Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-04 / 130. szám
Tárlatlátogató A Rudnay-cmlékkiállítás anyagából. (Selmeczi Tóth János felvétele.) Egy könyv ürügyén Zichy szellemisége a hajtóerő ■ lí pltü n®p kutatása az nGIia utóbbi évtizedben Európa-szerte számos új, érdekes eredményt hozott Annak idején, 1966-ban Jan Filip könyve (A kelta civilizáció és öröksége) magyar nyelven is nagy sikert aratott Filip professzor átfogó képet adott erről az igen érdekes, és az időszámításunk előtti IV—I. századok életét jelentősen befolyásoló népről, de nem foglalkozott olyan mélységben a közép-Duna- medencei anyaggal, mint azt a kutatás eredményei és a szép leletanyag is indokolta volna. A hiány pótlására és a magyarországi kutatások eddigi összefoglalására is vállalkozott Szabó Miklós, a keltakérdés külföldön is elismert fiatal kutatója. A Corvina Kiadónál nemrég jelent meg munkája A kelták nyomában Magyarországon címmel. A szerző átfogó képet ad az illírekről az i. e. IV. századtól szívós küzdelemmel teret és hatalmat hódító kel- taság életéről, (ők lettek a későbbi Pannónia provincia ún. »bennszülött« rétege.) A könyv a Közép-Duna-meden- ce meghódításának történetét ismerteti, majd az akkori társadalmat (harcosok, papok, kézművesek). Rekonstruálja már kihalt nyelvüket. Érdekes, az össz-európai történelem és irodalom számára is fontos alkotóelem a kelta vallás marxista szemléletű, kritikai vizsgálata. Szabó Miklós könyvét kitűnő időrendi táblázat és bőséges irodalmi tájékoztató, valamint sok szövegközti és 75 művészi fotó egészíti ki. A Dél-Dunántúlon számos nagy kelta település, városias jellegű építkezés nyomait (Kurd, Regöly, Simontornya, Mágocs, Pécs; nálunk Somogybán: Kercseliget, Kaposvár, Toponár, Ráksi, Lengyeltóti, Balatonboglár, Balaton- foldvár stb.) fedezték föl eddig, de közülük legfontosabb a Nagyberki melletti Szalacs- ka-hegy. Bár Szabó Miklós néhány helyen említi jelentőségét, mégis elmarad értékeinek. prominens leleteinek és azok értékelésének közlése. Mivel ezeket megyénkben is sokan ismerik (és számos szén kirándulás végcélja a Szalacska-hegy). Maráz Borbála somogyi származású békési muzeológus legutóbbi összefoglalása alánján nem árt emlékeztetni rá. Annál is Somogyi Néplap inkább, mert korábban már megemlékeztünk a Somogyi Néplapban Damay Kálmánról, a sümegi múzeum megalapítójáról és tulajdonosáról, akinek a nevéhez fűződik sok szép és érdekes sza- lacskai lelet megmentése, valamint az 1921-ben megjelent Tagisir című, kelta témájú, a szalacskai pénzverés történetét megelevenítő regénye. A leírások alapján az i. e. 80 körül fából készült, sátorszerű épületben működhetett a pénzverő műhely, mely csak jóval később, a népvándorlás korában pusztult el teljesen. Mintegy 8—10 négyzetméternyi területen találták meg az eszközöket, közöttük volt egy öntőminta is, vasfogóba szorítva (valószínűleg öntéshez előkészítve). Aztán még több öntőminta is felszínre került. A kelta öntő- és pénzverő- műhely teljes anyaga a sümegi Damay Múzeumba került, onnan a II. világháború alatt a nyilasok Nyugatra akarták hurcolni, de Zalaegerszegen egy szőnyegbombázásban több tízezer más (veszprémi, vasi és somogyi) gyűjteményanyaggal együtt szinte teljesen megsemmisült. Szalacska-hegyről több ezer római éremleletet ismerünk. Említésre méltó még az 1899- ben talált Sol-Luna papnőjének felszerelése, valamint a közismert Venus- és Hercu- les-szobor. .Négy nemesfémlelet is előkerült (1909, 1931- ben kettő, 1951), amelyekben láncok, dísztűk és más ékszerek stb. voltak. Napjainkban is minden szőlőforgatás vagy más terepmunka alkalmával számos lelet kerül a felszínre. Ezek között, valamint a korábbig leletanyagban is több illír és görög hatású darab akadt. A'z élet fénykora a Szalacska- hegyen az i. sz. 189—285 közötti időben volt, bár egy i. sz. IV. századi — Cons- tantinus-kori — megélénkülésről is tudunk. Szalacska később, a népvándorlás viharos első évtizedei során elpusztult, de az avarok is felismerték kulcsfontosságú földrajzi helyzetét és megtelepedtek itt. A hnlvi lah;ossá8 sok IIGlfl érdekes mesét tud a Szalacska-hegy belsejében húzódó római és avar kori alagutakról (pl. Kóbilik), ezek azonban a kutatás szerint csak a burjánzó képzelet hangulatos szülöttei. Dr. Draveczky Balázs A zt mondják; Zala hazánk legkisebb lélekszámú községe, amelynek múzeuma van. Ékkő ez az egykori kúria és berendezése, meg az évszázados fák a falu tenyerén. Tudja-e ez a Tab környéki kis község: mit tart a tenyerén? Más oldalról: hat-e a falura, van-e kisugárzása ennek az ékkőnek? Még inkább megközelítve a kérdést: serkentő-e ma is Zichy Mihály szellemisége? Zalában jártam. A siófoki járás Zala nevű helységében, amelybe sokszor hetekig nem talál el a levél, mert a posta Zala megyébe irányítja. »Zichy és a mai Zala.« Ennyi állt csak az újságíró jegyzetfüzetében. Mivel teltek az üres oldalak? Egy gazdag élet Ki is volt Zichy Mihály? A közepesen tájékozott ember is tud annyit, hogy Arany balladáinak, Madách örök érvényű tragédiájának illusztrátora. De érdemes róla több adatot is gyűjteni! 1827-ben született. Elhivatottságérzetéhez megfelelő konokság is társult, így szakadt ki a nemesi famíliából. A reformkor Pest-Budáján találjuk már egészen fiatalon. Gyerekfejjel gyerekes terveket sző Metternich meggyilkolására a barátjával. Tizenhat éves korában Bécs utcáit rója mesterével, Waldmüller- rel, a kor divatos festőjével. Az egykori kritika nagy ovációval fogadja Zichy egyik jelentős kiállításon szereplő vásznát. »A 19 éves ifjú Zichy híresség volt már, díjakat halászott el az akadémia professzorai elől, az öregek gyűlölték és féltek tőle ... mert nagyszerűen festett és tudta, hogy mit akar: a szellemtelen (copf os) akadémiai művészetet, ezt az örökké kérődző lényt a szemétdombra juttatni...« 1847-ben indult útnak Oroszország felé. Szentpétervárra, ahol néhány év alatt az udvari festő rangjáig küzdi föl magát. S nyitott szemmel járt, a fényesség nem vakította el. Látja és megARVO TURTIAINEN: M utattam már a névjegyét? Dr. Kőszegvári J. Tamás. Jogász. Látod ? Megadta a telefonszámát is. Fölhívtam. Az anyja vette föl a telefont. Hetvenöt éves. Agyérelmeszesedése van. Rendes. A fia is rendes. Feleségül megyek hozzá. Tudod, hogyan ismerkedtünk meg? A harisnyámat igazítottam egy kapualjban. Akkor jött arra. Gyorsan megfordultam. Megállt előttem: mit ugrálok, mondja, ne féljek tőle. Mondom, nem félek. Kinevetett, s hívott, menjek vele. Miért mennék? Maga ivott, mondom. Csak jött mellettem. Egy