Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-27 / 202. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, E G YES0LJETEK1 Ara: I forint Apró Antal vezetésével AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam 202. szám 1972. augusztus 27., vasárnap fl KISZ kb távirata Münchenbe A KISZ Központi Bizottsága az alábbi táviratot küldte a magyar olimpiai küldöttségnek Münchenhez A XX. nyári olimpiai játékok ünnepélyes megnyitása alkalmából a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és hazánk ifjú nemzedéke névében baráti szeretettel köszöntünk benneteket. A világ sportoló ifjúságának e nagyszabású seregszemléjén különös figyelmmel fordulunk felétek. A népek közötti megértést és barátságot szolgáló vetélkedőn képviseljétek méltóan nemzeti színeinket! — A nemes küzdelmekben erősítsen valamennyiőtöket az a tudat, hogy bízunk vasszorgalommal végzett felkészülésetek eredményességében. Helytállásotok hagyományainkhoz híven gyarapítsa hazánk, a Magyar Népköztársaság hírnevét. Ehhez kívánunk mindnyájatoknak erőt és jó egészséget. Hajrá, magyarok! KISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Román küldöttség érkezett Budapestre Magyar — román megbeszélések a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban Ion Ceausescu romáin mezőgazdasági, élelmiszeripari és vízügyi miniszterhelyettes vezetésével mezőgazdasági küldöttség érkezett hazánkba. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Váncsa Jenő, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes fogadta. Ott volt loan Cotot, Románia budapesti nagykövete. A MÉM-ben szombaton dr. Dirnény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter fogadta a román vendégeket. Megbeszélést folytattak a két ország mezőgazdaságát és élelmiszeriparát érintő kérdésekről. Különösen nagy figyelmet fordítottak a szőlőtermelés és borgazdaság, valamint a nagyüzemi. gyümölcs- és zöldség- termesztés kérdéseire. Csehszlovákia Az utolsó szakasz a tranzit földgázvezeték építésében Utolsó szakaszához érkezett a Csehszlovákián átvezető 1000 kilométer hosszú tranzit föld- gázvezeték építése. A vezeték 415 kilométeres keleti szakaszán az 1200 milliméter átmérőjű csöveket néhány kilométer híján összehegesztefték, izolálták, és a földbe helyezték. Jelenleg a befejező munkálatok állnak az előtérben. A tervek szerint október 3l-én — az előirányzatnál két hónappal korábban — teljesen el kell készülnie ennek a szakasznak. A Német Demokratikus Köztársaságba vezető, 900 milliméter átmérőjű csövekből álló szakasz építői is a terv eddig elért határidő előtti teljesítésének kiterjesztésétért küz- tésének további kiterjesztéséért küzdenek. Ezen a szakaszon is már 300 kilométer hosszúságú vezetéket helyeztek el a földben. HGSI-feizottsági tanácskozás Berlinben Az építésügyi eiyittaikUés jobb összehangolása a középpontban Berlinben ülést tartott a KGST építésügyi állandó bizottsága. Gerhard Weiss, a Német Demokratikus Köztársaság mini&zterelnökhelyettese fogadta a tagállamok küldöttségeinek vezetőit. A' bizottság tanácskozsának középpontjában a KGST tagállamainak az építőanyag/par, a lakásépítés és az építési tervek összehangolásának fejlesztése terén megvalósítandó együttműködés elmélyítésével összefüggő problémák megvitatása állt. Csehországi kőrúton a magyar parlamenti delegáció Apró Antal, az országgyűlés elnöke (balról) Evzen Erban- nal, a Cseh Nemzeti Tanács elnökével. (Képtávírón érk. — CTK—MTI—KS) Az Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke vezette magyar parlamenti delegáció szombaton a nyugat-csehországi Kar; lovy Vary-ban, a világhírű gyógyfürdők városába, az üveggyártás központjába érkezett. A vendégeket a császárfürdőben a csehszlovák állami gyógyfürdők igazgatója üdvözölte. A magyar delegáció később sétát tett a Karlovy Vary-i városközpontban, a hires oszlopcsarnokban. Megízlelte a gyógyvizet, majd üzem- látogatáson vett részt Európa leghíresebb üveggyárában, a Moser gyárban. Délben Jiri Slapák, a nemzeti bizottság elnöke díszebédet adott a delegáció tiszteletére az Imperial-szálló nagytermében. Délután a küldöttség Mariáns- ké Láznéha utazott. Összecsapások a dél-vietnami hadszíntéren Támadnak a B—52-es légierődök Az amerikai B—52-es nehézbombázók — a hírügynökségi jelentések szerint — az utóbbi napok »-legaktívabb-“ tevékenységét fejtették ki a hét végén. A közel 80 légierőd 26 hullámban több mint 2300 tonna bombát dobott a dél-vietnami szabadságharcos ok feltételezett állásaira, és három bevetésben támadta a VÖK területét, illetve Hanoit. A B—52-esek két további bevetésben a fegyvermentes övezetet is bombázták. Szombaton kétszer is riadót rendeltek el Hanoiban. Az amerikai repülök a város küMegnyílt a XX. nyári olimpia Az olimpiai stadion kandelláberéhcz érkezett az olimpiai láng. (Fotó—KS) Befejeződtek a magyar—kuwaiti tárgyalások összefoglalták a látogatás eredményeit Gondos szervező munka után szombaton délután a müncheni hipermodern olimpiai stadionban ünnepélyesen megnyitották a XX. nyári olimpiai játékokat. Jóval 14 óra előtt teljesen megteltek a lelátók (47 000 ülő- és 33 000 áÜóhelyes) vendéggel. A megnyitó protokollja szerint az események dr. Gustav Heinemann-nak, az NSZK államfőjének érkezésével kezdődtek. A díszpáholyba Willi Baume, a szervező bizottság elnöke és 'Avery Brun- dage, a NOB még mindig hivatalban levő elnöke vezette fel. A díszlelátó egyébként telve volt előkelőségekkel, köztük Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára és Willy Brandt kancellár is helyet foglalt. Ott voltak a széksorokban a szervező bizottság meghívására az elmúlt évtizedek legnevesebb olimpiai bajnokai is, köztük a magyar kardvívás volt büszkesége, Kovács Pál. Pontosan 3 órakor megszólaltak a fanfárok és a hagyományoknak megfelelően a görög olimpiai csapat bevonulásával megnyitották 122 nemzet versenyzőinek felvonulását. A Szovjetunió több mint 600 fős küldöttségét 370 sportoló, edző és vezető képviselte. Ezután már csak Uganda be- bonulását kellett megvárni, s megkezdődött a magyar sportolók ünnepi menete. Az UNGARN tábla mögött Kulcsár Gergely vitte a piros-fe- hér-zöld lobogót, s az első sorban vonult dr. Beckl Sándor, az MTS és a MOB elnöke, valamint az olimpiai csapat több vezetője; aztán olimpiai reménységeink: Szívós, Gyarmati, Fejér Géza és a többiek. Nagy tapsot kaptak a kékruhás magyar sportolók, akik után TTr,uguay képviselői vo- nu1 a stadionba, majd az Egy. államok küldöttsége következett. A csapatok elhelyezése után színpompás látvány szemtanúi lehettek a nézők; haropiezer-kétszáz 10—14 éves sárga ruhás leány és zöld ruhás fiú alkotott valóságos élő sövényt a rekortánpályán, s kedves táncukkal szórakoztatták a közönséget. Percnyi pontossággal zajlott le minden. Pontosan fél ötöt mutatott az óra, amikor felharsant az olimpiai fanfár, s Avery Brundage, a NOB távozó elnöke és Willi Daume az emelvényre lépett. Az olimpia szervező bizottságának elnöke bevezetőben köszöntötte a megjelenteket, majd ezeket mondta: — Egy közös varázsnak lehetünk tanúi e stadionban és majd a többi olimpiai küzdőtéren. A világ népeinek nagyszerű barátkozása ez. Az akadályokat legyőző, az egymást segítő emberiségbe vetett hit ünnepe ez a mai nap, s reményt ad arra, hogy a világ népei előtt álló problémákat a jövőben egyre jobban oldják majd meg. Köszönetét mondott Daume a . Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy a 20. olimpia megrendezését Münchenre bízta, s üdvözölte a megjelenteket. Ezután felleérte Gustav Heinemannt az olimpiai játékok megnyitására. A hatalmas olimpiai zászlót a mexikói olimpián aranyérmet nyert nyugatnémet nyolcas tagjai viték körbe a rekortá- non, majd az olimpiai himnusz hangjaira felvonták azt az árbocra. Hatalmas taps köszöntötte a pályára lépő mexikói tánc- együttest, ezután a házigazdák népes tánccsoportja bajor népviseletben adott műsort. Utána Octavio Senties, Mexikó város főpolgármestere átadta George Kronawitznak, München főpolgármesterének az olimpiák hagyományos zászlaját, amely a játékok be- fejeztéig a müncheni városháza tornyán leng majd. ötezer galamb emelkedett a magasba, hogy jelképesen hírül vigye a környékre: megnyitották az olimpiai játékokat. Pontosan öt órakor lépett a vörös rekortánpályára a 18 éves Günter Zahn, az olimpiai fáklya utolsó hordozója, alti egy afrikai, ^ egy amerikai egy ázsiai és egy ausztráliai futó kíséretében a lánggal kezében tiszteletkört tett meg, majd felfutott a hosszú lépcsősoron a toronyba. FelloIÜbant az olimpiai láng a kandeláberben, hogy két héten keresztül hirdesse a világ sokezer sportolójának nagyszerű vetélkedését A csapatok elvonulásával fejeződött be a müncheni olimpia nagyszerű megnyitó ünnepsége. A dél-vietnami harctérről érkezett jelentések szerint pénteken tovább folytatódtak az összetűzések a szabadság- harcos erők és a saigoni bábcsapatok egységei között Quang Ngai tartományban, ahol a felszabadító erők tüzérségi tűzzel előkészített támadást intéztek Binh Son város közeiében az ellenséges állások ellen. Péter János külügyminiszter szombaton találkozott Szabah Al Ahmed Al Dzsaber sejkkel, Kuwait állam külügyminiszterével a rezidenciáján, s ösz- szegezték a látogatás, a tárSzombaton a Magyar Tudományos Akadémián ülést tartott a Könyvtárosegyesületek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) hétfőn kezdődő konferenciájának előkészítő bizottsága Az 53 ország mintegy 80 tagegyesületét összefogó szervezet nyolcnapos megbeszélésének fő témája az »olvasás a változó világban«. A nemzetközi könyvév jegyében sorra kerülő tanácskozásokon a viták kiindulópontjául szolgálhat az a nyugati hipotézis, amely az olvasás válságáról beszél, s egyenesen az »olvasási korszakvégét jósolja. Ezzel ellentétben áU az a tény, -hogy a szocialista országokban a kiadott művek száma — 1938-hoz viszonyítva — három és félszeresére, a példányszám pedig csaknem ötszörösére emelkedett. lönböző külső és városszéli területeit bombázták. A támadás megszakításokkal újra és újra megismétlődött; hol délről, hol északnyugatból, hol pedig nyugat felől hallatszott a bombák és rakéták robbanása. A támadás csaknem egy órán át tartott. A bombázás okozta károkról és a lelőtt gépek számáról eddig nem adtak ki jelentést. gyalások tapasztalatait, eredményeit. Ezt követően a kuwaiti külügyminiszter kíséretével együtt Visegrádra utazott, s megtekintette a Duna-kanyar több nevezetességét. A Szovjetunióban például az elmúlt öt év során ötmilUára példányban árusítottak owas- nivalót. A konferencián a könyv és könyvkultúra szakemberein kívül írók, irodalomszociológusok, művelődéspolitikusok és filozófusok is hangot adnak véleményüknek. A hazai fel; szólalok között lesz dr. Mátrai László akadémikus, Darvas József, a Magyar írók Szövetségének elnöke, Hubay Miklós író és mások. A jelentős nemzetközi rendezvény alkalmából kiállítás nyílt a Várban a legújabb magyar könyvtermásből, a KGM Műszaki-tudományos Tájékoztatási Intézet pedig — külíöl- 'dj kiállítók részvételével — könyvtár és információtechnikai bemutatót rendezett. A magyar csapat bevonul 8* olimpiai megnyitóra. Nemzetközi könyvtáros tanácskozás Holnap kezdődik az IFLA konferenciája