Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-01 / 206. szám
Napi 10 vagon árpa érkezik a bocsi sörgyárba Hűi i waá, > | AWffim * mm «* §§i AZ MSZMP SOMOGY NEDVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXV11I. évfolyam, 2ütí. szám. Péntek, 1972. szeptember L • •• Már a fövő évi zöldségtermesztést alapozzák (Tudósítónktól.) — Azt szeretnénk, ha a szövetkezetünkhöz tartozó valamennyi községben 42. eddiginél szervezettebben folyna a háztáji árutermelés. Szeretnénk termelési biztonságot nyújtani, átállni az intenzívebb termelésre, és jobban alkalmazkodni a piachoz — mondta a minap Varga János, a nagyatádi áfész felvásárlási és termeltetési osztályvezetője. Több intézkedést tett az áfész Nagyatádon azért, hogy a kertekben, a háztáji területeken kertészkedők nagyobb termést takaríthassanak be. A beszélgetés alkalmával előkerült egy nagy gonddal elkészített, a fólia alatti zöldségtermeléssel kapcsolatos tervezet. Egyelőre kétszakaszos zöldségtermelést szeretne megvalósítani a szövetkezet: harmincán kapták meg ezt az anyagot, s eszerint az első szakaszban retket és salátát, a másodikban paradicsomot és zöldpaprikát termelnének a fóliák alatt. A szövetkezet magára vállalta, hogy a 30 zöldségtermelőnek beszerzi a fóliasátrakat. Az alumínium vázszerkezetet és a gerinccsöveket — ezek az áfész tulajdonában maradnak — ingyenes kölcsönként kapják a termelők, csak a fóliáért kell fizetniük. 18 méter hosszú, 4,5 méter széles és 1,8 méter magas sátrakat gyártat az áfész. Ezeket a tervek szerint még a hidegebb idő beállta előtt megkapják az illetékesek. A nagyatádi szövetkezet jó minőségű palántát akar beszerezni, s ennek érdekében folytattak tárgyalásokat a ta- ranyi tsf-szel, ahol termálvizes hajtatóház van, s a háromfái tsz-szél, ahol fűtött fó- liaházakbán nevelik a palántákat. Áz áfész azt tervezi,- hogy tápkoekázva adja majd a palántákat a fóliák alá, és kész palántákat a szabadföldi termeléshez. A szükséges intézkedések, felmérések, tárgyalások tehát folynak. A fóliás termelés szélesítésére fordítják azt a 20 000 forintot is, melyet a szövetkezet a MESZÖV-től kapott: Az áfész az áttelelő zöldségfélék szántóföldi termelését is elősegíti. Szerződér ses .termeltetés keretében 2700 négyszögölről kelkáposztát várnak, s több mint 50 000 fej salátára számítanak. Értékelték az első félév eredményeit Az Elektroncsőgyár a szocialista brigádmozgalom szervezésében, a brigádok által elért teljesítményekben kimagasló eredményeket ért el. A gyár dolgozóinak ötven százaléka tagja a mozgalomnak, és ez megyei szinten nagyon magas arány. Tegnap délután a Gyár utcai telepen a szocialista brigádok vezetői értékelték az első -félévben elért eredményeket, és kiosztották a jutalmakat a legjobb teljesítményt elérő brigádoknak. Ács Béiáné, a szakszervezeti Növényvédelmi tájékoztató A talajlakó kártevők elleni védekezésről A termesztett növények többségét szántófóldön, zöldségkertészetben,, csemetekertekben különböző mértékben károsítják a talajfelszín alatt élő polifág állati kártevők. Az idén is sok gazdaságban — elsősorban ott, ahol elmaradtak a talajvizsgálatok és a talajfelvételezések — gondot okozott a talajlakók károsítása. A megye északi és középső részén, a kukoricásokban és a dinnyeföldeken drótféreg-, a szántóföldi zöldségfélékben pedig kiterjedt pajorkártételt lehetett megfigyelni. A drótféregfertőzés további növekedése várható, mindenekelőtt a siófoki és a kaposvári járásban, a kötöttebb szerkezetű talajokon. A drótféregfertőzés általában évről évre nő azokon a monokultúrás kukorica- és gabonatáblákon, ahol a vetés előtti ta- lajfertötlenítéseket elmulasztják. A megye északi és középső részén 1971-ben a V. májú: cserebogár törzs intenzív rajzása volt megfigyelhető, tehát ezeken a területeken — a drótférgek mellett — a kétéves cserebogárpajorok nagyszámú előfordulása várható. Ez evben a házikertekben- is számottevő volt a oserebogárpa- jorok károsítása (paprika-, saláta-, szamóca- stb. ültetvényekben). A VI-os törzs rajzott az idei év tavaszán, melynek egyéves lárvái majd a megye déli részén