Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-27 / 228. szám
A fegyveres erők napja tiszteletére Honvédelmi kiállítás, filmbemutató Kaposváron Tegnap délután a Kilián György Ifjúsági és Űttörőház- ban kiállítás nyílt az MHSZ, a Hazafias Népfront és a KISZ rendezésében a fegyveres erőket segítő tevékenységről. — A honvédelmi hónap keretében az MHSZ, a KISZ, az Az évfordulók is munkával telnek Beszélgetés Nagy Béla őrnaggyal, a Nagyatádi Járási Rendő rkapitányság vezetőjével SZMT és a Hazafias Népfront fontos feladatának tartotta, hogy ezen a kiállításon bemutassa a honvédelmi nevelés sokrétűségét, hogy ezzel is szolgálja a további ismeret- szerzés, tudatformálás lehetőségét. Varga Károly országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei titkára mondotta e szavakat, s mindazok, akik jelen voltak a megnyitón, illetve a kiállításon, tapasztalhatták szavainak valóra válását nagyatádi úttörők életét, valamint az MHSZ rádiÓ6-, modellező klubjainak munkáját fényképek és különböző bemutatott eszközök szemléltették. A megnyitó közönsége ezt követően az ifjúsági házbői a Fegyveres Erők Klubjába vonult. Ott ugyancsak különböző technikai eszközök és tablók mutatták be az MHSZ és a KISZ fegyveres erőket segítő munkáját, majd levetítették a Magyar Honvédelmi Szövetség Somogy megyei tevékenységét bemutató kisfiknet. E film tükrözi azt a fejlődést, ami Kaposváron az elmúlt másfél évtized alatt végbement Bemutatja egyúttal azt is, hogy Kaposváron, illetve Somogy megyében milyen szerepe van a fiatalok és a felnőttek hazafias—honvédelmi nevelésében a Magyar Honvédelmi Szövetségnek. Ismerteti a lövész-, a modellező-, a gépjárművezető- klubok tevékenységét; bemutatja a szövetség tömegsportban részt vevő aktivistáin kívül azokat is, akik itt lettek minősített versenyzők, országos válogatottak. Így az autómodellező versenyzőket, akik hazai és nemzetközi versenyeken is elismerést szereztek a somogyi sportnak. — Ez a film hű tükörképe annak a munkának, amit az MHSZ — együttműködve a fegyveres testületekkel és a társadalmi szervezetekkel — az ifjúság és a felnőttek hazafias-honvédelmi nevelése érdekében végez — mondották többen is a filmbemutató után. A kiállítást és a Magyar Honvédemi Szövetség Somogy megyei tevékenységéről szóló kisfiknet, s emellett más, a Júniusiban múlt huszonöt éve, hogy viseli az egyenruhát. 1947-ben egy rendőrnek a «■mély vizet- a járőrszolgálat jelentette — Nagy Béla egy évig járta a főváros utcáit. — A közrend és a közbiztonság őrzésén kívül, politikai munkát is végeztünk, ekkor már én is a párt tagja voltam. Egy hathónapos iskola után Berzencére vezényeltek, onnan a csurgói kapitányságra kerültem, politikai megbízottként dolgoztam. Sokat és szívesén beszél marcali éveiről. 1952-től 1969-ig végzett fontos munkát a járási kapitányságon. Címszavakban a következő évekről: rövid ideig Csurgón dolgozott, a két járás egyesítése után került jelenlegi beosztásába: a Nagyatádi Járási Rendőrkapitányság vezetője lett. — Sokan megkérdezik tőlem, hogyan érintett egy-egy áthelyezés. A válaszom mindig ugyanaz: amikor rendőr lettem, tudtam, mit vállalok. Kapitánysági elfoglaltságaimon kívül pártmunkát is vé- zek, jelenleg is tagja vagyok a járási pártbizottságnak — s megtanultam tisztelni a döntéseket. — A fiatalok is így vélekednek? \ — Nincs különösebb gondunk az utánpótlással, sok rendőrünk akad, aki ezelőtt évekig önkéntes rendőr volt, tudja, mire számíthat. — Sokat vitatkoznak róla, van-e romantikája ennek a nehéz hivatásnak? — Természetes, hogy van. Ez azonban édeskevés a jellemzőkből. Még a rátermettség sem elegendő: a becsületes helytálláshoz hosszú ésfá- radalmas munka szükséges. Senki sincs csak magára utalva, a parancsnokok, az idősebb munkatársak segítséget nyújtanak. — Parancsnoki segítséget említett. Mint tapasztalt vezetőtől kérdezem: mi a leghatásosabb serkentő? — Mindenképpen az, ha az ember észreveszi, hogy valaki jól dolgozik. Az elismerés formája mindenkinél más kell legyen, de tudom, hogy a beosztottak túlnyomó többsége nem a pénznek, hanem a kitüntetésnek örül. Ennek a megszerzése nem megy máról holnapra, nemcsak kivárni kell, hanem megdolgozni is érte. — Ha már itt tartunk: Nagy Béla Őrnagy is számos kitüntetés tulajdonosa, többek között megkapta a Közbiztonsági Érem mindhárom fokozatát, a szolgálati érdemérmeket, a Haza Szolgálatáért kitüntetést. — Be ne a kitüntetésekről, hanem a tennivalókról beszéljünk, s ezekből Nagyatádon bőven van. A várossá alakulás számunkra is sok új gondot okoz. A nagy beruházások, a lakásépítés, a közműépítés rengeteg munkaerőt igényelnek, és sok nem kívánatos dolgozót is alkalmazni kényszerülnek. A renitensek nem sokáig maradnak nyugton. Ahogy a statisztikáink is bizonyítják, a bűncselekmények tekintélyes hányadát nem az »őslakók« követik el. Furcsán alakulnak az erőszakos, garázda jellegű cselekmények; mivel számos rendbontót rendőri felügyelet alá helyeztünk — ők természetesen nem látogathatják a szórakozóhelyeket —, a bűncselekményeket családi körben követik el. — Az utóbbi időben több nagy horderejű üzérkedésre, csalásra, sikkasztásra derített fényt a rendőrség. Véleménye szerint hogyan lehetne útját áUnl ezeknek a bűntetteknek? — Azzal, hogy a belső ellenőrzés ne csupán névleges legyen. Ha mi lépünk közbe, a tények már adottak... Huszonöt évi szolgálat után talán ünnepélyesebb mederben kellett volna folynia ennek a beszélgetésnek. Ha nem is ünnepélyes, de stílszerű: hiszen az évfordulók is munkával telnek. F„ B, A látogatók megismerkedhettek az Ifjú Gárda s a megye városai, községei úttörő- csapatainak tevékenységével, az MHSZ klubjainak működésével. A somogyszobi s a katonai életet bemutató filmeket a hónap végéig tekinthetik meg a fegyveres erők kaposvári klubjában a látogatóik. Sc. L. Végezzenek propagandamunkát Diplomaosztás az Oktatási Igazgatóságon KÉT ÉS FÉL HÓNAPPAL ezelőtt találkoztam velük utoljára, s akkor bizony mindnyájan izgultak, gondterheltek voltak, mert nem könnyű az utolsó államvizsga. Most szintén ünneplőben érkeztek, azonban derűsen, vidáman. Az Oktatási Igazgatóság kaposvári székházának emeleti nagytermében diplomaosztásra gyűltek össze. Ott volt az ünnepségen Bíró Gyula, a megyei párt-vb tagja, a megyei pártbizottság titkára, Honfi István a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályvezetője. Dr. Nagy Lajos igazgató köszöntötte a végzett hallgatókat a megyei pártbizottság és az Oktatási Igazgatóság nevében, s gratulált ahhoz, hogy a marxizmus mindhárom ágából államvizsgát tettek. — Elismerést érdemelnek azért, mert ezt a tanulmányt a mindennapi munkájuk mellett végezték el. S akik a szakosítón tanulnak, rendszerint felelős funkcióban vannak, meglehetősen elfoglalt emberek. Meggyőződésem, akár három, akár hét évig tanultak itt nálunk, ez hozzásegítette mindannyiukat ahhoz, hogy világnézetük, meggyőződésük szilárdult, erősödött, és megismerkedtek a marxizmus —leninizmvs tanításaival, mindhárom ágával. Az igazgató felhívta a végzettek figyelmét, hogy nem I ismerkedtek meg mindennel, nem ismertek meg mindent, s az elkövetkezendő időben — ha nem is ilyen rendszeresen — továbbra is tanulmányozzák a marxizmust—leniniz- must. — A világ nagyon szövevényes, hogy sok változása között kiismerje magát az ember, hogy eligazodjon, ahhoz nem elég valamit megtanulni. Ha nem kísérik figyelemmel azokat az új jelenségeket, változásokat, amelyek történnek, akkor holttá válik az a tudás, amelyre szert tettek. Dr. Nagy Lajos beszéde végén kéréssel fordult a diplomás hallgatókhoz. — Itt több mint negyven elvtárs magas szinten tanulmányozta a marxizmust A párt számít a tudásukra, az erejükre, számít a munkájukra. Elsősorban azt kérnénk, végezzenek propagandamunkát. Vannak olyanok már önök között, akik esti középfokú iskola, tömegoktatás propagandistáiként tevékenykednek, vannak, akik az esti egyetemnek segítenek. Azonban mindnyájan segítsenek ezen a területen, hiszen ezzel két célt is elérünk: egyrészt továbbadják, amit elsajátítottak, másrészt saját önképzésükről is gondoskodnak. Azt kérnénk tehát, legyenek ténylegesen, a szó igaz értelmében a párt propagandistái, más vonatkozásban pedig legyenek propagandisták a párt politikájának hirdetésében, legyenek a párt politikájának harcosai. Dr. Nagy Lajos gratulált az eredményekhez, majd kiosztotta a diplomákat, amelyek a főiskolai végzettséget igazolják. Az utóbbi öt évben ösz- szesen százhatvanan szereztek ilyen diplomát az igazgatóságon. A HALLGATÓK nevében Schwarcz Istvánné, a kaposvári Siketnéma Intézet igazgatóhelyettese köszönte meg az igazgatóság, a csoportvezetők, az előadó tanárok segítségét. Társai nevében megígérte, hogy amit tanultak, az életben, a saját munkaterületükön alkalmazni fogják. A . tanultak révén valósítják meg 1 a párt politikáját. Egy éf R ánéztem a naptárra: egy év telt el azóta, hogy eSSeatfr találkoztunk e hasábokon; hogy megpróbáltunk a korábbinál valamivel bensőségesebb kapcsolatot teremteni egymással. Beszélgetni, vitatkozni és töprengeni ksözos dolgainkról — a tettre serkentés szándékával is. Egy éve indult ez a néha türelmetlenül várt, máskor háborogva szidott sorozat, amelyről nemegyszer hallottam, csak úgy hívják az olvasók: »a szerdai«. Ez a közvetlen hang sokat mond nekem. Mégis félénken tekintek most vissza. Ügy érzem, számvetést kell készíteni, hisz sokán megállítottak az utcán, sokan tették föl levélben a kérdést:. Érdemes? A visszajelzések sora jut el hozzám, a »műhelytitkok« külön füzetben gyülekeznek. Ezekről beszéljek? A »miről?* és a »hogyan?* felelősségéről, amely hétről hétre fokozódik és jóleső gyötrelmeket hordoz? A »szülés* keserveiről, amelyek között a határozott cél, a szókimondás és a szenvedély öröme csakúgy megtalálható, mint az elbizonytalanodás, a kishitűség, a tehetetlen szomorúság-fájdalom? Választhatnék könnyebb megoldást. Azzal is kezdhetném, hogy egy év alatt 52 jegyzet jelent meg e. sorozatbaji, azaz 5460 sor, vagyis 182 gépelt oldal. De mit mohé ez önöknek? Semmit. Ha hozzáteszem, hogy sok szidás és egyetértés, bírálat és elismerés »vonzódott* e sorolthoz, az valamivel többet. Érdemes volt? Ha a fenti reagálásokból bármelyik hiányzott volna is, azt mondanám, hogy nem. így azonban készséggel átadom a válasz jogát: Önök döntsenek. Hiszen — többször is beszéltünk róla — csupán a közvetítő szerep as enyém. És hálás vagyok ezért a szerepért, ha hálátlan is sokszor. Epizódok, megjegyzések sorozatát jegyeztem föl. Az egyik különösen megrebben tett. Két idősebb férfi beszélgetett a sarkon. »Mit gondolsz, miért csinálja?* — kérdezte az egyik. »Biztosan önmagának.* Lesújtva éreztem magam. Hogyan kell ezt érteni? Kétféleképpen lehet vagy több variációt is találhatok? Ennyire hiábavaló lenne az igyekezet? Azt jelentené, hogy úgysem változik semmi? Hogy értelmetlen erőlködés? Nem hiszem. Lehet, hogy sértett az illető, és kedvtelésnek, szórakozásnak tartja rendszeres találkozásainkat? Sértő lenne és igaztalan. Nem is töprengek tovább: van véleménye. És ez már jó. Ha csak annyit hallanék meg visszajelzésként, hogy »igaza van*, »nincs igaza*, »én is így látom*, »rosszul látja* — ez már eredménye e fórumnak. Mert véleményalkotásra, ítéletre késztet. Hadd higgyek benne, hogy ennyiért is érdemes ... »Nem kell ám olyan komolyan venni. Végtére is ezek a témák nem általánosíthatók, nem is elmélyült ismereteken alapulnak. Csupán jó ötletei vannak az újságírónak, ennyi az egész.. .* Ezt a megjegyzést is elfogadom. Igaz, hogy a levelek sokasága bizonyítja az ellenkezőjét; igaz, hogy megállítanak az utcán, a színházi előadás szünetében, a gyárudvaron: »Legközelebb azt írja meg, hogy... mert ez is nagy probléma ám nálunk.* De hát miért ne legyen valakinek ellenvéleménye? Hiszen a vita, a különböző nézetek és vélemények összeütközése is élőbbre viszi ügyünket. Érdemes hát figyelni rá, érdemes számolni véle. Az aggódók között persze sok jó szándékú ember van. »Megéri neked, hogy ennyi haragost gyújts össze?* Legszívesebben azt mondanám, hogy megéri. De nem ilyen egyszerű a dolog. Haragudni ugyanis csak akkor szabadna, ha nem igaz az állítás, ha kifacsarja a valóságot, ha meghamisít jelenségeket. De ekkor nem is haragudni, hanem büntetni kéli érte. Szigorúan, határozottan. Megsértődni persze lehet, magam is jól tudom: nem kellemes a nyilvános bírálat, nehéz elviselni. Ezért hallom elég gyakran — általában azoktól, akiket közvetlenebbül érint —, hogy igaz ez is, meg az is, csak ne az újságban jelent volna meg. Ettől csak egy lépéssel kellene továbbmenni: csak ne történt volna meg! B elátom, ellentmondásokba is keveredünk néha. Együtt küszködünk például a névtelenek, a háttérbe húzódó, a kívülről bíráló, a sötétből áskálódó emberek magatartása ellen. És mégis, legtöbbször név nélkül szerepelnék ők, féltjük a hírüket. ^Hallottam már ilyet: »Ez túl konkrét téma, nem illik ebbe a sorozatba*; és olyat is: »Az a baj, hogy nem elég konkrét, túl általános*. Nem könnyű dönteni. De ha együtt valljuk: a hibák, a helytélen nézeték és jelenségek, a fonákságok és nem az emberek ellen harcolunk, akkor megértik: ez a módszer a jobb, a célravezetőbb. S hogy elégedetlen vagyok? Lehet, hogy naivitásnak tűnt, mégis azt reméltem: gyorsabban és szenvedélyesebben megnyílnak az ajkak, jobban kitárulkozunk majd egymás előtt. Telhetetlen vagyok? Lehet. Beszéltem egy közeli ismerősömmel erről, azt mondta, ne csodálkozzak. Az emberek manapság túlságosan »becsülik« íróasztalukat, munkapadjukat; féltik, védelmezik azáltal is, hogy hallgatnak inkább, hogy nem mondják el olyan nyíltan a véleményüket, ahogy szeretnénk. Ne következtessek ebből semmi rosszra. Elégedjék meg azzal, hogy van véleményük, voltaképpen vitatkoznak, érvelnek is szűkebb körben erről vagy arról, de nem lépnek ki nyíltan a színre. Kényelmesebb így. Csakhogy én nem rajongok az effajta kényelemszeretetért. Megbélyegző, de kimondom: megalkuvás' ez, fékező és romboló erejű. Mert belülről azért fortyog a katlan, s éppen az az elszánás, energia vész kárba, amely önmagunkban van. amellyel mi magunk változtathatnánk a kisebb-nagyobb visz- szásságokon. S ezzel együtt jobban tudnánk becsülni saját értékeinket. Mondom, azt vártam, rövidebb idő alatt megnyílnak ár ajkak. Szerettem volna gyakrahban közölni az Önök írásait, gondolatait, és nem is mondok le erről. Nem kényelmi szempont vezéréi, ne higgyék. Art szeretném, hogy ne csak félté- ■ telezett eszmecsere legyen a miénk. Szólaljanak meg e hasábokon, s nekem legföljebb bevezető sorokat kell írnom, meg a végére néhányat, hogy megköszönjem gondolataikat, esetleg többet is, ha vitatkozásra volna okom. S ok bírálat kíséri közös témáinkat, de — s tálán nem veszik szerénytelenségnek — sokkal több egyetértés cs biztatás. Ez utóbbi teszi elviselhetővé a megalázó, méltatlan jelzőket is. Nem örülnék, ha mindenki minden témával és megállapítással egyetértene, nem érne sémmit a-- egész, ha nem tapasztalhatnánk a vélemények összeütközc sét. Azt hiszem, ez így természetes. A rosszindulatot, a ra gálmazást persze jó volna kiiktatni a fegyvertárból, de háí az 6em fékez, legföljebb átmenetileg elkedvettenit. Azzal kezdtem: sokan teszik föl a kérdést: Érdemes? És úgy folytattam: Önök döntsenek. Egy év után hadd idézzem egyik példaképem, Bálint György sorát, aki a?t írta valahol: »Ha valami ellen felháborodom, annak ellenkezőjéért lelkesedem; ha valamit elutasítok, annak ellenkezőjét követelem.- Ez maradna a mottónk továbbra is. .Jávort Bei®
