Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-13 / 293. szám

Egy régi könyv

A száz—százötven év előtti Kaposvárról

Kaposvár 100 évvel ezelőtt történt várossá nyilvánítása igen aktuálissá teszi, hogy bepillantsunk egy közel 100 évvel ezelőtt írt várostörténeti műbe, mely az egy és másfél évszázad előtti Kaposvár állapotáról, viszonyairól, társadalmi vonatkozásairól nyújt tájékoztatást.

A könyv óimé: Kaposvár 40 év óta. Kaposváron nyomták 1877-ben. Szerzője Bergel József nevű orvos, aki itteni, 1836-beli letelepedésétől a könyv megjelenésének évéig tájékoztat Kaposvár viszonyairól.

A széles látókörű, haladó szellemű szerző köny vében bátor spókiimondással mond ítéletet a feudális elmaradottság felett és tör lándzsát a haladás eszméi mellett A letelepedése körüli nehézségekről például ezeket írja: *Azt hívén, hogy orvosi oklevelem folytán a szenvedő emberiségnek mindenütt segélyére lehetek, legnagyobb bámulatom és sajnálatomra azonban nemsokára másról kelle meggyőződnöm. Az idevaló tiszttartó megtagadta a bejövetelt, s így terhes kocsimmal a szabad úton maradtam, anélkül, hogy lerakodhattam volna.

Szerencsémre az akkori éppen oly hatalmas hercegi ügyvéd (Eszterházy ügyvédje) Bátori okosabb volt. A következőleg okoskodott:

A községnek még kevés orvosa van, holott a lakosságnak száma folytonosan növekszik. Egy újonan betelepülő orvos éppen nem fog valami nagy kárt okozni. E nézet folytán minden további akadály nélkül vonulhattam kibérelt lakásomba ...*

Plasztikusan jellemzi a korabeli feudális állapotokat, és utal arra, hogy a város fejlődését, a szerző szerint a haladásellenes erők mindenkor elgáncsolták. Például az a terv, hogy »Kaposvárt Boglárral, vagyis a déli pályával vasút által összeköttetésbe hozzák, értelmetlenség, irigység és cselszövények által meghiúsíttatott.*

A város Bergel idejében szinte sártengerben úszott. Csak amikor Niczky grófnő négyes fogatával beleragadt a sárba... »a legközelebbi megyegyűlésen a város utcái egyhangúlag kövezésre ítéltettek, mely ítélet némely részben aztán ... néhány év után végre is hajtatott.?

A városfejlődés és -fejlesztés minden tényezőjét, ipart, kereskedelmet, mezőgazdaságot, közlekedést, egészségügyet, kultúrát, gondosan sorra vesz az író, és vázolja a haladást gátló okokat, körülményeket.

Az igazi hazafi lelkesedésével üdvözli a szabadságharcot.

»Megjött 1848 márcz. 15-ike, s azzal a haza szabadságának hajnala egész pompájában virradt fel.-*

Rajong az új vívmányokért, majd a bekövetkezett eseményekkel kapcsolatosan ezeket jegyzi meg: »Alig élveztük azonban az új vívmányok örömét, máris harczra kellett készülnünk az átkos reactio ellenében. A kaposvári nemzetőrség is a Drávához vezényel- tetett, hogy a horválok neta- láni betörését megakadályozza.*

A nemzetőrségről azt mondja. hogy az sokak által »ártatlan katonásdinak tartatott*.

A megyeház 1825-ben kezdődő építésével kapcsolatosan többek között ezeket mondja a könyv: »Az építésnél a népnek ingyen kellett minden kézi munkát teljesíteni... az urak számára a dísztermeket, a maga számára pedig a börtönöket építeni*.

Mély humanizmussal és részvéttel ír a megyeházán és a »herczegi tisztházban« gyakran deresre húzott parasztok "■szívszaggató jajveszékeléséről« és ezt a keserű megjegyzést teszi: »Így részesült az akkoriban még kiskorú műveletlen nép minden oldalról gyökeres nevelésben*.

Mint későbbi városi orvos, Bergel lelkiismeretesen sürgeti a város központjában lévő, az egészséget veszélyeztető vágószékek kitelepítését, de építő tervét a fejlődés ellenzői sokáig elgáncsolják.

Az eseményeket átélt jó hazafi .keserű panaszával emlékszik meg a Jellasich által Barcsnál, a Drávánál történt betörésről, a város megsarcolásáról, s a szabadságharc bukását követő gyászos időkről.

"A világosi napok után halálcsend lón, mely legfellebb a Haynau által feláldozott hazafiak halálhörgése által zavartatott meg*

Könyvét ezekkel a lelkes szavakal fejezi be:

»E sorok írója, ki a haladásnak szemtanúja volt, Kaposvár virágzó korát valószínűleg már nem fogja megérni, de megvan azon megnyugvása, hogy azt sejtette, s előre hirdette.*

Gyenes Zoltán

Egy évforduló ürügyén

Heine lírájáról

Százhetvenöt éve született egy, már akkor lendületesen gyarapodó, és iparosodó német városkában, Düsseldorfban. 1797 december 13-án. A költőről, íróról, publicistáról beszélni igen nehéz. Paradoxonnak tűnik a megállapítás, hiszen halála óta tanulmányok sokasága jelent meg, elemezve-értékelve irodalmi alkotásait, s még nehezebb lesz a feladat akkor, ha figyelembe vesszük a még életében megfogalmazott intrikákat, bírálatokat, jószándékú, vagy ironikus kritikákat. Művészi küldetésének lényege az, hogy maradandó lírai formát alkotott, megtalálta azt a korában lényeges kifejezési eszközt és optimális formát, mellyel a maga és százada végleges problematikusságára válaszolhatott. Ebben rejlik Heine "irodalmának« időtlen varázsa, ma is izgató hatása, a kereszténység és zsidóság, racionalizmus és irracionalizmus, romantika és intellektualizáló ész, optimizmus és pesszimizmus. lobogó vad érzékiség és reménytelen eszményi szere lem gyötrő kételveiben — az ellentétek egységében. Az írásaiban felszínre ömlő apokalipszis nem fogcsikorgató, nem betegesen lázongó, szén t imen- talizmusa nem táplálkozik pietista forrásokból. Bár ez a szentimentalizmus fájdalmas, de egyben megállapodott is, mert gyökerei ősibbek, koz- mikusabbak.

Első korszakának romanti kns 'n 'a'rra és a formája V ->m v<craVa ka*ő ’■ - tó ti SSZÓ 1 ‘ ’■ *' ti K- ct/í

retem. 1819-től egésze'

1830-ig. Heine romantikái nem jelentene fejlődést, ha megmaradna az eredeti, régi fokon vagy egyszerűen intel- lektualizálná mindazt, amit többek között Brentano. Fou« qé és a népdal közvetítésével kapott. Tieck, Brentano nem bírnak a melodikus áradással úgy, hogv legtöbb versükből el lehetne haevri akár két vagy . három v“rs.'-akot is. Heinn inte”°' ‘á"andóan rése ál1 a" á««>ak, s íg

bő ■ o- ' ’ -siege o'

örö ~p- ák '■?' ■' sere.

A h úszás évek után tapasz talható először költészetében a deromantizálásra való törekvés. Heine befejezéshez juttatI ja, kimeríti a romantikát, ba- nalizálja az érzésformáját: ebben van a Buch der Lieder jelentősége is.

1831-ben Párizsba költözik, s ezzel megkezdődik második korszaka. Észreveszi a nagyváros szépségét, forgatagát, emberét. Ha intellektusa eddig csak ellenőrzésre, elhárításra szorítkozott, most aktív, lírai formáló erővé válik. Heine prózája egyforma könnyedséggel uralkodik a politika, a művészet és a filozófia területén. Ebben az időszakban küldd halálos döfésű szatíráit , a reakció és a radikális túlzás, a kis és nagy zsarnokok, a száj-, és álpátosz divatos költői ellen. Szerelmi lírája kultúrlíra. Balladáiban, románcaiban még folyik a romantikus tárgyak viszahódítása, melynek egyik legszebb példája a Tannhauser.

Nem tudom, miért kell any- nyi szót ejteni egy szivarról. Másnak is volt apja, aki szivarozott. Sőt olyan is akadhat közte, aki nem volt állandó szivaros. Csak ünnepkor szívott egyet igazi kedvtelésből, időt szépítő passzióból.

Csakhogy az én apám szi- vara nem olyan egyszerű volt ám! Mert ki látott már olyan szivart... no de nem akarok még az i-re pontot tenni.

Apám vas írnap délutánonként egy rrivar füstöltetése mel c ‘ készített leltárt a múlt nétről és tervezett a jövő hétre. Ha »jók voltak a gyerekek* — anyám és az épen maradt ablakok bizonyították —, hamar ment. Ha el. vagy leszámolni valója volt, sápadozva vártuk a végét. Volt, amikor jutalomként leült velünk sakkozni. Mindegyikünkkel.

Játék közben előkerült a szivar. Hosszú szertartás előzte meg éles késsel,- nyállal, fi- nm. gyengéi ropogtatással segít "e. amíg mámoros élvezettel a két ajka közé fogta. Sercent a gyufa, lobbant a láng, a körbe éget, de a szivar nem. Még egy szál, még öt — nem ég. Arca kipirosoHarmaddk korszakában

(agónia) a deromantizált valóság egyesül a vissza-vissza- térő romantikus vággyal, de új formában. Az igazi romantika mindig optimista — ezért soha nincs hajótörés, mely ki- ábrándithatná. Heine utolsó romantikája más: sötét, reménytelen, kiúttalan, meghatározatlan, szent hiábavalóság. A nagyságnak és a szépségnek ez a földi sorsa, hogy rossz véget érjen: ez a Romanzero (1851) nagy balladáinak vezető motívuma.

Heine nagy és egyetemes hatásának még nincs megírva a története. A negyvenes évek elején jelentkezik hatása a magyar irodalomban és azóta tart, szinte megszakítás nélkül.

Rőhrig Gábor

dott az erőlködéstől, szemei keresztbe meredtek. A gyújtás közötti szünetet a trafikos kisasszony emlegetésével, címére küldött gondolatok egészen egyszerű, de nem éppen leghízelgőbb szavaival töltötte ki. A Lajos öcsém nem bírt magával, maga után húzva lábait, osont ki a vihar elől. Bizony, csak hókon vágnám én is, ha ilyenkor kinevetve Ügyeskedne kaptam egy fél nyaláb újságot, a gyufa fölé, majd a szivar al tettem. Apám kefe bajszának vége kapott belőle, de a szivar csak nem füstölt. Persze én voltam az oka! Mert én biztosan nem mertem meg- móndani, hogy szép világos gyengén puhított szivart adjanak. Gonoszkodva gondoltam, hogy a legsötétebb barna is szép világos a fekete mellett.

Nem égett a szivar, nem és nem! Szeleit és nem parázs- lőtt. Igen. Mert délelőtt, amikor hoztam, gomb istűvel megszurkáltam az oldalát.

Magbüntettem apámat. Miért? Mert tegnap ő is azt tette velem.

Góczán Gyula

I Apánt szivart)

Játszani ünnep

Bitskey Tibort költők vezették a színház elé.

Még nem gondolt arra, hogy

színész lesz, de ha az iskolában olyan verset tanultak, amelyben felismerte saját érzéseit, gondolatait, kívülről megtanulta a verset. Csodálatosnak tartotta, hogy a költők tiszta, szép szavakba tudják sűríteni a világ ezer bonyolult dolgát. Biztonságot is jelente- riek a megfogalmazott mondatok, ebben azóta is hisz. Szívesen vállalkozik versmondásra is.

Első kiugró színpadi sikere is verses drámához fűződik. Illés Endre és Vas István Trisz- tán-ja eddigi pályafutásának legmaradandóbb élménye. Nemcsak a hős már-már földöntúli tisztaságának szépségét őrzi, hanem a nagyszerű tanár és rendező, Gellért Endre emlékét is. A próbák során — emlékezik — egyszerre érezte magát szárnyalóan szabadnak és bilincsbe kötöttnek. Gellért Endre soha nem adott instrukciót részletmegoldásra, mindig az egészet láttatta, és csodálatos módon, a színészek mindig megtalálták az egyetlen jó megoldást.

— Mi szükséges a jó színészi közérzet megteremtéséhez?

— Bizalom. Ez a színész számára azt jelenti, hogy nem bábuként irányítják, hanem egyenrangú alkotótársként bevonják az előadás egészébe.

— Romantikus és modern hősök sorát játszotta a színpadon, filmen, televízióban. Ezek közül, nem mint színész, hanem mint magánember, kit érzett önmagához legközelebb állónak?

— Talán a Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényéből írt színpadi változat Dimitrijét említeném, őbenne végletesen keverednek nagyon jó és nagyon rossz tulajdonságok. Ezért olyan meghatóan emberi. Ugyanezért az összetett ábrázolásért szeretem any- nydra. Miller drámáinak hőseit is, mindenekelőtt Proctort, a Sálemi boszorkányokban.

— Szívesebben játszik modern hősöket, mint romantikusokat?

voll, idegen japán színháznak, az úgynevezett kabuki-játék- nak megismerése nekünk színészeknek legalább olyan izgalmas élményt jelent, mint a közönségnek.

— A Csusingura bemutatója után sokan elhűlve mesélték, hogy az előadás egyik jelenetében fején állva beszélget partnereivel. Nem a legideálisabb póz színész számára ...

— Ez igaz, a látvány szokatlan a nézőknek, a színészekről nem is szólva. Nekem szerencsém volt, hogy sokat és rendszeresen sportoltam, így nem

jelentett problémát ennek a

»feladatnak« a megoldása.

■— Most is sportol?

— Rendszeresen már ners. De mozgásigényem változatlan, s ezt most a telkemen élem ki. Büszke vagyok arra, hogy magam kaszálom a kertet

— Sokat szinkronizál. Szereti ezt a műfajt?

— Nagyon. Jó színészekkel a vetítőben találkozni igazán élmény. Ilyen volt a Hamlet televíziós változata, amelynek szinkronizálása során úgy éreztem, eljátszottam Hamletet. És gyönyörűséggel éltem át Odüsszeusz kalandjait a nagyszerű Bekim Fehmiuval együtt.

— Elégedettnek érzi magát?

— Igen. Ebben most egy kicsit a körülmények is segítenek. Nem vagyok agyonhajszolva, így azokat a napokat, amelyeken játszom, ünnepnek érzem. Beszélgetésünk elején kérdezte, mi szükséges a jó színészi közérzethez? Többek között ez is. Ne fárasztó kötelesség legyen a esti előadás, hanem örömöt adó, szép szertartás. Csak így válhat a színház a közönség számára is minden alkalommal ünneppé.

L. L

Hivatása: népművelő volt...

... nehéz elhinnem, hogy csak volt Emléke sokáig élni fog a kazsoki emberek emlékezetében.

Somogy megye egyik legkisebb községében dolgozott és teremtett eleven kulturális éle. tét. A bontakozó értelmű gyermektől kezdve a legidősebb emberig mindenki ismerte, s "tanítónő asszony«-nak szólította őt Kazsokban. Több mint három évtizede foglalkozott a falu fiataljaival, három éve pedig a helytörténeti gyűjtőmunka lelkes szervezőjeként tartották számon Boda Péterné

tudnám megmondani, hány este fáradságos munkája eredményeként ismerte meg az általa vezetett asszonykórust a környék lakossága. Munkája eredményét — helyi szereplésen túl — körzeti bemutatók, művészeti szemlék igazolják. Nagyon örült, soha nem kérkedett, és mindig többet akart. Szerette az ifjúságot. Tudatosan kereste és teremtette meg maga körül azt az erdőt, mely a falu fiataljait eggyé kovácsolta. A tragikus esemény előtt pár nappal örömmel mondta el nekem, elkészítette a KISZ-es színjátszók téli programját, s közben fáradhatatlanul készült énekkará— Ezt nem mondanám. A romantikus hősök abszolút, tehát nem létező jóságukkal ugyanúgy példát adhatnak, mint az összetettebben megírt színpadi figurák, őket eljátszani egyet jelent azzal, mint felkelteni a vágyat az emberekben a tisztaság iránt, a jóra való törekvésre. Színész számára pedig nincs annál szebb feladat.

— Az utóbbi időben milye• szerepek eljátszása jelentett élményt?

művelődésiotthon-vezetőt. Igazi népművelő volt!

Évekkel ezelőtt magnetofonnal a kezünkben együtt jártuk a falut, helyi eredetű népdalokat gyűjtöttünk. Nótafáink az idősebb nemzedék soraiból kerültek ki, s jó részükről már múltidőben beszélhetünk. Boda Péterné a szebbnél szebb népdalokat megmentette a jövő számára, megmentette — és közkinccsé tette!

val a rádió népzenei felvételére. A színdarabszerepeket azonban már nem oszthatta ki, és már nem örülhetett a rádió- felvétel sikerének sem.

Igazi népművelő volt... és utólag sok minden mást is írhatnék róla: azt, hogy kedves volt és becsületes, törékeny és mégis fáradhatatlan — de most erőtlenek a jelzők. Képzeletemben és ismerősei képze— A körszínházbeli vendég- szereplésemet említeném. Kazimir Károllyal remek összhangban dolgozunk évek óta. Jelenleg is játszom a Thália Színházban vendégként, a Csu. singura egyik főszerepét alakítom. Ennek a tőlünk oly táAsszonykórust szervezett, ve- zettett, s ez a kórus helyi népdalokat dolgozott fel.

Senki nem tudná megmondani, hányszor szaladt végig a falu utcáin szervezni, nevelni és lelkesíteni. Mindig sietett — sok volt a tennivalója! Azt sem

létében annyira él még most is, hogy csak így tudom jellemezni: ember volt örömben, bajban; együtt tudott örülni másokkal, tele volt tervekkel — szerette az életet.

R. J.

Még húsz fillér erejéig sem...

— Ezt a kakaóskalácsot kérném — mondtam rámutatva egy darabra, amelynek másik feliét valaki már megvette. Az északnyugati városrész ABC áruházának eladója fürgén dolgozott, selyempapírba bu- gyolálta, ráírta az árat és kedves, udvarias mosoly kíséretében kezembe nyomta a kalácsot.

Hiányérzetem támadt. Kimaradt egy rövid mozdulat És nem értem, honnan tudj- az eladó, mennyibe kerül az ; 'arab, ha egyszer meg se mér te?

— Hogy hány deka az nem fontos? — tettem szóvá »kicsinyesen«, mire a kedves mosoly némi gúnyos árnyalatot kapott, a kalács viszont mérlegre került.

— Tetszik látni? Pontosan a fele a vekninek. Annyiszor csináltuk, hogy csalhatatlanu1 eltaláljuk — közölte az elad. diadalmasan, miután meggyő ződött róla, a mutató csupa:' egy dekával haladta meg a- gyedlkilót. Ügy látszik, anr "kicsinyességet« nem foltét” lezett rólam, hogy emiatt »hő- zöngjek«, annál Is inkább, mivel én azt a plusz egy- dekát ingyen kapom, kalácsom másik felének vásárlója már kifizette helyettem. "Jól jártam«, szavam se lehet. Vajon mekkora az egy dekányi kalács? Talán egy vékonyka szelet. Az ára pár fillér. Érdemes erre szót vesztegetni? Erre az egy esetre aligha. Csakhogy nem ez az egyetlen eset. Több olvasónk jelezte, egyik — másik boltban — s azt Is meg kell mondanom, főként csúcsforgalom idején — 'lefordul: a kenyeret is így szemmértékkel« mérik.

A Mártírok terén lévő ke nyérboltban ilyesmi például sosem fordul elő. Pedig sokszor alig lehet belépni a tenyérnyi helyiségbe, annyian vannak, de aki gyakran jár oda, tudja, még ha kívül a járdán kígyózik is a sor, az eladók pillanatok alatt kiszolgálják. Ugyanakkor megmérnek minden darab kenyeret. Sőt nemcsak rádobják, hanem fillérre kiszámítják mennyivel több vagy keve- -hS. "*r ’••»kés m - ’on ez fi - arcn/it sem lassítja a murájukat. oedig ha valaki, há’ ők igazán hivatkozhatnának szemmértékükre, hiszen na nap után csak pékáruval dolgoznak.

Ha már itt tartunk, hadd említsem meg azt a — szintén nem jelentékeny, mégis kellemetlen kis karcot okozó — dolgot, amikor az ember háttal a mérlegnek sorba áll a pénztárnál — mondjuk pontosan tíz deka szalmáiról szóló blokkjával, közben az eladó méricskél. Tudom, a bizalmatlanság és rosszhiszeműség teteje ami most itt következik —, de tekintve, hogy többször megállapítottuk sem a vevők, •em az elárusítók nem angyalok — a vásárlóban óhatatlanul felmerül: vajon valóban tíz deka-e az a szalámi, amit a háta mögött káadagoltak? Azt is tudom, jogunkban áll leméretni. Csakhogy ki veszi magának a bátorságot, hogy legközelebb kinézzék a boltból? A gyanakvás örök emberi tulajdonság. Abban is biztos vagyok, nem azért a húsz fillérért... Hanem ? Egyszerű. Senki se szereti, ha rászedhető baleknek nézik.

Még húsz fillér erejéig sem.

R. Zs.

Somogyi Nép/apl 5