fordulnak elő nagyobb számban.' Az üzemekben a talajlakók elszaporodására legkedvezőbb monokultúrás gabona-, évelő pillangós területeken kívül valamennyi veszélyeztetett terület talajlakó kártevőit föl kell mérni. Különösen fontos a ritka tőtávolságú növények (kapások, kabakosok), a kertészeti kultúrák vizsgálata. Az őszi vetéseket megelőző őszi felvételezést szeptemberben, a tavaszi vetésekét októberben javasolt elvégezni. A talajfertőtlenitést a vetés ültetés előtt kaJH hajtani az alábbi növényvédő szerekkel: Lindános szuperfoszfát 175 kg/ha (100 kgkh); Hungária L—2 porozó 35—87 kg/ha (20—50 kgkh); Hungária L—7 porozó 14 kg/ha (8 kg/kh). Az L—2 és L—7 porozószerek kis csomagolásban is kaphatók, és házikertekben is eredményesen alkalmazhatók. A vegyszereket kijuttatás után azonnal be kell munkálni a talajba, mivel a talajfelszínen rövid idő alatt elbomlanak, és hatásukat vesztik. bizottság titkára felszólalásában értékelte a brigádok ga dasági, politikai és kultúrális tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy a kiváló eredmények a szocialista brigádmozgalom egészséges versenyszellemének köszönhetők. A jövőben is az lesz a cél, hogy a brigádok csak olyan felajánlásokat tegyenek, melyeket teljesíteni is tudnak. Az eredmények alapján tegnap nemcsak a szocialista brigádokat jutalmazták, hanem azokat is, akik a cél eléréséért harcolnak és vállalásaikat maradéktalanul teljesítették. A gyár vezetősége összesen huszonegy brigádot jutalmazott meg. A tanácskozáson felszólalt többek között Németh Agnes is, aki a Vasas Szakszervezet szocialista brigádveze tőinek országos tanácskozásán képviselte az Elektroncsőgyárat. Hangsúlyozta, hogy a további fejlődésnek fontos tényezője a brigádvezetők állandó továbbképzése és az ujitorriQZ- galom kiszélesítése. A szocialista brigádvezetők a tanácskozáson részletesen foglalkoztak a kultúrális tevékenységgel is. Most elsősorban Somogy megye megismerését tűzték ki célul, s ennek érdekében sokoldalú pro- ramot biztosítanak a gyár dolgozóinak a második félévben is. Bőcsön, a Borsodi Sörgyárban megkezdték az árpatároló silók próbaüzemeltetését, naponta 10 vagon árpa érkezik a tárolókba, Az 1,2 milliárd forintos beruházással épülő gyárban 18 ezer tonna malátát, és 1,2 millió hektoliter sört készítenek majd. A gyár termelése az év végére indul meg.. Gesztenyeszedés előtt 7—8 vagonra számítanak (Tudósítónktól.) Csurgó, iharosberény környékén vannak Somogy legnagyobb gesztenyései. Az országban ennél nagyobb területeken csak Vas megyében vannak gesztenyefák. Érthető tehát, hogy a somogyi gesztenyések termése iránt országosan nagy az érdeklődés. A kilátások gyengébbek a tavalyinál. A nyáiz forróság és az azt követő, hosszú, esős időszak rontotta a terméskilátásokat. A csurgói áfész illetékesei nemrég fölmérést végeztek, eszerint területükön 7—8 vagon felvásárlására számítanak. A gesztenye elhelyezése nem lesz gond, mert piac bőven van. Elsősorban a megyei igényeket elégítik ki, azután azokat a budapesti és más megyei üzletfeleiket, akik már a korábbi években is itt vették meg a gesztenyét. Az áfész-en kívül a termelőszövetkezetek is foglalkoznak felvásárlással. Az előző évek tapasztalataiból okulva kívánatos lenne ,ha még a fel- vásárlási időszak előtt egyeztetnék a kialakított árakat, s a felvásárlásnál figyelembe vennék a termelői és fogyasztói érdekeket. A fölmérés szerint szeptember végén, október elején várható a gesztenyeszedés ideje. Az utóbbi években egyre több gesztenyefa pusztult el. Ezeket a csurgói áfész pótolja. Előreláthatólag 2000—3000 csmetét hozatnak, s ezeket ott helyezik majd el, ahol megfelelőek az éghajlati és talaj adottságok. — Konzervbemutató kóstolóval (Tudósítónktól.) Az áfész és a tsz nőbizottságának kezdeményezésére a ku- tasi áfész élelmiszer-önkiszolgáló boltjában augusztus 25- töl szeptember 1-ig kóstolóval egybekötött konzervbemutatót rendeztek. A bemutatónak az volt a célja, hogy minél több háziasszonyt megismertessen a sokféle hal-, hús- és egyéb konzervféleségekkel. Az érdeklődők tájékoztatást kaptak a konzervek felhasználási módA figyelmetlen vezetés következménye: lábtörés Tegnap reggel tprtént ez a képünkön' látható- baleset Kaposváron, áz Április 4. utcában. Vadál István mernye- szentmiklósi lakos figyelmetlenül, gondatlanul vezette motorkerékpárját, s nem vette észre kellő időben az előtte szabályósán- közlekedő, majd indokoltan fékező' személy- gépkocsit, amelyet Radvánsz- ky János vezetett. Így a motorkerékpár a Somogy—Zalg megyei Élelmiszer- és Vegyi- tést tesznek - elléiie. áru Nagykereskedelmi Vállalat személygépkocsijának ütközött. Vadál István nyolc napon túl gyógyuló sérülést — nyílt lábszártörést — szenvedett. Szabálysértési följelenjáról és a változatos ételek elkészítéséről. A háziasszonyok véleménye: bátrabban veszik a jövőben a konzerveket, hogy a családok étkezését ezáltal is változatosabbá tegyék. Az áfész önkiszolgáló boltjának dolgozói közvéleménykutatást is végeztek, hogy mely konzervféleségek nyerték meg legjobban a vásárlók ízlését. A közvélemény-kutatás eredménye alapján a jövőben Igyekeznek megfelelő mennyiségű konzervet beszerezni, hogy az mindenkor a vásárlók rendelkezésére álljon. Olimpia — puszival Hiába, ez a legnagyobb sláger a Balatonon is. Ismerősök és ismeretlenek latolgatják az esélyeket, lehetőségeket. Siófokon, a Sió Áruház előtt csoportokba verődve nézik a kirakatban elhelyezett televíziót. Néha akkora csoportosulás támad, hogy a járókelők csak a másik oldalon tudnak közlekedni. De nem is nagyon akar közlekedni senki, inkább — ha csak néhány percre is — leáll a televízió előtt. A csoportosulás időnként egészen családias a kisebbeket előreengedik, mindenki helyezkedik, hogy lásson. Volt olyan, aki megkérte a mellette állót, hogy tartsa már a helyét, amíg elszalad újságot venni. Bent az áruházban színesben láthatják az olimpia eseményeit. »Igazi« kéknek látják a vizet, melyet az úszók hasítanak. Lélegzetvisszafojtva drukkolnak Hargíttuy~And rásnak. És amikor megvan a harmadik hely, örömmámorban úszik a közönség. Egy fiú cuppanós csókot nyom a mellette álló ismeretlen lány ar» cára. Az meglepődik egy pillanatra, aztán viszonozza. Nagy dolog az olimpia .... S, M. Példázat A kakas strucctojast mutat a tyúkoknak, ás s^ol: Nem bírálni akarok, de szeretném felhívni 4 figyelmüket arra, hogyan dolgoznak külföldön! Ennivaló A zsúfolt villamoson egy férfi megszólítja a mellette álló leányt: — Tudja, hogy maga en- nivalóan aranyos? — És ön tudja, hogy jel nevelt emberek késsél nem esznek? Moziban Egy idősebb, úr a m«p- . ban ráteszi a kezét a mellette ülő fiatal nő térdére. A nő megszólal: — Uram, ön~tévede!K! — Hogyhogy? Nem az ön térde? Nem érti A főnök hivatja a? beosztottját: — Igazán nem értem. Annyi befolyásos ismerőse van, mi érteimé akkor, hogy továbbképezze magát? ‘ őszinte A férfidivatüzletbe beállít egy vevő, s 42-es inget és 39-es pizsamát kér. — önnek lesz mind a kettő? — kérdi az eladó. ■ — Igen. — Akkor miért kisebb a pizsama mérete, mint az ingé? — Van magának fogalma arról, högy-én •milyenkicsi vagyok otthon? Rádió — Hogyan működik a tranzisztoros rádiód? — Mint a mozdony! Fütyül minden állomáson.... Indokolás > Kérdés az orvoshoz: —; Ha listen óriási orvosi szakirodalom van, miért van szükség egyáltalán orvosra? — Hogy a beteg ne haljon bele valami /sajtóhibába. Új törmelékek a régi vázából Több fej, ■ több tolvaj... • * * Aki másnak vermet ás, nem kap tőle fizetést... * * * Amit fiatalon megtanulsz, öreg korodra már nem lesz érvényes. > • • • 1 • Törte a fejét, hogy juthatna könnyen pénzhez — végül elkezdett gyűjteni... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának tagja. Főszerkesztő: JÁVORI Bét,A Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 3. Telefon; 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: u-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot act» őrziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál É3 postáskczbesitőkoóL Előfizetési díj egy nőnapra $0 Bt Index: 25 987 Készült a Somogy megyei Nyomón, ipari Vállalat kaposvári tizemében Kaposvár, Launca Sándor u. g. Felelős vezető: **du# Bei* igazgató.