Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-02 / 154. szám

Évad végi beszélgetés Iskolai könyvtárak Ma tartják a Kaposvári Csi- ky Gergely Színházban az év­adzáró ünnepséget. Évad végi beszélgetésre kértük Komor István Jászai-díjast, a színház igazgatóját. — Milyennek tartja az el­múlt évadot? — Sok szempontból értékel­hető, úgy gondoljuk, hogy ér­dekes, értékes és nehéz évad volt. Azért volt nehéz, mert a körzeti feladatainknak is ele­get tettünk — nem kísérleti jelleggel már — Nagykanizsán és Zalaegerszegen. Ezt a jövő­ben is vállaljuk, de annak szem előtt tartásával, hogy a színház alapvetően kaposvári. Azért is, mert itt áll a szín­ház épülete, azért is, mert in­nen kapjuk a nagyobb támo­gatást. Szinte kilencven szá­zalékát. — Az, hogy ennyire »ka­posvári« a színház, mint je­lentett az évadban a közönség számára? — Emelkedett a nézőszám. Igaz, nem olyan mértékben és olyan daraboknál, melyeknél erre számítottunk. A legna­gyobb siker a Cigányprímás volt. A prózai előadásoknál is emelkedett a nézőszám a ko­rábbi évekhez képest, de itt többet vártunk. — Ez a darabtői is függött. Gyakran hallható volt, hogy nem értik a nézők. — Igen ... De el kell mon­danunk, hogy ez nem jelen­tette a színházi évad prózai előadásainak a sikertelenségét. Szakmai körökben nagy odafi­gyelés és elismerés kísérte produkcióinkat, s ezt tanúsít­ják a kritikák is. Valamennyi prózai darabunkat felvette a rádió, többet bemutatott és be­mutat még a televízió is. — Itt ellentmondást érzünk. A szakmai siker és a közön­ségsiker egybe is eshet. Mit kíván tenni a színház a jövő­ben, hogy a kettő »szintje» közelebb kerüljön. Valósággal föllélegeztem, amikor a televízió Jogi esetek című műsorában a tikitaki ügyet lezárták. Miről is volt szó? A nyári táborozás alatt egy — a nevelők elől rejtegetett.— tikitaki golyó elszabadulva gazdája kezéből, veszélyesen megsértette egy másik gyerek szemét. Per — a pedagógus el­len. Aztán »per« a stúdióban. A »civil«, akinek a véleményét ebben a műsorban is ki szok­ták kérni a jogi szakemberek, hogy tájékozódva legyenek a közvéleményről — ezúttal pe­dagógus. Sorolni is kezdte az érveit, melyek számomra meg­győzőek voltak. A pedagógus nem ülhet egész nap — még kötetlen foglalkozáskor is — minden gyermek nyakán. Más kötelezettségei is vannak. Aki volt már úttörőkkel nyári tá­borban, annak nem kell ma­gyaráznom, hogy a pedagógus­nak nem nyaralás az ott töl­tött idő! Szóval: a »közvéleményül felkért« ezt tartja az ügyről. Nem ítéli el a pedagógust. Ami ezután következett, az számomra még mindig olyan, mintha lidércálom lenne. A műsor máskor higgadt vezető­je hirtelen átalakult műsorve zetőből ügyésszé, s — ki tudja miért — vádlottat csinált a nyilván kellő udvariassággal a »közvélemény hangjául« fel­kért pedagógusból, kérdéseivel szinte odaszögezvu székéhez. A kérdések valóban ügyészi kér­dések voltak, de más szem­szögből — a pedagógus szem­szögéből — meglepően naivan Mondhatnám: »civil«'kérdé­sek. A legfontosabb lényege az volt: ha a pedagógus tudta, hogy a balesetet okozó fiú nyugtalan gyerek, miért nem volt mindig a háta mögött? Szinte hallom a pedagógus né­zők sóhajtását: »Ha csak egy ilyen gyerek lenne, de van nyolc—tíz! S ezek mellé kü­lön kellene fal aki.« — A nÄmrpoli tikár, kon alapvetően nem változtatha­tunk. Nem kívánjuk a min­denáron való közönségsiker reményében alacsonyabbá ten­ni a nívót, örvendetes, hogy egyre több a fiatal nézőnk, és örömmel tapasztaltuk azt, hogy a fiatalok jobban is ér­tik az előadott műveket. Foly­tatjuk a kísérletezést, a mű­helymunkát, amely jellemző volt ebben az évben is. Per­sze célul tűztük azt, hogy a közönséghez azért közelebb kerüljünk. Mert érthetetlen, hogy miért nem volt a közön­ség körében nagyobb sikere a Koldusoperának vagy a Pom­pás Gedeonnak. — Az utóbbiról annyit: vé leményünk és nagyon sok né­ző szerint is nyitott kapukat döngetett... — Igen, ezt hallottam. De nem értek vele egyet. A maga­tartásforma ismétlődésének veszélye adott lehet, aktuális lehet. A címszereplő kiélezett figura. — Ez sajnos kevéssé »van benne« a darabban. Kétségte­len, hogy a színház műsorpo­litikája, színvonala előnyére változott, de úgy véljük, néha túlságosan nagy volt, és aránytalan is az öncélú kísér­let. Például a Szent György és a sárkány bemutatása. — Szerintünk is van vitat­ható a színrevitelben, azonban a tény a fontos, és küldetése is a színháznak, hogy egyik legnagyobb élő költőnk művét bemutassa. És a megvalósítás nem volt öncélú. Ezt innen indítottuk útjára. Hasonlókép­pen vélekedünk a Gyertyaön­tőről is. — Szóljunk a szórakoztató darabokról is. Ügy véljük, je­lentős volt a nívókülönbség a prózaiak javára. — Ez igaz, és a jövő évad­ban ezen kívánunk is változ­tatni. Mert nem szükségszerű a nívókülönbség ... Arról kel­Ügyész már akadt, vállalom az ügyvéd szerepét. Talán nem az advocatus diaboli sze­repe lesz ez. Lássuk hát a tényállást! Itt van a bajt oko­zó játék, mely azóta divatja­múlté vált. A sokat szidott ti­kitaki. Újságcikkek születtek róla, kitiltották a pályaudva­rokról. A zajossága miatt. Nem a veszélyessége miatt, »tisztelt bíróság«! És ez olyan fontos tény, amelynél nem ártott volna el­időzni a »vád tisztelt képvise­lőjének sem! A tikitakit »nyo­mokban« még ma is lehet ta­lálni kiskereskedések kiraka­taiban. Csak éppen a kutyának sem kell. De nem veszélyessé­ge miatt tiltották be a hivata­los szerveink, melyek már jó néhány egészségre ártlamas járték gyártásának, forgalom- bahozásának vetettek véget. Azt hiszem, a táborbeli peda­gógusok sem a balesetveszély miatt szedték össze ezeket a zsinórra fűzött műanyag go­lyókat, hanem a hangja miatt! Mert elnézést a hasonlatért — ki feltételezi a fakanálról, hogy elsülhet? Ugyanennyi »joggal« ráncol­hatná szemöldökét a »vád tisztelt képviselője«, ha tudna arról az esetről, amikor egy gyerek játék után véletlenül a labdára lépett, s oly szeren­csétlenül esett el, hogy sérü­lést szenvedett. Ott állt mel­lette a pedagógus, a baj mégis megtörtént. Mégsem jutott eszébe senkinek, hogy felelős­ségre vonja. Vagy a lépcsőn lefelé szabályos sorban haladó tanulók egyikének megcsúszá­sa, mely&ek végeredménye: csootM*^-' kft. Szintén ott volt a pedagógus. Az övé len­ne a felelősség? Kétlem. Olyan esetekről van szó, me­lyek bármikor, bárkivel meg- törtéhetnek. Felügyelet mel­lett, anélkül is. S ha a tábor­beli pedagógusok nem tiltják be a tikitakizást, mert jó ide­geik, s »türelmes« fülük van? lene ennek kapcsán szólnunk egyébként, hogy nem szabad »direktben értelmezni« a szó­rakoztató színházat vagy a nevelő színházat. A két foga­lom szükségképpen összetarto­zik. A színháznak azonban küldetése az is, hogy ne csak a szórakoztatás reményében váltsanak jegyet a nézők. — Milyen a társulat hangu­lata? Tudomásunk szerint van­nak. olyj», tagjaik, akik szinte egész évadban nem kaptak szerepet. — Szerintem összekovácso- lódott a társulat és jó. A sze­reposztás pedig tehetség kér­dése. Elküldeni viszont — a jelenleg fennálló rendelkezé­sek szerint — senkit nem le­het. — A tehetséges művészek­kel szívesen találkoztunk vol­na pódiumműsorok keretében, önálló esteken. Erre nem ke­rült sor az elmúlt évadban. — Mi elsősorban a színház nézőterén szeretnénk látni a nézőket. Persze nem zárkó­zunk el a gondolat elől, hogy egyéb műsorokat is bemutas­sanak művészeink, ha erre jut energia. Az évad tíz da­rabja nagyon is igénybe vet­te a társulat tagjait, rengete­get dolgoztak, a körzeti fel­adatok mellett nem jutott másra idő. — Tudomásunk szerint a színház elkészített egy önálló rádiókabarét. — Erre úgy kértek föl ben­nünket, s már most elmond­hatom, hogy nagyon jól sike­rült ... Valószínű több díjat is hazahozunk majd. — A jövő évadról, az érke­zőkről mit hallhatunk? — Kilenc darabot mutatunk be. Gorkij Éjjeli menedékhe­lyével kezdünk. Két új mű­vész érkezik a társulathoz: Vajda László Miskolcról és Koltai Róbert Pécsről. Akkor felelősségre vonhatók lennének a csontgolyó elsza­badulásáért? Úgy vélem: nem. Legföljebb akkor, ha valame­lyik gyerek dobhártyája szen­vedne kárt. Valósággal felsóhajtottam, amikor a »tisztelt bíróság« föl­mentette a táborbeli pedagó­gust, s ezzel a stúdióbelit is megszabadította a kínoktól. De azért jó lenne, ha más­kor nem tévesztené össze sen­ki a jelenlevő »civileket« azokkal, akiket valódi vagy vélt kötelességmulasztásuk mi­att felelősségre vonnak! A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat legvirágzóbb »intézményei« közé tartozik a nyelvi játékok klubja. A két játékmester, dr. Grétsy László és Vargha Balázs klubülésről klubülésre nyelvi készséget próbára tevő feladatok sorát találja ki a játékos kedvű tagság részére. Legutóbb pél­dául a helységnévtárban ta­lálható településnevek fel­használósával kellett össze­függő szöveget gyártani. 95 (!) kubtag oldotta meg siker­rel a fogas feladványt, s nem érdektelen a legjrbbak közül idézni egynéhányat. Dr. Vadas Pál — civilben ügyvéd —, a szójátékfajok nagy hírű rendszerbe foglaló­ja például »Nagybajom« cím­mel egy középkori halálra­ítélt panaszát irta ki a hely­ségnévtárból: »-Pápa-Császár Az iskolai könyvtárak fej­lesztéséről statisztikák, kimu­tatások, felmérések, elemzé­sek tömegével készültek és ké­szülnek napjainkban, több ol­dalról megvilágítva, rzempon- tok szerint csoportosítva a fej­lődés pozitívumait, még in­kább a »lemaradás« néha ké­nyelmetlen-keserűn igaz nega­tívumait. Magyarországon ti­zenhárom évvel ezelőtt jelent meg az iskolai könyvtárak ke­zelési szabályzata, mely köte­lezően kimondta e könyvtárak létrehozását. Egy hónapja új kiadvány jelent meg, »Az is kólái könyvtárak helyzete« cí­mű, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése gondozásában. A fölmérés köz­ponti témája az állományel­lenőrzés. Beszédessé azonban csak akkor válik ez, ha a vizs­gálat a könyvtár egész mű­ködésére kiterjed. A kiadvány éppen ezért több olyan kér­désre is kitér, mint az anyagi és személyi ellátottság gondja, a könyvtár működési feltéte­lei, működése, helyiségviszo­nyai. Az ország száztlzenkilenc általános és középiskolájában, szakmunkásképzőjében végez­ték el a felmérést. Nagy ez a gyülevész urai, tompa jobbá­gyi: nagybakónak visznek.-» Az idézetben szereplő hely­ségnevek általában ismertek, de a biztonság kedvéért meg­jegyezzük, hogy Gyülevész község Zalában, Nak falu Tolnában, Visznek pedig He­vesben van. Révbíró Tamás egy elkapa- tott futballsztár életmódját és anyagi helyzetét ecseteli helynevekkel: »Nyalka cen­tercsatár, mesteri lövő! Mád boldog, békés: lábod kincses- bánya, csapod csurgó rumpa­tak, kávás-kutas udvari bár: meződ bokros liget, sonkád tormás szarvas-szalonna, sze­ged, vasad, ólmód, ónod fegy­vernek hasznos, várad újba- rok, úri, palotás torony; bő nagytőke, juta rád.« Aki ké­telkedik, hogy minden szó helynév, bátran ellenőrizheti! szám, mind a tizenkilenc me­gye egy vagy két iskoláját érintette, mégis kevés. (Éppen ezért néhány adat eltér az or­szágos átlagtól.) Rendkívül fontos tényező az anyagiak kérdése, hiszen ha egy könyvtár működése nem kielégítő, vagy nagyon is jó — elsősorban az egy évben vá­sárolt könyvek számából kö­vetkeztethetünk. Sajnos, az is­kolai könyvtárak anyagi lehe­tősége az utóbbi években meg­lehetősen romlott. A mélypont az 19S8—69. tanévben követ­kezett be. Igaz, utána javulást, emelkedést tapasztalhattunk, de a könyvállomány fejleszté­sére fordított összeg még eb­ben az időszakban is messze elmamd a kezdő évek magas átlagától. Ám az anyagi lehetőség még nem minden! Honnan szerzik be az iskolai könyvtárosok a könyveket? A fölmérések, sta­tisztikák tanúsága szerint túl­nyomórészt a könyvesboltok­ból. Alkalomszerűen. Nem szükséges részletezni, mennyi­re egyoldalú, hiányos ez a vá­sárlási forma. A könyvtári be­szerzés legfejlettebb, legprakti­kusabb, tervszerűséget és rendszerességet leginkább fciz­F. Szabó Sarolta mondatai­ban eltolta, összevonta a szó­határokat, ezért nevekre bontva is közöljük: »Fagarasba kérd kis béred, e lény szavatartó fej.-» (Fagaras, Bak, Érd, Kisbér, Edelény, Szava, Tar, Tófej.)-»Deszkalap tört el; tompa, csorba is a szeg.» (Deszk, Alap, Törtei, Tom­pa, Csorba, lsaszeg.) »Apa, vár az Elemér, vele megyek!» (Apavára, Zelemér, Velem, Egyek.) »írunk arádnak: Béla vár­ják. Piroska ajka heves.» (írun, Karúd, Nak, Bélavár, Ják, Piroska, Ajka, Heves.) Csató Anikó azt kifogásol­ja, ha kevésbé szép lábú höl­gyek forró nadrágot öltenek: »Forró bugyi kék, bár lábod keszeg?» tosító módja a könyvefcnéfc- * Könyvellátótól való kétheten­kénti jegyzék szerinti megren­delése. Sajnos, nagyon sok so­mogyi iskola könyvtárosa nem ismeri a lehetőségeket, vagy egyáltalán figyelembe sem ve­szi. Az általános iskolák hetven százalékánál nincs biztosítva a folyamatos állománygyarapí­tás. örvendetes, hogy a közép­iskolákban és a szakmunkás­képző intézetekben fordított a helyzet. Sok mindenről árulkodik az állomány tartalmi összetétele is. A legfontosabb szempont, hogy a könyvtár a kötelező és ajánlott olvasmányokkal mennyiben elégíti ki tanulpit. Az általános iskolák és szak­munkásképző intézetek mű­szaki kötetállománya sürgős fejlesztést követel. A kimu­tatások szerint az általános iskolai könyvtárak átlagosan jó ellátást biztosítanak köte­lező olvasmányokból. Koránt­sem ilyen jó a helyzet a kö­zépiskolákban. Az iskolai könyvtárosok több mint fele társadalmi munkában végzi feladatát, a főhivatású könyvtárosok ará­nya tíz százalék. Csak közép­iskolákban találunk főhivatá- súakat, míg a szakmunkás- képző intézetekben sehol sem. Milyen helyzetben vannak a falusi, községi általános isko­lák? Könyvtárosaik — úgy, mint a nagy létszámú általá­nos iskolákban — általában magyartanárok. Csak éppen nem úgy látják el feladatai­kat, mint az előbbiek! De ne essünk túlzásokba. Vannak, akik az iskolai könyvtárat az államitól teljes mértékben sze­retnék elválasztani, hátat for­dítva a félreismert, vagy egy­általán föl nem fedezett lehe­tőségeknek! Külön rezidenciát alakítanak ki maguknak, »enyém-tied« alapon, sajátos módon gátolva az is­kolai könyvtár fejlődését, mi­nőségi javulását. S ezért az egész tantestület is felelős! Hi­szen az iskolai könyvtárnak éppen közelednie kell a köz­ségi, járási könyvtárakhoz, ta­pasztalatokat gyűjtve, s a jót hasznosítva, felhasználva az eredményes munkában. Sokszor panaszként elhang-; zó észrevétel, hogy a magyar­tanároknak tetszésük vagy nem tetszésük figyelembevéte­le nélkül kötelességszerű fel­adatuk az iskolai könyvtár gondozása. A fölmérések ezt is igazolják. A könyvtárosok nagy része már hivatásának érzi a rábízott vagy elvállalt feladatot, a másik oldalon a gyakori személycsere viszont arra vall. hogy egyesek nyűg­nek. elviselhetetlen tehernek érzik a munkájukat. Szaba­dulni igyekeznek tőle! Művelődésügyünk egyik legfontosabb feladata az ol­vasóvá nevelés. S ezt — mint már annyiszor hangsúlyoztuk — az általános iskolák első osztályaiban kell kezdeni. \ Csató Anikó egy másik öt» letes sora: »Szulimán, pogány császár, hatvan kincsesbánya ura.» Édesapja, dr. Csató István — egyébként első díjat nyert ezzel — egyebek között az Otellót beszéli el húsz ma­gyar helységnév felhasználá­sával: »bátor tengeri hajós, boldog mór! Jágónak sima szava, olasz szőkéd fúrta. Szarvas szerep fáj, heves va­sad vág. Baj, Bánd! Visznek .« A többi városnév mondata is méltó egy első díjas szójáték­bajnokhoz: »Darvas Iván mesteri tol­mács.» »Ludas kásád forró, egyed tormás sonkád!» »Lipót napkor mérges gom­ba terem.» »Kecskéd füle fáj? — Ra­gály!» »Hatvanhetes szőke fiad szava bársonyos szellő.» »Nyalka lovas harsány szó» va: lánycsók kék!» 5 T. T. Jogi esetek Még egyszer a tikitakiról Harc az infarktus ellen Leskó László Világviszonylatban rohamosan emelkedik a szívkoszorúér megbetegedések száma. Az Egészségügyi Világszervezet a világ 15 országában — köztük hazánkban is — fölmérést készít az infarktusban szenvedőkről. Az Országos Kardioló­giai Intézet a legkorszerűbb berendezésekkel van fölszerel­ve, így lehetővé válik az infarktusgyanús betegek kiszűrése és a betegek kezelése. Ugyancsak az intézet foglalkozik a műtéti beavatkozással való gyógyítás meghonosításával ha­zánkban. Képünkön: Kerékpár ergometriai vizsgálat az egyik laboratóriumban. Röhrig Gábor Tragédia ­helységnevekben elbeszélve i

Next

/
Oldalképek
Tartalom