Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

Erdélyi Tibor vízmérője. (A balatonleüei faragókiállítás anyagából.)

Petőfit akarta tehetségével „leleperni"

Gárdonyi Géza é» szabolcska Mihály a kapitalizmustól féltették a maguk teremtette idilli falut; HoUósi István is a XIX. század végén a kapitalizmusban látta a 48-as eszmék legnagyobb előidézőjét. Nem tartozott a nagy tehetségű lírikusok sorába, nevét is csak szűkebb pátriája ismerte. A somogyi irodalomban beltötött szerepét sem művészetének csiszoltsá- gaval érte el. Nézeteinek makacs hirdetése s a század végéről 48 felé forduló következetes költői magatartása jelölte ki helyét a megye irodalmában. A XÍX. század utolsó éveiben az irodalmi ellenzék nem 1848 jegyében vívta a harcát, s HoUósi István a reáipolitikát mellőzve egyedül maradt. így kívülrekedt a polgári átalakulás költészetre háruló gondjainak megoldásáért vívott küzdelemből is.

1859. december 13-á.n született Darányban. A csurgói gimnázium 6. osztályának elvégzése után Debrecenben végezte a 7. osztályt. A szegénység és az ifjú ábrándos vágy azonban a színészet felé ragadta. Év közben otthagyta az iskolát, s 2 évig színészkedett. Majd ettől megválva egy évig »■ jegyzősegéd“ volt, utána ismét visszakerült Csurgóra, s ott elvégezte a tanítóképzőt Ezután Somogyviszlóra nevezték ki helyettes tanítónak, de a következő évben már Kaposvárra került az alsó fokú ma- gankereskedelmi iskolához, itt is csak égy évig maradt, s utána 5 évig tisztviselőskö- dött a vármegyénél. 1895-től nygdíjazásáig a kaposvári elemi iskolában tanítóként, később igazgatóként dolgozott Versei a helyi és országos lapokban jelentek meg. Verseskötete En címmel 1899-ben látott napvilágotVerseinek egy része Da- rányhoz kapcsolódó gyermekéveinek nosztalgiájával telítettek. A nyírfaligetekkel, hegyes süvegű borókabokrokkal s a homokon égett fűvű tisztásokkal tarkított sík tájra férfikorában is visszaszáll- tak a gondolatai. Különösen a fehér törzsű nyírfák maradtak meg emlékezetében;

Üdvözöllek, szülőföldem raja.

Hol ő termett én is ott születtem, Az a hajnal ragyogott felettem.

Darány

lékeztető sorokban naivan — és nem sok eredetiséggel — énekelte meg felesége iránti érzelmeit:

Nekem ragyog a nap ax égen,

Nekem nyit a legszebb virág: ölemben kicsi feleségem ...

A világ is örülni lát.

Dal a családi tűzhely mellett című verse biedermeieri vonásokat tartalmazott: a családi tűzhely melegének élményét és dicséretét, a fip jövőjét féltő apa gondjait, a »tündérlakta« családi hajlék boldogságát.

Az elragadtatás mellett reálisabb hangok is vegyültek költeményébe. A tanító kiszolgáltatott sorsára, anyagi helyzetének tűrhetet- lenségére is fölhívta a figyelmet Legfontosabbnak tartotta ugyan »kisfia mosolyát“, de nem nyugodott bele kispolgári módon helyzetébe, s kemény szavakkal bírálta a robotot igénylő társadalmat:

Élni e gyermekek s küzedni a nagy czélért, S dolgozni napestig hitvány napi bérért.

Lírája melegebbé érzelemtől fényessé vált fiáról szóló verseiben. A fiam iskolába jár című verse túlcsorduló érzelemmel telített, s szentimentalizmusa sem sérti a jó ízlés határát:

;.. Mit elveszté»- — meséli a

remény.

Majd e fiúban visszanyerem

én . ..

Szívem csókdossa új

reménysugár: A fiam iskolába jár.

Hollóéi nagy érzékenységgel reagált szülőföldje természeti szépségeire. Számtalan versében emlékezett meg Dél-Somogyról, Darány községről, ahol minden »tárgyon emlékei sugarát« őrzi a táj. Az »aranysárga elfolyó homok« színére még férfikorában is vissza-visszarévedt Megemlítette egyik költeményében, hogy bejárta az országot, számtalan »szép földön utazott, de szülőföldjéhez — Somogyhoz — hasonló kedves tájat még nem látott:

Azért oly szép, meri északon

Mosdóvize a Balaton,

poétája

Kevesen ismerték úgy Vajda költészetét, mint Hol- lósi István. Igyekezett behatolni »zord fenségek szűzhavas vadonába«- Vajda halálakor feljajdult, és az egyre anyagiaekodó világ térhódításának végleges »beköszöntőtől« félt. A kapitalizmusban — hirdette — teljesen elfelejtik, hogy valamikor szabadságot akart a nemzet. »Furfang a fő most, gyöngét csalni lépre, — Nagy eszmék könyvét rontja moly, penész ...« A polgári átalakulást nem az osztrákokkal együtt, hanem nélkülük szerette volna végrehajtani. A 48-as eszmék továbbvivőjét, a nagy »kertészt«, az utolsó harcost, a nagy tekintélyű és hatású költőt siratta a Vajda János halálára című költeményében:

Te ritka palánta, trmagul

közöttünk

Mért* nem maradtál még tovább időzve?

Majd a paraj ha elborítja

földünk,

Nem lesz, ki gyomlálgatni bírja, győzze.

A nagy költő nemzetet

mozgósító erejét látta HoUósi Petőfiben is. Saját értékeinek helytelen ismeretéből fakadt viszont, hogy nagy tehetségnek tartotta saját magát- Állította, hogy költői hatásban túl tesz majd Petőfin is. Ilyen gondolatok jegyében írta Petőfi fölött című — indokolatlanul bizakodó és dölyfös — versét:

Ámuljatok tehát a Meggyőzés ily peremén:

A nagy Petőfi Sándort Biz* leteperem én.

Az idő bizonyított. Hatásban, költői nagyságban meg sem közelítette Petőfit. Nagyra törő vágyai ellenére csak Somogybán sikerült költői hírnevet szereznie, s erre is az idők folyamán — feledés pora rakódott. Szűkebb pátriája érdekében tisztítsuk meg nevét s költészetét a teljes feledéstől

M

eglehet, nem is különös történet, ahogy ma látom. Szívesen elmondom magának minden álszemérem nélkül. Dehogynem voltam szerelmes! Nagyon is szerelmes voltam. Kurta szoknyás polgárista lányka koromban az voltam már, otthon, a városkámban.

Magának mindegy a neve. Rudinak hívták különben, és a legcsinosabb fiú volt a városban.

Nagyon téved, hogy ha úgy gondolja, hogy csak nekem tetszett. Mert bizonyára azon fordult meg, hogy ma nem vagyok a felesége, hogy nagyon is elkényeztették, és ez tette csél-csappá és korhellyé öt.

Én is szép leány és jó parti voltam, ö elbizakodott volt, s én sem egészen szeszélymentes, így történt, hogy összevesztünk. Aztán makacsok voltunk mind a ketten. Ügy viselkedtünk attól fogva, mint akik nem halunk utána egymásnak.

Persze, hogy valójában ... De ez annyira százszor olvasott és hallott história, hogy egészen magára bízhatom, ha elképzeli a részleteit.

A világ legtermészetesebb dolga volt, nemcsak a szüleim, de mindenki nézete szerint, hogy nem volna nagy szerencse rábízni az életemet, afféle falurosszára. Gondoljon, amire akar. Botrányokra férjes asszonyokkal, és duhajkodásokra... Ez mind beletartozik a dologba részéről.

Épp így, ami a szakításunkra következett, az sem hallatlan ritkaság.

Egy gyakornoka jött édesapámnak. Mit mondanék róla? Mit lehet mondani egy kifogástalan fiúról? Az volt. Kedves, jó gyerek. Nyugodtan mondom, ma sem tudnék mást és különbet, akit nő élettársának választhat.

Az, hogy az érzéseim talán kevésbé lázasak voltak irányában, mit jelent az? Legyen elég magának az egészhez, hogy egyszer csak, szinte észrevétlen, ott tartottunk, hogy megkéri a kezemet.

Itt kell kissé részletezni kezdenem az ügyeket.

S

zegény fiú volt tudniillik. Már úgy értem, hogy semmi másra nem támaszkodhatott, mint a fizetésére, és hát egyelőre még elég mesz- sze volt, míg a gyakornokból arra juthatott volna, hogy minden más nélkül, illő helyzetet biztosit nevével a számomra.

Édesanyám már tudott a dologról. Ö engedékeny, áldott lelkű •'teremtés volt. Ellenben nehezebbnek ígérkezett az ügy édesapámmal.

Bóra Ferenc

KOSFEJES FARAQÁS

Szerelmi költészetét még

nem fűtötte a polgár ára- dóbb, felszabadultan szenvedélyesebb szerelme. Ragaszkodott a tradíciókhoz s a konvencionális kapcsolatokhoz. Politikai magatartásában rejlő gondolatai — a kapitalizmussal szembehelyezkedő magatartása — a régi féltésével jártak együtt. Az általa használt sablonos népi elemeket tartalmazó forma nem volt alkalmas élményei igaz tolmácsolására. Verstanilag azért Is »sántítottak« szerelmes versei, mert a formai kötöttségeket a tartalom minduntalan áttörte. Ennek következménye, hogy szerelmes verseinek egy része mesterkélt, erőltetett. Petőfire emOtt mosódik a Drávába'.

Hollósi István az 1848-as eszméktől táplálkozó antikapitalista álláspontjával a feledéstől, a közönytől féltette nemzetét. Vajdában a szabadságharc emlékének utolsó ébren tartóját látta, s felismerte a külső »zordság« mögött az őszinte hazaszeretetek Bámulta és tisztelte nagy kortársát, mert a század végéig megőrizte hitét a nagy küzdelmében« és jövőt formáló erejében. Őszinte ragaszkodás, felnéző tisztelet jellemezte Vajdával kialakult kapcsolatát. Az idősebb, nagytehetségű költő iránti lelkesedés és ragaszkodás érződött min« den Vajdáról írt verssorában. Az Én című kötet Vajda Jánoshoz című verse mélyebb, ércesebb, mint a többi Hollósi-vers:

S szeretet emberben annyi

nincsen.

Látszólag zordság von be kérgül;

Csodálnunk kell, előtted

meghajolván,

Kívül havas bérez, belül égő

Túlír—

Holló László alkotás». JA balatonlellei faragókiállítás

ányagából.)

ö — bár szeretném, ha enyhén értené — egy kissé zsarnok természetű volt. Főként pedig nagyon konok. Ügyhogy félőbb volt mindennél, ha az első kísérlet kudarcot vallana nála. Mert ez mindent elronthatott végleg.

Most aztán ne nevessen ki! Hogy ilvenkor a gyöngéje felől szoktunk kerülni valakihez, s édesapámnál is erre vetemedtünk. Mégpedig én magam voltam, aki élni akartam egv véletlen adta jó alkalommal.

Tersánszky /. Jenő

Az

első

Apusnak, nem tagadhatom, eléggé szenvedélye volt a kártya. No, annyira sohasem, hogy jelentős kötelességét mulasztotta volna miatta, vagy hát az anyagilag érzékeny veszteségekbe zúdította volna. Inkább egészségét féltettük, hogyha sűrűbben tért haza hajnalban, sőt reggel egyenest az irodába a kaszi- nóbóL

Nem sejti már a kapcsolatot? Nos hát, amikor apusomnak afféle katzenjammeres napja volt, olyankor anyusom szelíd korholásaira ő maga is engedékenyebb volt egy-mást belátni, és persze ezeket a hangulatait én magam is sokszor kihasználtam, hogy erre-amarra megpuhítsam. Csitri lány koromtól fogva így tettem már ezt.

E

hhez még hozzá kell fűznöm, hogy a kaszinó a szomszédunkban volt, és úgy jártam én is át bele, mint egyéb mindennapos helyre.

Hát egy nap valami fontos kiszállása volt apusnak. Kora reggel indulnia kellett kocsival, vidékre.

De előtte való este a kaszinóban névnapot vagy talán évfordulói mulatságot tartottak a férfitagok, és tudtuk, hogy ez nem fejeződik be hamarabb a reggelnél.

— Zoltánnak — ja! így hívták a gyakornokot — kellett intézkednie az irodában, apus helyett. És apus a kiszállás miatt korábbra rendelte be őt.

Hát ő már megérkezett. De apus még mindig a kaszinóban játszta a »csendes«-t.

Tél volt és csúnya, borús nap. Hét óra felé még kész éjjel. De én korai keléshez voltam szokva. Már felöltözve mentem be az irodába.

Tudom is én! Előbb, ahogy arról beszéltünk, hogy apus ma reggel már a kocsist is visszaküldte a kaszinóból, aki érte ment, és már kepes a kiszállást is elmulasztani a kártyáért... így jött aztán szóba, hogy ezt a bűntudatos állapotot kellene nála felhasználnunk.

Egyszóval kész volt a terv. Én apus után megyek a szobalánnyal a kaszinóba, és útközben megemlítem neki a szándékunkat. Erre aztán kedvező esetben Zoltán is kirukkolhat kérésével az irodában. Mindenesetre apus távolléte a kiszállás alatt tompít majd az esetleges családi viharon.

Ha rosszul adom elő, próbálja maga jobban kiegészíteni képzelettel, ami következett.

Ott állok benn, egyedül, a kaszinó egyik termében. A szobalány a gangon vár rám. Az egyik pincért küldtem be apusért a játékterembe.

Csaknem sötétben vagyok. Az ablakok le vannak íüggö- nyözve, s a játékteremből hallom a zsivajt, pohárcsör- • gést. Egyszer egy nótába belevágnak a cigánypk is, de félbehagyják.

A következő percben kinyílik a játékterem ajtaja. De a pincér helyett a kaszinó bérlőjének a felesége lép ki rajta. Tudja, ez egy fiatal asszony volt, s a férje egy vén, totyakos ember. Rebesgettek mindenfélét róla és az urakról.

Nos, észre sem vesz, amint keresztülsiet a szobán, ki a folyosóra.

De alig tűnik el, újra nyílik az ajtó. Abban a pillanatban én háttal fordultam neki, a bérlőné után nézve. Mire azonban megfordulnék a játékterem ajtajának nyitására, soha váratlanabb nem érhetett valóban.

Gondolja el, hogy egy férfi ront ki az ajtón, és egyszerre azon veszem magam észre, hogy két kar ránt maga közé, és az ijedtségtől al- éltan védekeznem nem is lehetett, egy férfiszáj nyomódik az ajkamra, hevesen, borgőzösen, dohányillatosan.

Ennél csak azt nehezebb elmondanom, ami jött.

Vergődöm, sikoltok, és szembefordulva megismerjük egymást a merénylőmmel. Ki fogja találni, ki volt. Rudi. Igen, ő. Az első.

Már visszazökkent és révedezik. De kénytelen tovább is karjaiban tartani, mert elesnék. Így visz a legközelebbi székig, s leültet. Én már zokogtam:

— Mit merészelt?

ő dadogva s zavartan próbált mentegetőzni és kérlelni. De érthető, hogy elutasításra lelt tőlem. Elvégre sok lett volna, hogy a kaszinósné vetélytársának vállalkozzam.

De lássa, leginkább erre céloztam, hogy nem akarok hazudni. Volt egy kis tettetés felháborodásomban. Nagyobb része volt benne a büszkeségnek, mint az őszinteségnek.

— Bocsásson meg! — hallottam tőle. — Undorító vagyok. De higgye meg, rosszul ismer. Magáért lett volna, egyedül magáért, ha más is tudott volna lenni belőlem.

Hogy mi hatásuk volt rám ezeknek a szavaknak? Bizonyára nem akkora, mint annak a látványnak, amelyet az ajtóból visszanézve vittem el magammal. A keze az arca előtt volt, s ott sirt a szoba közepén.

M

os, hisz mondják, részeg hajnalokon köny- nyen áll ez a férfiaknak. De istenem! Nem mindegy az, mikor talál rést rajtunk, amit egyébként olyan jól tudunk rejtegetni ?

Én csak magamra akarok

vetni, hogy a dac nem engedte, hogy egy enyhítő szót, egy békítő pillantást hagyjak számára.

Pedig többet is bevallhatok. Hamis volt még a megbotránkozásom és haragom is amiatt a gálád, korhely, tisztának semmiképp sem mondható csók miatt is. Mert hogy nem is volt oly szörnyű. Még — most piruljak már érte? — csak visszatetsző sem. Hiszen nem egy emlék rebbenhetett vissza belém, mikor ugyanilyen hajnalokon,

ugyanebben a teremben dőltem zenétől, keringéléstől zsongó, édes bágyadtsággal órákon át ugyanezekre a karokra, és hát...

De kár érinteni ilyen érzelmes ügyeket. A tények hívebben beszélnek mindenről. Csakhogy a többi már hosz- szú mese volna azóta, s nem hiszem, hogy érdekes.

A másik ugyan sohasem tudta meg, miért várt rám hiába akkor az irodában. Miért nem láttam apus kedélyállapotát alkalmasnak aznap a nyilatkozásra. És aztán később is, végleg ... Úgyhogy most egy öreg kisasz- szony, egy vén nénike mesélte itt el magának egy régi kalandját