pohár Colát se iszik? — kérdezte. — Colát nem, csak sört. — Egy korsóval... Sólettet is ettünk. Én késsel, villával, ö meg elkezdi kanalazni. Mondom neki, előttem nyugodtan ehet késsel, villával, nem kell megjátszania, hogy nem úriember. Képzeld, nyolc nyelven beszél. Olaszul, franciául, angolul, németül, oroszul, és nem is tudom, még hogyan ... Ez jó, engem is ösztönöz. Nem is értem! Igaz, én nem sokat beszéltem magamról, és oroszul én is tanulok. Nyolc nyelven beszél! Először nem tetszett. De most már igen. A haja? Világosbarna. Barkója is van. És finom a keze. Kövér, de az nem baj, én szeretem a kövér embereket. Azt mondta, feleségül vesz. Agglegény. Tele van nőkkel. Így mutatkozott be; Szindbád.-, ZALAI festi a muzsiknyomorúságot is. »A művészet nem fényűzési cikk, a művészet a művelődés eszköze« — ez volt »ars poeticája«. 1847-ben Párizsba megy, a »művészetek világvárosába«. Külön tanulmány kellene annak kimutatására, mit hasznosított, mit épített be szuverén alkotói világába a Párizsban látottakból. Most inkább egy levelének néhány sorát idézzük fel, ez elénk vetíti Zichyt, az embert: »A legegyszerűbb mesterembernek nyílt szívű és egészséges értelemtől irányított nézetei sokkal kedvesebbek nekem, mint az úgynevezett jól nevelt, semmittevő világfi unalmas és haszontalan fecsegése.« És hazaindul Zalára. »Zichyt az ottani nép mint atyját úgy tiszteli« — írja Jókai Mór 1880-ban a Honban. Értik, s vele lobognak. Csodálják Petőfi verseinek illusztrációiért, mélyek külön- külön kis forradalmak. Aztán: újra Szentpétervár. Ott él, alkot, s gyűjt, 1906-ig. haláláig. Két asszony Két asszony. Az egyik idős, apró. A másik fiatal, karcsú. Tenni akarnak, s tesznek is ezért a faluért. Zichy Mihály szellemében. Rónay Istvánná — Zichy- unoka — a múzeum gondnoka. Ha vendég érkezik, a nyomába szegődik. Nem szabályszerű tárlatvezetés ez. Több annál. Nem »adathal- maz-özön«. Minek nevezzem akkor? A kiállított középázsiai sámánöltözet »ihlet« a »varázslás« szóra Mintha életre kelne itt minden: nomádok, jurtában lakók, a zalai kúria egykori lakói, s maga a halott mester is. Fodor Mária: Nem nő kell neki. Az sok van. Szerinte érdekes vagyok. Jópofa. Pedig ő sokat tud. Nyolc nyelven beszél. Én nem sokat tanultam, csak használom az eszemet. Mindig ilyen emberekkel jövök össze. A múltkor is azzal a költővel. Négy estén keresztül együtt vacsoráztunk az Inter- continentálban. Nagyon jópofák. A másik költő nekem jobban tetszett. Olyan csendes, figyelő ... Hanssal tele van rögtön a szoba... Mag- nussal ismerkedtem meg először. Állok a gépem mellett, egyszer csak észreveszem, hogy egy alacsony, bőrkabátos férfi néz be az ablakon. Elkezdek hülyéskedni, orrot mutatok neki, de ő nem nevet, csak néz szótlanul. Másnap az Egyetemi Színpadon újra láttam. Azonnal ráismertem. Nagyon rendes ember ... Magáról alig beszélt, mindig csak Hansról. Verset is mondott. A magányról. Ismeri a magányt. Ezért is szerettem meg annyira. Másnap eljött újra a műhely elé. S ő kezdett integetni. Nevettem. Aztán bejött. Próbáltam megértetni magam vele, de akkor még egy szót se tudtam németül. Jött persze egy tolmács, s mondta: Magnus kér, START Hallgatom a falu »Luci nénijét«. így lesz kerekebb az én világom is. Mint azé a sok száz látogatóé, akik a múzeum padlóját koptatták. Magyarok, németek, oroszok, grúzok, hollandok. — És a falu lakói? Látták-e már a kiállítást? Először borul el Rónay Istvánná arca. — Nem mindenki. A másik asszonyt, Csuti Lászlónét is a faluról faggatom. ö itt a »lámpás« Zalában. Tanító, népművelő és sorol még néhány feladatkört. — Egy éve, hogy idekerültem. A legfontosabb, amit tennem kell: legalább az ünnepségekre fiatalokat szervezni. Versmondásra, szereplésre. Ez is nagy dolog. Erőfeszítést kíván. Nehéz összefogni a gyerekeket; most öregek napjára sikerült először. Meghívtuk a karádi Pávakört is. Hogyan kezdődött? Itt voltam már vagy két hónapja, egyszer csak pénzt hozott a postás. A csekkre ez volt írva: »Népművelési ügyvezetői tiszteletdíj.« Akkor tudtam meg, hogy én vagyok az. Amennyit egyelőre tenni tudok a két gyerek mellett, azért nem jár pénz, úgy érzem. Nem hatna a szellemi örökség? Csak a további beszélgetések adtak választ. Valami megkezdődött Élénk színű ingben fiatal férfi a zalai Előre Tsz irodájában. Mint beszélgetésünk során kiderült: éppen ő az, akit ismeretlenül is kerestem ebben a faluban. Azt az embert, aki segít Csuti László- nénak. — Marton Lajos főkönyvelő vagyok. A szövetkezetben hozzám tartoznak a »kulturális ügyek«. Magam vállalta feladat ez. Hat éve élek itt, Tabról kijárva. Sokat gondolkodtam ezen a falun, Zala szellemi életén. Először csak a múzeumon. Rossz a propagandája. Elvétve említi csak meg egy-egy IBUSZ- program. Pedig, aki megnézi, élményekkel gazdagodva távozik. A természetvédelmi terület is gyönyörű; gz itteniek nagyon büszkék rá. S aztán izgatni kezdett más is. menjek föl este az Intercon- tinentálba. Fölmentem. Négy estén keresztül együtt vacsoráztunk. Teleettem magam. Gondolhatod... Ott ismerkedtem meg Hanssal. Odajött, átölelt, megcsókolt. Szerintem ivott. Volt egy tolmácsunk is, egy huszonhárom éves bölcsész. Rengeteget beszélgettünk. Kérdeztem, miért jöttek hozzánk. Nevettek. Magánút, mondták. Turistáskodnak ... Istenről is beszéltünk, meg az emberekről, hogy milyenek. Magnus megígérte, hogy az új kötetét majd dedikálja nekem. Hát ilyenek... Ez a Tamás is ilyen okos. Nyolc nyelven beszél. Mondtam neki, hogy egy darabig most ne találkozzunk, amíg megcsináltatom a fogamat: Nevetett, s kérdezte miért, így nem tudok jól harapni. Fölhívott a műhelyben is. Mondta, a mamával is akar beszélni. Negyvennégy éves. Én harmincöt. Szülök majd két gyereket. Még szülhetek. Nem sokat beszélek neki magamról, jobb ha nem tud mindent... Házias vagyok Én házias vagyok, ő jogász. Irtó inteligens. Megnézte a tenyeremet, és azt mondta: ez egy gyilkos keze. Egy börtöntöltelék keze. Ez már nemcjak »múzeumi ügy«. Az első eredmény, ahogy Csuti Lászlóné is mondta: az öregek napjának megtartása, szervezése. Közös e munka volt... Csakugyan nehéz lenne egy embernek hegyeket megmozdítani. Ha többen összefogunk, menni fog. Már tervezzük a Ki mit tud?-ot is zalai módra. »Nyüzsögni« kell a fásultság ellen. Nálunk valami elkezdődött. Három szocialista brigádunk van, most alakult a negyedik. Nagyrészt nekik köszönhetjük, hogy a kedvezőtlen viszonyok között gazdálkodó tsz-ek versenyében elsők lettünk. A brigádok ereje Somogyi Imre brigádvezető brigádjának tagjai meglátogatták már a múzeumot — Egyéni érdeke kinek- kinek a művelődés. És közérdek is, úgy gondolom. Meg aztán: nagy szégyen lenne, ha éppen mi, falubeliek nem láttuk volna az ott kiállítot- takat. Sok az olvasó ember az állattenyésztők között Mert nekünk ez jut leginkább. Moziba hiába is akarnánk menni, az hétkor kezdődik, nem végzünk addigra a munkával. Most már nem félünk, hogy mi lesz a faluval. Jönnék vissza a fiatalok. Érezhető ez. Pénzesített tsz a miénk, biztos a havi kereset. Igen: ez is hozzátartozik a lendületvételhez. ■ Holenár Józsefné is így mondja ezt. ö a nemrégiben alakult női növénytermesztő brigád tagja. — Fehér Klára írónővel szeretnénk fölvenni a kapcsolatot. Sok asszony olvasta már a műveit. Nekem is Somogyi Istvánná ajánlotta. Nemrégiben meg arról beszélgettünk: jó lenne a múzeumunk környékét rendezgetnünk. Hiszen a miénk! Védnünk kell. Sokszor voltam már ott. Luci néni meg is állít bennünket anyámmal, ha hosszabb ideig nem látott bennünket: »Mikor jöttök? Régen voltatok!« Szavait a lakás rendje, berendezése »erősíti meg«. A zalai emberek kulturáltan élnek, özvegy Kálmán Jánosáé és Holenár Józsefné Kossuth utcai házában kékes fényt árasztva üzemel a televízió, zümmög a mosógép. Hűtőszekrény hűsíti a tejet, a sarokban ott áll a gáztűzhely is. — A Gyászt láttam legutóbb, amire szívesen emlékszem vissza — mondja az asszony. —Jó, hogy Zalában már más a levegő is ... Zichv tehát él. Szellemisége közvetve és közvetlenül ma is hatóerő. Start! Leskó László Nézd csak, te értesz a tenyerekhez! Ugye, hülyeségeket beszél? Tudom, hogy viccelt. Fölhívtam otthon. Az anyja vette föl a telefont. Irtó kedves öregasszony. Agyérelmeszesedése van. Sokáig beszélgettünk... Te, én feleségül megyek ehhez az emberhez. Mutattam már a névjegyét? Nézd csak! Jogász. Diplomája van! Neked is azt mondom, ha tudsz, menj férjhez. Én is férjhez megyek. Ha nem vesz el, az se baj. Szülök én magamnak két gyereket. Én nem kapaszkodók senkibe ... Sok lyen érdekes emberrel akadtam össze. Leszólítanak az utcán, elmegyek velük. Hamar rájönnek, hogy nem vagyok olyan, amilyennek gondolnak. Akkor otthagynak. De addig jó. Beszélgetünk, sokat tanulok tőlük. Amíg vannak, addig csak rám figyelnek. Én nem futok utánuk. Tudom, hogy azt nem szeretik. J ánoskával is sokat beszélgetünk. Kérdezi, miért iszom sört. Hogy aludni tudjak, mondom. Te, hogy én miket álmodok ösz- sze vissza! Nem ismersz valamilyen álomfejtőt? Várj, ne menj még! Mikor jössz újra? Mondom, ha tudsz, menj fémhez! Ha nem mész, az se baj! Én elégedett vagyok így is: szülök majd egy-két gyereket ... Anyádékat csókolom. Vigyázz, te!... Ezt jól megcsináltad! Ez nem betonút. Megütötted magad? Nem? Pedig jól elhasaltál ZO Q, PEZSDÜL Zúg, pezsdül a város a fekete kő körül. öt tornya a többieknél magasabbra szökik. Délen a tenger, északon: erdőkbe vágtató vonatok — földhátak, tengerszorosok, szigetek. Éjszaka menj ki a fekete kőhöz, májusban, mikor a levelek kibomlanak, szeptemberben mikor a levelek elfáradnak s lehullanak, kettőtől négyig alkalmas pillanat — hallgathatod: hogy merül ki a város a tengerből, — hallgathatod: hogy hallgatja saját lélegzését, — érezheted a város orrcimpáiban a só szagát. Finnből fordította: Képes Géza PÁRBESZÉD
