Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-09 / 186. szám

trtiAG PROLETÁRJA!. E G Y E S 0 L J E T E K ! u. Ára: 80 fillér SomulNéplap MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam 186. szám 1972. augusztus 9., szerda A brit kommunisták nyilatkozata Nagy-Britannia Kommunista Pártja nyilatkozatot tett köz­zé az észak-írországi helyzet­tel kapcsolatban. A párt szo­lidaritásáról biztosítja a hír­hedt »különleges teljhatalom­ról szóló törvény« paragrafu­sai értelmében börtönbe vetett polgárjogi harcosokat. A do­kumentum hangsúlyozza, hogy a brit kommunisták, a jövő­ben is az internáltak azonnali szabadon bocsátásáért, a kato­likusok politikai és társadalmi jogainak biztosításáért fognak harcolni. Vizsgálat Jane Fonda ellen Tsz-elnök, főagronómus, párttitkár a nagy munkáról Akik még szembenéznek, és akik már megbirkóztak az aratás nehezével Nehéz aratás — ez a tömör megállapítás gyakran hallható az idei gabonabetakaritásban- Ami most folyik a somogyi föl­deken, az már kenyérmentés. A cél minden gazdasági vezető és doigozó előtt világos: minél előbb lehordani a táblákról a szemet, hogy minél kisebb le­gyen a veszteség. Vérébe ivó­dott tulajdonsága a mező em­berének, hogy mentse azt, ami­be fáradságot ölt amiért aggó­dott, a múlt év őszétől mosta­náig. s ami nem is olyan ré­gen még oly gazdag hozammal kecsegtetett. Sok most a gond­terhelt arc, az aggódó és az eget vallató tekintet, de már egyre gyakrabban hallani, hogy itt is. ott is végeztek a nagy mun­kával, az aratással. Három községben beszélget­tünk vezetőkkel tegnap- A té­ma — minden községben, ha idegennél szót váltanak, csak ez nyomul előtérbe — a gabo­nabetakarítás volt Nagybajomi Lenin Tsz: kombájnsegítség Horváth László, a nagybajo­mi Lenin Termelőszövetkezet elnöke így összegezte az eddi­gi aratás krónikáját: — Repcével és borsóval együtt 2800 hold aratni valónk volt az idén. Június végén kezdtük, s julius 3-án több mint száz hold őszi árpánkat már betakarítottuk. Mire el­romlott az idő, körülbelül az egésznek az egyötödénél tar­tottunk. Bitang ez az aratás •.. Pedig tíz kombájnunk, nyolc traktorunk két-két pótkocsi­val, és öt teherautónk a teher­szállításhoz áll a rendelkezé­sünkre. És itt van a két Far­mer szárítónk is . •. A búza egy «másfél mázsával többet ígért a tavalyinál, és öt-hat mázsával többet az idei terv­nél ... Most több mint 700 hold kalászos vasi még hátra, ebből mintegy másfélszáz hold a bú­za, s itt van a 186 hold borsó Dokkmunkássztrájk — rendőrattak Tizenhét letartóztatott Az angliai országos dokk­munkássztrájk tizenkettedik napján a kivezényelt rendőr­ség sztrájkőröket támadott meg a kelet-angliai partvidé­ken, Scunthorpe város egyik magánkézben levő rakodóállo­másán. Az összetűzések először hét­főn robbantak ki. Ekkor a rendőrség 17 dokkmunkást le­tartóztatott. A helyi munká­sok kedden is felállították sztrájkőrségüket, s a környező városok kikötői dolgozói is se­gítségükre siettek. A negyven-egynéhány sztrájktörőt 400 rendőr védel­mezte. Záporoztak a téglák, zápto­jások a kikötőből elinduló te­herautókra. A rendőrattak so­rán hat rendőr megsebesült, hat munkást letartóztattak. Az angol kormány kedden újabb minisztertanácsi ülésen tárgyalt arról, hogy mikor vet be katonákat a dokkmunkás- safcrajk letörésére. is. •. Nehezével a dolguk a kombajnosainknak, és ezt a tsz vezetősége méltányolta is: a mázsánként! 1 forintos munka­díjat csaknem ötven százalék­kal emeltük- Nagyon jól jött a segítség, amit eddig kaptunk. Három békési kombánj dol­gozik nálunk augusztus 4-e óta. Szombattól már minden nap munkába álhattak. Hétfőn délután Rádoki József, a Kuta- si Állami Gazdaság somogysár- di kerületének a vezetője öt kombájnt hozott át, s ezekből szerdától három itt marad a munka befejezéséig- A kiskor- pádiaktól négy kombájnt vá­runk, ha ők is végeztek az aratással. Szállító járművekkel győzzük, a szárítóink három műszakban mennek, és napon­ta 10—11 vagonnyit szárítanak meg. Ezzel a segítséggel, jó idő esetén egy erős hét kell még, és mi is végzünk az aratás­sal ... Kiskorpádi Latinca Tsz: tegnap végeztek Pontosabban, amikor Oí- sovszky Zoltán főagronómu&sal a kombájnszérűnél beszélget­tünk, még 3—4 hold rozs hátra volt az idei aratásból. Ebből azonban tegnap estig semmi sem maradt, erre. a kombajno- sok adták a garanciát. . Benkó Lajos és három társa egyéb­ként akkor már Nagybajomba készülődött, segítségként •.; — Szombaton értékelte a tsz vezetősége az idei aratás ta­pasztalatait, a terméseredmé­nyeket, és megbeszéltük a megüresedett gabonatáblákon sorra kerülő tennivalókat. 823 hold volt az öszes kalászosunk, ebből 650 a búza- Négy kom­bájnunk — mind a négy SZK— 4-es, és a kilencedik évükben vannak már — és valamennyi gépkezelőnk kitett magáért, Benkó Lajos eddigi teljesítmé­nye például 40 vagon körül van ... Még az esőzések előtt levágtuk a gabona 40 százalé­kát. Akkor még 22,80 mázsa volt a holdankénti átlag búzá­ból, most viszont már csak 18,50 körül. De összességében így is mintegy 3 vagonnál több gabonánk termett, mint amennyit terveztünk. A ned­ves gabonát nagyobb részt a vállalat szárítja, mert nekünk nincs szárítónk. így aztán jól jött, hogy tíz vagonnyit bérszá­rításra is vállaltak tőlünk.. Kaposfői Kossuth Tsz: 280 hold van hátra Farkas Ferenc p4rttitkar mondta: — Négy saját kombájnja van a kaposfői Kossuth Tsz- nek, de nagyon jókor érkezne a kaposmérőiek segítsége is. Mert a több mint ezer hold ka­lászosunkból 280 holdon még lábon áll a termés- A hátralevő aratnivaló többsége — 240 hold — búza. Ezért várjuk, hogy a mérőiek mielőbb végezzenek. Ha minden jól megy — az idő­járás olyan lesz, mint a ked­di napon volt, és a segítség is idejében megérkezik — ezen a héten pontot tehet a szövet­kezet az idei gabonabetakarí­tás végére. A termést a válla­lat kaposvári szárítójába visz- szük, mert a tsz-nek nincs szá­rítója. Most vásárolt a gazda­ság egy berendezést,, de azt a gabonához már nem használ­hatjuk, jó szolgálatot tesz vi­szont majd ősszol, a kukorica szárításánál... így összegezte eddigi aratási tapasztalatait tegnap a nagy­bajomi tsz-elnök, a. kiskorpádi főagronómus és a kaposfői párttitkár. Az egyik helyen be­fejezték az aratást, de másutt is vége felé járnak ennek a nagy, sok gonddal járó munká­nak. A befejezésig azonban még nehéz feladatok várnak megoldásra, s ebben jelent na­gyon sokat a Békés megyeiek és a közvetlen szomszédok se­gítsége. Herncsz Ferenc Verseny az Ütnak indították a magyar kiállítás anyagának első szál­lítmányait a szeptember 24-én megnyíló Plovdivi Nemzetközi Vásárra­A magyar kiállítók az idén mintegy 40 %-kal nagyobb áruválasztékkal jelentkeztek Plovdivban, mint tavaly. Fő­ként műszereket és gépeket mutatnak be. Hét vállalat ne­vezte be legkorszerűbb termé­két a plovdivi vásár aranydí­jáért folyó versenybe. A Met- rimpex a gépesített irodák korszerű felszerelésével, a Zip- pel-rendszerű irodatechnikai berendezésével versenyez az arany-díjért. A Videoton kiál­lítja modern jelentés-tároló berendezését, amely a KGST országok számítástechnikai in­tegrációs programjának egyik fontos egysége. Heves harcok Quang Tri-ben Új szenátusi indítvány Az amerikai légierő B—52- es óriásbomibázói az elmúlt két hónap leghevesebb támadását indították keddre virradóra a Vietnami Demokratikus Köz­társaság déli és a Kínai Nép- köztársasággal határos terüle­tei edlen. A leghevesebb légi­támadás Dong Hói kikötővá­rost érte, amely a demilitari- zált övezettől hatvan kilomé­terrel északra fekszik. Dél-Vietnamban a legheve­sebb összecsapásokról tovább­ra is Qung Triből és térségé­ből érkeznek jelentésék. Itt a saigoni hadsereg csaknem húszezer katonája meg-meg- újuló támadásokat indít a tar­tományi székhely kézrekerité- séért, az amerikai vadászbom­bázók pedig sorozatos beveté­sekkel próbálják támogatni őket. A felszabadító erők ne­héztüzérséggel lőtték a kor­mánycsapatok állásait. A har­I cokban több saigoni zsoldos­katona meghalt. Qung Trit ' keddre virradóra is bombáz­ták a B—52-esek, de minden erőfeszítésük ellenére sem si­került elősegíteniük a báb­hadsereg előnyomulását; a ha­zafiak ellenőrzésük alatt tart­ják a citadellát. A DNFF alakulatai újabb támadást indítottak keddre virradóra Thua Thien tarto­mányban és ágyútűz alá vet­ték Hűé városát — jelentet­ték be Saigonban. A Vietnami Demokratikus Köztársaságban fogvatartott amerikai pilótákat csak akkor fogják szabadonengedni, ha Nixon elnök elismeri vietnami politikájának kudarcát és el­fogadja a konfliktus politikai rendezését — mondta az Af- rique-Asie Magazinnak adott nyilatkozatában Jane Fonda­(Folytatás a 2. oldalon.) Hosszútávú tervezés, kétezer szakember közreműködésével Távlati koncepciók 1990-ig Mint ismeretes, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, a KGST legutóbbi ülése után a tagországok távlati elgondolá­sainak egyeztetéséről is nyi­latkozott. Elmondotta, hogy hazánkban is folyamatban van a hosszabbtávú, az 1985-ig szó­ló fejlesztési elképzelés ik ki­alakítása. Mivel a Szovjetunió és más KGST-országok-távlati terveiket az 1976-tól 1990-ig tattó. időszakra fogják kidol­gozni, indokolt, hogy a követ­kező két-három évben mi is eszerint folytassuk hosszabb időszakra szóló elgondolásaink felvázolását és azokat egyez­tessük a szocialista országok­kal. Az MTI munxatársa, meg­kérte az Országos Tervhivatal illetékeseit, hogy foglalják ösz- sze a hosszútávi tervezés hely­zetét és tájékoztassanak annak további menetéről. Elmondották, hogy a párt és a kormány határozata alap­ján hazánkban 1968-ban kez­dődött el a hosszútávú terve­ző munka. Viszonylag újszerű feladatról van szó, amelyhez hazai és nemzetközi tapaszta­latok csak kismértékben áll­nak rendelkezésre. Ezért a munkába a tervező apparátu­son kívül más szakemberek jelentős körét is bevonták. Közgazdászok, kutató- és ter­vezőintézeti szakemberek, a MTESZ, az OMFB, a társa­dalmi szervezetek képviselői­nek bevonásával kilenc bi­zottságot hoztak létre az ipar, az élelmiszeripar, az épitő- anyagipaa;, a közlekedés, a külkereskedelem, a munka­erőgazdálkodás és az életszín­vonal, a területi tervezés kér­déseinek tanulmányozására, távlati koncepciók kidolgozá­sára, illetve a hosszútávú ter­vezés metodikai, elvi problé­máinak elemzésére és gazda­ságpolitikai összehangolására. Mintegy kétezer szakember közreműködésével 350 elem­zés, tanulmány, hipotézis és részkoncepció készült, ame­lyek egyeztetése folyamatban van az Országos Tervhivatal­ban. E nagyszabású munká­hoz a legkorszerűbb számító­gépeket is igénybe veszik. A számítási anyag 45 vastag kö­tetet tölt meg, ami ahhoz szükséges, hogy a tanulmá­nyokban felvázolt lehetősége­Az című: trJvna jó1 szárítóba Wtmssm lt rr"ck esc« al magasabb szállítják a , rossz időjárása következtében a dunántúli gabona nedvességtar- a megengedettnél. Az aratás után ez irt azonnal tisztítóba, illett, c termést. Képünkön: Szárítják a gabonát. két a legoptimálisabban egyeztethessék és a többféle vaiááns közül a legcélraveze­tőbbet választhassák. A tervezőmunkát részben az elmúlt húsz év alaposan elem­zett tapasztalataira, másrészt a tudományosan felvázolt prognózisokra építik. A terve­zőapparátus folyamatosan konzultál a munkában részt vevő bizottságokkal, s várha­tóan 1973 közepére kialakul­nak a hosszútávú fejlesztés ke­reted és alternatívái. E kere­tek, távlati fejlesztési elvek az 1985-ig szóló feladatokat szab­ják meg, s utána — 1973 és 1975 között — az 1990-ig szóló elképzelésekkel egészítik ki a koncepciókat. Az 1990-ig szóló elgondolá­sok kialakításával távolról sem fejeződik be a hosszútá­vú tervező munka, mert to­vábbra is folyamatosan elem­zik a tapasztalatokat, megala­pozzák az 1990 utáni távlati terveket, s ha a tudományos- műszaki forradalom újabb eredményei, a nemzetközi gazdasági folyamatok, vagy egyéb okok úgy kívánják, a már kidolgozott koncepciókon is változtatnák, azokat a min­denkori ’ követelményekhez igazítják. Az internáltak felhívása ki 500. áldozat egy idör Whitelaw az ellenzékkel tárgyalt Szomorú kerek számot ért el az északír összeütközések veszteséglistája. Hétfőn a ké­ső estik órákban Enniskillen határvárosban ismeretlen fegyveresek lelőtték az észak­ír rendőrség egyik tagját. A rendőr az Észak-írországban folyó belháború 500. áldozata. William Whitelawnak még­is sikerült magához édesget­nie a legjelentősebb észak-ír ellenzéki párt, a katolikus irányvonalú szociális demok­rata és munkáspárt (SDLP) vezetőségét. A párt hattagú képviselői delegációja hr" "'1 este három órát. töltött a Stor­mont, kastélyban, az észak-ír ügyek angol miniszterének re­zidenciáján. Értesülések sze- -rtnt -atfogo megbeszélés« zaj­lott le közöttük, és ez kedden hivatalos keretek között foly­tatódott. Az internálások augusztus 9-i első évfordulójának köze­ledtével a Long Kessh-i tá­borban fogvatartott 237 inter­nált és 65 »őrizetes« fogoly üzenetet juttatott el a külvi­lághoz. Nem értenek egyet azokkal — írták — akik tár­gyalnak Whitelaw-val, miköz­ben a miniszter korlátlan ha­talommal rendelkezik, valósá­gos diktátor. A tárgyalások csak akkor vezethetnek ered­ményhez, ha azokat erőszak­tól, terrortól mentes légkör­ben tartják. A foglyok köve­telték az internálások meg­szűntetését

Next

/
Oldalképek
Tartalom