Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-09 / 134. szám
SRÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! Somogyim Ara: so fiiiér ^sivko Zsivkov látogatása Szé kesfe h érvárott MSZMP SO MOGY M EGYÉ I BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam 134. szám 1972. június 9., péntek Tito visszautazott Moszkvába Jaszvp Broz Tito jugoszláv államelnök, a JJECSZ elnöke a kísértében lévő állami és pártvezetőkkel, valamint Andrej Kirilenkóval, az SZKPKB Politikai Bizottságának tagjával és a Központi Bizottság titkárával együtt csütörtökön a délutáni órákban Rigából visszautazott Moszkvába. Tito rigai tartózkodása idején megkoszorúzta a fasizmus áldozatainak emlékművét,' majd látogatást tett a VEF elektrotechnikai gyárban, valamint a rádió- és telefonkészülékek gyárában. Castro lengyel országjáró körúton Szadek a szovjet fővárosba érke zett Egyiptom minden lehetősélet megragad Fidel Castro Varsóban meglátogatta a Che Guevaráról elnevezett iskolát. (Telefotó: CAF—MTI—KS) A hivatalos baráti lengyel- országi látogatáson tartózkodó Fidei Castro, a Kubai KP KB első titkára, a kubai forradalmi kormány miniszterelnöke és kísérete csütörtökön reggel megtekintette a Katowice közelében működő, teljesen automatizált »Jan« szénbányát Ezt követően a kubai vendégek a sziléziai szénmedence különböző városai és ipari létesítményei megtekintésével folytatták programjukat A kubai vendégek lengyel- országi programja a jövő keddig tart. Andre j Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter meghívására csütörtökön hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett Mohamed Ahmed Szadek egyiptomi miniszterelnök-helyettes, hadügyminiszter és hadiipari miniszter. A magasrangú egyiptomi vendéget Vlagyimir Novikov, szovjet miniszterelnök-helyettes, Grecsko marsall honvédelmi miniszter fogadta a vnukovói repülőtéren. Egyiptom megelégedéssel fogadta a szovjet—amerikai csúcstalálkozó eredményeit — jelentette ki csütörtöki sajtó- értekezletén dr. Mohamed Hasszán El-Zajjat, az EAK tájékoztatási államminisztere. Külön is örömmel tölt el bennünket, hogy a két szuper- hatalom állást foglalt a közel- keleti válság békés rendezése mellett a Biztonsági Tanács ismeretes határozatának megfelelően, s támogatásukról biztosították Jarring ENSZ-meg- bízott közvetítő misszióját — mondotta az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva, és hozzáfűzte: Egyiptom alá ve Waldheim Ankarában Az ENSZ békefenntartó erőinek nicosiai főhadiszállásán csütörtökön délelőtt — a világszervezet főtitkárának kezdeményezésére — kibővített közösségközi tárgyalások kezdődtek a szigetköztársaság alkotmányjogi problémáiról. A tárgyalásokat maga Wold- heim főtitkár nyitotta meg. Szerdán este, a békefenntartó erők Waldheim tiszteletére rendezett fogadásán négy év óta első ízben találkozott Makariosz elnök és Kücsük al- elnök. Kurt Waldheim még tegnap elhagyta Nicosiát és Ankarába repült. A török fővárosból a másik érdekelt félhez, Athénba visz az útja, ahol a görög vezetőkkel tárgyal. Nagyobb szaktudás-többtermés Elöljáróban hadd idézzek egy nemrég hallott tudományos szintű előadásból: »A mezőgazdasági termelés egészében egyre nő a tudomány, a szellemi előkészítés és irányítás szerepe és egyre csökken azok száma akik a feladatok kétkezi végrehajtói.« tiem a kutató, a tudományos intézetekre, hanem a termelő üzemekre vonatkozott ez a megállapítás. Ügy vélem, sem vitatni, sem pedig érvekkel különösképpen bizonygatni nem szükséges ezt a tényt. Tegnap először ez jutott eszembe, amikor a Károlyi Mihály Országos Mezőgazda- sági Könyvtár bemutatását szolgáló rádióműsort hallgattam. Másodszor pedig egy kérdés fogalmazódott meg bennem: vajon hányán alkalmazzák, hányán élnek azzal a sokirányú, nagyszerű lehetőséggel, melyet ez a jelentős mezőgazdasági információs központ biztosit? Csupán utalásszerűén említek néhány tényt: a szakkönyveken kívül folyóiratok, kéziratok, disszertációk, hangszalagok, összesen mintegy 240 ezer egységű állomány ali rendelkezésre. Külföldről évente mintegy negyed millió információ »fut be« ide, ezt lefordítják, feldolgozzák és speciális kiadványokban közzé teszik. Ügy csoportosítják a hatalnias ismeretanyagot, hogy minden szakemberréteg ahhoz jusson hozzá, amire szüksége van, ami érdekli. Külön kiadványa van a kutatóintézeteknek, az egyetemi oktatóknak, a vezetődnek. Az utóbbi években tovább folytatódott a szakosodás: rendszeres információkat biztosít az országos központ az állatorvosi karnak, a növényvédő mérnököknek, az üzemi vezetőknek, a vágóállat és hústermelőknek, a főként meliorációs munkákkal foglalkozóknak stb. Hatvan ország tapasztalatai alapján évente 30—40 olyan témát dolgoznak fel, melyek tanulságait a mi viszonyaink között is hasznosítani lehet. Ilyen volt például legutóbb a gyümölcs és a szőlő előfeldolgozásáról szóló kiadvány; most készítik elő az iparszerű sertéstelepek, valamint az iparszerű szarvasmarha-tenyésztő és hizlaló telexek, üzemeié seriek, mlaglapasztalatait összegező tanulmány kiadását. És lehetne sorolni tovább, azt a rendkívül sokoldalú, érdekes tájékoztatási módszert, amiről ja húszperces műsorban szó volt. Egy bizonyos: lépést tartani a világgal (vonatkozik ez a termelésre, az értékesítésre egyaránt) a saját erő koncentrálása mellett csak úgy lehet, ha igénybe vesszük mind a hazai, mind a külföldi szakirodalmat, ha megfelelően, jól alkalmazzuk a tudomány, a technika vívmányait. Felbecsülhetetlen értékű, hatalmas ismeretanyag áll rendelkezésre az országos mezőgazdasági könyvtárban. A segítséget, az útbaigazítást »tálcán kínálják«. Vajon hányán hallgatták végig tegnap ezt a műsort, hányán élnek ezzel a sokirányú, nagyszerű lehetőséggel? Felelet helyett hadd idézzek szó szerint egy elhangzott mondatot: »Csak. az nem jut hozzá a számára szükséges információhoz, aki ezt nem igényli.« Jó lenne, ha mind kevesebben lennének ilyenek! % M. magát az ENSZ-határozatok- nak, s üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely előmozdítja a válság politikai rendezését. Egy kérdésre válaszolva El- Zajjat megvilágította Szadat elnöknek azt a gyakran idézett kijelentését, hogy »nincs más alterniva, csak a harc«. Ez azt jelenti — J'«!+''<>ette —, hogy kudarcba fulladt minden politikai renueZasi ívisarlet a BT-határozattól kezdve a Jar- ring-misszión és a Rogers- terven át az afrikai államfők békekezdeményezésééig. Egyiptom azonban minden lehetőséget megragadott, megragad és a jövőben is meg fog ragadni, egyetlen egyet kivéve, a megadás lehetőségét. Zsivko Zsivkov és kísérete a Székesfehérvári. Könnyűfémműben. (MTI—KS) Zsivko Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, Beleső Belcsevnek, a bolgár tervbizottság elnökhelyettesének, dr. Lőrincz Imrének, a nehézipari miniszter első helyettesének, Hont Jánosnak, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesének, valamint Sztoio Sztanoev- nek, Bulgária budapesti nagykövetének és Böjti Jánosnak, hazánk szófiai nagykövetének a társaságában csütörtökön Székesfehérvárra látogatott. A vendégek felkeresték hazánk egyik legnagyobb alumíniumipari üzemét, a Könnyűfémmüvet, ahol Juhász János igazgató fogadta és tájékoztatta őket a nagyüzem munkájáról. Ezután a Fejér megyei tanácsházára látogattak, ahol Herczeg Károly, a Fejér megyei pártbiztotság első titkára, dr. Tapolczai Jenő, a Fejér megyei Tanács elnöke fogadta a vendégeket. ,Tévedésből“ napalm, hullott a saigoniakra fjjahb károst foglaltak el a népi erők Laser-sugárral és tv-kamerákkal vezérelt lövedékeket is szórtak Szerda déltől csütörtökön délig amerikai vadászbombázók több, mint 300 bevetésben, a B—52-es óriásbombázók pedig 2 hullámban támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét — közölte csütörtökön a kora délutáni órákban a saigoni amerikai hadvezetés szóvivője. Sajtótájékoztatójából kitűnt, hogy az amerikai gépek a kínai határtól mindössze 32 kilométernyire lévő térségben. Hanoi elővárosait és Haiphong kikötő körzetét bombázták. Szőnyegbombázásaik során laser-sugárral és tv-kamerákkal vezérelt lövedékeket is szórtak a demokratikus Vietnam sűrűn lakott területeire. Támadásaik célpontja volt a fegyvermentes övezettől 12— 24 kilométerrel északra lévő térség is. Csütörtök reggel két saigoni repülőgép tévedésből 8 bombát, köztük négy napalm-bombát szórt a kormánykatonaság 25. gyaloghadosztályának egyik egységére — közölték saigoni katonai forrásból. A »tévedés« a dél-vietnami fővárostól mintegy 40 kilométerrel nyugatra történt. Sok saigoni kormánykatona, illetve dél-vietnami polgár meghalt és megsebesült. Számukat nem közölték. A dél-vietnami népi felszabadító erők elfoglalták a Saigontól mindössze 40 kilométerrel észak-nyugatra fekvő Trang Bang járási székhelyet — közölte az AP. A város térségében három nap óta heves harcok folytak. Stratégiai jelentőségét növeli, hogy a Saigont Phnom Penh kambodzsai fővárossal összekötő 1. számú főútvonal mentén fekszik. A kambodzsai népi felszabadító erők csütörtökre virradóan rakétákkal támadták Phnom Penh főváros katonai célpontjait. A khmer felszabadító erők ezen kívül támadták Phnom Penh egyik elővárosát, Takh- maut is. Több tüzérségi lövedékük csapódott be a város katonai célpontjaira. Csanádi György meglátogatta a párizsi metrót Dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter az Egyesült Államokban tett látogatásáról hazatérőben szerdán este Párizsba érkezett. A miniszter csütörtökön délelőtt megtekintette a Párizst és az elővárosokat összekötő földalatti gyorsvasútnak nemrégiben átadott új szakaszát. Dr. Csanádi György délután a MALÉV párizsi kirendeltségére látogatott el, majd megbeszélést folytatott Bemard de Fontgalland-al, a nemzetközi vasúti szövetség főtitkárával. Tanácsülés Fonyódon Ne szüljön tolvajt az alkalom! Ne szüljön tolvajt az alkalom! Ez volt a végső kicsengése annak a beszámolónak, amelyet Kolip Gyula rendőrőrnagy tartott tegnap délelőtt a fonyódi tanács ülésén. Arról volt szó: hogyan lehetne megakadályozni a bűncselekmények számának növekedését? Fonyód — mint vasúti gócpont és mint sűrűn látogatott üdülőhely — tekintélyes forgalmat bonyolít le, ezért igen alkalmas »vadászterülete« a bűnözőknek. Sokszor azonban a lakosság közömbössége vagy túlzott jóhiszeműsége kínálja a tolvajnak az alkalmat. Gyakori panasz, hogy a »vendég«, akinek szállást, sőt esetleg étkezést is hitelez a házigazda anélkül, hogy tudná, kivel áll szemben, — nemcsak, hogy »meglép« fizetés nélkül, hanem könnyen értékesíthető használati tárgyakat íe visz - magával «anLekba«. Többnyire ismeretlenek maradnak azok a tettesek is, akik a standokon őrizetlenül hagyott értéktárgyak »jogtalan eltulajdonítására« specializálták magukat. A károsultak általában jóval később fedezik fel a hiányt. Kevesen tudják megmondani például eltűnt kerékpárúk gyári számát. Most az idény elején, a legjobbkor hívja fel a lakosság figyelmét a tanács: legyenek óvatosabbak! Második napirendi pontként Balassa Béla megyei tanácstag számolt be tevékenységéről az őt választó tanácsnak, majd az interpellációk következtek. Különösen a társközségek — Ordacsehi és Bala- tonfenyves — képviselői álltak elő kérdésekkel és kérésekkel, amelyekre egyrészt a vb-tit- kár, másrészt a tanácselnök adott kielégítő feleletet. ft. 2a. Heiyreárították az egyiptomi - nyugatnémet diplomáciát A nyugatnémet és az egyiptomi fővárosban csütörtökön egy időben jelentették be, hogy a két ország ismét diplomáciai kapcsolatot létesített egymással. A nagykövetek cseréjére a két külügyminisztérium közleménye szerint a közeljövőben kerül sor. Az EAK és az NSZK kapcsolatai hét évvel ezelőtt szakadtak meg. Várkonyi Péter a Szovjetunióba utazott Dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke a Szovjetunió Tájékoztatási Állami Bizottságának és Leonyid Mitrofanovics Zam- jatyinnak, a TASZSZ vezér- igazgatójának meghívására csütörtökön délelőtt hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazott.