Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-07 / 237. szám
Magyarországi bútorművészet Harmadik dél-dunántúli népművészeti hét Megnyitó Pécsen A XVIII.' századtól kezdve megszépül már az udvarházak, kastélyok, úri lakások berendezése Somogybán is. Nem tudok hirtelenében a mai lakáskultúra berendezéseinek formavilágából hasonlatosságot felidézni; a bútorművészetnek e korból máig is lappangó itt- ott egy-egy aukción vagy a múzeológus gyűjtőútja során felbukkanó értékes lelet bizonyítja, mennyi tennivalónk akad még. Érdemes megtisztítani a régi bútort a portól, tisztára kéfélni az ósdi huzatot, szakszerűen óvni — mint múltunk többi becses emlékét. Az igazsághoz tartozik az is, hogy ehhez a nagyon szép Í junkához nemcsak a szakem- er kevés országszerte, hanem szakszerű határozók, leírások, összefoglalók is alig állnak az érdeklődők rendelkezésére. Ezért nagy öröm, hogy a napokban adta közre az Akadémiai Kiadó Szabolcsi Hedvig sokéves kutatómunkáját összegező könyvét »Magyarországi bútorművészet a XVIII—XIX. század fordulóján« címmel. A könyv bevezetője értékes összefoglalóját adja a klasszicizmus jelentkezésének, tárgyalja a szerző a korszak művészettörténeti-iparművészeti kérdéseit, nemcsak európai, hanem hazai összefüggéseiben is. Megismerkedhetünk az európai akadémiákkal, az elemi rajzoktatás szervezésével, a hazai klasszicista bútorművészet kialakulásával és termékeivel. A »-minták-« a XVlII. századi bútortípusok (az egyházi falikarok, lámpák, füstölők, padok stb.) vagy a világi komódok, szekreterek, ebédlőszekrények, asztalok, hintók, kályhák stb.) Ezek megismerése nemcsak esztétikai világképünk gazdagodását jelenti, hanem nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy a hétköznapi életünkben esetleg mi is fölfedezők lehessünk környezetünk netán tűzre, lomtárra ítélt bútormatuzsálemei között. Ezt a munkánkat segíti az értékes könyv 346 fényképe és 14 tábla az ornamens típusokból. Külön kell szólnunk a könyv egyik fejezetéről, amelyik a rajzoktatás történetét tárgyalja Magyarországon. -A magyarországi rajzoktatás kezdete XVIIt. századi szakaszának komoly jelentőséget tulajdoníthatunk az általános művelődés, az ízlésnevelés terén, de elsősorban a kézművesmesterségek színvonalemelésében, stílusalakításában« — írja a szerző. Egyben megjelöli, hogy nemcsak a kutatóknak, hanem a rajztanároknak és az ipari iskolák történelemtanárainak is igen sok, a hétköznapi oktatásban felhasználható adatot, feldolgozást közöl. M egemlékezik a XIX. századi szakkönyvekről is, így például hosszabban elemzi Sárvári Pál 1804-ben megjelent, és a maga korában nagy hírű -A rajzolás mesterségének kezdete« c. kétkötetes munkáját. Mindent összevetve, nemcsak a szakembereknek, hanem a közművelődés történetét kedvelőknek, a szép bútorokat szeretőknek, megbecsü- lőknek is hasznos olvasmányul szolgál Szabolcsi Hedvig könyve. D. B. (Tudósítónktól.) Tegnap a Pécsi Járási Hivatal nagytermében ünnepélyesen megnyílt a III. dél-dunántúli népművészeti hét. Négy dél-dunántúli megye néprajzos szakemberei, muzeológusai, tudományos kutatói és népművelői gyűltek össze ebből az alkalomból. Ott voltak a vendéglátó megye párt- és állami vezetői, a megyék vezetői, köztük Somogy képviseletében Horváth Lajos, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője. A megjelenteket, a népművészeti hét vendégeit Takács Gyula elnökhelyettes köszöntötte. Megnyitójában utalt arra, hogy az évente más és más megyébe visszatérő dél-dunántúli népművészeti hét gondolata, kezdeményezése és távlati programja Somogy megye érdeme. Szándékai szerint ez a sorozat, évente felhívja a figyelmet Dél-Dunántúl népművészetének gazdagságára, ennek ápolására. Ugyanakkor a népművészet fóruma is ez a rendezvénysorozat. Az idén Pécs és Siklós ad helyet a beli odály kiállítás a Várban A világhírű zeneóriás, Kodály Zoltán karmesteri pálcája figyelmeztető csendet int, mint zenekari próbán — erőteljes kopogtatással —, s akinek füle van hozzá, hallja is, mit mond a Mester. Egykori fényképek, kézzel írott kották, egyetemi jegyzetek, használati tárgyak között lépked láthatatlanul Üt, a Várban megrendezett 90. születésnapi emlékkiállításon, mintha tanítana. Azt hallom én, hogy arról beszél: a kiállításnak az a szerepe, amit angyaloknak szánnak a feltámadásban hivő lelkek: varázsütésre életre keltsen. Ez a kiállítás pihenni hagyja a Mestert, nem idézi meg szellemét, de még csak az igyekezetét sem látom erre. Persze, ezt »megrendezni« a legnehezebb. Mégis: nem mondhatunk le róla. És született már megfelelő példa arra, hogy milyen legyen a példaszerű emlékkiállítás. Itt Somogybán, Balatonszárszón, a József Attila-emlékmúzeumban. Igaz, talán nem jó az össz£hasonlítás, mert az előbbi csak egyszeri alkalom, az utóbbi állandó kiállítás, de a tapasztalatok azért érvényesek. A kép, a zene, a betű, hogy mást ne említsünk, a legkorszerűbb technikai berendezések segítségével rendelkezésünkre állnak. Nem az »-attrakció« a fontos, mert az nem is látszik, ha megfelelő tartalommal van feltöltve. Az emlékkiállítás talán elfogadható szerénysége abból fakad, hogy túl közeli még a veszteség időpontja, s nem volt idő felkészülni szellemének megidézésére. Ne arra kelljen tanítania ma Kodálynak, milyen legyen általában egy emlékkiállítás, hanem arra, amit élete folyamán mindig híven szolgált zenéjével, tudományával és mindehhez méltó emberi magatartásával, humánumával. H. B. mutatóknak és kiállításoknak, amelyek középpontjában Baranya népi díszítő művészete áll. Beszédének további részében hangsúlyozta: népművészetünk fejlődésében örvendetes tény az, hogy a népművészet nagy öregjeitől ifjak veszik át a stafétabotot. Az idei eseménysorozat másik sajátossága az, hogy előadásain a népművészet és a közművelődés kapcsolatát teszik vizsgálat tárgyává. A népművészetnek erősítenie kell közművelődési funkcióját, a közművelődésnek viszont tervszerűen és sokoldalúan kell bekapcsolnia a népművészetet az ízlésnevelés, a közösségi és hazafias nevelés, a cselekvő művelődés eszközei, területei mögé — mondta. A továbbiakban hangsúlyozta az előadó, hogy ma kultúrpolitikánkban a népművészet igaz értékeinek szerepe korszerű és tudományos alapokon áll. Elvi álláspontunk a kritikában népi romantikus rajongást és a lekicsinylő urbánus fintorgást egyaránt elutasítja. El tudjuk hárítani a végletes nézeteket, s egyre nyilvánvalóbb, hogy népművészetünk mai életünkbe, kultúránkba szervesen beilleszthető. Ezután Bánszki Pál, a Népművelési Intézet osztályvezetője tartott előadást Népművészet és közművelődés címmel. Délután korreferátumok hangzottak eL Somogy részéről Csíkvár József művészeti főelőadó, a népművészet szerepének korszerű értelmezéséről szólt, majd a részvevők megtekintették a pécsi Janus Pannonius Múzeum új néprajzi kiállítását és a III. országos kerámia biennálé anyagát. Este 6 órakor megnyílt a Baranyai hímzések és szőttesek című kiállítás. Majd a rendezvénysorozat első napja este a Pécsi Nemzeti Színházban Baranya és Zala megye művészeti együtteseinek, szólistáinak, valamint a pécsi Mecsek együttes műsorának bemutatójával zárult. Ma tanácskozásokkal folytatódik a program. Ott állt köztem meg a tornác közt, és a fehér csibók- jai alól fenyegetően néz. Morog. Egyet moccanok. Jobban morog. A fehér fogai fölött feketén vonaglik az ínye. Világéletemben rühelltem a kutyákat. Nem tudom, miért, azok is engem. Véneken nem volt, mikor meg Szomolnokra érkeztünk, elsőnek a kutyákat láttam meg: három rusnya féreg, habzott a pofájuk, hörögve szívták be a levegőt. Ezért léptem le az emeleti ablakon át, az esőcsatornán. Istenkísértés volt, de én az udvar felé nem mentem volna a nagy istennek se. A kutyák miatt. — Ne csináld — mondom a kutyának bizonytalanul. Ettől csak erősíti a morgást. Még jó, hogy nem ugrik nekem, s zabái föl nyomtalanuL Még a véremet is fölnyalja. — Kutyavári — mondom. Hülye vagyok, a nevét se kérdeztem. Margitnak kéne szólni, hogy parancsolja el. De nem szól! hatok. Eléggé leégettem már magam háromszor-négyszer, más se hiányzik. Fütyülök egyet a kutyának. Próbából. Megbillenti nagy füleit. S mintha enyhülne. Fütyülök. Hol így próbálom, hol úgy. Figyelem, melyikre reagál. Hat. Akármi legyek, hanem hat! Már nem morog, s még a fejét is hátrahajtja. Mint aki figyel. Csak ne lenne ilyen átkozott hideg! Zsebre vágom a kezem ... Rögtön morog. A fogát mutogatja. Trillázok. Erre megenyhül. Ésszel kell eljárni. Fütyülök, s közben megkerülöm őkéimét. Belépek a tornácra, onnan meg be. Nekiugorhat az ajtónak. Vagy a faromnak. Azaz: annak nem. Előkeresek egyet a produkcióim közül, s megpróbálok oldalozni. Ez nem smakkol neki. Elzárja a szöget; morog. Fütyülnöm kell hát, s kigondolom, mi legyen. Előbb- utóbb a lánynak is ki kell jönnie, s úgy adom majd elő a dolgot, mint valami jó viccet. Hogy — még ilyet! — meg — ejnye-ejnye! Csak addig megvesz az isten hidege. Itt fagyok meg az udvaron, a pofám füttyre állva. De mozdulni nem lehet, rögtön támadni akar a kutya. Muszáj fütyülnöm. 5. Berámázni az ilyet, mint én! Teljesen meg vagyok zavarodva. Miskán látszik, hogy kiröhög, én meg baktatok mindenütt a nyomában, a kutya miatt. Mire megjöttek, keményre fagytam, ö mentett meg. Órákig tartott, mire kiengedtem S akkor jött a meglepetés. Nahát, ez a lány!... Nem akarta fölfogni az agyam, hogy tizenöt kilométert akar lovagolni, az apja meg a bátyja pedig hagyja. Csak ülnek. Azt hittem, hülyéskedik. Akkor ugrottam csak ki, amikor a lány már a nagykendőt babrálta a mellén — nem jó azt énnekem nézni. Épp akkor vezette ki Miska a lovat, s már föl is nyergei te. Mondtam neki: — Elengeditek egyedül? — Nem egyedül engedjük el, hanem hárman ... Erre csak nyeltem egyet, mert az anyját — nyugodjék — csak-csak nem emlegetem Néztem, ahogy följebb veszi azt a szíjon lógót, lábvasat vagy mifenét, s csóváltam a fejem. Közben csapódott az ajtó, s jött Margit nevetve. Se szó, se beszéd; föllépett a Miska térdére. Csak néztem, félkézzel elkapta a ló nyakát, félkézzel meg a nyerget; a szoknyái megkavarodtak, a térde fölött megvillant a combja fehérje, s már fönn is ült a lovon. Elkaptam a szememet, ő meg hetykén leszólt nekem valami kis süketséget, aztán úgy elvitte a ló, mint a mesében. S én ettől kezdve olyan tiszta hülye vagyok, hogy a Patyolat-reklámnak öt hattyúnál jobb lennék. Ez az én barátom meg hozzáfog ganézni. Egy kicsit megszédültem én azoktól a comboktól. Az istálló hatalmas, van benne két széles farú ló — tisztára a laboros így hátulról mindkettő. Erről jut eszembe; a fényképem Miskánál ma-t radt —, aztán a hátas üres he-1 lye, aztán meg három fej ős te- f hén. Mozog a pofájuk, tán rá-1 gógumit zabáinak A lábuk! közt ide-oda járkálnak a tyú-x kok, a gombszemük engem | fürkész, ahelyett, hogy a trá-f gyát szemelnék. Kedvem vol-J na lehúzni, és közébük vágni! a csizmámat. | — Vigyázz a gyufával! —f mondja Miska, ahogy rágyúj-J tok. Megkínálom őt is, és örü-i lök, hogy észre veszem: előbb? kiles az istállóablakon. Félhet! az öregtől. Engem meg kirö-! hög, hogy seholse vagyok a! húgánál. I — Jó ridegen tarthatott! benneteket apátok — mon-| dóm gúnyosan. — Egy szavá- ♦ ba kerül, s megcsináltok ti j itt mindent neki. Tán még azt élőfát is leölnétek, ha monda-! ná. ! — Ha kell a fa, leöljük —? feleli. — Az még mindig jobb? mint felülni az ágára, oszt! onnan fütyülni a kutyának. | Derék, jó szöveg, ki se néz-! né belőle az ember. Rábólin-! tok. I — Oda is kell valaki —$ mondom —, mert a madarak t ilyenkor Afrikába utaznak. ! Tudja jól, hogy arra célzok: J az öreg még dolgozni se en-f gedte el a tanyáról. — Valahol nekik is le kell : bámulni... Persze, a gólyának nem megy, az csak pirosodik ... lábra... merthogy: fehér a bőre. Sokat húztak a nyáron, hogy j: engem nem fog a nap. Dara-: bókban jött le a bőröm, de csak halványrózsaszínben. (Folytatjuk.) SZIBÉRIA] KÉPEK A Magyar Televízió munkatársai filmet forgattak a távoli Szibériában. Molnár Miklóstól, a tv kitűnő operatőrétől kértünk néhány képet Szibéria életéről. Szibériában tíz ilyen aranymosó gép dolgozik. A 150—380 literes kanalak nyolc tíz méter mélységig nyúlnak le a vízbe. Az egész gépóriás a vízen úszik, és áprilistól decemberig üzemel. Jakut népviselet. A felvétel Jakutszkban készült. Jakutföldi nemesprémtenyészet. A gazdaságban 7000 kék- és ezüstróka van. Prémenként átlagosan 100 rubelt kapnak. Országos küldöttgyűlésre készül Javában folynak a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat VI. országos küldöttgyűlésének előkészületei. Mint dr. Vonsik Gyula, a társulat főtitkára elmondta; a népszerű ismeretterjesztéssel foglalkozó intézmény a jelenleg érvényben levő alapszabálya értelmében négy évenként tartja országos tanácskozását. Az utolsó küldöttgyűlés 1968 októberében volt, ezért az idén ismét esedékessé vált az összehívás. Az előkészítési munkálatokhoz már ez év tavaszán hozzáláttak. Áprilistól júniusig zajlottak le á járási és járási jogú városi közgyűlések. a TIT A megyei küldöttértekezletek október 31-ig tartanak. Az országos küldöttgyűlés a tervek szerint november 30-án délután 2 órakor ül össze a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, és december 2-án fejezi be a munkáját. Az ülés részvevőinek száma 350 fő lesz, közülük 300 a megyékben megválasztott küldött, s ötven a meghívott vendég. Jelen lesz a tanácskozáson több külföldi testvérszervezet delegációja is. Somogyi Néplap
