Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-28 / 280. szám
Megyei bajnokság Megerősítene vezető helyét a Latinca SE Félbeszakadt a Csokonyavisonta—Kapoly mérkőzés f Gyerek — 18000 forintért Senki sem keresi őket! A 15. fordulót játszották le vasárnap a megyei labdarúgó- bajnokságban. Most is akadt egy-két meglepő eredmény. A somogytarnóca 6 :l-es győzelme a Marcali V. Meteor ellen volt a forduló igaza szenzációja. A harmadik helyen álló marcali csapat simán kikapott az otthonában veszélyes tar- nócai együttestől. Lengyeltótiban hagyta mindkét pontot a Taszár, míg a Latinca 5:l-re verte a Somogyi B. SE-t, így már hárompontos előnye van. A többi mérkőzés nagy küzdelmet, általában hazai sikereket hozott Akadt a fordulónak egy kellemenlen eseménye is, Csokonyavisontán szikrázó mérkőzésit vívott a hazai csapat és a Kapoly. A kapolyiak vezettek 3:2-re, amikor a cso- konyavisontaiak egyik játékosa megtámadta Horváth II. Lajos játékvezetőt, aki erre lefújta a találkozót Csurgó-—Fonyód 3:1 (6:1) Csurgó, 100 néző. V. Bálint A végig fölényben játszó hazai együttes jó iramú mérkőzésen szerezte meg a két pontot. A hasai csapat csatársorán múlt bogy a vendégek nem szenvedtek nagyobb arányú vereséget G.: Kiss, Kele, Gergelics, ÜL Szabó. Jak: Ger- gelics, Máté, ilL a vendégcsapat közvetlen védelme. Halmai Emil Balatont enyves—Balaton - boglár 1:0 (1:0) B alatonfenyves, 200 nézó. • V.: Kreiner. Közepes színvonalú mérkőzésen a nagy becsvággyal játszó hazai csapat teljesen megérdemelten nyerte a mérkőzést, a vendégek sokat kapkodtak. G.: Lipők. Jók: Sutarik, Kardos, Kékesi, ill. Szalai, Jakab. Szabó Ernő Somogytarnóca—Marcali V. Meteor 6:1 (2:0) Somogytarnóca, 200 néző. V.: Schrantz. Durvaságokkal tarkított mérkőzésen a tamó- caiak a hat gólon kívül még öt kapufát is lőttek. G.: Kovács (2)’, Pintér (2), Mohácsi, Szokol (11-esiből), ill. Rigó. Jók: az egész hazai csapat,ill. Rigó, Izsáki, Pató II. Novák József Lengyeltóti—Taszár 2:1 (1:0) Lengyeltóti, 100 néző. V.: Perger. Helyenként színvonalas, jó iramú mérkőzésen a hazai csapat már 2:0-ra vezetett. A taszáriak helyenként kemény játéka miatt két hazai játékos is megsérült. G.: Sándor, Csordás, ill. Erdős. Jók: Csordás, Kardos, ilL Fábián, Bokor. Dr. Körmendy István Latinca SE—Somogyi B. SE 5:1 (2:0) Marcali, 200 nézó. V.: Tar- di. A vendégcsapat otthon felejtette az igazolást, emiatt a kitűzött játékidőnél fél órával később kezdődött a mérkőzés. Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, szünet után jobb volt a Latinca és biztosan győzött G.: Albu (3), Farkas, Kollár, ül. Ilics. Jók: Albu, Engelbrecht, ÜL Bakó, Maiser. Kisborsó Imre Karád—K. Vasutas 2:0 (0:0) Karád, 200 néző. V.: Horváth S. Érdekes mérkőzésen mindkét csapat széüel szemben játszott jobban. Szünet előtt a kaposváriak nem boldogultak a hazai védelemmel, a második félidőben már felülkerekedett a Karád és biztosan győzött. G.: Pusztai, Lepénye. Jók: Keresztes, Kovács, Kudomrák, Pusztai, ül. Kaszás, Berkes, Tián. Mészer János Kapoly—Csokonyavisonta 3:2 (2:2) félbeszakadt Csokonyavisonta, 100 néző. V.: Horváth II. L. Kemény mérkőzést hozott a találkozó. A 65. percben az egyik vison- tai játékosba durván belelépett a kapolyiak védőjátékosa. Erre a csokonyavisontai Márkus I. a játékvezetőre támadt, aki emiatt félbeszakította a mérkőzést. G.: Sós (2), Puha (11-asbői), ilL Vas (2). Jók: Sós, Kovács, Dobián, ilL Magyar, Tóth, Papp. Szöüősi Gyula K. Rákóczi II.— Barcs 8:2 (6:0) Kaposvár, 600 néző. V.: Réti. A Rákóczi nagy fölényben játszott és biztosan győzött. G.: Landek (2), Szabó (2), Andréka (2), Szöüősi (2), ÜL Tóth, Mester. K. Táncsics II.—Babócsa 3:2 A mérkőzést Babócsán játszották. A megyei bajnokság állása: TENISZ Magyarországa Király Kupa négyes döntőjében Nagy sikert értek el a hét végén teniszezőink. A magyar csapat a Király Kupa döntőjébe való jutásért játszott e franciák ellen, t ezen a mérkőzésen 5:0-ra győzött. Ezzel a győzelemmel nemcsak visz- szavágott a franciáknak a Király Kupában két éve elszenvedett vereségért, hanem a harmadik akadályt is sikerrel vette, s a magyar teniszsport történetében először bejutotta fedettpályás torna négyes döntőjébe. 1. M. Latinca 15 11 2 2 50:13 24 2. Barcs 15 9 3 3 32:16 21 3. Marcali VM 15 9 3 3 36:28 21 4. Taszár 15 7 5 3 27:14 19 5. Kapoly* 14 8 2 4 38:15 18 6. K. Vasutas 15 7 4 4 30:23 18 7. B.-boglár 15 8 — 7 29:28 16 8. Karád 15 6 4 5 19:18 16 9. B.-fenyves 15 6 4 5 20:23 16 10. Csurgó 15 7 1 7 32:33 15 11. Lengyeltóti 15 5 3 7 26:31 13 12. Fonyód 15 5 2 8 25:27 12 13. S.-tarnóca 15 4 3 8 24:34 11 14. Somogyi SE 15 4 3 8 26:55 11 15. Babócsa 15 — 5 10 19:50 5 16. Cs.-visonta* 14 — 2 12 17:43 2 Táncsics IL 17 16 1 — 64 :13 33 Rákóczi IL 1« 12 — 4 93:29 24 •A félbemaradt Kapoly—Csokonyavisonta eredményét nem számítottuk be. a 95. születésnap alkalmából A költő ha szól — különösképpen, ha egy kortársról —, s ha ez a megszólalás bevezető egy tévéműsorhoz, miért is ne lenne költészet? Hiszen a költészet nem elrejtőzés, hanem kitárulkozás, nem maszk, hanem a legigazibb arc, nem kerülő út, hanem a legengyene- sebb út: az ember és a világ között. Így szólott Hagy László szombaton késő este a képernyőn; önnön nyelvén: költészettel mondott bevezetőt. A bevezetők örök törvénye, hogy eligazítanak, hozzáigazítanak bennünket az életműhöz vagy egyetlen műhöz. Nagy László vallomást tett a bevezetőben, költőit és igazat — csak éppen első hallásra nem mindenütt követhetőt. Olyan gondolatdús bevezetőt, amelyben míg sajátunk lesz az egyik gondolat, hiába eredünk már egy elhangzott után. Nemcsak azért van ez, mert a képernyő elé ülő ember észjárása már lelassul — az is oka —, hanem azért, mert amit Adyról mondott ihletetten és szenvedélyesen, nagyon is elütött a megszokott bevezetőktől. S néhol tán vitára is késztetne, másutt még mélyebb igenlésre, ha újra olvashatnánk leírva! Annyi mindent közread a Rádió- és Televízióújság, ezt megtehetné akár utólag is...-in Ady ostorát szeretem a legjobban« — rémlik vissza bennem, talán pontatlanul, ivagy László utolsó mondata, .uéltatlan dolog ezt egy köz- helyizű gondolattal folytatni, mégis azt keü tépni, mert La- unovics Zoltán műsora késztet erre. Ady-válogatása ösz- ekötő szavaival, gondolataiul látszólag ugyanazt példázta, mint amit Nagy László elmondott. És ez mégis részben igaz. Nagy László arról beszélt: miként látja ő a költői magatartás lényegét Ady költészetében. Latinovics arról, miként látja önmagát, önön kérdéseit felkiáltó- és kérdőjeleit Ady költészetében. Ha kimondatlanul is — de éreztük. S ha ezt éreztük, miért ne mondanánk most ki? A közhely pedig nevezetesen az, hogy Ady annyira egyetemes, annyira örökség, hogy lehet egyéni kincs is. De ha csak ez lenne, akkor maszkot formálunk a verseiből ön- arcunkra, akkor elrejtőzünk a sorai mögé, és kerülőutat választunk. Latinovics elsősorban nem ezt tette. Az említett érzésen túl fel ragyogta tta azt Ady költészetéből, ami mindenkié, tiszteletre méltó őszin teség„ ' . ‘ i |il|§if ... v ,<■> ' > d .< <?■ |H :<• ö * HSg'-'í* Ilii» ■■.v x.-1igénnyel, a legmagasabb hőfokú azonosulással! Néha túlzott is, néha a gesztusok ereje szinte torzzá fagyasztotta arcát, néha azt éreztük, hogy kevés számára a hang és a tekintet birodalma! Ady költészete minden érzelmi gazdagságával gyászfeketéjével és vérvörös érzékiségével együtt az emberi értelem öröksége ma már. S ezért szeretjük a mértéktartóbb — de nem a szürkébb! — tolmácsolást, amelyre igen szép példa volt néhány szerelmes vers előadása is Latinovics által. T. T. A léckapu tolózárát bedrótozták, csengő sehol. Már-már felhagytam a reménnyel, hogy bejussak Péterhidán a még vakolatlan, vadonatúj családi házba, amikor a szomszédasszony segítségemre sietett: — A kislány miatt drótozták be, szeret elcsavarogni — magyarázta, miközben kinyitotta előttem a kaput. Váratlan be- toppanásom megzavarta a békés hangulatot a tiszta, meleg konyhában. Az ebédfőzéssel foglalatoskodó »anyuka« arcán riadalom tükröződött: csak nem Ildikó valamelyik vérszerinti hozzátartozója vagyok?! — Tudja;»szívesen örökbefogadnánk, de a szülei nem akarnak lemondani róla. Nem törődnek vele, de nem is mondanak le róla. Miközben a mama beszélt, Ildikó úgy döntött, hogy a hajam fésülésre szorul. A fésülé- si engedélyért jutalmul nagy kegyesen elmondta a »Bújj, bújj zöldágat«. — Két évvel ezelőtt, amikor magunkhoz vettük, még beszélni sem tudott. És nem akart ágyban feküdni. Csak ült a széken és nézett bennünket. Ha a takaró alá dugtam, visított, mintha nyúznák. Hetekig virrasztottam vele, és kezdtem kétségbeesni. Már ott tartottam, visszaadom az intézetnek, amikor belázasodott, és — amikor a kórházban elvették tőlem — akkor jöttem rá: nem tudnék lemondani róla — mesélte az asszony. — Ki nem akart ágyban feküdni? — kotyogott közben Ildikó, aki feszült figyelemmel követte a beszélgetésünket. Ki tudja, mi játszódott le ötéves kis agyában, amelyből — természetesen — hiányoztak a hároméves kora előtti emlékek. Ha nem is múlt el nyomtalanul az idő — hiszen a kislányt rendszeresen gyermekpszichológushoz viszi a mamája —, annyit sikerült elérni, hogy éjszakánként nem lesz nedves a lepedő a kis ágyacs- kában, amelyben most már nagyokat alszik. Ildikó felszabadult, barátságos, gondosan ápolt kisgyerek. — /Sokszor elgondolom, mi lesz, ha fölneveljük, és amikor már nagy, egyszerre csak beállít érte a szülőanyja. Vagy mit szól a kislány, ha pár év Ketten a tizenegy Jónás testvér közül. sok tanító nénije is, meg Zsuzsi boldogan ragyogó, szénfekete szeme. — A nevelőszülőktől tulajdonképpen csak egyet kérünk; szeressék a hozzájuk kihelyezett állami gondozott gyerekeket — mondja dr. Orbán István, a Somogy megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatója. — Mi adjuk a ruhát, a cipőt, a napközi ingyenes, és 480-tól 850 forintig terjedő gondozási díjat fizetünk. Ezért kívülállók talán azt gondolják, csak a pénz miatt vállal valaki gyereket. Pedig nem. Sokszor fordult elő, hogy egy kislány vagy kisfiú örökbeadható lett, ezért bekértük a nevelőszülőktől, hogy végleges szülőkhöz kerüljön. Az esetek többségében inkább ők fogadják örökbe a gyereket, nehogy elvegyék tőlük. — Az örökbefogadottak után nem jár semmiféle juttatás? — Nem. Forgalmas könyvtár múlva megtudja, hogy mi csak a nevelőszülei vagyunk. Zsuzsi már tudja. — Egyszer azzal jött haza az iskolából, miért hívják őt Hor- váthnak, hiszen az édesapja neve nem Horváth. Akkor meg kellett magyaráznom; mi nem vagyunk az édes szülei. Nem én vagyok az igazi anyukája. Elkerekedett a szeme, hogy hát akkor kicsoda. Nem tudom — mondtam — elhagyott téged. — Hét év alatt egyszer se kereste a kislányt? — Nem. De Zsuzsi azt mondta: ne is jöjjön most már soha. Az idős, értelmes szavú parasztasszony szemét hirtelen elfátyolozza a könny, hangja elcsuklik: — Ha eszembe jut, hogy elvehetik tőlem... — nem tudja tovább folytatni. Az udvaron állunk, mellettünk a kötélen száradó gyerekruhák lengedeznek. Odabent, a kicsi, de rendkívül tiszta házikóban nagy hajas baba áll a tükör előtt. Látszik, nem