Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-05 / 156. szám

I A MEGYEI TANÁCS VB ÜLÉSÉN Hatékony igényfölmérést, gyors Kirándulások, üdülés Nagy munka után megérdemelt pihenés zónk külföldi útra megy: Len­Miért jóval gazdagabb Nagykanizsán, Székesfehérvá­ron s más környező városok­ban az áruválaszték, mint Ka­posváron? Megfelelő-e a kap­csolat a kis- és a nagykeres­kedelem között? Mi az oka, hogy Somogy megye kiskeres­kedelmi forgalmában egyre kevesebb részük van a textil- nagykereskedelmi vállalatok­nak? Milyen választékot talál az egyszerű vásárló, aki betér egy-egy _ ruházati boltba? Mindezek a megyei tanács végrehajtó bizottságának teg­napi ülésén kerültek szóba, amikor a Dél-dunántúli Tex­til- és Felsőruházati és a Dél- dunántűli Rövid- és Kötött­áru Nagykereskedelmi Vállalat Somogy megyei ellátó tevé­kenysége került a vb elé. A két vállalat csak az 1971. évi adatairól készített beszá­molót, holott az idei évnek is túl vagyunk már a felén. A tavalyi kép nem minden szem­pontból kedvező. Tervét egyik nagykereskedelmi vállalat sem tudja teljesíteni; az 1970-es rekordforgalom után tavaly visszaesés következett be, nőttek a készletek, és pénz­ügyileg kedvezőtlen helyzetbe került a két vállalat. A nagykereskedelem hely­zete természetesen érintette a kiskereskedelmi forgalmat is. A vásárlók gyakran hiába ke­restek egyes cikkeket. A kis­kereskedelem vezetőit új for­mák, beszerzési források fel­kutatására ösztönözte a kiala­kult helyzet. Érdekes példát hallottunk a vb ülésén. A nem megfelelő ellátás, a szegényes választék, a kiszolgálás nehézkessége sok vállalatot, áfész-t arra kény- szerített, hogy egyes hiányzó cikkeket megyén kívül, más kereskedelmi partnertől vagy termelőtől szerezzen be. Ami­kor aztán egy-egy kocsi meg­rakodott. a kívánt áruból, ak­kor — gépkocsikihasználás és más szempontok miatt — egyéb árukat is hozott, tény­legesen növelve a nagykeres­kedelem raktárkészletét. Ilyen és hasonló esetek, csatornák kialakulásával, s azzal, hogy a kiskereskedelem rákénysze­rült, hogy más partnerek után is nézzen, a két nagykereske­delmi vállalat részesedése az állandó forgalomnövekedés ellenére egyre csökkent a me­gyében. A helyzet úgy ala­kult — mint Pápa János ke­reskedelmi osztályvezető el­mondta —, hogy már-már nem meghatározó a két nagy­kereskedelmi vállalat szerepe a megye ellátásában. A part­nerek ugyan hangsúlyozzák a jó kapcsolatokat, de a jó kap­csolat nem azon áll, hogy kö­szönnek-e egymásnak a nagy­kereskedelem és a kiskereske­delem vezetői, hanem a leg­biztosabb mutató az egyenle­tesen emelkedő forgalom, és a hiánycikkek körének minél alacsonyabb szintre való le­szorítása. A két vállalat tevékenységé­nek értékelése azonban túl­mutatott a megye ruházati el­látásának problémáin, s ösz- szefüggött a szakma szabályo­zási, láncolati rendszerének kérdésével is. Jó-e ez a sza­bályozó rendszer, nem szorul-e módosításra? A vb ugyan nem illetékes ebben a kérdésben, de a kereskedelmi ellátás vi­tája során óhatatlanul ki kel­lett ezekre a gondokra is tér­ni. Vitatott például, hogy olyan cikkekre, amelyeknek kereslete jócskán függ a divat változásaitól, célszerű-e 90, il­letve 120 napos szállítási szer­ződéseket kötni. Ez a mód­szer ugyanis szinte kizárja, hogy a ténylegesen jelentkező kereslet hatására menet köz­ben módosítsák a szállításo­kat. Nem használt, illetve a készletgazdálkodást erősen be­folyásolta a tavaly bevezetett egyszázalékos adóbefizetési kötelezettség, amely korlátoz­ta a vállalatok leértékelési le­hetőségeit. Ugyanakkor arra is gondolni kellene, hogy a kis­kereskedelem nagyobb moz­gékonysága, s az újabb part­nerkeresés hatására nem kell-e részt vennie a kiskeres­kedelemnek is a gyártandó árualapok meghatározásában ? A szabályozó rendszer mel­lett azonban a két nagykeres­kedelmi vállalatnak fokozot­tabban föl kell tárnia belső gyengeségeit. (Például a rend­kívül egyenletlenül érkező tú­rajáratok kérdésében.) Erre annál is inkább szükség len­ne, mert a két vállalat anya­gi-technikai feltételei, eszkö­zei rendkívül jók. Kaposváron például mindkét vállalatnak megfelelő alapterületű, mo­dern lerakata van. Meg kelle­ne teremteniük a hatékonyabb információs rendszert, és eh­hez kapcsolódva az állandó és gyors igényfelmérést és után­rendelési lehetőséget. Enélkül a textilruházati termékekben alapvető javulás nem követ­kezhet he Somogy megyében. Cs .T. Most van dandárja a mező- gazdasági munkáknak kint a földeken. Folyik az aratás, a növényápolás, a takarmányok betakarítása. A szél szárítja, a nap égeti a dolgozókat, akik helytállnak munkahelyükön. Ezt láttam, tapasztaltam a Ku- tasi Állami Gazdaságnál is. Látva szorgalmas munkájukat, egyúttal fölmerült bennem, ha majd pihenésre kerül a sor, hol és milyen körülmények között pihennek? Ezért keres­tem föl Kenesei Máriát, a gaz­daság nőfelelősét, és Tóth Gé­sát, a szakszervezeti bizottság üdülési felelősét, akik az aláb­biakat mondták el. — Gazdaságunk vezetősége és szakszervezeti bizottsága minden évben nagy gondot for­dít arra, hogy a munkában élen járók és elfáradtak megfe­lelő pihenéshez jussanak. Az idén is minél több dolgozón­kat szeretnénk a jól megérde­melt üdülésben és pihenésben részesíteni. Hányán mennek üdülni? — A SZOT üdülőj egyeket a második félévre megkaptuk. Jelenleg tíz üdülőjegyünk van, melyből egy családos, kettő pe­dig házaspár részére való. — Hol üdülhetnek a beutal­tak? — Csak néhányat említek: Budapest, Szigliget, Hévíz, Debrecen, Aggtelek, Miskolc- Tapolca. Ezenkívül öt dolgo­gyelországba, Csehszlovákiába,- Jugoszláviába, és Szovjetunió­ba. — A múlt évben több belföl­di autóbusztúrát szervezett a gazdaság. Az idén lesznek ilye­nek? — A múlt évihez hasonlóan most is szervezünk két-három napos belföldi utakat. Július 9- én 34 fő Budapestre utazik a »Magyar Derby«-re, augusztus 12-én harminchétén a szegedi szabadtéri játékokon vesznek részt, augusztus 19-én negy- venketten nyugat-magyaror­szági útra mennek. Ezenkívül negyvennégy dolgozónkat Za- lakarosra visszük a kitűnő me­legvizes fürdőhelyre — mond­ta Tóth Géza. A tájékoztatást azzal egészí­tette ki Kenesei Mária, hogy a nőbizottság aktívái közül har­mincnégy asszony és leány Keszthely—Tapolca—Veszp­rémbe látogat el a nyár folya­mán. — Szép ez a program! Mennyibe kerül? — Mintegy 120 ezer forintot fordít erre a gazdaság vezető­sége és szakszervezti bizottsá­ga. Az autóbuszokat a Volán biztosítja. Jó utat, kellemes pihenést a gazdaság érdemes dolgozóinak! K. J. Olajtüzelésű kazánok a tejüzemben Hárommillió forintos beruházással új kazánházat építettek a Marcali Tejüzemben, s olajtüzelésre tértek át. Viharveszélyben a tó fölött — Mentőmellényt azért ve­gyenek! Váratlanul ért a felszólítás, de engedelmeskedtünk. Egy kicsit szívdobogva kapcsoltuk magunkra a felfújható szürke mellényt, s helyet foglaltunk a törékenynek látszó Vilga ülésén, a bizlonsági öveket de­rekunk köré szorítva. Megperdült a légcsavar, pil­lanatok múlva alattunk ma­radt a repülőtér zöld gyep­szőnyege. Siófokot pillantottuk meg, a most épülő tízemeletes lakóépületeket, az Európa- szállót. A Sió-csatoma, illetve a ki­kötő fölött értük el a Bala­tont. S bár a meteorológia vi­harveszélyt jelzett, a kellemes napsütést százak és százak él­vezték a parton. A keszthelyi sarokban gyülekező felhők azonban óvatosságra intették az embereket. Jó volt látni, hogy a csónakok, gumimatra­cok csak a biztonságot nyújtó partközeiben voltak, néhány hajó, nagyobb vitorlás tartóz;- kodott beljebb a vízen. Akadt ugyan néhány bát­rabb fürdőző, aki a matraccal, csónakkal befelé tartott volna, de a repülőgép hangjának hal­latára felhagyott szándékával. Varga László rendőrfőtiszt, a gép pilótája, harmincegy éve vezet. Tíz éve vesz részt a balatoni mentőszolgálatban, rengeteg tapasztalattal -rendel­kezik. — Ismernek bennünket az emberek, tudják, ha szabály­talanságot követnek el vagy bajban vannak, perceken be­lül itt a rendőrmotoros, vagy ha szükséges, a mentőhajó — mondja a fülhallgatót egy ki­csit félrehúzva, hogy ő is ért­se esetleges kérdéseinket De aztán a rádióra figyel inkább, hogy nem jeleznek-e vala­honnan valami feladatot... Sóstó fölött száll a gép. Innen a magasból igen szépek a most átadott faházak. Elre­pülünk a Balaton feltöltött partszakasza fölött, néhány száz méteren a 7-es út fölött tartózkodunk, aztán visszaka­nyarodunk a tó fölé. Ismét az Európa széllé. El­hagyjuk a meteoscéogias szervatóriumot, feltűnik az Ezüstpart. — Itt, ebben a térségben történt a múlt heti tragédia — mondja eikomorodva piló­tánk —, mi is részt vettünk az áldozatok felkutatásában, de az egyik holttestet még nem sikerült megtalálni. (A vízi rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint azóta megtalálták — egy elhagyott partszakaszon — a másik víz­be fúlt leány, a 17 esztendős Sátor Ilona holttestét is;) Igen szép, festői látványt nyújt az Ezüstpart, a Nem­zetközi Újságíró Üdülő, majd utána a zamárdi gyermeküdü­lők sora. A szántód! révnél éppen kiköt a komp. Utasok százai, gépkocsik tucatjai in­dulnak a környező üdülőkbe. Pilótánk néha-néha ránk néz, s közben azt figyeli, hogy kezdeti szorongásunk fölenge­dett-e már. Egy-egy félmon­dattal az idei, a tavalyi emlé­keit idézi. — Nemrégen egy vihartól elsodort gumimatracon kél-ab--kfiaial Sut «Bántottam meg. Látszott, nagyon fáradtak már, alig bírtak keséikkel evezni. A rendőrmotorosnak sikerült őket kimentenie. Tavaly au­gusztus 20-án már csaknem nyolc órát repültem, amikor azt jelezték, hogy a vihar Ba- latoníöldvárról elsodort egy gumikádban ülő kisfiút', a szántódi autós kempingből pe­dig egy gumikajakot két utas­sal, segítsek őket megkeresni. Szerencsére még időben sike­rült __ A gép egy kanyarral átvág a víz fölött. Tihany, az apát­ság tűnik fel alattunk, meg a belső öböl, ahol sokan hor­gásznak. Aztán újból a somo­gyi part S amerre száll a kék-fehér repülőgép, mindenütt ismerős­ként integetnek. Tudják, ba­rátjuk, rájuk, életükre, bizton­ságukra vigyáz, együttműköd­ve a vizen szolgáló rendőrmo­torosokkal. Megkönnyebbülve széliünk ki a gépből, nemcsak azért, mert jobb érzés szilárd talajon állni, hanem még egy dolog miatt: ezen a délutánon nem akadt fegyelmezetlen fürdőző, csónakázó. . Szabii hs.mte--1 Gyomrozás? T udom, manapság divatos dolog, hogy ha valaki fel­szólal és bírál valahol, azt azon nyomban elkezdik gyomrozni. Velem is ezt teszik most. Pedig jogom van, nekem jogom van, értik ...?« E türelmetlen közbeszólás egy szűkebb körű megbeszélésen hangzott el, amit egy apa felelőtlen véleményalkotása miatt hívtak össze. Talán nem veszik tőlem zokon, hogy ma ezt az egyetlen történetet mon­dom el Önöknek. Őszintén szólva felzaklatott, s olyan »lá­tomásom« támadt, mintha a magára maradt, féllábú ember ellökné magától a százfelől is nyújtott mankót. A történet szereplői — nem kétlem — magukra ismerhetnek, s talán azok is, akik így vagy úgy hasonló cipőben járnak vagy jártak már valaha. A nagyteremben százötvenen is lehettek. Szülők és gyer­mekeik nevelői, oktatói, tanárai. Nem szokványos értekezlet­re hívták őket. Tanácsot kértek, segítséget; és összefogásra biztattak szakmunkástanulók érdekében. Ezen a szülői érte­kezleten hangzott el a feltűnést keltő felszólalás. Meghökken­tette a sok szülőt, elgondolkoztatta a tanári kart. Az apa ma­gabiztosan beszélt, felháborodva: »Két fiam szakmunkástanuló az építőipari vállalatnál. Semmit sem tanulnak ott. Reggeltől estig kártyáznak, együtt isznak a brigáddal. Ezek a gyerekek 121 forintért segédmun­kások. Radiátort, csőrét cipelnek, de a hegesztést, azt nem tanítják meg nekik. Ilyen hozzáállással sohase tanulják meg a szakmát. Az építőipari vállalatnak én nem adnék tanulót, mert ott senkinek sem érdeke, hogy foglalkozzék a gyere­kekkel ...« Moraj futott végig a termen. Igaz lehet? Valóban ez a helyzet? Micsoda állapot uralkodhat ott? Vagy eltúlozza az apuka a dolgot? A szakmunkásképző intézet tantestülete nem tudott válaszolni. Ilyen hírek sohasem jutottak el hozzá. De megígérték, visszatérnek az ügyre, ha megtudják a részlete­ket. És már másnap levelet írtak a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnak, ahol a gyerekek dolgoznak. Megpróbálom sűríteni a két »gyereksors« lényegét. Szé­kesfehérvárról jöttek a harmadik év közepén, fegyelmivel a nyakukban. Igazolatlan távoliét és más »apróság« miatt von­ták őket felelősségre. Jött az édesapa a vállalathoz, segítsé­get kért. »Nehogy törés legyen a gyerekek életében, hiszen csak fél évük van hátra ...« Megértésre talált. A művezető gépkocsival vitte ki a fiúkat a munkahelyre, a sávház épí­téséhez. A vállalat legjobb szocialista brigádjába osztották be őket, a legkitűnőbb épületgépészeti szakemberek mellé. Igaz, rövidesen elárulták, hogy ők sohasem akarnak központifűtés- szerelők lenni, mert zenésznek készülnek. Különösebb igye­kezetét nem is árultak eL De ennyi elég ebből. A két testvér írásban és szóban is nyilatkozott a szülői értekezlet után. Meglepő választ adtak: »A faternak csak jár a szája. Itt jobb a képzés, mint Fehérváron, két-három naponkint más munkát végzünk. Ű sohasem kérdezi meg, hogy hol járunk, mit csinálunk, A ha­verokkal a Badacsony borozóba, a Drink bárba meg az Om- niába szoktunk járni. Azt hitte, hogy a brigáddal iszunk ... De ha mi egyszer bemennénk a főnökéhez, és elmondanánk, hogy hogyan viselkedik ...« Ebből is elég ennyi. Az édesapát ezután meghívták az intézetbe. Beszélgetni a fiúkról, jövőjükről, s az ő megala­pozatlan felszólalásáról. Nem értette. Föl volt háborodva. Jo­gokra hivatkozott és arra, hogy »a szülői aggódás beszélt belőle«. Ne gyomrozzák hát! Micsoda dolog ez? O tt ültem a beszélgetésen. Szomorú délután volt. Igaz, egy kicsit aránytalan az összetétel: a felháborodott apa körül nyolcán ültünk. Az »erőviszonyokat« azon­ban nem a létszám, hanem a szavak igazsága fejezte ki. A tanári kar néhány tagján kívül kitűnő szakemberek, munkás­ból lett termelésirányító, építés- és művezető vette a fárad­ságot, hogy eljöjjön ide a tanintézetbe, és megvédje a munka becsületét, a brigád, a vállalat tisztességét. Hogy rávezesse a szülőt tévedésére, hogy figyelmeztesse: győződjék meg min­denről, mielőtt bírál. Hogy emlékezhesse a felelősségre, ame­lyet fiaiért kell vállalnia. Elmondhatom Önöknek, nagyszerű érzés volt hallani a munkásemberek halk szavú, de szenvedélyes kitöréseit. Jog­gal tették, hiszen 480 tanulója van a vállalatnak; hiszen bi­zonyíthatóan kiváló szakembereket nevelnek az intézetben és a vállalatnál. A tíz éve itt tanultak alkotják a műszaki gárda javát! S az »öreg szakik« munka iránti szeretetre, hűségre nevelik a fiatalokat. A zord atya hajthatatlan volt. És köntörfalazott: ő bi­zony nem bántotta a brigádot, ő nem erről az építőipari vál­lalatról beszélt, hanem úgy általában. »Amit mondtam, fele­lősségem teljes tudatában mondtam.« (Milyen ismerős, üres kinyilatkoztatás!) A szakmát nem, de kártyázni, inni megta­nultak a fiai? Hol? Nem tudja, de ítéleteiben most sem bi­zonytalan. Huszonnégy óra igazolatlan mulasztásuk van a gyerekeknek, s ezért csökkent az ösztöndíjuk? »Ez engem nem érdekel.« Volt fegyelmijük Fehérváron? »Volt, de nem szégyenkezem miatta.« Autóstoppal járnak Fehérvárra a ha­verokhoz, csavarognak? »Miért, Hát ha egyszer ott érzik jól magukat.-» Nem tekintik élethivatásuknak a fűtésszerelést? »Végül is ők döntenek a sorsukról.« Akkora hajjal járnak, hogy az balesetveszélyes a hegesztésnél? »Olyan hajat hor­danak, amilyet akarnak.« Bukásra állnak anyag- és szakma- ismeretből? »Pikkel rájuk az osztályfőnök. Meg is mondtam neki, hogy igazságtalanul osztályoz.« Látta már tanulni a fiait? »Arra én nem érek rá.« Tudja, hogy az építőipari szak­munkások 80—90 százaléka itt tanult a vállalatnál és az 503-as intézetben? »Ez nem tartozik rám.« És a végkövetkez­tetés: »Végtére is semmi olyan probléma nincs a gyerekek­kel, ami szembehelyezné őket a társadalommal...« És az apa felelőssége? Hiszen nem a fiúk képességével van baj, hanem a hozzáállásukkal! Mit tud ő róluk? Ismeri őket? Irányítja fejlődésüket, gondolkodásukat? Azt hiszi: »modern« szellemben neveli őket? A nemtörődömség és el­fogultság nem modernség. S az önteltség még tetézi a hibát. Két és fél órás meddő vita. A »mankót« utasította visz- sza a szülő, akinek ezen a délutánon nyolc ember sietett jó­indulattal a segítségére. Kiéreztem minden mondatából: nem érti a jog és a kötelesség, a bírálat és a felelősség összefüg­gését. Támad, mert sejti, hogy nincs igaza. Felháborodik és vitatja e beszélgetés létjogosultságát is. Pedig az ö fiai és a többiek érdekében való; a vizsgálatot az ő »bírálata« indí­totta el, hogy kiderüljön az igazság. M egvallom, csodáltam az igazgatóhelyettes, a tanárok, a munkásemberek türelmét, készségét, őszinte elszáná- sát, hogy ráébresztik ezt a vádaskodó apát tévelygé­sére. Nem sikerült. Hacsak később nem hat a jó szó, hacsak később nem ébreszti fel nagyobb »pofonokkal« az élet. Most még melldöngetés volt a válasz. Vajon »meggyomrozták« ezt a szülőt? Retorzióval válaszoltak a bírálatra? Kérem, önok ítélkezzenek. * tewn Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom