Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-27 / 254. szám
Gyerekek, figyelem ! og-fiak klubja Keszthelyen HÓKIRÁLYNÖ Rendhagyó klub. Zene, füst, és félhomály nélkül. Tagjai — a jövő agrármérnökei — Somogy megyéből kerültek a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemre. »Különös ismertetőjelük-« (vagy nem is különös!): a diploma megszerzése után Somogyba n kívánnak dolgozni. Agrár felsőoktatási intézményeink mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a kikerülő fiatal diplomások a lehető Legjobban helytálljanak a termelőmunkában. Gyorsan fejlődő mezőgazdasági üzemeink igénylik is a jól képzett — elméleti és gyakorlati kérdésekben egyaránt jártas — szakembereket. Igénylik, de hogyan? Számos gazdaság elegendőnek tartja, hogy magas fizetéssel — esetleg egyéb juttatásokkal — vonzza magához a fiatalokat. Mások ösztöndíjjal támogatják egyetemi évei alatt a hallgatót, aki cserébe köteles meghatározott ideig a gazdaságban dolgozni. Előfordul, hogy az üzem önerejéből néni képes megfelelően biztosítani a szükséges munkaerőt. Ilyen esetben szükség van arra, hogy a párt- vagy tanácsi szervek segítsenek. Ezt teszik Somogy megyében. Somogy nem tartozik a szakemberekkel jól ellátott megyék sorába Éppen ezért a megye vezetői az érdekelt gazdaságokkal karöltve mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiatal agrárértelmíség megtalálja helyét, gyökeret eresszen a megyében. Véleményünk szerint ezt úgy lehet elérni, ha már az egyetemen, sőt — azt megelőzően — a pályaválasztástól figyelemmel kísérik és támogatják a leendő mérnököket. 1969-ben jött létre az a szocialista együttműködési szerződés a Keszthelyi Agrár- tudományi Egyetem és a So„Ne nevezzenek Edisonnak“ Az orvostudomány hosszú időn át szinte tehetetlenül állt szemben az egyik legsúlyosabb betegséggel, az ízületi gyulladással. A sebészek kísérletei is kudarcot vallottak. Az ötvenes évek közepe táján az akkor harmincesztendős Konsztantyin Szívás szovjet orvos, aki ma a moszkvai Központi Sebészeti és Ortho- pédiai Intézet professzora, foglalkozni kezdett ezzel a problémával. Belső protézist javasolt a súlyos gyulladástól megtámadott ízületek pótlására, s ezért Nyugaton csakhamar »az ízületi gyulladás orosz Edisonjának-« nevezték. A Szputnyik októberi számában »Ne nevezzenek Edisonnak-« című cikkében Szívás professzor módszeréről és iskolájáról olvashatunk. Hírt ad a folyóirat arról, hogy egy fiatal grúz csillagász új csillagot fedezett föl, elkalauzol 2500 méter magasságba a Pamir hegység egy különös botanikus kertjébe, ahol egy év alatt három métert nő a fiatal tölgy, egy tő paradicsomról pedig 11,5 kg piros, ízletes termést szüretelnek. Elvezeti olvasóit a folyóirat a Vosztok úszótámaszpontra, mely a halászat szervezésében úttörőként szerepel. Foglalkozik az októberi szám kultúrával és művészettel is. Érdekes írás számol be arról, hogy a szovjet képzőművészeti múzeumok első számú problémája a látogatottság növekedése, az ún. »látogatási robbanás«, elkalandozhat az olvasó Asztapovóba, ahol Lev Tolsztoj meghalt, s gyönyörködhet a Moszkva közelében lervő Hedoszkinó község mesterei által készített miniatú- rák élénk színeiben. Nem feledkezik meg a folyóirat a sakk rajongóiról sem. A sportrovat az újfajta boksz- kesztyű bevezetése körüli vitával foglalkozik, s fölteszi a kérdést: az új kesztyű változtat-e az ökölvíváson? A Szputnyik könyvespolca folytatja a kilencedik számban elkezdett útleírást arról az ősi kereskedőútról, mely a mai Litvánia, Belorusszia és Ukrajna területén húzódik. S végül: megismerkedhetnek a Szovjetunió kulturális életének újdonságaival az olvasók. mogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága között, amelynek célja, hogy növekedjék a Somogy megyében dolgozó mezőgazdasági mérnökök száma A szerződés aláírói feladatuknak tekintik, hogy a megyéből — elsősorban az ipari és mezőgazdasági fizikai dolgozók gyermekei közül —minél több arra érdemes és jó képességű tanuló kerüljön az agrártudományi egyetemre. A szakma iránt érdeklődő tanulók kirándulás keretében ismerkednek az egyetemmel, az ott folyó munkával. Az egyetemi felvételi vizsga anyagából előkészítő tanfolyamokat szerveznek az egyetemen oktató tanárok vezetésével. Gondot fordítanak azokra is, akiket már fölvettek. A Somogy megyei Tanács V. B. kezdeményezésére hozták létre az agrártudományi egyetemen a Somogy megyei hallgatók klubját. A klubot (anyagilag is) a vb megbízása alapján a Termelőszövetkezetek Észak-somogyi Területi Szövetsége patronálja. Közvetlen kapcsolatot tart fenn a klub a Somogy megyei KISZ- bizottsággal és természetesen az egyetem KlSZ-bizottságá- val is. Éves munkaterwel, gazdag programmal biztosítja a klub a megye és a hallgatók kapcsolatának elmélyítését, bővítését. Kirándulásokat szerveznek a megye gazdaságaiba, ahol a leendő mérnökök közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a termeléssel, leendő munkahelyükkel. Ily módon a hallgatók jó előre megismerik a lehetőségeket, és — kellő összehasonlítási alappal rendelkezve — választhatnak megfelelő munkahelyet Az 1971/72-es tanévben végző somogyiak szinte kivétel nélkül visszatérnek szőkébb hazájukba. Ennél már csak arra büszkébbek, hogy kezdeményezésük követésre talált. A somogyi példa nyomán ugyanis — hasonló céllal — létrejött az egyetemen a Tolna megyei hallgatók klubja is. Báliké Sándor V. évi. hallgató Hű, ez a sok tapsi Még most is cseng bele a fülem ... Tegnap tartotta ugyanis a kaposvári Csiky Gergely Színház gyermekszínháza az új évad pöttöm-premierjét: a Hókirálynőt. És akik látták, olyan nagy tapssal ünnepelték a bátor Gerdát, hogy csak úgy zengett bele a színház. De ki is ez a Gerda? Jól nézzétek meg a képen; ott áll középütt, és mellette ücsörög trónján a gonosz király. Ismerkedjünk meg velük egy kicsit. Gerda szelíd, jószívű kislány, aki boldogan él testvérével, Keijel meg a Nagyanyóval és a Mesemondóval, a jóbaráttal. Ott ülnek a vörös szirmú meserózsa alatt, és hallgatják a mesemondó köpés, bohókás, félelmetes, nevettető — ahogy ő mondja — -kacagtató, vacogtató« meséit De lám csak, milyen az élet! Hozzászövi a mesét a Mesemondóhoz, a kis társaságot Holló úrhoz és Holló kisasz- szonyhoz, a jóságos mesebeli herceghez és hercegnőhöz, a gonosz Tanácsnokot pedig a zsarnok királyhoz meg a kegyetlen Hókirálynöhöz, aki szemet vet Keire. De ahogy itt sorolom, biztosan sokan ráismernek közületek Andersen meséjére. Mégis, milyen más a mesevilág színpadon! Itt életre kelnek Gerda is, a rénszarvas is, meg a rablók! Csodálatos fények kergetik egymást a palota bíbortermében, különös hangok feleselnek Észak ragyogó tiszta hókristályai között. És mennyi izgalom! Micsoda öröm, milyen szomorúság! Könnyebb lenne a dolgom, ha elmondanám most, hogy mit súg a fondorlatos király a tiszta szívű Gerda fülébe a képen, de ezt megtudjátok a mesemondó színháztól és megtudjátok a meséskönyvből. Inkább azt írom le — az előadás láttán —, hogy ugyanazt a meleg örömet éreztem a színpadról, mint gyermekkoromban, amikor nekem mondtak mesét. Csodát láttam a színpadon; emberi nyelven szóló hollót, rénszarvast. Higy- gyétek el, nem könnyű így mesét mondani. Nem könnyű az elmondott mesét átkölteni színpadra — erre Jevgenyij Svarc vállalkozott —, bohókás verseket írni hozzá — Rom- hányi József költötte ezeket — és muzsikát komponálni mellé; ez pedig Lendvay Kamilló érdeme. És így még mind leírt szöveg, fekete sorok, kották, melyekből a színház alkot élő mesét Kertész Mihály András rendező és az ügyes kezű, mesébe látó szemű díszMesemondó színpad lettervező, Patter Gyula vállalkozott erre. Nem könnyű — gondoljuk csak végig. Mert az ember elindul meseország útjain, viszi a lendületes muzsika; és mindjárt azt szeretné, ha a jók boldogok lennének, a gonoszok pedig bűnhődnének. De lám csak, milyen nehéz. Közbeszól az élet. Kiszakítja a mesemondó kezéből a fonalat, már-már úgy látszik, hogy a rosszak büntetik a jókat! Bizony. És ezért kerül néhány felnőttes hümmögés is a mesébe, ezért lesz talán túlságosan is kegyetlen, ijesztően felnőttes a kézigránátos-revolveres rablótanya. Szerencsére a mesemondó észnél van ám! Sok-sok fortéllyal tereli a történetet — és győz a jó. Ahogy ti is akarjátok. És — megmondom őszintén — ez nem megy nélkületek. Ha nincs az a sok közbekiáltás a nézőtérről, ha nem figyelmezteti Gerdát olyan sok gyerek a veszélyre, talán még baj is lehet Bizony, gyerekek, nélkületek még a mesében sem lehet győzni. A valóságban sem. No, de beszéljünk azokról is, akik tegnap — először, de nem utoljára — olyan nagyszerűen, olyan színesen, olyan izgalmasan-érdekesen eljátszották ezt a gyönyörű mesét Gerdát Andai Kati alakította. Szinte rá sem ismertem, azt hittem, közületek szaladt fel egy bátor kislány a színpadra, hogy megmentse Keit, akit Teszáry Gábor játszott. Gyorsan megszerettük nagy- anyót — Takács Annát —, a felséges párt — Vajda Lászlót és Bárány Erzsébetet. — Először nehezteltünk a szertelenül toporzékoló, lövöldöző rablókislányra, Pogány Juditra, de amikor láttuk, hogy a jók oldalára áll, neki is sokat tapsoltunk, akár Hollóéknak. Minek is tagadnám, jó barátunk lett, megkedveltük a kedves Mesemondót, Koltai Róbertét is. No és a gonoszok. Az álnok király, Dánffy Sándor, a kőszívű tanácsnok, Verebes István, és a hideg hókirálynő, Imre Gabriella! Annyira féltek mélységes gonoszságuk miatt tőletek, hogy ki se mertek jönni meghajolni a mese végén. De legyünk igazgságo- sak, mondjuk meg nekik — ez is siker. T. T. ŐTLAlDi HAZADÉI A kis Andris nem várja meg, míg apja leállítja a Renault 16-os motoriát, már ugrik is ki a kocsiból, ahogy az ismerős hídra kanyarodnak. Anyja fejcsóválva néz utána: — A kis csikó! Még a kisajtót is nyitva hagyta maga után. Kijönnek a tyúkok az utcára. Férje leállítja a motort. Bezárja az ajtókat, majd kényelmesen körüljárja, must- rálgatja a kocsi csillogó, fehér testét. Lepöccint egy, az ablakkeretbe szorult rovart, kissé hátrább lép, fejét oldalt hajtva gyönyörködik új tulajdonában. Csak ezután indul befelé. Gondolja, hadd üljön el benn az üdvözlés harsány zaja. Váratlanul érkeztek az apó- sáékhoz: az új kocsit járatják be. Hároméves Wartburgját új áráért adta el a tavasszal, és azonnal befizetett Renault-ra. Tizenötezret kellett csak kölcsönkérnie, huszonhatot örököltek a nemrég elhunyt özvegy anyja kis házának értékesítéséből, a többit meg hozzágyűjtötték. Mert azért ez mégiscsak más, mint a Wartburg meg a többi, hasonló kategóriájú kocsi. Mint egy finom, halk műszer. Erő meg akkora van benne, hogy szinte vissza kell fogni, mint a megbokrosodott pariSzóval, egyenesben vannak. Négy éve szép szövetkezeti lakáshoz jutottak, tavaly műszaki osztályvezetővé nevezték ki, néhány hónap múlva a felesége is előlépett: az egyik általános iskola igazgatóhelyettese lett. Sokat dolgoznak mindketten. Jólesik a kocsi, legalább vasárnaponként kirándulnak, közös túrákat rendeznek barátaikkal, ismerkednek az országgal. Több környező országban is jártak, jövőre Franciaországba készülnek. Azután meg a felesége szüleihez is ellátogatnak néha. Az utóbbi években az öregek úgyse mozdulnak ki a faluból. Igaz, apósa hatvankilenc éves, anyósa — ha jól emlékszik — alig négy-öt évvel fiatalabb. Az öreg cipész volt, amolyan falusi foltozó suszter. Néhány éve azonban abbahagyta a mesterséget, és csak télen vállal kevéske munkát. Szívesebben munkálkodik a kertben. Felesége baromfit nevelget, tojást, csirkét, hízott kacsát, kerthasznát hord a közeli nagyközség piacára. Használt ruhaneművel ők látják el mindkettőjüket, így hát megvannak valahogy. — Csak egészség Ugyan — aoedogatják, valahányszor az élet kisebb-nagyobb gondjairól esik szó. Szegényes falusi ház. Keskeny előszoba, szemben konyha üveges ajtóval, jobbra, az utca felé a tisztaszoba, balra kisebb helyiség, amely télen konyha is, műhely is. Itt alusznak, főznek, dolgoznak. Az utca felőli szobát csak akkor fűtik be, ha ők vagy a másik lányáék megjönnek és itt éjszakáznak. A szobában a máskor szokásos üdvözlő riválgás helyett szomorú csend fogadja. Anyósa a szemközti fal melletti ágyban fekszik. Andris meg az anyja tanácstalanul áll mellette. Apósa hangja is fakó, ahogy üdvözli: — Aggyisten, fiam. — Aztán mégis vidámságot erőltet magára, és úgy kérdezi: — Hát megjött végre? Na, jól van. Es szépen megy? — Egyelőre nincs baj vele. Igyekszem megtartani a bejáratás szabályait. De mi van a mamával? — Kicsit gyengélkedik. Fel akart ám kelni, de nem engedtem. Mondtam, különben is vasárnap van, pihenjen, majd én kotyvasztok valami kis ebédet. Mert mi kell már két öregnek: L ehajol, alig érintve megcsókolja anyósa sápadt, beesett arcát Tréfálkozni próbál: — Ilyen szép őszi időben kirándulni kellene, mama! Vagy a kertben babirkálni. Mindig azt tartotta, hogy a munka az igazi gyógyszer. Igaz? — Nem tudom, mi van velem, fiam. Állandóan fáj a gyomrom. Étvágyam sincs, az erőm meg teljesen elhagyott. Hanem ti meg ennétek valamit, ugye? Jaj, édes lányom, készítsél egy kis harapniva- lót! — Mi már túlvagyunk az ebéden, édesanyám! Kanizsán ettünk a vendéglőben. Dehogy vesződünk ilyesmivel! Nem azért jöttünk. — Jaj, de hát nem úgy van az! Nagyon restellem, hogy nem tudlak ülőén megvendégelni benneteket. Hát hogy vagytok, lányom? Örültök az új kocsinak? Csak vigyázzatok rá, annyi balesetről hallani mostanában. Ügy féltelek benneteket. — Sanyi óvatos vezető. De nem kér valamit, édesanyám? Mit kívánna? Készítsek limonádét? — Nincs itthon citrom. Szegény apád jár bevásárolni, tudod, mennyire nem szereti az ilyesmik De jó nekem a kútviz is. Meg teát szoktam inni. De hidegen, mert mindig szomjas vagyok. Andris felszabadult kedvvel robban be: — Anyu, felmásztam a fára! A legcsúesáral Apja is bejön. — Lassan el kell indulnunk — mondja. Tudod, azt ígértük Fértéknek, hogy visszafelé benézünk hozzájuk, és még világoson haza akarok érni. — Jaj, hát ne siessetek! Apja, csomagolj egy kis tojást. Meg krumplit is vigyetek és egy kis zöldséget. Dió is van! Csak ne lennék ilyen nyomorult! A hízókat megnéztétek? Az egyik a tietek lesz meg a nővéredéké. De a másikból is jut. Kevés kell már nekünk. — Ránk igazán nem kellett volna számítani, édesanyám. Tudja, hogy csak olajat meg margarint használunk. — Azért egy kis zsir is kell a házban. Az ad igazán erőt! Veje búcsúzni kezd: — Hát akkor, mama... Minél előbb gyógyuljon meg. — Adja isten, édes fiam. De tegyetek el tojást pőven! Andriska, te is segíts csomagolni! Beszállás előtt az asszony megkérdezi az apját: — Tegnap beszéltem vele. Azt mondta, be kell vinni a kórházba kivizsgálásra. — Persze. Minél előbb. Ha szükség lesz valamire, csak írjanak. És mindjárt tudassák, ha pontosat tudnak. — Reméljük, nem komoly — teszi hozzá meggyőződés nélkül a férje, aztán kezet nyújt az apósának. Hosszú kilométereken szótlanul ülnek. Egymásra várnak a kérdéssel: mi lesz a papával? Az idősebb lányuk is csak kétszobás lakásban él, ráadásul két különnemű gyerekkel, oda nem vihetik. És hozzájuk? Hova? Andris szobájába7 Eddig egyetlen szó sem esett köztük az öregek sorsáról. gyre nyomasztóbb a hallgatásuk. A motor egyenletesen búg, sima, egyenes úton haladnak. Andris is megérzi a feszültséget, a sarokba húzódva, csendben nézi a tájaL Valamit mondani keTL Mindegy, hogy mit, csak hangos szavakból álljon. — Fogytán az üzemanyag. Kanizsán tankolni kell. Felesége alig észrevehetően összerezzen, furcsán a férjére pillant, aztán továbbra is mereven figyeli az út szürke szalagját. Parti László Somogyi Néplap | 5