Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-18 / 272. szám
Petrollámpa - neonfényben A vándorszínészet valaha — a XVIII. század végén a XIX. század első évtizedeiben — valóságos »apostoli« küldetés volt. A magyar színi kultúra — ma már talán romantikusnak tűnő, de akkor keserves körülmények között — pajtáról pajtára, színielőadásra átalakított fogadóteremtől fogadóteremig hordozott bölcsője volt — olyan nevekkel, melyeket most méltatlan dolog lenne említeni. Azért lenne méltatlan dolog, mert a mai vándorszínészeiről akarunk egyet s mást elmondani az alábbiakban. Ma a vidékjáró vándorszínészetben nincs semmi apostoli, semmi romantikus, legföljebb a keserves jelző maradt meg. S talán ez is jól mutatja, hogy a vándorszínészet, a vándortársulatok léte anakronizmus; korszerűtlen, önmagát túlélt dolog a kőszínházak árnyékában. A lámpás egy évszázada még fény volt a sötétben, A vándortársulatok »petrol- lámpája« ma szánalmat keltő lángocska csak — ráadásul füstöl is — a villanyégők, neoncsövek, tóvéképcsövek mellett A dolgok tisztázása végett: a mai vándorszínészek nem utódai a nagynevű elődöknek, a »jogfolytonosság« itt az állami, magyar színjátszást illeti. Éppen ezért nem is használjuk a továbbiakban a vándor- színész szót. Hát mit? Haknibrigád? így is nevezik őket. nem minden bántó él nélkül. Vagy használjuk inkább fölvett nevüket, például: budapesti Vígszínpad? Vigyázat, semmi köze mindennek a Vígszínházhoz! Ezt hirdette egy plakát a csurgói művelődési ház ajtaján. »Vendégjátékot« ígért, az egyik szereplő neve alatt megemlítve, hogy Jászai- díjas. Nos, a Színházi Lexikon nem hagy kétséget: a név viselője valóban Jászai-díjas, az Állami Bábszínház tagja — csak éppen nem láttuk az előadáson. Sőt jó néhány más, a plakáton hirdetett színészt sem láttunk ott. Az előadás közben az is kiderült, hogy a karmester nem attól karmester, hogy zenekart vezényel, hanem attól, hogy egyszer orgonán, egyszer zongorán szolgáltatja a muzsikát a Melyiket válasszam című előadáshoz. (A sallangos plakátról époen a cím utáni kérdőjel hiányzott. No de ez helyesírási, s nem »művészi« kérdés.) Az előadás? Egy nagyon jó szándékú, naorakészen »aktuá- j lis«, garantáltan falusi témá- | jú, úgynevezett beleköthetet- j len szokványdarab, nem sok- i kai rosszabb ama zenés vígjátékoknál, melyeket időnként kőszínházaink is bemutatnak. Nem véletlen, hogy a »maszek« társulatok felügyeletével is megbízott szerv, az Országos Rendező Iroda engedélyezte bemutatását. S nem kisebb egyéniség neve áll a színlapon rendezőként, mint Rátonyi Róberté — kiemelt piros betűiekéi. Igaztalan dolog lenne azt állítani, hogy az előadás színre- vitele alulmarad a darab színvonalánál. Altik játsszák, nem tehetségtelenek, ahogy játsz- szák, az időnként félelmetesen szánalmas. A ripacskodás teljes kelléktára vonul fel, szemforgatás, részeg dülöngélés, ami — szerintük — falun Óvó néni, Amerre megyünk, mindenütt vidám apróságok szaladnak hozzá, s újjongva köszöntik. — Övó néni, Erzsi néni... Ö pedig megsimogatva a buksi szőke, barna, fekete fejecskéket, viszonozza a feléje áradó ragaszkodást, szeretetet. E rövid kis megnyilvánulásokból is kitűnik,^ hogy Sárdi Ká- rolynét, a tabi óvoda vezetőjét szeretik kis tanítványai, és nagyon várják, hogy köztük lehessen. — 1961-től vezető óvónő vagyok, közben ellátom a siófoki járás és a város óvodai szakfelügyeletét is. Huszonhárom óvodám van . . . Járjuk a barátságosan berendezett helyiségeket. Ragyogó tisztaság, tükörf ényes a parketta, modern szőnyegek borítják, rengeteg a játék, otthonos, barátságos minden. A mosdóban hófehér csempe, s van szertár, zuhanyozó a személyzetnek is. A konyhában javában készül az ebéd. Mikus Jánosné a többiek segítségével százszámra készíti a gombócot, sajnos, elég nehéz körülmények között. A konyha szűk, bővíteni kellene, mert a KÖJÁL különben jövő tavaszra megtiltja használatát. Az a tervük, hogy az óvoda bővülő területén megfelelő játéktér alakulhasson ki, be legyenek kerítve, s az épület külső képe