Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-03 / 260. szám
K T A É rlelődik a remény, hogy a mezőgazdasági közvélemény belátható időn belül új betűszóval ismerkedik meg. Ez a KTA; a termelőszövetkezetek Kölcsönös Támogatási Alapja lesz. Az előkészületek a termelő- szövetkezetek második országos kongresszusa határozata szerint folynak. Az érdeklődés országszerte jelentős. Szükség lesz még egy pénzügyminiszteri rendeletre, de ennél is inkább a tsz-ek önkéntes elhatározására ahhoz, hogy mondjuk egy fél év vagy egy év múlva a területi szövetségek mellett megalakuljanak az első ilyen intézmények. Amit elöljáróban tisztázni kell: a KTA nem lesz mező- gazdasági szövetkezeti bank és n«* óhajtja átvenni az Állami Biztosító szerepét sem. Nézzük ennek bizonyítékait. A pillanatnyi elképzelések szerint a tsz-ek a KTA rendelkezésére bocsátanák évenként bruttó jövedelmük egy százalékát. Ez a szövetkezeti mozgalom méreteihez képest nem jelentős összeg. Nagyon durva s záróit ássál szövetkezetenként mintegy százezer, országosan körülbelül negyed- milliárd forint lenne. Ha arra gondolunk, hogy a szövetkezetek kívánatos biztonsági tartalékának meg kellene haladnia a hétmilliárd forintot, akkor látjuk, hogy a KTA évenként ennek csupán a harmincad részét gyűjtené Örsre. Ha viszont a várható összeget a Magyar Nemzeti Bank rendel6000 kalóriás olajtűzhely Űjfajta OT 051 típusú, fehérre zománcozott tűzhelyet hoz forgalomba a Somogy—Zala megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. A 6000 kalóriás olajtíízhelyek most érkeztek a nagykereskedelmi vállalat kaposvári raktárába. A füstcsövet három oldalról lehet kivezetni. kezésére álló hitelek keretösz- szegéhez hasonlítjuk, akkor is legföljebb annak néhány százalékát teszi ki a tsz-ek saját pénze. Nem alakul tehát új bankszervezet. Nem alakul új biztosító intézet sem, mert a Kölcsönös Támogatási Alapnak az eddigi elképzelések szerint nem lesz célja és lehetősége sem arra, hogy károkat térítsen meg. Egyébként is a biztosítási szavatossághoz hatalmas tartalékok, óriási összegek szükségesek, senki nem gondolhat arra, hogy ezt a szövetkezetek saját erejükből előteremtsék. Milyen célt tűzhet akkor maga elé a Kölcsönös Támogatási Alap? Legelőször talán azt, hogy megvalósítsa a szövetkezésnek egy réges-régi elvét, az egymásra utaltságot, a bajban történő összefogást. A másik: támogassa az egyes szövetkezeteket az utóbbi időben kissé túl nagyra növekedett kockázat biztonságos elviselésében. A legjobb szövetkezettel és a legjobb szándék mellett is előfordulhat, hogy átmeneti pénzzavarba kerül. A KTA nem gazdálkodik sok pénzzel. Az évi bruttó jövedelem egy százalékának átutalását az a szövetkezőt, amelvnek beváltak a számításai, könnyen elviseli. A területi szövetségenként és évenként így összegyűlő néhány millió forint azonban adott esetben megoldhatja a pillanatnyi problémákat. Ha sikerül úgy megoldani az alapítást, ahogyan a szakemberek és az érdekeltek most gondolják, akkor a KTA pénzei rendkívül mozgékonyak, könnyen, gyorsan felhasználhatók lesznek. Esetleg csupán néhány hónapra átengedett összeggel a csődtől menthetnek meg így egyébként »vétlen«, tehát önhibájukon kívül bajba került közösségeket. Elképzelhető az is, hogy közös beruházás finanszírozásához járul hozzá a támogatási alap, sőt, a