Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-01 / 127. szám
EGY ÉV UTÁN Egy év telt el a rendeletek éa utasítások megjelenése óta, melyek megfogalmazták és előírták a községi tanácsok megnövekedett hatáskörét. Már a rendelet megjelenése előtt beszéltek róla az érdekeltek. Akadtak olyanok is, akik kérdőjelet rajzoltak a változásokhoz. Az egy év elemzésre, meg- szívlelésre kínálkozó tapasztalatait így összegezzük: az idő bizonyított és cáfolta a kérdőjelet. A megyei tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanácsi vezetők és a közművelődés, a közoktatás dolgozóinak kapcsolata jó, sok helyütt többet ígér, mint a korábbi években. A járási hivatalok vezetőivel beszélgettünk, s többnyire jó tapasztalatokról számoltak be, például a barcsi, a marcali járásban. Lendület, jó kapcsolat példázatát figye}- hettük meg Babócsán, Ka- darkúton is. Az alábbiakban főleg a kaposvári járás tapasztalatairól írunk részletesebben. Egervöl- gyi János, a járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetője egy általa készített fölmérés alapján kiegészítette, megerősítette tapasztalatainkat A közművelődésért A népművelő sohasem vonulhat vissza a művelődési házba, mint egy elefántcsonttoronyba, tevékenységének állandóan összhangban, kapcsolatban kell állnia a kézség gazdasági, állami vezetőivel, mert különben annyira magára marad, hogy tehetetlen lesz. Az új helyzetben tehát minden tényező azt segítette elő, hogy a kapcsolat még ösz- szeforrottabb legyen. A községek általában kellő időben kérték a járások véleményét, a megyei tanácsi és járási hivatali vezetők igen sokat jártak ki, hogy azon melegében megoldják a vitás kérdéseket. Volt ugyan község — például Lengyeltóti —, ahol sokáig húzódott a népművelő fizetési besorolása, de a kép azt mutatja, hogy a tanácsi vezetők és a népművelők megtalálták egymást. A kaposvári járásban igen szép példa erre a már említett Kadarkút, Attala és körzete, Somogygeszti. A bevezetőben azt írtuk, hogy több helyütt nagyobb a lendület a korábbi évekénél, a tanácsi vezetők jobban szívügyüknek tekintették, felkarolták a közművelődés ügyét, és a korábbi »csenddel« szemben eleven pezsgés kezdődött. Ami külön örvendetes: a gyakran kieső társközségekben is észrevehető a virágzás. Sőt a társközség »szellemi élete« apitya és Celebuli a cirkusz bohócai voltak. A műsor számukkal végzett artisták, zsonglőrök és egyéb csepürágók — élükön Fókabajsz állatszelídítövel — a függöny mögül lesték a bohóc tréfát. Minden áldott este. Csak úgy hemzsegtek a félrehúzott függöny mögött. Rapitya selypített, Celebuli dadogott. Ha Celebuli megkérdezte Rapityát a porondon, mit evett uzsonnára, az így felelt: »Szaft. . . -ot«. Ha Ra- pitya megkérdezte Celebuli- tól, fázik-e, az így dadogott: ’Didi.. .-dergem«. Ilyen bemondásokra épült a jelenetük. Rapitya magas, sovány seprűnyél volt, Celebuli hájas, mindenholkerek hordó. Egyébként: rossz cirkusz volt ez. Csak apróbb falvakba engedték be őket. Sok helyről egyenesen kitiltották Fókabajusz szőrükhullott tevéit. Az utóbbi időben szaporodtak a kudarcok. A késdobáló Lohengrin az egyik előadáson a partnere jobb hónalja helyett a ponyvatartó kötelet találta el. Az aláhulló sátortető alatt egyesek frászt, mások — o szebbik nem csinosabb tagjai — csókot kaptak. Ez utóbbiak máig sem tudják kitől. A szerző azonban tartozik az igazságnak, no meg az erényes hancurfalpi férfiaknak — ott volt az ominózus előadás —, hogy elárulja: Fókabajusz hím tevénéhol többet ígér, mint a központé. Ilyen újulásról tett tanúságot Felsőmocsolád vagy Ecseny. Ügy vélem, a legszükségesebb a jó tapasztalatok közreadása. És mindenképpen fontos lenne, hogy a tanácsi vezetők egymás között beszéljenek az eltelt évről, közművelődési tapasztalataikról. Emberséggel A közoktatás és a tanácsok közös munkájában korántsem ilyen kedvező a kép. Most azonban ismételni kell önmagunkat; ugyanis nagyon sokszor és nagyon sokat írtunk arról, hogy kettőn áll a vásár, közeledniük kell a pedagógusoknak is, nem értelmes dolog hiúsági kérdést csinálni a tanácsi hovatartozásból. A dolgok állása mégis kíméletlenül figyelmeztet: nagyon sok helyütt hiúsági kérdést csináltak belőle! Számolgatták a tanácsi vezetők iskoláinak számát, hivatkoztak fűre-fára, és a valóság, az intézkedések megmásíthatatlansága bizonyított: ha kezdetben több megértéssel, emberi oldalról közelednek egymáshoz, talán kevesebb megyei, járási békítgetés árán is kiépül a jó kapcsolat. Az átmenet nem volt zökkenőmentes Somogyjádon. Áldatlan vita kezdődött költségvetésügyben, amelyben olyan mereven érvel és áll szemben a tanács és az iskolavezetés, hogy a járási hivatalnak ugyancsak nehéz eldöntenie, kinek van igaza. Mennyivel egyszerűbb lenne leülni és szót érteni községen belük * Emberség dolga! A tanácsi vezetők se mindig a dolgok emberi oldaláról közelítettek az új helyzetben. Érthetően bizalmatlanok a pedagógusok azzal a tanácsi vezetővelszemben, aki a költségvetésből feltekintve azt javasolja — megtörtént —, tartsanak kevesebb órát az iskolában és nem lesz baj. Volt olyan tanács, ahol a rendelet megjelenését követően felhívták a járási hivatal figyelmét, hogy most már hozzájuk kerültek a dolgok, ök irányítanak. _ Pedig a járási hivatal vezetői nem nehezíteni, hanem könnyíteni akarták a dolgot. Egy bizonyos: vezetni az élet egyetlen területén sem köny- nyű. Ezekhez a feladatokhoz még jó néhány tanácsi vezetőnek föl kell nőnie, s ebben je követte el a megismételt merényletet a sátor leple alatt. Az előadásnak persze aznapra befellegzett, jobban mondva: beponyvázódott. Na aztán, amikor James James, az erőművész nem tudott fölemelni két egymásra tett széket! A nézők követelték, hogy hármas bizottság alakuljon, és vizsgálja felül a tömör vas látszatát keltő üres alumínium gömböket. És amikor a cirkusz vegetáriánus hajlamokat eláruló két oroszlánja a zöld női kalapokat nézte csalamádénak? Botrány botrány után. Furcsa véletlen, hogy mégsem a gyenge kezű idomítok, a tehetségtelen zsonglőrök, az ügyetlen artisták hullottak ki a társulatból. Az igazgató először is Kinga Gazellát bocsátotta el, a Levegő Tündérét, akinek dupla szaltóitól borzadt a gyengébb idegzetű publikum. Aztán Abaházi Gurman, a tűznyelő következett, aki a tűzön kívül még ekevasat, első és másodosztályú máltai keresztet, harisnyatartókat is nyelt a tartozékokkal, csak úgy — ráadásként. Szóval: elbocsátották őket. Vajon miért? Rejtély. Vagy nem? tanfolyamokkal, előadásokkal, tapasztalatcserékkel segíthetnek az irányító szervek. Persze ez sem old meg mindent. Továbblépni Megnövekedtek az iskola- igazgatók feladatai, gondjai. A beosztott nevelők körében mégis nagyobb a lehetőség a bérdifferenciálásra, mint az igazgatóknál. Érthetően feszültség keletkezett itt. Külön gond az, hogy az iskolai körzet és a tanácsi körzet nem azonos. Itt persze egyik napról a másikra nem jöhet létre olyan megoldás, hogy az egybevágó háromszögek mintájára egybevágjon az iskolai körzet és a tanácsi körzet is. De oda kell hatni, hogy az iskola körzetében valamennyi érdekelt tanács — szükségleteinek, lehetőségeinek és érdekeltségének megfelelően — támogassa a körzeti általános iskolát. Az utóbbi időben »dömpingszerű« lett a szakfelügyelet. Nemrég a Magyar Hírlapban olvastam egy riportot somogyi tapasztalatokról, olyan éllel, hogy valamelyest »csökkenőben érzik« a szakfelügyelők e munkájuk presztízsét. Ügy vélem, ez a tény nem független a látogatások döm- pingszerűségétől. A járási hivatal — érthetően — a kisebb területen jól elosztotta; eloszthatta egyenletesen a szakfelügyeletet. Most azonban előfordul, hogy »megszállják« az iskolát. Nyilvánvalóan a nevelők szempontjából sem mindegy, hogy a szakfelügyelők egymás kezébe adják-e a kilincset. És vegyünk alaposabban szemügyre még egy gondot. A járás iskoláiban a szakkörök száma 120-ról 73-ra csökkent. Ismét a költségvetések »ördögi« körébe érkeztünk. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert a tanácsi költségvetés szerint nincs mód arra, hogy a szakkör vezetői díját kifizessék. Ha egyszerűsíteni akarnánk a képet, arról van szó, hogy a gyengébb anyagi keretekkel rendelkező tanács szinte előlegezi az iskola tanulmányi munkájának gyengülését is. Sok helyütt a jól működő iskoláknak kell emiatt a hagyományos, a nevelést segítő szakkörökről, korrepetálásról lemondaniuk. Ezek az ellentmondások megoldást sürgetnek. A tanácsok, az iskolák önállósága ilyen »mellékhatásainak« a megszüntetése a közeljövő felRapitya és Celebuli humor- talan bohóctréfája — úgy tűnik a krónikásnak — valóságos oázis volt a tehetségesek elbocsátása utáni időszakban. Ök mindig számíthattak néhány éretlen kamasz harsány röhejére. Valósággal tűzbejöttek ilyenkor. Nagy leleménnyel és kitartással öntözték egymást hideg vízzel. Robbantak a szivarok, melyekkel egymást kínálták, röpültek a torták ... Leghálásabb közönségük azonban — Fókabajusz ido- mítóval az élen — o függönynél nyüzsgő társulati tagság volt. A kancsal késdobáló — Halef Jakab — úgy röhögött, hogy a könnye csörgött, Ma- kadám Mary, a szemfényvesztő, a hasát fogta nevettében. Fókabajusz k acagtában lenyelte dúsan termő orralji szőrzetének felét. Pedig nagy kockázat volt még egyszer a közönség szeme elé kerülniük műsorszámuk után. ök azonban vállalták a rothadt paradicsomok esetleges záporát, füttykon- cert-égzengéssel, csakhogy ott lehessenek Rapitya és Celebuli poén-pingpongozásán. Mintha valóságos verseny folyt volna a társulat tagjai A Lányok és asszonyok gyűltek össze naponta, s készítették a szebbnél szebb, remekműnek is beillő térítőkét, gallérokat, ingre a díszítéseket. A balatonendrédi csipkeverésnek hosszú évtizedekre visszanyúló hagyományai vannak. Az endrédi tanácsi körzet vezetőjétől tudtuk meg, hogy néhányan még foglalkoznak a csipkeverés művészetével. Művészet ez, mert tehetség kell hozzá és jó szem. — Sajnos a fiatalokat már nem érdekli, nem tudja őket lekötni. Pedig jó lenne megszervezni az »utánpótlást«. Mindig híres volt az endrédi csipke, szomorú lenne, ha teljesen feledésbe merülne ez a szép hagyomány — mondta Hekeli László, a művelődési ház igazgatója. A régi idők nagy mestere özv. Kayel Endréné. Zamárdi felsőn lakik már több mint húsz éve. Egyedül a zöld levelű futónövénnyel sűrűn beborított házban. Óriási udvar, cserjék, bokrok, a vadon nőtt, derékig érő fű közül néhol kikandikál egy-egy fiatal kis \ i- rág. A terasz lépcsői előtt frissen gereblyézett a homok, gondozottak a virágok, a ráncokkal barázdált kéz életteremtő erejének eredménye látszik. Bent a szobában minden eleven. Régi, megfakult fényképek kerülnek elő, s a tömérdek csipke teljesen elborítja az asztalt. Életre kelnek a fakó élmények is, és csak úgy záporoznak a történetek. — A csipkeverést hatvanhárom évvel ezelőtt az uram honosította meg Endréden. Szegény volt akkor a falu, a répaszedő napszámért negyvenhárom krajcárt fizettek. Szaktanárt hozatott a falúba, aki a lányokat, asszonyokat megtanította a csipkeverés művészetére. Két célja is volt ezzel, összetartotta az asszonyokat, közösséget alakított ki, és munkát adott nekik. Lelkész volt, a parókiára gyűltek össze ötvenen, hatvanan, még a környező falvakból is átjártak dolgozni. Stököl Vilma volt a mester, akitől a titkokat lesték el. Szerették a nők a munkát, volt olyan is, aki nem a pénzért csinálta, hanem azért, mert művészetet látott benne. Minden jövedelmünket a csipkére költöttük. Megvásároltuk a cérnát, a gombostűket és minden kelléket. Ingyen osztottuk szét az asszonyok között. A tanfolyamok után azok a lányok, akik nem Endréden laktak, hazamentek, és az uram mindegyiknek adott ezer orsót és egy kiló cérnát. Az volt a célja, hogy minél több helyen ismerjék meg a csipkét és készítésének csínját-bínját. Megadott minta alapján sikeredtek a kis asztalterítők. A között: ki tud harsányabban kacagni. Rapitya és Celebuli meghajolt, és a közönség csendes, a »művészek« annál hangosabb tetszésnyilvánítása közben elhagyta a porondot. A társulat tagjai kezet csókoltak Celebulinak, paroláztak Rapityával: >•Felejthetetlenek voltatok ma este is!« — És Sala Salavári hol maradt? — húzta fel szemöldökét csodálkozva Rapitya. — A mi, jó Salánk nem kíváncsi a számunkra? — pi- tyegte Celebuli. A társulat tagjai a vállukat vonogatták. »-Nem, úgy látszik Sala Salavári nem kíváncsi a produkciótokra.« És a szemekből a kajánság szikrái pattogtak. Sala Salavári, a bűvész, világszám volt. Valamikor Európa összes cirkusza jegyezte a nevét, ö volt az utolsó vas- tapsbiztos tag a társulatban. Másnap az igazgatói lakókocsiban — mely egyben iroda is volt — zavrtan védekezett. — Fájt a fejem tegnap este, direktorkám. Borogattam éjfélig. központ: Endréd maradt. Az ezerkilencszázhúszas évek után már országos híre lett a somogyi kisközségnek. — A mintákat magam terveztem. Körzőt nem használhattam, így fél- és egyliteres köcsögökkel rajzoltam meg a köröket. — Mi a csipkeverésnél a legfontosabb követelmény? — Olyan legyen, mint a házasság: — a párokat nem szabad összecserélni. Nagyon makacs, bogaras vénasszony vagyok ám! Csak azt szeretem SEMMI ESETRE SEM köny- nyebb a pedagógusok munkája a tanév végéhez közeledve, mint mondjuk decemberben, februárban, a tanév derekán. A jól befejezett tanév lehet a sikeres új tanévkezdés záloga. Ilyenkor, május végén, június elején nemcsak a tanulók sikerei fejeződnek ki — így vagy úgy — az osztályzatokban, hanem a pedagógusok össz- és egyéni sikerei is összegeződnek, elsősorban az év végi tantestületi értekezleteken. Emellett fontos az is, hogy minden egyes tanító, tanár, általános és középiskolai nevelő mérleget készítsen magának. Mi sikerült, mi nem. Ez után az következik, hogy mi miért sikerült, min bukott meg egy másik elképzelés. A pedagógusmunka egy, talán feledésbe merült részére kívánom fölhívni a figyelmet. A jó tapasztalatok, munkasikerek összegezésére. A közvetlen évi munkából kell kiFelbontották a szerződését. Az indoklásban ez állt: »Kon- certállóképesség hiánya miatt«, ö ugyan gyengén védekezett: a saját számára koncentrált, a bohóctréfára már nem maradt 'ereje. De hát — milyen társulati tag az olyan, akinek csak a saját produkciója számít? Ezt kérdezte a direktor. Mellette tornyosult a neje is. Művésznevükön Rapityának és Celebulinak hívták őket, azt hiszem ezek után már ez sem titok a nyájas olvasó előtt. C irkuszi körökben kering egy legenda. Volt egyszer egy társulat — az igazgató és a neje mint bohócok szerepeltek —, amely egyszer csak eltűnt. Mintha az Alföld asztallapjáról a nap szívta volna fel őket. Én egy ideig gyanakodtam, hogy Sala Salavári varázsolta el a társulatot. Bosszúból. De éppen a napokban találkoztam a bűvésszel. Mikor közöltem a gyanúmat, szomorkásán mosolygott és a fejét rázta: — Hova gondolsz? Nincs erre képességem. És adott egy tippet. Valahányszor jogtalanul elbocsátott ember jön be a szerkesztőségbe; menjek el a panaszos főnökéhez. Tuti, hogy Rapitya és Celebuli ott »ütötték fel fejüket«. Leskó László csinálni, amit én magam terveztem. A csipke ebben a nagy házban az éltető erőm. Olyan gyorsan elrepülnek a napok, hogy szinte észre sem veszem. Nézze, találtam, egy csipkét. Ez a berlini világkiállításon első díjat nyert. Mutatok még magának néhányat. Ez a nagy pedig Amerikában vett részt egy kiállításon. Van olyan is, amelyiket Svájcban csodálták meg. Idős vagyok már, de még mindig készítek. Nem tudom abbahagyni... indulni, de a jó pedagógiai tevékenységnek vannak olyan mozzanatai is, melyek csak hosszabb idő alatt térülnek meg. Tehát az évenként egymásra rakódott rétegeket is föl kell bontani, hogy a munka további, magasabb szinten folytatódjék ez új tanévben. Szokásos ma a túlméretezett adminisztrációra hivatkozni. De ezzel is úgy vagyunk, hogy »kiöntjük a vízzel a gyereket«. Azaz igyekszünk megszabadulni minden írásos munkától, mert általában fölöslegesnek tartjuk az adminisztrációt. Nem helyes. A tapasztalatokat nemcsak gondolatban összegezhetjük, ha leírjuk azokat, mélyebben kötődnek meg bennünk. Néhány idősebb pedagógus talán még emlékszik arra, hogy fiatalabb éveiben tanév végén — nemcsak ilyenkor — óravázlatírás helyett tapasztalatait rögzítette naplószerű formában vagy tanulmánysze- rűen. És ez nem sok munka, a haszna viszont óriási. Nemcsak a tananyag, a módszerek fölött is érdemes ilyenkor év végi gondolatainkat jártatni. A tanulók portréját is kihúzhatjuk színessel, amitől egyik jobban megkülönböztethető a másiktól. Milyen változásokon mentek át tanítványaink? És ez a változás a korábbi évekhez képest milyen irányban történt? Mit várhatunk jövőre? Miben kell jobban a segítségükre lenni tehetségük kibontakoztatásában? Vagy mit kell tennünk még annak érdekében, hogy biztosabb alapokon álljanak? HA ÍGY VÉGIGMEGYÜNK a tanéven, elkerülhetetlen, hogy tükröt tartsunk magunk elé. Bár eddig is benne vagyunk az összképben — a megválasztott módszerekben, a tanulók eredményében —, de lennie kell egy olyan tükörnek is, melyben csak a pedagógus látszik. A felnőtt is változik a maga módján. Alakul, formálódik, formálja a világ, a munka. Lehet, hogy az egyik év jobban szárnyra kapja az embert, mint a másik. Keressük magunkban és rajtunk kívül is az okokat, a magyarázatot Mi mindenre kell gondolnia egy pedagógusnak. Gyönyörű hivatás ez. H. B. Somogyi Néplapi 5 Röhrig Gábor Pedagógiai jegyzetek Tanév vége előtt
