Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-03 / 285. szám

„Mindenek lelelt pedig nevelni a népet“ (Adatok a „Somogy“ szerepéhez 1866-67-ben) Az Odüsszeusz-motívum huszadik századi görög költőknél Nem csalódhatsz Ithakában, ha szegény is. A szerzett tudásból s tapasztalatból megtudhatod, hogy mit jelentenek az Ithakák. ■.. elhagyta végső börtönét — a szabadságot is. . Minden derengett, mint a dér, csak egy magános nagy kiáltás hangzott az éjből ébredő mély-csöndű, széles tengeráron: »Vitorlát föl, gyerünk, fiúk,. ]ó hátszelével a.Hányák!-* kalandjai. Nem csoda, ha a természeti és emberi világ viszontagságait vállaló, azo­kon értelmével-erejével úr­rá lenni akaró humanista embertípus, az új földrésze­ket felfedező hajózó-kereske- dő kor eszményképe lett, Robinson előképe. Sajátosan érdekes kérdés, hogy mit lát- nak-éreznek maguk a görö­gök Odüsszeusz alakjában, miféle értelmezései bukkan­nak fel a modern görög lí­rában. A teljesség igénye nélkül megemlítek néhány fontos, művészileg érvényes alkotást. Konsztantinosz P. Kavafisz, akinek válogatott versei ma­gyarul is megjelenteK (A barbárokra várva (1968), Ithaka c. versében használja fel ezt a motívumót. Szerin­te Ithaka szegény, az ember ne várjon tőle sokat. De nem is a végcél a fontos, hanem a hozzá vezető űt. Ezt igye­kezzünk minél gazdagabbá tenni. Persze, a »-bősz Po- szeidont és a küklonsrokat« önmagunkban hordjuk, ezért nem menekülhetünk meg tő­lük. De tott szigeten, hazájában, asz- szonya oldalán, de rádöbben: nincs mit tennie a kis szige­ten; útnak indul, hogy új tá­jakat, embereket ismerjen meg. Rabságban élő népeket szabadít fel forradalmpk élé­re állva, felépíti velük a Sza­badság Városát, új törvénye­ket vés a sziklába, csalódik bennük, újabb kalandok, me­tafizikus töprengések után elérkezik hajója valamilyen északi vidékre, ahol elpusz­tul; KazantzakisZ szerint: folytatja befejezhetetlen útját — a halálban: M közelmúltban két cikk is foglalkozott a Somogyi Néplap hasábjain Roboz Istvánnak, ill. lapjának, a »Somogynak« társadalmi­politikai szerepével, műve­lődéspolitikai jelentőségé­vel. Kevés szó esett azon­ban arról, hogy — különö­sen az első években — mi­lyen fontos szerepet játszott a lap a népoktatásügy te­rén. Közvéleményt formáló hatása kedvezően segítette, gyorsította a megye, de ki­váltképp a megyeszékhely kulturális emelkedését; két­ségtelenül hozzájárult Ka­posvár városias jellegű fej­lődéséhez is.) R oboz Irtván lapjának, a «►Somogy-« című »ve­gyes tartalmú hetilap­nak« a megjelenése 1866. március 6-án a népoktatás- ügy kérdésében is kedvező fordulatot jelentett. Első szá­maitól kezdve szívesen adott helyek nevelési-oktatási tár­gyú híreiknek, közlemények­nek, dolgozatoknak. A lap kö­ré csakhamar jelentős helyi szerzőgárda gyűlt össze; so­raiban néhány nagy művelt­ségű lelkésszel, széles látókö­rű, jó tollú tanítóval. A So­mogybán megjelenő cikkek, a gyakran heves viták a me­gye haladó közvéleményének kialakulásáról, formálódásá­ról vallanak. AirróL, hogy a népoktatás somogyi munkásai is szót kértek, részt vállaltak a népnevelésről folyó orszá­gos politikai és pedagógiai vi­tákban. A somogyi népiskolák hely­zetének feltárása, az okok és a megoldás keresése a somo­gyi néptanítók legjobbjait Eötvös zászlaja gűá vitte. Okos és szenvedélyes cikkekben bi­zonyították a népnevelés fel­karolásának felelősségét, az