Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-30 / 152. szám

KETTŐS KÖZMŰVELŐDÉS?

„Hétköznapi és reprezentatív“

Időszerű közművelődési kérdések címmel hallgattam előadást több iskolai szakfelügyelővel és (sokkal kevesebb) népművelővel együtt nemrégiben Barcson. Ott jegyeztem föl — egy kissé meglepetten — a két »új« fogalmat (előadók és hozzászólók gyakran használták): hétköznapi és reprezentatív közművelődés. Eddig egységes közművelődésről hallottam; sokoldalúan egységesről, ez a szétválasztás éppen szétválasztott jellegénél fogva lepett meg. Lehet, hogy azért szerencsés néha így fölvetni, mert eszünkbe juttatja mindkettő árnyoldalait is? Azt hiszem senki nem vállalkozna szívesen arra, hogy meghatározza: mit értsünk itt a hétköznapi és a reprezentatív kifejezés alatt. Én sem szívesen, de megpróbálom, kiindulva a két kifejezés tartalmi-hangulati töltéséből. A hétköznapi nyilván szürke, »bántóan« sok kis apró munka, nem látványos, nem hull érte babér sem. A reprezentatív pedig sok felhajtással, látványos külsőségek közepette, hatalmas visszhanggal zajlik. Azt hiszem, aki ily módon szembekerült a kettéválasztással, máris tiltakozik. Már csak azért is, mert a valóság összetettebb, izgalmasabb. Az úgynevezett hétköznapi közművelődést az aprómunka mellett kísérik látványos pillanatok, az eredmények lelkesítő ünnepei is (az más kérdés, hogy ezt nem kürtöli világgá senki), de igazolják a népművelőt, igazolják a kezdeményezést. És kiderül az aprómunkákról is, hogy nagy jelentőségű. És a reprezentatív? Valljuk meg, nem mindig olyan látványos, amilyennek szánjuk, sok aprómunka kíséri, néha bosszantóan drága, és a követő visszhang sem eléggé »országos«. Ügy vélem tehát, hogy van valóban hétköznapi aprófnunka is, de van reprezentatív is a közművelődésben, de ez nem automatikusan érvényes — s ez kiderült a barcsi előadásból is — a mindennapi munkára és az ünnepi rendezvényekre.

Vegyük sorra tovább a dolgokat. Szétválasztható-e és milyen mértékben a mindennapi munka és a reprezentatív rendezvény? Mint tennivaló, közvetlen feladat igen, de folyamatában nem. Mert ha a jelentős és hasznos rendezvényeinkben nem csapódik le a mindennapi munka eredménye, valamennyi áldozatos fáradozás, lelkes vállalás a műkedvelő művészeti mozgalom terén, akkor baj van. Azonban a valóság itt is többet mond. Mert országos rendezvényeink zöme egyben igazolja a mindennapi munkát is, kezdve a néptáncosok fesztiváljától a Cantus Pannonicusig, ahol már helyet és teret kap Somogy is.

Per SZe vannak rendelvények, amelyek kifejezetten országos fórumok. Például a színházi találkozó. Azért hivatkozom erre, mert többen élesen (de nem mindig helyesen) fölvetették, hogy kell-e ez. Természetesen kell, mert nemcsak megyehatárainkon belül élünk, és azért is kell, hogy hasznára váljék színházunknak. Itt azonban álljunk meg egy percre. Abban ugyanis igazuk van a felszólalóknak és az ag- gályoskodóknak, hogy mindent megtesz-e az intézmény azért, hogy hasznára váljék! Maradjunk a példánál. Az idei találkozó egyik nagy témája volt a színház és a közönség kapcsolata. Nos, ezért valóban többet, sokkal többet tehetne a Csiky Gergely Színház. Erről is szó esett Barcson, csak sajnos a színházat nem képviselte ott senki. Nem is tenném szóvá, csakhogy egyre több olyan tapasztalat gyűlik össze, mely szerint a távolmaradás a jellemző! Ennyire Janus-arcúak lennénk, hogy az egyik szemünkkel a közönségre kacsintunk, a másikat behunyjuk a lehetőség előtt? Barcson sok szó esett képzőművészeti életünkről is. Mondanom sem kell talán: a Rippl-Rónai Múzeum is távol maradt.

A hogyan kérdésben van tehát javítanivaló, előrelépniva- ló bőségesen. A hétköznapi és a reprezentatív közművelődésről mindig a kettő viszonylatában, egy egységes folyamaton belül érdemes gondolkodnunk és beszélnünk.

