Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-05 / 286. szám
MIKLÖS NAPJÁN TARTOTTÁK a niklai búcsúvásárt írásos krónika szól róla, hogy mióta tartják Nikiin a búcsúvásárt. Az öregek elmondása szerint már Berzsenyi Dániel korában is híresek voltak a vásáros búcsúk. A hagyomány szerint a múlt század elején csak kettő volt ilyen az országban. Niklát is, miként a szomszéd községeket, szlovákokkal telepítették be. Vallásos emberek lévén, védszentet választottak Miklós püspök személyében. (Feltehetően erről kapta nevét is a község.) A lakosság minden év december 6-án a Miklós napot, a környék hasonló nemzetiségű népeinek összejövetelét, vallási szertartásokkal a több mint 300 éves, román stílusban épült kettős kereszttel ékeskedő templomban ünnepelte meg. A plébános elmondása szerint a templomnak nem volt patro-1 nálója, s az itt lakó uraságok nem tudták fenntartani, ezért a veszprémi püspökség vásáros búcsút engedélyezett. A feltétel az volt, hogy december 6-án kirakodó árusok helypénzt kötelesek fizetni, s a befolyt összeget a templom javára fordítják. Még Turóc megyéből is megjelentek »köd- mentsinálék«, Fejér megyéből a szűrszabók, a gubások, Miskolc városából a csizmadiák hozták a remekbe szabott piros szattyán »lábtyűket«, de itt voltak a híres veszprémi, ka- rádi és igali »tsizmadia« céhek is. A rokka-, »tsutora«- és a •kulatsfaragók« szintén onnan jöttek. Már napokkal előbb verték a sátrakat — de a helyhiány miatt nemegyszer egymás fejét is — az árusok. A zsandárok- nak meg a pandúroknak, később már a csendőröknek gyakran kellett beavatkozniuk veszekedéseikbe. Senki nem árult olyan szép, cifra báránybundát, fehér szattyán, piros tulipános köd- mönkét, mint a turóci tóth ködmenes. Volt is kelete az ismerősök körében, elsősorban Tótszenpál, Varjaskér, Buzsik, Lengyeltóti, Táska tót lakossága között, akik itt vásárolták meg téli ruhaneműjüket. Gyerekkoromban sok ilyen köd- mönkét, subát, gubát, cifraszűrt árultak a vásári búcsún. A falu nagy utcáján — a mai Berzsenyi Dániel utca — végéig sátrak álltak. Az iparosok szakmák szerint telepedtek le. Egy sorban a ködmene- sek, a szűrszabók, aztán a nem magyar szabók, gyócsostótok, csizmadiák, kalaposok — szintén egy helyen. Kádárok, bognárok, rokká- sok, csutora-boroscsap eszter25 millió forint ifjúságpolitikai célokra Ma és holnap az élelmezés- ügyi dolgozók szakszervezetének székházában kétnapos kibővített ülést tart az országos ifjúságpolitikai és oktatási tanács. Ebből az alkalomból tegnap a Művelődésügyi Minisztériumban sajtótájékoztatót rendeztek, amelyen ismertették, hogy a konferencia első napján tanácsi dolgozók bevonásával az ifjúsági törvény végrehajtásából adódó tanácsi feladatokról értekeznek. Másnap gyakorló népművelők, ifjúsági klubvezetők, művelődésiház igazgatók, kulturális intézmények munkatársainak részvételével vitatják meg az ifjúság kulturális ellátottságának helyzetéről szóló minisztertanácsi határozat végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Tavaly és az idén 14 megyei tanács, négy megyei, városi tanács foglalkozott az ifjúsági törvény gyakorlati megvalósításával — informálták a sajtó képviselőit. Jövőre a tanácsi költségvetésben mintegy 25 millió forintot irányoznak elő ifjúságpolitikai célokra, ebből elsősorban az ifjúsági klubokat és más, a fiataloknak szánt létesítményeket támogatják, s ugyancsak ebből fedezik a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek ösztöndíj-kiegészítését is. Az év végéig — közöl tél< az újságírókkal — tizennyolc minisztériumi tárca végrehajtási utasítása, rendelete lát napvilágot az ifjúsági törvényről. Ma szóba kerülnek az értekezleten a középiskolai tanulmányi ösztöndíjakra vonatkozó OIOT irányelvek is, amelyek előirányozzák, hogy 1973. szeptember 1-től a fizikai dől- | gőzök tehetséges és szorgalmas gyermekei a vállalatok és szövetkezetek anyagi eszközeit is felhasználva, továbbtanulásuk elősegítésére ösztöndíjat — tanulmányi segélyt — kapja- : nak. Holnap két témát vitatnak meg az értekezlet részvevői: az OIOT határozatát az ifjúsági kedvezmények körének kiszélesítéséről, valamint az ifjúsági klubok most kidolgozott működési irányelveit. gályosok, kovácsok, lakatosok, csizmapatkolók, üstfoltozók, cigánykovácsok és üstgyártó rézművesek, bábsütők, gesztenyések, pecsenyések, koesmáro- sok és más élelmiszerárusok! A templom környékén a kalendáriumot ima- és énekeskönyveket árulóik helyezkedtek el. A templomtól északra a székesek, szitások és edénye- sek sátoroztak. A kocsma előtt a bazárosok, rőfösök és ruhások árulták portékájukat. Már hajnaliban kint őgyeleg- tünk, néztük a nagy zűrzavart, a sátorverést az árukirakodást, s leginkább azt, ahol játékokat és más csecsebecséket raktak ki. A vásári forgatagban az árusok igyekeztek túlkiabálni egymást, valóságos bábeli zűrzavar alakult ki. A vevők messzi falvakból, pusztákról, majorokból is eljöttek. Nemcsak cselédek, zsellérek, hanem jobbmódú emberek is. Ki vásárolni, ki pedig vendégségbe, rokont látogatni jött. Ezen a napon fölkereste egymást a városba szakadt, vagy másik faluban lakó, és a pusztán cselédeskedő sógor és koma. Nagy volt a készülődés a vendéglátó házaknál. Bármilyen szegény volt is egy-egy porta gazdája, inkább egész éven át nélkülözött vagy koplalt, de erre a napra megteremtette a szükséges húst, zsírt, lisztet s a legfontosabbat, a bort is. Nagyobb szégyen nem volt annál, ha a rokont, komát vagy egykori katonatársat, aki ide tévedt s meglátogatta őket, nem tudták volna megkínálni enni- és innivalóval. Az is megvetendő volt, ha csak az utcán találkoztak vele, s nem hívták be. December 6-án Miklós napján vendégség volt Niklán minden háznál. Berzsenyi Dániel minden sokadalomnak ellen volt, ahogy az öregek mondják, de a niklai búcsút megtartotta jobbágyaival és zselléreivel együtt. Minden emberének Miklós napra egyfertály gombai termésű jó bort adományozott és birkát vágatott. Öröme telt abban, ha évi munkájuk után vigadni látta őket. Voltak olyan pusztai emberek, akik csak kalendáriumot jöttek venni, ez volt az összes olvasmányuk egész évben. A búcsúvásár jellege már múlóban van. Nem jönnek messzi vidékről az árusok, vásárlók, csak rokonlátogatás van már. A híres búcsú vásár most már csak búcsúra fogyatkozott, ami elfér a falu közepén, az italbolt előtt, ahol egykét cukrász, bazáros, céllövöl- dés, körhintás jelzi a hajdani búcsúvásár hatalmas forgatagát. Hársházi István lakásba váratlanul betelepedett egy böhöm nagy zongora. Éppen a szoba közepéig terpeszkedett el. Az asszonyka öröksége volt. Valahogy nagyon zsúfolt lett egyszerre minden. Nem, nemcsak a szoba. Minden. A gyerekek meg csöndesek. A »nagy kifutópálya« megszűnt, ahol eddig le-föl rohangásztak. A zongora elfoglalta ezt a helyet. így azután csak gubbasztottak egész nap, mint a fecskék a villanydrótokon, útrakelés előtt. A zongora. Dühtől feketült, háromlábú. Nem patás. Nem is párosujjú. De volt két katonásan párhuzamos pedálja. Az egész hombár nagy hangszer hideg gúnnyal csillogott rájuk. Valahogy elkedvetlenedett az utóbbi időben a család. Az asszonyka gyakrabban panaszkodott a sűrűsödő házi munkák miatt, a férj egyre többször maradt el esténként. A gyerekek ültek a sarokban, és veszekedtek. Egyébként szép darab volt ez a zongora. Arany betűkkel ott is állt rajta a készítő cég neve. Régi lehetett, mert ezeket a betűfajtákat ma már nemigen használják. No és az a két gyertyatartó! Azok is ezt bizonyították. Mint két kagyló. Régi darab, szép darab volt. Ma Bercikére kétszer rászólt a tanító néni, hogy figyeljen. Kialvatlan volt a gyerek szeme, elbámészkodott »Mi van veled, kisfiam?** Nem tudom. Éjjel mintha nyújtózni kezdene a zongora, hatalmasakat lélegzik. Már a szoba háromnegyed részét elfoglalta. Nem szabad elaludni, mert akkor a maradék negyed részt is ... Vázában virág került a zongora tetejére. A férj este — kivételesen otthon volt — ráföldme dt az asszonykára: »Krizantém!? Krizantém?!** Mintha a szókincse erre az egy szóra csökkent volna. »Krizantém. Krizantém** — mondta az asszonyka nyoma- tékkal. »Ilyet hozz majd a síromra is.« Pirospozsgás, kiOM csattanó arcú asszonyka volt akkor még. Ma a kis Zsuzsi az ebéd utáni pihenőidőben elszende- redve sikoltozni kezdett. Az óvónő sajnálta és fölébresztette. »Biztosan sokat evett délben...** A zongora néha felnyitotta a száját. »Nézd, milyen gyönyörű fehér billentyűi vannak:** — mondta az asszonyka meggyőződés nélkül a kislánynak. De az látta, hogy azok az izék fiem billentyűk, hanem — fogak! Mint abban a tenger mélyéről szóló filmben, melyet a televízióban látott. A cápának voltak ilyen fogai! A férj a lakásban nehezen kapott levegőt. »A neurózis egy fajtája** — tette nyugta- tólag vállára a kezét az orvos. »Felírok valamit magának. De többet használ, ha az akaraterejére támaszkodik.*' A férj szeretett volna ottmaradni a rendelőben — ott minden derűs, fehér volt —, Franco Rossi Odüsszeiája Nydlc vasárnap estén át pergett előttünk Homérosz Odüsszeiája, egy mai »rapszodosz« Franco Rossi televízió- filmjében elbeszélve. Remélhetőleg sokan emelik le a kötetet a polcokról, sőt a búvárkodó kedvűeknek ajánlhatjuk; aki megteheti, vesse Össze Csengery János 1937-es fordításával, ugyanakkor jelent meg az Iliász is magyarul. Magyar fordításban egyébként "m ; rra1 miár Csokonai tollából olvashatunk Horné- Homérosz, roszt. Arról is kell szólnunk, sikeresnek tekinthető-e az olasz televízió vállalkozása. Bocsássuk előre, hogy »átJköltés«-ről van szó. A szépen gördülő, kétezer éves gondos, pontos, ritmikus lüktetésű hexameterekben elmondott történet (— az énekmondó rapszodo- szok körében szájról szájra járt —) újrafogalmazása mindez képekben, hús-vér alakokban, zenében. Homérosz hősitörténelmi mesét mond a hadeszi túlvilágot is megjárt, leleményes Odüsszeuszról; az Iliász folytatásaként. Merőben más alkat ő, mint Akhillész — tanítják az iskolában is —, nemcsak erős és bátor, hanem agyafúrt politikus, cselszövő és szövetkező, nem a hősi halált, hanem a földi szenvedést tartogatják számára az istenek Ez a mese lenyűgözően fordulatos, fordulataiban fantasztikus, de az emberi lelemény és jellem formálásában megka- póan valóságtól ihletett. Ehhez a szellemiséghez hű maradt az alkotóközösség; és a sokat emlegetett homéroszi tárgyilagossághoz is. -Csak« elmesél, harag és részrehajlás