Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-11 / 266. szám

Karúdon jártunk Ahol csaknem 700 család érdekelt Csaknem három héttel ez­előtt, amikor Karádon jár­tunk, a beszélgetés so­rán vissza-visszatért a közelmúlt. Számadatokat Idéztek belőle, amelyek százezreket, milliókat ta­karnak — forintban és negatív előjellel. Szóljunk róla? Azt tanácsolták: ne tegyük. Árvái József, a Búzakalász Termelő­szövetkezet korban és pozíció­jában egyaránt fiatal elnöke szívesebben tájékoztat a jelen­ről, jóllehet ennek az időszak­nak is megvannak a gondjai. A gazdaságot így mutatja be: — ötezer-hétszáz holdon gazdálkodik a Búzakalász. Majdnem 700 családból egy vagy több ember tagja a kö­zösségnek, a nagy családnak. Taglétszámunk megközelíti a nyolcszázat, közülük mintegy négyszáz dolgozik rendszere­sen a közösben. Négyszázhet- venöten vannak a nyugdíja­sok és a járadékosok... Az évi összes termelési értéknek 40 százalékát a növényter­mesztés, 25 százalékát az állat- tenyésztés, a többit pedig az építőipari és a lakatosrészleg adja. Hatvannyolc szakmun­kásunk innen van a harminc évem Ez az egyik érdekesség: az összes tag közül meglehetősen kevés a közös munkákban rendszeresen részt vevők szá­ma, akik viszont rendszeresen dolgoznak, azok között sok 1 Jól fizet a kukorica. ketten középfokú technikumot végeztek; technikusi képzett­séggel rendelkeznek a terület­vezetők, és technikus a háztá- | ji agr-öfiómus is. És — sok kö- a i zöttük a fiatal! Az önök portréja: a tsz alakulásá­tól kisebb ter­melői egysé­geket irányí­tott, 1965-től a szövetkezet pártalapszer- vezetének a függetlenített titkára. 1968- tól csúcstitkár a községben, az idén janu­ártól pedig a Búzakailász el­nöke. Siófo­kon, a járási pártbizottsá­gon mondták, hogy a múlt évi válságos időszakot kö­vetően orosz­lánrésze volt a fegyelem megszilárdí­fiatal, méghozzá szakmunkás- jainkban ez tásaban. Nap- képesitéssel rendelkező mun- foglalkoztatja A Verpniácx testvérek. kanról Ezek a szakmák sokfé­lék, a termelési feladatoknak megfelelőek. Mindenesetre »so­kat mond — és különösen a jövőre nézve biztató —, hogy a szakvezetésben dolgozók kö­zül öten egyetemet, ketten felsőfokú technikumot, tizen­Kihasználták a jó időt a jákóiak (Tudósítónktól.) Az utóbbi napok időjárása kedvezett a mezőgazdaságnak, így volt ez Jákóban is. Sándor Lajos, az Aranykalász Tsz fő- agronómusa a héten a terme­lőszövetkezetükben folyó mun­kákról tájékoztatott. Arra a kérdésre, hogy sike­rült-e a korábbi lemaradáso­kat pótolni az ősziek vetésé­nél, elmondta: a legfontosabb feladattal, a vetéssel, jól ha­ladnak. A tervezett 400 hold­ból 350 holdat elvetettek (s a héten végeznek ezzel a tenni­valóval). Befejezték a burgo­nya szedését, s a 350 hold ku­koricából 220 holdat betakarí­tottak. November. első felében ezzel a munkával is elkészül­nek. Az eddigiekből úgy látszik, hogy nem lesz baj a tervezett árbevétellel sem a növényter­melésben, sem az állattenyész­tési ágazatban. A növényter­melés a tervezett 2,5 milliós bevételével s'em’ren mintegy 3,5 miiii ' ad. a~. állattenyész­tésnél pecb'í elérhető a terve­zett 4.8 miMiá a növényter­melés árkeveleien.ek a iulfel- iesítése egyrészt a jó gabona- termésnek, másrészt a kukori­ca meg-»' hercarnánat: tulajde- et '• •’> 1 'Ti’.a májusi raprzsol*.' an számolva a ter­vezett 22 helyett eléri a 26 mázsas átlagot. máris biztonságérzetet kölcsö­nöz: ezek közül a falak közül a jövőben milliós bevételek­hez jut a gazdaság. Még alig száradt meg a vakolat a mér­legház belső falán, de már ez a munkahelye — ha csak ide­iglenesen is — a 68 esztendős, tsz-nyugdíjas Szincsdk János­nak. Az egykori növényter­mesztő kisegítésképpen a rak­tárban dolgozik. Azt-mondja; — Ügy látom, javulnak a dolgok a szövetkezetben. Igaz, nehéz áthidalni a nehézsége­ket, hiszen eladósodóink. Mégis bizakodom... — Mit szól alihoz, hogy a háztáji miatt akadozik a beta­karítás a közösben? — Tudom, ennek nem sza­badna így lennie, dé az embe­rek nehezen értik meg, hogy a közös az elsőrendű. — Még most is így gondol­kodnak, tizenkét évvel az ala­kulás után? — Hát, nem mindenki, de vannak, akik így gondolkod­nak, és azt mondják, a háztáji a fontosabb, az a biztosabb. Pedig a nyolcvanszázalékos előleget rendre megkapja min­denki, aki dolgozik, tehát nincs ok bizalmatlanságra. szemet gyorsabban szállítsák. Aztán ember is kevés van, emiatt lassú a rakodás ... Igé­nyek? Ha elkészül a sertés- kombinát, jó volna egy hen­tesüzletet nyitni a faluban, ami a tsz-é lenne. Ezzel sok család gondján segítene a szö­vetkezet. Nem tudtunk minden mun­kahelyet fölkeresni, minden emberrel beszélni a Búaaka- lász Tsz-ben. Amit láttunk amiről hallottunk, abból kő vetkeztetünk arra, hogy Szin- csák János szavai megalapo­zottak — gzért is írjuk le még egyszer: »Ügy látom, javulnak a dolgok a szövetkezetünk­ben ...« Hernesz Ferenc Fotó: Grábner Gyula (Folytatjuk.) MA! KOMMENTÁRUNK A fuvarozás állami feladat A napokban látott napvilá­got az a rendelet, amely egy­ségesen szabályozza a ma­gánszemélyek gépkocsihasz­nálatát. A kormány legutóbb 1964-ben adott ki rendelke­zést ezzel kapcsolatban, amely azonban nem korlátoz­ta az üzemben tartható gép­járművek körét, és így nem tiltotta meg, hogy magánsze­mélyek gyakorlatilag bármi­lyen gépjárművet használ­hassanak. Napjainkban azon­ban az áruszállítási igények hatalmas arányú növekedése mellett néhányan, akik más országokból, vagy kiselejte­zett állami teherautók révén áruszállításra alkalmas gép­kocsikhoz jutottak, ugyancsak lefölözték ennek a konjunk­túrának a hasznát, s a vég­zett munkához . viszonyítva aránytalanul magas jövede­lemre tettek szert. Az efféle nyerészkedés azonban gyöke­resen idegen a mi társadal­munktól. Az átlagosat rend­kívüli mértékben meghaladó jövedelemnek ugyanis csak magasan kiemelkedő és tár­sadalmilag hasznos szellemi és egyéb teljesítmények ese­tében van helye. Ezért vált szükségessé a közlekedés- és postaügyi mi­niszternek az a rendelete, amely néhány hónappal ez­előtt a gebines fuvarozást tiltotta meg — akadt olyan Somogy megyei fuvarozó is, akinek az évi, kimutatott jö­vedelme megközelítette az egymillió forintot —, s ugyan­csak ebben a szellemben szü­letett az a MÉM-rendelet is, amely a 20 kilométernél na­gyobb sebességű, tíz lóerőnél nagyobb teljesítményű mező­gazdasági munkagépek üze­meltetését tiltja meg magán- személyeknek. A korábbi intézkedések, jogszabályok helyeik a kor­mány most egységesen ren­dezte a magánszemélyek gépkocsihasználatát. A rendelet tisztázza azt is, hogy személygépkocsinak szá­mít minden olyan személy- szállító jármű, amelyben a vezetővel együtt nincs több kilenc ülőhelynél. Ez a ren­delkezés egyik lényeges pont­ja, mert világosan meghatá­rozza, hogy a kis teherbírású, mikrobusznak nevezett jár­müveket is megvásárolhatja a lakosság a következő idők­ben. Az említett gépjármüveket magánszemély a jövőben nem hozhatja be külföldről, nem kaphatja ajándékba, és saját maga sem építhet ilyeneket. A rendőrség csak annak a járműnek a rendszámát és forgalmi engedélyét adja ki, amelynek üzemben tartását a rendelet nem tiltja meg. A jelenleg forgalomban levő és hatósági jelzésekkel már el­látott, de a rendelet hatálya alá eső gépjárművet legföl­jebb a jövő év végéig hasz­nálhatják tulajdonosaik. Ugyanakkor a Miniszterta­nács felhívta a közlekedés- és postaügyi minisztert, hogy a tárca a legrövidebb időn belül találjon megoldást a fu­varozó szolgáltatás fejleszté­sére és új szolgáltatási for­mák bevezetésére. Nem túl nagy, de mégis jelentős azok­nak az őstermelőknek, kiske­reskedőknek és kisiparosaid­nak a száma, akik naponta nagy mennyiségű árut szállí­tanak, s amelyek a lakosság ellátásában fontosak. A fu­varozás állami-közületi fel­adat — ez a rendelet lénye­ge. S a tárcának a rendelet szellemében olyan fuvaroz és szolgáltatási körülmény" két kell teremtenie, hogy • szint elzáródjanak az ügy: kedők elől a könnyen sze: zett aránytalanul nagy pc - zek csatornái, másrészt - - szont aZ' áruellátás ed rendszere se szenvedjen c: bál. Cs. C. az elnököt: . — Tizen­nyolc trakto­runk hiányzik ahhoz, hogy az őszi munkák zavartalanok legyenek. Gondot okoz a munkaerő- helyzet is, mert a tagok most a haátár ji-ban vannak elfoglalva. A* 50 műhely- munkásból időnként csak négyen-öten maradnak bent, a többi­ek a mezőre mennek, mert ott most még nagyobb szük­ség van rájuk. Körülbelül tiz nap kellene, hogy mindennel végezzünk. A nagyarányú építkezés emberi és anyagi erőt egy­aránt sokat igényel: evek óta készül a szövetkezet saját ki­vitelezésében az a sertéste­lep, amely majd évi 4000 hízó értékesítését teszi lehetővé. 1970-ben már el kellett volna készülnie... Eredetileg 23 milliós költségre tervezték, de a pénzügyi fedezet • már 31 millióra szól, s mire befejező­dik a munka, körülbelül 35 Szín csak János. Arról kérdezem, mitől az a bizalom, mely Árvái Józsefet az elnöki tisztségbe juttatta? S a 68 éves ember így beszél a 35 évesről: — A szövetkezet munkáinak az irányítása képzett embere­ket kíván, és olyanokat, akiket becsül a tagság. Az elnökünk ilyen ember. Jól dolgozott, szót értett mindenkivel akkor is, amikor párttitkár volt. Ezért érezte úgy a nagy több­ség, hogy bízhat benne. Hatalmas kukoricatáblán zötykölődünk a terepjáróban. Szép az idő, szikkadt a talaj, millióba kerül. Most a mun- i szaporán dolgozhatnak a beta­kák készültsége 85 százalékos, A csúszás okát így summázza az elnök: — Az építkezés gyorsabb ütemét lényegében hol a pénzhiány, hol meg a kapaci­táshiány íekezte. No és persze az is közrejátszhatott, hogy most már az ötödik építésve­zető irányítja a munkákat. Kint, az épülő telepen már sok minden latszik abból az karító gépek. Egy-egy Zmaj csőtörőt vontat traktorával a Verpulácz testvérpár, Imre és József, öt éve dolgoznak a tsz-ben, traktorosként jöttek ide az annak idején itt széke­lő gépjavító állomásról. — Nincs különösebb prob­léma a gazdaságban, úgy lát-, juk — mondják. — Ami vi­szont a kukoricatörtést illeti, bizony elkelne a több gép, kü­I épületből, amely valahogyan » ionosén * vontató, hogy a!jainak becsületes, teikitsmera­Több üzemben voltam az idén, ahol az alapszerveze­teket képviselő kommunisták pártbizottságot választottak. Ez az előrelépés mindenkit ar­ra késztetett, hogy fölidézze a gyár fejlődését, a pártszerveze­tek erősödését, ezzel is alá­támasztva a pártbizottság mű­ködéséhez szükséges biztos alapok meglétét. Ugyanezt az ünnepélyességet éreztem a na­pokban Nagybajomban. Jákói és nagybajomi kommunisták töltötték meg a termet a nagy­községi tanácspn. Négy párt- szervezet választotta meg őket, hogy százötvenkét társuk kép­viseletében ott legyenek a nagyközség életében oly fontos eseményen.' A 'régi párttagok meghatot­ta n emlékeztek a hajdani har­cokra, küzdelmekre. Például Nagy Jánosné arra emlékezett vissza, hogy egy szívként dob­bant minden szív, amikor a romokban heverő Nagybajo- mot helyre kellett állítani a felszabadulás után. S ma vi­rágzó, fejlődő nagyközség. Eb- j ben a munkában mindig és I mindenhol ott volt a kommu­nisták dolgos keze, nagyon ér- ] ző szíve. Horváth László, a já- | kői Aranykalász Termelőszö- vekezet elnöke személyes él­ményét idézte föl. Tizenöt év­vel ezelőtt szinte ugyanebben az időben, s ugyanebben a te­remben nagygyűlést tartottak. S mekkora utat tettek meg az­óta a Magyar Szocialista Mun­káspárt politikája alapján, megszerezve az emberek bizal­mát, támogatását. Ez az idő­szak a szövetkezetek megerő­södését, Nagybajom és Jákó gyarapodását, a közös tanács kialakulását, a nagyközségi rang elnyerését is túagában foglalja. Eddig a négy párt- szervezetet a csúcsvezetőség irányította, mégpedig nagyon jól. Tarr Gyula, a Kaposvári Járási Pártbizottság titkára éppen ezért megköszönte Ká- I nyási Kálmán csúcstitkárnak, I valamint a csúcsvezetőség tag­tes munkáját. A csúcs vezető­ség jól irányította a nagyköz­ség politikai életét, kommunis­ta felelősséggel végezve mun­káját. A járási pártbizottság a községek kommunistái, dolgo­zói mindig számíthattak a csúcsvezetőség segítőkészségé­re. Ez volt a felszólaló küldöt­tek véleménye is. Nagyon jó volt hallani a sok elismerő szót. Kovács István, a Lenin Tsz párttitkára szerint jó ke­zekben volt a politikai vezetés a csúcsvezetőségnél. A csúcs­vezetőség tagjai megálltak a helyüket, a csúcstitkár például nagyon sokat segített a szö­vetkezet pártszervezetének ab­ban, hogy a tartalmi munka színvonala emelkedjen. Balogh Ferenc, a Lenin Tsz gépszere­lője, figyelmébe ajánlotta a járásnak, hogy ismerjék el az 1950 óta titkárkodó Kányási Kálmán eddigi jó tevékenysé­gét. A nagyközség életében beállott mélyreható változá­sok megkövetelik a politikai munka tartalmának, színvona­lának további növelését, a párt szervezeti felépítésének kor­szerűsítését, a módszerek tö­kéletesítését. a tömegkapcso­lat erősítését. Nagyon képlete­sen fejezte ki a pártbizottság megalakításának szükségessé­gét Balogh Kálmán ktsz-el- nök. A nagyközség, mint a ka­masz a ruháját, ha nem ma. akkor holnap kinőtte volna, s csak a pártbizottság képes ar­ra, hogy összefogja a pártszer­vezeteket, összehangolja Ba­jom és Jákó gazdasági szervei­nek munkáját. A jákói tsz-el- nök elmondta, hogy sokan megkérdezték tőle is, miért kell a pártbizottság. Amikor a küldöttértekezletre készült, maga is sokat gondolkozott ezen. Ügy fogalmazta meg, azért, mert ha valaha nagy szükség volt minden területen a színvonalasabb politikai munkára, akkor most igen. S nemcsak ő, a többiek is szám­ba vettek, mit irarnak » pae*­bizottságtól. Ilyenek hangzot­tak el: a párthatározatok kö­vetkezetesebb végrehajtása, a KISZ, a nőbizottságok gya­korlati és elvi segítése, a két község gazdasági szerveinek oártellenőrzése, munkájuk összehangolása. Nagy szükség van a politikai föltételek meg­teremtésére a hatékonyabb gazdasági munkához. Az is szóba került, hogy az új politikai mechanizmushoz a KISZ-nek is alkalmazkodnia kell a jövőben. Horváth Lász­ló, a Lenin Tsz üzemegységve­zetője szerint van annyi KISZ-korú fiatal, hogy létre­jöjjön az ifjúsági szövetség he­lyi csúcsvezetése. S ami nél­kül nem lendülhetne föl a munka: Kmoskó András erdő­mérnök és a többiek is hang­súlyozták, hogy minden kom­munista segítse a gyakorlatban az új testületeket. Sok tanács­csal látta el a küldötteket a járási párbizottság titkára, mi­kor arról beszélt, mi a feladata a pártbizottságnak, 'a végre­hajtó bizottságnak. Azt aján­lotta, alkotóan alkalmazza a párt politikáját a helyi sajá­tosságok figyelembevételével. A legfontosabb politikai, gaz­dasági, ideológiai és kulturális kérdésekben foglaljon állást, oldja meg mindazokat á fel­adatokat, amelyek a párt ve­zető szerepéből rá hárulnak. A járási pártbizottság bízik abban, hogy az új testület nagy hatással lesz az egész terület életére. A küldöttek huszonhét tagú pártbizottságot választót ■ tak. A pártbizottság az ets ülésén megválasztotta a k: lenctagú végrehajtó bizottsá­got. A . pártbizottság titkára Bakó László általános iskolai tanár lett. A pártbizottság a közeljövőben megkapja az ön álló tagfelveteli es fegyelmi jogkört is. Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom