Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
Múzeumi séta Tar dos Péter új könyve ÜZEMI KÖZMŰVELŐDÉS KÖVEK ÉS HAJÓK Élet és statika Sárgásságában is szürke épület ez. Vagyis: a siófoki Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum. Körülötte zajlik az élet. Ahol az utak találkoznak, rendőr tereli — mint juhokat a juhász — a személy- gépkocsikat. Minden -forrásban-«. Itt, a múzeum előtt minden statikus. Legalábbis első látásra. Nagy vashorgony támasztja az épület falát. Emléktáblák betűin megkopott aranyfesték. Beszédes József — 1786-tól 1825-ig élt mérnök, vízügyi igazgató, a Sió szabályozója, a balatoni berek lecsapolnia — a szemközti házat nézi mereven. Mellszobor. A talpkövének kerékpárt támasztott valaki. Lányok jönnek öntözőkannával. Hangosak. Megtelik élettel a kis park. Lépjünk be a múzeumba! Tisztelet a régészeknek Ámuljunk az utcáról véletlenül betévedt ember rácso- dálkozásával, még akkor is, ha tudatosan léptünk be ide. Legyünk egy órára naivak, dobjuk sutba a már meglévő ismereteink tarisznyáját! Bízzuk magunkat a látni- és olvasnivalókra.-Holt kövek« — mondta valaki és kinn maradt. -Holt kövek« ? Lapozgassunk Somagy régészeti képeskönyvében! Engedjük el magunkat! Lazábbra a tartást! Ügy. Időszámításunk előtt tizenötezerig zuhanunk vissza, az idő rostájának nagy lyukain kihullva. Alig egy kőhajításnyi- ra Siófoktól érünk szilárd talajt. A Ságvár melletti Likas- dombon. Vigyázat, egy mam- mutcsorda tart erre! Ott pedig vadlovak patái alatt dübörög a föld! Emberek vesznek körül. Szőrös arcú, bunkós férfiak. Gravetti embereknek nevezi őket majd a huszadik század régésze. A rénszarvast űző nép lakógödrökben tanyázik. Hazánk területén itt tárták fel az egyik legrégibb -lakóházat«. Főzőedények. Vajon mi főtt bennük rotyogva? A halottakat használati tárgyaikkal együtt temették. Kő- és csontszerszámaiknak hegyük vagy élük van. Egymás ellen is használták őket? Beszéljünk inkább békés dolgokról! Akkor jelent meg a kutya, akkor kezdték -nemesíteni« a vadon termő növényeket. Ismét kövek -Élnek!« Víz és ember alakította őket ilyen marokbakészülőnek. Hálónehezékek, orsógombok voltaic A napok új meg új harcot hoztak a fennmaradásért. Gyűrkőzésre mindig kész eleinknek állniuk kellett lábukon, hogy el ne essenek a természet adta pofonoktól. lm itt ez a nyílhegy! A talaj mélyebb rétegeiből került elő. Hány -munkaóra« kellett pattingatásához. S úgy lehet: egy pillanat alatt veszett el, amikor kilőtték. De egy másikkal talán célba találtak. S ezek itt a pusztaszemesi kovakészítő műhely eszközei. Rézkor. Időszámításunk előtt 2500-tól 1900-ig. Ami a lelkes csodálónak szemet szúr: az edények egy részén már fogódzónak ott a fül Tudománytalan -felfedezés« bizonyára. Abban a korban jelentős település lehetett a mai Andocs—N agytoldi-pusztai eperfási rész. És a mai So- mogyvár? Időszámításunk előtt 1900—1300-ban bronzkori civilizáció hagyott maga után emlékeket a mi számunkra. Üzenetek. Mészbetéttel díszített edények, halotti urnák. A tájat — mely ezeket rejtegette — jól ismerem. Mit dug- doshat még az a föld, melyen taposunk nap mint nap gyanútlanul? '-Kincsek«, ékszerek, a késői bronzkorból. Vajon szép volt az az asszony, aki lehúzott fakérget utánzó, csigás fémet viselt a karján? Szép volt az a lány, aki az akácpénz alakú dísszel ékesítette magát? Kora férfiainak biztosan tetszett. Tőlük meg gyilkoló szerszámok maradtak. Dárdahegyek. Sok békés csecsebecse mellett felkiáltójelekként. S, ti rómaiak, akik Pannóniának neveztétek ezt a pro- vincát; ittátok-e a hegyek levét ? Akkor, időszámításunk kezdetének századaiban. Kopogtattátok-e a Tricciana utcáit, mely Ságvár helyén állott? Fizettetek-e illőn a Caesar arcmásával díszített érmékkel a kalmárnak? Tértetek-e bordiktálta indulatban tört fejjel téglasírokba? Kövek. Az avar .államból. A középkorból, egyre közelebb a jelenkorhoz Tisztelet a régészeknek! Bödönhajó és turisták Egykori halászati eszközök. Fognánalc-e velük halat a Balaton mai halászai? Kétlem. S a bödönhajó is ingana alattuk, bizonytalanul. Kormányozná-e valaki biztos kézzel a XVIII. századi vitorláshajót, melynek makettje itt látható az állandó vízügy kiállítás részeként? Navigare necesse est! Hajózni szükséges volt régen is, ma is. A tó -kenyere« a hal. Az itt élőknek legalábbis az volt valaha. Valakinek ugyanez juthatott az eszébe, mert a múzeum emlékkönyvébe a pusztuló halállományról írt sorokat. Talán nem is figyelte meg pontosan a vizek arculatának alakítóit. Pedig Itt a képmásuk. Itt van a művük szemléltető anyaga is. És itt vannak a vízgazdálkodás mai csodái is! Szovjet turisták csoportja érkezik. Röpköd a »csugyész- nyij«, a -csodálatos«. Aztán egy környékbeli iskola tanulói jönnek. Vagy táborozó úttörők? Két-három cigánygyerek próbál besurranni mellettük. Szemeikben ott a csodavárás fényessége. Leskó László Délután a külvárosban Beat — pop — rock Tardos Péter -Beat kislexikonjának sikerétől biztatva jelentette meg a Zeneműkiadó Tardos új, több mint 200 oldalas Beat—pop—rock-könyvét. A könyvnek és szerzőjének bármi méltatásánál többet mond a Beat—pop—rock fejezeteinek elsorolása: A Múlt — Az előzmények: Rhytm and Blues; Rock and roll; A ski- ffle-zene; A beat hajnala. Európa New Orleans-a: Liverpool; Az Aranykor. A Beatles; Detroit Liverpool ellen. A so- ulzene; A folksong virágzása; A fejnek szól — az underground zene; A fülnek szól — az overground, a rágógumizene; A hazai popzene múltja; Egy kis számvetés a múltról; A jelen — Bangla Desh koncert New Yorkban; Gitárral az ágyúk ellen; Baez kontra Dyé- an; A popzene és a vallás; Slágerlisták; Hit-parade és Shit-parade; Két új irányzat: az indián- és az afro-rock; Űj elektromos hangszerek: synthesizer és melotron; A popzene színterei; Az ész a fontos, nem a haj..Kalózlobogó alatt; Disc-jockey — gombamódra; Komjáthy György levelesládája; Miért irigyeltem mindig a dobosokat?« Jimi Hendrix; Űjabb beat kislexikon, A—Z. Tardos Péter tiszteletre- és irigylésre méltóan jól tájékozott a nemzetközi és a hazai pop-piacon, s mint az az ismertetésekhez fűzött tömör és szellemes véleményeiből is kiderül: nem csupán az -eladókat«, hanem a -vásárlókat« is igen jól ismeri. Könyvét sok fényképmelléklet teszi még vonzóbbá, s adataiban a meglehetősen változékony összetételű popvilág friss, 1972 kora tavaszi -hegy- és vízrajzi« viszonyait rögzíti. Imponáló könnyedséggel járja be a ki— milyen—együttesből—hány— másikba—mikor—miért—lépett—át—és—most—hol— van? lenyűgöző bozótját; mindezek és kellemes-szellemes írásmódja alapján nem „Büszkeséggel lölt el...“ Egy kiállítási vendégkönyvből kölcsönzött cím után folytathatjuk tovább az idézetet: -őszinte örömmel fogadjuk és pártoljuk fiataljaink szárnybontogatásait. Sok sikert kívánunk további' pályájukhoz. Hajdú János igazgató.« Először jártam a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat merriyei gyáregységében. Erre a találkozásra az adott alkalmat, hogy az üzem fiatal igazgatója meghívta az iskolában kiállító fiatalokat, hogy rajzaikat mutassák be a munkahelyen is. Találtak rá módot, helyet, és ezzel tulajdonképpen egy új fejezet kezdődött el az üzem életébe. Mért a sort folytatni is kívánják. Hajdú János idézett mondataiban is a többes szám ragjai tetszettek, amelyek az üzemi demokrácia, a közösségért való tenni akarás kifejezői. Az emberek érzik itt, hogy minden értük történik — mondták el. Az összefogásban az egyének ereje megsokszorozódott, az emberek aktivitása fokozódott — ez a véleménye az üzem vezetőségének is. Az üzemi közművelődés »Képen fejlődő csírájának voltunk tanúi Mernyén. Fölismerték, hogy a gazdasági munka mellett nagyfontosságú a közművelődés, mely más oldalról fűzi össze a szálakat a dolgozók között, a szemléletmód alakítása pedig úgy hat vissza a termelésre, hogy az fokozódik. Az első kiállítást láthatták Mernyén az elmúlt hetekben. De talán nem az utolsót. Mert sikerült helyet találni a gyáregységben, s ha nem feledkeznek meg ennek a lehetőségnek a kihasználásáról a házigazdák, még sok színvonalas tárlatot kaphatnak a mernyeiek. Most már csak a kapcsolatok keresésén, kiépítésén múlhat a dolog. De ahogy Hajdú János igazgatót megismertem, ezeket megtalálják, és ezután már nemcsak az ipari rovat munkatársai kopogtathatnak be a mernyei gyáregység kapuján, hanem mi is, akik az üzemi közművelődésben hiszünk, és minden eredménynek örülni tudunk. Mert ezen a téren még nagyon sok a tennivaló. H. B. IBUSZ lovastúrán a Bükkben Az egész olyan,, mint egy rosszul komponált zene. A belvárosban hangok, félhangok, egyszer erős, másszor halk ka- valkádjába néha belesüvít az autócsikorgás, a kerékpárcsengő éles csilingelőse. Az úton elhúz egy-egy autóbusz, robaja bántja a fület, és fekete füst telepedik a fákra. Kint a város szélén minden valamivel csöndesebb. Talán az autók miatt, talán a kevesebb beton miatt. Ott kinn elűzi a zajt az igazán zöld fű, a kerékpározgató vagy a kapuban, a fűvön mezítláb, trikóban játszadozó gyerekek ba- rátkozása. Alig múlt el két óra. A textilművekből lassan, komótosan áramlik a tömeg, megtelnek a buszmegállók, s üresen marad a gyár előtt húzódó park. Ket- ten-hárman pihennek a padokon. Aztán egy kis család érkezik a hintához. Szőke csöppség mászik fel az ülőkére, a másikra a mama telepszik le. Nincs szükség nógatásra, a papa boldogan játszik csemetéjével. — A gyárban dolgozom, lakatos vagyok, most ért véget a műszak, a feleségem meg a kicsi elém jöttek — beszélgetünk Rózsa Jánossal. De nem jutunk olyan gyorsan tovább. A trónörökös ujjával bökdösi a papát, mintha csak ezt mondaná: — Na, apu még, hisz megállt a hinta ... még ...! — ... amikor jó idő van, mindig eljövünk az apu elé, aztán meglátogatjuk a hintát is — kapcsolódik a beszélgetésbe a mama — az kötelező ... Továbbmegyünk. Az egyik pádon tiszthelyettesi sapka, mellette karba tett kézzel a tulajdonos. — A kislányt várom, beszélnem kell vele. Utána elmegyünk valahová szórakozni Szeretem a filmeket, főleg a kalandosakat, meg a színházat is. Szeptemberben levelezőtagozaton a gimnázium első osztályát kezdem el. — Meddig van ma kimenője? — Reggel állok szolgálatba. Nyolckor. Addig ... A park mellett kertes házak. A rózsák kinyúlnak az útra is, a virágok ráhajolnak a járdaszegélyre. Talán sehol lsem látni a városban ilyen szép, gondozott növényeket, Az út mellett meggyfák sorakoznak, kínálják bordóra érett gyümölcsüket. Egy öregember fáradtan támaszkodik botjára az egyik alatt, nézi a földet, a napégette, a zöldtől megváló sárga leveleket. Szemben az orvosi rendelő, mellette a könyvtár. Kevésnek tűnik a négyszázötven beiratkozott olvasó, de csak egy pillanatra. Alig néhány száz méternyire emelkedik a textilművek, könyvtárában tízezer kötet áll az olvasók rendelkezésére. — Gyerekek járnak legtöbben a könyvtárba, csaknem felét jelentik a beiratkozott olvasóknak — mondta Nagy l.ászióné könyvtáros. A polcokon, a szekrényeken több ezer kötet várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat, a klubszobában televízió, rádió. Barna bőrű kislány lép be a helyiségbe. Látszik, hogy először jár itt. Kilencéves, az édesanyja személyi igazolványával iratkozott be. Az anya három kereszttel jelöli a nevét. Az apa seprűkötő, az országot járja. A kislány lerajzolja a lakásukat. Egyszerűen, csak a legfontosabb vonalakat használva Készül a rajz, az ablakok, ajtók, a ház előtt a két meggyfa, az örökké melegítő, óriási, kör alakú nap. Könnyen rá lehet ismerni, jellegzetes »-csal- lártai« majd elérik a ház tetejét. A kör közepén konokul fekete egy pont. — Ez — mutatja —, ahová nem lehet nézni, mert megfájdul tőle a szem, olyan fényes. Félénken válaszolgat, egy kicsit az. ujja is remeg, a könyvtárosnő biztatja. Mellettünk hasonló korú srácok lapozgatnak a képes folyóiratokban, magazinokban ... Amikor újra az utcára léptem, a nap már mintha egy domboldalra csúszott volna lefelé, egyre lejjebb. Valamivel hűvösebb is lett. Néhány éve adták át a még mindig tiszta, gondozott élelmiszerboltot, postát, presszót. Benéztem ezekbe is. Gazdag áruválasztékával kitűnik az élelmiszerbolt, hangulatával a presszó. Rendezettek, tiszták az utak is, a mellékutcákban sem találni sehol egy eldobott papírt, szemetet. S ha mégis, megszólítják, figyelmeztetik egymást az emberek, hiszen a saját lakótelepükről van szó. Üj házak épülnek, néhol még csak az alap készült el, máshol az új otthon már csak vakolásra vár. Ügy hallottam, szeretik az ott lakó emberek a csendet, az öregek a magányt, a kertet és — egymást. S ez a legfontosabb. Bohrig Gabor nehéz arra következtetni, hogy a Beat—pop—rock előkelő helyet fog elérni az év ifjúsági könyveinek slágerlistáján. A túrán részt vevő angol, holland és NSZK lovasok megismerkedtek a Bükk hegység gyönyörű tájaival és nevezetességeivel. Többek között megnézték a lipicai és a esipkéskúti ménest. Képünkön: Vágta Szilvásvárad előtt. Esti telefonok A nappali csúcsforgalomhoz képest az néma csendnek számít a főpostán. Nyolc-tíz ember támaszkodik szétszórtan az ablakok mellett, ott, ahol napközben hosszú, türelmetlen sorok állnak. Vagy saját világukba zárkózva éppen írnak valamit az asztaloknál. Egy fiú és egy lány egymáshoz simulva áll az első ablak előtt. Gyakran a faliórára kapják tekintetüket. Még öt perc van nyolc óráig. Pontosan kivárják, aztán kérik Pécset három percre. Este nyolc óra után olcsóbb a telefonbeszélgetés. Egy katona keresztrejtvényt fejt, rettentő nyugalommal, mintha vonaton ülne, és csak most kezdte volna meg az utazást. Aztán jelentkezik Budapest, s az utolsó lépéseket már futva teszi meg, megbotlik a lépcsőben, félek, kidönti még a korlátot is. Hangos hallózás, szétkapcsolták a vonalat. — De értse meg, egy szót sem tudtam beszélni velük — magyarázza elkeseredetten az ablak előtt. Ügy látszik megértik, mert visszakapja a pénz egy részét. Elmegy a csapóajtóig, aztán megfordul, kéri a , számot-új na. Egy férfi jön két levéllel. — Tessék mondani, elmegy még ma? — Csak holnap. Ügy látszik, nem bízik a ládában, inkább beadja az ablakon. — Pécsnek, a hívott fél nem jelentkezik, kiált bele a csendbe a postáslány. A fiú meg a lány egymásra nevet. Megvonják vállukat, duruzsolnak még valamint egymásnak a dísztáviratok előtt, s elmennek. Előttem két elrohtott adatlap hever az asztalon, személyi igazoványhoz töltötte ki valaki. A gyűrődésekből ennyi villan ki: Lakhely: Mezőcsokonya. A sárga inges férfi Népsportot gyűröget a kezében, néha szétteríti, majd ismét összesodorja. Most jött, de máris beállt a kettes fülke mellé. (Az 1-est kapta.) A másik oldalon egy zsákban pénzt adnak be az ablakon. Most zárt le a csemege. Hirtelen erős bélyegzőzuho- gás. Majd aprópénzt számolnak egy sarokban. (Sok lehet.) Beszélgetés foszlányai jutnak ki az elfüggönyözött ablak mögül. Személytelen minden nesz, ami onnan jön. A szürke öltönyös férfi gyakran egyezteti óráját a faliórával. Izgatottan túr a hajába. Már háromnegyed kilenc, neki még nem kapcsoltak. Egy katona Siófokkal beszél. Jókedvű hangok érnek el hozzám a fülkéből, aztán hangos csókolomot ismételget, amíg nem bontják a vonalat. A kettesből kilép a botos bácsika. — Na — mondja akkurátus elégedettséggel, mint aki valami fontos dolgot intézett el. A szürke öltönyös még mindig az óráját nézi. Minden telefoncsengésre Összerezzen, de végre ő következik. Alig van benn pár pillanatig, máris nyílik az ajtó, lépni akar, mikor bent cseng a telefon. — Igen, kérem törölje — szól visza a kagylóba a nyitott ajtóból. Nagy, fáradt léptekkel elindul fölvenni a visszajáró pénzt. Pár perc és kilenc óra. Fiatal férfi élcelődik a postáslánnyal az ablak előtt. Nevetnek. Már csak ők ketten maradtak. Nem zörög tovább a pénz, megszűnt a távoli városok hangja. Egy- pillanatra mintha megállt volna a mutató a kilencesen. Hosszú Éva