nélkül, nemzethez vagy nemzetséghez kötődés nélkül, az istenekre bízva az ítélkezést. Ezt a tárgyilagosságot is (különösen az utolsó rész tükrözte) a mesét is látványosan, élvezetesen adta vissza a film. Mértéktartóan alkalmazták a narrátort, a kórust, és a rendező kitűnően választotta a főhősöket; mitológiai és valóságos uralkodókat. Különösen emlékezetes marad — a nézők által például a Zorbából is ismert görög színésznő — Irene Papos méltóságteli Pénelopé asszonyalakja. Érezhető volt a történész tanácsiadók közreműködése a nemzetségi társadalom vad világának megrajzoláséban: A klasszikus görög kultúra szülője, s egyben az emberi civilizáció egyik bölcsője ez a világ... Az olasz vállalkozástól csupán a magyar televízió maradt el. Ez az elmaradás egyben bizonyította azt, hogy időnként beszélünk az ismeretek terjesztésiének fontosságáról, ebben a tv sajátos és nagy lehetőségéről, mégis kiaknázatlanul marad egy olyan lehetőség, mélyet az Odüsszeia filmsorozat teremtett. Szólni lehetett — kellett — volna arról, amit a homéroszi eposzok kérdéscsoportja néven foglal ösz- sze az irodalomtörténet, a művészettörténet, a történelem; az egész kultúrhistória. Csak a kérdés érzékletessé tétele érdekében jegyezzük meg; köztudomású, hogy Trója »kiásójának«, Schliemann-nak a kalauza az Iliász volt. Lehetett volna beszélni arról, hogy a hősköltemények miként használhatók történeti forrásként, élt-e csakugyan Homérosz, akinek szülőhelyéért hét ókori város versengett, azonos szer- zőnék tuliajdonítható-e a két eposz, műként lesz mintája mindez a középkori hősi erikának, a keresztény mitológiában hogyan térnek vissza a homéroszi elemek. Szólni lehetett volna, milyen helyet foglal el az ősi eposzok rendszerében; az indiai, a finn, a nyugat-európai népi mítoszok, mondák világában. Ezúttal nem soroljuk fel azoknak a hazai kutatóknak a nevét, akik e kérdésekben érdemlegesen nyilatkozhattak volna a képernyőn. Nem egy ilyen nevet sorolhatnánk . .. Vannak élő viták, vannak lezárt kérdések, csak azt vasz- szük nehezen tudomásul, hogv nyolc estén ót ezekről egy szót sem hallottunk. T. T. Csiszár Elek képei alá EGY ÉV HÍJÁN kerek egy évtizede nyerte el Csiszár Elek a megye egyik képzőművészeti díját, a Rippl-Rónai-díjat. Mi történt vele azóta? Részt vett a Stúdió 64 kiállításon. 1965-ben a Mednyánszky-te- remben önállóan szerepéit. S még utána? Ahová .meghívták, nem »tiszteletpéldányt«, hanem a legfontosabbnak tartott üzenetét küldte — »valahonnan« Siófokról. Például ezen a nyáron is részt vett a megyei képzőművészeti kiállításon, melyet Balatoniszemesen rendeztek meg. Itt a legjelentősebb művek az ő kézjegyét viselték, művészi hitvallását tükrözték. Részt vett a keszthelyi Balatoni tárlaton is, jóllehet olyan alkatú művész, aki nem szereti a túlzott nyilvánosságot. Képei a lagfoensőbb világ üzenetei számunkra, s mondádé nem lehetett. Az orvos gyanakodva méregette. Bercikét kitiltották az iskolából. »Ilyen gonosz, agresszív kölyköt még nem láttam« — sírt a tanító néni. Béreiké aznap otthon az erkélyajtó kinyitásakor kiverte az üveget a keretből. »Túl nagy lendülettel nyitottad az ajtót, az meg beleütközött a zongora sarkába« — dühöngött az apja. De Béreiké esküdözött, hogy a zongora c susszant egy^t előre, amikor az ajtót nyitotta. »Kész bolondokháza!** — fújt a férj, mikor az asz- szonyka, aki egész nap otthon volt. azt állította, hogy a zongorából napközben hangok jönnek. »Tehéncsordák nem?** — kérdezte a hites társa rezignáltan két fuldoklóéi roham közt. »Furioso« — mondta az asszonyka. »Furioso előjelzésű dallamok.** Ez már elgondolkodtatta a kétkedőt »Ha furioso, az Mtá oivalót rejtenek színei, formái, képpé formált szavai. »Valahonnan Siófokról«, ír tam fentebb. Noha sok festmé nyén jelenik meg a tó, a balatoni táj, a zsdlipes Sió-csatorna, a nádvágó ember, mégis úgy jelentenek csak ezek a képek valamit, ha elvonatkoztatjuk a kétségkívül fölismerhető képi jeleket a várostól, a Balatontól, mert a tőlük való távolság is benne van ezekben a képekben! Milyen ez a távolság? Olyan, amilyen két és sok ember között tátonghat. Olykor űr, másszor szakadék vagy jégsíkság. Nem most teszem föl először a kérdést magamnak: — Mi az, ami megragad Csiszár Elek képeinek nézése közben? Mit sugároznak felém és minden nézőnek, hogy később is akkuA kis Zsuzsi egy délután visítani kezdett. Az anyja kétségbeesetten rohant be. A lány keze a billentyűkön, a fedőlap pedig az ujjain. »Megharapott! Anyu! Megharapott!** Olajfestékkel sárgára mázolták. A billentyűket pirosra. A gyerekek játékait tették a tetejére. Reggelre a babák a földön hevertek. »A huzat — suttogta az apa eszelős tekintettel. — A huzat; mi más lehetne?** Már nem mondták ki a nevét: »zongora**. így beszéltek róla: »Ö**. Egyszer Béreiké véletlenül azt mondta: »zen- gura**. De az anyja a szájára ütött. »Meghallja!** Akkor már két hete a konyhában aludtak egy tábori ágyon. Négyen. Mintha szuszogás jött volna a szobából. A zongorát a szomszédok verték agyon egy éjjel, amikor a család fellármázva az utcán, egy szál ruhában menekült a lakásból. »Férfimunka volt — mondta a mészáros. — Keményen ellenállt az utolsó pillanatig.** __ . Lcsko Láaalé lamennyien megérezzük; mit jelent a magány, az egyedüllét. Ennek a képi kifejezése — s ez korántsem monoton Csiszár Eleknél — az őszinteséggel gazdagodik vásznain. Ennek a hatalmát érzem most is, amikor a siófoki kórház égjük nagytermében a képeit, gyönyörű látomásait csodálom. Annyira hangsúlyt kap az ő művészetében az őszinteség, hogy a hétköznapi életben is nyomban keresni kezdjük, hol bújkál? Siófokon még mindig nincs megfelelő kiállítóhelyiség, ahol hozzászokhatna a közönség és az alkotó az efféle »beszélgetéshez«, amire itt a kórházban mégis módot találtak, szerényen. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a változást, mely az utóbbi hónapokban végbement Csiszár Elek művészetében. Milyen jót tett neki a nj’ári igali üdülés. A Somogyi táj című képének színei és formái ennek az igali nyárnak az emlékei. Mintha derűsebb lenne ennek a képnek a világa, mint az Ablak magánya, a Vízparton magánya, a Szép kendővel magánya. Azt hittem idáig, hogy a magányt okvetlenül egy ember talajtalanságával lehet érzékletesen kifejezni. Csiszár Elek kétaliakos kompozícióin a magány hangsúlyosabb. Döbbenetes tudósítások ezek a két- aliakos festmények az »egy- ember« tudatában tükröződő szertefoszlott világról. (Hegyen, Balatoni táj.) Ez a festészet több, mint látvány. »VALAHONNAN« Siófokról: közel az. emberhez, mindenkihez, aki e képele láttán képes megbirkózni a megfestett világ démonaival. A művész hite, mely erős — az ő példája nyomán — igaz győzelmet ígér e szörnyűség felett. Ezért — nem is olyan ki- láitásta'anul bánatosak ezek a képek, mint gondoljuk az első pillanatban. Katarzist váltanak ki, megtisztítanak. Horányi Barna mulátorkémt működnek ? Var
