Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-06 / 263. szám

A szovjet állam és a forradalom fl I z első szocialista forra­dalom idei, 55. születés­napja egybeesik a Szov­jet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának 50. évfordulójával. Emlékeztető ez: a forradalom győzel me után öt esztendeig tartott, amíg létrejött a Szovjetunió, lényedében máig megőrzött formájában mint soknemzeti­ségű, szocialista szövetségi ál­lam. Igaz, a fél évszázados év­forduló decemberre esik, de november 7-ét köszöntve is előtérbe kerül gondolatainkban az állam és a forradalom kap­csolata. Annál inkább, mert a kettő viszonyának ma is na­gyon eleven időszerűsége van. A nap politikai eseményei­nek bonyolult szövevényében nem mindig könnyű felismerni, de történelmi távlatból vissza­tekintve világosan kirajzoló­dik, milyen szerepe volt a szovjet államnak, diplomáciá­jának, erejének a szocialista forradalom győzelmei kivívá­sában, a szocializmus világ- rendszerré növekedésében. A forradalom első időszakában, a munkásosztály hatalmának vé­delme és megszilárdítási ide­jén a döntő erejű jelszó a bé­ke jelszava volt a háborúban megfáradt oroszországi népek számára. Aztán nemcsak a proletárdiktatúrát, hanem az otthont, a hazát, az életet kel­lett megvédelmezniük a kül­földi tőkés Intervencióval szemben. Ezekben a harcokban »lnkuH ki az oroszországi dol­gozók minden nemzetiségi kor­látot áttőrő testvérisége, a sok- nemzetiségű szovjet állam. Már fogantatásában, azOletésé- banne a proletár- ■» és a hazafi­ad« tiszteletével ás szolgálati­A második világháború után a szocializmust építő országok egész sora Jött létre. Egy sincs közülük, amelynek ne lett vol­na életbevágóan fontos segítő­je a szocializmusért folytatott forradalmi harcában a szovjet állam. Később voltak olyan na­cionalista hullámok, amelyek a felszínre hozták a Szovjetunió szerepét lebecsülő értékelése­ket, s volt példa az ellenkező­jére: a társadalmi fordulatot kivívott nép, a szocializmust építő országok saját, hazai erő­feszítéseinek lekicsinylésére (dogmatikus, értetien vezetők részéről). Mintha nem az lett volna a szovjet állam lényege, ami az újszülött szocialista or­szágok győzelmének is a leg­főbb hajtóereje lett: a társa­dalmi felszabadulás és a nem­zeti függetlenség egysége, az egyének számára teremtett emberibb létfeltételek és a nemzetközi elnyomás, a ki­zsákmányolás ellen, az impe­rializmus ellen a békéért foly­tatott internacionalista harc feladatainak egybeesése. A szocializmus erősödése, életképessége a fiatal szocialista országokban — jelentősen megnövelte a ■szovjet állam, az első és leg­hatalmasabb szocialista ország ■rejét, nemzetközi tekintélyét, fásként tekintettek a világ >épel arra a Szovjetunióra, melynek társadalmi rendsze­rt sajátos változatokban, de 'lapjaiban azonos elvek szerint gyre több ország vette át a Udön, mintha továbbra Is gyetlen, elszigetelt óriás ma- idt volna. Ez a történelmi fo- amat bizonyította, hogy a ocializmus a növekedés sod- iban áll, ez a haladás fő Irá­nya, még akkor is az, ha a ha­ladás nem lehetett sem egye­nes vonalúan töretlen, sem problémáktól, visszaesésektől mentes. Az imperializmus nem tűrte «■Ina el a szocializmus ilyen világméretű előretörését a negyvenes-ötvenes években — hiszen a tőke csöppet sem vált erőtlenné —, ha nem kénysze­rítette, fékezte volna cselekvé­sében a szovjet állam és a töb­bi szocialista ország ereje” is. A szocializmus még mindig csak a földkerekség egyharma- dán győzött, s az osztályellen- ség nyomása súlyosan neheze­dett rá mindenfelől. Ilyen vi­szonyok között lehetetlen volt nem törekedni a szocialista ál­lamok erősítésére. Közvetlenül a háború után azzal is számol­ni kellett, hogy a tőkések meg­ismétlik a fiatal szovjetország elleni fegyveres intervenciót, ezúttal kiterjesztve az új szo­cialista országok egész csoport­ja ellen is. Aztán jött a hideg­háború korszaka, mely a nyo­más, a blokád eszközei mellett ugyanezt, a tőkés állami erő­szakkal való fenyegetést tar­totta fenn. A második világháború utá­ni tőkés fejlődésnek egyik alapvető jellemvonása lett az állam szerepének kiterjesztése. Az állammonopolista kapitaliz­musban már nemcsak háború­val, vámokkal, távoli országok kormányainak megvásárlásá­val, fenyegetésével, nemcsak felforgató tevékenységgel segí­tik a tőkés állam hatalmi szer­vei a profitszerzést, hanem a gazdasági tevékenység minden­napjaiban olvad össze a tőkés termelés és értékesítés folya­mata az állam funkcióival. A költségvetés, a hadi megrende­lések, a kutatási programok pénzelése, a nyersanyagimport és kitermelés biztosítása, az energiahordozók olcsó árszin­ten tartása — mind a fejlett tőkés állami tevékenység ru­tinfeladatai közé sorolódott A békés együttélés formái közt, a gazdasági-kulturális együttműködés területén lehe­tetlenné vált megkerülni, ki­kapcsolni a szocialista és a tő­kés államok közti érintkezést, így vált a szocialista világfor­radalomnak utat építő népek és mozgalmak számára kötele­zővé és elkerülhetetlenné az államok közti kapcsolatokban való számolás, gondolkodás, az ehhez Illő cselekvési formák keresése, az ebből fakadó elő­nyök kihasználása — és az ez­zel járó korlátok és veszélyek vállalása. Ha a Szovjetunió utolsó esztendei külpolitikai lé­péseit sorra vesszük, így tud­juk csak felmérni, hogy ennek a diplomáciai, állami-politikai tevékenységnek milyen forra­dalmi jelentősége van. A világ legtöbb országában nincs akut forradalmi állapot. Ilyen hely­zetben a szocializmus építésé­nek feltételeit, s a tőkés or­szágok dolgozói számára a szo­cializmushoz vezető út nyitva tartását egyaránt a békés egy­más mellett élés biztosítja, mely a Szovjetuniónak és a szocialista világrendszer orszá­gainak állami politikája. u szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatné­met szerződés, a két Németország közti megállapo­dások, Nixon moszkvai útja — mind annak a jele, hogy a bé­kés egymás mellett élés politi­kája az egyetlen lehetséges úi ma a világpolitikában. A nem­rég még kizárólag a fegyve­res forradalmi harcra esküdött Kínában sem gerillavezérek, hanem tőkés államok külügy­miniszterei, miniszterelnökei, államfői elé terítik ma le a pi­ros szőnyeget. Túl az ideológiai ellentéteken, a társadalmi rendszerek különbözőségén: az államok szerepe a nemzetközi osztályharcban megmásíthatat­lan ténnyé vált. S ezáltal sok­szorosára növekedett annak a jelentősége, milyen államról, melyik osztály képviseletében küzdő, milyen politikát, a töb­bi nemzet függetlenségéhez, érdekeihez milyen viszonyt ki­alakító, gyakorló államról van szó? Ezért is több, mint elmé­leti kérdés — gyakorlati je­lentősége van, hogy a sok- nemzetiségű, a proletárdikta­túra új formái, az osztály nél­küli társadalom szocialista össznépi állama felé fejlődő szovjet állam fél évszázados tapasztalatait mérlegeljük és hasznosítsuk a magunk szá­mára. P. I. TÁRLAT ELŐTT Leitner Sándor műtermében Talán elegáns dolog így mondani: Leitner Sándor mű­terme a kaposvári főutcán van, a Május 1. ytca közepén. Valójában azonban ő műtermi társbérlő, a kaposvári kis­plasztikái szakkör az alkotó­társ, még inkább alkotó cso­porttárs, A műtermi beszámolókban általában nagy szerepe van annak, hogy a széles ablakból hova nyílik kilátás, mit alko­tott eddig a festő és mire ké­szül ezután. Leitner Sándor — mint a hozzá hasonló nagyon sok fiatal festő — mellőzi a festészet több hagyományos kellékét, ezért némely emlí­tett »kelléktől« én is eltekin­tek. S nem csupán a párhu­zam kedvéért, hanem azért is, mert a Leitner műteremből — ahogy viszsaamlékszem — egy szűk, zárt udvarra nyílik csu­pán kilátás, és a zajos főutcá­nak csak a moraja szűrődik be oda... Mégis, ha letettünk arról} hogy a festő ablakáról festői tájra tekintsünk, arról szólni kell, hogy igen tág ho­rizontú kilátás nyílik innen. Ehhez persze nem az ablak­üveghez, hanem az egymásra fordított képekhez kell lépni — és mivel nem tárlaton, ha­nem műhelyben vagyunk —, jól odafigyelve az alkotó sza­vaira is. Nos, ez a »kilátás« adta mű­teremlátogatásom leghatáso­sabb, legmaradandóbb élmé­nyét, ezért éreztem jól ma­gam az egyébként is kényel­mes polgári módi szerint fa- ragott-kárpitozott öblös karos- székben. És hadd legyek ön­kényes egy kissé: annyira fog­va tart ennek a »kilátásnak« az élménye, hogy makacsul ennél időznek gondolataim, jóllehet a fiatal festővel rend­re felsoroltattam eddigi bemu­tatkozásainak színhelyeit: a kaposvári középiskolai, pécsi főiskolai éveket. Azért kell megemlíteni e kettőt, mert olyan vénák ezek, amelyekből éltető nedveket szív művésze­tének vérkörébe ma is. Hova nyílik tehát innen az ablak? A valóságra! Emberkö­zösségekre, egyénekre, arcokra ülő kérdőjelekre. Színekkel, formákkal, kiáltásokba fa­gyasztott felkiáltójelekbe. Eb- béri viszonylatokra, emberte­len viszonyokra, önmagára és ránk... A formákkal gondola­tokat fogalmaz,- életet vallat, kérdéseket tesz föl. Szenvedé­lyes és őszinte akaratú. Tisztességgel bevallja snem misztifikálja eszközeit, mód­szereit, céljait — idéződnek fel bennem a múltkori beszél­getés mondatai. Ha kell, sav­val maratja a fémet, negatív klisé épül a színekre; ha kell, önnön festőarca rémlik fel az alakok között. Ha kell, szob­rász is, ötvös Is. Sokféle ele­met vegyít Táblakép és ki­sebb kompozíció különös, visszhangoztató együttesben él. Jó volt szót váltani a tábla­kép jövőbeli sorsáról is, a műhely mindennapi vendégei­ről is. Ez utóbbiak között Leitner Sándort gyakran fel­keresik diákjai. Azt hiszem, nehéz lenne így mondani: hi­vatása festő, foglalkozása pe­dagógus. A rajztanítás éppúgy hivatása, és a kettő szervesen összeforr, egymást erősíti. Azt azért ne titkoljuk el,\ vendégeskedésünket megelőz­te egy másik látogatás: a képzőművészeti zsűrié. Az ilyen zsűrizés próbakő is egy­szersmind. Sikeres próbakő volt. A műteremlátogatást te­hát új bemutatkozás követi: hamarosan kiállítják képeit a kaposvári Rippl-Rónai Mú­zeumban. T. T. Könyvtár — Gorkij nevével A könyvtár, amelyet Gor­kijról neveztek el, csaknem 200 ezer kötet könyvet, folyó­iratot, kottát, lemezt, magnó­szalagot kínál olvasóinak. 15 nyelven gyűjtik a társadalom- tudományi tárgyú műveket, szépirodalmat, nyelv- és iro­dalomtudományi, történelmi, földrajzi, néprajzi, filozófiai könyveket, a marxizmus, le- ninizmus irodalmát, a művé­szetekkel foglalkozó alkotáso­kat. Budapesten, a Molnár ut­cában működik az ország leg­gazdagabb idegen nyelvű iro­dalmi könyvtára. Hétezer ál­Séta az Ermitázsban A magyar emberek soka­sága fordult meg már Lening- rádban, az egykori Pétervá- ron, ahol a történelem betűit arannyal írták a hős városla­kók, katonák. Sok magyar tu- ristcsoport időzött el a Téli Palota melletti világhírű mú­zeumban, az Ermitázsban is. És mindenki megismerkedhe­tett egy kedves szovjet kísérő­vel, aki magyarul mutatta be a híres gyűjtemény néhány ér­tékes darabját. Kérdezhettünk tőle, ha valamit nem értet­tünk, vagy többre voltunk kí­váncsiak a séta tervezett anyagánál. A nagy gyűjte­mény láttán egy kicsit ide­genkedünk is a gazdag lát­ványtól, mert attól tartunk — ami egyébként igaz is —, hogy egyszerre nem tudjuk birto­kunkba venni. Pedig nem sze­retnénk elmulasztani egyetlen festményt sem. Az idegenve­zető jól Ismeri ezt az érzést: elhárítja tehát az akadályt, és a gyűjteményből kiemeli a legfontosabbakat Aki ezután még elégedetlen, az otthon ki­nyitja az Ermitázs című négy­kötetes albumot, vagy a ha­sonló című reprezentatív kö­teteket, és nyugodtan gyönyör­ködhet a holland és flamand festészet remekeiben, XIV— XVI. századi művekben, a XVII—XVIIL századi olasz anyagban, s a mindegyiknél gazdagabb XIX—XX. századi francia gyűjteményben. Akik jártak az Ermitázsban, Ismerik a múzeum történetét is. Sokszor, mint az Ermitázs esetében is, fontosat mond a múzeum története. Nagy Péter volt az első orosz, aki európai festőktől ké­peket vásárolt. Mindenekelőtt a XVII. századbeli és a XVIII. század eleji németalföldi fes­tők művei iránt érdeklődött. 1697-ben — első külföldi útja alkalmából — a cárt, akit ab­ban az Időben személyesen foglalkoztatott a hajóépítés, a tengerfestő L. Bahhvyzer és A. Silo képei ragadták meg különösen. Azt is tudjuk, hogy később Hollandiába küldte Purij Mologrivorót, áld 1717- ben Prágában 43, Antwerpen­ben és Brüsszelben pedig 117 képet vásárolt. A cár ezeket a vásárlásokat is nagy figyelem­mel kísérte, ■ levelezéseiből tudjuk, hogy nem is volt min­dig elégedett Megparancsolta, hogy »csak nagyon jó dolgo­kat szerezzenek meg, rossz képeket ne vegyenek«. Az Ermitázs előde a Mont- plaisir-kastély volt, amely ki­csinynek bizonyult, és így a gyűjteményt áthelyezték a peterhofi »Ermitázs«-pavilon- ba. II. Katalin uralkodásának első éveiben már elkezdték a Téli Palota melletti új képtár építését, a mai Ermitázs fő­épülete ez. Később még két szárnnyal bővült. 1774-ben ad­ták ki a gyűjteményt bemuta­tó első katalógust (francia nyelven). Már ebben 2080 mű­tárgy szerepelt Kétszer is »költözött« ké­sőbb a múzeum gazdag anya­ga. Az első világháború elől 1917-ben Moszkvába, ahonnan három év múlva került haza a IMl-taa tanét ki 1945 októberétől van az Ermi­tázsban az évszázadokon át féltve őrzött, gazdagított gyűj­temény. 1918-ban, a forradalom után, az Ermitázs előtt új korszak határa nyílt meg. Ezt jelzi, hogy a kormány egy művé­szettörténeti bizottságott ho­zott létre a régi művészeti em­lékek megóvására. A képtár kiegészítése — már csak való­ban kiegészítésről lehetett szó — a második világháborút kö­vető években is folytatódott. Mai gazdagsága azonban már olyan nagy, hogy kincseinek további gyarapítása igen ne­héz. A múzeumi séta emléke ben­nem többek között Rubens »Perzeusz és Androméda« cí­mű festménye, a »Bacchus«, Van Dyck húszéves önarcké­pe. Néhány Tiepolo, Canalet­to, Caravaggio ... Leonardo »Madonna virággal« című ké­pe előtt sokat álltam, hiába tudtam, hogy még eldöntetlen az a vita, mely a szerzőség körül folyik. Tizian »Mária és Magdolna« című képe azért is megmaradt emlékezetem­ben, mert egy ehhez hasonló kompozícióban készült képét a firenzei Pittiben is fölfedez­tem. A múzeumok világhírű kincsei nemzetközi értéket képviselnek. Utazásuk során eljuthatnak más országok la­kóihoz is, s csereképpen érte más művekkel »fizetnek«. így találkoztam Budapesten vi­szont Delacroix »Oroszlánva­dászat Marokkóban« című festményével a Szépművészeti Múzeumban a Delacroix-tól Picassóig című kiállításon. Coro, Millet, Monet, Renoir, Degas, Cezanne, Van Gogh, Gauguin, Rousseau világhírű alkotásaival, melyek a lenlng- rádi Eizaiíáu gyűjteményéből •valók. ' — —< T> , pm landó olvasó — egyetemista, diák, szellemi és fizikai dol­gozók, pedagógusok, szerkesz­tők, műfordítók, külkereske­dők a könyvtár látogatói. So­kan, akik idegen nyelvet ta­nulnak, gyakorolnak, vagy eredetiben olvassák az idegen ■nyelvű irodalmat. Az audiovizuális stúdióban huszonegy nyelven tanulhat, hallgathat leckét, irodalmi sze­melvényt, verset, elbeszélést a könyvtár tagja. Elkülönített fülkében magnetofonról hall­gatható le a nyelvkönyvek anyaga vagy akár Lev Tolsz­toj, Hemingway hangja. A földszinten, a kölcsönző­ben tízezer kötet könyvvel töl­tötték meg a polcokat. Nyel­vek és témák szerint csoporto­sítva a szabadpolcos rendsze­rű teremben válogathat, bön­gészhet, keresgélhet minden­ki magának olvasnivalót. Per­sze ott a könyvtáros is, aki se­gít, tanácsot ad, könyvet ajánl. A katalógus és a ne­gyedévenként kiadott gyara­podási jegyzék ad támpontot a válogatáshoz. A 10 ezer kö­tet könyvet időről időre cse­rélik, fölfrissítik. Az olvasóteremben csak a lapok zizegése töri meg a csendet. Elmélyült fiúk, lá­nyok, öregemberek hajolnak az asztalok fölé. A polcokon 400 napilap és folyóirat. 4 ezer kötetes kézikönyvtár. Egyszer­re nyolcvan an olvashatnak a kellemes, kényelmesen beren­dezett olvasóteremben. Ide a tájékoztató szolgálaton át lehet bejutni. Itt kap min­denféle kérdésére választ az olvasó, személyesen vagy írás­ban. Adatokat gyűjtenek, sok­féle katalógust vezetnek. Egy másik épületben — a Gorkij fasorban — kapott he­lyet a Gorkij könyvtár zene­műtára. Kölcsönöznek 25 ezer kottát, zenei tárgyú könyvet, 20 idegen nyelven megjelenő zenei folyóiratot. Hatezer le­mezből álló gyűjteményük a helyszínen lehallgatható — de magnószalagon is hazavihető, kölcsönözhető, másolható a zenemű. Figyelemre méltó az Állami Gorkij Könyvtár kiadói tevé­kenysége is. A már említett gyarapodási Jegyzéken kívül bibflográfiákat, értékes adato­kat összefoglaló köteteket je­lentetnek meg. így készült a Lev Tolsztoj műveit felsorol'' gyűjtés, a Gorki i-bibliográfi' az fró születésének 100. évfor dulójára, a Szovjetunió 5 éves: memoárokban, vagy i. Szovjetunió 50 éve kottákbar című kiadvány. K. M. Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom