Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
Az irodalom árnyékában Berzsenyi gyermekei Kerámiák Csaknem ezren tekintették már meg a balatonföldvári Siotour klubban Ficzere Mátyás keramikusművész kiállítását. LEGENDÁK ÉS JELEK Nyár fogadott a Berzsenyiház kertjében. A harsogóan zöld fák között sétáltam, s Takáts Gyula Niiklai elégia című versének egy sorára gondoltam: Ügy, ahogy éltél, árnyad e fákra borulva fölöttünk úszik az azúr-táj bércei .közt... Az öreg házban a költő és családja 33 évig élt. >letérői, verseiről számtalan ismertetést és elemzést olvashattunk. Arról azonban keveset tudunk, hogy kivel osztotta meg örömét és bánatát. Berzsenyi 1807-ben apjához írt levelében a gazdálkodás örömeiről és gondjairól számolt be. Elújságolta, hogy kukoricája csak »házi szükségletre« lett elég, gabonája azonban 800 «keresztet« tett ki. Gyümölcse annyi termett, hogy alig győzte a disznókkal etetni. A körtéből és az almából jó minőségű ecetet csináltatott. Megérett a szőlő, és bő terméssel örvendeztette meg Berzsenyit. *Magunk egészségesek vagyunk, a Lidi már asztal- és ágyvető szobalányunk, a Fartsi csupa vasék, a Tontsi pedig szakasztott mása. Szépek, deliek, minden kívánságaimat felülmúlták, és az én mindennapi gyönyörűségeim.Az ódon családi hajlék nem állta ki az időjárás viszontagságait, s gondjai közepette a költő 1812. augusztus 15-én a következő levelet > küldte Ka- zinczynak: »... a júliusi jégeső tíz esztendei iparkodásomat elseperte, még a vén házam is félig ledőlt, úgyhogy feleségemmel, gyermekeimmel egy szobába kellett zárkóznom, ... új házat kellett építenem, mely ámbár csak négy szobákból és egy konyhából áll, mégis sok pénzembe és gondba került.A Berzsenyi családnak nagy örömet jelentett az új ház birtokba vétele. A költő családi feljegyzései közé új adatokat és élményeket jegyzett be: »Ma rakodtam be új szobámba. Letettem nyoszolyámat azon szögletben, melyben én haldokolni fogok. Elgyújtottam kandallómat, melynél életemnek örömeit, boldogságait gyakran vissza fogom kérőd- zeni és vénségemet melengetni. Gyermekeim a kandallót körülfogták és tapsolának.Berzsenyi 1815. március 2-án Kazinczynak írt levelében a nevelésről fejtette ki nézetét. Apjától »örökölt« elvek szerint nevelte gyermekeit. A »szabad életet« vallotta elsődlegesnek, s a lelki tulajdonságok fejlesztésének »ön- kényű« menetén fáradozott. Első gyermekük — Lídia — 1800. február 19-én Kemenes- sömjénben született. Niklán cseperedett fel, már kislány korában sokat olvasott. Örökölte aoja tehetségét. korán kezdte a versírást. Német és francia költőktől is fordított. Műveiből csupán egy verse és az »Adelhaid, avagy a vakbuzgóság áldozatiya- című színdarab maradt meg. Barcza Károlyhoz ment feleségül, s 49 éves korában halt meg. Berzsenyi Farkas szülőfaluja szintén a Vas megyei Ke- menessömjén volt. Szülei naty örömmel fogadták az első fiú érkezését. Gyermekkori élményei Niklához kötődtek, irodalmi próbákozá3ai gyermek- és ifjúkorához tapadtak. Tíz évig szolgabíráskodott Somogy megyében, majd alispánná választották, a szabadságharc idején is viselte ezt a tisztséget, ezért a vereség után letartóztatták. Niiklán halt meg 1880. június 3-án. Szerencsére a Soproni Magyar Társaság kéziratos emlékeiben Berzsenyi Farkas néhány verse fennmaradt az utókor számára. Költeményeit az 1820-as években írta. Az ifjúság múlandóságéról meleg szavakban emlékezett meg. A költeményekből nyugodt kiegyensúlyozottság sugárzik. A szülők derűt, családi szerete- tet teremtettek maguk körül, A közvetlenséget, a patriarkális kapcsolatokat a falu lakói is érezhették. Apjának hatása érződik Az esthajnal című versében, mégsem egyszerű másolásról van szó. Költői képei kisebb méretűek, egyszerűbbek és fiatalosabbak, mint apjáé: Illy piros színnel ragyogsz le édes Ifjúságomnak derülő egéről Egykor a nap rám s mosolyogva intett minden örömre. Lírája nem ünnepélyes, a hétköznapokhoz közelített témaválasztásában is. Édesapja egyéni kudarcoktól sarkallva szembeszegült a romantikával, az uralkodó ízléssel szemben a klasszikus görög hagyományon alapuló esztétikát vallotta magáénak. Igaz, hogy nagy tehetségével versenytárs nélkül állott, de társadalomszemléletében a hagyományok védelmezője volt. Fia társadalomszemlélete a kor fejlődési, irányának megfelelően alakult, de az új ízlést meghonosító romantika nem gyakorolt költészetére hatást. Lírájában nyoma sincs a romantika ünnepélyességének. Élményeit egyszerűen mondta el, nem kereste a nagy összefüggéseket. Az élet öröme, a »pillanat lehetősége« cseng ki az Élj a jelenvalóval című verséből. lm most öröm vár minden időn reád Míg életed szép bimbai festenek: Használt korodnak szűk szakaszát, Hogy panaszokra utóbb ne indulj. A niklai gazda fia együtt élt a jobbágyokkal, tapasztalta munkájuk nehézségét. A költészet hagyományaival szakítva vaskosabb, valósabb kifejezéseket használt, mint elődei. Verseiben a »mező izzadt művelői kalyibában laknak, szalmaágyon pihennek, esthajnal beköszöntével az álom nyűgeiket lerázza.A harmadik gyerek — László — már Niklán látta meg a napvilágot. 1809. november 24-én született. Hangyaszorgalommal gyűjtögette a tudás morzsáit, önszorgalomból megtanult latinul, németül és franciái . Fogadalmához híven nem akart az irodalomban érvényesülni, tehetségét csak néhány ifjúkori verse őrzi. Az 1820-as évek újdonsága tartalomban és formában a hexameteres elbeszélő költemény volt. A legifjabb Berzsenyi a nemesi fölkelést verselte meg nagy pátosszal és idejemúlt nemesi öntudattal. A következő verse már jobban sikerült, magyaros verselésben — páros rímű tizen- ötösben énekelte meg a ke-1 menesalji szüretet. Csupa mozgalmasság — a hangutánzó szavak tobzódása ez a vers: -mosarag durrognag«, »üres hordók kongnak«, ostorok pattognak. Az idő című versében jó megfigyelőként megcsillantja humorát is: A régi időt ditsérik nekünk öreg Apáink Fél száz múlva éppen azt hallják unokáink. Néhány vers alapján nem lehet pontos véleményt alkotni a három Berzsenyi gyerek tehetségéről — a költeményeket olvasva mégis sajnáljuk, hogy a lírától túl korán búcsút vettek. Bóra Ferenc A világért sem Ady nevezetes verséből kívánok idézni mint a cím alapján hihetnék, arról van szó csupán, hogy legendákat hallottam és jeleket vettem észre, s a kettő semmiképp se mond ellent egymásnak, hanem egyik a másikat erősíti. A szülőhaza pedig a Balatonpart. A legendák idegenforgalmi történetek arról, hogy hol, mikor és hány forintot hozott a kasszába — kasszánkba — egy »jó« ötlet, egy frappáns rendezvény, egy kitűnő »magyaros parti« romantikával, heje- hujával. Nem, a Délibáb minden menyiségben című film ötletein nem akarok túltenni; de a mostani legendák néha túltesznek mindezen. És lehet, hogy a forintos nyereséget pénzben nem mérhető veszteség követi. Arról az olvasó is tud; hogy a beöltöztetett éttermi betyárok rajtaütése, nőrablása, ha tréfás dolog is napjainkban, mégiscsak betyárkodás... És engem nem is az érdekel most, hogy ezáltal mennyit betyárko- dunk össze, az sem, ki volt az a folklór vénájú zseni, akinek agyából kipattant az isteni szikra, hogy ilyeneket csináljon, vagy örült-e az idegen, hogy egy kicsit elrabolták a nejét, hanem az, hogy milyen emberek azok, akik ezt végigcsinálják. Mit gondolnak magukról, mit éreznek, amikor levetik a szandált és a nyári nadrágot, helyette felhúzzák az izzasztó csizmát, bőgatyát, karikást ragadnak a kezükbe, pattintgatnak, kurjongatnak (jóllehet számukra kötelező a józanság). Ismétlem: mit gondolnak magukról. Nem támad-e belül olyan kis zavaros legenda éppen erről szól. Az északi parton történt állítólag, hogy a tavaly nyári »röttene- tösök« megunták e látványos, de nem eléggé emberi »virgonckodást«, és ezért az elmés szervező szerzett és beöltöztetett néhány önkéntes rendőrt. Vagy egy másik legenda: a néhai betyár sírjánál emlékmisét celebrálnak nagy dérrel-dúr- ral. Ismétlem, legendák; lehet, hogy szóbeszéd, lehet, hogy mindez szelídebb változatban él, de szájról szájra jár — nem kis nevetség közepette —, mint a néhai betyárhistóriák. De ne csak az északi parton kószáljunk. És erre Is van példa: a balatonföldvári Síolour-klub rendezvényei. Beszélgettem az egyik szervező népművelővel, és ő mondta, hogy az első bemutató rendezvény közönségének soraiban voltak, akik még a »hagyományos« romantikát várták. Akik viszont a propaganda alapján tudták, hogy eredeti népművészetet várhatnak, fölösleges sallang és cicoma nélkül, azok nem csalódtak. A népművészeti látvány tökéletesen kárpótolta még a kevéssé értőket is a_ romantikus látványosság helyett. Az itt fellépő, és ma a folklórfesztiválon .szereplő együttesek egyik tagjának sincs zavaró érzése, hogy a pénzszerzés a leikétől és természetétől idegen attrakciózásra kényszeríti*' Azt adja, azt csinálja, amit falujában tanult, amire a környék népművészete ihlette. S ha ez nem is ejti ámulatba a külföldieket, de elismerésre készteti mindenképpen. És ez a fontos. Mert nem mindegy az, hogy a Balaton-parti lakosság bizonyos rétegei minden tartásukat feladják, és egyedül a ge- bin-szemléletű magatartásformát, a percnyi célszerűség és a pillanatnyi haszon jegyében — vélt vagy meglevő torz igényeli alapján — csupán kiszolgálói lesznek a vendégseregérzés, hogy vajon megéri-e pénzért bohóckodni? Az egyik Honfitársi aggodalmak Hol vagyunk már attól, hogy izgatottan lessük: vajon mit szólnak hozzá? Illetőleg hozzánk. Mármint a hazalátogatók, vagyis azok a magyarok, akiket kezdetben disszidenseknek neveztük, s csak később lettek belőlük honfitársak. Igaz ugyan, hogy ők vétettek kisebb-nagyobb mértékben ellenünk, tehát csak megbocsátás után nyertek bebocsátást, de hát azért mégis tartottunk tőlük. Az igaz persze, hogy ők is tőlünk. Hazajöttek, ki előbb, ki később, mert az emberek nem egyforma bátrak. S nagyon örültünk, amikor azt mond- tV" -~m is l':ttAk volna, hogy :t jönni, mondták a n. -1. ;lo :y ez nincs nálunk, meg az nincs nálunk. Meg ha nekik itt kellene élniük, akkor nem tudnának élni. Mert igaz ugyan, hogy odakint dolgozni kell, de érdemes is. Van hűtőszekrény, televízió, mosógép, meg autó is, bár csak részletre. És panaszkodtak is persze. Arra, hogy milyen nehéz parkoló- he',"'t ta’Ainl odakint a ko- s:mán taérus. . . ; g.írták, hogy majd a használt kocsit el fogják küldeni. El is küldték. Támadt is kalamajka az autószervizekben meg a bíróságokon. A sok száz fajta »leprát« rendkívül nehéz volt kipofozni, az ajándék azonban mégsem volt annyira ajándék, hogy ne lett volna sok esetben forintkiajánlás mögötte. S aztán újra jöttek ugyanazok, sőt mások is. Barátságosan megveregették a vállunkat, megdicsérték a Nagykörút világítását, s magyarázták, hogy Floridában menynyivel több szálloda van, mint a Balatonon. Ekkor már kaptunk szemrehányásokat is a nem kielégítő munkatempó miatt, néha kemény bírálatot, mert a megvásárolt holmikat az üzletben nem csomagolták be. Hoztak ajándékba sok mindent, például olyan csodálatos műanyag mosogatórongyot, melyet ha reggel benedvesítünk. estig nedves marad. Orkánkabátot is hoztak, de azért már pénzt kértek. S mi megvásároltunk mindent, amit hajlandók voltak eladni. Közben politikai vitákba is keveredtünk: szerintük nem magvar a mac‘.r, ' a nincs halászat és va- ászat. Később aztán lett nálunk halászat és vadászat is, s a hazalátogatók egyre kevesebbet kezdtek politizálni. Mert rájöttek, hiába dicsérték nekünk új hazájukat, mi egyre inkább elégedettek lehettünk a mi régi országunkkal. Ez is épült, az is épült, egyre több lett a szálloda, a hazalátogatók megszállhattak volna már ott, de szívesebben vették, ha valamelyik rokon hívta meg őket — a lakásába. A költségek miatt. S kezdték magyarázni, hogy a munka odakint is munka, a pénz odakint is pénz. Nem költi az ember feleslegesen, ha nem muszáj. Mert igaz, ugyan, hogy jól megy nekik, de azért egyikük sem Rockefeller S most, akik jönnek, Ismét aggódnak. Már nem hoznak magukkal az égvilágon semmit, nincs sem golyóstoll, sem nyloning a csomagban, s különben is, a poggyászt nem érdemes messziről cipelni... Egyébként pedig már nem azt magyarázzák, hogyan van náluk, hanem őszintén érdeklődnek, hogy miként van nálunk. Igaz, nem tökéletesen értenek mindent, de hát ezt nem is lehet zokon venni tőlük. Mert tegyük a kezünket a szívünkre: sokszor mi sem értjük tökéletesen. Csak legyintenek, amikor az áremelkedésre panaszkodunk. Amerika, ott van csak infláció — magyarázzák, s traktálnak bennünket a Nyugat-Németországban folyton emelkedő húsárakkal. & Franciaország, mondják, ott milyen nehéz lakáshoz jutni. Sokszor már szinte sajnáljuk őket, s már- már arra gondolunk, hogy majd küldünk nékik csomagokat. Most már ott tartunk, hogy a hazalátogatóknak új problémájuk támadt. Hogy miből van nálunk annyi kocsi, any- nyi új lakás, annyi nyaraló, miként lehet ilyen árubőség, és így tovább. Aggódnak értünk, hogy tovább nyújtózkodunk, mint a takarónk ér. S kezdik magyarázni, hogy talán szex-ényebben kellene élnünk. Kérik, magyarázzuk meg nekik, mit hogyan csinálunk. Magyarázat helyett inkább megnyugtatjuk őket. Bízzák csak ránk, mi hogyan van Magyarországon. Eddig is ránk volt bízva, majd ezután is igyekszünk. Ne aggódjanak, ha jövőre vagy két év múlva újra visszajönnek, majd ismét láthatják, hogy minden rendben lesz. Egy ilyen kis ország, mint a miénk, nem engedheti meg magának, hogy ne dolgozzon nyugodtan. Pintér István A déli parton is vannak észrevehető jelek... Itt van például a balatonszentgyörgyi Csillagvár. Éppen a napokban néztem meg kapuján a feliratot: vitézi tanya ... Már gyerekkoromban is így volt, sőt akkoriban egy »hivatásos még fölvette a kopott és kiszupe- rált vitézi mentét is, beült az asztal mögé, és a belépőnek elállt a szeme-szája ... Igen, eredeti, izgalmas századforduló; kuruc levegő, végvári tettek, történelmi büszkeségünk. C sakhogy a tények cáfoló erejűek, mivel a Csillagvár nem más, mint múlt századi vadászkastély, amely alkalmas arra, hogy berendezzék múzeumnak, de tudatni is kellene az ide érkezőkkel. Így teljesítheti — az idegenforgalmi mellett — tudományos ismeretterjesztési küldetését... Így kap pontos és hű képet a múltról az ide sereglő több száz gyerek, aki részt vesz a csillagvári ünnepeken. És elhihetik az illetékesek, az őszinteség nem töri össze a környezet romantikáját. Egyszer azt kellene eldönteni véglegesen magunkban, hogy ne ámulatba ejtsük a külföldieket, hanem elismerésre késztessük azáltal, hogy valódi értékienkei mutatjuk be. nek. A nyári munka helyett a külföldiek szolgálatába szegődő nem egy fiatal esete figyelmeztet bennünket a szerviliz- mus veszélyeire. H a már hagyományokra hivatkozunk, hadd idézzek befejezésül éppen hagyományunkból egy szemléletes példát. Az a bizonyos gabonaőrlő szolgálólány sem produkálta magát a térítő német püspök előtt dalával, hanem az idegen csupán hallgatta a naiv, de bizonyára gyönyörű dallamot, és csodálattal élvezte. Mert aki énekelt, egy nép művészetét adta egyszerű őszinteséggel — mint minden előadóművész azóta is. És a példa igaz. Népi előadóművészetünket érdemes az idegenek elé állítani; de csak azt, s nem a silány melléktermékkel, falvé- dő-romantikával vegyítve vagy helyettesítve, mert abból is keletkezhetnek legendák — keletkeznek is —, és csak első hallásra nevetünk rajtuk. Egy csöppnyi töprengés után rájövünk, hogy a hamis másolat miatt eredeti értékeink lehetnek nevetség tárgyak T. T. Somogyi Néplapig I
