Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-29 / 230. szám
Tovább csökkent a gimnazisták száma i ' I Napirenden a tantervi anyag túlméretezése SZÉLES KÖRŰ vizsgálatot tartottak a művelődésügyi szakemberek a gimnáziumi helyzet elemzésére. Megállapították, hogy 1965 óta fokozatosan csökken a gimnazisták aránya. Ez a tendencia megfelel az oktatáspolitikai elképzeléseknek: fokozatosan növelni Jtell a szakközépiskolák és a szakközépiskolások arányát a középfokú oktatásban. A gimnáziumok első évfolyamába fölvettek szjáma hat év alatt 26 százalékkjal csökkent. Jelenleg 291 gimnázium 830 első osztályában 28 000 tanuló van, ez a középiskolások felét jelenti. Lassú emelkedést mutat a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya: az összlétszám 45.4 százaléka munkás—parasz fiatal, az elsősök között pedig ez az arány eléri a 48,2 százalékot. A szakemberek azt is leszögezték, hogy a jelenlegi gimnáziumi tanterv egyik súlyos problémája a mozaikszerűség, az összehangolatlanság. A jövőben új tantervek szerkesztése esetén a szaktudományok tudományos testületéi véleményének ismeretében közoktatáspolitikai szakemberekből, a pedagógia elméletének és gyakorlatának képviselőiből álló munkabizottságnak kell a tantervet elkészítenie. Nem megoldott a gimnázium és az általános iskola tantervi anyagának összehangolása sem. Űj tantervek készítése előtt sokoldalú vizsgálódással kell feltárni, hogy 12 év folyamán — az általános és a középiskolai tanulmányok éveiben — az általánosan képző iskola milyen tudományos, társadalmi igényeket képes kielégíteni, a tanulóknak milyen műveltségi anyagot kell elsajátítaniuk, s mindebből mi hárul a gimnáziumokra. A másik súlyos probléma a tantervi anyag túlméretezése. Csaknem valamennyi tárgy esetében ellentmondás alakú ki az adott óraszámok és a tananyag mennyisége között. A tananyag túlzsúfolt, emiatt nem jut elég idő gyakorlásra, ismétlésre, szilárd, teljesítményképes tudás kialakítására, a nevelési lehetőségek optimális kiaknázására. A művelődéspolitikai szakemberek megállapították: sürgős feladat a tananyag és ezen belül elsősorban a tényanyag csökkentése. A vizsgálat tanúsága szerint a gimnáziumi munkában nem éri el a jogos igényeket az anyanyelvi nevelés. Az érettségizett — illetve az érettségiző — tanulók jelentős része nem képes gondolatait és érzéseit kellő színvonalon kifejezni. Nem kielégítő a »magyar nyelv« tantárgy hatékonysága az anyanyelvi nevelés érdekéEgyütt gondolkodni, együtt dolgozni Művelődéspolitikai feladatok a Hazafias Népfront megyebizottságának napirendjén A közelmúlt napok egyik tévéműsora jutott eszembe, mikor tegnap művelődéspolitikai feladatokról tanácskozott a Hazafias Népfront megyei bizottsága. A riportban fiatalok és meglett korú emberek vallottak, akik felnőtt fejjel, család mellett, sok nehézséggel küszködve vállalkoztak arra, hogy képezzék . magukat; ki az általános iskola hetedik—nyolcadik osztályában, ki középiskolában tanul tovább. Vállalkoztak erre, mert eljutottak a felismerésig, hogy nem nélkülözhető ez. Felidéződött ez az őszinte riport talán azért, hogy még nagyobb hangsúlyt adjon a tegnap elhangzott véleményeknek, megállapításoknak: szervezettebben és többet kell tennie a népfrontnak is művelődéspolitikai céljaink megvalósításáért. Megyénkben az általános iskola nyolc osztályát a fiatalok 83 százaléka végzi csak el, az építőiparban és még jó néhány ágazatban g harminc—negyvenévesek csaknem egyharmadának nincs meg az általános iskolai végzettsége — és lehetne sorolni tovább a megyére jellemző, korántsem megnyugtató tényeket. Jóllehet a társadalmi fejlődésben kulcs- fontosságú szerepe van a kulturális tevékenységnek. Beregszászi Ilona, a Hazafias Népfront megyei alelnöke vitaindítójában utalt is a X. > ongresszus megállapításaira: n közgondolkodás lemaradása / tjává válhat a gazdasági cé- megvalósításának. \ művelődési munkát a mű- / ődési szervek irányítják, ' ahogy tegnap megállapítotok, ezt a feladatot a népfrontnak az eddiginél sokkal 'atékonyabban kell támogatnia, sokkal szervezettebb együttműködésre, együtt munkálkodásra van szükség. A tudatformálás, a szakmai, az általános műveltségi szint emelése igen sokrétű feladat. Jól kifejezésre jutott ez a tanácskozáson, ahol mind az előterjesztésben, mind a vita során szóba került szinte minden, amit tenni lehet és tenni kell a tudásszint emeléséért. Mert — ahogy el- hagzott — ez a feltétele annak, hogy az ember önmagával és a közösséggel szemben igénysebbé váljék. A nemesebb igények formálódása az emberi kapcsolatok tartalmasabbá válása viszont hathatósan hozzájárul a szocialista ember kialakulásához. A népfront tevékenységében vannak hagyományai a művelődéspolitikai munkának. Ám ahogy többen is hangsúlyozták: új utakat, új módszereket kell keresni. Azokat a formákat — klubok, vitafórufn —, amelyek vonzóak a lakosság számára, mert az őket legjobban érdeklő kérdésekről esik szó. Természetesen kétoldalú feladat ez, ugyanis nem csupán a lakosság igényeinek feltárása a cél, hanem a ráhatás, a nevelés is. Valójába^ ez az elsődleges rendeltetése a népfront kebelében megalakult művelődési munkacsoportnak is. A tennivalókról, a sokrétű feladatokról egy olyan ajánlássorozatot dolgozott ki a népfront, mely még a népművelőknek is jó munkatervi vázlat lehet. »Egy olyan receptet kaptunk, melyet az élet gyógyszertárában csak be kell váltani — és máris érhetünk el eredményeket« — mondta többek között Varga István, a marcali gimnázium igazgatója. Igen, a tennivalók nemcsak mára és holnapra, hanem hosszú időre meghatározottak. A felelősségteljes munkán, a tartós igyekezeten ás a célravezető együttműködésen van a sor, hogy a társadalmunk egész fejlődését szolgáló tevékenységben újabb eredményeket érhessünk el V. M. ben. Szükségesnek tartják éppen ezért a magyar nyelv tantervének átalakítását. A testi nevelés a gimnáziumi oktató-nevelő munka egyik leggyengébb pontja. A kötelező testnevelésre biztosított heti két óra kevés a tanulóik egészséges életmódra neveléséhez, mozgásigényük fölkel- tésére és kielégítésére. Ezért javasolják, hogy az óraszámot heti háromra emeljék föl. A korszerűség ellen hat a tankönyvek mennyiségi és minőségi maximalizmusa. A gimnáziumi tankönyvek terjedelme az általános tantervű osztályokban 10 500 oldal. Ez átlagosan napi 14 oldal tanulni- valót jelent. A könyvek fogyatékosságai — helyenként terjengősek, bonyolultak, vagy ippen túl tömörek, nem elégy érthetőek, kevésbé áttekinthetőek, nehéz belőlük tanulni — nehezítik a tanulást, s terhelik a tanulókat. Jelenleg a tankönyvek a kelleténél nagyobb szerepet töltenek be a tanárok munkájában, és gyakran a kívánatosnál kisebb szerepet játszanak a tanulókéban. Ösztönözni kell tehát a korszerű tankönyvelmélet kidolgozását. Célszerűnek látszik, hogy a szaktanárok két jóváhagyott tankönyvi változat közül választhassanak majd munkájúkban. A gimnáziumi érettségi vizsgaszabályzat jogilag az érettségit önkéntesnek nyilvánítja — külön jelentkezéshez köti. Ez azonban formaságnak bizonyult: gyakorlatilag a negyedik osztályt eredményesen elvégzők kivétel nélkül vizsgáznak. Ez is jelzi az érettségi rangját. A gimnázium eme záróaktusát jelentős társadalmi'' érdeklődés övezi. Átmenetileg új gimnáziumi érettségi vizsgaszabályzat kiadását látd*’ szükségesnek a szakemberek, amelyben a tételszemlélet gyengítésére'és a természettudományok helyzetének erősítésére kell gondolni. EGYÉNI PROBLÉMÁKAT és súlyos társadalmi feszültségeket okoz az a kényszerű kettősség, melyet az érettségi és az egyetemi-főiskolai felvételi vizsga jelent egy hónapon belül. A felsőoktatásban tovább .tanulók kiválasztásának mai rendszere — az érettségi vizsgák említett fogyatékosságain kívül — egyéb gondot is okoz. Az osztályzat-központúságnak is ez a legfőbb forrása. A gimnáziumokban a tanulók többsége — és szüleik is — elkeseredett harcot folytatnak a jó osztályzatért. Háttérbe szorulhat a nevelés egésze, elsikkadhat a képesség és a tudás. A gimnázium nevelő munkáját, feladatainak teljesítését jelentős mértékben segítené, ha az egyetemi-főiskolai felvételi vizsgák jelenlegi rendszere helyett a pályaalkalmasságot és a képességek fejlettségét igyekeznének feltárni. Széppataki Róza szenvedései és megdicsőülése Érdekes, hogy anakronizmusokat olyannyira kedvelő korunkban milyen következetesen hűek vagyunk egy ma már avíttnak tetsző szokáshoz: Széppataki Róza színművésznőnket mint Dérynét ismerjük csak, igen kevesen teszik hozzá előnevéhez azt is, hogy Széppataki Róza. Pedig hát a művészpálya hányatott- ságaival akkor is együtt jártak — ha nem is törvényszerűen — a könnyen bomló házasságok és a könnyen ’ gyulladó — ma már regényesnek tetsző szerelmek. Közvetlen elődeit meg kortársait is így jegyezték még: Rehákné Moór Anna, Kántorné Engelhardt Anna, Murányiné Lefevre Té- réz. Naívák, tragikák, csalogányok; ma máh patinás nevek a kultúrhistóriában a tizenkilencedik század elejéről. Egyedül Scheckenbach Róza — majd Széppataki — nevét kapta szárnyra a hír,- úgy mint senki másét akkoriban, úgy mint Blaha Lujzáét vagy Jászai Mariét később. Ök már »csak« Blaha Lujza és Jászai Mari — hiszen a század második felében érkeznek, illetve terjednek el egyre inkább a korai »feminizmus« egyenjogúsági és egyenjogúsodási eszményei Londonból, Párizsból táplálva, sőt a tengeren túli Amerikából Ls. S elsősorban is a művészvilágban kapnak polgárjogot, ű »még« Déryné maradt, így lett nagysággá, szimbólummá. Hogy is írja Rexa Dezső? A színi »társaságok lelke, fenntartója volt, mert csodálatos zengésű tiszta szopránja, tökéletes énektudása, egyéniségének bája, mesteri színjátszóképessége, nagy drámai ereje, páratlan komikai vénája a színpad legtöbb oldalú művésznőjévé tette«. A ma dísztelenebb színikritikája így foglalná össze: kitűnő hang az operához és eredeti, sokoldalú tehetség a tragédiához meg a komédiához. Igen, övé volt az ária is meg a monológ is. Ofélia is meg Jutka Perzsi is. Manapság olyan gazdag áldásnak tetszik ez, hogy szinte páratlan. De ne játsszunk a hipotézissel, mert még kiszalad a szánkon a kérdés: vajon milyen szerepet kapna a ma színházában? Térjünk vissza inkább eredeti kérdésiünkhöz: miért Déryné? Többek között azért is, mert akkoriban még azért kellett küzdenie a nőnek, ha színipályára lépett, hogy ott egyáltalán megmaradhasson emelt fővel és méltósággal. Mi több, részt kellett vennie abban a szívós és heroikus küzdelemben, amelyet így mondhatnánk sommásan: o mai magyar színikultúra megteremtése, a magyar színjátszás kezdete. Nem feminista, hanem általános nemzeti esz■ "11»!« í ■ 1 ■ i i ' * •'•b.'-.'K. A kolozsvári régi színház .., M. Dimov: iA családban masad Az intézetben már sokan suttogták, hogy Vaszkov, a laboráns válik a feleségétől. Ez a tény még önmagában nem meglepő. Az az izgalmas a dologban, hogy Vaszkov felesége nem más, mint az intézet igazgatójának a lánya. Így aztán, amikor Vasz- kovot ez ügyben magához kérette az igazgató, valameny- nyien felcsigázott érdeklődéssel várták, hogy mi lesz. Borisz Pavlovics megvetően nézett hűtlen vejére, s így kezdte: — A dolgok logikája szerint nekem most a lehető leglátványosabban ki kellene tennem a szűrödet az intézetből. De ez nem így lesz: Emelkedhetsz egyet a ranglétrán. Holnaptól te leszel a laboratórium vezetője. Eltelt hat hónap. Vaszkov félénk udvariassággal ismét kopogott az intézet igazgatójának ajtaján: — Hivatni méltóztatott? — Ah, megjöttél, te gazember — mormolta a fogai között Borisz Pavlovics. A vérig sértett Vaszkov ki- düllesztett mellel kezdte: — Kérem önt, igazgató elvtárs .. . — Elhallgass!... Te, te... Tőled sokkal okosabb embert passzolok most is ki az intézetből. Holnaptól te vagy az osztályvezető helyettese. — Borisz Pavlovics, én csak nehezen birkóznék meg azzal a feladattal... — Vagy még úgy sem! Tudom. De lesz, ahogy lesz. Holnap már ott állsz munkába. — Nem. Én nem vagyok valami kiegyensúlyozott állapotban. Ott én csak szétrobbantanám a kollektívát. — Annyi baj legyen! Legalább friss erőket is tudunk fölvenni... Két hónap múlva az igazgató titkárnője ismét Borisz- Pavlovicshoz kérte Vaszko- vot. — Tudod mit, te semmire- kelő? — ment át azonnal támadásba az éx-após. — Kinevezlek osztályvezetőnek. — Hát még mit nem! — kiabált ijedtében Vaszkov. — Nem érdekel a véleményed. Döntöttem, és kész! Értetted? — Fel fogok mondani. — Nem fogadom el! — ordította az igazgató, majd hirtelen hangnemet váltott... Galambom, galambocskám, aranyos Vaszkovom, fogadd el a vezetői kinevezést! Így kétszeres lesz a fizetésed, hozzá még a prémium, no meg reprezentáció ... Kérlek, fogadd el habozás nélkül! — Milyen főnök lenne én- belőlem? ... — Megleszel valahogy. Adok melléd két helyettest. Csökkentem a tervet is. No? ... Este, amikor Borisz Pavlovics leült vacsorázni, a felesége idegesen csavargatva a szalvéta csücskét, és halkan suttogva megkérdezte a férjétől: — Boriszom, a volt vöd beleegyezett? — Rábírtam — ragyogott az örömtől az igazgató. — Nagyszerű! És így most már mennyi gyerektartási díjat fog kapni a mi Nyinocs- kánk? Fordította: Sigér Imre Déryné Széppataki Róza. mények jelen,tették s határozták meg e kort, határozták meg az évek sodrását, a művészpályát. A magyar nyelvű színjátszás polgárjogáért folyt a harc még Széppataki Róza karrierjének kezdetén, már egyre több győzelmet aratva. Benke József, Katona József, Kultsár István, Szemere Pál fegyvertársa volt Széppataki Róza — a vándorszínész. Pesten játszotta első szerepét, itt ment férjhez, ahogy a krónika feljegyezte, a »tehetséges, de durva lelkű« színésztársához, Déry Istvánhoz — akivel nemsokára szakított. Ismerős »téma«, ugye? Melodrámára ihlető... Mégis valóság! Nem kívánom most felütni az olvasó előtt Széppataki Róza szerelmeinek »nagy regényeit«, rajongott érte Katona József, a viszonzatlan szerelem végére -A rózsa, avagy a tapasztalatlan légy a pókok közt« című bohózata tett pontot. Kiírta magából a fájdalmat, mint ahogy Déryné kijátszotta magából a szerencsétlen házasságának fájdalmát. Mert ezután kezdődött számára a siker és a szenvedés. Jellemző, hogy Hercegh. Ferenc is sokkal többet időz a róla szóló könyvében a regényes szerelem rajzolgatásánál, mint annál a küzdelemnél, melyet a színpadért, a művészetért vívott. Pedig az előbbi csak kísérője az utóbbinak. Mentés, kardos főrendiek, lelkesült közrendiek, pályatársak és magas nobilitá- sok lesték kegyeit, küldték a rózsákat... És ő a sikerrel védekezett: tehetségével, nagyságával, vonzásával, ahogyan csak nő tud. Nem kábította el pesti ajánlat (akkoriban még nem volt olyan mágneses a fővárosi színpad, mint ma), járta az országot, sokáig játszott a vidéki színészet fellegvárában: Kolozsváron. Jól megörökítették fellépéseit a városi krónikák Miskolcon, Kassán, Aradon, Temesváron, Pozsonyban, Debrecenben, Székesfehérváron, Szegeden, Győrben, Nagykál- lóban, Pécsen és még nagyon sok helyen. A siker csak a szemlélő előtt tetszik könnyűnek. A siker küzdelem. És megvívta a sápadt kislány, amíg Scheckenbach Rózából Széppataki Róza lett, egy jó hangú lányból — művésznő. Végigélt egy olyan művészsorsot, amelyet azóta is nagyon sokan, de tehetsége és a színészetért hozott áldozatai olyan magasságba juttatták, amely csak keveseknek osztályrészük. S nem árt ezt végiggondolni ma, 1972. szeptember 29-én. Száz éve ugyanis, hogy a halál abbahagyatta a memoár írását miskolci magányában a pályától visszavonult, hetvenkilenc éves színésznővel: Déryné Széppataki Rózával. Tröszt Tibor Somogyi Néplap