állami oktatás szükségességét, a helyi közöny és a tehetet­lenség ellenében a népoktatá­si törvény elóharcosai voltak a megyében. A lap nemcsak: elfogadta írásaikat, hanem — amint erről a szerkesztőségi üzene­tek tanúskodnak. —. rendsze­resen felkérte, biztatta — ne­velte ezeket a ««külső munka­társakat«. A Somogynak és a köré csoportosuld lelkes »tan- ügybanátoknak« köszönhető, hogy a modem népnevelési törekvések hangot kaphattak, utat találtak megyénkben. Az 1860-as években — a néptanítók körében is — erő­teljes mozgalom indult az elemi iskolai tanterv »kor­szerűsítésére«. — A természettudományok iktatása, a »gazdászati ismé­itek« tanítása, a honpolgári vetés voltak e mozgalom fő 'szavai; olyan, »a jeledkor menyeinek megfelelő népis- oláik, hol ne csak a kitűzött antángyak betűszerinti be- inulására, hanem önálló ; .Midolkodásra» legyen ser- • sütve, a gyermek. Ezért sür- . sti pl. Winkler István somó- :;vi néptanító az »emlékező« sód szer helyett .a »szemléleti mmód« elterjesztését. A népnevelés tartalmi és d i dák ti kai-m ódszer ta­ni kérdéseiről kibon- akozó eszmecserék ■ megyénk­ben az 1860-as évek máso­dik felében — a rendszerié­in, felekezetékhez kötött ta- útógyüLések és az alkalmi ' alálkozások mellett — első- írban a »Somogy« nyújtott 'eret, lehetőséget. A lap ne- léz feladatot vállalt a taní­tóság szemléletének formálá­sában, a pedagógiai közvéle­mény kisír' ításában. Ezért rdemes . részletesebben is nglalkozni a népneveléssel locsol a tos szerepével, a nép- 'ktatás-nevalés céljára, tar- almi kérdéseire vonatkozó — •'laisábjain közzétett — állás- K>ntok ismertetésével, elem- ' ésével. A Somogy az első — a ki­egyezésig terjedő — időszaká­ban is rendszeresen közölt ál­talános eszmefuttatásokat és szakcikknek beillő közlemé­nyeket a népneveliés köréből. A téma felfedezése, jelentősé­gének a felismerése és a ten- niakarás szándéka, felelőssé­ge adja ezeknek az írásoknak sajátos erejét, hitelét — és pátoszát. A megoldást illető­en azonban eltérnek aiz állás­pontok; a frontok már itt ki­rajzolódnak. Az 1866-ban és 1867 első felében megjelent cikkek előjátékát jelentik a kiegyezést követően — a nép­nevelési egyletek, majd nép­oktatási törvény ürügyén — kibontakozó közoktatáspoliti­kai vitáknak. A népoktatás céljával, fel­adataival elsőként a lap mun­katársa Andorka Gyula fog­lalkozott a Hogyan lehetne köznépünket a műveltség fo­kára emelni? című vezércik­kében. Programadó írása — a későbbi kétirányú ellenvéle­ményekkel szemben — évek­re meghatározta a lap hivata­los- álláspontját; Eötvös nép­oktatási programjának mér­sékelt támogatását óvatos fenm tartásokkal. »A szellemi és az anyagi haladás sürgető parancsá­nak«; a »kor kívánalmainak« és a »48-as törvények foly­tán átalakult demokratikus és népképviseleti alkotmány« szellemének megfelelő nép- műveltsóg hangoztatásával a kornak divatos érveit idézi, mint későbbi írásaiban is. A nevelés célját »az emberi és a homgpolgári hivatásra« való felkészítésben jelöli meg, melynek kritériumai »az er­kölcsi érzület, a szigorú igaz­ságszeretet és a más tulajdo­nának tiszteletben tartása«. A polgári műveltségeszmény a magyar viszonyokban gyö­kerező kompromisszumokkal terhelten jelenik meg; a reál tudományok művelésétől, a gtazdászatban és az iparban való »okszerű előrehaladás­tól« azt reméli, hogy »az ész, a születés és a vágyom egye­sülve, a hon boldogságára működik«. Ennek az esz­ménynek a megtestesülését a »művelt, s önzésteden, a kü­lönféle érdekeket kiegyenlí­tő középosztályban« látja. E bben a gondolatkörben szorgalmazza a nép művelését — számos kortársához hasonlóan »köz­gazdászai érvekre« hivatkoz­va — B. L., amikor azt fej­teget, hogy »csak tanult és nevelt niép láthatja be célját munkáinak, csak ilyen nép­ben ébredhet fel a vágy elő­re törekedni, s míg hazáját naggyá, önmagáit boldoggá Kelemen Lajos: Közétek indulok Igazi tűztől se rettenő arccal örök hittel örök daccal mint szivetek legmélyén a szabadság ott álltok ti ahol legszebbek az egek ahol a mezőm kalászok térdepelnek Ott álltok ti csillag-konditó sereg ahol a jövő tbllászkodik ' Iby András: Lakótelep Sötét kocka az éjszaka. Fény-négyszögekbe zárva árnyak mozognak. Tétova szél surran unottan, s paralell szürke sávra higanygőzfényt hajít zümmögő lámpa. Zölden vöröslő fény zuhog amott a messzeségben. Ott él az éj, de itt halott. Sötét kockák az égen. Egy antennáról lóg alá a csempe hold. Alatta leng a város. Minden kimért, minden rideg minden szabályos. Satnya fák és kopár terek. A tér, az út, az ablak kiszámolt kockák, szögletek. És bent sok szögletes dobozban a valóság helyett awk árnyképek morognak tenni.« De ennek a gondolat­menetnek a következő lánc­szeme — ifjú Csorba Ede írá­sában, — hogy »a felvilágosí­tás felszabadítja a népet az öntudatlanság kiszolgáltatott­sága alól..., s így fog ki­aludni kebléből az osztály- gyűlölet«. Az ész mindenha­tóságába vetett romantikus hit és a nép fékentartásának, »megszelídítésének« leplezet­len szándéka — a belső el­lentmondások e két pólusa — egyaránt hozzátartozott a magyar liberalizmus szellemi arculatához, jellemzője nép­nevelési törekvéseinek. Ezekben az írásokban csí­rájában — már fellelhető a liberális eszmék sorsa, tor­zulása Magyarországon a XIX. század utolsó harma­dában. Az egyik gondolat még a reforkort idézi: »a művelt­ség egy nemzetet csak úgy emel fel, ha a nemzetek fej­lődése kprszerű, s szabadelvű institutiok által biztosítva van; csak így virul fel a köz- oktatásügy, s terjed a nép­nevelés.« A folytatás azonban a kiegyezésre elszánt magyar uralkodó osztály politikai programja: »Egy művelt nemzetiség lehet csak arra képes, hogy a számra túlnyo­mó többi népek felett szellemi s anyagi fensőbbséget vívjon ki.« A ndorka első cikke élénk visszhangot keltett a megyében: számtalan levél, cikk. bizonyította a nép­oktatás iránti érdeklődést és az olvasók támogatását. »Mindent hagyjon ön lapjá­ból inkább — írta egy lel­kes »tanügybarát« a szerkesz­tőnek, — de egy sort sem, mélyet a nevelés ügyének szentelhet.« »Ä nevelés ügyének szem- telit sorok« mögött csakhamar felsorakoztak a közoktatás- ügy megújításéra szerveződő erők, de a változások, az álla­mi beavatkozás gondolata el­len tiltakozó konzervatív-kle­rikális körök képviselői is. ti az egyik cikkíró —, hogv »az ember a számára kijelölt, rendeltetésének megfelelő érettségre jusson ... Különö­sen szüksége van azon se­gélyre, mely a nyert hajlamo­kat és tehetségeket nemcsak fejtegeti s gyakorolja, hanem a jóra és szentre is irányoz­ván az eszély- és erénynek is megnyeri.. Ennek a nevelés­nek az alapja a vallásosság.« A népnevelés felkarolásának durva elutasítása is hangot kapott. »Azt már ezer és ezerszer hallottam prédikál­ni, neveljük a népet; tanítsuk a népet: hanem azt senki sem magyarázta meg, hogy viselje az miagát, hogyan alkalmazza magát, hogy tanítani lehes­sen ...« Ezt az álllásponitot — a de­mokratikusan érző, gondolko­zó alsópapság nevében is — Vikár János hetesi refor­mátus lelkész utasította visz- sza: »vannak ... oly élőskö­dők, kik csak alárendeltnek szeretnék még ma is tekinte­ni a népet.« 1848 szellemére hivatkozva sürgeti a népok­tatás »közérdekkel történő elősegítését«, a demokrácia megvalósulásának feltétele — véleménye szerint — »a pol­gáriasultság kellő fokára emelibedett, életrevaló nép.« A népnevelés ügyét törvény- hatóságilag sürgette rendezni; ebben a kérdésben még teljes egyetértésben későbbi vita­partnerével, Tobak Benővel, akivel majd az állam túlzott befolyásától, a valláserkölcsi nevelés csorbulásától való fé­lelme állítja szembe. A Somogybán megszólaló tanítók első megnyilatkozá­sait s sértődött védekezés, és a népoktatást — s egyben a néptanítót — ért bírálatok indulatos visszautasítása jel­lemezte. Az indulat később sem csappan, de körültekin­tőbb érveléssel, a hazai és a nemzetközi tapasztalatok is­mertetésével, a megoldás szenvedélyes keresésével pá­rosul. Winkler István »a gyer­mekekben a figyelmetességet és a vizsgálatot ébreszteni, el- méljöket foglalkoztatni, őket általában a dolgok helyes fel­fogására szoktatni, és így képzelő és ítélő tehetségöket kifejleszteni« tartotta a neve lés legfőbb céljának. S zabady Gábor érdekes nemzetközi körképé­ben leszögezte, hogy »az a kormány jó, amelynek jó népnevelési rendszere van«; és sürgette, hogy »mi­nél előtt országos törvény al­kotása által létesít essék pon­tos, az évnek minden szaka­szán keresztül való szorgal­mas iskolázás.« Ezekben az írásokban már | olyan gondolatokkal is talál- H kozhatunk, amelyek túlmu- I tatnak a tanügyi reformokon, a népoktatási törvény társa dalmi-palitikai korlátain és ellentmondásain. Az egyik cikk szerzője »a közművelő- - Ties“ kltó'rjeiíen é v e1« ’ "Rá p csői a tosan s*rt tartotta »a sajtó Legfőbb hivatásának«, hogy a . »szociális reform-eszmék kő rét minden oldalról« megvilá­gítsa. Tobak Benő Népmű­velés című cikkében pedig azt fejtegette, »kívánatos vol­na, hogy midőn a szellemi té­ren mind magasabb fokra emeltetik a nép, anyagi hely­zete megfelelően szilárd és emelkedő legyen.« A kiegyezést követően, Eötvös intézkedéseivel kap­csolatosan még határozottab­ban fogalmazódtak meg ezek a vélemények, újult erővel lobbantak föl a viták a lap­ban a népoktatás helyzetéről, céljáról, feladatáról iés jelle­géről. Ezeket a vitákat az 1868. évi XXXVIII. te. sem zárhatta le. Az egyetemes emberi kul­túrának van néhány olyan nagy hagyományköre, amely­hez újra meg újra visszatér a későbbi korok művészete. Európa számára ilyen — a biblia mellett — a mitológia­történelem ihletésében szüle­tett hősénekek alapján for­málódott, s végül Homérosz nevéhez kapcsolt két eposz: az Iliász és az Odüsszeia. Ennek az ún. trójai monda­körnek az eseményei, szerep­lői később felbukkannak a tragikusoknál és vígjáték­íróknál, átkerülnek a lírába is — bizonyos érzelmek- gondolatok hordozóiként. Persze, már az ókorban, s az­óta is, hogy a reneszánsz új­ból felfedezte őket, koron­ként és szerzőnként mindig más és más mozzanatokat emelve ki; más és más ak­tuális jelentést kapnak a közismert szimbólumok, mo­tívumok. Elég, ha ebből a három fő ágra bomló monda­körből csupán néhány nevet említek — Agamemnon, Oresztész, Aeneasz. Az egyik motívum, mely sűrűn felbukkan a világiro­dalomban Odüsszeusz alakja, A másik európai hírű al­kotó a Nemzetközi Béke-dí­jas Nikosz Kázantzakisz. Em­legetjük az ember kálváriá­ját, s ha ritkábban is, az em­ber Odüsszeiáját — küzdel­mes életútját. Kazantzakisz felfogásában Odüsszeusz az örökös úton-levés, a nyugha­tatlan keresés szimbóluma, ö ott kezdi hatalmas, 33 333 soron át hömpölygő eposzá­ban a főhős történetét, ahol Homérosz abbahagyta. Vég­zett a kérőkkel, immár ural­kodhatna békében-nyuga­lomban a húsz éven át áhí­A Nobel-díjas Jorgosz Sze- férisz életművét is át meg átszövi ez a motívum. Mi- thisztorima c. többszáz soros kompozíciója — a görögség odüszeiája. Ügy érzi, örökös bolyongásra ítéltetett mind maga, mind a népe; a görög­ség pusztul, a történelem meg-megtizedeli a társakat, A diplomata-költő, akit a hivatása újra meg újra el­szakított a hazájától, és min­dig magával vitte Görögor­szágot, mint egy eleven se­bet, több más versében is fel­használja ezt a motívumot: Másik nagy versciklusa mélyén (Szírállsz, a tenge­rész) is ez a kimeríthetetle­nül gazdag motívumkincs rejlik. Végezetül pedig egy rövid lírai költemény, Jannisz Rit- szosz Pénelopé kiábrándulá­sa c. verse, mint a motívum sajátos értelmezése, Pénelopé szemszögéből nézi az esemé­egyre ’ szaporodnak a-homok­ba szúrt evezők,..ö maga a Trójához közeli Szmirnából indult, s az az életérzés, me­lyet meglpgalmazott,' másfél millió kis-ázsiai görög kitele­pített életérzése volt, akiket a törökök egyik napról a má­sikra száműztek az anyaor­szágba 1922-ben; (Mithisztorima, XVII.) nyékét; húsz évig várt, le­mondott az életről, feláldozta az ifjúságát. Kavafisz Odüsz- szeusz, Ritszosz Pénelopé csalódásáról szól, és hogy az általános emberi megrendü­lésen túl konkrét mozzana­tok súlyosbíthatják ezt á ver­set is, azzal kapcsolatban ta­lán elég megemlítenem, hány hazájából száműzött, család­jától olykor 10—15 évre eltá­volított ember járja a vilá­got, raboskodik, dacol ko­runk szörnyeivel, őrlődik fel a küzdelemben, hogy mire végre hazatérhet, szinte már idegen: Dr. Kelemen Elemér TÓ PART-a---j ■ a o P énelopé mit számított a koldusrongy, az álruha? nem — a jelek nyilvánvaló térdén a forradás, az az erő, az a ravasz tekintet. Megijedt — . hátát a falnak döntve keresett oltalmat, haladékot, némi időt, hogy ne kelljen még felelnie, s hogy el ne árulja magát. Szóval hát ezért tékozolt e húsz évei húsz évnyi várakozást és álmokat, ezért a nyomorú, vérben fertező fehér-szakállúért? Egy székre röskadt hangtalan lassan vegigsiklatta tekintetét a halomra ölt kérők holttestén, akár önön hold vágyain. S »Isten hozott mondta néki, és távoli, idegen volt a hangja. A szövőszéke, ott a sarokban rácsos árnyat vetett a mennyezetre, és valamennyi madár mit ragyogó, elevenpiros szálakkal szőtt a zöld lomboI közé a hazatérés ama éjszakáján hirtelen hamuszürke lett, elsötétült s alacsonyan repült végső türelmének sivár ege alatt. P»PÍ Árpi Bánt, minek hagytam átfolyni ujjaim közt egy széles folyót, s egyetlen cseppet sem ittam belőle. Most elmerülök a kőben. Egy kis fenyő a vörös földben, nincs más társam. Amit szerettem, elveszett a házakkal — újak voltak a múlt év nyarán és rombadöltek az ősz szelével.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom