Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-29 / 256. szám
A tervezettnél többet Vállalati lakásépítés Kaposvár közvéleményét állandóan foglalkoztató témát, a vállalati lakásépítés helyzetét tárgyalta meg e héten a városi pártbizottság. A városi pártértekezlet két évvel ezelőtt úgy határozott, hogy a súlyos lakáshelyzet enyhítése végett minden lehetséges eszközt mozgósítani kell a lakásépítés növelésére. Az üzemekhez, a vállalatokhoz fordult, hogy gazdasági erejükhöz mérten vállaljanak feladatot a lakásügyi problémák enyhítéséből. Csak ötvenötén válaszoltak 1970 őszte óta előrelépés tapasztalható a vállalati lakásépítésben a pártértekezlet határozatai alapján. A városi tanács először tavaly próbálta meg fölmérni a kaposvári vállalatok lakásépítési igényeit, ez azonban nem sikerült A közelmúltban hatvannyolc üzemnek, vállalatnak, intézménynek küldött kérdőíveket, azonban közülük csak ötvenöt válaszoltok Kiderült, hogy harmincnyolc vállalat és intézmény semmilyen formában sem támogatja a dolgozók lakásépítését. Ez még akkor is kedvezőtlen, ha közöttük sok a kisebb egység. A vállalatok nagy részének any- nyira lekötött a fejlesztési alapja, hogy nem marad a lakásépítések támogatására Mások, inkább a személyi jövedelem növelésére fordítják a részesedési alapjukat Kaposváron harminc helyen támogatják a dolgozók lakásépítését, mégpedig két formában: a fejlesztési, valamint a részesedési alapból is adnak támogatást, mint a Kefe- és Műanyagipari Vállalatnál, a Tégla- és Cserépipari Vállalatnál; a ' vállalatok és Intézmények egy része lakás- építési kölcsönt nyújt a dolgozóknak a részesedési alap bizonyos hányadából. Az ötéves terv első két évében százötvenhét lakás épült, illetve épül tizenhat üzem és intézmény szervezésében. Érdemes összevetni a számokat: a harmadik ötéves tervben ösz- szesen kétszázötvenöt lakás épült meg vállalati és K1SZ- akcióban. Kiaknázatlan lehetőségek A pártbizottság ülésének legfontosabb megállapítása az volt, hogy sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek a vállalati lakásépítésben, mint ameny- nyit kiaknázunk belőle. S ezt Jól sejtetik azok a válaszok, melyek a tanácsnak visszaküldött kérdőíveken olvashatók. A tervek szerint erősen csökken a saját szervezésben épülő lakások száma, s a családi- » ház-építés támogatása kerül i előtérbe. Mivel a rendelkezés- ; re álló keret kevés, a vállala- * tok pedig szeretnének minél < több dolgozót kedvezményben } részesíteni, többnyire ala- 5 esony az egy lakásra jutó tá- j mogatás mértéke. Csak egy- < két vállalat döntött úgy, hogy; nagyobb támogatást ad. A kaposvári vállalatoknak * csak egy része foglalkozik * megfelelően e lakásépítési for- J mával. Példázza ezt, hogy j mindössze huszonegy szerv ♦ létesített lakásépítési alapot ? az OTP-nél, s ezek egy része 1 is igen szerény anyagi lehető- j ségekkel rendelkezik. Az öt- f éves terv hátralevő részében | nem használják fel tervszerű- | en azokat az eszközöket, ame- | lyekei vállalati lakásépítésre | képeztek, A kollektív szerző- ♦ dések ugyan tartalmazzák a : felhasználás szabályait, azt i azonban kevés helyen rangso- f rolták, hogy mikor melyik J A VÍZKUTATÓ ÉS FÜRÖ VÄLLALAT kaposvári telephelyén csökkent munkaképességű portást alkalmaz Jelentkezés: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 2, munkaügy (151478) _______________________ d olgozó lakáshelyzetét oldják meg. Senki számára sem mindegy, hány lakás épül meg a városban ebben a formában. S mivel az előkészületek biztatóak, már most úgy látszik, hogy sikerül megépíteni azt a kétszázhatvan vállalati lakást, amelyet ebben az ötéves tervben előirányoztak. Ha azonban alaposabban felkutatnánk a rendelkezésre álló lehetőségeket, akkor e tervet messze túlszárnyalhatnák a vállalatok. Ezért határozott úgy a pártbizottság, hogy szélesíteni kell az akcióban részt vevők körét, mert gazdasági szempontból szilárd, »tőkeerős« vállalatok találhatók azok között, akik nem építkeznek. Akik eddig is támogatták a dolgozók lakásépítését, ott nagyon fontos az előszervezés folytatása. Mérjék föl az anyagi forrásokat Hogyan lehet új lendületet adni a vállalati lakásépítkezésnek? Ennek útjait és módjait határozatba foglalta a pártbizottság. A hangsúlyt az üzemekre, vállalatokra, intézményekre helyezte abból a megfontolásból, hogy elsősorban munkáltatói feladat a vállalati lakásépítési tevékenység megszervezése, előkészítése és kivitelezése. Éppen ezért mindenhol mérjék fel újra a dolgozók igényeit, a saját anyagi lehetőségeiket, mert ennek kiaknázásával még több dolgozó lakásépítését támogathatják. Nagyon fontos, hogy hozzanak létre lakásépítési alapot az OTP-nél. A vállalatok, szövetkezetek, intézmények pártszervei és -szervezetei társadalmi és politikai’ jelentőségének megfelelően foglalkozzanak a dolgozók lakásépítésének vállalati támogatásával. Elsőrendű feladatuk annak elérése, hogy az e célra mozgósítható eszközöket maximálisan kihasználják, S amit kevesen ismernek: a szövetkezetek és az állami intézmények is támogathatják a lakásépítést, csak a támogatás pénzügyi forrásainak képzése eltérő. A pártbizottság a közeljövőben összehívja a vállalatok, intézmények vezetőit, ismerteti velük a határozatot és azokat a törvényes lehetőségeket is, amelyekkel megteremthetik a lakásépítés támo gatásának anyagi forrásait. Az építkezések gyorsításának egyik eszköze a lakásépítő szövetkezetek megalakítása. A pártbizottság állásfoglalása szerint a MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkársága gondoskodik szakemberek segítségével a szervezett és szakszerű előkészítésről. 0 3 'ö l'ri a. •0 =3 «H FÜLEMÜLE 29. Fekszik az oromfalnál, de nem válaszol, nem mozdul. Odarohanok. A feje félrefity- tyenve, de lélegzik. — Mi baja? Nem tud szólni, a kezét alig tudja emelni, nincs ereje. Megüthette magát, tán csontja is törött Ahogy próbálom felölelni, töredezetten jajgat, s egy kis vér jön ki a szája szélén. Állok egy percig tehetetlenül. Aztán meglátom a kettéI törött gerendát S ugrok az ötletem után. Le kell szórni a tetőről a cserepet, kitörni a léceket,"a gerendát kitaszítani. Ha sikerül, olyan lesz, mint a hidak lábánál a sarkantyú, félretereli a nagyja jégtáblákat I De az öreg™ nyöszörögni »tud csupán. Ez azért is értékes, mert még nagy üzemek sem tudnak önállóan belevágni a házépítésbe, szükséges több vállalat összefogása a szövetkezetek megalakításához. S a kedvezményesebb közművesített telek, a kedvezőbb hitel, a vállalati egyéb segítség előnyéi akkor élvezik a dolgozók, ha a szövetkezet telepszerűen több emeletes házakat épít. Olcsóbb lakás fiataloknak Többen kifogásolták, hogy eléggé nagy az az összeg, amellyel be lehet lépni a lakásépítésbe: a húskombinátban ilyen okokból harmincötén visszaléptek. Ezért fogadták nagy érdeklődéssel, hogy a lakásszövetkezeti titkárság és a KISZ akciójában háromszáz lakásból álló KlSZ-szövetke- zeti telep épül a Buzsáki utcában. A fiatalok harminc százalékkal olcsóbban juthatnak lakáshoz, mert a panelház alapozásában, szakipari munkáiban részt vehetnek. Nagyon fontos szerepet tölt be a tanács a vállalati lakásépítés támogatásában. Az ülésen is elhangzott, hogy a' szakosztályok szemléletváltozása szükséges a jobb összhanghoz. Eddig ugyanis csak nagy üggyel-bajjal jutottak telekhez a lakásépítő szövetkezetek. A ruhagyár KlSZ-szerve- zete például január óta nem kapott választ a telekkérésére. Sokat segített a helyzeten, hogy a városi párt-vb kezdeményezésére megalakult a lakáspolitikai bizottság, s többek között szorgalmazta a területelőkészítést a lakásszövetkezetek megalakításához. Jelenleg mintegy hatszázhetven lakás fölépítéséhez készítik elő a területet, s kétszáztizenhét akár azonnal épülhet a Hegyi utcában, a Jutái úton a Don- n erben és a Losonc közben. Igen fontos, hogy a tanács építési osztálya még több olyan területet kutasson fel, amelyik alkalmas a telepszerű beépítésre. Átmeneti megoldásként szó van olyan területek beépítéséről, amelyek csak három-négy év múlva lesznek teljesen közművesítettek, a víz és a villany azonban természeteseit- már ott van. Sokat segíthet a tanács a gyors hatósági intézkedésekkel, a lakásépítést szervező és lebonyolító szervezetekkel való jó együttműködéssel. Az építőipari vállalatok, ktsz-ek, TÖVÁL-ok pedig azzal, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítanak a vállalati lakásépítkezésre. Lajos Géza Pálinkát adok neki. Nem árthat Szesz, még fertőtlenít is. Töltök a szájába, kínlódva nyelt Én is erősítem magara egy korttyal, mielőtt nekivágok a melónak. A cserepek ősszeíagyva. Kettő se pottyan le, s vérzik a kezem. Mindegy, -csinálni kell. A léceket már lábbal töröm. Testtel. A gerenda derékvastagságú. Megemelni is alig bírom. Pedig ezt oda kell húzni, kitaszítani, valahogy a kéményhez erősíteni. Szaggatom a ruhaszárító köteleket Margit! Vajon kijutottak-e idejében? Visszaterelem a figyelmem a dolgomra. Olyan nehéz a súly, centiméterenként rángatom előbbre a gerendát. Mikor föl kellene emelni, vége az erőmnek. Alattam remeg a ház. A víz nekifeszül az akadálynak. A kötelekkel meg lehetne emelni a terhet De előbb az öreg legyen biztonságban! Megfogom. Beszélek neki: Tudom, hogy fáj, de nem maradhat ott a sarokban. Leszakadhat ... Ordít a fájdalomtól, véres habot hány, de végül sikerül a ruhákra ráfektetni a kémény mellett Odateszem neki a pálinkásüveget Ezt csak úgy lehet megoldani, ha a zsinegekkel fölmá- szok, átvetem a nyergen, ide- lenn meghúzom, a gerendát előbbre csúsztatni». Foglalkoztatási goodok Marcaliban A nagyközségek várossá szervezésének egyik feltétele, hogy a helybeli keresők 75 százalékát az ipar, az építőipar, az elilátás, a szolgáltatás és a javítóipar foglalkoztassa. Az egyébként dinamikusan fejlődő járási székhelyen, Marcaliban — amint ez a megyei tanács vb legutóbbi ülése elé terjesztett jelentésből kitűnik — a csaknem négyezer keresőből 2652-en — 67,2 százalék — .dolgoznak a fenti területen. Ez az arány, figyelembe véve a nagyközség és vonzási köre termelési jellegét, munkaerő-feleslegre utal. Milyen gondot okoz ez a nagyközség és környék* számára? Hogyan igyekeznek a település vezetői megszüntetni az ebből következő gazdasági és politikai feszültséget. Ezekről beszélgettünk dr. Ress Zoltánnal, a járási hivatal és Bántó Károllyal, a nagyközségi tanács elnökével. — 196S után — a nagyarányú iparosítás következtében — ugrásszerűen megnőtt a foglalkoztatottak száma a községben, és egy időben úgy látszott, mintha egyensúlyba került volna a munkaerő-kereslet és kínálat figyelembe kell vennünk a község iparához igazított szakmunkásképzésben részt vevő fiatalokat, a továbbtanulni nem szándékozó lányokat és fiúkat, valamint a mezőgazdaság további gépesítésével felszabaduló női és férfi munkaerőket — A jelenlegi munkahelyeken egyáltalán nincs elhelyezkedési lehetőség? — Marcali üzemei pillanatnyilag nem tudnak felvenni új munkaerőt Ez a helyzet szinte máról holnapra súlyos feszültséget teremtett, melyet a közelmúltban részletesen elemeztünk a járási párt-végrehajtóbizottsággal, és megjelöltük a kiút lehetséges irányait. — Ezek szerint milyen lehetőség kínálkozik a munkahelyek szaporítására? — Szinte azonnal szükség lenne egy 4—500 fős, új ipari üzem telepítésére úgy, hogy az V. ötéves tervben 800—900 főt tudjon foglalkoztatni. Erre a célra a nagyközségi tanács közművesített telket biztosított A rajta levő felépítmény a telepítés alapjául szolgálhat A megyei pártbizottság és a megyei tanács illetékes vezetőivel történt egyeztetés alapján — figyelembe véve, hogy elsősorban a női munkaerők elhelyezése sürget — a telepítésre a Május 1. Ruhagyár jöhet számításba. Tárgyalásaink az ügyben kedvezően haladnak. Ezenkívül a Rákospalotai Műanyagfeldolgozó és Bőrdíszmű Vállalat is jó feltételekkel rendelkezik ahhoz, hogy a Marcaliban működő, exportra termelő üzemét fejlessze. Ez azonban elsősorban megyei támogatás függvénye, mivel saját fejlesztési összegéből csupán a technológiai felszerelést és a forgóeszközöket képes biztosítani — Milyen szerepet játszik • többi üzem a munkaerő-felesleg megszüntetésében? — Az említetteken kívtn elsősorban a Mechanikai Müvek gyáregységére számíthatunk, amely továbbra is • nagyközség ipari foglalkoztatásának bázisát képezi. Megalapozott tervek szerint a gyáregységben 1975-ben 1500- an dolgoznak majd, ami 50 százalékos emelkedést jeleni P. h. — Valóban két érvei ezelőtt a pillanatnyi helyzet megnyugtatónak látszott, hiszen a legsürgetőbb igényeket ki tudtuk elégíteni De a lakosság áramlásál új munkaerők jelentkezéséi * fejlődés egyéb tényezőit figyelembe véve már akkor láttuk, bogy nem megnyugtató a helyzet. Az iparosítás ugyanis általában kedvező körülményeket teremtett a községben, amelyek több száz családot vonzottak a környékről Egész pontosan: az 1970-es népszámlálás adatai szerint Marcali lakóinak száma 8282 voll ami két és fél év alatt kereken ötszázzal emlekedetl Erre az időre esik ugyanis a tömblakások és a családi hÁ7ji\c nagyarányú építése. — Milyen rétegekből tevődik össze a munkára várók köre7 — Elsősorban továbbra is szakképzetlen nőkből, valamint — kisebb részben — másutt, távolabbi munkahelyeken dolgozó betanított, segéd- és szakmunkás férfiakból. Ez azonban csak a pillanatnyi helyzetet tükrözi. Távlatilag Jó ütemben halad a Danuvia nagyatádi gyárának építése Nem tudom, hogy sikerül, | de sikerül Indulás a másik? végébe! S Ahogy megemelem, megin-? dúl kifele, fölránt, de csattanj a vége a vízen. Az ár elkapja,? a kötél lemarja a kezemről ai bőrt, de megtartom. A kötél | végét rátekerem a kéményre. | A következő pillanatban? megkapjuk a lökést túloldalról.! Az oromfal kettéhasad, s egyik fele, mint a lőtt állat, lassan leroskad. Dől utána a tető negyede is, ugrok az öreg fölé, 4 agyon ne üsse valami. Ahogy] felpillantok, meglátom körű löt-" tünk a rohanó vizet Szédülést! érzek. Első ízben jut eszembe, hogy] innen nem lehet kilépni, ez aj buli életre-halálra megy. Akkorát zendít bennem, mint aj harang. Én nem gondoltam erre. nyira veszkődöm a maradok itt... Nem is tudom, miért ma-j radtam. Nem fontoltam meg.] Rég odaát lennék a lánnyal _ biztonságban. Én lennék a jó] nála, az öreg meg vessen ma-| gára, miért nem menekült el! Időben; szóltak nekik, tudták, hogy mi lehet. Mi közöm?.. (Tudósítónktól) A Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár 4. számú Nagyatádi Gyára a negyedik ötéves tervben jelentősen fejlődik: új üzem születik a volt gépjavító állomás helyén. A vezérigazgatóság döntése alapján ez év elején kezdte meg a 63 millió forintos beruházás keretében az új szerelőcsarnok építését a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. A beruházás jelentőségéről, a fejlesztés és a gyártmánystruktúra alakulásáról Kismarton László igazgatótól kértünk tájékoztatást — Örömmel közölhetem, hogy az építőipari vállalat jó ütemben halad a tervezettől nincs lemaradás. A vállalattal kötött szerződésünk alapján a csarnoknak 1973 októberéig kellene elkészülnie, de az építés jelenlegi ütemének láttán abban bízunk, hogy május végére befejezik a munkát Gondot okoz azonban, hogy a kazánház építéséhez szükséges gépelemeket a belföldi és a külföldi szállítók csak 1974-re igazolták vissza. Ez pedig azt jelenít hogy a jövő év derekára elkészülő szerelőcsarnokban beindított munkát a téli időszakra le kellene állítani energia hiányában. Arra kértük a szállítókat, hogy a határidőt rövidítsék ’ le, reméljük sikerül ez. Az üzemnek három fő gyártmánya lesz: a körasztal, a szer- számlapsor és a fúrótokmány. A 150—250 milliméteres átmérőjű körasztalok előzetes próbagyártását már most — a régi szerelőcsarnokban — megkezdték. A Jövő évben mit mintegy ötmillió forint értékben készítenek ezekből és 1975-ben az évi termelési érték 45—50 millió forint lesz. A szerszámlapsor gyártását csak az új csarnok átadása után kezdik meg. A fúrótokmány gyártását továbbra is szerepeltetik tervükben. Az NDK-ból vásárolnak ehhez két automata esztergapadot, amelyeket 1973 tavaszán állítanak munkába. A gépek beállításával egy időben átállnak egy új típusú fúrótokmány gyártására. Mivel a hazai és a külföldi igények változatlanul nagyok, 1975-ig nem állnak le a kávéfőző gépek gyártásával sem. A jól bevált hat- és tízszemélyes gépekből évente mintegy ötvenezer darabot készítenek, t nagyobb részét exportálják. Az üzem vezetői számba veit- ték a munkaerő-szükségletet is. Jelenleg az üzemben 320-an dolgoznak — ebből 250 a munkás. Ez a létszám 1975-ig megduplázódik. A növekvő szakemberszükségletet saját ipari- tanuló-képzéssel és a felnőttek átképzésével kívánják megoldani. Most száz ipari tanuló sajátítja el a szakmát az üzemben. Elsősorban esztergályosok, marósok, köszörűsök, szerszámlakatosok készülnek a szakmára. Az első végzősök 1973-ban teszik le a szakvizsgát, és mint szakmunkások dolgoznak tovább a gyárban. Az előkészületek biztatóak, és arra engednek következtetni, hogy az üzem teljes beindításával sem lesz majd gond. (folytatjuk} 1 A népművés; menhitlfi var zeti alkotások ím\\ú ntthnnát [ Kérjük tekintse meg a gazdag választékú I népművészeti lakásdíszítőket és textíliákat, * Tájegységi szőttesek: párnák és fal- 1 védők, futók és szettek, f Népi kerámiák, butellák, gyertyatartók és faliképek. Kalocsai, kúnsági és matyó hímzésű ? térítők, alátétek és párnák, í Vendéglátáshoz kávés- és italos- t készletek. BONDEN IGÉNYT 1 VÁRJA ÖNT A KIELÉGÍTŐ VÁLASZTÉKKAL Népművészeti bolt I Kaposvár, Ady Endre u. 8, gz. ♦ * (2842)