legegyszerűbb esetben talán az is elegendő lesz, ha a KTA saját pénzügyi alapjára támaszkodva csupán garanciát vállal egv-egy szövetkezetért, mely a Nemzeti Banktól kér hitelt, de hitelkéoessége pillanatnyilag nem éri el a bank által megkívánt szintet. M indaz, amit leírtunk, persze ma még csupán elképzelés. Mert a Kölcsönös Támogatási Alapot — illetve mivel ezek területi szövetségenként alakulnának: alapokat — maguk a szövetkezeti gazdák szervezik majd meg az önkéntesség elvének szigorú betartásával, mindig közgyűlési határozat alapján. Es maguk szerkesztik, hagyják jóvá az alapszabályt, a segítségnyújtás elveit és technikai módszereit is. Ahogy az egész alapot maguknak csinálják. F. B. A vásárló sem angyal Mondják a pult másik oldalán, kiegészítve még egy közhellyel: — Az eladó is ember. Az. Egyik ilyen, a másik olyan. Mint minden foglalkozási ágban. Csak itt tömegesen kerülnek kapcsolatba ugyancsak gyarló embertársaikkal, a vásárlókkal. A két tábor viszonya eredendően békés, sőt szívélyes, hiszen alapvető érdekeik tökéletesen megegyeznek. Mi zavarhatja mégis a gyümölcsöző együttműködést? Sok egyéni apróság. Mint például az eladó makacs fejfájása, családi gondjai, kedvezőtlen munkabeosztása vagy éppen az a bosszúság, melyet mint vásárló élt át nemrégen, mert nem voltak elég kedvesek vele egy másik boltban, vagy ha igen, az udvariasság mellé nem kapta meg a keresett árucikket. És máris eljutottunk a konfliktus egyik leggyakoribb forrásáig: az áruig. Hagyjuk most, ami nincs, bajlódjunk azzal, ami kapható! Mondjuk a lábbelivel. Az ember a fizetés utáni napokban — vagy éppen órákban — betér a szaküzletbe. Kiválaszt egy pár cipőt, felpróbálja, íelszisszen, amikor az árát hallja, de csomagoltatja és hazaviszi. Otthon leteszi, majd a mindenre kíváncsi gyerekei egy óvatlan pillanatban kibontják, és e művelet folytán a blokk eltűnik. A becsületes vásárló szorongása már ekkor kezdődik: mi történik, ha rövid idő múlva hibásnak bizonyul az áru, amire — sajnos — nem kevés példa volt az elmúlt években a család történetében. De igyekszik elaltatni aggodalmait: miért is kellene visszavinni? Egyelőre 30 tonna por a levegőben Miskolt levegőszennyezettsé- génetk vizsgálata során érdekes megfigyelést tettek a szakemberek: megállapították, hogy a «•legporosabb« és így a levegőt a legjobban szennyező üzemben, a diósgyőri Lenin Kohászati Műveknél, az egynapi porkibocsátás tíz év alatt 128- ról 30 tonnára csökkent. A diósgyőri kohászat egy évtized alatt megközelítőleg 150 millió forintot fordított a porképződés csökkentésére. A problé- rriát most. a fűtési idény kezdetén, inkább a családi házas lakónegyedekben a széntüzelés miatt keletkező füst és pernye okozza. Az MTESZ keretében működő levegőtisztaság-vizsgálat: bizottság a lakótelepeken folytatja a fölfnéréseket, s javaslatokat dolgoz ki a családi házas lakótelepek levegőtisztáságá- nak védelmére. ködtől, esőtől is óvja, gondosan rendben tartja. Mégis, néhány nap múlva ijedten veszi észre, hogy kiütött rajta a fehér izé. (azt mondják, cserzősó). Föl- rémlettek benne a közelmúlt esztendeiben, különböző boltokban szerzett tapasztalatai. Egy: blokkal együtt nyújtja át a hibás cipőt. Jegyzőkönyv. Az eladó szól: rendben, tessék újat választani. Kettő: blokk nincs, de a kereskedő memóriája kitűnő. Kemény pironga- tás, jegyzőkönyv, új cipő. Három: blokk ismét nincs, de a boltos azt mondja, ez nem akadály, rendkívül udvariasan új cipőt ajánl. A vásárló örömmel el, fűnek-fának meséli sikerét. Ezek az előzmények. Most viszont nincs blokk, sem eladói memória. Csak hibás cipő és mellé hitvesi meg munkatársi biztatás. — Én is jártam így, szó nélkül kicserélték. A szorongás azonban alig csökken. Egész úton foglalkoztatja a gondolat: ennek a cipőnek a létrehozásához anyagot és munkát használtak fel. Leszállították, raktározták, eladták. Én meg most hálátlanul, mindezzel mit sem törődve visszaviszem, hogy csináljanak vele, amit akarnak. A boltban — blokk hiányában — határozott elutasítás fogadja. Bár készült rá, mégis úgy távozott, hogy súlyos vereséget szenvedett. Nem tudott belenyugodni. Fölkereste a bolt fölöttes szervét. A határozat: a cipő kétségtelenül gyári hibás, ki kell cserélni! hoz a boltvezető ragaszkodhat 'Nem rossz rendelkezés. Elég ág és nem támadható azzal, ogy nem biztosít kellő önállóságot az üzletvezetőnek.) Közben megtudtam, amit már a címben is jeleztem, hogy a vásárló sem angyal. Mert ha az lenne, csak akkor vinné vissza az árut, ha az való 'n hibás. (Ekkor is éppen e' g munkát adna e cserebere a kereskedelemnek.) Nem úgy, mint az az asszony, aki három pár cipőt vitt vissza azzal, hogy levált a talpa. Mind a háromnak és egyszerre. Aztán amint kiderült, a lábbeli két fő részének egységét egy — ugyancsak nem angyal — cipész kisiparos segítette megbontani, á 20 forintért. * Egy divatos hölgyről • is hallottam, akinél feltűnt, hogy egyetlen télen tizenkét pár cipőt cserélt ki egy-két heti viselés után. Az ok: eltörött a sarok. Ahogy barátnőjének dicsekedett, e művelethez csupán egy hokedlire és egy keményebb ütésre volt szükség. Ennyit megért, hogy mindig új cipőben páváskodjon. De tizenkét éves gyereket is hallottak dicsekedni, akinek mániája az új cipő, hogyan rúgja szét jól bevált mozdulattal lábbelijét. Gondolom, szülei még biztatták is, mondván, élelmes gyerek, még viszi valamire. Tehát a vásárló sem angyal. Igaz, ha az lenne, nem térne be a boltba lábbelit vásárolni. Milyen egyszerű lenne így az élet! Semmi nem zavarná a vásárló és eladó szívélyes viszonyát. — Na de a blokk ... — AhP. L. —(------N övényvédelmi tájékoztató Több szer kerül forgalomba kis csomagokban Az idei év is bizonyítja, hogy a házikertek és a szórványterületek különböző rovarkártevők és kórokozók elleni védelmében milyen nagy jelentőségük van a hatékony, gyorsan 1 ebomló, az emberre és az állatra kevésbé mérgező növényvédő szereknek. Várható, hogy á házikertekben használható kis csomagolású növényvédő szerek iránt tovább nő az igény. Több a kerttulajdonos, erősödik a kiskert- mozgalom, és a jövőre megalakuló kertszövetkezetek is jelzik a vegyszer iránti keresletet. A jövő évi vegyszerbeszerzés megkönnyítésére összefoglaljuk azokat a növényvédő szereket, melyek különösen jó hatásfokkal szerepeltek. A' rovarölő szerek közül a gyümölcsmolyok, gyümölcsdarazsak, szőlőmolyok ellen a Su- mithion 50 EC 0,5 kg-os csomagolásban kapható. A burgonyabogár és a zöldségfélék hernyókártevői ellen Ditrifon 5 porozószerből 1 kg-os adagok vannak forgalomba. Hasonlóan 1 kg-os csomagolásban is kapható a Ditrifon 50- es permetezőszer. Az 1 literes üvegben kiszerelt Unifosz 50 EC a gyümölcsösökben károsító szívó és rágó rovarok ellen egyaránt hatásos. A burgonyabogár, valamint a gyümölcsmolyok, levéltetvek és rajzó pajzstetvek elleni védekezéshez a 0,5 kg-06 csomagolású Safidon és a Sevin 85 WP is beszerezhető. A gombaölő szerek közül legjelentő♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦< , sebb a hazai gyártmányú ? Fundazol, mely almavarasodás Fekete Sándor " PETŐFI ÉLETI mtm 2. A fiú lázadó hajlamai, íme, már akkor megmutatkoztak, amikor családja még aránylag jólétben élt. Még dacosabban lordul szembe a világgal, amikor Aszódról hazatérve meg kell tudnia, hogy az 1838-as nagy árvíz elvitte szülei házát, tanyáját, jószágait, s ők szegények lettek. A természet kártevését Petrovics István a reá jellemző szorgalommal híég jóvá tudta volna tenni, de üzleti vállalkozásai is balul töttek ki. A bizalmával visz- aélő emberek ellen nem volt ■rvosszere: a jómódú bérlőből amarosan elszegényült kocs- náros lett. Mindez végzetes változást idézett elő a család életében. Vz apa egyre kevésbé látta ér- mimét annak, hogy erejét meg- laladó áldozatokat hozzon gyerke tanulásáért, a fiúban viszont éledeztek a kö’tői-művé- szi haüamok, s hallani sem akart arról, hogy apja mesterValószínűleg az anya odázta el a végső összeütközést, ő bírhatta rá férjét arra, hogy a szeretett fiú továbbtanulhasson. 1838 őszén tehát Petőfi megjelent Selmecen. Eszmei-érzelmi fejlődésének szerencséjére, tanulmányi eredményeinek kárára a líceumban kisebbfajta nemzetiségi háború dúlt. Az osztályfőnök a szlovák hazafiak ama szerencsétlen típusának képviselője, amely az osztrák elnyomók előtti buzgó hajbókolással akart magyarellenes izgatásához támaszt találni. Megdöbbent, amikor a szlovák nevű fiú nem a »Tót Irodalmi Kör«, hanem a »Nemes Magyar Társaság« tagjául jelentkezett. Az ifjú költőnek — szavahihető iskolatársi vallomás szerint — »legkedvesebb tudománya a magyar történet volt, melyben való jártasságát« még a jó tanulók is bámulták. Természetes tehát, hogy a reakciós osztályfőnök megbuktatta Petrovics Sándort — és épp történelemből buktatta meg. Amikor az anyagi gondoktól hajszolt Petrovics István megtudta, hogy fia bukással hálálja meg a szülői áldozatot, indulatának első rohamában kitagadta őt. Mindez 1839 februárjában történt, tehát félévkor. Ha Petőfi meghunyászkodik osztály- főnöke előtt, év végéig kijavíthatta volna a jegyet. Anyai közbenjárással apai bocsánatot is szerezhetett volna. S akkor megtakarítja az elkövetkező évek megannyi nyomorúságát. De nem lett volna Petőfi, ha így cselekszik. Elhatározta, hogy megszökik Selmecről. Petőfi »könnyelmű« döntéseiben is számolt a következményekkel, legföljebb nem mindig váltak be a számításai. E nem csupán vérmérsékletéből, hanem teremtő erejéből fakadó hirtelen elhatározó képesség jellemének egyébként egyik legnagyobb erénye volt. »KATONÁNAK SZÁMŰZÖTT BALVÉGZETEM ...« A kitagadott fiú 1839 február közepén hagyta el Selmecet. Kopott köpenyében, gyalogosan vágót neki az útnak: Pest felé tartott. »Hat esztendeig voltam istentől, emberiül elhagyott földönfutó — írta később —, hat esztendeig volt két sötét árnyékom: a nyomor és a lelki fájdalom... És mikor? Ifjúságom kezdetében, az élet legszebb szakában, mely csupán az örömökre van teremtve, tizenhatodik esztendőmtől a huszonkettedikig.« (Úti levelek.) A hat esztendei nélkülözés, megaláztatás más embert talán összetört volna, de az ő erős jellemét nem tudta kikezdeni. Sőt, megedzette. E hat év tapasztalatai beépülnek majd verseibe, és a valóság ezer színével gazdagítják azokat. Pestre érve Petőfinek sikerült bejutnia a pesti magyar színházhoz. Nem színészként, ilyen feladatra a tizenhat éves kóbor diák nem is lett volna még alkalmas. Ne kerülgessük a szót: színházi szolga lett. Korát meghaladó értelmével fölfogta, hogy az annyira vágyott színészi dicsőséghez a statisztáláson át vezet az út, s korához illő merészséggel vállalta is az ezzel járó színházi szolgai teendőket. Abban az időben nem volt színművészeti főiskola. Aki színésznek akart állni, valamelyik társulatnál jelentkezett — a legala- csonyabbrendű feladatokra. •Az ország első számú magyar színháza nem volt olyan előkelő intézmény, mint a pesti német teátrum. Ha esni kezdett, a környéket elborította a sár. Petőfi esténként lámpással kísérhette haza a sötétből és a sártól félő színésznőket — egy tízesért. S néha, ha olyan darabot adtak, amelyben a »né-j ma személyzet« népes volt, ő? is fölléphetett a színpadra,: Petőfi színészi pályája tehát? fordítva indult, mint majdani? színésztársaié, akikkel később? össze fogja hozni a sors. Azok| falvakban, vidéki kisvárosok-j ban kezdték pályájukat, egy| rég divatjamúlt színészi isko-j la tanítványai voltak, magya-? rán: ripacskodtak. Petőfi vi-t szont tizenhat éves, nyitott? szemű, koraérett kamaszként» az ország legjobb művészeit? láthatta játszani, naponta test- ? közelből figyelhette alakításai-? kát, tanúja lett annak a küz-| delemnek, amely ekkor már ? javában dúlt a régi »síró és? éneklő« iskola és az új, a ter-| mészetesebb játékfelfogás hí-? vei között. S ha társaival sok-? szór összeütközésbe fog kerül-« ni, ennek egyik oka épp az,? hogy ő már induláskor az új? iskola tanítványa lehetett. ? Mintegy három hónap után« elhagyta Pestet. Talán apja? vitte el vagy valamelyik roko-z na szánta meg a kitagadott? fiút; tény, hogy 1839 május? második felében már Ostffy-Í asszonyfán volt, egy földmér-* nők házában. A jómódú rokon? gyereke mellé fogadta be Pe-? tőflt házitanítónak. A rákon-? cátlan kis kölyök tanítgatása? mellett Petőfinek az irodában? is dolgoznia kellett, szép írá-? sát és rajztudását a mérnök? szívesen hasznosította. ? (Folytatjuk.) és lisztharmat, a szőlő szürkepenészes rothadása és a sző- lőorbánc, valamint a szőlő- lisztharmat ellen nagyon jó hatású volt (javasolt a zöldségesek gombabetegségei ellen is, elsősorban uborkaliszt- harmat és a szamóca szürkerothadása ellen). A Dithane M—45-nek megfelelő D—8 porozószerből és a kombinált hatóanyagú D—8 K 50 porozószerből 2 kg-os egységcsomagok vannak forgalomba. Hazai perzselő gyomirtó szerünk, a Gomex, 0,5 literes flakonban kerül értékesítésre. A Gomex a jól ismert Gramoxone-val megegyező területeken használható gyomirtásra. Továbbra is kaphatók az eddig is széles körben alkalmazott Dithane M—45-ből 1 kg-os és 20 dkg-os, a Cupro- san Super D«ből 1 kg-os és 0,5 kg-os, valamint az Ontho- Phaltan-ból 0,5 kg-os és 20 dikg-os csomagok. A néhány gyümölcsfával rendelkezőknek javasoljuk a Kombi—A, Kombi—B egységcsomagokat, melyek kétszer 10 liter permetiéhez tartalmaznak előre kimért mennyiségben rovar- és gombaölő szert.