Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-30 / 204. szám

I karékosan, de ésszerűen Mezőgazdasági vezetők mezőgazdaságunk helyzetéről hektár burgonyát, több mint háromezer hektár cukorrépát, 2400 hektár napraforgót kell betakarítani, el kell vetni mintegy százezer hektár őszi kalászost és elvégezni az őszi mélyszántást. A szervezettség alapvetően fontos, és az is, hogy minden üzem készítse cl a kampánytervét; a munka­erőmérleggel együtt állítsa össze a műszaki, anyagi ellá­tottság és szükséglet mérle­gét. Ez mutatja meg, hogy hol és milyen intézkedéseket kell tenni az összetorlódott feladatok maradéktalan elvég­zéséért. .Nem lehet felsorolni mind­azt, ami szóba került a tegna­pi tanácskozáson, a nyújtott és kettős műszakok szervezé­sétől kezdve a pártszerveze­tek gazdaságsegítő tevékeny­ségén keresztül a pénzügyi helyzet reális felméréséig. Egy bizonyos: nagyon sok függ a mostani erőfeszítésektől. A nehéznek ígérkező őszi mun­kákon csak úgy tudunk úrrá lenni, ha egyetlen napot vagy félórát sem mulasztunk el, amit hasznos munkával lehet tölteni. V, M. nak, nehogy túllépjék mun­kabéralapjuk nyolcvan száza­lékát. Meg nem termett, be nem takarított, -kieseti« ter­mést nem lehet kiosztani! A pártszervezeteknek, a párttag­ságnak fontos feladatuk, hogy segítsenek őszinte számvetést készíteni a tsz-tagsággal vagy az állami gazdasági dolgozók­kal. Néhány nagyüzem úgy igyekszik gazdasági helyzetén javítani, hogy lemond a ter­melés nélkülözhetetlen ele­meiről. Mintegy háromezer tonna műtrágyát mondtak vissza üzemeink, néhány he­gyen pedig a vetőmaggal, a kukoricaterméssel spekulál­nak. Határozottan megállapí­totta a tanácskozás: nem tűr­hető ez a jelenség. A jövő év kerülne veszélybe, ha szemet hunynának a káros, vétkes »■takarékosság« felett. Rendkívül nehéz ősz előtt állunk. Elegendő megemlíteni azt, amire Bogó László utalt, hogy a szokásos 100—110 nap helyett október végéig mind­össze 60—62 nap áll rendelke­zésre. Ez alatt az idő alatt hatezer hektár silókukoricát, 94 000 hektár kukoricát, 11 000 Rendkívüli tanácskozásra gyűltek, össze Kaposváron a megye termelőszövetkezeti elnökei, párttitkárai, allami gazdasági vezetői, a szakigazgatási szervek, a mezőgazda­sággal kapcsolatban levő vállalatok s intézmények irá­nyitői. Az eszmecserén részt vett és felszólalt Bogó Lász­ló, a megyei pártbizottság ti tkára, dr. Dajka Balázs, a MÉM főosztályvezetője. Fábri István­nak, a megyei tanács általá­nos elnökhe­lyettesének vi­taindító ösz- szegezése alap­ján lényegbe vágóan fontos elveket tisz­táztak, meg­szívlelendő ta­nulságokat fo­galmaztak meg és el nem ha­lasztható fel­adatokra irá­nyították a fi­gyelmet a ta­nácskozás rész­vevői. Fábri István beszá­molójában ab­ból a súlyos, de a való hely­zetet tükröző tényből indult ki, hogy a mezőgazdaság szá­mára 1972 ae évszázad egyik legnehezebb éve. Ezt a tényt nemcsak látja, hanem felelős­séggel át is érzi a megye párt- és állami vezetése, ezért került sor erre a tanácsko­zásra, s ezért van minden ed­diginél nagyobb szükség az összefogásra, a szervezettség­re. Megemlékezett az előadó a rendkívüli nehéz aratásról, a viharral, a belvízzel és az ár­vízzel hősi küzdelmet folytató közösségekről és vezetőkről. Ezek mellett azonban ott so­rakoznak olyan tapasztalatok is. amelyekre most megkülön­böztetett figyelmet kell fordí­tani. Éppen az idei aratás bi­zonyította be, hogy a nagy­üzemben nem szabad 800— 1000 hektáros nagyságrendben csupán egyfajta búzát termel­ni. Olyan fajtaösszetételre van szükség, hogy megfelelő betakarítási sorrend alakul­hasson ki. Csökkenteni kell a monokultúrás termesztést, több gondot kell fordítani a vegyszeres gyomirtásra; javí­tani kell a technológiát, az. Alku — szocialista módra egész műtrágyázást, talajerő­gazdálkodást tudományosabb alapokra kell helyezni. A tennivalóknak azonban csak egy része agronómiái jellegű. Fontos tanulság, hogy nagyüzemeinkben feltétlenül javításra szorul a műszaki ellátottság színvonala, s ezzel együtt a munkaszervezés és nem utolsósorban a sokfelé meglehetősen ingadozó mun­kafegyelem is. Felelősségtel­jes mérlegelést és intézkedést kívánnak ezek a tények, mert ellenkező esetben nemigen tud megbirkózni mezőgazda­sagunk a most következő — talán meg az aratasnal is ne­hezebb — feladatokkal. A fölmérések szerint tizen­három szövetkezetünk került a rendkívüli időjárás követ­keztében olyan súlyos pénz­ügyi helyzetbe, hogy előrelát­hatólag mérleg- és alaphiány- nyal zárja az évet. Mellettük van még egy sor olyan nagy­üzem, amelyet ugyancsak megingatott gazdaságilag az idei év. Az óvadék folyósítá­sáért, a bajba jutottak meg­segítéséért a megyei vezetes gyors és hatékony intézkedé­seket tesz. Ezzel összefüggés­ben azonban felhívták a fi­gyelmet arra, hogy azok a nagyüzemek, melyek fizetés- képtelenségük miatt óvadékra szorulnak, nagyon vigyazza­Tulaj dóriképpen egyetlen dolgot akartam kérdezni az igazgatótól: mikorra készül el a füredi és a toponári város­rész hús boltja? Az igazgató hellyel meg cigarettával kí­nált, aztán begombolta a za­kóját és elgondolkodott: hol is kezdje nehézségeik ecsetelé­sét. Mert ugye az nem olyan egyszerű, hogy megnyitunk egy húsboltot, és kész. Azt áruval is el kell látni. Csakhogy a KÖJÁL bezárással fenyegeti a MEK húsfeldolgozó üzemét, mert feltöredezett a betonpad­ló, és helyenként lejött a csem- peboritas a falról, amely szin­tén festésre szorul. A KÖJÁL-nak persze igaza van — mondta az igazgató, így mégse kérdeztem meg, miért kellett alihoz ilyen erélyes fel­lépés, hogy egy egészségügyi szempontból tisztaságigényes munkahely szembeszökő hi­ányosságait kijavítsák. Mert kijavították, úgy — hogy nem maradt áru nélkül a MÉK négy hús- és két finom falatok boltja. Ezek szerint tehát el­hárult az egyik akadálya a to- ponari és a füredi bolt útjából is. Viszont a másik fontos té­nyező, a pénz. Rengetegbe ke­rült a siófoki hűtőház. Pedig az okvetlenül kellett a Bala- ton-part zöldség- és gyümölcs- ellátásának biztosításához. Lestem, mikor mondja ki az igazgató azt, hogy nincs "keret" a két peremvárosrész húsbolt- jahoz, de nem mondta. Csak j panászkodott. Hogy a tanacs1 magas bérleti díjat állapított meg a helyiségért, amelyet még ráadásul bővíteni kell. El­készítették a tervrajzot, de az építési osztály akadékoskodik. Amikor idáig jutottunk a be­szélgetésben, hirtelen megvilá­gosodott előttem: két tűz közé, egy alkudozás kellős közepébe csöppentem. És mi van egy al­kudozásnál? Mindkét fél a maga érdekeit próbálja ér­vényre juttatni, mindegyikük arra törekszik, hogy a másik húzza a rövidebbet. Az igazgatót mint üzletem­bert, érthető módon az érdekli, hogy kifizetődik-e a befekte­tés a vállalatnak vagy sem. A tanácsot viszont a lakosság szorongatja. Kosztolánczi Já­nosáé országgyűlési képviselő levélben tolmácsolta választói­nak hüsboltigónyét. Kaletár Józsefné a fürediek egyik ta­nácstagja a városi tanács má­jusi ülésén interpellált ugyan­ebben az ügyben. Mi lesz most, ha az alku so­rán a tanács — rajta keresz­tül pedig a lakosság — húzza a rövidebbet? Ha minden igyekezete ellenére sem tud többet segíteni, mint hogy a MÉK rendelkezésere bocsátja a tűzöl lószertár megüresedett helyiségét. Mert kétségtelen, ehhez még sok minden kell. Maga a hűtőgép több mint 40 OOO forint. Elfog az aggoda­lom: lesz-e egyáltalán valami azokból, a fürediek es topo- náriak által annyira Óhajtott — husboltokból. — Hát hogyne — néz rám az igazgató megbotránkozva. — Valahogy azért megcsináljuk, hiszen a lakosság érdeke így kívánja. De mit ad a tanács? Fellélegzem. Milyen jó, hogy szocializmusban élünk. Egy kapitalistát aligha érdekelne a lakosság érdeke, öt csak a sa­ját zsebe érdekelné. Nálunk persze szocializmus van, és ez a kereskedelembe^ is érződik. Hol jól, hol rósz.- szül. Az ügy egyébként azóta tovább fejlődött. A tanács en­gedett a bérleti díj összegé­ből. Az építési osztály pedig felülvizsgálta a terveket, és némi módosítással jóváhagyta. Végül lehat lesz húsbolt Fü­reden még az idén. Hát Topo- náron? Ott a termelőszövetke­zet biztosítja a helyiséget, és megígérte, az épitőbrigád se­gít az átalakítási munkákban is. A következő lépés a szerző­dés szövegezése lenne, de a két jogász — természetesen má­sodállásban — a hét más-más napján intézi megbízóinak ügyeit, és így nem tudnak ta­lálkozni. Persze az az igazság, ha ta­lálkoznak, akkor sem lesz hűs- bolt Toponáron 1972-ben, leg­följebb a jövő tavasszal. Vi­szont a toponáriaknak városi telefonjuk van. A füredieknek hűsboltjuk lesz. Hiába, min­dent nem lehet egyszerre. &£2<6S Í3tlSS* Megbecsülés S zakikám! Ugorjon le a pénztárba, van egy las pén­ze ...« A telefonértesítés mellbevágta a -szakikamat*. Elmondta később, hogy mit érzett akkor. Az volt. az első gondolata, hogy nem megy le, hiába hívják- Visszauta­sítja a pénzt. Ezt érdemelné ő huszonöt év után? Ezt neve­zik emberségnek a gyárban? A becsületes munka tiszteleté­nek? Hát nem! Inkább lemond róla, de nem viseli el a szé­gyent ... Pedig ez a »szégyen« kétezar-nyolcszáz forint formájá­ban lapult egy boríték mélyén. Egy havi fizetése. Jubileuma jutalom. Csak úgy a pénztárnál. Ahogy a túlórapénzt fölve­szik meg az ebédhozzájárulást. Egy aláírás és kész. Tudna hova tenni a pénzt, ezernyi helye van. De nem megy érte. Huszonöt év után valamivel többet ért volna a jó szó... Most újra megkérdezem, minit olyan sokszor e hasábo­kon: miért van az, hogy sok jó intézkedésünk gyakran a visszájára fordul? Miért tudunk még mindig szenvtelenül el­menni az EMBER egyéni ünnepe mellett? Miért esik nehe­zünkre tisztelettel fejet hajtani, ha* huszonöt kemény mun­kásévet hagy maga mögött az EMBER? Régóta szeretnék írni a megbecsülésről, a törzsgárdáról. Húztam, halasztottam, vártam. Mert nem szerettem volna, ha igazságtalannak bélyegeznek, s rádöbbentenek, hogy túl­ságosan egyedi tapasztalatok lappanganak bennem. Higgyék el, magam is jól tudom, hogy a törzsgárda megbecsülésének mennyi őszinte és igaz megnyilvánulása szépíti életünket. Lapunkban is követendő példák sokaságát vonultattuk föl, s talán kötetekre szóló gyűjtemény állhatna össze a törzsgár- datagok megbecsülésének krónikájából. Engem mégis izgat a gát, a nemtörődömség, a felületes -emberkezeiés", a belső vívódásokat és keserűséget szülő méltánytalanság. De hát először azt kellene tisztáznunk, hogy kiket kell megbecsülni? Természetesen minden embert, aki tisztesség­gel él és dolgozik. De ezen túl kiket tekintsünk a törzsgárda tagjainak? Mert mint minden fogalom, a törzsgárda fogalma is tágul: új, gazdagabb vagy sekédyesebb értelmet kap asze­rint, ahogy magyarázzák. És valljuk meg: mi nagyon tudunk többféléképpen -értelmezni«. Kérem, ne vádoljanak, isme­rem á szabályokat. Mégis megkockáztatom az ellenvéle­ményt. Mert a különböző állásfoglalásokkal, >*értelmezések­kel* — ügy érzem — felhígítottuk a törzsgárda fogalmát. Ma már ugyanis nem az fejezi ki a munkahelyhez való hűséget, hogy valaki ott, azon a helyen dolgozott becsülettel öt-tíz vagy tizenöt évig. Ma már az is törzsgárdatag, aki három­négy vagy öt helyen szedte össze az éveket — igaz, hogy nem -önként-«, hanem áthelyezés miatt. Ö is törzsgárdatag. Vé­leményem szerint azonban nem az üzemé, a gyáré, hanem a Magyar Népköztársaságé vagy a saját szakmájáé. Ez igaz, s ha vándorol valaki, vagy vándorolni kényszerül, attól még lehet becsületes, elismert munkásember akkor is, ha nem sorolják a törzsgárdához. Az effajta értelmezés ugyanis ellenvéle­ményt szül. S így fordulhat elő az is, hogy kollektív szerző­déseinkben gyakran azoknak az embereknek egyéni helyzete, munkahelyen eltöltött ideje határosa meg a törzsgárdatag- ság kritériumát, akik előkészítik, megalkotják és elfogadásra ajánlják a szerződéseket. Nos, tudom, hogy ezek »kemény« dolgok, ellenvéleményt is válthatnák ki. Mégis úgy érzem — s talán Önök is igazat adnak ebben —, hogy a fentiekhez hasonló -könnyítések« kifacsarják eredeti elképzeléseinket. ' D e van egy másik dolog is, amin ugyancsak érdemes volna elgondolkodni. Beszélnek róla megyeszerte, hi­vatalos fórumokon azonban ritkábban kerül szóba. Talán nem veszik szerénytelenségnek, ha módosító javaslatot terjesztek elő. S bár ez nagyon hivatalosan hangzik, talán ér­demes figyelni rá. Hogy szemléletesebb legyen a dolog, ve­gyünk egy példamondatot, amely eredetiben így szól: Be­csüljük meg a törzsgárda tagjait«. Újfajta és igazságosabb felfogásban azonban így hangzana: -Becsüljük meg a törzs­gárda jól dolgozó tagjait«. Ugye, érzik a különbséget? Ugye tudják, hogy milyen fonák helyzetet kellene megszüntetnünk végre? S hogy mennyire a törzsgárda valódi megbecsülését segítenénk elő egy hilyem módosítással? Végtére is elképzelhetetlen, hogy az egy munkahelyen eltöltött idő önmagában — a munka színvonalától, a felké­szültségtől, a munkasöntudattól, a hozzáállástól, az érzelmi kötődéstől függetlenül — elég legyen a törzsgárdatag ság fo­galmához. Hiszen érezzük és be is látjuk néha, hogy nem minden stabilitás jó. Hogy nem éppen viszi előbbre ügyün­ket, ha »megbecsüljük« azoikat is, akiktől voltaképpen már rég meg kellett volna válnunk. De ők sem lennének kive­tettek, ellenkezőleg, talán még tisztességesebb, becsületesebb emberek hírében állnának, ha olyan munkahelyet keresné­nek, amelyik megfelel adottságaiknak. Ott előbb-utóbb va­lóban a törzsgárda tagjaivá válnának. Azt gondolják most, hogy javaslataimmal szűkíteni aka­rom a -megbecsülendők« körét. Higgyék el, nem így van. Csak az az érzésem, hogy túl sokat beszélünk, és kevesebbet teszünk az enkölcsi elismerés megvalósításáért. Vagy itt van például a kitüntetések rendszere. Jói élünk a lehetőséggel Mindig megfontoltan javasolunk és adomá­nyozunk magas kormánykitürítetéseket, miniszteri elismeré­seket? Hadd mondjak el egy példát. A megyei KlSZ-bizott- ság kitüntetésire javasolt egy fiatalt. Az illetékeseket nem kérdezték meg. A járási KISZ-vb tiltakozott, amikor meg­tudta; a KlSZ-bizottság nem értett egyet; a járási pártbi­zottság nem tudott a javaslatról. Aztán megérkezett a kitün­tetés. A járási KISZ-titkár nem volt hajlandó átadni, sokáig ott lapult a fiókjában. Mert érdemtelennek találta rá a -ki­szemeltet*’. Milyen állapot ez? És hány példát mondhatnék? Hányszor van zavarban egy-egy vezető, ha megkapja a -keretet*, ami így szól: -Egy főt kitüntetésre javasolhat«. Már csak nem szalasztja el a lehetőséget, hiszen presztízs­veszteség érné. Pont az ő gyáráról, hivataláról, intézményé­ről mondanák, hogy nincs kitüntetésre érdemes ember? In­kább akkor is javasol, ha nincs. Vagy hányszor fordul elő, hogy kialakul egy úgynevezett sorrend. -Most te követke­zel!« Előtted már nincs senki«. S azután újra kezdődik élői­ről. Mert minden évben van november 7-e és van december 2-a, van augusztus 20-a és vannak más ünnepek. Szeretném, ha megértenénk egymást: a kitüntetések be­csületéért hadakozom, az erkölcsi elismerés ösztönző erejé­nek jobb kihasználásáért. Hogy ne váljék sablonná, lélekte­len, kötelességszerű -adakozássá« az, amit legjobbjainfcnak szánunk. Hogy tanuljunk meg jobban élni a lehetőséggel. V alaki azt mondta nekem: nem tudjuk még jól alkal­mazni az anyagi ösztönzés elvét. Igazat adtam, s tu­dom: ezernyi objektiv és szubjektív oka van ennek, erdemes lesz egyszer külön is beszéLnünk róla. De hát ha így van, akkor legalább az erkölcsi elismeréssel sáfárkod­junk jól. Ne lélaktelenül, ne odavetve — mint -szakikám- nak« a hűségjutalmat —, hanem őszinte megbecsüléssel, megfontolt kiválasztás alapján. Higgyék él, anyagiasodó világunkban is szárnyakat ad, fölemel, fokozbtt teljesítményre késztet a jó helyre -célzott« erkölcsi elismerés. lawfi Bete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom