Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
Szerencsés új ügyeletes pezsgőszállító kocsi Minden hely foglalt a Kapósban és a Parkban Sokan határoztak úgy, hogy i a Fegyveres Erők Klubja is telt nem otthon, hanem nyilvános szórakozóhelyen búcsúznak az óesztendótől, s köszöntik az újat. Ezt bizonyítja a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat áruforgalmi igazgatóhelyettesétől, Kővári Tibortól kapott tájékoztatás is. — A Kapos valamennyi termében , az összes asztalt már lefoglalták. Hatszázan igényeltek helyet az étterembe, a bárba, az önkiszolgáló étterembe és a presszóba. Hasonló a helyzet a1 Park étteremben is, ott kétszázharrnincnégy szilveszterező biztosított előre asztalt a maga, illetve barátai számára. Az Ipar, az ilDOSZ Művelődési Otthon, valamint a Latinná Művelődési Központ és j házra számit. A további tájékoztatásból ki- j derült, hogy a vállalat az élel- | rnlszerüzletek számára az utóbbi napokban egy-egy mázsa malacsültet szállított, tehát lesz bőven malacpecsenye és más különleges étel, halászlé valamennyi éttermükben. ötvenféle 15 000 palack bor, sör és más ital is van az egységek, valamint a vállalat központi raktárában. Pezsgőből 5000 üveggel szereztek be, fehér, vörös, édes és miniüveg kapható. Vasárnap az áruforgalmi csoport ügyeletet tart, s ha valahol a pezsgő elfogy, ügyeletes gépkocsival azonnal szállítanak. Irigádkivánság — kizériektea! Talán megbocsátja az olvasó, ha az év utolsó napján azoknak a kívánságát tolmácsolom, akikről egész évben bizony nem sok jót írtunk. Pedig megérdemelnék, hiszen nagyon sokat tesznek annak érdekében, hogy Kaposvár utcái, terei tisztáik legyenek. Nem ezt a munkájúkat kívánóim most méltatni, helyette inikább tolmácsolom a tainács köztisztasági és szállítási részlege Közös fit nevet viselő szocialista brigádjának a jövő évire vonatkozó, valameny- nyiünkhöz szóló kérését, kívánságát. Részletesem nincs módomban felsorolni mindazt, amit kémek, de szükségtelen is, hiszem városunk lakói ezer & ezer módját találhatják annak, amit röviden^ a brigád nevében így foglalok össze: segítsük munkájukat, ügyeljünk környezetünk, az utcák, terek tisztaságára, legyen minden kaposvári azon, hogy városunk valóban tiszta és kulturált lehessen. A köztisztasági, szállítási részlegnek ez az újévi kívánsága, így — Kaposvár lakóival összefogva — akarják elősegítem, hogy a centenáriumra készülő város képe is tükrözze majd *az ünnepet Segítsünk n^kik-s Sz, L T Január 2-tíil r ÖJ közületi eascobiztosilis A Minisztertanács egyik legutóbbi rendelete engedélyezte, hogy az állami és társadalmi szerveken kívül a költségvetésből gazdálkodó szervek is köthessenek a., saját gépjárraűká- rokra érvényes cascobiztosí- tást, külön engedéllyel pedig egyéb biztosítási szerződéseket, A rendeletnek megfelelően az Állami Biztosító egységes szerkezetbe foglalta a közülp- tek cascobiztosítását, módozatokkal korszerűsítette a feltételeket. Ennek lényege az, hogy a közuletek biztosításánál — az állami vállalatokhoz hasonló változatlan díjjal — oobiéle kockáza' á vállal az Állami Biztosító. Az új feltételeit lehetővé teszik, hogy az állami válláratok, trösztök, gazdaságok, szövetkezetek, sadalml as kribségvetésí osztók, j sk, tár- j i .szoM vek személy- én tehergépkocsijaikra, autóbuszaikra, valamint különleges jármüveikre határozatlan időre szóló belföldi, és határozott időre — a küldetés tartamára érvényes — külföldi cascobiztosítást köthessenek. A casco-balesetbiztosftás egy-egy teherautónál a gépjárművezetőre és két kocsikísérőre érvényes. A közületek azonban további öt kocsikísérőre kiegészítő balesetbiztosítást is köthetnek. A baleset, után járó összeg a közületi gépiárroűveknél is 25 százalékkal magasabb, ha az autóban ülők biztonsági övét viselnek. A közületekre, a költségvetési szervekre is kiterjedő úi közületi cascobiztosítas január 2-toi ksöfíietó meg. Ügyeletes riporterünk megkérdezte: Mit csinál szilveszterkor? Barátok, ismerősök, sőt vadidegen emberek, akik valamilyen ügy kapcsán beszélgettek, búcsúzáskor megkérdezték: mit csinál szilveszterkor? Ügyeletes riporterünk is prré volt kíváncsi, s kérdezett meg több kaposvárit __ * * * Kicsit bosszúsan fékez személygépkocsijával illés Ottó, a Volán 13. sz. Vállalat taxisa, — Szilveszterkor? — Ügy volt, hogy dolgozom, de elromlott a kocsim, arra gondoltam, együtt, lehetek családommal, nézzük majd a televíziót. S milyen a sors?.. A tv is elromlott, -most szaladgálhatok szerelő után, s ha sikerül, talán mégis kellemes szil vesz-, terem lesz... Sokan várnak feketére a Széchenyi téri 301-es élelmiszerboltban. Fiatal, csinos fekete lány, Nemes Ili főzi a kávét, ebben a műszakban már száznál is többet. — Szilveszter? Házibulira [ ! hívtak a rokonaim Kaposmérő- j ] be. Lesz pezsgő, malacsült, i i meg ami ilyenkor szokás ... — S ki főzi majd a feketét? — En nem, azt tudom. Re- j mélem, ezt azok is megértik, I akikkel a szilvesztert köszön- ! töm, hogy nekem elegem van a kávéfőzésből... A Kossuth téri gyógyszer- ' tárban hosszú,' sorban , várnak grra, hogy megkaphassák’ ■ az orvosságot, A pénztárban Horváth Sándorné már nem ís.-j tudja, hány embertől vette el 1 a pénzt. — Az újesztendőt otthont! családi körben töltjük. Fér- jemroel, kislányommal megnézzük a tv-műsort, ez évek j óta a megszokott programunk. Ünnepélyes hangulat fogad- 1 ja a vendégeket a Május 1.! Ügyelet a Volánnál: Ma is cserélik a gázpalackokat utcai 1-es számú férfi fodrászüzletben. Színes szalagok, pezsgősüvegek, s jó hangulatban levő fodrászok. — Szilveszter napján is dolgozunk, délután ötig vagyunk nyitva. Az utoljára érkező vendégekkel-közösen megisszuk a pezsgőt, köszöntjük az uj évet — mondja Fenekcs István. — A további program? — Otthon, családi körben. Az unokám nagyon várja, hogy véle, az ő társaságában koszon tsem az új évet,,,. — 008? — Igen, ■ tessék!" — Nem teléfohszám után érdeklődöm, hanem azután, hogy mit-csinál szilveszterkor? — A Latinca Művelődési Házban leszek, családi, baráti körben ... — Elárulná a hevét is? — Sajnos, azt nem, meri tiltja a szabályzat! — Kár, de azt ugye nem, hogy jó szilveszterezést es boldog új évet kívánjak? — Azt nem, köszönöm, és viszont kívánom én is. _ Búcsúzóul annyit, hogy valamennyiüknek kellemes szilvesztert, boldog új évet kíván az ügyeletes riporter. S ha valaki arra kíváncsi, mit csinál, hol tölti a szilvesztert: Az utóbbi napokban, különösein karácsony után, akadozott a pb-gáz cseréje, s ez sok bosszúságot okozott a kaposváriaknak. Tegnap is hiába vártak a füredi és a toponári városrészben lakók, nem érkezett meg -időben Nagykanizsáról a nagyon várt szállítmány. — Ezért a mai napon is reggel 7 órától ügyeletet tartunk Berzsenyi utcai irodánkban, hogy az igényeket kielégíthessük, s megrendelőink az ünnepekre ne maradjanak gáz nélkül. Ezenkívül két gépkocsink az Iszák utcában, illetve a ,Cserben levő árusítóhelyen reggel fél nyolc és kilenc óra, illetve kilenc és tíz óra között kicserélik a palackokat — tájékoztatott Tóth Dezső, a Volán Utazási Iroda vezetője. A pb-gáztulajdonosok bizonyára örömmel fogadják a Volánnak ezt a többletmunkáját, bár néhány várakozó joggal tette szóvá: miért nem biztosítja a töltő vállalat azt, hogy ilyen ünnepek előtt a telepek és a kiszállító vállalat időben megkaphassa a palackokat? — Baratt körben,- televíziónézéssel. zenehat IgatdssaI ... Sz, L 80 bizonyítvány Befejeződött a munkaügyi tanfolyam (Tudósítónktól.) Á Munkaügyi Minisztérium egyik rendeletével előírta a vállalatok munkaügyeinek tartalmi és szerkezeti változásai miatt az ilyen ügyekkel megbízott dolgozók magasabb színvonalú felkészülését. A megyei tanács munkaügyi osztálya a TIT-tel közösen — országosan is az elsők között — szervezte meg a tanácsi és tárcavállalatok, szövetkezetek munikaügyeseinek továbbképzését A februártól március végéig, illetve szeptembertől december 20-ig tartó tanfolyamok záróvizsgái a napokban fejeződtek be. v A hallgatok általános és ! iparstatisztika, munkajog, | munkaerő- és bérgazdálkodás, munkaszervezés tantárgyakkal ismerkedtek a 250 órás továbbképzésen. Kaposváron 44 hallgató, a siófoki krheiyeaett osztályon pedig 32-en szerezték meg az I új, egységes bizonyítványt, amely valamennyi szakmai és iparághoz alkalmas képesítést nyújt — tájékoztatott Fülöp Tibor csoportvezető. A tanfolyam fontosságát bd- zonyítja, hogy a minisztérium lövőre is eneedélvezte ismételt Porcelánok kalocsai mintákkal A í^újnezővá^árhelvi Alföldi Pors-elárigrár egyik üzemében kalocsai mintakk^i díszítik az edényeket, dísztárgyakat. A népi motívumokkal ékesített porc elánokból 197?-he« csak kisebb meaaya6g£& '-éssítettek, de jövőre már 1 millió törteit értékű kerül az fi eletekbe, TA&ICA COUCH Szilveszteri vicc-turmix SZÓFIA A betegágyon teljesen bepólyaH. férfi fekszik. — Ez az a bokszoló, aikjt elütött egy motoros? — kérdi az ügyeletes orvos. Märe a nővérkét — Nem, doktor úr, ess as a motoros, akit elütött egy bokszoló™ BECS TeleíoefoeeBélgétes. Ferfihsníti — Nagyon baragsasí rám, kedvei? Nffi hang: — Igen. Rögtön szskfia- mék veled, ha nem lennél a Legjobb barátnőm férte! ATEE0N Egy idős nénit, áld életében még nem ivott szeszes italt, rummal kánéinak meg. Megkérdezfik tóié, hogy ízüett-e? — Pontosan oäyass fess van, miiirt annak az orvosságnak, amelyet szegény férjem használt életeinek utolsó harminc «s-s- tetidejébee, ZQFJiCH Az aíriőjavffeShar! mond- , ja agy ihatott férfi a ’ves&b&nák: — Bosse a kocsim fékje, kérem, javítsák meg. — Rendben, uram, a hét végen meglesz —■ Hamarabb sas leheti» — Nem. uram, néz* mennyi kocsi '«rákötik ftt! .— De nekem nagyon sürgős utam van ! Mire a vesető dühösem — Há sürgős az útja, uram, aítókor minek magárnak fék?... STOCKHOLM Egr vendéglő csaposához odarohan ‘ "egy férfi és eit kiáltja: — Hé, csapos; három konyakot ide, de gyorsan, mielőtt kitör a balhé! A csapos odaadja a. konyakot, megvárja, míg a féri kiissza, azután megkérdi: — Milyen balhé tör ki? — Hát abból lesz zűr, hojy nékem nincs egy vasam sem'... ■ Ré'ész Tibor gyűjtéséből, Somvui®éptop Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő s JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár; Latinra Sándor u. 2. Telefonj 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvá.r, iatinca S. u. 2. Telefon: 11-516. felelős kiadó: Doniján Sándor, Beküldött kéziratot nem őrsünk . meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Llő- tiíethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Bőfizetési díj! egy hónapra 20 Ft. Index: 25 96? tészüi+ a Somogy -negyei Nyomdaijaid Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca Sándor', u* Felelős vezető; fcartkas Béla igazgató.