Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-22 / 197. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVili. évfolyam, 197. szám. Kedd, 1972. augusztus 22. A piackutatást is szolgálja Mintabolt nyílt Kaposváron Fele területen kétszeres termés (Tudósitónktól.) A lacji termelőszövetkezet, amely Patosfán és Ladon az egyesülés után 2400 hold szán­tóterülettel rendelkezik, gyö­keresen megváltozott körülmé­nyek között dolgozik az előző évekhez viszonyítva. Javult a gazdálkodásuk, a tagok járan­dóságaikat havonta megkap­ják, és ezzel párhuzamosan nőtt a munkakedv is. A tag­ság bízik az új vezetőségben. A napokban hozzálátnak a burgonya szedéséhez. Andik József, a termelőszövetkezet elnöke elmondta, hogy a ko­rábbi években a termelőszövet­kezet Ladon 40—50 ,esetleg 60 mázsa átlagot tudott elérni bur­gonyából 250 hold területen. Az idén 135 hold burgonya ad annyi termést, mint korábban a csaknem kétszer ekkora te­rület. Igaz. megadták a krumplinak mindazt, amit a fejlett agrotecnika megkíván. Istálló- és műtrágyát, a szük­séges növényvédelmet is. Ültettek előhajtatott burgo­nyát is, melyet kora nyáron szedtek lei. Június 8-án végez­tek a 28 holddal. Jó áron érté­kesítették a 40—50 mázsányi korai termést. A nyáron kis- várdai rózsából és somogyi sárgából 90—100 mázsa volt az átlag. 40 kát. holdról szállítot­ták el a nyári burgonyát. A többi területre őszi érésű faj­ta került. A próbaszedés ered­ménye megnyugtató. A burgo­nya beérett, már alkalmas a tárolásra, és szinte biztos, hogy egy hold megadja a 80 mázsa étkezési és a 20 mázsa takarmányozási célra szolgáló mennyiséget. Tv-jegyzet Párások sikere A televízió színes, gazdag — és nem utolsósorban vidám — ünnepi műsorának kiemelkedő része volt a Páva-körök bemu­tatója az Erkel Színházban. Külön örömünkre szolgál, hogy jól szerepeltek a somo­gyiak; buzsákiak, karádiak, gölleiek, Tóth Imre bácsi Kis- bárapátiból és Sántha Vendel- né Berzencéről. Ügy vélem, mindenki érezte: a televízió országos vetélke­dője után mozgalommá terebé­lyesedett népdaléneklésből csu­pán ízelítőt adott — mert csak ennyit adhatott — a há­rom közvetítés. Az összeállítás tartalmas volt, ötletesen fűsze­rezték tánccal is, és valóban csak javára vált, hogy megfe­lelő teret és időt kaptak nem­zetiségi körök is. Ez az ünnepi bemutatkozás egyben kötelezi a műsorszerkesztöket: jó lenne többet és többször odafigyelni e körök életére. Nemcsak egy- egy ünnepi alkalomkor a kör kész műsorát bemutatni, ha­nem egy-egy riportfilmmel a felkészülés, a gyűjtés és a ta­nulás szép és nehéz munkáját is tükrözni. Kakasütéssel fejeződött be Mutatós festik-; háztartási és vegyiáruboltot nyitott teg­nap délelőtt Kaposváron, az Ady Endre utcában a Somogy megyei Iparcikk-kiskereske­delmi Vállalat a Budalakk Festék- és Műgyantagyárral közösen. A mintaboltnak nem­csak az a feladata — mondták a tegnapi megnyitón —, hogy javítsa a megyeszékhely ellá­tását, hanem az is, hogy szak- tanácsadással szolgáljon. A Budalakk kiemelten kezeli az üzlet áruellátását, s piackuta­tásra is felhasználja a boltot: A hét vége baleseti krónikája Öten súlyosan megsérültek A rendkívül kedvezőtlen időjárás miatt erősen csök­kent a somogyi utak forgalma, mégis számos baleset történt. Közülük nem egyet a síkos út­test, illetve a sebesség helyte­len megválasztása okozott. Nagyatád és Kivadár között a megengedettnél gyorsabban vezetett egy kölcsönkért Sko­da személygépkocsit Fazekas László húszéves kaposvári gépkocsivezető. A síkos úttes­ten megcsúszott, az árokba hajtott, majd egy fának ütkö­zött. A gépkocsi utasa, Nagy Zoltán tizennyolc éves kapos­vári géplakatos súlyosan, Fa­zekas László könnyebben meg­sérült. Az anyagi kár harminc­ezer forint. Fazékas László el­len bűnvádi eljárás indult. Csökönyavisontán Tavas Rudolf negyvenhárom éves, pécsi bányalakatos a megen­gedettnél gyorsabban hajtott Trabant személygépkocsijá­val, és felborult. A feleségével együtt megsérült. Bárdibükkben Székely Fe­renc negyvenkét éves, helybe­li kőműves szabálytalanul ka­nyarodott kerékpárjával, és egy Fiat személygépkocsi el­gázolta. A figyelmetlen kerék­páros súlyosan megsérült. Andocs külterületén Tóth Ferenc harminckilenc éves, szentlőrinci csillés ittasan, va­lamint a megengedettnél gyor­sabban hajtott motorkerék­párjával, és egy útkanyarban összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsi­val. Tóth Ferenc súlyosan megsérült. Az anyagi kár ti­zenötezer forint. Három gyalogos — közöttük két kisfiú — is balesetet oko­zott a hét végén. Balatonszép- lak felsőn Tóth Attila hétéves, debreceni tanuló figyelmetle­nül lépett az úttestre, és el­ütötte egy féktávolságon belül érkező személygépkocsi. Akis­fiú súlyosan megsérült. Nagybajom—Homok-pusztán Bogdán István nyolcéves ta­nuló egy szabályosan haladó Trabant elé szaladt, s az el­gázolta. Bogdán István megsé­rült. Kadarkúton a hatvanhárom éves Kiss Józsefné egy autó­busz .mögül nekiszaladt egy álló motorkerékpárnak és sú­lyosan megsérült. Következő jelentésünk ugyan nem balesetről szól, mégis a fekete krónikában kö­zöljük. Vasárnap délután Má- riagyűd környékén két bérelt somogyi autóbuszt állított meg a Baranya megyei rendőrség. A szonda bizonysága szerint mindkettőnek a vezetője ittas volt, s ezzel kockára tették a mintegy hetven utas életét. A 13. sz. Volán nagyatádi üzem­egységének gépkocsivezetői — Póréi Ferenc és Horváth Já­nos — ellen vizsgálat indult. A rendőrség egyébként nem engedte meg, hogy hazahoz­zák a két autóbuszt, a Volán megyei központja taxival so­főröket küldött a helyszínre. Tegnap délután felhívtuk a siófoki és a kaposvári kórhá­zat, s a súlyosan sérültek álla­potáról érdeklődtünk. Siófok­ról azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Tóth Attila súlyos hasi és mellsérüléseket szenvedett. A kaposvári kórház baleseti osztályán elmondták, hogy Székely Ferencnek lábszártö­rése van, megoperálták. Ugyancsak megoperálták Tóth Ferencet, akinek nyílt lábszártörése, comb- és orsó­csonttörése van.’ Nagy Zoltán mellkassérüléseket, Kiss Jó­zsefné térdsérüléseket szen­vedett. Az öt súlyosan sérült álla­pota kielégítő. a vevőket nemcsak tájékoztat­ják az itt árusított cikkek fel­használhatóságáról, hanem a véleményüket is kikérik. A tegnap délelőtti megnyi­tón — amelyen részt vett Pá­pa János, a megyei tanács ke­reskedelmi osztályvezetője is, — Rajta Mihály igazgató el­mondta: a háztartási cikkek körének bővülése, a műanyag térhódítása egyre parancsolób- ban írta elő a bolthálózat kor­szerűsítését. Az önkiszolgáló rendszer­ben, kétmillió forintos áru­készlettel működő bolt polcain a megnyitáskor több hiány­cikknek számító áruval is ta­lálkoztak a vásárlók. A So­mogy megyei Iparcikk-kiske­reskedelmi Vállalat régóta vajúdó gondját oldotta meg a tegnap avatott bolt: a régi üzlet túlzsúfolt volt. A mosta­ni — a korábbinál jóval na­gyobb — 500 négyzetméter alapterületen üzemel. Modern szociális rész és megfelelő nagyságú raktár tartozik hoz­zá. A korszerűsítésre és be­rendezésre 716 ezer forintot fordítottak. Jól sikerült az első közös rendezvény Szenta, Somogycsicsó, Csur­gó-Nagymarton és a csurgói Zrínyi Tsz fiataljai a közel­múltban alakítottak közös KISZ-szervezetet. A fiatalok valamennyien a Zrínyi Tsz- ben dolgoznak. Első közös rendezvényüket augusztus 20-ra tervezték Ágnes-lakra, a népszerű kirándulóhelyre. Nagy gyalogos- és kerékpáros­túrát készítettek elő, az idő­járás azonban közbeszólt. Az ünnepi megemlékezést és a ve­télkedőt kénytelenek voltak a csurgó-nagymartom művelő­dési házban megtartani. A sza­badtéri programok természe­tesen elmaradtak. A fiatalok rendezvényén megjelent Ba­logh Lajos tsz-elnök, és Mezei Ferenc, a járási KlSZ-bizott- ság munkatársa'. A négy község tizenöt ve­télkedő fiatalja szellemi totón és csoportos versenyen mérte össze tudását; ki tud többet a megyéről, szűkebb hazájáról, Csurgó környékéről, munka­helyéről, a tsz-ről. A verseny­zőknek »-kapósból« kellett tudniuk, hogy mennyi az Kétezer vagonos gabonasiló A Szolnok megyei Gabonafelvásárlő és Feldolgozó Vállalat Jászberényben 2000 vagonos silót épített. A teljesen auto­matizált gabona szárítót augusztus 20-án adták át rendelteté­sének. Az új létesítmény 60 millió forintba került. Berende­zéseit az ÉPGÉP szállította, amelyet szovjet importgépek egészítettek ki. egyes növények termésátlaga, mikor és milyen körülmények között alakult a tsz, hány ka- tasztrális holdon gazdálkodik. Az eredmény azt bizonyítot­ta,, tudják. Az első helyezett csapat tagjai — Berkes Sán­dor, Berták Márta, Meren- csics János, Pápa Erzsébet, Ba­lassa Zoltán — a vártnál is több pontot gyűjtöttek össze. A jól sikerült rendezvény ha­gyományos csurgó-nagymar- toni játékkal — kakasütéssel fejeződött be. v4z idomrtás A szomszéd megyében Ten- kes kapitány útját jártuk a családdal. Igaz, nem lóháton, ennél manapság olcsóbb és feltehetően kényelmesebb mó­don, autóval. A fürdés jólesett, a vár szebb volt, mint tavaly, a visszaút kellemes, az ün­neplőbe öltözött falucskák egymás után maradnak mö­göttünk. A nagy gödörben fekvésé­ről elnevezett községben egy lovas kocsit érünk utói. Szem­ben is autók jönnek, nem le­het előzni. De ni csak, a veze­tő sehol. A nyugodtan bandu­koló lovacska néhányat lép­ked, aztán megáll. No, akkor előzzünk. Ám a ló is kanyarodik. Balra, nagy ívben, ahogy a KRESZ előír­ja. Rángatózó füleivel mintha indexelne is. Igen ám, csak arról nem győződött meg, hogy »járművének« előzésébe nem kezdett-e bele más jár­mű. Hát ez nagy hiba. Féke­zünk is, visszahúzódunk a jobb oldalra. És akkor esik le a tantusz. A ltapuba — 'ahova a kocsi kanyarodik — egy ka­lapos, kötényes bácsika áll, mutatóujját begörbítve inte­get az állatnak, »aki-» ponto­san kanyarodik a hidra, ott megáll és várja, hogy gazdája megkösse a hátsó kereket a lejtős udvarra hajtás előtt. Az öreg bizonyára előre sietett kaput nyitni, a lovacska meg pontosan tudta a járást. A mutatvány most sikerült. Egy jó tanáccsal mégis szol­gálunk. A bácsika nyomban szereljen visszapillantó tükröt a kocsirúd végére, és a kanya­rodás szabályait mondassa fel okos jószágával. Vagy hagyja abba a veszélyes mutat­ványtSI. F. TARKA SOROK Edző — a szülőotthonban A futballedző a szülé­szet várószobájában sport­újságot olvas. Egyszer csak kijön a nővér, és így szól: — Gratulálok, a kisfiú megérkezett... Rövid idő múlva újra ki­szalad: — Gratulálok, még egy kisfiú! — Nézze, nővérke — szól rá ingerülten az edző —, ne zavarjon minden pillanatban! Számolja ösz- sze őket szépen, és a má­sodik félidő után mondja be a végeredményt... Csinos lányok — a statisztika szerint Antonio Gadez, a spa­nyol Flamenco legújabb csilaga előbb Gábor Zsa- Zsának, aztán Alva Gar- deznek, majd Gina Lollo- brigidának és újabban Lucia Bozénak csapja a szelet. — Álékor vagyok a leg­boldogabb, amikor ked­venc vendéglőmben ülhe­tek egy pohár whisky mel­lett, és átölelhetem egy­két csinos lány derekát — mondotta. A felsorolt négy lány életkora összesen 200 év. Hogy a súlyukról és derék­bőségükről ne is tegyünk említést! Tekintély — barátnővel A brit parlament képvi­selője, Lieslie Huckefield rendkívül szabadelvű. Kér­te például, hogy ne csak a képviselő feleségének, ha­nem a nőtlen képviselő barátnőjének is legyen jo­ga ingyenes utazásra. — Hát ez olyan sokba kerülne az államnak? — vélekedik Huckefield, igen meggyőző érveléssel: — Ha a választókerületben észreveszik, hogy mindig egyedül jár, a képviselő, hogy nincs se felesége, se barátnője, menten rosszat gondolnak róla, és elveszti tekintélyét. A Krokodil enciklopédiájából A moszkvai Krokodil vicclap megjelenésének 50. évfordulója alkalmából közli humoros enciklopé­diáját. A fogalmakat így magyarázza: MORALISTA: az az em­ber, aki nem ismeri el az igazságot, ha az — mezte­len. SZAVATOSSÁG: arról biztosítja a vásárlót,- hogy a megvett készülék a sza­vatossági idő előtt tönkre fog menni. A ZSIRÁF: az egyetlen teremtmény, amely lenézi az egész világot, és még­sem vádolják azzal, hogy magasan hordja az orrát. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség; Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefom 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem órzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál cs postáskezbesitöknék Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft, Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari VáLlaiat kaposvári üzemében Kapo&var. Latinca Sándor u. 6» Felelős vezető; Farkas Béla igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom