Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-07 / 132. szám
280 000 forint a közösség javára Szocialista brigádok a siófoki Egyetértés Tsz-ben A tudomány és a gyakorlat találkozója Erdészeti egyetemi napok Somogybán Első ízben rendezik meg Somogybán az erdészeti' egyetemi napokat. A kétnapos, igen jelentős rendezvény- sorozaton számos előadás hangzik el, melyeket konzultáció, vita és gyakorlati bemutató egészít ki. Tanulni, tapasztalni, a feladatokat magasabb színvonalon, jobban elvégezni — ez a legfőbb célja a tegnap kezdődött és ma véget érő erdészeti egyetemi napoknak. A siófoki Egyetértés Tsz- ben tavaly 8 millió forinttal nőtt a tiszta vagyon. A gazdálkodási versenyben elért sikerekhez nagyban hozzájárultak a szocialista brigádok. A TERMELŐSZÖVETKEZETBEN másfél évvel ezelőtt határozták el, hogy a különböző munkaterületeken szocialista brigádokat alakítanak azzal a i céllal, hogy még jobban segítsék a termelőszövetkezetek eredményeinek növelését. Az elhatározást tett követte, és a múlt év elején meg is alakult a szocialista címért küzdő öt brigád; egy az állat- tenyésztésben, egy a traktorosoknál, kettő a gépkocsi- (szállító-) üzemnél, egy pedig a szerelőműhelyben. Brigádgyűléseken példás vállalások születtek a termelés emelésére, a költségek csökkentésére, szakr mai és politikai továbbképzésük növelésére, valamint a kulturális rendezvényeken való részvételre. A gépkocsiüzemnél dolgozó 11 fős Haladás brigád például vállalta, hogy az egy kilométerre jutó tervezett önköltséget 2 százalékkal csökkentik. Magáért beszél a tény, hogy a kilométerenkénti 5,20-ról 4,63 forintra csökkent az önköltség. A 330 000 forintos tervezett gumiabroncs-felhasználásból 99 ezer forintot takarítottak meg jó munkaszervezéssel (üres járatok megszüntetése), rendszeres gépkocsi-karbantartással. Ezzel az eredménynyel a Haladás brigád a termelőszövetkezeten. belüli brigádversenyben első helyezést ért el. A termelőszövetkezet vezetősége részükre oklevelet és 1500 forint pénzjutalmat adott. (Tudósítónktól.) Több mint egy év telt el azóta, hogy Somogyszobon az áfész-nél megválasztották a nőbizottságot. Ki legyen a titkár? A kezek Horváth Sán- dorné nevének említésekor emelkedtek a magasba. Talán nincs is a hozzájuk tartozó három községben és két pusztán olyan szövetkezeti tag, aki ne ismerné Mancikát. Egészen fiatalon,, 1949-ben került a földművésszövetkezeti mozgalomba, és egy év múlva már rábízták a főkönyvelői tennivalókat. Ügy gondolom, nincs még egy főkönyvelő a megyében, aki ilyen hosszú idő óta irányítja egy szövetkezetnél a pénzügyeket, a számvitelt. Sokat tanult, míg a mai követelményeknek megfelelő tudást megszerezte. Szeretik és becsülik,, sokat várnak tőle az áfész nőbizottságának munkájában is. Nem csalódtak benne. Látogatásunkkor elővette a nőbizottság , munkatervét. Összefogva dolgoznak a községekben a termelőszövetkezetek, a Hazafias Népfront, a takarékszövetkezetek és a községek nőbizottságával. Vietnami takarók, 1971 októberében 1182 forint a vietnami gyerekeknek, névadó ünnepség, a Vöröskereszttel együtt megrendezett A nők védelmében című előadás mind-mind az igyekezetüket dicséri. A lakosság körében fölmérést végeztek. Ennek alapján árulnak a somogyszobi iskolában kakaót és kiflit tízóraira. Az állami gondozásban levő gyermekeket patronálják, segítik szociális körülményeik javítását1. A tervek 1972-ben még mA kilencfős Tessedik traktorosbrigád eredményei is említésre méltóak. A vállalt 2 százalékos üzemanyag- (tüzelőanyag-) megtakarítás helyett 3 százalékot, az 5 százalékos' anyag- és alkatrész-megtakarítás helyett 19 százalékot takarítottak meg. Az állattenyésztésben dolgozó hat fős Petőfi brigád a 2400 liter teíienenkénti tejtermelést 2861 literre, a 88 százalékos borjúszaporulatot 89 százalékra teljesítették. Kiváló eredményeket és jó teljesítményeket ért el a gépkocsiüzem hétfős szabadság- brigádja és a szerelőműhely ttáíős Csonka János brigádja is. ÖSSZEGEZVE: az Egyetértés Tsz öt szocialista brigádjának odaadó munkájával mintegy 280 ezer forint többletbevételhez, illetve megtakarításhoz juttatta a közösséget. A mozgalomnak ez a forintokkal is mérhető, az egész szövetkezet javát szolgáló eredménye. De a termelési vállalásokon túl a brigádok tagjai szinte kivétel nélkül részt vettek a szakmai és politikai továbbképzéseken. Dicséret illeti az idősebb, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező brigádtagokat, akik segítették a fiatalabbakat, átadták szakmai tapasztalataikat. A brigádok munkáját a termelőszövetkezet vezetősége támogatta, e redményeik után minden brigádot anyagi és erkölcsi elismerésben részesített. Nem nagy múltra, nem nagy hagyományokra tekint vissza az Egyetértés Termelőszövetkezetben a szocialista brigádmozgalom, de példája követésre méltó. kát ígérnek. Sütő-főző es varrótanfolyam, író—olvasó találkozó és még lehetne hosszan folytatni. Érthető tehát, hogy amikor Horváth Sándorné az idei nőnapon Budapesten átvehette a Kiváló szövetkezeti munkáért kitüntetést, sokan gratuláltak a megérdemelt elismeréshez. „Megbecsülésre méltó és mindenképpen gazdagon hasznosuló kezdeményezés, hogy a megye életében első ízben, itt rendezik meg az erdészeti egyetemi napokat«. Fábri Istvánnak, a megyei tanács általános elnökhelyettesének tegnap délelőtt elhangzott szavaiból idéztük ezt a mondatot, önmagában véve is kiemelkedő eseménynek számít, hogy éppen Somogy, illetve az ország legnagyobb ilyen gazdasága, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ad otthont ezúttal a tudomány és a gyakorlat nagy találkozójának, az elméleti és a gyakorlati szakemberek gyümölcsöző tapasztalatcseréjének. Az egyetem, a somogyi és a társ erdőgazdaságok, valamint az erdőrendezőség képviselőin kívül részt vett a rangos tanácskozáson a megye számos párt- és állami vezetője, köztük Bogó László, a megyei pártbizottság titkára is. Több oldalról és több vonatkozásban is lehetne elemezni annak jelentőségét, hogy miért éppen Somogybán rendezték meg az idén az egyetemi napokat, ám ezzel kapcsolatban hadd utaljunk Illés Dezsőnek, a gazdaság igazgatójának a megnyitóban elmondott szavaira. A somogyi gazdaság igen nagy feladatokat hajtott végre az elmúlt két évben, és a termelés, a feldolgozás egységének megteremtésében, a vertikális integráció kiterjesztésében fokozott feladatok előtt áll. Nem mindegy az, hogy a múlt évben 650 milliós termelési értéket előállító gazdaság hogyan valósítja meg célkitűzéseit. Az is érthető, ’ hogy nem nélkülözheti a politikai, az állami szervek támogatását és ezzel együtt a tudomány művelőinek hatékony segítségét sem. Ez a rendezvény jó alkalom arra, hogy a magas szinten művelt szakma közel jusson és közvetlenül is hasson a gyakorlatra. De jó alkalom arra is, hogy még inkább elmélyüljön, hatékonyabbá váljon az egyetem és a gazdaság kapcsolata. — Azzal a szellemi tőkével, amelyet nekünk nyújt az egyetem, eredményesebbé szeretnénk tenni a vertikális integrációval kapcsolatos tevékenységünket, egyszóval — és ez lehetne mottó is: magasabb szintre kívánjuk emelni munkánkat — mondta Illés Dezső. A megnyitó után először dr. Gál János tanszékvezető egyetemi tanár, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem rektora tartott előadást az egyetemi oktatás jellegéről, célkitűzéseiről. Abból az alaptételből kiindulva, hogy a fejlődés döntő tényezője a kiművelt emberfők sokasága, elsősorban arról szólt, hogy a fagazdálkodás fejlődése törvényszerűen megkívánja az oktatás reformját. Utalt arra, hogy bár a gazdaságok termelése a századfordulóig megkétszereződik, mégis előtérbe kerül az erdő közjóléti, társadalmi szerepe. Részben ehhez kell igazítani az oktatási célkitűzéseket, részben pedig ahhoz, hogy az új mechanizmus más típusú szakembereket igényel. Nem nélkülözhető a jövőben a szak- és üzemmérnökképzés. A szakemberképzésnek igazodnia kell a kor követelményeihez, mint ahogy a növekvő feladatokat is csak korszerűbb termelés mellett lehet végrehajtani. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott dr. Káldy József tanszékvezető egyetemi tanárnak az előadása, aki a fakitermelésben alkalmazott munka- módszerek fejlesztéséről szólt. Az érdekes, szakmai, vetített képekkel is illusztrált előadás nem csupán azokat a tényezőket sorakoztatta föl, amelyek törvényszerűen megkívánják a falútermelés technológiai és technikai fejlesztését, hanem részletesen ismertette az ezzel kapcsolatos munkarendszereket is. Az egyetemi napok programja tegnap délután két érdekes eseménnyel folytatódott. A vendéglátó gazdaság a helyszínen mutatta be a részvevőknek a zselici szállítási szervezetet, a bőszénfai és a szentbalázsi rakodókat. A fiatal erdőmérnökök pedig a gazdaság központjában konzultációra gyűltek össze, ahol a kezdő mérnökök helyzetéről, gondjairól folytattak kötetlen beszélgetést. Ma délelőtt szakmai előadásokkal és vitával folytatódik a rendezvénysorozat. V. M. Blokktéglát készítenek Tótújfalun Cementblokk tégla gyártását kezdték meg a Dráva-menti Egyesült Tsz tótújfalui üzemegységében, Eddig 20 ezer darabot készítettek, A terv szerint ebben az évben 100 ezer téglát gyantának. A hí«kkts»lat * tm saját építkezéseinél használja fék Dunai Imre, az észak-somogyi tsz- szövetség munkatársa Pénz és takaró a vietnami gyerekeknek Példakép H iúságukról nem szívesen hallanak az emberek. Ügyei Önök is így vannak ezzel? Nem tudják elviselni, ha meglátja valaki, amikor éppen fésülködnek, szépítkez- nek a tükör előtt, vagy amikor látszólagos érdeklődést tanúsítva a kirakat holmijai iránt, a vastag üvegben nézik meg, hogy jól áll-e a hajuk, egyenes-e a tartásuk. Talán meglepő: én mégis rendszerint tetten érem a hiúságot. Nem ezt kutatom, csak figyelem az embereket. Utcai sétákon, piacon, munkahelyen, mindenütt. Egyszerűen azért, mert öröm fölfedezni egy-egy típust apró megnyilvánulásai, megszólalása, tekintete alapján. Így jutottam el Pesten a Rákóczi úti hangszer- bolt elé, amelynek kirakatában ipari tv-kamerát helyeztek el, s a járókelők megjelentek a képernyőn, láthatták magukat. Azt a tülekedést, ami ott volt! Mintha az emberi nem valamennyi negatív vonása ott összpontosulna a kirakat előtt: könyöklés, lábtaposás, lökdösés, durva rámordulás — mindenki látni akarta önmagát. Még a szerényebbek is félénken odasandítottak, mások bájologva adtak kísérő szöveget a képhez: »Nézd, ott vagyok én!«. Igazán nem mondhatja senki, hogy rossz viszonyban vagyunk a tükörrel. Naponta többször is megnézzük magunkat. Csak az a kérdés, hogy látjuk-e? Milyenek vagyunk voltaképpen? Látjuk-e egyéniségünket egy képzeletbeli belső tükörben, belenézünk-e néha legalább, vizsgáljuk-e, hogyan áll a — jellemünk? Egy szülői értekezleten voltam a múltkor. Az igazgató igen nagy felelősséggel és növendékei iránti szeretettel beszélt az iskola belső életéről, a fiatalok munkájáról, magatartásáról. Nem volt, mert nem lehetett túlságosan elégedett. Kérte a szülők segítségét, mert úgy látja, hogy... És sorolta. Mintha ezek a gyerekek nem becsülnék túlságosan a munkát. És egymást se nagyon. Zárkózottnak éppen nem mondhatók, de mintha egoisták lennének, önmagukkal törődnek csak, igen nehezen alakul ki a közösségi szellem. Nem álltak háromszor sorba a szorgalomért, és lelkesedni sem tudnak, csak szalmalángszerű föllobbanásokat tapasztalunk. Mert lelkesedtek például a klubért, amíg nem volt, s amikor elkészült... Mintha már nem is kellene, immel-ámmal vesznek részt a társadalmi munkában, az önkéntes vállalkozás igen ritka. Baj van a fegyelemmel, és a világnézeti nevelésben sem jutottak úgy előre, ahogy szerették volna... Legszívesebben félbeszakítottam volna az igen jó szándékú, s azt hiszem, gondjait is hitelesen feltáró iskolavezetőt, és azt mondtam volna: Igazgató elvtárs! Hiszen maga nem a gyerekekről beszél! Hiszen most rólunk van szó! < Kíváncsi lennék, hányán gondolkodtak el azon, amit az igazgató mondott, s volt-e erejük belenézni a tükörbe? És látja-e mindenki gyermekét, vagy csak nézi? Figyeli-e gondolat- és érzésvilágának alakulását, szokásait, magatartását; fölfedezi-e benne önmagát? A példakép — mi vagyunk. Szidjuk hát önmagunkat, ha baj van fiainkkal! Csakhogy ez kevés... A z a gyanúm, amúgy is elbizonytalanodtunk abban, hogy kiket állítsunk példaképként a/z ifjúság elé. Bátortalanok és talán felületesek is vagyunk, pedig nem igaz, hogy nincs kikre föltekinteniük. A társadalom fejlődése, hétköznapjaink nagyszerű tettei, a politikai, a tudományos, az irodalmi, a művészeti élet kiválóságai igazán adnak példát nekünk és gyermekeinknek. Egy ismerősöm így fogalmazta meg aggályait: »Ma már annyira félünk a nacionalizmustól, hogy nem merünk hazafiságra, a szülőföld szereteté- re sem nevelni...« Elgondolkoztató. De mégsem mennék most ilyen messzire. Ha személyes vallomást kellene tennem, bészélhetnék Adyról, József Attiláról, Beethovenről és Bálint Györgyről, Illyésről és Veres Péterről. De ha jól meggondolom, egy »névtelen« ember volt a legnagyobb példaképem: az apám. Hogy mit kaptam és mit tanultam tőle, szerénytelenség lenne fölemlíteni. De őt lestem először nyiladozó értelmemmel, s hetvenen túl sem szűnt meg számomra követendő lenni. Ügy emlékszem, mintha nem is nevelt volna engem. Csak dolgozott. És élt, úgy, ahogy a többi egyszerű ember... Gondolunk-e gyermekeinkre, amikor élünk és dolgozunk? Észrevesszük-e, hogy mi vagyunk a példakép? Munkásdinasztiákat említhetnék a cukorgyárból. Sokszor írtunk róluk. Nagyapák, apák, fiúk és unokák nőttek a gyárhoz széttéphetetlen kötelékkel. A munka becsülete, a tisztesség szállt apáról fiúra. És vannak pedagógusdinasztiák és orvos'dinasztiák. De nehogy bárki is félreértse. Az ifjú mérnök is issza a föld gazdájának szavát, s a munkásfiatal is apjára tekint, ha logarléccel dolgozik is. Nem a szakmai azonosság tesz példaképpé minket. S mi mégis úgy látjuk, hogy másnak a fia, másnak a lánya a »rossz«, a »mai fiatal«, az elítélendő magatartású, a rakoncátlan. S mi vétlenek vagyunk? Derültem az alábbi történeten, de sokat is mondott nekem. Az iskolában házifeladatot kaptak a gyerekek. Az irodalomórára közvetlen hangú levelet kellett írniuk a barátjukhoz. Engedjék meg, hogy az egyikből egy kis részletet idézzek: ».„ Nem, mondhatnám, hogy az órákon túl nagy a fegyelem, de azért ördögök sem vagyunk. Egy-egy jó bemondás után mindjárt kellemesebb a hangulat. Magyaróra elején, amikor bejön a tanár, jókat röhögünk egymás között azon, hogy egy nagy rakás könyvet és jegyzetet cipel a hóna alatt, majd megszakad ...« A tanár — akit rendszeresen »kiröhögtek« — megdicsérte a fiút, felolvastatta a dolgozatát. Mert őszinte volt, szókimondó. S a gyerekeknek tetszett a dolog. Csak amikor otthon elmesélte, akkor mondta az édesapja, hogy azért a sok könyv meg a jegyzet miatt nem kinevetni, hanem becsülni ketl és tisztelni a tanárt, mert többet akar adni, mint amennyi feltétlenül a kötelessége. Ügy tudom, a fiú példaképének tekinti a tanárt, s így nézett föl az apjára is ... E lrettentő példát is mondhatnék persze. Gondoltam, utánanézek, hogy száz bűnöző közül hányán szedték föl otthon, családjukban ezt a meghökkentő »tudományt«. Vagy hány rabló, gyilkos és garázda cselekedetét készítette elő az otthoni környezet? De azt hiszem, számok helyett most a szavak is beszélnek. A példakép mi vagyunk. Nem a kromoszóma-részecskéket, a géneket kell okolnunk, amelyekre nagyfene fölkészültségünk közepette oly gyakran hivatkozunk. Nem az öröklött tulajdonságokkal van baj, hanem azzal, ahogy néha megmutatjuk gyermekeinknek saját életünket, munkánkat, magatartásunkat. Nagy felelősség a miénk ... Mert akár észrevesszük, akár nem: a példakép mi vagyunk. Jiwfl« Béla
