Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-04 / 155. szám
készül a Mechanikai Művek marcali gyáregységében. A nulla szériás, középnagyságú, 7500 kalóriás kályha világító- ablakkal készül. Sorozatgyártását a harmadik negyedévben kezdik meg. Könyvév — félidőben AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI D I ZOTTS A G A N á K LAPJA XXVHI. évfolyam, 155. szám. Kedd, 1972. július 4. Kitüntetés az erdők védelmezőinek A Nemzetközi Könyvévi Híradó 2. száma az ENSZ— UNESCO hírei között kiemelten foglalkozik az analfabétizmus elleni küzdelemmel. A nemzetközi könyvév ugyanis jó alkalom arra, hogy az írás —olvasás tanítás programjában kiemelje az olvasási anyagok növelésének szükségességét, illetve szorgalmazza a még épp csak olvasni tudó és tanuló felnőttek számára a speciális könyvek kiadását és terjesztését. U Thant szavainak igazához aligha férhet kétség: a rádió és a televízió elterjedése után is a szó a leglényegesebb eszköz az ember számára tudása megőrzésében és a gondolatok közlésében. Jelentős súlyt helyez- a gyermekirodalomra a nemzetközi könyvév. A Mongol Népköz- társaság ezen a téren élen jár. Japánban közös kiadású iskolának megfelelően jó könyvtára legyen. A Szovjetunióban tanfolyamot szerveznek a fejlődő afrikai és ázsiai országok könyvtárosai számára. Hazánkban is megalakult a nemzetközi könyvév operatív bizottsága. Feladata, hogy előkészítse és megszervezze a magyar könyv félezer éves évfordulóját. A nemzetközi könyvév így Magyarországon még 1973-ban is érezteti hatását. Az év legnagyobb gyarapodása az új miskolci megyei könyvtár felavatása lesz. Július első napján ünnepélyes keretek között kitüntetéseket nyújtottak át Budapesten, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban azoknak a természetbarátoknak, akik az erdők védelmében, természeti értékeinek megőrzésében kiemelkedő munkát végeztek. Az »Erdők védelmezője" kitüntető jelvényt kapták meg Lévai József és Szakállas János, a társadalmi erdei szolgálat kaposvári szervezetének tagjai. Tegnap Lévai Józseffel beszélgettünk. — Milyen céllal alakult meg a társadalmi erdei szolgálat? — A természeti értékek megóvása érdedében fogtunk össze. Megpróbáljuk védeni a városon kívül található műemlékeket, a szolgálat tagjai útba igazítják a .kirándulókat, A második emeleti zsibongóban ülnek és várnak. Az ajkak szögletében percenként figyelhetők meg az apró rántások. Szemük mintha mindent felleltározna ... Valamivel el kell tölteni a várakozás napoknak tűnő perceit. Beszélgetéssel, hangtalan számolással, idézetek mormolásával vagy bármivel. A lényeg az, hogy minél gyorsabban teljen az idő. A »felvételizőszoba" ajtaja olyan hangtalanul nyílik, amikor valaki mar túlesve a szükség esetén elsősegélyt is nyújtanak. Feladatunk jelentősen növekedni fog, amikor elkészülnek Kaposvár zöldövezetének létesítményei. Lévai József foglalkozása villanyszerelő. Természetszerető ember. — Hogyan lett természetbarát? — A Laborfalvi Róza.utcában nőttem fel, ott lakom most is. Külterületen. Gyerekkoromban is már az volt a. szórakozásom, hogy a szép környéken barangoltam. Érdeklődés, kedv kell hozzá. — Mégis, mi fűtötte, hogy a természet szépségeinek élvezete mellett magára vállalta annak őrzését is? — Azt hiszem, a kérdésben »kínok kínján" a folyosóra lép, hogy csak a hosszúra nyújtott sóhajtást lehet hallani. — Ügy érzem, sikerült — mondta Máté Zsuzsa, aki először jelentkezett a tanítóképző intézet nappali tagozatára. — Egy kicsit kifaggattak, de minden ment, nem akadtam még. Ma már közhelynek számít az, amivel a jelentkezésemet megindokolhatom : szeretem a gyerekeket. Újdonsült ismerőseivel beszélget, tanácsokat ad, mit, hogyan, miért úgy, milyen volt, hányán voltak... Hatan ülnek körben a folyosón, szinte lázasan, és kimérten mosolyogva... — A kiegyezést húztam. Azt mondták, jó vo.lt amit feleltem. Többen már másodszor próbálnak szerencsét, reménykedve, bízva saját magukban, egy kicsit a szerencsében is. — A magyar írásbeli? — Jobban sikerült, mint vártam. A második kérdést dolgoztam ki, a címe: Akitől a legtöbbet, a legjobbat tanultam. Régi tanáraimról írtam... Szülők, barátok, ismerősök türelmetlenül várnak az előtérben. Talán jobban izgulnak, mint maguk a felvételizők. benne van a felelet is. A természet szeretete. Meg hogy láttam, mennyi kihasználatlan terület van még Somogybán... — Milyen Kaposvár zöldövezete jelenleg a véleménye szerint? — Sok zavar van szerintem a munkában, amit az okoz, hogy a szervek egymástól függetlenül dolgoznak. Sok idő veszik így kárba. — Miben lá£ja kétéves tevékenységük eredményét? — Egy mondatban tudok erre felelni: egy év alatt megötszöröződött azoknak a városiaknak a száma, akik szívesen töltik a vasárnapot, a szabad időt a természetben. H. B. Balatoni beszélgetések A könyv és az iskola Tegnap délelőtt a Siófoki Városi Tanács nagytermében megkezdődött a Balatoni beszélgetések rendezvénysorozata. Megnyitót Horváth Lajos, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott. Dr. Arató Ferenc kandidátus, az Országos Pedagógiái Könyvtár és Múzeum főigazgatója, a könyv és a könyvtár szerepét elemezte az iskola nevelő-oktató munkájában. Felvázolta az önképzés megalapozásának lehetőségeit, feladatait. Az inspiráló hatású előadás után Rajna Todorova, a tanácskozás bolgár vendége köszöntötte a részvevőket, tolmácsolva a bolgár kollégák üdvözletét. Részletesen ismertette a hazájabeli könyvkiadás és az iskolai könyvtárak helyzetét. Dr. Jan Lechlei, a pozsonyi pedagógiai könyvtár igazgatója emelkedett szólásra. Előadása után Tari János, a Somogy megyei Tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője a megyei iskolai könyvtárak helyzetét ismertette. Dr. Koczka János, az OPKM osztályvezetője, a téma nemzetközi tapasztalatairól beszélt, majd ünnepélyesen megnyitották az eseményre rendezett könyvkiállitást. Skót történet A skót eljegyezte magát egy lánnyal, de később bejelentette, hogy visszalép, és Visszakérte a jegygyűrűt. A menyasszony így szólt: — Sajnos, nem tudom visszaadni a gyűrűt, mert időközben úgy elhíztam, hogy nem jön le az ujjam- ról. A skót sóhajtott egyet: — Rendben van, elveszlek feleségül. Kérdés Berkenye boldogan meséli : — Képzeld csak, a feleségemnek tízévi házasság után fia született. — Gratulálok — feleli Gomolya —, és ki a kis- xíú apja? Berkenye rémesen felháborodik, úgy ordít, hogy ttz egész utca összefut. — Hát ez a legnagyobb szemtelenség. Hogy mered megkérdezni tőlem, amikor elmesélem, hogy a feleségemnek tízévi házasságunk után fia született, hogy ki a kisfiú édesapja? — Nem értem — igyekszik őt Gomolya csillapítani —, miért vagy olyan dühös. Azt hittem, tudod™ Válasz Az egyetemen folynak a vizsgák. A professzor így szól az egyik gyengén felkészült fiatalemberhez: — Látja, kérem, Nagy Sándor ennyi idős korában már meghódította a világot! Mire a fiatalember: — Igen, de annak Arisztotelész volt a tanára! Üzemi orvosnál Az igazgató titkárnője panaszkodik az üzemi orvosnak: — Doktor úr, belefárad- ! tam a sok munkába ... Mire az orvos: — Mutassa csak a nyelvét! Vekker Kis találkozik Naggyal egy órásüzlet előtt. — Bemegyek, és veszek egy vekkerórát — mondja Nagy —, mert olyan mélyen alszom,- hogy reggel sohasem ébredek fel időben. — Látod — feleli Kis —, nekem nincs szükségem vekkerre. Van egy négyhónapos fiam, az minden reggel felébreszt az ordításával. Nagy elgondolkozik: — Jó, jó, de hogyan állítod be? Dicséret Vállalatim'- “gyik leg- használh?' ' legudvariasabb de i Kudlacsek. Ahon __. ő feláll, o da legalább három nő ülhet le... Somogyi Néplap Ax MSZMP Somogy megye» Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon; 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Doniján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyomda, ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca Sándor tu 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. általános ázsiai olvasókönyv szerkesztését tervezik. A tagállamok, a nemzeti UNESCO-bizottságok hírei beszámolnak arról, hogy a tagállamok fölismerték a nemzetközi könyvév nyújtotta lehetőségeket. Sok tagállam jelezte, hogy fordítás és több nyelvű kiadás révén kívánja közkinccsé tenni nemzeti értékeit. Kubában kormányterv készült a nemzetközi könyvévre. Haiti ösztönzi az iskolai könyvtárak és olvasószobák létesítését. Az indiai kormány 1972-ben növeli a könyvtárak fejlesztőiére szánt pénzalapot. Ennek egyik célja: minden A kishárapáti színjátszók sikere Békés megyében Szarvas újratelepítésének 250. évfordulója és az 50. nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából Szarvason és a megye négy helységében 1-én és 2-án rendezték meg a Justh Zsig- mond — az első parasztszínház megalakítójáról elnevezett — országos színjátszó napokat, melyen tizenhat falusi együttes vett részt. Megyénket a Koppányvölgyi áfész kisbár- apáti együttese képviselte. Lucázás és disznóölés című műsorukat mutatták be, melyet az együttes vezetője és rendezője Tóth Lajos gyűjtött helyi hagyományokból. 1-én Csabacsűdön mutatkoztak be a somogyiak. Az ízes népi humorral teli játék megnyerte a közönség tetszését. Vasárnap értékelték a szakemberek a tizenhat szereplő csoport bemutatóját. Az együttesekből négyen, a legjobbak mutathatták be tudásukat a szarvasi művelődési ház színháztermében, a gálaesten. A négy együttes között volt a kis- bárapáti csoport is, amely itt is hangulatosan, színesen vitte színpadra a népszokásokat. Az együttes a teljesítményéért a Népművelési Intézet különdí- ját kapta. R. G. A hét vége baleseti krónikája Két figyelmetlen gyalogos szerencsétlensége Krónikánkra szerencsére ez alkalommal nem illik a fekete jelző, halálos szerencsétlenség ezen a hét végén nem történt, örömmel nyugtáztuk a siófoki és a fonyódi közlekedési rendőrök jelentését: szombaton és vasárnap említésre méltó baleset nem volt a balatoni utakon. A Somogy megyei Rendőrfőkapitányság három szerencsétlenségről számolt be, kettő közülük a gyalogos figyelmetlensége miatt következett be. Kaposváron, a Május 1. utcában ittasan és körültekintés nélkül lépett az úttestre a harminckét éves, kaposvári Borda Emil, és egy féktávol- ságon belül érkező Volga személygépkocsi elgázolta. A gyalogos súlyosan megsérült. Szentgáloskéren egy autóbusz mögül egy személygépkocsi elé lépett özv. Kovács Ferencné hatvankilenc éves. kaposvári nyugdíjas. Az idős asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Juta és Kaposvár között figyelmetlenül vezette motorkerékpárját Istvándi Lajos tizennyolc éves, kaposvári fűtésszerelő, és felborult. Súlyosan megsérült. Tegnap délután felhívtuk a megyei kórház baleseti osztályát, és a sérültekről érdeklődtünk. Az ügyeletes orvos elmondta, hogy Borda Emil és Istvándi Lajos combcsonttörést szenvedett, gyógyulásukhoz több hónap »ükséges. Légiparádé Szolnokon yypwtywy».Szolnokon, az MHSZ sportrepülőterén vasárnap nagyszabású honvédelmi napot rendeztek A mintegy harmincezer részvevő érdeklődésétől kísért légiparádét Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára nyitotta m eg. Képünkön: A nézősereg a honvédelmi napon. FELVÉTELIZŐK