szintén rendben legyen. — Nagyon bízom abban, hogy sikerül, s ennek érdekében összefognak, társadalmi munkában segítenek a község lakói, az üzemek, vállalatok. Hiszen az óvoda bővítését, új terem, mosdó, szertár építését csak az ő segítségükkel tudtuk megvalósítani, s elérni, hogy harminc gyerekkel emelkedhetett a létszám — mondja Sárdiné. Azt viszont mástól tudom meg, hogy ennek érdekében mennyit fáradozott, kilincselt a vezető óvónő. Sikerült megnyerni a lakosokat, a község vezetőit is ennek a nagyszerű célnak. Boros Zoltán technikus társadalmi munkában elkészítette a terveket, az épület alapozását megcsinálta a vízügy, a falakat felhúzta a TÖVÁL, az áfész építőbrigádja a belső vakolást végezte el, adtak 10 ezer forintot is, az erdészet faanyagot adott, ezt feldolgozta a kaptárüzem. Mindenki segített. A vegyesipari ktsz pénzt adott és kedvezményes fuvart. Ugyancsak fuvarral támogatta a munkát a gépjavító, segített a falazásnál a költségvetési üzem. S ott voltak a Campingcikk Vállalat szocialista brigádjai is. Több mint 16 ezer forinttal és 112 óra társadalmi munkával segítették az építkezést, játékokat vettek, hogy kis patronáltjaik még jobb körülmények közé kerülhessenek. Az idén a Budapesti Vegyipari Gépgyár dolgozói 8000 forint értékű társadalmi munkát végeztek már el, játékokat készítettek, befedték a homokozót, s megígérték: máskor is lehet rájuk számítani. így lesz ez bizonyára jövőre is, hiszen valamennyiüknek szívügye, hogy a tabi apróságok minél kulturáltabb körülmények között nevelődhessenek. ' Sárdi Károlyné nagyon sokat fáradozott az óvoda fejlesztéséért, s nagyon sokat tesz a járás és Siófok többi óvodájáért is. A Hazafias Népfront pedagógiai bizottságának elnökeként, a tabi pedagógus szakszervezet vezetőségi tagjaként, népi ellenőrként is részt vesz a közéletben. Eddigi munkája elismeréséül tavaly megkapta az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést. Százötvenkét vidám, nevető apróságnak ad otthont a tabi óvoda, szüleik nyugodtan végezhetik munkájukat. Péterfi Józsefné, Herczeg Béláné, Angyal Józsefné és a többi óvónő, dajka kulturált körülmények között végezheti munkáját. Messzire járok, amikor ismét felhangzik az apróságok újjon- gása. — Ovo néni, Erzsi néni... BeaJai Lásil* biztos siker. Hogy az e, erről később... Megkérdezhetné valaki, miért foglalkozunk ennyit a társulattal. Talán azért, mert ez nemcsak egy társulat, hanem egy típus ... Van néhány fiatal is az előadók között, s nem is játszanak rosszul, csak- hát a dolog könnyebbik végét választották: még ha oly nehéz is így. Volt egy fiatal beugró is, neves fővárosi színház induló tagja. Vele beszélgettem. — Miért csinálja? — Pénzért ugrottam be ... Én tartom el leszázalékolt apámat is. — Mi a darabról és az előadásról a véleménye? — Ezt most hagyjuk. Tőle tudtam meg, hogy a társulat igen sok — idősebb — tagja valaha rendes színházi tagként, főleg az operettben érvényesült. Az operett! Az operettdöm- ping, az operettvirágkor szirupjától valósággal ragadt néhol az előadás. És az operett kétszeresen is kegyetlen lett. Egyrészt, ha kiöregszik a primadonna és a bonviván, akkor vagy marad, és megelégszik ötödszerepekkel, vagy megy... Akik itt felléptek: főszerevlők maradtak. A Vígszínpad főszereplői... Tulajdonképpen — bizonyos mértéltben — megértem őket; a színész színpad nélkül: szárazra vetett hal. Sokkal jobban egyetértek azonban az előadást ellenőrző »keményszívű« népművelőkkel, akik szóvá tették a színlap »ellentmondásait«, működési engedélyeket kértek, följegyzést készítettek a nem egészen érvényes gázsikimutatásról, és levélben tájékoztatták az ŐRI igazgatóját, hogy nem ártana több vonatkozásban is figyelemmel kísérni az ilyen együttesek tevékenységét. Például úgy: miként változik az előadás színvonala a későbbiekben; kik adják elő az ŐRI képviselőjének, és kik vidéken. A vitás kérdések tisztázása feltételével engedélyezték az előadás bemutatását, mint »tűrhetőt«... Egyetértek, és nyugodt vagyok. Ez a »kategória« megnyugtató, különösen akkor, ha egy jobb bizonyítványt is kiállíthatunk a csurgói közönségről. Távolmaradásával »tüntette ki« a produkciót: jelesre vizsgázott. Tévedés ne essék, ez a közönség rendszeres látogatója a csurgói művelődési ház Művészportrék sorozatának. T. T. Szikra János festményei Marcaliban 1 ' WUKk Ili fi: ~ ' tv tu Notre Dame. Múzeumot avattak a marcaliak. Az intézmény szelleme egyrészt azt fejezi ki, amit az utókor nem mulaszthat el megadni a fáklyavivő elődök emlékezetének, másrészt új utat nyithat a nagyközség, a járási székhely szellemi —tudományos és művészeti — életében. A múzeumban egy terem a képzőművészek rendelkezésére áll. Amikor az épület homlokzatát nézem, Marcali holnapjára gondolok, melynek alakításában, formálásában sokat tehet feladatainak pontos végzésével az intézmény. Ezek között, úgy látszik, az újkori történelem, a tárgyi néprajz mellett fontos szerepet szánnak a vizuális nevelésnek, a képzőművészeti élmények gazdagításának, az ízlés alakításának. Ennek vállalását nem dicsérném, mert ez a feladat természetes, kötelesség. De a feladat maradéktalan ellátása elismerést érdemel majd. Marcaliban máris tudják: a helyi és a környéki emberek ízlésformálásáért közvetlenül Marcaliban tehetnek a legtöbbet. A helyben élő Szikra János festőművész tevékenységét visszamenőleg ezen a szemléleten is lemérhetjük. Azt tudjuk, hogy a közvetlen élmények a maradandóbbak, a meghatározóak, éppen ezért fontos, hogy a nevelési folyamatban, élménynyújtásban a Fekete Sándor (* Lilit U | Az öröm annyiban volt kofrai, hogy a Júlia makacsságá- ♦ tói megdöbbenő szülők még í mindig nem véglegesen adták fel a céatát. Az esküvőt 1847. szeptember 8-ra tűzték ki, abban az önmagát leleplező reménykedésben, »hátha történik valami addig«. A szerelmeseknek ezalatt még találkozniuk sem szabad, legföljebb »levélileg«. Mit tehet a költő, ha szerelmes, ha állása sincs, és várnia kell az annyira áhított szeptemberi napig? Utazik, mint egyébként is szokta, ennél kisebb okok nélkül is. Petőfi tehát barangolt még egy kicsit a »környéken«, ide értve még Szalontát is, ahol Aranyt látogatta meg, azután június közepén visszatért Pestre. Ott, már a családfői kötelmekre gondolva, eddig írt összes költeményeit eladta | egy kiadónak, azután július elÍ seién nekivágott 1847-es második, még nagyobb útjának: Felső-Magyarországon át Er! dódig. A kerülő oly nagy, mint amilyen hosszadalmas harcot | követelt Júlia meghódítása. Az * utazásról gyönyörű lapokat olvashatunk az Üti levelekben, a reformkori magyar próza legszebb és ma is legélőbb alkotásában. Nekünk azonban itt a végcélra leéli szorítkoznunk. Egy évvel első találkozásuk után, 1847. szeptember 8-án, a kora reggeli órákban tartotta esküvőjét Petőfi és Júlia. Szendrey Ignác komor gőggel távol maradt, Petőfi keserű kacajjal hajtatott el. A kocsi egyik kereke eltört. Az ifjú házasok első éjszakájukat egy fogadóban töltötték. Maga a költő számolt be erről is, köpés mosollyal: » .. .házasságom első éjét a fogadóban! Nem hiába vagyok a csárdák költője.« Petőfi megkérte Teleki grófot, adja át a mézeshetekre költői kastélyát, amit a »vad gróf« meg is tett. Barátságból is, meg talán azért is, mert tudta már, hogy ami e még mindig csak huszonnégy éves költő körül történik, az már történelem és a magyar utókor örök része. Verset írni a szerelemről mindennapos dolog. A házasságról lírázni — ez már ritkább. De az egészen egyedülálló volt akkoriban, hogy Petőfi a versek mellett még nyttkiállított művek színvonalasak legyenek. Szikra János, Marcali első múzeumi kiállításának szereplője, az élmények festője. Szükség van a külső világra, hogy belülről oldódni tudjon. Ez az alkotási folyamat benne is vain képeiben. Fontos elemként kezeli a látványt, »hű« hozzá, miközben színélmények születnek benne, harmóniák, melyek a tárgyakhoz simulnak. Szikra János látszólag sokat tanult Egrytől. Mégis a legfontosabbat feledte. Hogy Egry pazarlóan adta önmagát képeinek világába. Szikra János művészetének lényege a hangulatteremtő színekben rejlik. Talán meg kéne szabadulnia a Balatontól egy időre, hogy színei az eddigieknél még többet mondjanak a világról s önmagáról. Rálátás a Balatonra, Kilátás Badacsonyból, Kilátás a fo- nyódi hegyről. Egy-egy képének a címe. A csokorba foglalás célja, hogy rámutassunk az esztétikai értékek elismerése mellett a bemutatott anyag sablonszerűségére is. Szikra János ugyan megpróbálja körüljárni a látványt, de a festő helyváltoztatása nem feltétlenül jár képeinek gazdagodásával, változatosságával. Tehát tulajdonképpen elég is, ha Szikra egy helyben marad, s a fonyódi hegyről tekinget a tóra, de vános úti levelekben is országvilágnak beszámolt mézesheteiről: « .. .hazugság, amit tartanak közönségesen, hogy a házasságban megszűnik a szerelem. Én most is oly forrón, oly lángolón szeretem feleségemet, mint hajdanában nőtlen koromban, pedig már egy hét múlva két hete lesz, hogy megházasodtam ...« Mint az idézetből is látszik, a feszültséget, az izgalmakat a boldog derű, és könnyed vidámság időszaka követte. Az oroszlán, ha nem is megszöktette, de szinte elrabolta Júliát, mint a nyílvesszőt. Meg lehetett pihenni. Petőfinek talán eszébe jutott az az oroszlános vers, melyet fentebb idéztünk, s most folytatta a képet: Nyugszom én fáradt oroszlán Feleségem kebelén. Mielőtt a történelem örökre kiragadná a boldogságból, vessünk egy pillantást az oroszlán utolsó nyugodt fészkére ... Pesten egy háromszobás lakást béreltek. Az egyik szobát Jókai Mórnak adták ki. Hihetünk hát Jókainak, aki szemtanúként így festi le a három szobát: »Az egyik volt az enyím, a középső a közös étkező, túl rajta a harmadik, az volt Pe- tőfiék lakása; író-, háló- és elfogadó szoba egyben. Szerény bútorzat; a legbecsesebb a könyvtár: csupa díszkiadású művek, Báranger, Hugo Victor, Heine költeményei; a Giron- dútfák története Lamartá&etáí, úgy, mint a Kilátás a fonyódi műteremből című festménye esetében, ahol a heíyben maradás ellenére »megmozdul« a kép.: A Balaton látványa itt nem »erőszakolt«, hanem egy- gyéolvad a virágcsendélettel. Azt hiszem, Szikra képei közül ez a legkvalitásosabbak közül való. A balatoni képek, noha nem gyengék, mégis bizonyos egyhangúságról árulkodnak. Az élmények ismétléséről. Ha kevesebbet állított volna ki ezek közül, talán rá sem jövünk. Ezért emelkedik ki anyagából a Notre Dame, a Szivárvány Nápoly felett. E képek más világról vallanak. Azt is sugallják, hogy ezek az élmények megismételhetetlenek, tehát a véglegesség művészi kifejezésében jut érvényre itt. A művészet — közügy. A szocialista művészet képes csak ezt megvalósítani. Ebben a művészetben az esztétikum és az etikum is elválaszthatatlan. Talán ennek az egységnek a teljesebb megteremtése további sikerek elérésére vezethet Szikra János művészetében is. Melyhez — még egyszer hangsúlyozzuk — teljesebb önmagát kell adnia, mint eddig. A vallomás — a festészet — csali így hihető, csak így tüzes, csak így forró- sítja át maga körül a levegőt. Horányi Barna Shakespeare angolul, Ossian, Byron és Shelly. Falain körül remek körajzú arcképei a francia forradalom kiváló alakjainak... Ez volt az egyedüli fényűzése...« A fiatal pár egyetlen szórakozása a színház volt. Petőfi szinte szünet nélkül dolgozott. Nem tud eltelni terveivel, egyre nagyobb vállalkozásokba fog: hősköltemény Lehelről (töredék marad), szatirikus elbeszélés a maradi magyar nemesség típusáról, a táblabírá- ról (ezt sem tudja befejezni, pedig legnagyszerűbb remekei egyikeként kezdődik a vers), Vörösmartyval és Arannyal elkezdi Shakespeare fordítását (a Coriolanus készül el, s a Rómeó és Júlia néhány jelenete). S közben ontja a kisebb verseket, köztük olyanokat is, amelyek közül egy-kettő önmagában is elegendő volna a halhatatlansághoz: A téli esték; A puszta télen. Olyan ütemben dolgozott, hogy ha néhány nyugodt hónapja van még, műveinek gyűjteménye ma legalább még egy kötettel többet számlálna. De »egyszerre leszakadt az ég a földre... a forradalom kitört Olaszországban!« (Folytatjuk) Sbmbgyi Néplap\ 5