Az ellentétpár azonban mégis tovább ingerelt. További ellentétpárokat jegyeztem föl sebtében a közművelődésről. Amelyek szintén nem törvény- szerűek, de mégis megvannak.

Például, akik részt vesznek a közművelődésben, pontosabban részesei annak, és akik nem. Vagy csak kevéssé. Az utóbbi különösen érvényes a munkásakra és az ifjúságra. Vagyis az értelmiséget leszámítva majdnem mindenkire... Félő, hogy a kérdést feltehetjük úgy is, köz- avagy rétegművelődésről beszélhetünk-e

dolgaink állását illetően. Nem vagyok pesszimista, de nem ártana, ha a közművelődés folyamatának tendenciája kristályosabb, egyértelműbb, határozottabb lenne a kimaradók mielőbbi bekapcsolására.

Egy másik ellentétpár. Van megyei közművelődésünknek egy most már sokat hangoztatott jó és új vonása. Ne csak beszéljünk, hanem cselekedjünk is abban a szellemben, hogy a közoktatás is része közművelődésünknek. Csupán akkor lepődik meg az ember, mikor az egyik szakfelügyelő éppen az ellenkezőjéről beszél. Pedig jó lenne, ha a szemlélet legalább a közművelődés irányítóinak körében ilyen alapkérdésekben egységes volna már.

Jó lenne, ha ellentétpárok felvetése, hangzatos meditációk és gyakorta hasznavehetetlen viták, ülések helyett a megvalósulásra figyelhetnénk. Arra, hogy néhány tisztázott alapkérdés szellemében tevékenykedés folyik. Mert akkor lesz a hétköznapi munka reprezentatív, és akkor válik valamennyi országos rendezvény ünnepi hatásán túl lendítő erővé a hétköznapok számára.

Tröszt Tibor

Felviteli vizsgák közb*,.

MEGKEZDŐDTEK az

egyetemi-főiskolai felvételi vizsgák, s bizony nincsenek irigylésre méltó helyzetben a felvételi bizottságok tagjai. Aligha okoz ugyan nehézséget, hogy a magyar felsőoktatási intézményekbe megfelelő számban rátermett, szorgalmas, jól felkészült első éves hallgatókat találjanak a nappali tagozatokra, annál nagyobb gond azonban, hogy 39 251-en szeretnének bejutni a mintegy 14 és fél ezer helyre. Következésképpen mintegy 25 ezer fiatalt kell majd elutasítani, közöttük a legnagyobb számban olyanokat, akik eddigi munkájukkal, magatartásukkal igazán nem szolgáltak rá életük alighanem első, s máris nagy csálódására. Bizony, nincsenek irigylésre méltó helyzetben a felvételizők sem: alig, hogy befejeződtek az érettségi vizsgák, máris újra vizsgáznak, még nehezebb, s talán még szigorúbb követelmények közötti És mégis: vizsgázni és vizsgáztatni kell. Az élet vastörvényei nem engedik meg, hogy minden fiatalból az lehessen, amit eleve elhatározott. A népgazdaság szükségletei, az egyetemek, főiskolák kapacitása korlátozza a megszerezhető diplomák

számát. így hát egyetlen, a társadalmilag kétségkívül igazságos megoldás marad, a felvételi vizsgák és bizottságok rendszere. E bizottságok évek óta kialakult, de állandóan továbbfejlesztett alapelvek szerint végzik munkájukat. Nemcsak a jelölt tudását vizsgálják, hanem igyekeznek képet alkotni tehetségéről, rátermettségéről, hivatástudatáról, jelleméről is. Amint a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nemrégiben, június 14-én és 15-én megtartott ülésén is megállapította, a felvételi rendszer továbbfejlesztését az eddigi elvi alapokon kell végezni. Mindenekelőtt arról esik szó, miként lehetne jobban mérni a rátermettséget és a tehetséget, mert hiszen míg a tudásnak elég pontosan kialakítható ismérvei vannak, más tulajdonságok már korántsem látszanak ilyen biztosan értékelhetőnek.

Esztendőről esztendőre nehéz helyzetet teremt, hogy az általában két és félszeres túljelentkezés bizonyos egyetemeken és főiskolákon néha 15—20-szoros. Mint minden esztendőben, az idén is a Budapesti Orvostudományi Egyetem és a jogi kar vezeti a sort. Nem lenne heAz idén ünnepli alapításának 700. évfordulóját Tapolca. A dunántúli kisváros a felszabadulás óta a bakonyi bauxitbányászat központjává fejlődött. Régi nevezetességeit évente sok ezer turista keresi fel.

lyes, ha egyszerűen csak lebeszélnénk a fiatalokat a jelentkezésről, mondván, hogy itt legkisebbek az esélyek. Bölcsebb és nagyobb erőfeszítésekre sarkall, ha onnan közelítjük meg a dolgot, hogy aki ma egyetemre és főiskolára akar bejutni, annak meg kell küzdenie társaival egy olyan versenyben, melyet a közoktatás vezetői igyekszenek a lehető legtisztábbá tenni. őszintén reméljük, hogy az idei felvételi vizsgákon még a tavalyinál is jobban megmutatkozik majd az a hatalmas munka, amelyet országszerte végeztek a a fizikai dolgozók gyerekeinek segítésére, a tehetséges munkás- és parasztfiatalok! felkarolására. Sporthasonlattal szólva: nem akikor érhetik el a legjobb eredményt, ha eleve előnnyel indítjuk őket, hanem akkor, ha a legjobb edzőket kapják, a legjobb edzési módszereket használhatják, s így érhetik utol és szárnyalhatják túl előnyösebb helyzetből induló társaikat. A Központi Bizottság állásfoglalása emlékeztet arra, hogy már az előző évben, az első évfolyamokon, az összes hallgatók 40 százaléka a fizikai dolgozók gyermekei közül került ki. Reméljük, ez az arányszám az idén tovább nő, mégpedig ezeknek a gyerekeknek tudása és szorgalma alapján.

BÁRMILYEN gond is a felvételiztetés, bármekkora izgalom is a felvételi, nem szabad elfeledkeznünk arról: ez a nagy túljelentkezés tulajdonképpen azt a hatalmas, bár már megszokott vívmányt tükrözi, hogy a továbbtanuláshoz a társadalom jelentős anyagi segítséget ad. Arra is utalhatunk, hogy a visszautasítottak — ez az előbbi esztendők tapasztalata — ha nem is mindig könnyen, de megtalálják helyüket az életben. A bejutottak pedig, akikre szintén hatalmas munka vár, hiszen diplomát szerezni egyáltalán nem olyan könnyű, kezdettől fogva gondoljanak arra, hogy diplomásnak lenni egyáltalán nem kiváltság. Úgy tekintsenek majd jövendő diplomájukra, mint olyan okmányra, amely kötelezi őket az egész társadalom szolgálatára.

P. I.

S z üts Dénes

! I Öngyilkosság? |

j A Koszi

nő utcában

Az autóbuszok, a vonatok, hajók és repülőgépek évente több száz utast szállítanak. Ki is gondol utazás közben arra, miből gyártották az autóbusz ablakát, ajtaját, a vasúti kocsi berendezéseinek nagy részét, a hajó kajütjét, a repülőgép testét?

A távvezetékeken a villamos energia száguld, dinamót hajt, fényt áraszt. Miből készült a drót?... A konyhában a háziasszony kuktába teszi az ételt, mert gyorsan megfő. A kávéfőzők millióiból' illatos fekete csöpög csészénkbe. Milyen fémből állítják elő az edényeket, kávéfőzőket.

Az ezüst fényű, könnyű fajsúlyú alumínium életünk, munkánk, utazási eszközeink egyre fontosabb anyaga. A rakétagyártásnál éppen úgy jelen kell lennie, mint az építkezéseknél. A ’fehér ezüst« óriási karriert futott be szerte a világon.

Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy nagyon sok az alumíniumja. Illetve bauxtija, melyből a timföldet, majd az alumíniumot előállítják. A legújabb felmérések szerint hazánkban található a világ bauxitkész- letének 14 százaléka. Európában pedig az évi, megközelítően 2 millió tonnás termelésünkkel az első helyen állunk. Magyarország bauxit »nagyhatalom«.

Gánt, Ajka, Iszkaszent- györgy, Halimba. Naponta a bányászok ezrei hozzák fel a kincset érő, vörös agyagot, a bauxitot. Épülnek a timföldgyárak, kohók, alumíniumművek. A Szovjetunió olcsó energiával sietett a segítségünkre, szovjet üzemekben elektrolizálják timföldünk nagy részét, mert az alumínium előállítása rendkívül áramigényes művelet. Egy kilogramm alumínium előállításához annyi elektromos áram kell, mint egy háztartási vasaló egész napos üzemeltetéséhez. A Szovjetunió a tömb- alumíniumot visszaszállítja hazánknak, gyáraink ebből állítják elő a szükséges termékeket. Megoldottuk nagy nemzeti vagyonunk hasznosítását, a bauxitot bekapcsolhattuk a szocialista építés vérkeringésébe.

1938. március 6-án Magyar- országon meghalt egy ember, mert negyedszázaddal előbb fölfedezte a bauxitot. Meghalt, mert nem akarta, hogy a magyar bauxit a hitleri Németország háborús előkészületeit szolgálja. Meghalt, mert a Horthy-kormányzat, a hazai tőkések, nagyiparosok, bankárok lepaktáltak a fasiszta hatalommal, és kiszolgáltatták őt a Gestapo kénye- kedvének.

Ma már elképzelhetetlen életút az övé. Egy ember, aki milliárdos kincset tárt fel hazájának, szinte koldult, hogy betevő falatja legyen, lyukas cipőben járta az utakat, utcákat s közben a bauxit fel- használásáért, kiaknázásáért kilincselt, míg végül életével fizetett. Ajánlottak neki pénzt, vagyont, márkát és dollárt, de nem fogadta el. Nem árulta ’ki« hazáját.

Egyszerű, székely favágó családjában született, s a geológia nagy mestere, világhírű

tudósa lett. A kutató élő meg-S személyesítője volt, állandóan* űzte, hajtotta a vágy a hegyek közé, fáradságot nem ismerve, vízmosások és bokros szakadékok, járhatatlan erdőségekben járt és kutatott, míg rátalált a »vörös agyagra«. Bolondnak nézték, kigúnyolták, megtagadták tőle a segítséget.

1938. március 7-én az újsá-: gok nagy szalagcímekben adták tudtul az olvasóknak: a magyar bauxit felfedezője meghalt, öngyilkos lett.

De vajon öngyilkosság tör- tént-e Budapesten, a Kaszinó utcai lakásban? Vagy gyilkosság áldozata lett a felfedező? Egy kriminél izgalmasabb nyomozás során derül fény a 30 éves titokra.

Szűts Dénes: »öngyilkosság a Kaszinó utcában« című írása kulcsregény, alakjai élő és meghalt személyek. A regényes formában feldolgozott történet dokumentumokon alapszik, bár egy-két szereplő nevét a szerző megváltoztatta, mivel hozzátartozóik, leszármazottaik ma is közöttünk élnek.

A bauxit és vele együtt a felfedezőjének drámáját lapunk mai számától folyamatosan közöljük.

scerk.}

\ Fiatalok — a fiataloknak

Ifjúsági klub — napok alatt

Beatzenétől hangos a bala- tonlellei Park mozi. A zöld fűvön, a fák között, a színpad mellett játszik a zenekar. Vibrálnak a fények, kék, piros, sárga reflektorok világítják meg az együttest.

Amikor megérkeztünk, még a felkészülés folyt, szorgos kezek teremtettek rendet, tizenéves fiúk és lányok takarítottak, aztán befutott a zenekar is.

A szünetben beszélgettünk Kárpáti Erzsébet népművelővel.

— Ifjúsági klub működött már a művelődési házban. Most, hogy itt a nyár, a jó idő, egyszerűen lehetetlen a teremben megmaradni. Ezért gondoltunk arra, hogy kitelepítjük a klubot a szabadba.

— Gondolom, ez nem ment minden nehézség nélküL

— Először is azt a helyet kellett kialakítanunk, ahol táncolhatnak. Kör alakban betonoztunk le egy részt, s a közepén áll egy óriási gesztenyefa. Ki kellett építeni a zenekar helyét is. Szerdán, csütörtökön és pontokén a budapesti Beton együttes játszik, szombaton a balatonszemesi zenekart hallgathatják a fiatalok.

Baksa Sándor párttitkártól kérdeztem meg:

— Mi a véleménye az új klubról ?

— Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, a Balaton mellett kevés az olyan szórakozóhely, ahol a fiatalok egymás között lehetnek. Társadalmi munkával készül — mert még nincs teljesen kész — a klub, még sok a munka, de úgy érzem, megéri a fáradtságot. Néha nagyon erősen játszik a zenekar, ezért a klub csak tíz óráig tart nyitva. Tekintettel kell lennünk a pihenni vágyókra is...

Hogy megéri-e a fáradságot? Érdemes-e tovább szépíteni és építeni a klubot? Biztosan. A sajátjukat építik. Fiatalok — a fiataloknak.

R. G.

Somogyi Néplap