Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-18 / 167. szám
iittii ni 246 magyar versenyző utazik E bélen elkezdi a K. Vasas is A K. Vasas labdarúgó-csapata ezen a héten megkezdi az edzéseket. A csapat ugyanazokra a játékosokra épül, akik eddig is az NB III-as együttes gerincét alkották. Szó van arról, hogy alsóbb osztályú egyesületektől négy játékost igazolnak a Vasashoz. Még mindig nincs edzője a villamossági gyár csapatának, így egyelőre a második csapat trénerének vezetésével készülődnek a küzdelmekre. Hétfőn délelőtt együttes ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa. A tanácskozáson megjelent és felszólalt Jakab Sándor, az MSZMP KB tagja, a KB osztályvezetője. Dr. BeckI Sándor elnök megnyitója után dr. Csanádi Árpád elnökhelyettes, a MOB főtitkára terjesztette elő az olimpiai felkészülés helyzetéről szóló jelentést, majd dr. Beckl Sándor, a MOB és az MTS elnöke rövid kiegészítő indokolással beterjesztette a XX. nyári olimpiai játékokon részt vevő magyar csapat tagjainak névsorát tartalmazó javaslatot. A két testület megvitatta a jelentést és a javaslatot, s mindkettőt jóváhagyta. Eszerint Münchenben 20 sportágban az alábbi 246 versenyző képviseli a magyar színeket. ATLÉTIKA: Nők: Árváné Orosz Irén. Bru- zsenyák Ilona, Dervalitsné Papp Margit, dr. Kleiberné Kontsek Jolán, Komka Magdolna, Kueserka Mária. Lendvainé Bognár Judit, Ligetkútiné Szentteleki Sára, Rán- kiné Németh Angéla, Rózsáné Kulcsár Magdolna, Rudolf Erika, Szomovné Balogh Györgyi, Vargá- né Paulányi Magda. Férfiak: Bakai József, Csík József. Dalmati János, Eckschmidt Sándor, Encsi István, Fejér Géza, Katona Gábor, Kiss Antal, Kulcsár l Gergely, Major István, Murányi \ János, Németh Miklós, Szekeres Ferenc, Szepesi Adám, Tégla Ferenc, Tihanyi József, Tóth Gyula, Varjú Vilmos, Zsinka András, Zsi- vótzky Gyula. BIRKÓZÁS: Bajkó Károly, Csatári József, Doncsecz József, Gál Henrik, Hegedűs Csaba, Hegedűs Miklós, Kiss Ferenc, Kiinga László, Kovács István, Laták Attila. Marothy István, Pércsi József. Réczi László, Rusznyák József, Seres Ferenc, Steer Antal, Szabó László, Urba- novics Miklós, Varga János. CSELGÁNCS: Hetényi Antal, Ipacs László, Petrovszki Mihály, Szabó Ferenc, Varga Imre. EVEZÉS: Balogh László, Bányai Ágoston, Csermely József, Czakó Csaba, Dávid Imre, Gellei Antal, Kokas Péter, Kormos András, Melis Antal, Melis Zoltán, ölschléger Róbert, Pályi András, Romvári László, Sarlós György, Zsitnik Béla. ÍJÁSZAT: Nők: Haidlné Hamvas Agnes. Férfiak: Nagy Béla. A K. Rákóczi győzött a Nyári Totó Kupa mérkőzésen K: Rákóczi — Táncsics SE 5:1 (2:1) KAJAK—KENU: Nők: Hollósy Katalin, Pfeffer Anna, Tőzser Ilona, Zakarras Mária. Férfiak: Bakó Zoltán, Csapó Géza. Deme József, Hesz Mihály. Rátkai János, Szabó István, Varga Csongor, Várhelyi Péter, (kajak) : Darvas Miklós, Petrikovics Gyula. Povázsay Péter, Tatai Tibor, Wichjnann Tamás, (kenu). Kaposvár* 1900 néző. Vezette : Sabácz. RákóczH Hegedős (Baksies) — Kiss, Báli, Savanyó, Agfalvi (Sós), xémeth T. (Bőzsöny), Horváth, Farkas, Pintér, Szöllőgi, Laczko- vics. Edző: Váradi Lajos. Táncsics: Rétfalvi (Gilián) — Zsemle, Bődéi (Horváth), Nyers, Hagen- bach, Péntek, Szabó, Köböl, Jelinek, Cs. Horváth, Takó, Szakonyi. Edző: Tóth József. Sokan voltak kíváncsiak a Nyári Totó Kupa kaposvári rangadójára, amelyet a füves pálya rossz talaja miatt salakos edzőpályán rendeztek meg. Már az első percekben látszott, hogy a Rákóczi sokkal rutinosabb Játékosokból áll, s magabiztosabban játszik, mint a Táncsics. Horváth lövését védte közvetlen a mérkőzés kezdete után Rétfalvi, majd Savanyó ejtett labdáját szögletre ütötte. Utána Laczkovics fölé, majd Pintér mellé lőtt. A 8. percben már vezetést szerzett a Rákóczi; korszerű akció után Horváth nyolc méterről a jobb felsó sarokba lőtt. 1:0. A gól után is tovább támadott a Rákóczi és Szabó a kapufát találta el. A 14. percben viszont Takó fejesét nehezen védte Hegedűs. A IS. percben újabb gól A totó 13+1 találatos szelvénye: 2, 1, 1, x, 1, 1, 1, 2, x, 1, 1, 1, x, +2. 13 találatos szelvény 6 darab akadt, nyereményük egyenként 81 663 forint. Ebből 13+1 ta- láltos 2 darab, a nyeremény és a jutalom együttesen 172 400 forint. 12 találatos szelvényekre 1322 forintot, a 11 találatosokra 119 forintot, a 10 találatosokra 26 forintot fizetnek. született. Pintér elhúzott a védők között, és 10 méterről rúgta a labdát a hálóba. 2:0. A gól után Szabó jó helyzetbe került, de végül elsodorták a védők. A 33. perc Táncsics-gólt hozott: Jelinek elhúzott a szélen, középre ívelt, és beadását Szakonyi nagy erővel lőtte a jobb alsó sarokba. 2:1. Ezután még Szöllősinek volt helyzete, de a csatár mellé lőtt. Szünet után újból a Rákóczi támadott. Az 55. percben Farkas szögletét Szöllösi a jobb alsó sarokba juttatta. 3:1. Négy perc múlva újabb szögletet rúgott a Rákóczi, s Horváth fejelt a hálóba. 4:1. A 61. percben láttuk a mérkőzés legszebb gólját. Pintér- beadott, s a jól érkező Savanyó mintegy 20 méterről óriási gólt lőtt a bal felső sarokba. 5:1. Az ötödik gól után feljött a Táncsics, egy-két jó helyzete is volt, azonban a Rákóczi védelme jól rombolt. A mérkőzés végére elfáradtak a csapatok, s nagyjából eseménytelen játék folyt. A Táncsics újoncai között sok ügyes játékost láthattunk, azonban most is kiderült, hogy tizenegy jó játékos még nem alkot jó csapatot. A Rákóczi összeszokot- tabb, rutinosabb együttes benyomását keltette, tagjai sorra alakították ki a jobbnál jobb helyzeteket, s azok közül ötöt értékesítettek is. A Rákócziban Kiss, Horváth és Szöllösi, a Táncsicsban Cs. Horváth és időnként Nyers játszott jól. A Nyári Totó Htipa másik mérkőzésén, a Körmendi MTE 2:0-ra győzött Zalaegerszegen. A délnyugati csoport állás»: 1. K. Rákóczi 2. Körmend 3. K. Táncsies 4. Z. Dózsa 2 2--3:3 2 1 — 1 4:3 2 1 — 1 5:6 2-----2 1:6 4 2 2 A K. Volán nyerte a Balaton Kékszalag versenyt / Tizenegyedszer rendezték meg a Balaton Kékszalag országos ifjúsági tekeversenyt Kaposváron. A hagyományos vetélkedőn harmincegy induló volt. A színvonalas versenyen Csiszár József, a Bp. RF Építők tekézője ifjúsági pályacsúcsot dobott. Eredmények: Egyéniben: 1. Csiszár (Bp. RF Építők) 468 fa, (ifjúsági pályacsúcs!), 2. Niklai (K. Volán) 452, 3. Csima (K. Volán) 446. 4. Mandli (Dombóvári Szöv.) 428, 5. Aranyos (K. Vasutas) 426, 6. Tarsoly (Dombóvár) 425, 7. Mettner (K. Közút) 408, 8. Ferencz (BKV Előre) 407, 9. Kató (RF Építők) 404, 10. Horváth (Dombóvár) 404. Csapatban: 1. K. Volán 1667 fa, 2. Dombóvári Szöv. 1654, 3. Bp. Építők 1640. 4. BKV Előre 1573. 5. K. Vasutas 1539, 6. K. Közút 1502. KERÉKPÁR: Debreceni Tibor, Géra Imre, Nagy Gábor, Peterman József, Takács András. KÉZILABDA: Adorján János. Bartalos Béla, Csik János, Harka László, Horváth József,. Káló Sándor, Marosi István, Simó Lajos. Stiller János, Szabó István, Szabó László, Takács Sándor, Varga István, Vass Károly, Vass Sándor. LABDARÚGÁS: (A 30 fős keretből az augusztus 8-i nevezési határidőig kerül kijelölésre a ^nevezhető 19 játékos.) Bálint László. Básti István, Becsei József. Branikovics László, Dunai n. Antal, Dunai Hl. Ede, Fazekas László, Fábián Tibor, Géczi István, Hajdú József, Horváth József, Juhász István, Juhász Péter, Karsai László. Kocsis Lajos, Kovács József, Kozma Mihály, Kü Lajos, Páncsics Miklós, Rapp Imre, Répás Béla, Rothermel Adám. Szőke István, Szűcs Lajos. Tóth András, Tóth Kálmán, Török Péter, Váradi Béla, Vépi Péter, Vidáts Csaba. LOVAGLÁS: Ákos Ajtony. Bognár Sándor, Móra László, Széplaki Pál (díjugratás), Balogi András, Horváth József, Szabacsy István, Varró József (military). SzpasszkijAz izlandi Reykjavikban folyó Szpasszkij—Fischer sakkvilágbaj- noki páros döntő mérkőzés harmadik játszmája vasárnap magyar idő szerint 22.45 órakor függőben maradt. A szovjet világbajnok megtette 4L lépését is, amelyre Fischer már »csak* borítékban válaszolt, és adta le lépését Lothar Schmidt döntőbírónak. A harmadik játszma lefolyása: Világos (Szpasszkij), sötét Fischer). 1. <±2—d4. g«—16. 2. c£—c4. e7—e6. 3. gl—d5, c7—c5. 4. d4—d5, e6—d5. 5. c4—d5, d7—d6. 6. bl—c3, g7—g6. 7. f8—d2, b8—d7. 8. e2—e4, f8—g7. Nagykereskedelmi vállalat kaposvári munkahely«« terv-statisztikai vezető vagy beosztott munkakörbe I — lehetőleg egyetemi, főiskolai végzettséggel — munkavállalót keres Kereskedelmi gyakorlattal rendelkezők előnybe«, önéletrajzot es az eddigi tevékenység leírását tartalmazó írásbeli jelentkezést »KÖZGAZDASÁG-« jeligére, 53779, számra a hirdetőbe kéa, m Eladd BMW 1800 Tt 1967-es típusú SZEMÉLYGÉPKOCSI kitűnő állapotban. K—4-es SZEMÉLYGÉPKOCSI 1909-es, újszerű állapotban. ZSCK A 11 KISTEHERGEPKOOSI nyújtott rakterfiletű, 1971-es, új állapotban. GAZ 51 TEHERGÉPKOCSI, 1971-ben műszaki vizsgázott, jó állapotban. Csepel D 450 típusú TEHERGÉPKOCSI, 1970-es kiadású, kitűnő állapotban. A fenti gépkocsik szövetkezeti forgalmi rendszámmal vannak ellátva. Megtekinthetők: Baranya megyei Autó- és Motorjavitó Szövetkezet, Pécs, Diósi út 49. Telefon: 52-34. Ügyintéző: Kaponyi Jősssef. (446708) az olimpiára ÖKÖLVÍVÁS« Botos András, Gedó György. Kajái János, Orbán László, Orbán Sándor, Reder József, Tóth Imre. ÖTTUSA: Bakó Pál, Balezó András. Kelemen Péter, Villányi ZsigmoncL. RÖPLABDA: Dr. Bánhegyiné Ráció Lucia, Blaumanné Schlégl Judit, Buzekné Makláry Ilona, Énekes Emőke, Gál Mária, Gerhardtné Kiss Judit, Ha- zsikné Fekete Judit, Királyné Si- ry Emerencia, Schadekné Eichler Katalin, Szalayné Sebők Éva, Torma Ágnes, Törökné Bokros Zsuzsa. SPORTLÖVÉSZET: Dr. Hammeri László. Jenei István, Katkó Pál, Kun Szilárd, Marosvári Kornél, Nagy Béla, Nagy Sándor, Papp Lajos, Szabó Gyula. SÜLYEMELÉS: Ambrózi Jenő, Benedek János, Földi Imre, Holczreiter Sándor, Horváth György. Horváth Károly. Szarvas Gábor, Szűcs Lajos. (A 9. versenyző Ambrus László, Bagócs János, Hanzlik János és Stark András közül az augusztus 8-i nevezési határidőig kerül kijelölésre.) TORNAr: Nők: Bánfai Ágnes, Békési Ilona, Császár Mónika, Kelemen Márta, Kéry Anikó, Medveczky Krisztina. Nagy Zsuzsa. Férfiak: Bérezi István, B. Kiss István, Herczeg Béla, Kisteleki Antal, Kovács Gyula, Magyar Zoltán, Molnár Imre. ÜSZÁS-: Nők: Gyarmati Andrea, Kiss Éva, Kissné Kaczander Agnes, Ko- rachné Turóczy Judit, Kovács Edit, Patoh Magda, Szekeres Ildikó. Férfiak: Császári Attila, Cseh László, Hargittay András, Rudolf Róbert, Sós Csaba, Szabó Sándor, Szentirmay István, Tóth János, Verrasztó Zoltán. VITORLÁZÁS: Fináczy György. Gosztonyi András, Holovits György, Izsák Szabolcs, Littkey Benedek, Tuss Miklós. VIVAS: Nők: Bóbis Ildikó, Matuscsákné Rónai Ildikó, Ságiné Rejtő Ildikó, Szolnoki Márta, Tordasi Ildikó. Férfiak: Dr. Bakonyi Péter, Erdős Sándor, dr. Fenyvesi Csaba, Gerevich Pál, Kamuti László, dr. Kamuti Jenő, Kovács Tamás, Kulcsár Győző, Marót Péter, Marton István, Osztrics István. Pézsa Tibor, Schmitt Pál, Szabó Sándor. (A 20. versenyző B. Nagy Pál, Czakkel István, Hammang Ferenc, Simonffy T. Ágnes közül a nevezési határidőig kerül kijelölésre.) VÍZILABDA*: Dr. Bodnár András. Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Kásás Zoltán, dr. Konrád Ferenc, Magas István, Molnár Endre, Pocsik Denes, Sárosi László, Szívós István. Fischer 2:1 9. fi—e2, 0—0, 10. 0—0, f8—e8. 11. dl—c2, Í6—hő. 12. e2—hő, g6—ha. 13. d2—c4, d7—e5. 14. c4—e3, d8—h4. 15. cl— d2, e5—g4. 16. e3—g4, h5—g4. 17. d2—Í4, h4—f6. 18. g2—g3, C8—d7. 19. a2—a4, b7—b6. 20. fi—el, a7—a6. 21. el—e2, b6—b5. 22. al—el. f6—g6. 23. b2—b3, e8—el. 24. c2—d3, a8—b8. 25. a4—b5, a6—b5. 26. b3—b4, c5—c4. 27. d3—d2, b8—e8. 28. e2—e3, h7—h5. 29. e3—e2, g8—h7. 30. e2—e3, h7—g8. 31. e3—e2, g7—c3. 32. d2xc3, e7xe4. 33. e2xe4, e8xe4. 34. elxe4, g6xe4. 35. f4—h6, e4—g6‘. 36. h6—Cl, g6—bl. 37. gl—fl, d7—f5. 38. fi—e2, bl—e4 sakk. 39. c3—e3, e4—c2 sakk. 40. e3—d2, c2—b3. 41. d2—d4 függő. Szpasszkij nimző-indiai, Fischer pedig modern benőni védelemmel játszott. A függőállás a következő: Fincher (sötét): király g8, ve2ér b3, futó í5, gyalogok b5, c4, d6, f7, g4. h5. Szpasszkij (világos): király e2, vezér d4, futó cl, gyalogok b4, dá, Í2, g3, h2. Mint az AP hírügynökség hétfőn reggel legfrissebb jelentésében közölte, Borisz Szpasszkij szovjet nemzetközi nagymester, világbajnok két szekundánsa, Krogiusz és Nej közölte a szei*vező bizottsággal, hogy Szpasszkij vissza akar térni a nagyterembe. Ha ez nem következik be — mondták Lothar Schmid döntőbírónak '—, akkor a világbajnok tovább nem játszik. A nyugatnémet főtornavezetö közölte, hogy a továbbiakban mindent elkövetnek, hogy az eredeti színhelyen, a kiállítási csarnok színpadán folytatódjon a világbajnokság. Lapzártakor érkezett: A függőben maradt 3. játszmát a szovjet világbajnok, Szpasszkij folytatás nélkül feladta. így a mérkőzést Fischer nyerte. A sakk- világbajnoki döntő állása: Szpasszkij—Fischer 2:1. A 4. játszmára ma kerül sor. Schmidt nyugatnémet mérkőzésvezető helyt adott a világbajnok Szpasszkij tiltakozásának, és a további játszmák helyszínét a kis szobából a nagy terembe helyezte Milyen lesz az időjárás? A várható idöj árás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, s zórványosan előforduló záporral, zivatarral. Mérs ékelt, időnként megélénkülő, zivatar idején átmenetileg erős északkeleti—keleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 29—34 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 22 fok volt. JÚLIUS 18 KEDD Frigyes — Kónya Lajos kétszeres Kossuth-díjas költő temetése július 19-én, szerdán délután 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Rendőrkézen a kékfényes Pajor. A Kék fény július 14-i, pénteki adásában a rendőrség a lakosság segítségét kérte Pajor Ferenc 48 esztendős, büntetett előéletű szombathelyi lakos kézrekerí- tésére. A többrendbeli csalásért körözött Pajort a rendőrség a lakosság bejelentése alapján vasárnap elfogta. — Hatvanöt éves korában Párizsban váratlanul elhunyt Bertil Svanström nemzetközi Lenin-békedíjas svéd újságíró, neves közéleti személyiség. — Motorkerékpárral halálra gázolt Segesden egy idős asszonyt Almási Zoltán 23 éves kaposvári mozdonyvezető. A Kaposvári Járásbíróság egyévi szabadságvesztésre ítélte és egy évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. — Ittasan ellopott egy személygépkocsit Görgetegről és abban tízezer forintos kárt okozott Kárpáti János 19 éves pécsszabolcsi alkalmi munkás. A Barcsi Járásbíróság hathavi szabadságvesztésre ítélte és elrendelte egy korábban felfüggesztett hathavi szabadságvesztésének végrehajtását is. — Boltot nyitott a pécsi piacon a darányi Űj Élet Tsz és burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt, házi készítményeket árusítanak. Tervük szerint drávai halat is szállítanak a Felsőmalom utcai piacra, sőt halsütőt is nyitnak. Ezenkívül takarmányt is kínálnak, az építtetők pedig tölgy- és akácparkettát, különböző léceket rendelhetnek a termelőszövetkezet fűrészüzeméből. 100 évve! ezelőtt. 1872. július 18-án halt meg Benito Juarez haladó mexikói államférfi, akinek nagy szerepe volt a polgári reformok végrehajtásában. Mint ismeretes, a jelenlegi Mexikó csaknem 2 millió négyzetkilométernyi területén Amerika fölfedezése előtt indián törzsek laktak, s a XIH— XV. században az aztékok nagy államot hoztak létre. Ezt a területet a spanyolok H. Cortez vezetésével 1519-től 1521- ig meghódították. A dél-amerikai függetlenségi háború (1810—26) kitörésekor Mexikóban is tömeges paraszt- felkelések robbantak ki a spanyol uralom és a földesúri elnyomás ellen. Az indiánoktól elrabolt közösségi földek visz- szaadását követelő felkelőket a spanyolok a kreol földbirtokosok támogatásával leverték, de azután az utóbbiak szem- befordultak Spanyolországgal, és 1821-ben felszámolták a spanyol uralmat. 1854-ben haladó jellegű alkotmányt hoztak. A konzervatívok összeesküvést terveztek, s ekkor három évig tartó polgárháború, az úgynevezett reformháború tört ki. Ennek során 1859-ben a demokrata Juarez (1857 1872 között Mexikó elnöke) kiadta az úgynevezett reformtörvényt az egyház földbirtokainak államosításáról, az egyház és állam szétválasztásáról, a szerzetesrendek eltörléséről stb. NEB-vszsgálal a gvermekeliálásről A Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság harmincegy népi ellenőr bevonásával széleskörű vizsgálatot indított, hogy megállapítsa: milyen okok idézik elő a gyermekellátás költségeinek növekedését. A vizsgálat kiterjed a megyeszékhely, Siófok, — A legjobb megyei úttörőőrsök és pedagógus rajvezetők táboroznak a héten Ba- latonfenyves-alsón, a KISZ megyei vezetőképző táborában. — Több állatot is elloptak a New York melletti Boardwalk sziget állatkertiéből vasárnap ismeretlen tettesek. A nyomozók közölték, hogy a lámát, az óriás teknősbékát, a különleges fehér bikát, a hat ponilovat, tizenegy birkát, tizenegy kecskét és két tyúkot az állatkert furgonján szállították el. — Felrobbant egy tűzijáték-petárdákat szállító targonca a kolumbiai Samancá- ban vasárnap. Kilenc ember meghalt, tizenketten súlyosan megsérültek. A szerencsétlenség egy ünnepség alatt benépesedett utcán történt. — Tovább növekszik a bűnözés New Yorkban. A rendőrhatóságok adatai szerint az év első öt hónapjában a városban 620 gyilkosságot követtek el, ami 13,6 százalékkal meghaladja a tavalyi azonos időszak mutatóját. Kincskeresők Kilencven éve foglalkozik »•kincskereséssel« a Mizuno- család Japánban. A család 1883-ban egy dokumentum birtokába jutott, amely szerint az Edo császárság idején harmincöt millió jen értékű aranyérmet rejtettek el az Akagj hegy közelében. S a Mizuno család 1883 óta folytatja kincskereső munkáját. Eddig összesen száznegyven alagutat vájtak a hegyben, köztük egy tíz kilométer hosszút — minden eredmény neilcúl. valamint a barcsi járás kis és nagykereskedelmi vállalataira, a gyenmekruhák, cipők stb. áraira, majd ezt követően néhány ipari üzem tevékenységére, gazdálkodására, amelyek az árak alakulását befolyásolják. — Lezuhant vasárnap a hollandiai Cockdorp repülőterének közelében egy turistagép. Az öt utas súlyos sérüléseket szenvedett. — Háromszázezer forintos állami támogatással végzi el a gümőkórmentesítést szarvasmarha-állományában az idén a bolhói Határőr Tsz. Az év folyamán 110 TBC- és Brucella-mentes vemhes üszőt kezdenek tenyészteni. Eddig 85 tenyészállatot vásárolt a tsz az Állattenyésztési Felügyelőségen keresztül, s várhatóan augusztus közepére befejezik a negaíívizálást. — Nemrég látták meg a napvilágot az első malacok a lengyeltóti Somogy Népe Tsz szakosított sertéstelepén. Az első fiaztatásoknál 63 nemesitett kocasüldő gyarapította malacszaporulatával az egyfázisú, Georgikon rendszerű j telep állományát. — Nyolcezer évvel ezclőtl eltemetett ember csontvázára 1 bukkantak vasárnap Korzika szigetén. Noha még nem ál lapították meg pontosan, férfi vagy női csontvázról van-c szó, annyi bizonyos, hogy az értékes lelet a Földközi-tenger nyugati térségében talált hasonló leletek legrégebbike. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1972. július 17—is—19—zo-án délelőtt 7.30-töl délután 15.30-ig Kaposfü- reden, a Május 1. utcában, valamint a vasútállomáson áramszünet lesz. (12495)