Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
Közelebb az országos átlaghoz Béremelés a végzett munka alapján — a vándormadár A napokban alaposan átnéztem az 1972 első félévéről megjelent megyei statisztikai jelentést. Elsősorban az érdekelt, hogy mit állapít meg a bérekről, hiszen az ipari munkások élet- és munkakörülményeit megtárgyaló S'ZMT-ülés néhány témájára, így a munkásbérek alakulására — mint ígértük — visszatérünk. Örömmel olvastam a «■kék füzetben-«, hogy a keresetek (a bérek és bérjellegű jövedelmek együtt) az építőipar kivételével az egy évvel korábbinál jobban nőttek. Így az ipari munkásoké az 1970 és 1971 első féléve közötti két százalék helyett az utóbbi egy év folyamán hat százalékkal emelkedett. Csökkent az utóbbi években a megyei és az országos átlagjövedelmek közti különbség. Somogybán az egy foglalkoztatottra jutó munkabér és egyéb személyi jövedelem havi átlaga azonban még mindig alacsonyabb az országos szintnél. S a jövedelmi szint- különbség éppen azokban az ágazatokban a legnagyobb, amelyek a megye aktív keresőinek többségét foglalkoztatják. Az egy foglalkoztatottra jutó munkabér és egyéb személyi jövedelem 13 százalékkal volt kevesebb az országos átlagnál 1971-ben az állami iparban. Az SZMT-ülés elé terjesztett írásos jelentés két évvel ezelőtti adatokat használva érdekesen támasztotta alá ezt: a fémtömegcikkiparban 179, a villamosipari gép- és készülékgyártásban 98, a gép- és gépi berendezésgyártásban 62, a textiliparban 58 forinttal volt alatta a dolgozók havi átlagos keresete az országosnak. S itt emlékeztetnék a májusi megyei pártaktíva megállapítására, miszerint néhány ipartelep a személyi jövedelem tekintetében elmaradt a hasonló jellegű vállalatok és telepek bérszínvonalától. A Pamutfonó-ipari Vállalat nagyatádi üzemében pédául az átlagos havi jövedelem több mint háromszáz forinttal kisebb a megyei átlagnál. A Da- nuvia és a Marcali Mechanikai Művek gyáregységében is alacsonyak a keresetek. S ahogy az SZMT-ülésen a Kaposvári Villamossági Gyár pártbizottságának titkára elmondta, a VBKM még mindig nem ismeri el, hogy nem lehet akkora különbség a fővárosi és a vidéki (közte a kaposvári,I munkások bérezésében, mint jelenleg van. Hogy mennyi van a munkások fizetési borítékjában, azért sokat tehetnek a szakszervezetek, fent és lent is. Azok a beszélgetések, amelyeket tizennégy üzemben folytattak az SZMT ülése előtt, azt bizonyították, hogy a dolgozókat nagyon foglalkoztatja milyen a bérek különbsége az üzemek között és az üzemen belül. Az előbbi — főként ha szektoronként vizsgáljuk — nem nagy, feszültséget okoz azonban a kiugró bér, amelyet néhány kisebb szövetkezeti üzemben, aztán TÖVÁL-nál, illetve tsz kiegészítő és melléküzemágban fizetnek. Az egyik felszolgáló szerint a tsz- nyomdákban kétszer annyit fizetnek, mint a tanácsiakban. Éppen ezért nem engedték be üzemükbe a szövetkezeti nyomdászkollégát, nehogy bérének puszta említésével elcsábítsa a munkásokat. S hogy hol szorít a cipő a legjobban? Az embereket nagyon foglalkoztatja, mennyivel keres többet vagy kevesebbet a munkás és az alkalmazott, a szakmunkás és a betanított, illetve a segédmunkás: milyen a belépő fiatal és a törzsgárdatag bére, s végül a férfiak és a nők keresete. Az SZMT különösen felhívta a szakszervezeti szervek figyelmét arra, hogy állandóan javítsák a kialakult bérarányokat. Különösen fontos, hogy a munkások bérének növekedése arányban legyen az alkalmazottakéval, a nők pedig egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak. Az új belépők bére se okozzon feszültséget (a fiatalok gyors és harmonikus beilleszkedését persze tegye lehetővé). Egyáltalán nem lehet egyetérteni azzal, hogy a kintről jövő embernek magasabb Vért adnak, múlt annak, aki a törzsgárda tagja, s tisztességesen dolgozik — mint ezt a megyei pártbizottság munkatársa kifejtette. — Ezt a mún- kásközvélemény soha el nem fogadja, meg nem fogja érteni, s e szemlélet ellen a szakszervezeteknek is küzdeniük kelL Az SZMT olyan tapasztalatokat szerzett, hogy még az átlagot jóval meghaladó mértéNe kapjon többet kű bérszínvonal-növekedés mellett is tapasztalható elégedetlenség, konzerválódnak belső feszültségek, ha az elosztásban nem olyan arányok érvényesülnek, amelyek megfelelnek a végzett munka értékének, nem tükrözik megfelelően az adott üzem föltételeit, igényeit. A munkások szempontjából például előnyösebb a törzsbéresítés, éppen ezért ezt a szakszervezeteknek is támogatniuk kell. A munkások azt szeretnék, ha jobban emelnék az órabérüket, mégpedig már az év elején, s úgy, hogy azért nyereségrészesedés is legyen majd, a bérfejlesztés pedig valamennyi réteget érintse. A szakszervezeti bizottságok kötelessége éppen ezért annak a figyelemmel kísérése, hogy a bérszínvonal növelése terv- és célszerűbb legyen a jövőben, s minél kevesebb véletlen eleme zavarja meg. Az utóbbit elsősorban a munka jobb szervezésével lehet kiiktatni az üzemek életéből. A vállalatok és az üzemek is sokkal meggondoltabban aknázhatnák ki lehetőségeiket. Nem ritka még ma sem, hogy a szakszervezet s a megyei tanács ösztönzésére látnak csak hozzá a béremeléshez. A megyei tanács munkaügyi osztályvezetője mondta el a vitában, hogy a Somogy megyei Finommechanikai Vállalat, a Kertészeti és Parképítő Vállalat huszonöt nap nyereséget fizetett ugyan, de a bérszínvonalat nem emelte, s most szaladgál preferencia után. Ez arra figyelmeztet, hogy a munkások helyzetének javításáért nagyon sokat tehetnek az üzemek. Joggal hívta fel az SZMT a szakszervezeti bizottságok figyelmét arra is, hogy színvonalas elemző munkával, bátor kezdemértyezéssel és lehetőségeik okos kihasználásával szorgalmazzák a még meglévő feszültségek feloldását. Ha támogatják a fegyelmezett, szervezettebb és színvonalasabb munka kibontakozását, megteremtik a bérek további emelésének az alapját. S ezt —a megyei pártaktíván elhangzottak alapján — úgy osszák el, hogy fokozzák a becsületesen dolgozó, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, áldozatokra kész munkásréteg megbecsülését. Lajos Géza Megnyílt Szekszárdim négy megye mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítása A Mezőgép-tröszt MÉM-nagydíjat és aranyérmet kapott, az elismeréshez a kaposvári MEZŐGÉP két ezüstérmes gyártmányával járult hozzá. (Folytatás az 1. oldalről.j rozat során szó lesz a korszerű, gépesített cukorrépa-termesztésről, a korszerű szarvasmarha-tartásról és -tenyésztésről, a nagyüzemi zöldségtermelésről, a hegyvidéki szőlőrekonstrukciórol és talaj- védelemről, illetve a szántóföldi gépesített komplex brigádok munkaszervezéséről, a/ élelmiszeripari feldolgozásró Az értékes, sokat nyújtó szak mai programokra már eddi mintegy négyezer szakemö jelentkezett. A huszonötezer négyzetm teres kiállítási területen sok oldalú, ügyelemre méltó ta pasztalokat szerezhetnek a érdeklődők. Megismerkedhe nefc a legújabb mezőgazdasá gi gépekkel és gépsorokkal alkalmazásuk lehetőségeivé, és módszereivel. Az eredménybemutatók színes, szép, össze gező képet nyújtanak a nég- megye növénytermelési ered - menyeiről, a szántóföldi mun kaszervezés "korszerűsödésé ről. A kótszázharminchat kiállító méltán — és hadd tegyük hozzá: látványosan — reprezentálja azokat az eredményeket, amelyeket elért mezőgazdaságunk, élelmiszer- iparunk és fagazdaságunk. Az ünnepi köszöntőt ünnepi percek követték: dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese ezekkel a szavakkal nyitotta meg a kiállítást: — Elismerésemet és köszö- netemet fejezem ki a négy megye vezetőinek és dolgozóinak; kívánom, szolgálja ez a kiállítás mezőgazdaságunk, élelmiszeriparunk további fejlődését. , Ezrek hallgatták végig a megnyitót, és ezrek indultak el, hogy az első napon megtekintsék ezt a jelentős országrészi kiállítást. V. M. Munkával teltek az évek „Aktiv öregek“ Egy felmérés kifejezéseként ragadt meg bennem ez: »aktív öregek«. Ez állt ott abban a felmérésben: »Az aktív öregek nagy részét a mezőgazdasági termelőszövetkezeti dolgozók adják.« Az első beszélgetőtárs: »Mondta az elnök, amikor elértem a kort: Na, Jani Bátyám, hát mi az elhatározása? Marad még miközöttünk vagy kiadjuk az obsitot? De láttam rajta, hogy nem szívesen venné, ha nyújtanám a kezemet az elbocsátó papírért. Mert kell ide még az én eressé vált kezem is. Szükség van rám. Meg a többiekre is. Megkérdezheti az irodán ... Jó, rendben van: rendelkezik a tsz gépekkel. De látja: a gépek nem tudtak könnyen megbirkózni az idén a gabonával! Talán azt kellett volna, mint régen, a mi időnkben. Kaszát a kezébe! Még időben. De ki érti a kasza pengését a fiatalabbak közül? Bizony, senki. Csak mi. Nekünk meg már kaszafogásra nem áll a kezünk. Csak a szénadobásra az állatok elé. A fiatalabbak itt nálunk az állatokkal sem bánnak szives szóval. A nehéz szagot emlegetik, ezért kerülik az istállót. így aztán ránk, a mezőn megöregedet- tekre vár ez a munka. Teszem, amíg tudom magam is.« Az 1969. évi fölmérés kimuleggyakrabban a rendszeres elfoglaltságot említették, mint ami hiányozni fog nyugdíjba- menésük esetén, valamint arra számítottak, hogy a munkatársakkal való együttlét hiányzik majd nekik.«. A második beszélgetőpartneremet annak idején elnöki szóval kellett a felvégi Szabóhoz meg a cselédsorsból szabadult Jeneihez »parancsolni«, mivelhogy ő néhány holddal rendelkező gazda volt a »régi időkben«, szemben a felvégi Szabóval, aki tucatnyi hold földdel rendelkezett, valamint Jeneivel, aki a felszabadulás előtt a másén dolgozott. A harmadik .beszélgetőtárs: Nem árt a télre gondolni Késnek a tarlóvetések — Vajon eleg endö lesz a takarmány ? CSAK A NAGY-NAGY megértés és elismerés hangján lehet szólni mindazokról, akik ebben a viszontagságos nyárban, a nehéz aratásban közvetlenül vagy közvetve részt vesznék. Hallatlanul küzdelmes, sok erőfeszítést követelő az idei gabonabetakarítás me- gyeszerte, s nem véletlen, hogy a fő figyelem jó ideje erre irányul, s erről esik legtöbb szó á gazdaságokban. Azonban ahogy egyre inkább kifelé megyünk ebből a munkából, hallhatjuk az egyéb növényfélekről egyelőre még csak fölbecsült eredményeket es kilátásokat is: azt, hogy a nagyon szépnek ígérkező kukoricahozamokban esetleg kárt tehet majd a korai fagy; a burgonyának nem tett jót mindenhol a sok csapadék, a cukorrépa nagyon jó eredményekkel kecsegtet, és így tovább. S amiről a gazdasági vezetők az aratáson túl egyre többször beszélnek — tegyük hozzá: nem kevés keserűséggel a hangjukban —, az a takarmányhelyzet várható alakulása. Ezen belül is a már betakarított és a még kint lévő szálasok mennyisége és minősége ad okot sok helyütt az aggodalomra. Ahol ilyen probléma van vagy várható, ott az sem nyújt vigaszt, ha az abraknövények — árpa, zab, takarmánybúza, kukorica stb. — gazdag hozammal fizetnek, hiszen a lédús és száraz tömegtakarmányokat ezek nem pótolhatják ősztől a tavaszi, új eleségig. Az ebből adódó gond nem egyforma mértékű minden gazdaságban. Mert a pillangósok szénatermésének a betakarítását heyenként még az esők előtt elvégezték, vagy az esők közben sikerült hazamenteniük egy-egy rakományt, a tarlóvetések ütemét pedig nagy mértékben befolyásolta az aratás menete. A Ica po sí ói Kossuth Termelőszövetkezetben például — Farkas Ferenc párttitkár szerint — a pillangósokból annyi szénát sikerült betakarítaniuk, hogy az a jelenleginél százzal több szarvas- marha ellátásához is elég lenne, s ebből kap a háztáji jószág is. Mint arról Olsovszky Zoltán kiskorpádi főagronómus tájékoztatott: náluk a tömeg takarmány fő bázisát a siló jelenti. A 110 hold csalamádé zölden etetve és silóként is jó eleség, s ugyancsak az lesz a 70 hold- nyi fővetésű silókukorica. Silót készítenek a száz holdon termesztett cukorrépa visszamaradó részéből, a répafejből is, kukoricaszárral keverve. (Csupán megjegyzésként: Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter egy nemrég tartott sajtótájékoztatóján nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy az olyan melléktermekeket, mint amilyen a répafej és a kukorica- szár, nem hasznosították mindenütt célszerűen a gazdaságok. Márpedig mivel a takarmánytermő terület nem növelhető, o hozamok mennyiségi és minőségi növelésével, illetve a melléktermékek jobb hasznosításával lehet csak előbbre lépni. Ügy látszik, a korpádiak ezt teszik.) A kiskorpádi Latinea Tsz- ben ez ideig bíborherét, szö- szös és pannonbükkönyt, édes csillagfürtöt és hibrid szudán- füvet etettek a közösben és háztáji gazdaságokban is: kétnaponként házhoz szállították Kiskorpádon és Kisasszondon a zödtakarmányt. Az eső itt is minőségi romlást okozott a pillangós és réti szénában. A nagybajomi Lenin Tsz-ben Horváth László elnök szintén erről beszélt: a lucerna második és harmadik kaszálása sok esőt kapott, a széna elázott. Amellett, hogy romlott a széna minősége — és hasonló sorsra jutott, sőt helyenként teljesen tönkrement a kombájnszalma egy része —, a zöldtakarmányt nem lehetett mindig géppel vágni a felázott, siippedős talaj miatt, s a tervezettnél nagyobb területen volt szükség a kézi erőre. Az állami gazdaságoknál — érthető okból — sem kedvezőbb a helyzet: a szálas takarmányok az idén mennyiségben és minőségben is visszaestek a korábbi betakarításokhoz képest. A lucerna egy része például azért ment tönkre, mert a nagy esőzések idején renden feküdt, a többi pedig (ami ez idő alatt lábon állt) elvénült, elfásodott, tehát jelentős táperőt veszített. Most, hogy az időből és energiából is több futja majd az aratás utómunkáira, minden bizonnyal fokozottan előtérbe kerül minden gazdaságban a törekvés: úgy, ahogyan erre mód és lehetőség nyílik, minél több takarmányról kell gondoskodni a jószág áttelel- tetéséhez. NEM KISEBB FELADAT megvalósítását segíti elő ez, mint az állatállomány megnyugtató mértékű takarmánybázisának megteremtését a somogyi termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban, s ebben külön tekintettel kell lenni a szarvasmarha-programnak mint kormányprogramnak — fontos termeléspolitikai feladatnak — az eredményes végrehajtására. tatta, hogy a kereső nyugdíj- korhatáron felülieknek negyvennégy százaléka volt tsz- tag. A termelőszövetkezeti tagok többsége, azaz 70 százaléka 60—64 éves férfi volt. A nőknél pedig az 50—55 éves kort állapította meg ugyanez a fölmérés. Ez azt jelenti, hogy a tsz-tagok esetében meghatározott 65, illetve 60 éves nyugdíjkorhatárt ezek a tsz-ek még nem érték el. Ök tehát »mindenképpen gazdasági szükségből végeztek továbbra is rendszeresen munkát.« A második beszélgetőtárs: »Hallom, hogy beszélt a Jani bátyámmal. Ha valakiről érdemes, akkor róla tényleg kell írni. En jó öt évvel vagyok fiatalabb nála, még nem értem el a korhatárt. De ha az ember már ilyen közel van hozzá, akkor gyakran eszébe jut: mi lesz aztán? Én még jól tartom magam. De otthon is egész ember kellene a jószághoz. Az anyjuk már gyakrabban nyomja az ágyat. Kellene neki a segítség. Ez alatt a kis idő alatt majd kiforrja magát ez a dolog. Valahogy úgy kellene csinálni, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. A tsz- ben is dolgozgatni, amennyit lehet, meg otthon Is. Mert egészen elszakadni én már, amíg élek, nem tudok a többiektől. Lehet, hogy ez is húz engem ide, nem a munka Részlet egy fölmérés bot: *A öaflcai dolgozók • kereset áfán »Ne arról beszélgessünk, hogy mar adok-e a korhatár elérése után. Az az én panaszom, hogy nincs közel az a határ! Más mint az iparban dolgozóké. Tudom, régi panasz ez már, s nem is csak az enyém. És azt is tudom, hogy nem lesz ez másképp egyik napról a másikra. Voltam én már tisztségviselő ember is itt, a szövetkezetben. Vezetőségi tag. így aztán megértem én, hogy ennek még nem jött el az ideje, nem értek meg a lehetőségek. Inkább csak azért mondom el, hogy nehogy elfeledkezzenek róla. Mert azért a parasztember élete ma sem könnyű. Még a kombájnon sem. A port most is nyelni köll, a nap sem tűz gyengébben ,mint az én fiatalkoromban. Nehéz munka lesz ez még egy ideig...« A fölmérést készítők szerint a nyugdíjkorhatárt a megkérdezett öreg aktív alkalmazottaknak és termelőszövetkezeti tagoknak közel a fele tartotta magasnak. Csupán nyolc százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatár alacsony. De arra a kérdésre, hogy el tudják-e képzelni életük hátralevő részét kereső munka nélkül, csaknem valamennyien azt válaszolták: »nem«. L. L. fiomogyii NépJap Bernese Peru»