díszbaba. Tulajdonosa rendszeresen »használhatja«. — Voltam Barcson valami értekezleten, ott mondták, hagyjuk a gyermeket játszani. Hát az én Zsuzsim játszhat. Csak tanulnia kell. De nincs is vele baj. A tanító nénije külön is foglalkozik vele. Most éppen iskolában van. Nem mennek el hozzá? Nagyon szép kislány. T. Mihályné kifogyhatatlan a szóból, ha a kislányáról mesélhet. A vízvári tanácsnál azt mondják: úgy bánik a gyerekkel, mintha a sajátja lenne. És ezt igazolta a harmadikoBabócsán, a Görbe utcában bámész gyerekszemek kísérnek , bennünket özv. Huszár János-J né házáig. — Másfél éve halt meg a férjem, és én csak nyáron dolgozom, télen itt nincs semmiféle munkalehetőség. így került állami gondozásba az Évikém meg a Gézukám. Huszár Jánosnét anyagi okok késztették erre, így nála »helyezték el« a saját gyerekeiket. Ugyanez a helyzet Jónás Józsefeknél is. Tizenegy gyerekük közül három állami gondozott, de — mivel erkölcsi és egyéb vonatkozásban nem merült fel kifogás ellenük — Ibolyát, Erikát és Tibit továbbra is a szülei nevelik. Bár a rendelkezések eddig sem tiltották, hogy a családjánál maradhasson, aki csupán anyagi okok miatt kerül állami gondozásba, a gyakorlatban ez mindössze két éve érvénye- süL — Folyik-e éppen örökbefogadás? — Van, de titok — mondja az igazgató. — És kérem, ne írja ki azokrtak a gyerekeknek a nevét, akiket meglátogat. — Miért? — Hogy a vérszerinti szülők ne zaklassák, ne zsarolhassák a nevelőszülőket. — Ilyen is előfordul? — Hogyne. Egyszer valaki 18 ezer forintért akarta »eladni« a gyerekét. Hátborzongató és elgondolkodtató ... kié a gyerek tulajdonképpen. Kétség sem férhet hozzá: azé, aki fölneveli. És ezt később azok is érzik, akiket fölneveltek. Rezes Zsuzsa A lakócsal körzeti könyvtárnak 250 olvasója van. Évente 4500 kötet könyvet kölcsönöznek Először minősültek falusi népdaléneklő csoportok Kórusok - „verseuymikrofon” előtt Kórusaink minden szereplése egyben alkalom arra is, hogy a közönség megállapíthassa: hol tartanak, milyen színvonalon énekelnek? Fontosak ezek az állomások, de talán nagyobb a jelentősége a kórusok életében, amikor szakmai bíráló bizottság elé lépve igyekeznek számot adni munkájuk eredményéről. A minősítő hangversenyeknek ez a oéljuk. Noha nem közönség előtt zajlahak le általában, mégis a közönség érdekével találkozik. Hiszen a minősítés egyre színvonalasabb produkciókra serkenti az együtteseket. Ezt tapasztalta szombaton a »versenymikrofon« zsűrije, melynek tagjai voltak: Pász- ti Miklós, a Magyar Állami Népi Együttes karnagya, Csík Miklós karnagy és Dobos László, a pécsi zeneiskola igazgatója. Kezdjük a legörvendetesebb eseménnyel. Az országban először vállalták t a minósülést a somogyi Röpülj páva-körök. És szép sikerrel szerepeltek. A holládiak »országosan minősült« címet kaptak. A göllei és a törökkoppányi né$>daiéneklő csoport oklevéllel kitüntetett együttes immár. A siófoki Kőolaj Bányász női kar az első minősítő hangverseny ellenére már a második fokozatot, a bronz diplomát kapta meg. Az énekkart Simonná Szerdahelyi Katalin vezeti. A Siófoki Dalkör Tímár Imre vezetésével aranykoszorús énekkar, a Kaposvári Munkáskórus Klausz Róbert vezetésével aranykoszorús, a Somogy megyei Pedagógus Férfikar Heisz Károly vezetésével szintén aranykoszorús. A ladi kórus, melyet Stix József vezet, ezüstkoszorús. Az eredmények szépek. Hiszen a Munkáskórus és a ladi kórus egy fokozatot fejlődött. A többi együttes pedig — az egyre magasabb színvonal mellett — megtartotta eddigi helyét az értékrendben. Nem esett szó a kaposvári Vikár Kórusról. <3k — mint megtudtuk — önálló minősítő hangversenyre készülnek, s céljuk nagyon szép: egy fokozattal előbbre kívánnak jutni.
