Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-21 / 170. szám
A demokratizmus rri anulmányaikat most be- J fejezett, néhány napja már önállóan dolgozó ifjú szakmunkásokkal beszélgettem. Szavaikat figyelve feltűnt, hogy újra meg újra, bármi legyen is a téma, érvként, bizonyításként a gyárban hallottakat, látottakat citálták. Tartalmas eszmecsere volt, most mégsem azt dicsérném, miben s mennyire tájékozottak ezek a fiatal emberek, mert ennél fontosabbnak érvem a sokoldalú párbeszédbe leszűrhető következtetést. Nevezetesen azt, hogy számukra — s a hozzájuk hasonló sok ezer pályakezdő, életében először munkába álló fiatal számára — az üzem nemcsak a kenyérkereső foglalkozás helye, hanem a politikai, erkölcsi formálódásé is. Itt kóstolnak bele első ízben — s olykor nagyon alaposan — az együtt dolgozástól elválaszthatatlan tények halmába. Itt ismerik meg az emberek közötti bonyolult kapcsolatokat, a légkör jelentőségét, az összetartozás vagy széthúzás gyakorlatát, a vezetői magatartást, a vélt s az igaz tekintély erős különbözőségét, a beleszólás jogát, a hallgatás keservét. Munkába állni annyi, mint felnőtté lenni, mondják, s van ebben igazság. A munka maga is próbája az embernek, de még inkább az a munkát körülvevő dolgokat tekintve. S megfordítva: amit lát, hall a pályakezdő ember, az lényeges befolyást gyakorol szemléletére, másokról kialakítandó véleményére, mindarra, amit úgy foglalhatunk össze: erkölcsi értékrendszer. Az iskolapadból alig kinőtt ifjú számára a munkahely újabb iskola; nem elvi s gyakorlati tantárgyaké, hanem saját bőrén érzett dolgoké. Napi munkája közben szerez ismereteket egyenességről és hamisságról, törekvésről és törtetésről, kiállásról, megbúvásról, jó meg rossz főnökökről, társakról, szavak és tettek egyezőségéről vagy eltéréséről. Azaz a cselekvés értékéről, rangjáról, a közösség erejéről, a demokratizmus szerepéről. Aligha elegendő tehát a frissen munkába állókat úgy- ahogy kioktatni a munkavédelmi rendszabályokra, eligazítani a legfontosabb tudnivalókról — kinél fizetheti be az ebédpénzt, mi a raktárban a szerszámkiadás rendje, hol' a szakszervezeti iroda — s utána magukra hagyni őket; vagy megszoknak vagy megszöknek. A pályakezdés, a beilleszkedés bonyolult folyamat, nem nélkülözheti a munkatársak figyelmét, támogatását. S különösen nem az el- vontabb, a kevésbé kézzelfogható ügyekben. Abban, hogy az ifjú megtanulja egyeztetni a közös és az egyéni érdekeket. Ráébredjen sorsa összefonódására munkahelyével, tehát érdekeljék a kollektíva dolgai, ne szemlélője, hanem részese legyen a közös erőfeszítéseknek. Háborogjon a hibák miatt, töprengjen a teendőkön, magáénak is érezze a sikereket. Mondhatjuk, ez a demokratizmus iskolájának egyik •'»évfolyama«. A másik ugyanilyen fontos. A demokratizmus gyakorlásának lehetőségeire, mondjuk úgy, a szemléltető oktatásra gondolunk. Nem véletlenül, hanem szinte törvényszerűen sikeresek a fórumteremtő kezdeményezések. Igény van ezekre, mert iskolája jó, ha gyárvezetők és ifjúmunkások bizonyos időközönként véleményt cserélnek, választ kapnak és adnak addig csak magukban megfogalmazott kérdésekre. Helyes, ha időnként találkoznak az ifjúsági brigádok tagjai, ha a munkahely politikai, társadalmi vezető testületéibe, így a vállalati szakszervezeti tanácsba, a fiatalok képviselői is bekerülnek. Eredményekkel biztat, ha támaszkodnak a kezdők akarására, lendületére, s tág teret nyitnak produkálni vágyásuk előtt. Nincs olyan tett, tény, szó, amelynek ne lenne jelentősége a mindent figyelő pályakezdő számára. Neki még minden fontos, mert eszmények, illúziók, várakozások hadával együtt érkezett. Gyúrható, csak értő kéz kell hozzá; értékeket rejtő, s ha igénylik, kívánják, föltárja, a köz kincseskamrájába helyezi azokat. Ha a demokratizmusnak, az üzemi légkörnek jó iskolájába kerül, akkor »egy fő munkaerőből« a kollektíva tagjává, a köz dolgait magáénak is tartó, alkotó emberré válik azon a poszton, ahol dolgozik: az egész nélkülözhetetlen részévé, érzi, hogy szükség van rá. A demokratizmusnak napjainkban már sok jó — sőt, híres — üzemi iskoláját tarthatjuk számon. Ha csoportjuk növekszik, ha mindenütt jut erre figyelem, akkor az ezt az iskolát kijártak, s kitűnőre, jelesre vizsgázot- tak tábora is gyorsan gyarapszik, a maguk és tanítóik emberségét dicsérve. M. O. Számítógéppé! számolva »ahoi; a feltételei megteremthetők, tegyenek előkészületeket, dolgozzanak ki programot korszerű ügyviteli gépek, elektronikus számítógépek alkalmazására.« Ez a mondat abban a jelentésben állt, amelynek alapján a munka- és üzemszervezés korszerűsítésével foglalkozott a megyei pártbizottság. Bogó László, a megyei pártbizottság titkára ezen a fórumon mondta el, hogy igény esetén lehetőség nyílna Kaposváron a negyedik ötéves terv végére számítóközpont létesítésére. Jelentőségét hangsúlyozva ezt mondta: — Ha jogom lenne parancsolni, megparancsolnám, hogy minél előbb valósítsuk ezt :g, mert előbb vagy utóbb úgyis sort kell rá keríteni, s ha korábban elkészülne, sokat nyerne vele a megye. A számítógép-központ beruházási költségének jelentős részét azoknak a vállalatoknak kell finanszírozniuk, amelyek elkészülte után használják majd. Megéri? Vállalati vezetőket kérdeztem erről. Györffy Endre, a Somogy megyei Beruházási Vállalat igazgatója: — Én úgy érzem, igen. Számunkra a tervezésnél és az árképzésnél adna nagy segítséget azzal, hogy meggyorsítaná ezt a munkát. Pontosabbak lennének az áraink, a mostaninál jóval közelebb kerülnénk a valósághoz. Az az igazság, hogy olvasmányaink alapján csak sejtjük, de pontosan nem tudjuk még, milyen lehetősegeket kínál egy számítógép. Stadler József főmérnökünk nemrég jött haza Svédországból, s ott — többek között —látott egy építőipari számítóközpontot is. Ezt használják az anyagnormák meghatározására éppen ügy, mint az árképzésre. A svédek mondták el: túl gazdagok vagyunk mi, ha ennyi fát használunk fel az építkezéseknél. Számítógépekkel meghatározva a szükségletet, sokkal többet takarítanánk meg. Sokan mondják, hogy drága; drágább, mint a hagyományos számítás. Az eremnek ez azonban csak az egyik oldala. A gyorsaságban, a takarékosságban feltétlenül megtérül. Az az igazság, hogy Somogybán a-számítógepekről — felhasználási lehetőségeiről — jobbára csak könyvekből, szakfolyóiratokból lehet tájékozódni. A megyei pártbizottság és a Magyar Közgazdasági Társaság Somogy megyei Szervezete éppen ezért tartotta fontosnak, hogy a gazdasági vezetőkkel a gyakorlatban is megismertesse a számítógépet: tapasztalatcsere-látogatást szervezett Győrbe. Egy hasonló kapacitású — középfokú gépesítettséget jelentő — központ Kaposvárra telepítése a vállalatok elhatározásától függ: ha akarják — igaz, intenzív munkával —, a negyedik ötéves terv végére megvalósítható lesz. Szigetvári Györgynek, a Somogy megyei Tervező Vállalat igazgatójának a véleménye: — A jövő útja a számítógép, s ezért előbb-utóbb a megyében is meg kell építeni a központot. A mi vállalatunk a rá eső részét már most is vállalná ebből a munkából, hiszen előnyeit a gyakorlatban is ismerjük már. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium már felállított egyet, s azt — többek között — a tervezőintézetek is használják. Nekünk főleg statikai számításoknál segít sokat. Azokat a feladatokat, amelyeknek megoldásán egy mérnök három hónapig számol, a gép tíz perc alatt végzi el... Ez a példa bizonyítja: előnye kiszámíthatatlan. Én már most is azt mon- 'dom: költségvetés készítésére, istatikai számításokra nélkülözhetetlen. És a tervezésben is egyre nagyobb a szerepe. Csak példaként mondom el: a müncheni olimpia csarnokának tervezésénél már számítógépet használtak. A SOMOGY MEGYEI A31ami Építőipari Vállalat ezekben a napokban köt szerződést a Pécsi Műszaki Főiskolával, hogy igénybe vehessék az ottani számítógépet —: Miért? — kérdeztem Ze- leznik Sándor igazgatótól. — Bárhogy gondolkodtunk is — válaszolta —, mindig arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a jövő útja. A ^fejlődés, a fejlesztési célkitűzések rövidebb vagy hosszabb idő után minden vállalatot rászorítanak arra, hogy számí- tósénen dolgozza fel a terme- lesszervezessel, -tervexessei. kapcsolatos adatokat. Szerintem a kész terméket gyártó vállalatoknál még sürgetőbb ez, mint nálunk, hiszen ott akár naprakész adatokat is tudnak kérni a számítógéptől. Nálunk elsősorban a tervezés szempontjából jelentős: a tények ismeretében jobban ki tudjuk használni meglévő kapacitásunkat, pontosabb határidőket jelölhetünk meg a beruházóknak. Egyszóval az eddiginél tervszerűbb lesz a vállalkozásunk. MERT EZ A JÖVÖ útja, egyre több vállalatnál számolnak a számítógépre való áttéréssel. Egy részük sürgeti a megvalósítást, mások már használják, s vannak, akik — egyelőre még nem számítógéppel — azt számolgatják, milyen előnyöket jelent, ha áttérnek erre a korszerű módszerre. Alighanem az igyekvők járnak jobban. Rercza I«»« Amikor nagyanyám hajdan kenyeret sütött, mindig elővette az előző kenyérből félretett kis részt, a kovászt, ezzel dagasztotta meg a kenyeret. Amikor megkelt, ebből tett félre egy darabot, hogy le- vgyen a következő sütéshez is. A kenyér, a kalács nélkülözhetetlen alkotója. Á kovász éltető erő. Kicsi darabka — de nélküle nem kenyér a kenyér, hat minden egyes lisztszem- ■mecskére. »Kovász veit a termelőszövetkezetben« — egy dokumentumműsorban hallottam ezt a mondatot. Azt hiszem, szebben nem lehet beszélni arról, aid talán észrevétlenül, de állandóan hat egy közösségben, mégpedig úgy. hogy a »kenyér megkeljen«, hogy a közösség fejlődjön, előrehaladjon. Ez az egyetlen szó számtalan emléket idézet fel bennem. Több mint tíz éve, a tsz- szervezes idejen történt. Egy olyan faluban jártam, ahová még csak a szövetkezés hire jutott el. Házakba kopogtattam be. részben véletlenül, részben tudatosan -olyas «snbenekhez, I Fekete hegyek között Hegyekben áll a szén a 4. számú telepen. Csillogóan kanyargó sínek mellett megyünk a fekete hegyek között. Sötét tömegük ontja a meleget, az itt dolgozó vagonkirakók szerint negyvenötven fok lehet. Az emberek nem vetik le az ingüket, mert az állandóan szálló finom por a testükre rakodva a kényesebb bőrűeknek viszkető kiütést okoz. A kaposvári Tüzelőszer és — Vagonra kódoknak neveznek bennünket. Építőanyag-értékesítő Vállalat 4. számú telepén hatalmas hegyekben áll a különböző fajtájú szén. Tojás- és iszapszén, tatai darabos és koksz csúcsosodik fel egy-egy halomban. A szenet lapátoló emberek szinte eltűnnek mellettük. Minden fekete: a föld, a por, a rakodók és lapátjaik. Egymás mellett áll a lovas fogat és a markológép. A lógó fejű lovak legyező farka megkavarja a szálló fekete port. A markoló mohón harap a szénbe, monoton zaja összeolvad a pergő, egymást kergető tojásszenek pattogó hangjával. A telep befogadóképessége nyolc-kilencszáz vagon a szénféleségekből és 250—300 vagon a tűzifából. Koren László, a fűrészgépen dolgozik. A szalagról lehulló felvágott fa nagy kupacban vár elszállításra. Egy nap átlag 170—ISC' mázsa fát fűrészel. — Ezt csinálom egész nap. reggeltől estig. De jól is keresek. — És este? — Hazamegyek, vacsorázom és nézem a televíziót. — Melyik műsort szereti? — Én megmondom úgy, ahogy van, a táncdalfesztivált és a Ki mit tud?-ot. Ezeket igen szívesen nézem. — Fáradt? — Még nem, hiszen délelőtt van — mondja Koren László, miközben rojtos szélű ingében megtöri! erős szemüvegét. — Nem volt ez még hatvan mázsa sem! Majd estére. Andó Antal, a telep vezetője: — Öt fizikai dolgozónk van, ők lapátolnak, rakják ki a vagonokat. Három gépész dolgozik két segédmunkással. Ezek az emberek nehéz munkát végeznek, de ha kell, nagyon tudnak dolgozni. Naponta kiszállítanak a telepről négyötszáz mázsa tüzelőanyagot a nyári napokban. Az idényben az a meny- nyiség természetesen megnő. Ezt bizony valakinek föl is kell raknia a kocsikra, mozgatni is kell az anyagot Ez az évi forgalomban 4,5—ő ezer vagon. Zsobrák Zoltán: — Vagonkirakodóknak neveznek bennünket. Persze mást is csinálunk. Amikor beérkezik egy- egy szállítmány, ugyancsak meg kell fogni a lapát nyelét Három és fél óra alatt kirakunk 510 mázsa szenet. Na, altkor aztán folyik ám a hátunkról a víz! — Védőitalt kapnak? — Van szóda, de nem jó. Ha sokat iszunk — már pedig enélkül nem megy — megfájdul az ember gyomra. Jó lenne valamilyen üdítő ital. Azt is elmondták az emberek, hogy, nagy szükségük lenne egy hűtőgépre. Ebédjüket otthonról hozzák, s mire sor kerülne elfogyasztására, megolvad a szalonna, majdnem felfor a tej. Különösen az ilyen melegben, amikor a fekete hegyek csak fokozzák a hőséget, bizony ez természetes kívánság. Nem is igényel nagy ősz- szeget, de bizonyítaná a nehéz munkát végző emberekkel való törődést. M. A. szeretem. akiket az akkori faluközösségben példának tekintettek. Nem szervezni, agitálni — beszélgetni mentem a szövetkezés gondolatáról. — Erről én nem beszélek. Kérdezze meg, hogy vagyok, társalogjon a feleségemmel a főzésről, üldögéljen, ha fáradt. •Itt lehet tőlem estig is. Azért én teszem a dolgom, de erről nem beszélek. — ??? — Csináljon aki, amit akar, én maradok a magaméban! Amikor néhány évvel később véletlenül összehozott vele a sors, nagyon is céltudatosan telkéretőztem a szekerére, és vele kocogtam be a faluba. A parasztember nemigen szokott bocsánatot kérni, ő is csak valami ilyesfélét mondott: — Felejtse el azt a régi dolgot! Az ember zaklatott volt, nem is tudta, mit beszél... Most már nem fordulna elő ilyen. Felejtse el! Másra fordítottuk a szót. Amikor utóbb azt hallottam róla, hogy ő volt a legelső, aki egy zsák vetőkrump'üt adott. hogy.meg lehessen kezdeni a közösben az ültetést — nem csodálkoztam, ö utána vitték a többiek is. A kovász hat, minden egyes , lisztszemecskére. Viharos közgyűlésre emlékszem. Bekiabálásokra, hangzavarra, kitörő indulatokra, fenyegetőzésekre. És egy emberre. — Csendesebben, gazdatársak! Ne veszítsük el a józan eszünket! Gondoljon ki-ki arra, mit csinált egyéni korában. Félretettük a vetőmagot, a jószágnak a takarmányt, aztán félretettük az új kaszára, az új ekérevalót, egyszóval azt, ami kellett a gazdaság fejlesztéséhez. És ami maradt, azt osztottuk be, abból éltünk. Hát most se lehet mindent kiosztani! Hová jutottunk volna, ha mindent megeszünk, megiszunk, elruházkedunk? A gazdaságot most is fejlesztem kell. Az öntözőberendezés, amiről a vita folyt, a következő évben »meghozta« az árát. Ha azonban akkor nem all fel az az ember, szegényebb marad a közösség, Mert tulajdonkeppen az ő szavai fordították meg a vitát. És kovász az a kocsis, aki napnyugta után még fordul egyet a mezőre, hogy holnapra kevesebb takarmány maradjon kinn; a parasztasszony, aki mindig elöl kapál; a nyugdíjas, aki szól, ha az úton lehullik a kukorica a vontatóról, és a vontatás, aki este leakasztja a pótkocsit és megy szántani, mert szorít az idő. Minden kis egységben, minden közösségben ott a kovász. Nagyanyám az új kenyérből egy kis darabot mindig félretett, hogy legyen kelesztő anyag a következő sütéshez is. Hiszem, hogy a kovász közülünk sem tűnik el. Nemzedékváltásról beszélünk a szövetkezetben. A kovász örökös. Az új nemzedékben új éltető erők keletkeznek, mozdulnak és talán észrevétlenül, de állandóan hatnak, hogy a »kenyér megkeljen«, hogy a közösség fejlődjön, előrehaladjon. Az éltető erőt, a kovászt köszöntőm. Vörös Marta L*é -“V* fp r « ^ . Somogyi Néplap
