható. ITT A TÉL! Sürgősen szerezze be tüzelőjét! Kiskorpád! telepünkön jó minőségű szenek nagy válasz­tékban kapbatók. A megvásárolt árut házihoz szállítjuk. TÜZELŐ- ES ÉPÍTŐANYAG-TELEP. KISKORPÁD Telefon: 2. C153460) Milyen lesz az időjárás* A várható Időjárás ma estig: Időnként egy kis­sé felszakadozó felhőzet, elszórtan esővel, egy-két helyen havas es őveL Gyenge, napközben egy kis­sé élénkebb dél keleti—déli széL A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mai plusz Z és plusz 7 fok között lesz* JANUAR 4 CSÜTÖRTÖK Leona Összetör gü jégtakaró a Balatonon A szerdára virradó éjjel a Balaton teles területén össze­függő, erős jégpáncél alakult ki A jégvitonlázők szerdán már a tó közepéig is elsdklot- t-aír Balatonfüredem, ahol legelevenebb a téli sportélet, megnyílt a fakutyakölosönző. Ott bocsátották először jégre vaskutyákat, a fakutyához hasonló, jégen sikló alkalma» tosságokat. Újdonság idén a kétszemélyes fa- és vaskutya is. — Huszonhatezer forint ér­teleiben vásárolt festményeket a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya a megyében élő képzőművészektől. A siófoki járási hivatal hatezerért, a fonyódi ötezerért vásárolt még. — Somogyiak Petőfiről. A forradalmár költő életútját bemutató kiállításon a kor- társak vallomásai is helyet kaptak a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezek között látható a Somogyból elszármazott Bertók László verse, valamint Takáts Gyu­la prózai vallomása. — Elkészült a törpe vízmű hálózata Csokonyavisontán. A DÉLVIÉP alig három hó­nap alatt 15 kilométer csö­vet fektetett le, elkészült a gépház is, a rinyaújlaki köz­ségrész vízellátása és a hid- rogilőbusz felszerelése az új évre maradt — Felakasztotta magát to­kiói börtönében Móri Cuneo, egy szélsőbaloldali terrorista csoport vezére, akit többszö­rös gyilkosság gyanújával tartottak őrizetben. Hátraha­gyott irataiban bevallotta, hogy felismerte terrorista módszereinek teljes kilátás- talanságát — Tegnap -érkezett a Ka­posvári Cukorgyárba az utol­só répaszállítmány, és ezzel befejeződött a 79. kampány. 24 000 vagon cukorrépát dol­gozott fel áz üzem, közel 230 vagon napi. átlaggal, amely felülmúl minden eddigi telje­sítményt a cukorgyár történe­tében. — Kétnapos tapasztalatcse­rére indulnak ma a. Vendég­látó Vállalat KISZ-esei a IX. kerületbe. Meglátogatják a ferencvárosi fiatalokat, el­mennek a likőrgyárba, a hús­ipari vállalathoz és a csoko­ládégyárba. — Rossz Időjárási viszo­nyok és motorhiba miatt de­cember közepén elakadt az Antarktiszon • egy francia ex- 1 pedíció. A franciák azóta j visszaindultak ' támaszpont- : jukra, és útközben amerikai j szállítógépek ejtőernyővel | utánpótlást dobtak le " 'szá­mukra. ítéletidő Olaszországban A Dél-Olaszországban pusz- j tító újévi ítéletidő . első mér- J lege szerint tizen egyen vesz- j tették életüket, sokkal töb­ben megsebesültek es ezrek váltak hajléktalanná a föld­csuszamlások és áradások következtében. Kedd este öt­ven kis mentőcsapat Indult útnak összvérrel és sziamar- rád, hogy gyógyszereket ■ és élelmiszert vigyen az omlá­sok miatt járhatatlanná vált hegyi ösvényeken Raiu szicí­liai falucskáha, ahol hárman súlyos sebektől szenvednek, égy várandós asszony pedig szülési fájdalmakkal fekszik. 15 évvel ezelőtt, 1958. január 4-én halt meg — 77 éves korában — Nagymaro­son KITTENBERGER KAL­MAN, a kiváló Afrika-kutató, állattani gyűjtő és útirajzíró. A felvidéki Léván született. Ott végezte a tanítóképzőt is, majd a budapesti polgári is­kolai tanárképzőben folytatta tanulmányait, s közben szor­galmasan látogatta a Nemzeti Múzeum állatpreparátori mű­helyét. 1902-ben Kelet-Afriká­ba utazott; a továbbiak során összesen hatszor járt Afrika keleti részének Egyenlítő vi­déki, állatföldrajzi szempont­ból leggazdagabb és legérde­kesebb területein. Az 1910-es évekig fölkereste a Kilimand­zsáró őserdeit, a környék sztyeppéit és szavannáit, majd 1908 és 1912 között a Victoria- Nyanza keleti partvidékének területein gyűjtött és vadá­szott A következő években Uganda keleti felében dolgo­zott; a háború kitörésekor in ternálták és Indiába toloncol- ták, ahonnan csak a háború befejezése után, 1919-ben sza­badult. Expedíciói során több. mint 60 ezer példányból álló, fa­jokban is gazdag anyagot gyűjtött a Nemzeti Múzeum­nak; a gyűjtemény 300 új ál­latfajt is tartalmazott, s ezek közül negyvenet róla neveztek eL Kigvul'adt egy mozdony Forgalmi zavart okozott tegnap hajnalban egy Pécs- bányáról indított tehervonat a Budapest—Pécs vasútvonal Szentlőrinc—Bükkösd közöt­ti szakaszán. A szerelvény utolsó kocsija elé soroltak egy, javítás céljából Dombó­várra irányított M—31-es dieselmozdonyt, amely eddig ki nem derített okok miatt a nyílt pályán kigyulladt. A vonatot leállították, a pécsi tűzoltók egyórai munkával eloltották a tüzet. Személy1, sérülés szerencsére nem tör­tént. öt személyvonat azon­ban 20—156 perces késéssel érkezett célba, köztük a Me­csek expressz is. — Tegnap nagy részvéttel kísérték utolsó útjára a far­kasréti temetőiben. Dómján Editet, a Madách Színház tragikusan elhunyt Jászai-dí- jas színművészét — A közeljövőben 40 mil­lió. ember kap influemzaelle- iies oltást a Szovjetunióban. Ehhez élő vakcinát használ­nak fel, s körülbelül felére csökkentik így a megbetege­dés lehetőségét — Felújítják a Lánchidat és az alagutat A két fontos közlekedési objektum mű­szaki állapota a forgalom biztonsága érdekében megkö­veteli a teljes rekonstrukciót A sürgető munkákat csak az alagút és a Lánchíd lezárása mellett lehet gyorsan és gaz­daságosan elvégezni, ezért az alagutat január 8-án, a Lánc hidat pedig február 15-én kapcsolják ki a forgalomból A munkák befejezési határ ideje 1973. július 15 — A székesfehérvári Video­ton gyár 1973-ban az előző évihez képest mintegy 7 szá­zalékkal növeli híradástech­nikai gyártmányainak men­nyiséget. Az új évben össze sen 215 ezer televízió. ;}ó:s ezer radio es 134 ezer hang doboz készül Székesfehérvn ran. — A termelői és fogyasztói árak ellenőrzésének szigor! tása során a kcsipar<*«ag kő rében is fokozzák arelJen őrzést. A nemrégiben kiadói' rendelkezés -szerbit a k!:.ipn rosok- áré 11- .. . ■i : lt naéc.ivo/. - • ... ,., a fővárosi kerületi tana v- szakigazgatási szerveinek ha táskörébe tartozik, A jövó ban nemcsak szigorúbb, ha nem gyakoribb ellenőrzés várhatóan tovább javítja majd az árakat szabályozó rendeletek »hatásfoka#*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom